BK BH 1994/655
BK BH 1994/655
1994.12.01.
I. Az összbüntetés mértékének a súlyosítása végett bejelentett ügyészi fellebbezés elveszti a súlyosítási tilalmat feloldó hatását, ha a megyei főügyész a perorvoslatot akként módosítva tartja fenn, hogy az ítéletnek kizárólag a börtönfokozatnak fegyházra való súlyosítását indítványozza [Be. 241. §].
II. A két évet elérő, illetve azt meghaladó mértékű összbüntetés esetén a többszörös visszaesővel szemben fegyház-fokozatot kell alkalmazni; börtönfokozat csak a Btk. 94. §-ának (2) bekezdése felhívása és annak az indokolása mellett határozható meg [Btk. 94. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság l évi, valamint 1 év 6 hónapi börtönbüntetéseket összbüntetésbe [Btk. 93. § (2) bek.] foglalva 2 év 2 hónapi börtönbüntetést állapított meg a többszörös visszaeső elítélttel szemben, egyben kimondotta, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Az utóbbi alapítélettel elbírált bűncselekményeit ugyanis az alábbi alapítélet jogerőre emelkedése után, de a kiszabott büntetés megkezdése előtt valósította meg [Btk. 47. § (3) bek. a) pont].
Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, az összbüntetés tartamának a súlyosítása végett.
A megyei főügyész az ügyészi perorvoslatot akként módosította, hogy kizárólag a büntetés-végrehajtási fokozat megváltoztatását indítványozta, fegyházat látva indokoltnak. A megyei bíróság előrebocsátja, hogy bár a bíróság az utóbbi alapítélet folytán megállapította az 1 évi büntetéssel kapcsolatos végrehajtási kegyelem hatályvesztését (1990. évi XXXIX. tv. 9. §), nem a szabadságvesztés tartamának az egynyolcadára vonatkozó 1 hó 15 nap, hanem a teljes 1 év kerül az 1 év 6 hónapi büntetéssel együttes végrehajtásra, az elítélt ugyanis - az utóbbi alapügyben elrendelt előzetes letartóztatásra figyelemmel - ténylegesen nem került szabadlábra.
A megyei bíróság a büntetés kapcsán elöljáróban kiemeli, hogy a perorvoslat a főügyész által fenntartott tartalmát tekintve immár nem olyan, amely a súlyosítási tilalmat feloldaná.
Az elsőfokú bíróság által alkalmazott 4 hónap elengedése a rövidebb tartamú (alapítéletbeni) büntetés egyharmadával megegyező. Így megfelel a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásának (BK 151. sz. állásfoglalás). Maradék nélkül kiküszöböli a két (teljes) büntetés együttes kiállásából eredő hátrányt, annak enyhítése tehát szóba sem kerülhet. Ugyanakkor tévedett a városi bíróság, amikor - a Btk. 42. §-ának (3) bekezdésében, illetve a 94. §-a (1) bekezdése 2. mondatának II. fordulatában írtakat szem elől tévesztve a többszörös visszaesővel szemben nem fegyház fokozatot alkalmazott. Az adott esetben - a megyei bíróság álláspontja szerint - a Btk. 94. §-a (2) bekezdésének alkalmazására nincs ok. Olyan körülmény, amely a fegyház fokozattal kapcsolatban a "méltánytalan hátrányt" megállapíthatóvá tenné, nem áll fenn, ilyenre hivatkozás sem történt. A büntetés-végrehajtási fokozat egyébként nem függ a még hátralevő büntetési időtartamtól (BJD 8737. sz.).
Minderre figyelemmel a megyei bíróság a főügyész perorvoslatát alaposnak látva, megfelelően megváltoztatta, egyebekben viszont helybenhagyta a fellebbezéssel megtámadott ítéletet. (Fejér Megyei Bíróság Bf. 322/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
