BK BH 1994/641
BK BH 1994/641
1994.12.01.
A testi sértés okozására irányuló közös bántalmazás esetén a halálos eredményért nem tartozik büntetőjogi felelősséggel az a vádlott, aki a halált eredményező sérülés okozásában a társaival nem vett részt, és a halálos eredmény tekintetében a gondatlansága sem állapítható meg [Btk. 14. § (1) bek., 15. §, 20. § (1) és (2) bek., 170. § (4) bek., (5) bek. 2. ford.].
A megyei bíróság az I. r. vádlottat aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 8 évi fegyházbüntetésre és 7 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat bűnsegédként, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 4 évi fegyházbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra;
a III. r. vádlottat pedig bűnsegédként, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 3 évi fegyházbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás szerint a II. r. vádlott 1992. augusztus 24. napján a délutáni órákban unokatestvéreivel és a sértett nővel a postára ment. A vádlott unokatestvére felvette a nyugdíját, valamint a családi pótlékát, majd ezt követően a pénzből egy 5000 forintos tartozás fejében átadott a II. r. vádlottnak. Ezután valamennyien a szórakozóhelyre mentek, ahol szeszes italt fogyasztottak, és eközben a II. r. vádlott unokatestvére táskájából az 5000 forint eltűnt. A pénz ellopása miatt bejelentést tettek a rendőrkapitányságon, majd az autóbusz-pályaudvarra mentek, ahol tovább folytatták az italozást, és valamennyien ittas állapotba kerültek. Eközben a sértett szóba hozta, hogy korábban együtt élt a II. r. vádlott apjával, és találkozni szeretne vele, ezért elhatározták, hogy taxival B.-re utaznak, ahol a II. r. vádlott apja lakott. A II. r. vádlott a sértett társaságában és kiskorú gyermekével az apja lakásába megérkezve látta, hogy ott tartózkodik az I. r. vádlott és ennek a felesége, a III. r. vádlott is.
A I. r. vádlott és a III. r. vádlott a sértettre neheztelt, mert 1989-ben a III. r. vádlott testvérének a fiát a sértett élettársa megölte, amiért jogerősen fegyházbüntetésre ítélték.
A II. r. vádlottat és a sértettet az ott tartózkodók szívélyesen fogadták, majd a ház nagyszobájában az ágyra ültek, és a magukkal hozott szeszes italból fogyasztva tovább folytatták az italozást. Ennek következtében valamennyien ittas állapotba kerültek. Az I. r. vádlott a sértett megérkezésekor elhatározta, hogy rokonuk megölése miatt leszámol vele, és a sértettet bántalmazni fogja. Az éjszakai italozás közben a III. r. vádlott a sértettet - abban a feltételezésben, hogy a rokonuk megölésében ő is részt vett - kérdőre vonta, mire a sértett kijelentette, hogy erről nem kíván beszélni. Ekkor az I. r. vádlott az ágyon mellette ülő sértettet arcul ütötte, majd a hajánál fogva a földre rántotta, és az ott levő seprűnyéllel testszerte ütlegelni kezdte. A földön fekvő sértett haját ezután a III. r. vádlott megtépte, majd gumicsizmás lábával deréktájon megrugdosta. A seprűnyéllel történt bántalmazás során a nyél eltörött, ekkor a I. r. vádlott az udvarról behozott bottal testszerte tovább ütlegelte a sértettet, aki eközben őt feljelentéssel fenyegette meg. Ekkor a II. r. vádlott - az unokatestvére pénzének eltűnését sérelmezve - bekapcsolódott a bántalmazásba. Egy nála levő tele sörösüveggel két alkalommal fejbe vágta a földön ülő sértettet, aminek következtében az üveg összetört.
Ezután a már vérző sértett inni kért, ezért az I. r. vádlott egy vödörbe konyhasót szórt és a kb. 25-26%-os sót tartalmazó vízből 2-3 pohárral a II. r. vádlottal együtt a sértettet megitatták. Az ittas sértett a sós vizet kihányta. Ezután az I. és II. vádlottak levetkőztették a sértettet, majd arra kényszerítették, hogy a helyiséget felmossa. Az I. r. vádlott ezt követően egy bottal ütlegelni kezdte a sértettet, majd a felesége - a III. r. vádlott - egy otthonkát adott rá. Az I. r. vádlott tovább folytatta a sértett bántalmazását, és a nála levő bottal - annak eltöréséig - a végtagjait, valamint a hátát és a vállát testszerte ütlegelte, miközben azt kiabálta neki, hogy mindezt a rokona megöléséért kapja. A több órán keresztül történő ütlegelés közben a sértett a földre került, és eleinte ülő, majd később fekvő testhelyzetben maradt. A hosszabb ideig történt bántalmazás után a sértettet ezután az I. és III. r. vádlottak kivezették a kamrahelyiségbe és oda belökték, amelynek során a sértett a kamrahelyiség padozatára elvágódott és fekve maradt. A vádlottak ezután a kamra ajtaját lakattal bezárták, majd lefeküdtek.
A sértett halálát a reggeli órákban észlelték, ekkor a rendőrséget értesítették, és bejelentést tettek, hogy a lakásuk kamrájában egy ismeretlen női holttestet találtak.
A sértett halálát a többszörös és súlyos bántalmazáshoz és az ezekkel járó bőr alatti vérömlenyekhez és bordatörésekhez társuló általános idegrendszeri megrázkódtatás, sokk okozta, a sértett ezenkívül indirekt erőbehatástól - az eleséstől - a nyakcsigolyák törését is elszenvedte, amely a sorrendjét tekintve az utolsó sérülés volt, és az a sértett zsákszerű elesése kapcsán keletkezett. Az egyéb sérülései zömmel közepes erőt elérő tompa erőbehatástól keletkeztek. A boncolás során 32 külsérelmi nyomot észleltek a sértetten, amelyek bottal, illetve seprűnyéllel vagy más hasonló tárggyal történt bántalmazástól származtak. A sértett valamennyi sérülése élőben keletkezett. A csigolyatörésre figyelemmel nagy valószínűséggel állítható, hogy az idejekorán alkalmazott orvosi segítség sem tudta volna elhárítani a halálos eredményt. A sértetten keletkezett sérülések - a töréseket kivéve - külön-külön 8 napon belül gyógyulóak. számukra tekintettel azonban összhatásukban 8 napon túl gyógyuló sérülések voltak; a csigolya- és bordatörések egyenként és összességében is 8 napon túl gyógyulóak voltak, és összhatásukban idézték elő a sértett halálát. A halál beálltakor a sértett vérében 1,69 ezrelék volt az alkoholkoncentráció, amely közepes fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg.
A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész és a védők bizonyításkiegészítési indítványát alaposnak találta, és a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján bizonyítás felvételét rendelte el a másodfokú eljárásban. Az elsőfokú eljárásban adott orvos szakértői vélemény ugyanis nem volt következetes a sértett halálát eredményező sérülés megjelölésével kapcsolatban. Az igazságügyi orvos szakértő a nyomozati szakban előterjesztett véleményében a sértettet ért bántalmazások folytán keletkezett nagyszámú sérülést, valamint a nyakcsigolya töréséhez társuló általános idegrendszeri megrázkódtatást, sokkot jelölte meg a halál okaként, majd a tárgyaláson azt véleményezte, hogy a halál kizárólag a legutolsó sérüléssel - a csigolyatöréssel - állt okozati összefüggésben. A másodfokú tárgyaláson a szakértő úgy nyilatkozott, hogy a véleményét tartalmazó első fokú tárgyalási jegyzőkönyv nem pontosan rögzítette az általa előadottakat, és ez adhatott okot a félreértésre. Határozottan úgy foglalt állást, hogy az a véleménye a helytálló, amely szerint a halál kizárólag a csigolyatöréssel volt összefüggésben. Kifejtette, hogy a sértettet ért egyéb bántalmazások egyébként nem vezettek volna halálos eredményhez. Ezt követően a Legfelsőbb Bíróság az e körülménnyel kapcsolatban felmerült ellentmondások megnyugtató tisztázása érdekében a Be. 77. §-ának (1) bekezdése alapján más szakértő bevonását látta indokoltnak. Az orvos szakértői intézet szakértője a bűnügy iratai alapján azt a véleményt adta, hogy a sértett halála a nyakcsigolyatörést eredményező elzuhanással közvetlen oksági összefüggésben következett be. Rámutatott emellett, hogy a sértetten feltalált további - a közepeset meg nem haladó tompa erőbehatásra keletkezett - sérülések összességükben 2-3 hét alatt, maradandó fogyatékosság hátrahagyása nélkül gyógyultak volna, és halálos eredmény előidézésére alkalmatlanok voltak. Nem vezethetett volna halálos eredményre az egyébként önmagában 8 napon túl gyógyuló sérülést megvalósító bordatörés sem.
Az újabb orvos szakértői vélemény ekként kétséget kizáróan azt igazolta, hogy az ügyben az elsőfokú bíróság által meghallgatott igazságügyi orvos szakértőnek az a véleménye alapos, amely a halál okaként kizárólag a csigolyatörést jelölte meg. Az orvos szakértői intézet részéről eljárt szakértő álláspontját természettudományos alapossággal indokolta, és kifejtette, hogy a nyakcsigolyatörések olyan súlyos gerincvelő-károsodással jártak, amelyek az élettel összeegyeztethetetlenek, és a sértett halála az ilyen jellegű sérülés következtében szükségszerűen és rövid időn belül bekövetkezhet. A sértett halála tehát a nyakcsigolyatöréshez társuló gerinckárosodás következményes heveny idegrázkódtatás (sokk) miatt állott be.
A Legfelsőbb Bíróság az orvos szakértői intézet, valamint az elsőfokú bíróság előtt eljárt szakértő ezzel egybehangzó véleményét alaposnak, kellően indokoltnak és meggyőzőnek találta, ezért azt bizonyítékul elfogadta.
A másodfokú tárgyaláson lefolytatott bizonyítás keretében sor került a vádlottak meghallgatására, és az eljárás korábbi szakaszaiban tett vallomásaiknak az eléjük tárására is. A vádlottak közül az I. r. és a III. r. vádlottak válaszoltak a feltett kérdésekre, míg a II. r. vádlott nem kívánt vallomást tenni. A vádlottak meghallgatása és korábbi nyilatkozataik ismertetése annak a tényállási mozzanatnak a tisztázására irányult, amely a már bántalmazott sértettnek a kamrába történő bevezetésére vonatkozott. Ezzel kapcsolatban az első fokú ítélet a következőket tartalmazta: "A hosszabb ideig történt bántalmazás után a sértettet ezután az I. és III. r. vádlottak kivezették a kamrahelyiségbe, és oda belökték, amelynek során a sértett a kamrahelyiség padozatára elvágódott, és fekve maradt." A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az idézett rész nem mindenben felel meg az iratok tartalmának. Ezt az ítéleti ténymegállapítást a megyei bíróság a II. r. vádlott vallomásával és az orvos szakértői véleményben kifejtettekkel indokolta. A másodfokú tárgyaláson felvett bizonyítás azonban nem hozott olyan eredményt, amely az elsőfokú bíróság mérlegelő tevékenységének az átértékeléséhez vezethetett volna arra vonatkozóan, hogy a sértettet a vádlottak közül kik vezették a kamrába. Jóllehet ezzel kapcsolatban az I. r. és a III. r. vádlott is úgy nyilatkozott, hogy a megvert és biztonsággal járni sem tudó sértettet egyedül ők kísérték karonfogva a kamrába, és oda belökték.
Már a nyomozati szakban előterjesztett vélemény is azt tartalmazta: "A nyakcsigolya kiízesülését, illetőleg törését nagy valószínűség szerint nem direkt erőbehatással hozhatták létre, hanem az indirekt a ťzsákszerű esésŤ kapcsán keletkezett."
Az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, mely szerint a több órán át tartó bántalmazást követően a sértettet az I. r. és a III. r. vádlottak vezették a kamrahelyiségbe, nem vitatható, de az ítéleti tényállást - a másodfokú tárgyalás anyagává tett vádlotti vallomások, valamint az I. r. és a III. r. vádlottak vallomásai alapján - a Legfelsőbb Bíróság akként helyesbíti:
"Az önállóan járni nem képes sértettet az I. r. és a III. r. vádlottak karonfogva vezették a kamrába, ahol elengedték, és a sértett ekkor a kamra padozatára zuhant." A tényállást az orvos szakértői intézet véleménye és az elsőfokú bíróság által meghallgatott igazságügyi orvos szakértő ezzel egyetértő szakértői nyilatkozata alapján kiegészíti azzal:
"A sértett halála a nyakcsigolyatörést eredményező elzuhanás folytán következett be. A sértett összes többi sérülésének együttes gyógytartama a 8 napot meghaladta, és - a halálos sérülés elmaradása esetén - mintegy 2-3 hét alatt, maradandó fogyatékosság hátrahagyása nélkül gyógyult volna. A nagyszámú hámsérülés a bekövetkezett halállal sem közvetlen, sem közvetett oksági összefüggésben nem volt, azok sem közvetlen, sem közvetett életveszélyes állapotot nem eredményeztek." A felvett bizonyítás eredményeképpen így megállapított tényállás mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól, így az elsőfokú bíróság ítélete a felülbírálatra alkalmas.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, a cselekményeik jogi minősítését illetően azonban tévedett.
A vádlottak egymás tevékenységéről tudva, szándék- és akarategységben bántalmazták a sértettet. A bántalmazás motívuma az I. r. és a III. r. vádlottak tekintetében a hozzátartozójuk halála miatti harag, míg a II. r. vádlott tekintetében elsősorban - az elsőfokú bíróság által helyesen megállapítottak szerint - az unokatestvére pénzének eltűnése miatti sérelem volt. A sértett halálát nem a hosszan tartó bántalmazás során elszenvedett sérülések, hanem a kamrában történt zuhanás folytán bekövetkezett csigolyatörés okozta. Ebből következően az ölési szándékot egyik vádlott tekintetében sem lehetett megállapítani. A halálos eredmény ily módon, mint az I. és a III. r. vádlott cselekményével összefüggő, de a szándékukon túlmenő körülmény folytán következett be. A vádlottak szándéka kétséget kizáróan a sértett testi épségének a sérelmére irányult, ezért a szándékukat mindhárman meg is valósították, amikor a sértettet órákon át verték. A bántalmazástól szemmel láthatóan leromlott állapotba került sértett a földön fekve maradt, majd az I. r. és III. r. vádlottaknak kellett őt a kamráig elvezetni, mert oda önállóan nem volt képes eljutni. A sértett törődött testi állapotát az említett két vádlott felismerte, hiszen kizárólag az ő támogatásukkal jutott el a kamrába. Ennek ellenére a veréstől legyengült és járóképtelen sértettet a kamrába érve elengedték, és oda bevezetve hagyták, hogy elzuhanjon. Ennek során érte a sértettet az indirekt erőhatás, amelynek következtében a nyakcsigolyák törését szenvedte el. Ezért az eredményéért az I. r. és a III. r. vádlottakat tudatos gondatlanság terheli.
Az említett két vádlott a szellemi képességéhez mérten is képes volt annak felismerésére, hogy a biztonságos járásra nem képes, leromlott állapotú asszony - segítség hiányában - elesik, és az adott helyszínen történő zuhanástól halálosan megsérülhet. Erre a lehetséges következményre számítaniuk kellett: ehelyett könnyelműen bíztak annak elmaradásában.
Az kétségtelen tény, hogy a sértett leromlott állapotának előidézéséért valamennyi vádlott felelősséggel tartozott, mert a tőlük elszenvedett elhúzódó és igen durva verés miatt a sértett nem tudott egyedül biztonsággal megállni a lábán. A bántalmazás azonban önmagában csak 8 napon túl gyógyuló sérüléseket eredményezett, és halálos eredményhez nem vezethetett volna. A verés ténye és a halálos eredmény között tehát oksági kapcsolat nem állapítható meg. A bántalmazással kezdődő, majd a halálos sérülést eredményező elzuhanás közötti cselekménysorozat megszakadt, amikor a három vádlott együttes magatartása véget ért, és a megvert sértett a földön fekve maradt. Ezt követően újabb mozzanat kezdődött, amikor az I. r. és a III. r. vádlottak a sértettet a kamrába kísérték, majd ott elengedték és elesni hagyták. Ebből következően a II. r. vádlottat a bekövetkezett halálos eredményért gondatlanság sem terheli, nem volt ugyanis tőle elvárható annak az előrelátása, hogy vádlott társai a sértettet milyen módon fogják vonszolni, majd a kamrában elhelyezni. Ehhez képest a II. r. vádlott szándéka - bizonyíthatóan - csupán a sértett testi épségének sértésére irányult, amelyet különös kegyetlenséggel valósított meg.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság - egyetértésben a legfőbb ügyészi állásponttal - alaposnak találta az I. és a III. r. vádlottak védőinek azt az álláspontját, amely szerint az említett vádlottak cselekményei a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének 2. fordulata szerint halált okozó testi sértés bűntettének minősül, és tekintettel arra, hogy az eredményért - mint a bűncselekményt minősítő körülményért - a II. r. vádlottat még gondatlanság sem terheli, e vádlott cselekményét a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdése szerint minősülő különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének minősítette.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az I. és III. r. vádlottak cselekményeit társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettének, míg a II. r. vádlott cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének minősítette.
A vádlottak terhére a Legfelsőbb Bíróság az emberölés minősített eseténél lényegesen enyhébb büntetési tétellel fenyegetett cselekményeket állapított meg. A bűnösségük köre szűkült, és ennek a ténynek a büntetéskiszabás körében is kifejezésre kellett jutnia. Ennek megfelelően a vádlottak büntetését enyhítette. Az enyhítés mértékének megállapításánál figyelemmel volt az elsőfokú bíróság által helyesen felsorolt enyhítő és súlyosító körülményekre. A büntetéskiszabás körében irányadó körülményeket annyiban volt szükség kiegészíteni, hogy enyhítő körülményként kellett figyelembe venni a II. r. vádlott tekintetében, hogy ötödik gyermekével hetedik hónapos terhes. Az I. r. és a III. r. vádlottak tekintetében pedig a halált okozó testi sértés bűntettével kapcsolatban súlyosító körülményként kell figyelembe venni, hogy a cselekményüket aljas indokból és különös kegyetlenséggel valósították meg.
Az elsőfokú bíróság által már értékelt és az előzőekben kiegészített bűnösségi körülményeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott büntetését 4 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra, a II. r. és a III. r. vádlott főbüntetését egyaránt 2 évi börtönbüntetésre, a II. r. vádlott mellékbüntetését pedig 2 évre a közügyektől eltiltásra enyhítette.
A vádlottak cselekményeinek enyhébb büntetőjogi minősítése szükségképpen maga után vonta a főbüntetések végrehajtási fokozatának a megváltoztatását is, azokat a Legfelsőbb Bíróság a Btk. 43. §-ának a) pontja szerint valamennyi vádlott tekintetében börtönben határozta meg. (Legf. Bír. Bf. V. 2412/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás