PK BH 1994/601
PK BH 1994/601
1994.11.01.
I. Nagykorú gyermek tartásra való érdemtelenségének vizsgálatánál kizárólag a tartásra jogosított gyermek nagykorúsága idején tanúsított magatartást lehet figyelembe venni, még akkor is, ha a szülő és gyermek közötti kapcsolat megromlása már a gyermek kiskorúsága idején megkezdődött [Csjt. 60. § (2)-(3) bek.; XXIX. sz. PED].
II. A visszatérés szándékának meglétét vagy hiányát az elköltözés időpontjára vonatkoztatva kell vizsgálni [Csjt. 31/C. § (3) bek.].
A peres felek 1968. december 25-én kötöttek házasságot, amelyből két gyermekük született: 1969. szeptember 5-én G. és 1971. november 13-án T. Utolsó közös lakóhelyük a felperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott két és fél szobás, komfortos családi házban volt. A felek életközössége 1986-ban átmenetileg, majd 1988 tavaszán véglegesen megszakadt. 1990. október 8-án az alperes feleség P.-re, albérletbe költözött, ahová személyes ingóságait, valamint néhány bútort és használati tárgyat vitt magával. 1991-ben - már a házasság felbontását követően - az albérletbe vett ingatlant megvásárolta.
Az alperes elköltözése óta a volt házastársi közös lakást a felperes és az egyetemi tanulmányokat folytató, nagykorú gyermekek használják.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, majd a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése folytán megismételt eljárás eredményeként meghozott ítéletével az alperest a T. nevű gyermek után az 1989. szeptember 1-jétől 1990. július 30-ig (középiskolai tanulmányai befejezéséig) terjedő időre összesen 20 610 forint tartásdíj megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a nagykorú gyermekek a tartásra érdemtelenek (a gyermekek nagykorúságának idejére tehát a tartásdíj megfizetése iránti kereseti kérelmet elutasította). A volt házastársi közös lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, és kötelezte őt, hogy fizessen meg az alperesnek 90 napon belül lakáshasználati jog ellenértéke címén 150 000 forintot. Kötelezte a felperest 2000 forint részperköltség megfizetésére is.
Az ítéletnek a gyermektartásdíj megfizetése iránti keresetet elutasító, valamint a lakáshasználati jog ellenértékére és a perköltségre vonatkozó rendelkezései ellen a felperes fellebbezett, az alperes pedig az utóbbi kérdésekben csatlakozó fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit - a perben hozott ideiglenes intézkedés hatályon kívül helyezésére vonatkozó rendelkezést mellőzve - helybenhagyta.
A jogerős ítéletnek az érdemtelenség megállapítására valamint a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó rendelkezései ellen - jogszabálysértésre hivatkozva - a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint a bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a gyermekek nagykorúságuk idején az alperessel szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsítottak, egybevonta a kiskorúság és a nagykorúság idejére eső magatartásukat, és nem vette kellő súllyal figyelembe az anya és a gyermekek kapcsolatának megromlásában az alperes felróható magatartásának szerepét. A lakáshasználati jog ellenértékére pedig az alperes azért nem jogosult, mert a volt házastársi közös lakást önként és a visszatérés szándéka nélkül hagyta el, és ingatlant vásárolt, amelyben a lakhatása megoldott.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. A Családjogi törvény (Csjt.) 60. §-ának (2) bekezdése szerint tartásra jogosult a munkaképes leszármazó is, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul.
A (3) bekezdés viszont kimondja, hogy nem jogosult tartásra a nagykorú, ha magatartása miatt arra érdemtelenné vált. Az érdemtelenség tehát az arra egyébként rászoruló nagykorú gyermek tartásra jogosultságát kizárja.
A Legfelsőbb Bíróság többször módosított XXIX. számú Polgári Elvi Döntése értelmében az érdemtelenséget akkor lehet megállapítani, ha a nagykorú gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő közeli hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó. A nagykorú gyermektől ugyanis fokozottabban elvárható, hogy a tartásdíjat fizető szülőjével szemben ne csak követelést támasszon, hanem a tartás alapjául szolgáló családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson, mert e tekintetben már van olyan belátása, amellyel magatartásának helyes vagy helytelen voltát és annak következményeit értékelni tudja. Súlyosan kifogásolható magatartás esetén azonban vizsgálni kell, hogy a magatartást milyen ok és körülmény váltotta ki, különösen azt, hogy nem a kötelezett magatartása idézte-e elő.
Az említett jogszabályokból és iránymutatásból következik, hogy az érdemtelenség vizsgálata során kizárólag a tartásra jogosult gyermek nagykorúsága idején tanúsított magatartást lehet figyelembe venni, még akkor is, ha a szülő és a gyermek közötti kapcsolat megromlása már a gyermek kiskorúsága idején megkezdődött. Nem kétséges továbbá az sem, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében az érdemtelenséget (vagyis az annak alapjául szolgáló súlyosan kifogásolható magatartást) a tartásra kötelezettnek kell bizonyítania, míg annak bizonyítása, hogy azt a kötelezett felróható magatartása váltotta ki, a tartásdíj iránti igénnyel fellépő felet (az adott esetben a felperest) terheli. A bizonyítási teher szempontjából nem helytálló tehát a jogerős ítélet indokolásának az a mondata, mely szerint a felperes a gyermekek tartásra való „érdemességét” nem tudta bizonyítani (másodfokú ítélet 4. oldal hetedik bekezdése).
Nem sértett jogszabályt viszont a bíróság, amikor a gyermekeknek a tartásra való érdemtelenségét megállapította. Helyesen mutatott rá arra, hogy a családi kapcsolat felbomlása nem indok a szülővel szembeni tiszteletlen viselkedésre. A peradatokból megállapítható, hogy a gyermekek az anyjuktól nagymértékben elidegenedtek, amely folyamat már a kiskorúságuk idején megkezdődött, de a nagykorúságuk idejére esnek azon a súlyosan kifogásolható magatartások, amelyek őket méltatlanná teszik arra, hogy az alperestől tartásdíjat igényeljenek. Az a körülmény, hogy a gyermekek szüleik vitái során apjukkal értettek egyet, nem teszi menthetővé, hogy anyjukkal durva hangnemben beszéltek, több esetben tettlegesen is felléptek vele szemben, a kisebbik fiú az anyját, az elköltözését megelőző este leköpte. Nem a társadalmilag elvárható gyermeki magatartás az sem, hogy a fiúk az anyjukat a kórházban nem látogatták, betegsége felől nem is érdeklődtek, és elköltözés óta vele a kapcsolatot egyáltalán nem tartják, sőt kapcsolat-felvételi kísérletei elől elzárkóztak. A perben nem nyert bizonyítást, hogy e súlyosan kifogásolható viselkedést az alperes felróható magatartása váltotta volna ki. Még a tanúként kihallgatott kisebbik gyermek, K. T. sem tudott a tanúvallomásaiban az alperessel szemben olyan terhelő körülményt felhozni, amely a gyermek említett, erkölcsileg is elítélendő magatartását menthetővé tenné. A nagykorú gyermektől a szülőjével szemben az alkalmazkodás és a tisztelet akkor is elvárható, ha a szülő véleményével vagy egyes cselekedeteivel nem ért egyet.
Mindezekre tekintettel helyesen döntött a bíróság, amikor a felperesnek a gyermekek nagykorúságának idejére eső tartásdíj iránti követelését elutasította.
A tartásdíj-fizetési kötelezettség szempontjából irreleváns, a jogszabályokkal ellentétes és megalapozatlan viszont a másodfokú ítélet indokolásában foglalt megállapítás, hogy „a családon belül a gyermekeknek kiskoruktól kezdődően az anyával szemben megnyilvánuló ellenségeskedésének eredménye a család széthullása volt” (4. oldal hatodik bekezdése). Ezért ezt a megállapítást a Legfelsőbb Bíróság az indokolásból mellőzi.
II. A lakáshasználati jog ellenértékével kapcsolatban a bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az alperes a kialakult feszült légkör és a vele szemben egyre nyíltabban megnyilvánuló ellenséges magatartás miatt, egy durva veszekedést követően költözött el a házastársi közös lakásból, elköltözésének önkéntessége tehát nem állapítható meg. Nem tévedett a bíróság abban sem, hogy a visszatérés szándékának meglétét vagy hiányát az elköltözés időpontjára vonatkoztatva kell vizsgálni, márpedig az alperes eltávozásának körülményei (néhány legszükségesebb ingóságával albérletbe költözött) a visszatérés szándékának hiányát nem támasztják alá.
A lakáshasználati jog ellenértéke a lakást elhagyó házastárs használati jogának elvesztése miatt, az őt ért vagyoni hátrány ellensúlyozása céljából jár. Ezért a felperes fizetési kötelezettsége szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes időközben ingatlant vásárolt magának, és a Csjt. 31/C. §-a (3) bekezdésének megfelelő összegben meghatározott térítés leszállítására sincs alap.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit - a tartásdíj tekintetében a kifejtettek szerint módosított indokolással - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 016/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás