KK BH 1994/698
KK BH 1994/698
1994.12.01.
I. A sorsoláson játék szervezése nem csak kizárólagos állami részesedésű gazdálkodó szervezet által végezhető tevékenység [1991. évi XXXIV. tv. 3. § (1) és (3) bek.].
II. A lottójáték minősítésének szempontjai [1991. évi XXXIV. tv. 37. § 9. p.].
A felperes az 1992. augusztus 13-án előterjesztett keresetében előadta, hogy az alperes Szerencsejáték Felügyelet 1992. június 12-én kelt határozatával az I. Kft. részére sorsolásos játék folyamatos lebonyolítását engedélyezte. Az engedély érvényessége 1992. június 16-tól 1993. június 15-ig tart. A jóváhagyott játékterv szerint az "I. F." játékot betűk és számok kombinációjával lehet játszani. Ugyancsak az alperes az 1992. június 16-án kelt határozatával az I. Kft. részére "K. Lotti" néven engedélyezett sorsolásos játékot. Az engedély időtartama 1992. június 15-től 1993. június 15-ig tart. A jóváhagyott játékterv szerint a játékosok szelvényeikkel páratlan vagy páros, illetve kombinált számok kihúzására tippelhetnek.
A felperes keresetében előadta továbbá, hogy jogszabálysértés miatt kéri az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az engedélyezett játékok a lottójátékok variációi, így - a törvény értelmében - szervező kizárólag az állam többségi részesedésével működő gazdálkodó szervezet vagy költségvetési intézmény lehet. Miután az I. Kft. nem minősül ilyennek, az alperes eljárása és engedélyezése sérti az állam érdekeit, és így törvénysértő. Kifogásolta a "K. Lotti" elnevezést is, álláspontja szerint ez megtévesztésig hasonlít a lottó elnevezéshez. Az alperes kérte a kereset elutasítását. Ezzel kapcsolatban előadta, hogy az engedélyezett játékok nem azonosak a törvényben meghatározott lottójátékkal. Tekintettel azonban arra, hogy a számsorsjáték különböző válfajáról van szó, elkerülhetetlen bizonyos szabályok és mechanizmusok hasonlósága. A felperesnek a lottóval kapcsolatos állami privilégiuma döntően a sorsjáték költségvetésében mutatkozik meg. Nem vitatta, hogy a különböző szerencsejátékok engedélyezésével a szerencsejáték-piacon versenyhelyzet alakulhat ki. Ez azonban a törvény rendelkezéseiből ered. Az elnevezésnek véleménye szerint nincs jelentősége, mert a lottó név nincs törvényesen védve. A Fővárosi Bíróság a lefolytatott bizonyítás eredménye alapján 1993. március 11-én kelt ítéletével a keresetet elutasította. Az indokolásból kitűnően a szerencsejátékok szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (Szjt.) tartalmazza az alperes és a hozzá forduló ügyfelek jogait és kötelezettségeit. Az Szjt. 2. §-ának (1) bekezdése szerint a sorsolásos játék szervezése - a lottó- és a bingójáték kivételével -, valamint a pénznyerő automaták üzemeltetése legalizált tevékenység. A 2. § (2) bekezdése értelmében szerencsejáték-szervező tevékenység folytatásához - a törvényben meghatározott kivétellel - az alperes engedélye szükséges. A 2. § (3) bekezdés pedig kimondja, hogy az alperes az engedélyt annak adja ki, aki a szerencsejáték biztonságos, szakszerű lebonyolításához a szükséges személyi, tárgyi és gazdasági feltételekkel rendelkezik.
Az Szjt. 3. §-ának (1) bekezdése szerint a sorsolásos játékok közül a lottó- és bingójátékok szervezésére, továbbá játékkaszinó alapítására, működtetésére és a lóversenyfogadásra az állam többségi részesedésével működő gazdálkodó szervezetet vagy költségvetési intézményt alapíthat. A 3. § (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az állam a lottó, a bingójáték, a totó, valamint a lóversenyfogadás szervezésére kizárólag az állami részesedésű gazdálkodó szervezetet hozhat létre.
Az Szjt. 37. §-ának 9. pontja határozza meg, hogy mi tekintendő lottójátéknak. "Lottójáték: azonos időszakonként szervezett számsorsjáték, amelyben 90 számból legfeljebb 5 vagy 45 számból legfeljebb 6 szám eltalálása jogosít nyereményre." Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a törvényi meghatározás teljes körű és egyértelmű, az sem megszorító, sem kiterjesztő értelmezést nem tesz lehetővé.
Az alperes által engedélyezett játékok az Szjt. 22. §-a szerint számsorsjátékok, és azonos időszakonként kerülnek megszervezésre. Ennyiben megegyezik a lottójátékkal. A meghatározás második, a megkülönböztetés szempontjából döntő jelentőségű részében azonban az engedélyezett játékok teljesen egyértelműen eltérnek a lottótól. Ebből viszont az következik, hogy nem is minősíthetők lottójátéknak. Erre figyelemmel az alperes csak az Szjt. 2. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra hivatkozással tagadhatta volna meg az engedély megadását. Tekintettel azonban arra, hogy az e bekezdésben felsorolt kizáró körülmények nem állottak fenn, az alperes a liberalizált tevékenységhez köteles volt az engedélyt megadni.
Az Szjt. nem szól a névhasználatról. A Ptk. 77. §-a (3) bekezdésének rendelkezéseiből viszont az következik az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, hogy a névkizárólagosság követelményét érvényesíteni lehet. A névkizárólagosság követelménye azonban csak azt jelenti, hogy egyetlen más szerencsejáték sem viselheti a lottó nevet.
Az elsőfokú bíróság szerint a "K. Lotti" elnevezés kizárja az összetévesztés lehetőségét, hiszen a "Lotti" vagy német nyelvterületen a "Lotte" női utónév. A lottót pedig a köznyelvben nem szokták lottinak mondani. Miután az alperes sem eljárási, sem anyagi jellegű jogszabályt nem sértett, a felperes keresetét az elsőfokú bíróság elutasította. A felperes az 1993. április 6-án kelt fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását a kereseti kérelemnek megfelelően. A fellebbezést a következőkkel indokolta: Álláspontja szerint a "lottó" és "lotti" elnevezés megtévesztően hasonlít egymásra, ezért kérte a játék elnevezésének megváltoztatását is. Az Szjt. 3. §-ának (3) bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy a lottójáték szervezésére kizárólagos állami részesedésű gazdálkodó szervezetet hoz létre az állam. Ez pillanatnyilag Magyarországon a felperes. Elvitathatatlan, hogy az I. Kft. nem ilyen gazdálkodó szervezet. A felperes változatlanul állította azt is, hogy a per tárgyát képező engedélyezett játékok lottószerű játékok, és mint ilyeneket csak kizárólagos állami részesedésű gazdálkodó szervezet szervezhetett volna. A vitatott játékok részvételi szabályaiban sok - a lottó szervezésével és lebonyolításával azonos - elem fedezhető fel, így pl. a sorsolás lebonyolítása, nyeremények kifizetésének rendszere, óvás stb.
Az alperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítási adatok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg a tényállást, és helyes az arra alapított jogi döntése is.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a fellebbezési érvelésben foglaltakkal. Utal az Szjt. 3. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, amely kimondja, hogy az 1. § (3) bekezdésének a) pontjából a lottó- és bingójáték szervezése, továbbá az 1. § (3) bekezdés c) és d) pontjaiban meghatározott tevékenységek folytatására az állam többségi részesedésével működő gazdálkodó szervezetet vagy költségvetési intézményt alapíthat. A 3. § (3) bekezdése pedig kimondja, hogy az állam a lottó-, a bingójáték, a totó, valamint a lóversenyfogadás szervezésére kizárólagos állami részesedésű gazdálkodó szervezetet hoz létre.
E rendelkezésekből egyértelműen kiderül, hogy milyen szerencsejáték szervezése tartozik a kizárólag állami gazdálkodó szervezet feladatai közé. Nem szerepel ebben a körben a 2. § (1) bekezdése szerint az 1. § (3) bekezdésének a) pontjában (sorsolásos játék szervezése) és b) pontjában (pénznyerő automaták üzemeltetése) megjelölt szerencsejáték szervezése, mert ezek liberalizálására kerültek. A perben szereplő játékok is ebbe a liberalizált körbe tartoznak, ezek ugyanis nem azonosak a lottójátékkal.
Ezért az alperes nem sértett jogszabályt, amikor ehhez az engedélyt megadta. Egyben helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a keresetet elutasította.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság ítéletét a Pp. 254. §-a (3) bekezdésének alkalmazásával - helyes indokaira utalással - helybenhagyta.
Észlelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elsőfokú bíróság nem tájékoztatta az I. Kft.-t a beavatkozás lehetőségéről, holott a Közigazgatási Kollégium 9. számú állásfoglalása szerint fontos érdek, hogy a közigazgatási eljárás során az ellenérdekű félként részt vevő, de a peres eljárásban ilyenként nem szereplő is tudomást szerezzen a perről, illetőleg jogait a peres eljárás során beavatkozóként érvényesíthesse. E jogszabálysértés miatt a Legfelsőbb Bíróság azonban nem alkalmazta a Pp. 252. §-ának (2) bekezdésben foglalt rendelkezést, mert a mulasztás az érdemi döntésre nem volt kihatással. (Legf. Bír. Kf. 11. 25. 662/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás