738/B/1994. AB határozat
738/B/1994. AB határozat*
2001.12.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény 2. § (2) bekezdése, 31. § (1) bekezdése, valamint 48–51. §-ai alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény 2. §-a alkotmányellenességének, továbbá a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására, valamint különböző törvények rendelkezései közötti ellentét feloldására, illetve a bírói gyakorlat felülvizsgálatára vonatkozó indítványokat visszautasítja.
Indokolás
I.
Több olyan indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz, amely a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Ámt.) rendelkezéseit támadta. Az indítványok tartalmi összefüggésére, illetve részbeni tárgyi azonosságára tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárás keretében bírálta el.
1. Az egyik indítványozó kifogásolta az Ámt. 2. §-ának az időbeli hatályra vonatkozó rendelkezéseit. Álláspontja szerint „jogbizonytalanságot eredményez” az Ámt. ezen rendelkezése, mivel „ugyanazon jogesetre egymással ellentétes törvények érvényesek”. Az Ámt. 2. §-a ugyanis a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Szvt.) mellett meghatározott ideig a szövetkezetekre vonatkozó korábbi jogszabályi rendelkezések alkalmazását is megengedte. Mindazonáltal az indítványozó konkrétan nem jelölt meg egyetlen alkotmányi rendelkezést sem, amelynek sérelme az Ámt. 2. §-a alapján bekövetkezett volna.
Ugyanezen indítványozó kérte továbbá az Ámt. 48–51. §-ai alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is. Indítványában azt kifogásolta, hogy ezen rendelkezések a szövetkezetek közgyűlésének kizárólagos hatáskörébe utalják a szövetkezetek átalakulásának kérdésében való döntést. Ugyanakkor a nem tagsági viszonyban lévő tulajdonosok nem rendelkeznek szavazati joggal a közgyűlésen. Mindennek következtében sérül az Alkotmány 12. §-a szerinti szövetkezés önkéntességének elve, valamint az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonhoz való jog, mert az átalakulásról döntést hozó közgyűlés időpontjában „a vagyon kizárólag magánszemélyek tulajdonában volt”.
Az indítványozó kifogásolta továbbá a fenti rendelkezéseket azért is, mert alkotmányellenes megkülönböztetést tesznek a szövetkezetek között: „azaz az 1992. évi II. tv. alapján valóban önkéntesen megalakuló új szövetkezetek és a 48–51. §-ok szerinti tulajdonos akarata ellenére hozott közgyűlési határozattal átalakult szövetkezetek között”. Ezzel – álláspontja szerint – megvalósul az Alkotmány 70/A. §-ának sérelme is.
2. Egy másik indítványozó kifogásolta az Ámt. 31. § (1) bekezdésének időbeli korlátokat tartalmazó előírásait, valamint ehhez kapcsolódóan az Ámt. 2. § (2) bekezdését. Sérelmezte, hogy az Ámt. 31. § (1) bekezdése a lakásszövetkezetekből való csoportos kiválást csak 1992. június 30-áig tette lehetővé. Ez a rövid határidő – véleménye szerint – sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot, mivel annak letelte után a törvényhozó nem enged szabad választást a szövetkezeti tagság, illetve a szövetkezetből való kiválás között. A „szövetkezetben való erőszakos benntartás” miatt a tulajdonosok továbbra is kötelesek a „szövetkezet felé történő befizetésekre”. Ennélfogva a kifogásolt törvényhely – az indítványozó állítása szerint – a tulajdonosok alapvető jogának lényeges tartalmát korlátozza és az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltak sérelmét eredményezi. Ezen kívül az indítványozó a kifogásolt rendelkezéseket ellentétesnek tartotta az Szvt. 112. § (1) bekezdésével is.
3.1. Több indítványozó kifogásolta az Ámt. 51. § (2) bekezdésének a szövetkezeti tisztségviselők jogviszonyát megszüntető rendelkezését. Kifejtették, hogy „a szövetkezet tisztségviselőit a szövetkezet közgyűlése (küldöttgyűlése) választotta, így annak megszüntetésére is ugyanazon szervezet jogosult”. Továbbá állították, hogy „e rendelkezés sérti az Alkotmány 12. § (1) bekezdésében deklarált, a szövetkezetek önállóságára vonatkozó alapelvet”, mert „az állam hatalmi eszközökkel […] törvényeken alapuló szerződések további érvényre jutását megakadályozta”. Állításuk szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az Alkotmány 70/B. § (1) és (2) bekezdéseit is, mert „a törvény erejénél fogva történő munkaviszony-megszűnéssel kizárták ezen személyek esetében a munkaviszony megszűnéssel kapcsolatos, a munkavállalókat megillető – Munka Törvénykönyvén alapuló – jogvédelmet, vagy idő előtti munkaviszony megszűnéshez kapcsolódó juttatásokat.”
Ezen túlmenően kérte az egyik indítványozó az Ámt. 51. § (2) bekezdésével kapcsolatos bírósági gyakorlat felülvizsgálatát is, illetve a Legfelsőbb Bíróság Mfv. II. 10.823/1994/3. számú végzésének megsemmisítését az Alkotmány 50. § (3) bekezdésére hivatkozva. Kifogásolta ugyanis, hogy a Legfelsőbb Bíróság végzése az „alperes végkielégítés iránti kérését elutasítja”.
3.2. Egy indítványozó az Ámt. 51. § (2) bekezdését kifogásoló indítványában kifejtette azt is, hogy két álláspont létezik a szövetkezeti választott tisztség munkajogi megítélését illetően. Az egyik nézet szerint a szövetkezeti tisztségviselői és a munkajogi jogviszony egymástól elválik, ezért a választott tisztség megszüntetésétől függetlenül a munkajogi jogviszony továbbra is fennáll. A másik álláspont szerint a választott tisztség egyben határozott jellegű munkaviszony is, amelynek megszüntetésére a határozott ideig tartó munkajogi jogviszonyra vonatkozó szabályok az irányadók. Az indítványozó utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság az utóbbi álláspontra helyezkedett. Így „a Legfelsőbb Bíróság jogértelmezésének figyelembevételével” kérte az indítványozó az Ámt. 51. § (2) bekezdésének megsemmisítését az Alkotmány 12. § (1) bekezdésére hivatkozva. Indoklása szerint ugyanis „a szövetkezetek önállóságának súlyos sérelmét jelenti az, ha egy szövetkezet akarata ellenére huzamos időn keresztül, több éven át két elnök javadalmazását kénytelen folyósítani”.
Ugyanakkor mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kérte az utóbbi indítványozó, mert a jogalkotó „a szövetkezeti elnökök mint tisztségviselők újjáválasztásának, illetve újjá nem választásának jogkövetkezményeit nem szabályozta”. Az indítványozó azonban a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség állításával kapcsolatban az Alkotmány egyetlen rendelkezésére sem hivatkozott.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítványokkal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„12. § (1) Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
„50. § (3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.”
2. Az Ámt.-nek az indítványokkal érintett rendelkezései:
„2. § (1) Az Szvt. rendelkezéseit a hatálybalépése időpontjában működő szövetkezetekre az e törvényben foglaltak szerint kell alkalmazni.
(2) E törvény rendelkezéseit, továbbá a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvényt és a 63. §-ban felsorolt más jogszabályokat az Szvt. hatálybalépésekor működő szövetkezetekre – ha e törvény másként nem rendelkezik – 1992. június 30. napjáig lehet alkalmazni.
(3) A mezőgazdasági és az ipari szövetkezetre a (2) bekezdésben említett jogszabályokat, valamint e törvény szabályait 1992. december 31. napjáig lehet alkalmazni.
(4) Ha a szövetkezet az e törvényben foglaltakat 1992. június 30., illetőleg 1992. december 31. napjáig nem teljesíti, azt követően is köteles azoknak eleget tenni.
(5) Az új (módosított) alapszabály elfogadását követően a (2) és (3) bekezdésben, valamint az 59. § (2) bekezdésében említett jogszabályok a szövetkezetre nem alkalmazhatók.
„31. § (1) Az e törvény hatálybalépése és 1992. december 31-e közötti időszakban a mezőgazdasági és az ipari szövetkezetből egyénileg és csoportosan is ki lehet válni. Általános fogyasztási szövetkezetből és lakásszövetkezetből az e törvény hatálybalépésétől 1992. június 30-ig terjedő időszakban csoportosan ki lehet válni.”
„48. § (1) Az Szvt. szabályainak alkalmazására való áttérés során a vagyon nevesítése, a vagyon megosztása és az alapszabály megállapítása (módosítása) tárgyában külön közgyűlést kell tartani. A közgyűlés határozatképességére az Szvt. szabályai az irányadók. A közgyűlési meghívóhoz mellékelni kell a felügyelő bizottság előterjesztésekre vonatkozó írásbeli véleményét.
(2) Ha a kiválás miatti vagyonmegosztást a közgyűlés eldöntötte, ezt követően jelölőbizottságot kell választani.
(3) Ha szervezeti változásra vonatkozó igényt a törvény szerinti határidőben (29. §) nem jelentettek be, a mezőgazdasági és az ipari szövetkezetben a vezetőség – a munkaszervezeti egységek száma alapján – meghatározhatja a jelölőbizottság létszámát. A szövetkezet tagjai – közgyűlés tartása nélkül – e szervezeti egységenként jelölőbizottsági tagot választhatnak. A jelölőbizottság elnökét a jelölőbizottság a tagjai közül választja meg.
(4) A vezetőség a (2) és (3) bekezdés szerinti esetben elkészíti és a közgyűlés elé terjeszti az új (módosított) alapszabály tervezetét.
(5) A jelölőbizottság a közgyűlés elé terjeszti az új (módosított) alapszabály tervezete szerinti tisztségviselőkre vonatkozó javaslatát.”
„49. § (1) A gazdasági társasággá történő átalakulás esetén a vagyonnevesítésről határozó közgyűlésen meg lehet tartani az előkészítő közgyűlést is.
(2) A szétválásról, illetőleg a szövetkezet megszűnéséről, valamint az ezzel és a kiválással összefüggésben a vagyonmegosztásról döntő közgyűlést – ideértve az átalakulási közgyűlést is – a 29. § szerinti határidőn túli időpontra köteles a vezetőség összehívni.”
„50. § (1) Az általános fogyasztási szövetkezetekben, a lakásszövetkezetben és a takarékszövetkezetben a küldöttgyűlés – ha e törvény hatálybalépését követően újraválasztották – az Szvt. szabályai szerint jár el.
(2) A vagyonnevesítéssel kapcsolatos ügyekben a közgyűlési, küldöttgyűlési határozathoz a jelenlevő tagok legalább kétharmadának egyetértő szavazata szükséges.”
„51. § (1) Ha az Szvt. hatálybalépésekor működő szövetkezet tisztségviselőjének megbízatása az új alapszabályt (az alapszabály módosítását) tárgyaló közgyűlés időpontja előtt lejár, a megbízatás az említett időpontig meghosszabbodik. A közgyűlés ettől eltérően határozhat.
(2) Az Szvt. hatálybalépésekor működő szövetkezet tisztségviselőinek megbízatása az új alapszabályt (az alapszabály módosítását) tárgyaló közgyűlés időpontjában e törvény erejénél fogva megszűnik, és a közgyűlés az Szvt. szabályai alapján megválasztja az új (módosított) alapszabály szerinti tisztségviselőket.”
3. Az Szvt.-nek az egyik indítvánnyal érintett rendelkezése:
„112. § (1) A szövetkezetek – mind a maguk, mind a szövetkezeti tagok érdekeinek védelme, gazdasági tevékenységük közös anyagi eszközökkel történő előmozdítása, továbbá a nemzetközi szövetkezeti kapcsolatok ápolása érdekében – területi vagy szakmai alapon szerveződő, illetőleg országos érdekképviseleti szerveket hozhatnak létre. E szervezetekhez való csatlakozás önkéntes.”
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
1.1. A lakásszövetkezetekből való csoportos kiválásnak az Ámt. 31. § (1) bekezdése, valamint 2. § (2) bekezdése szerinti korlátozásával kapcsolatban az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 13. §-ában foglalt tulajdonhoz való jog sérelmére, illetve ezzel összefüggésben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére.
A kifogásolt rendelkezésekkel kapcsolatban az indítványozó azt sérelmezte, hogy a jogalkotó csak a törvényben meghatározott rövid ideig tette lehetővé a lakásszövetkezetekből való csoportos kiválást.
Az indítványozó állításával szemben a csoportos kiválás időbeli korlátozása nem eredményezi a „szövetkezetben való erőszakos benntartást”. A törvényhozó lehetővé tette ugyanis a lakásszövetkezet tagjai számára az egyes tagot érintő kilépés, illetve több tagra vonatkozóan a szövetkezetekké való szétválás, valamint a gazdasági társasággá történő átalakulás lehetőségét, továbbá a tagok egészét érintően a szövetkezet megszűnéséről való döntést. A csoportos kiválás azonban a szövetkezettől való elkülönülést más módon tette lehetővé. Ugyanakkor a csoportos kiváláshoz hasonló eredmény érhető el a szétválás, a gazdasági társasággá való átalakulás, illetve a szövetkezet megszűnése során is. A lakásszövetkezetek esetében a csoportos kiválás lényege az, hogy az elkülöníthető épületegységben érdekelt tagok együttesen válhatnak ki a szövetkezetből és új, önálló szövetkezetként, vagy társasházként, illetve közös tulajdoni formában stb. működhetnek tovább. A lényeges különbséget az jelentette, hogy a csoportos kiválás esetében elegendő volt az érintett tagok által megalakított részközgyűlés legalább kétharmados szótöbbséggel meghozott határozata, míg pl.: szétválás elhatározásához az egész szövetkezet közgyűlésén jelenlevő tagok kétharmados szótöbbsége szükséges.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség vizsgálatánál a tulajdonjog alkotmányjogi védelmének elvi tételeit megfogalmazó 64/1993. (XII. 22.) AB határozatából indult ki. Az Alkotmánybíróság ezen határozata a polgári jogi és az alkotmányjogi szempontok különbözőségét fejtette ki, és a tulajdonhoz való alapvető jog sérelmének megállapításánál a tulajdon közjogi megterhelését, a közhatalmi beavatkozást vette alapul (ABH 1993. 373., 379.). Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „A tulajdon „elvonása” alkotmányjogi értelemben nem feltétlenül a polgári jogi tulajdonjog elvesztése; viszont az állagelvonás ellen az Alkotmány nem ad feltétlen védelmet. Az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más.” (ABH 1993. 373., 380.)
Az Alkotmánybíróság hivatkozott értelmezése szerint tehát az alapjogi tulajdonvédelem sérelmét a tulajdonosi jogok közhatalmi korlátozása valósíthatja meg. Az alacsonyabb szavazati többséggel elérhető csoportos kiválás időbeli korlátokhoz kötése azonban a tulajdonhoz való alapvető jog tartalmát nem érinti. Ezért a kifogásolt rendelkezések nem jelentik a tulajdon közjogi korlátozását. Így a lakásszövetkezetekből való csoportos kiválásra vonatkozó határidő megállapítása, azaz az időbeli korlátozás jogszabály által történő meghatározása önmagában nem eredményez alkotmányellenességet. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a fenti indítványt elutasította.
1.2. Az Indokolás I.2. pontjában ismertetett indítvány ugyanakkor az Szvt. 112. § (1) bekezdés sérelmének megállapítására irányuló kezdeményezést is tartalmaz. Az Alkotmánybíróság már korai határozatában [35/1991. (VI. 20.) AB határozat] kifejtette, hogy „törvényi rendelkezések – értelmezéstől függő – ellentétes tartalma pedig önmagában, anyagi alkotmányellenesség hiányában nem vezethet alkotmányellenesség megállapításához.” (ABH 1991. 175., 176.) Mivel az indítványozó a kifogásolt rendelkezés és az Szvt. 112. § (1) bekezdése közötti ellentét állításával kapcsolatban az Alkotmány sérelmére nem hivatkozott, ezért az Alkotmánybíróság az indítvány ezen részét visszautasította.
2. Az indítványozók egy része kifogásolta az Ámt. 51. § (2) bekezdését, mert az a szövetkezeti tisztségviselők jogviszonyát úgy szünteti meg, hogy ezáltal sérül az Alkotmány 12. § (1) bekezdésében foglalt szövetkezetek önállóságához való jog, valamint a 70/B. § (1) és (2) bekezdései szerinti foglalkozás szabad megválasztásához való jog.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 12. § (1) bekezdése által garantált szövetkezetek önállóságához való jogot már többször értelmezte. Az 595/B/1992. AB határozatában az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy: „az Alkotmány Általános rendelkezései között elhelyezkedő, a szövetkezetek önállóságát elismerő alkotmányos szabály tehát nem külön alapvető jogot fogalmaz meg, hanem – a piacgazdaság tételéhez hasonlóan – államcél meghatározást tartalmaz. A szövetkezetek önállósága így önmagában irrelevánsnak tekinthető minden alkotmányossági vizsgálatban, önmagában ennek sérelmére jogszabály alkotmányellenessége nem dönthető el, hanem az alábbiakban is alkalmazottak szerint csak más alapjogok sérelmén keresztül állapítható meg esetlegesen alkotmányellenesség.” (ABH 1996. 383., 387–388.) Ennélfogva a szövetkezetek önállóságának sérelme a jelen alkotmányossági vizsgálatban is csak más alapjogok sérelmén keresztül állapítható meg.
Az egyik indítványozó álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az Alkotmány 70/B. §-a szerinti foglalkozás szabad megválasztásához való jogot is. Az Alkotmánybíróság a 327/B/1992. AB határozatában megállapította, hogy: „a 70/B. § (1) bekezdésébe foglalt alapjogba, mely lényegéből fakadóan csak természetes személyeket illet meg, bármely munka, hivatás, foglalkozás megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik.” (ABH 1995. 604., 609.) Ennek figyelembevételével megállapítható, hogy a szövetkezeti tisztségviselői megbízatás is olyan foglalkozásnak minősül, amelyre az Alkotmány 70/B. §-ának védelme kiterjed.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint – a 21/1994. (IV. 16.) AB határozata értelmében (ABH 1994. 117.) – a munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően.
A szövetkezeti tisztségviselők jogviszonyának megszüntetése esetében nem a foglalkozás gyakorlása vagy annak szabad megválasztása korlátozásáról van szó, hanem alapvetően és elsődlegesen a szövetkezeteknek a gazdasági rendszerváltozás idején megvalósított átalakításáról. Az új szövetkezeti rendszer létrehozásával egyidejűleg a szövetkezetek intézményrendszere is változott. A változásnak megfelelően a szövetkezetek korábbi szervei helyett más formában működő szerveket kellett létrehozni. Nyilvánvaló ezért, hogy a korábbi szervezeti forma szerinti tisztségviselők az új szervezeti rendszerben nem működhettek tovább. Annak azonban nem volt semmi akadálya, hogy a korábbi tisztségviselőket az új szabályozás szerinti tisztségekre megválasszák, hiszen a szövetkezeti tisztségviselői megbízatás a korábbi és az új szabályozás alapján is választással jött létre. A szövetkezeti autonómiának megfelelően a közgyűlés, azaz a szövetkezeti tagság összessége szavaz a tisztségviselők megválasztásáról. Alanyi jogi jogosultsága azonban senkinek sincs egy meghatározott munkahelyre, így a szövetkezeti tisztségviselőknek sincs alanyi joguk arra, hogy a közgyűlés őket válassza meg az új tisztségekre.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, hogy a szövetkezeti tulajdon és a szövetkezetek „kényszer-átalakítása” alkotmányosan indokolt volt. [16/1991. (IV. 20.) AB határozat, ABH 1991. 58., 63.; 28/1991. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1991. 88., 107.; 15/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993. 112., 117.; 595/B/1992. AB határozat, ABH 1996. 383., 385.; 598/B/1993. AB határozat, ABH 1998. 557., 560.] A szövetkezetek átalakításának szükségszerű következménye volt a szervezeti forma változása, a korábbi szervek és tisztségek helyett újak létrehozása. A tisztségviselők jogviszonyának a szövetkezetek „kényszer-átalakítása” következtében történő megszüntetése pedig nem valósította meg a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alkotmányos jog sérelmét. Ezért az Alkotmánybíróság ezt az indítványt elutasította.
3. Az Indokolás I.1. pontban ismertetett indítvány az Ámt. 48–51. §-ait azért is támadta, mert ezen rendelkezések a szövetkezetek közgyűlésének kizárólagos hatáskörébe utalják a szövetkezetek átalakulásának kérdésében való döntést és ennek következtében az üzletrész-tulajdonosok nem rendelkeznek döntési jogosultsággal. Ezért az Alkotmány 12. § (1) bekezdésének, 13. §-ának, illetve 70/A. §-ának sérelmét állította az indítványozó.
3.1. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy „az Sztv. alapján az üzletrész tulajdonosa – e jogcímen – nem tagja a szövetkezetnek, és nem rendelkezik tulajdonjoggal a szövetkezeti vagyonnak az üzletrészével megegyező mértékű része felett. Az üzletrész tulajdonosa a Sztv. alapján nem jogosult arra, hogy a szövetkezettől üzletrészének ellenértékét akár pénzben, akár természetben követelje. (598/B/1993. AB határozat, ABH 557., 561.) Az üzletrészes az üzletrészről kiállított értékpapír tulajdonosa, akinek e tulajdonából következően a szövetkezet adózott eredményéből évente részesedésre (osztalékra) van joga. [56. § (1) bekezdés] Az Sztv. a szövetkezetet arra kötelezi, hogy az üzletrésztőkéből az üzletrész-tulajdonosra eső részről a jogosult kérésére névre szóló értékpapírt állítson ki [55. § (1) bekezdés], és – eredményes gazdálkodás esetén – a jogosultnak arányos részesedést biztosítson az adózott eredményből. Az Sztv. 61. § (2) bekezdése szerint a szövetkezet éves kiosztható eredményének nagyobb részét a személyes közreműködés arányában a tagoknak kell kifizetni.” [10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABK 2001. április, 171., 177.]
Mivel tehát a nem szövetkezeti tag üzletrész-tulajdonosok nem rendelkeznek tulajdonjoggal a szövetkezeti vagyon felett, ezért ők nem jogosultak a szövetkezetet érintő – tulajdonosi – döntések meghozatalára. Arra értelemszerűen csak a szövetkezeti tagság önkormányzati testülete, a közgyűlés (küldöttgyűlés) jogosult. Így a kifogásolt rendelkezés nincs ellentétben a tulajdonjog alkotmányos védelmével.
3.2. Az indítványozó az Ámt. 48–51. §-ait ellentétesnek tartotta az Alkotmány 70/A. §-ával is. Álláspontja szerint a sérelmezett törvényhely hátrányosan megkülönbözteti az Ámt. hatálybalépése időpontjában működő szövetkezeteket a később megalakuló szövetkezetektől, mert a korábbi szövetkezetek a közgyűlés döntése alapján alakultak át úgy, hogy az üzletrész-tulajdonosok nem rendelkeztek döntési jogosultsággal.
Ezzel szemben az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy mind az Ámt. hatálybalépése időpontjában működő szövetkezetek, mind az azt követően megalakult szövetkezetek esetében az átalakulásról való döntés kizárólag a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Tehát ebből a szempontból nem lehet különbséget megállapítani a szövetkezetek között. Erre tekintettel a diszkrimináció tilalmának sérelme sem volt megállapítható.
3.3. A szövetkezeti önállóságra vonatkozó alkotmányos követelmény sérelmével kapcsolatosan az Alkotmánybíróság utal az Indokolás III.2.1. pontjában idézett 595/B/1992. AB határozatában foglaltakra (ABH 1996. 383., 387–388.). A korábban kifejtettek szerint a szövetkezeti önállóság sérelme csak más alapjogok sérelmén keresztül állapítható meg. Mivel azonban az Ámt. 48–51. §-aival kapcsolatban ilyen sérelem a jelen eljárásban nem volt megállapítható, ezért az Alkotmánybíróság a szövetkezeti önállóság sérelmét sem állapította meg.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a jelen indítványt elutasította.
4. Az Ámt. 2. §-át kifogásoló, valamint a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság utal az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdésére. Eszerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozók ugyanakkor nem hivatkoztak az Alkotmány egyetlen rendelkezésére sem, amelynek sérelmét állították volna. Így az Alkotmánybíróság az indítványokat mint érdemi vizsgálatra alkalmatlanokat visszautasította.
5. Az Ámt. 51. § (2) bekezdésével kapcsolatos bírósági gyakorlat felülvizsgálatával és a Legfelsőbb Bíróság Mfv. II. 10823/1994/3. számú végzésének megsemmisítésével kapcsolatos indítványokat az Alkotmánybíróság visszautasította, ugyanis az Alkotmánybíróságnak azok alkotmányellenességének elbírálására nincsen hatásköre.
Budapest, 2001. december 4.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás