BK BH 1994/71
BK BH 1994/71
1994.02.01.
I. Az utólagos összbüntetésbe foglalásra vonatkozó különleges eljárásnak nemcsak akkor van helye, ha utóbb derül ki, hogy az összbüntetésbe foglalás során a terheltre kiszabott további végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés is történt, amely így ,,kimaradt'' az összbüntetési ítéletből, vagy összbüntetésbe foglalásra került már végrehajtott, illetőleg nem végrehajtandó büntetés is, hanem abban az esetben is, ha utóbb válik ismertté, hogy a korábbi összbüntetés tartama a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek nem felel meg [Be. 378/A. §, 356. § (2) bek. h) pont, Btk. 93. § (2) bek., 94. § (1) bek., 1993. évi XVII. tv. 5. § és 103. § (2) bek.].
II. Az utólagos összbüntetésbe foglalásra vonatkozó különleges eljárás során az elsőfokú bíróság ítélettel határoz, ha az összbüntetés tartamát a korábbitól eltérő tartamban állapítja meg [Be. 378/A. §, 163. § (1) bek.]
I. Az elítéltet a városi bíróság az 1990. február 20. napján jogerőre emelkedett ítéletével csalás vétsége miatt - mint többszörös visszaesőt - 6 hónapi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Az elítélt a büntetésének letöltését 1990. március 27. napján kezdte meg és abból - a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény alapján a szabadságvesztés egynyolcadára kiterjedő végrehajtási kegyelem alkalmazásával - 1990. szeptember 2. napján szabadult, ekként a 6 hónapi börtönbüntetésből 5 hó 7 napot töltött ki.
2. Az elítéltet később a városi bíróság az 1991. november 25. napján jogerőre emelkedett ítéletével az 1991. február 9. és 1991. július 14. napja közötti időszakban elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt - mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül 1 év 10 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy az elítélt javára a korábbi ügyben alkalmazott végrehajtási kegyelem hatályát vesztette.
Az 1. és a 2. pont alatt jelzett ügyben eljárt bíróságok az elítéltet többszörös visszaesői minősítése miatt, a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján zárták ki a feltételes szabadság kedvezményéből.
I. Az 1. és a 2. pont alatt megjelölt alapítéleteket hozó városi bíróság a főbüntetéseket az 1992. január 31. napján jogerőre emelkedett ítéletével összbüntetésbe foglalta, és összbüntetésként 1 év 10 hónap 10 napi börtönbüntetést állapított meg azzal, hogy az elítélt többszörös visszaeső, és feltételes szabadságra nem bocsátható.
A városi bíróság később különleges eljárás során, a Be. 378/A. §-a szerinti utólagos összbüntetésbe foglalás keretében 1993. április 22. napján végzéssel újabb határozatot hozott, amelyben az összbüntetési ítéletnek az összbüntetés tartamára vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és utólag az összbüntetés tartamát 2 év 3 hó 10 napi börtönbüntetésben állapította meg.
Az elsőfokú bíróság újabb határozatát azzal indokolta, hogy a korábbi összbüntetést megállapító határozatában az összbüntetés tartamát "nem a törvénynek megfelelően" állapította meg, mivel a 6 hónapi büntetés csaknem teljes egészében elenyészett, ez a megoldás pedig nem felel meg a Btk. 93. §-a (2) bekezdésében, valamint a Legfelsőbb Bíróság BK 105. számú állásfoglalásban foglalt elveknek.
A végzés formájában, és nem a "Magyar Köztársaság nevében" meghozott határozat ellen az elítélt jelentett be fellebbezést.
A megyei főügyész indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott határozat és az alap-összbüntetési ítélet rendelkezéseit is akként változassa meg, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban jelölje meg, a feltételes szabadság kedvezményéből való kizáró rendelkezést mellőzze, a határozat egyéb rendelkezését pedig hagyja helyben.
A másodfokú bíróság a felülvizsgálat során elsőként azt a jogkérdést tette vizsgálat tárgyává, hogy az utólagos összbüntetésbe foglalásnak lehet-e helye akkor, amikor az összbüntetési ítélet jogerőre emelkedése után, utólag derül ki az, hogy az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés mértéke törvénysértő, emiatt az változtatásra szorul. A kérdés nem csupán elvi, hanem gyakorlati jelentőségű is, miután a korábban megoldási lehetőséget biztosító törvényességi óvás intézménye megszűnt, ugyanakkor a felülvizsgálati eljárás az ilyen jogsértő határozatok orvoslására nem terjedhet ki.
Az utólagos összbüntetésbe foglalás lehetőségét a felülvizsgálati eljárás megteremtéséről szóló 1992. évi LXIX. törvény 9. §-a iktatta be a Be. különleges eljárásról szóló XVII. fejezete körébe, és a Be. új 378/A. §-a szerinti szabályozás arra ad lehetőséget, hogy a bíróság az összbüntetésbe foglalásról, illetve az összbüntetés tartalmáról utólag határozhat, ha erről a jogerős összbüntetési ítélet nem a törvénynek megfelelően rendelkezett. A törvény ekként az összbüntetésbe foglalásról való utólagos állásfoglalást teszi - jogerő után - lehetővé.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az összbüntetésbe foglalásról való utólagos állásfoglalás nem korlátozható az olyan esetekre, amikor az összbüntetési ügyben eljáró bíróság egy jogerős, és még végre nem hajtott elítélést bármilyen okból nem vett figyelembe, ennek eredményeként úgy hozott összbüntetést megállapító ítéletet, hogy egy további elítélést figyelmen kívül hagyott, ezáltal nem tett eleget a Btk. 92. §-ának (1) bekezdésében előírt annak a kötelezettségének, amely előírja, hogy több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélés esetén valamennyi büntetést összbüntetésbe kell foglalni. Az ilyen szűkített értelmezés ellen hat az olyan eset, amikor pl. a bíróság két elítélést összbüntetésbe foglalt, és utólag derül ki az, hogy az egyik alapítélettel kiszabott büntetést már teljes egészében végrehajtották, így az összbüntetésnek a Btk. 92. §-a (2) bekezdésében foglalt rendelkezései szerint nem lett volna helye. A törvény hivatkozott rendelkezéseinek indokolt az ilyen tágabb értelmezése, és ez az említett esetben az összbüntetési ítélet hatályon kívül helyezésére és az összbüntetési eljárás megszüntetésére ad alapot, ugyanis az összbüntetési ítélet a tételes anyagi jogszabály rendelkezéseibe ütközik.
A törvény ezen túlmenően lehetővé teszi az összbüntetés tartalmában utólagos megváltoztatását is, feltételként jelölve meg ebben az esetben is, hogy e kérdésben az összbüntetési ítélet nem a törvénynek megfelelően rendelkezett.
A "törvénynek meg nem felelő" rendelkezés fogalma ugyancsak nem szűkíthető le a Btk. 93. §-a (2) bekezdése szerinti tételes szabályozásra, mely szerint az összbüntetés tartamát - az összbüntetésbe foglalandó büntetések alapulvételével - úgy kell megállapítani, hogy az haladja meg a legsúlyosabb büntetést, de ne érje el a büntetések együttes tartalmát. A gyakorlatban ugyanis számos olyan eset merül fel, amikor a két büntetés összbüntetésbe foglalása esetében az egyik büntetés ki nem töltött részének a figyelembevételével kell az elengedés mértékét meghatározni, bár az összbüntetési tartam megállapításánál az alapítéletekben eredetileg kiszabott büntetési mértékek irányadók a kiindulás alapjául. Más esetekben, az egymással quasi halmazatban levő elítéléseknél az átlagostól eltérő szabály érvényesül, amennyiben nagyobb mértékű elengedés alkalmazását írja elő a törvény. Az összbüntetés tartalmának megállapításánál tehát a tételes rendelkezésre alapított külön elvek érvényesülnek, melyeket a Legfelsőbb Bíróság BK 105. szám alatt közzétett büntető kollégiumi állásfoglalásában fejtett ki. Ha pedig egy adott ügyben az összbüntetés tartama ezeknek az elveknek nem felel meg, ez egyben azt is jelenti, hogy az eljárt bíróság a tartam megállapításánál nem a törvénynek megfelelően rendelkezett, ez okból pedig helye lehet az összbüntetés tartama utólagos megváltozatásának.
Az adott esetben az elsőfokú bíróság az 1 év 10 hónapi börtönbüntetést olyan 6 hónapos börtönbüntetéssel foglalta összbüntetésbe, amely utóbbi büntetésből az elítélt - végrehajtási kegyelem folytán - 23 napot nem töltött ki. Összbüntetésként 1 év 10 hó 10 nap börtönbüntetést állapított meg, így az együttes tartamból 5 hónapot és 20 napot engedett el, így az egyik alapítélettel kiszabott büntetés csaknem teljes mértékben elenyészett, bár annak döntő részét - 5 hó 7 napot - az elítélt ki is töltötte.
Az összbüntetés tartamának megállapításával kapcsolatos BK 105. sz. állásfoglalás I/A 3. pontja elvi tételként fogalmazza meg azt, hogy ilyen esetben az összbüntetési tartam megállapításánál a két alapítéletben eredetileg kiszabott büntetési mértékek - nem pedig a végrehajtás félbeszakadása folytán még le nem töltött büntetésmaradvány - az irányadók, de az elengedés mértékének a megállapításánál a még le nem töltött büntetési mérték figyelembevételével viszonylag csekélyebb mértékű elengedés lehet indokolt.
A büntetésmaradvány 23 napot tesz ki, így az elsőfokú bíróságnak az elengedés mértékének meghatározásánál ebből kellett volna kiindulnia. Azzal, hogy az elsőfokú bíróság az összbüntetés tartalmát 1 év 10 hó 10 napban határozta meg, az előzőekben kifejtettekhez viszonyítva lényegében fordított megoldást alkalmazott, miután az együttes tartamból megközelítően annyit engedett el, mint amilyen tartamot a 6 hónapos büntetésből meg kellett volna hagynia. Ez a fordított megoldás jogszabályba ütközik, mivel az összbüntetés tartama a teljes büntetésmaradvány elenyészését, és az egyik alapítélet tartamának megközelítően teljes elengedését juttatja kifejezésre. Így az elsőfokú bíróság a Be. 378/A. §-ában szabályozott eljárási rendelkezések helyes alkalmazásával, törvényesen járt el akkor, amikor fellebbezéssel megtámadott határozatával a törvénynek meg nem felelő összbüntetési ítéletét - utólagos összbüntetésbe foglalás keretében - az összbüntetés tartamára vonatkozó részében hatályon kívül helyezte, és az összbüntetés tartamát utólag 2 év 3 hó 10 napban határozta meg. Az összbüntetésnek ez az újonnan megállapított tartama - mely a korábbihoz viszonyítva nem jelentéktelen mérvű megváltoztatást jelent - igazodik a büntetésmaradvány tartamához, de kifejezésre juttatja a büntetések folyamatos töltéséből eredő hátrányok kiküszöbölését is. Ezért a másodfokú bíróság a Be. 356. §-a (2) bekezdésének h) pontja szerint eljárva az elsőfokú bíróság határozatát ebben a részben helybenhagyta.
Az újonnan megállapított összbüntetés tartama a 2 évet meghaladja, és az elítélt többszörös visszaeső. A Btk. 94. §-ának (1) bekezdése értelmében alkalmazandó 42. §-ának (3) bekezdése alapján ilyen esetekben a szabadságvesztés végrehajtási fokozata nem börtön, hanem fegyház.
Az elsőfokú határozat meghozatalát követően hatályba lépett 1993. évi XVII. törvény 5. §-a módosította a Btk. nak a feltételes szabadsággal kapcsolatos rendelkezéseit is, és ezeket a rendelkezéseket a módosító törvény hatálybalépése előtt jogerősen kiszabott szabadságvesztések tekintetében is alkalmazni kell [1993. évi XVII. tv. 103. § (2) bek.].
Ezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatát az alapítéletekre és az összbüntetési ítéletre is kiterjedően megváltoztatta: a végrehajtási fokozatot fegyházban jelölte meg, egyben a feltételes szabadság kizárásával kapcsolatos rendelkezést mellőzte.
A Be. 378. §-a (2) bekezdésének rendelkezései szerint a bíróság az összbüntetésbe foglalást ítélettel mondja ki, ezért az olyan esetben, amikor a bíróság utólagos összbüntetésbe foglalás keretében az összbüntetésbe foglalásról, illetve az összbüntetés tartamáról utólag határoz, és mindezek eredményeként az összbüntetés tartamát a korábbitól eltérően állapítja meg, a bíróságnak nem végzéssel, hanem ítélettel kell határoznia.
A jelen esetben az elsőfokú bíróság ténylegesen egy új összbüntetési határozatot hozott, ezért azt ítélet formájában, és a Be. 163. §-ának (1) bekezdése alapján, "A Magyar Köztársaság nevében" kellett volna meghoznia. Az elsőfokú határozatnak ezeket a hiányosságait a másodfokú eljárásban a megyei bíróság helyesbítette. (Veszprém Megyei Bíróság 2. Bf. 319/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás