GK BH 1994/609
GK BH 1994/609
1994.11.01.
A takarékbetét-szerződés, a betéti szerződés és a bankszámla-szerződés típusok elhatárolási szempontjai. Az állam helytállási kötelezettségének terjedelme az ilyen típusú szerződések alapján a pénzintézeteknél elhelyezett összegek visszafizetéséért [Ptk. 523. §, 530. §, 533-535. §-ai*; 1989. évi 2. tvr. l. § (1) bek.; 19/1980. (IX. 27.) PM r.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 4 693 337 Ft tőkét, ennek évi 42% kamatát, míg a felperes ezt meghaladó - 173 330 Ft megfizetésére irányuló - keresetét elutasította. A felperes által le nem rótt első fokú eljárási illeték pótlólagos megfizetésére a pernyertesség és pervesztesség arányában az I. r. alperest és a felperest kötelezte. A II. r. alperes vonatkozásában megállapította, hogy az I. r. alperes fizetési kötelezettségéért helytállással tartozik.
Az első fokú ítélet indokolása szerint a felperes és az I. r. alperes 1991. május 15-én takarékbetét-szerződést kötöttek, amelynek teljesítéseként a felperes 4 000 000 Ft tőkét adott át az I. r. alperesnek azzal, hogy az az átvett összeget 1991. november 30-án köteles visszafizetni, annak évi 40% ügyleti kamatával együtt. Az I. r. alperes a szerződés lejártakor a visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért a Ptk. 533, §-ának (1) bekezdése szerint kötelezte az elsőfokú bíróság az általa átvett 4 000 000 Ft visszafizetésére. A felek által a szerződésben kikötött ügyleti kamattal kapcsolatban megállapította, hogy annak mértéke meghaladta a szerződéskötés időpontjában hatályos rendelkezésekben írt évi 32%-ot. A szerződés az ezt meghaladó - további 8% - kamat kikötését tartalmazó rendelkezése érvénytelen, ezért az I. r. alperest a 4 000 000 Ft tőkekövetelésen túl annak évi 32%-át kitevő, összegszerűen 693 337 Ft ügyleti kamat megfizetésére is kötelezte, míg az ezt meghaladó - további 173 330 Ft - kamat megfizetése iránt előterjesztett keresetet elutasította.
Nem osztotta az elsőfokú bíróság a II. r. alperes által elfoglalt azt a jogi álláspontot, hogy a felek között a Ptk. 530. §-a szerinti betéti szerződésjött létre. Úgy ítélte meg, a betéti szerződés lényeges törvényi tényállási eleme, hogy a betéti szerződést kötő pénzintézet és a betétes között egyidejűleg bankszámlaszerződés is fennálljon. A felperes és az I. r. alperes között számlaviszony bizonyítottan nem jött létre, ennek hiányában pedig a felek között betéti szerződés sem jöhetett létre. A felek által kötött szerződés viszont mindenben megfelel a takarékbetét-szerződésekről szóló 1989. évi 2. tvr. rendelkezéseinek, erre egyébként a szerződés 7. pontjában maguk a felek is utaltak. A szerződés szerint az alperes, mint pénzintézet meghatározott pénzösszeget vett át a felperestől azzal, hogy azt a szerződésben meghatározott későbbi időpontban visszafizeti annak évi 40% ügyleti kamatával együtt. Az ilyen tartalommal létrejött szerződés a takarékbetét-szerződés tartalmi elemeinek felel meg, a Ptk. 533. §-ának (1) bekezdésében megkívánt - a pénzintézet által kiállított - okiratot pedig a felek kétoldalú szerződése, valamint a felperes birtokában lévő, az összeg átadását igazoló bizonylat helyettesíti. Mindezek alapján megállapította, hogy a felek által kötött szerződés takarékbetét-szerződés, tehát a felperes által az alperesnek átadott összeg és járulékai megfizetéséért a II. r. alperes helytállással tartozik.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben megállapítás helyett a II. r. alperesnek az I. r. alperessel egyetemlegesen történő marasztalását kérte. Előadta, hogy már az első fokú eljárásban is a II. r. alperes marasztalására terjesztett elő keresetet, ehelyett az elsőfokú bíróság megállapító rendelkezést hozott. Álláspontja szerint a mögöttes felelősök marasztalására az egyenes adós ellen indított perben is kellő alap van, a mögöttes kötelezettet legfeljebb a végrehajtási eljárásban sortartási kedvezmény illeti meg. A perbeli esetben azonban a II. r. alperes a sortartási kedvezményre sem hivatkozhat, tekintve, hogy az I. r. alperes felszámolását a bíróság elrendelte, ezért a felszámolási eljárás közzétételét követően a kötelezettség egyetemlegessé vált. Sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletében csupán a főkövetelés és a kamatai felől rendelkezett, a perköltségigény tekintetében azonban sem marasztaló rendelkezést nem hozott, sem a felperes ez irányú keresetét el nem utasította. Miután az elsőfokú bíróság az ítélet kiegészítése iránt benyújtott kérelme tárgyában határozatot nem hozott, kérte, hogy a bíróság a kiegészítés iránti kérelmét határidőben beadott fellebbezésként bírálja el.
Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelmet nem nyújtott be. A II. r. alperes fellebbezési ellenkérelmében fenntartotta jogi álláspontját, és egyben hivatkozott arra, hogy marasztalása esetében is legfeljebb sortartásos fizetési kötelezettség terhelheti.
A fellebbezés a következők szerint részben alapos:
A Legfelsőbb Bíróság csupán annyiban osztotta a felperes fellebbezését, hogy lényeges eljárási szabálysértést követett el az elsőfokú bíróság azzal, hogy a II. r. alperes marasztalása iránt előterjesztett kereset tárgyában döntést nem hozott. A Pp. 213. §-ának (1) bekezdése szerint az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A perbeli esetben az elsőfokú bíróság a felperesnek a II. r. alperes marasztalása iránt előterjesztett keresetét nem bírálta el, ezért az ítéletnek a II. r. alperessel kapcsolatos rendelkezése érdemben nem volt felülbírálható. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett - az I. r. alperest marasztaló - rendelkezését nem érintette, a fellebbezett - a II. r. alperesre vonatkozó - rendelkezését a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, és újabb határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban vizsgálni kell, hogy a felek között takarékbetét-szerződés, betéti szerződés vagy egyszerű kölcsönszerződés jött-e létre. A II. r. alperes szempontjából a kérdés mikénti eldöntése azért bír különös jelentőséggel, mert a szerződés minősítésétől függ, hogy fennáll-e a pénzintézet által kötött szerződés teljesítéséért a helytállási kötelezettsége.
A Ptk. a következő esetekben írja elő az állam helytállási kötelezettségét: a Ptk. 533. §-ának (4) bekezdésében, mert e rendelkezés első mondata szerint a Ptk. 533. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kötött takarékbetét-szerződés esetében a betét visszafizetéséért az állam helytállási kötelezettséggel tartozik. Ilyen előírás szerepel továbbá a Ptk. 535. §-ának (2) bekezdésében, amelyben a magánszemélyek által kötött bankszámlaszerződés keretében elhelyezett pénzeszközök visszafizetéséért tartozik az állam felelősséggel. Továbbá a Ptk. 535. §-ának (3) bekezdésében írt bankszámlaszerződésre írja elő a Ptk. 533. §-a (4) bekezdésének alkalmazását. Nem felel azonban az állam a gazdálkodó szervezetek által betéti szerződés, valamint kölcsönszerződés keretében valamely pénzintézetnek átadott pénzeszközökért. Az állam helytállási kötelezettsége nem attól függ, hogy a felek a szerződést miként minősítik, hanem attól, hogy az általuk kötött szerződés tartalmazza-e azokat az alaki és tartalmi feltételeket, amelyek alapján a szerződés megfelel a Ptk. 533. §-ában szabályozott önálló szerződéstípusnak. Ahhoz, hogy az állam helytállási kötelezettsége beálljon, a szerződésnek maradéktalanul meg kell felelnie az ez irányú kötelezettséget megalapozó szerződés típusának.
A takarékbetét-szerződésre vonatkozó rendelkezéseket a Ptk. 533-535. §-ai, valamint az 1989. évi 2. tvr. tartalmazza. A Ptk. 533. §-ának (1) bekezdése és az 1989. évi 2. tvr. 1. §-ának (1) bekezdése is a pénzösszeg takarékbetétként történő átvétele szempontjából lényeges feltételnek tekinti, hogy az összegről a pénzintézet takarékbetétkönyvet vagy egyéb okmányt (okiratot) állítson ki. A per eddigi szakaszában a felperes ilyen jellegű okirat pénzintézet általi kiállítását nem bizonyította, a szerződés pedig ilyen - a pénzintézet által kiállított - okiratnak még az esetben sem tekinthető, ha abban utalás történt az állam fizetési kötelezettségére. A pénzintézetnek más gazdálkodó szervezetekre és magánszemélyekre egyaránt irányadó üzletszabályzatban kell arról rendelkeznie, hogy milyen okiratot állít ki abban az esetben, ha valamely pénzösszeget takarékbetét gyanánt elfogad. Nem mellőzhető ezért az üzletszabályzat beszerzése és a szükséghez képest annak vizsgálata sem, hogy más olyan esetben, amikor gazdálkodó szervezet az I. r. alperesnél valamely összeget takarékbetétben helyezett el, arról az I. r. alperes milyen okiratot állított ki.
A II. r. alperes álláspontja szerint a felperes és az I. r. alperes között a Ptk. 530. §-a szerinti betéti szerződés jött létre, ezért az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a perbeli szerződés mennyiben felel meg a betéti szerződés törvényi feltételeinek, illetőleg attól mennyiben különbözik. E szerződéstípus megítélésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a betéti szerződés önálló ügyleti típus. Leginkább a kölcsönszerződés, a letéti szerződés és a bankszámlaszerződés elemei keverednek benne. Korábban a betéti szerződést a pénzintézeteknél bankszámlaszerződéssel rendelkező gazdálkodó szervezetek kötötték, ez a korlátozás azonban már huzamosabb ideje megszűnt, illetőleg csak annyiban maradt fenn, hogy a módosított 19/1980. (IX. 27.) PM rendelet szerint az önálló költségvetési szerv a szabad pénzeszközeit a számláját vezető pénzintézetnél tartós betétben elhelyezheti. Egyéb számlatulajdonosok - így a gazdálkodó szervezetek - nem kötelesek a betéti szerződést a számlájukat vezető pénzintézettel kötni, sőt letéti szerződést olyan pénzintézetek is köthetnek, amelyek egyébként számlavezetéssel egyáltalán nem foglalkoznak. Önmagában tehát annak alapján, hogy az I. r. alperes nem tekinthető a felperes számlavezető bankjának, nem dönthető el, hogy betéti szerződés jött-e létre, avagy sem. Az I. r. alperes üzletszabályzata ad arra vonatkozóan is megfelelő eligazítást, hogy a perbeli időben a betétesekkel milyen feltételek mellett kötött betéti szerződést.
Nem kizárt az sem, hogy a felperes és az I. r. alperes között egyszerű kölcsönszerződés jött létre, a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése nem tartalmaz ugyanis olyan irányú rendelkezést, hogy a pénzintézet csak a kölcsönadó pozíciójában köthet ilyen fajtájú szerződést.
A szerződés minősítésénél jelentősége lehet a kikötött kamat mértékének is. Az I. r. alperes üzletszabályzata, valamint általános szerződési feltételei tartalmaznak arra vonatkozóan rendelkezést, hogy a szerződéskötés időpontjában takarékbetét-szerződés esetében - magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek esetében egyaránt - milyen mértékű ügyleti kamatot lehetett kikötni. Az MNB elnöke a betéti szerződéseknél a lekötési időtartamhoz igazodó kamatmaximumokat is megállapíthat. A megismételt eljárásban ezért vizsgálni kell, hogy a szerződéskötés időpontjában az MNB elnökének volt-e az I. r. alperesre irányadó az ügyleti kamat mértékének maximumát szabályozó rendelkezése, és ha igen, mennyi volt a betéti szerződésekre előírt ügyleti kamat maximuma. Vizsgálni kell szükség esetén, hogy az I. r. alperes más gazdálkodó szervezetekkel a perbeli időben milyen kamatkondíciók mellett kötött betéti szerződést, és más gazdálkodó szervezettel akár takarékbetét-szerződés, akár betéti szerződés alapján kikötött-e évi 40% ügyleti kamatot.
Csupán a fentiek tisztázása, majd pedig a felek által kötött szerződés minősítése után lehet a II. r. alperes marasztalására irányuló kereseti kérelem tárgyában megalapozott döntést hozni.
Az elsőtokú bíróság a felperes ügyvédi munkadíja tekintetében döntést nem hozott, ezért a Pp. 225. §-ának (1) bekezdése szerint az ítéletet az elsőfokú bíróságnak ki kell egészíteni. (Legf. Bír. Gf. I. 32. 497/1992. sz.)
* 1993. június 30. napjával az 1993. évi XXIV. tv. 52. §-a (2) bekezdése a Ptk. 533. §-a (4) bekezdésének első mondatát hatályon kívül helyezte és úgy rendelkezett, hogy a megjelölt időpontot megelőzően kötött betétszerződések alapján elhelyezett pénzeszközök tekintetében az állam továbbra is helytáll, az említett betétszerződések alapján a betétekbe az 1993. június 30-át követően teljesített új befizetés azonban az Országos Betétbiztosítási Alap alapján biztosított.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás