• Tartalom

1994. évi LXXX. törvény

1994. évi LXXX. törvény

az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről1

2010.11.27.
I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1) A törvény hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság ügyészsége által foglalkoztatott ügyészségi alkalmazottak ügyészségi szolgálati viszonyára.

(2) Ügyészségi alkalmazott:

a) az ügyész;

b) az ügyészségi titkár;

c) az ügyészségi fogalmazó;

d) az ügyészségi nyomozó;

e)2 a tisztviselő;

f)3 az írnok;

g) az a)f) pontban nem említett más ügyészségi dolgozó (a továbbiakban: fizikai alkalmazott).

(3) E törvénynek az ügyész ügyészségi szolgálati viszonyára vonatkozó rendelkezéseit az ügyészségi titkárra, fogalmazóra és nyomozóra a XIV. Fejezetben foglalt eltérésekkel, a tisztviselőre, az ügykezelőre és a fizikai alkalmazottra pedig abban az esetben kell alkalmazni, ha e törvény kifejezetten így rendelkezik.

(4) A törvény nem érinti az ügyész, ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó ügyészségi szolgálati viszonyára vonatkozó — külön törvényben meghatározott — rendelkezéseket.

(5)4

A munkáltatói jogkör gyakorlója

2. § (1) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a munkáltatói jogkört a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze (a továbbiakban: legfőbb ügyész) gyakorolja. A legfőbb ügyész e jogkörét — a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — egészben vagy részben más, vezetői munkakört betöltő ügyészségi alkalmazottra átruházhatja.

(2) Ügyész, ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó esetében nincs helye a munkáltatói jogkör átruházásának az olyan jogkör tekintetében, amelynek gyakorlójaként törvény a legfőbb ügyészt nevezi meg.

II. Fejezet

AZ ÜGYÉSZSÉGI TESTÜLETEK

Az ügyészségi alkalmazottak tanácsa
és az Ügyészségi Alkalmazottak Országos Tanácsa

3. § (1)5 Ügyészségi alkalmazottak tanácsa (a továbbiakban: alkalmazotti tanács) működik:

a) a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészségén (a továbbiakban: Legfőbb Ügyészség);

b)6 a fellebbviteli főügyészségeken;

c)7 a főügyészségeken, az alárendelt helyi ügyészségekre is kiterjedő hatáskörrel;

d) a Katonai Főügyészségen, a Katonai Fellebbviteli Ügyészségre és a területi katonai ügyészségekre (a továbbiakban: katonai ügyészség) is kiterjedő hatáskörrel;

e)8 az Országos Kriminológiai Intézetben (a továbbiakban: OKRI).

(2)9 Az alkalmazotti tanácsokat az (1) bekezdésben felsorolt szervenként az ott szolgálatot teljesítő ügyészségi alkalmazottak választják öt évre. A Katonai Főügyészségen működő alkalmazotti tanács megválasztásában részt vesznek a katonai Fellebbviteli Ügyészségen és a katonai ügyészségeken szolgálatot teljesítő ügyészségi alkalmazottak is, a főügyészségen működő alkalmazotti tanács megválasztásában pedig a főügyészség alá rendelt helyi ügyészségeken szolgálatot teljesítő ügyészségi alkalmazottak is.

(3) Az alkalmazotti tanács tagjainak száma öt fő; közülük legalább két főt nem az ügyészek közül kell megválasztani.

(4) Az alkalmazotti tanácsok tagjaik közül egy-egy főt delegálnak öt évre az Ügyészségi Alkalmazottak Országos Tanácsába (a továbbiakban: Országos Tanács).

(5) Az Országos Tanácsra és tagjaira a törvényben eltérően nem szabályozott kérdésekben az alkalmazotti tanácsra, illetőleg az annak tagjaira irányadó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(6)10 A tevékenységükhöz szükséges időre az alkalmazotti tanács tagjait (tisztségviselőit) legfeljebb nyolc óra, az Országos Tanács tagjait (tisztségviselőjét) legfeljebb további nyolc óra munkaidő-kedvezmény illeti meg havonta. Erre az időre illetmény jár.

4. § (1) Az alkalmazotti tanácsot egyetértési jog illeti meg a jóléti célú pénzeszközök felhasználásával, illetőleg az ilyen jellegű intézmények és ingatlanok hasznosításával kapcsolatos tervek elfogadása tekintetében.

(2) Ha az egyetértés hiánya miatt a felek között vita merül fel, akkor a Munka Törvénykönyvének az egyeztetésre, a közvetítésre és a kötelező döntőbírói eljárásra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(3) Az alkalmazotti tanácsnak véleményezési joga van

a) az ügyészségi alkalmazottak lényeges érdekeit, illetőleg nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedések tervezetét, így különösen az ügyészi szervek hatáskörébe tartozó szervezeti változtatásokra vonatkozó elképzeléseket,

b) az új munkaszervezési módszerek bevezetését,

c) az ügyészi szervezet által meghirdetett — anyagi vagy erkölcsi elismeréssel járó — pályázatot,

d) a munkarend kialakítását;

e) a törvény által meghatározott egyéb kérdéseket

illetően.

(4) Ha az (1) és (3) bekezdésben felsorolt tárgykörben a döntés (intézkedés) az alkalmazotti tanácsok legalább kétharmadának jogkörét érinti, az alkalmazotti tanácsok jogkörében az Országos Tanács jár el. Az Országos Tanács állásfoglalását kell kikérni abban az esetben is, ha az alkalmazotti tanácsok a tervezett döntés (intézkedés) tekintetében nem egybehangzóan nyilatkoztak.

5. § (1) Az alkalmazotti tanács (Országos Tanács) az ügyészség tervezett intézkedésével [4. § (1) és (3) bekezdés] kapcsolatos álláspontját tizenöt napon belül közli a munkáltatóval. Ennek elmulasztását úgy kell tekinteni, mintha az intézkedéssel egyetértene. A tizenöt napos határidőt a tervezetnek az elnökhöz való érkezésétől kell számítani.

(2) A 4. §-ban foglaltakat sértő intézkedés érvénytelenségének megállapítása iránt az alkalmazotti tanács (Országos Tanács) a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb az intézkedés megtételét követő hatvan napon belül a Munka Törvénykönyvének a munkaügyi vitákra vonatkozó szabályai szerint jogvitát kezdeményezhet. A keresetnek az intézkedés végrehajtására halasztó hatálya van.

6. § (1)11 Az alkalmazotti tanács (Országos Tanács) tagja (tisztségviselője) a 4. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott jogosultság gyakorlásával összefüggésben – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a munkáltató nyilvántartásaiba betekinthet, s minden olyan kérdésben tájékoztatást kérhet, amely az ügyészségi alkalmazottak ügyészségi szolgálati viszonyával összefüggő szociális érdekeivel, a részmunkaidős, illetőleg a határozott idős foglalkoztatás helyzetével, valamint az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó szabályok megtartásával kapcsolatos. A munkáltató a betekintést és a tájékoztatást nem tagadhatja meg.

(2) Az alkalmazotti tanács és az Országos Tanács, illetőleg ezek tagjai (tisztségviselői) a jogkörük gyakorlása során tudomásukra jutott személyes adatokat nem hozhatják nyilvánosságra a név, a szolgálati hely és a beosztás kivételével. Egyéb adatokat, tényeket csak a munkáltató jogos érdekeinek veszélyeztetése, illetőleg az ügyészségi alkalmazottak személyiségi jogainak megsértése nélkül hozhatják nyilvánosságra.

7. § A törvényben nem szabályozott kérdésekben az alkalmazotti tanácsra (Országos Tanácsra) a Munka Törvénykönyvének az üzemi tanácsra (központi üzemi tanácsra) vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, kivéve az üzemi megbízottra és az elnök díjazására vonatkozó szabályait.

Az összügyészi értekezlet

8. § (1)12 A törvény, a legfőbb ügyész, illetőleg az összehívásra jogosult más vezető által meghatározott ügyekben, továbbá, ha azt a részvételre jogosult ügyészek egyharmada vagy az érdekelt munkavállalói érdekképviseleti szerv a napirend megjelölésével kéri, összügyészi értekezletet tartanak

a) a Legfőbb Ügyészségen,

b)13 a fellebbviteli főügyészségen,

c) a főügyészségen,

d) a Katonai Főügyészségen,

e) a Katonai Fellebbviteli Ügyészségen,

f) a katonai ügyészségen

szolgálatot teljesítő ügyészek. A főügyészség és az alárendelt helyi ügyészségek ügyészei közös összügyészi értekezletet tartanak.

(2) Az összügyészi értekezlet — ha a törvény eltérően nem rendelkezik — tanácsadó, véleményező és javaslattételi joggal működik.

(3)14 Az irányítása alá tartozó ügyészi szervezet összügyészi értekezletét

a) a legfőbb ügyész,

b) a fellebbviteli főügyész,

c)15 a főügyész,

d) a katonai főügyész,

e) a fellebbviteli vezető ügyész,

f) a katonai ügyészséget vezető ügyész

hívja össze.

(4) Az összügyészi értekezlet összehívása kötelező:

a) a törvényben, továbbá a legfőbb ügyész által meghatározott esetekben;

b) ha azt a részvételre jogosult ügyészek egyharmada, illetőleg az érdekelt munkavállalói érdekképviseleti szerv a napirend megjelölésével kéri.

(5) A (4) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben az összügyészi értekezletet az indítvány kézhezvételét követő tizenöt napon belüli időpontra kell összehívni.

(6) Az összügyészi értekezlet akkor határozatképes, ha azon a részvételre jogosult ügyészek több mint kétharmada jelen van. A határozatképesség megállapítása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azt az ügyészt, aki

a) keresőképtelen;

b) rendes, szülési vagy fizetés nélküli szabadságon van;

c)16

(7) Az összügyészi értekezlet határozatait — ha a törvény eltérően nem rendelkezik — szótöbbséggel hozza.

Az ügyészi tanács

9. § (1)17 Ügyészi tanács működik:

a) a Legfőbb Ügyészségen;

b)18 a fellebbviteli főügyészségen;

c) a főügyészségen, az alárendelt helyi ügyészségekre is kiterjedő hatáskörrel;

d) a Katonai Főügyészségen, a Katonai Fellebbviteli Ügyészségre és a katonai ügyészségekre is kiterjedő hatáskörrel.

(2) Az ügyészi tanács véleményt nyilvánít — a legfőbb ügyészt és a legfőbb ügyész helyettest kivéve — az ügyész kinevezését (magasabb munkakörbe helyezését) és felmentését, továbbá egyéb olyan kérdést illetően, amelyben a munkáltatói jogkör gyakorlója a véleményét kéri, vagy a véleményének kikérését a törvény, illetőleg a legfőbb ügyész elrendeli.

(3) A véleménynyilvánításra az az ügyészi tanács illetékes, ahová az ügyészt kinevezik, illetőleg, ahol a felmentésre javasolt ügyész szolgálati helye van.

(4) A véleménynyilvánítás joga az ügyészi tanács tagjait együttesen illeti meg. Az ügyészi tanács akkor határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van.

(5) Az ügyészi tanács határozatait szótöbbséggel hozza. Az ülést vezető elnök (elnökhelyettes) csak abban az esetben szavaz, ha az ügyészi tanács többi tagja között szavazategyenlőség alakult ki.

(6) A véleménynyilvánítás határideje a megkeresésnek az ügyészi tanács elnökéhez (elnökhelyetteséhez) érkezésétől számított nyolc nap. E határidő elmulasztása esetében a döntés az ügyészi tanács véleményének hiányában is meghozható.

10. § (1)19 Az ügyészi tanács négy-öt tagját, közülük az elnököt, elnökhelyettest öt évre az ügyészek közül titkos szavazással választja:

a) a Legfőbb Ügyészség összügyészi értekezlete;

b)20 a fellebbviteli főügyészség összügyészi értekezlete;

c) a főügyészség és az alárendelt helyi ügyészségek együtt megtartott összügyészi értekezlete;

d) a Katonai Főügyészség, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség és a katonai ügyészségek együtt megtartott összügyészi értekezlete.

Az ügyészi tanács tagjainak számát – a törvény keretei között – az összügyészi értekezlet határozza meg.

(2) Az ügyészi tanácsnak a szavazatok számának sorrendjében az lehet a tagja, aki — a leadott érvényes szavazatok egynegyedét meghaladóan — a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Ha a választás nem jár eredménnyel, a szavazást mindaddig meg kell ismételni, amíg a választáshoz szükséges szavazattöbbséget elérik.

(3) Nem választható az ügyészi tanács tagjává az az ügyész, aki fegyelmi büntetés hatálya alatt áll.

(4) Nem választható az ügyészi tanács tagjává a legfőbb ügyész és a magasabb vezető állású ügyész.

(5)21 Az ügyészi tanács póttagjának kell tekinteni, aki az érvényesen leadott szavazatok legalább húsz százalékát megszerezte. Ha az ügyészi tanács tagjának a megbízatása megszűnik, a kieső tag helyére az ügyészi tanácsba a megválasztott póttagok közül – az elért szavazatok sorrendjében – megfelelő számban tanácstagot kell behívni.

11. § (1) Megszűnik az ügyészi tanácstagság az ügyész

a) megbízatása idejének lejártával;

b) ügyészségi szolgálati viszonyának megszűnésével, illetőleg a munkavégzési kötelezettség alóli felmentésével;

c) legfőbb ügyésszé történő megválasztásával vagy magasabb vezető állású munkakörbe való kinevezésével;

d) tagságról való lemondásával;

e) tagságból való felmentésével;

f) büntető, illetőleg fegyelmi felelősségét megállapító határozat jogerőre emelkedésével.

(2) A tagságból történő felmentésről az összügyészi értekezlet dönt titkos szavazással. A felmentéshez a leadott érvényes szavazatok több mint fele szükséges.

(3) Szünetel az ügyészi tanácstagság a fegyelmi eljárás megindításától annak jogerős befejezéséig, illetőleg az ügyészségi szolgálati viszony szünetelése alatt.

(4)22 Ha az ügyészi tanács tagjainak száma három fő alá csökken, vagy mind az elnök, mind az elnökhelyettes ügyészi tanácstagsága megszűnik, új választást kell tartani.

12. § (1) Az ügyészi tanács működését — e törvény keretei között — ügyrendben szabályozza.

(2) A törvényben nem szabályozott kérdésekben az ügyészi tanácsra az alkalmazotti tanácsra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy az ügyészi tanács egyetértési jogot nem gyakorol, és csak a jogosítványai gyakorlásához szükséges mértékben kérhet tájékoztatást.

A szakmai kollégium

13. § (1)23 A Legfőbb Ügyészségen, a fellebbviteli főügyészségen és a főügyészségen az azonos ügyszakban foglalkoztatott ügyészek részvételével szakmai kollégiumok működnek. A szakmai kollégium elméleti és jogalkalmazási kérdésekben véleményt nyilvánít és javaslatot tesz.

(2)24 A Katonai Főügyészség a Legfőbb Ügyészségen működő szakmai kollégiumokban, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség a budapesti székhelyű fellebbviteli főügyészségen működő szakmai kollégiumokban, a katonai ügyészségek a székhelyükön működő főügyészségek szakmai kollégiumaiban, a budapesti székhelyű katonai ügyészség ügyészei pedig a fővárosi illetékességű főügyészség szakmai kollégiumaiban vesznek részt. A főügyészségen működő szakmai kollégiumoknak tagjai az alárendelt helyi ügyészségeken szolgálatot teljesítő ügyészek is. A katonai ügyészséget vezető ügyész tanácskozási joggal részt vehet az illetékességi területén működő főügyészségek szakmai kollégiumainak ülésein.

(3)25 A szakmai kollégiumok számát, részletes hatáskörét és a körükbe tartozó szervezeti egységeket a Legfőbb Ügyészségen a legfőbb ügyész, a fellebbviteli főügyészségen a fellebbviteli főügyész, a főügyészségen a főügyész határozza meg.

(4)26 A szakmai kollégiumot a Legfőbb Ügyészségen a legfőbb ügyész, a Fellebbviteli Főügyészségen a fellebbviteli főügyész, a főügyészségen a főügyész vagy az általuk megbízott ügyész vezeti és hívja össze.

(5)27 A (3)–(4) bekezdésben meghatározott jogkört a budapesti székhelyű fellebbviteli főügyészség esetében a fellebbviteli főügyész a fellebbviteli vezető ügyésszel, a katonai ügyészség székhelyén működő főügyészség esetében pedig a főügyész a katonai ügyészséget vezető ügyésszel, a fővárosi illetékességű főügyészség főügyésze pedig a budapesti székhelyű katonai ügyészség vezető ügyészével egyetértésben gyakorolja.

(6)28 A szakmai kollégium határozatképességére, a határozathozatal módjára és a véleménynyilvánítás (javaslattétel) határidejére a 9. § (4)—(6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

III. Fejezet

AZ ÜGYÉSZSÉGI SZOLGÁLATI VISZONY LÉTESÍTÉSE, MÓDOSÍTÁSA, A VEZETŐK MEGBÍZATÁSA, KINEVEZÉSE, A VEZETŐI MEGBÍZATÁS, KINEVEZÉS MEGSZŰNÉSE

14. § (1)29 Ügyésszé azt a választójoggal rendelkező magyar állampolgárt lehet kinevezni, akinek egyetemi jogi végzettsége van, és külön jogszabály szerint jogi szakvizsgával rendelkezik. A katonai ügyészi kinevezés további feltétele, hogy a kinevezendő személy a Magyar Honvédség hivatásos állományú tisztje legyen.

(2)30 A legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés kilenc évre választja a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül.

(3)31 A legfőbb ügyész helyettest a legfőbb ügyész javaslatára a köztársasági elnök határozatlan időre nevezi ki a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül.

(4)32 A legfőbb ügyész az ügyészt első alkalommal (első ügyészi kinevezés) három évre, azt követően pedig – a 14/D. § (4) bekezdésében meghatározott eset kivételével – határozatlan időre nevezi ki. Nyugdíjas, illetőleg nyugdíjkorhatárt betöltött személy kinevezése ettől eltérő határozott időre, illetőleg határozatlan időre is szólhat. Az ügyész első kinevezése határozatlan időre szól, ha

a) kinevezését megelőzően korábban legalább három évig ügyészként, vagy a kinevezését közvetlenül megelőzően alkotmánybíróként, bíróként, katonai bíróként, közjegyzőként, ügyvédként, jogtanácsosként, vagy a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó központi közigazgatási szervnél közigazgatási, illetve jogi szakvizsgához kötött munkakörben dolgozott és legalább ötéves szakmai gyakorlatot szerzett, illetőleg

b) kiemelkedő elméleti jogi jártasságot szerzett a tudomány vagy az oktatás területén, vagy

c) az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 2. §-ának (4) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak.

(5)33 A legfőbb ügyész – az (1) bekezdésben foglalt feltételeken túl – azt a személyt nevezheti ki ügyésszé, aki legalább egy évig ügyészségi titkárként, bírósági titkárként vagy alkotmánybíróként, ügyészként, bíróként, katonai bíróként, közjegyzőként, ügyvédként, jogtanácsosként működött, vagy a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó központi közigazgatási szervnél közigazgatási, illetve jogi szakvizsgához kötött munkakörben dolgozott.

(6) Az (5) bekezdés alkalmazásában a titkári működés időtartamába legfeljebb hat hónap beszámítható annak, aki a jogi szakvizsga letételét követően legalább három évig az (5) bekezdésben nem említett, jogi szakvizsgához kötött munkakörben működött.

(7)34 Nem választható meg legfőbb ügyésznek, illetve nem nevezhető ki ügyésznek az a személy,

a) aki büntetett előéletű,

b) aki egyetemi jogi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll,

c) aki büntetlen előéletű, de a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt büntetőjogi felelősségét jogerős ítéletben megállapította

ca) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig,

cb) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,

cc) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

cd) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

ce) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig,

cf) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

cg) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

ch) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig,

d) akivel szemben a bíróság kényszergyógykezelést alkalmazott, a kényszergyógykezelést megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított három évig,

e) akivel szemben a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltétől számított három évig,

f) akivel szemben büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást – van folyamatban, a büntetőeljárás jogerős bejezéséig,

g) akit ügyészként, bíróként, ügyészségi, bírósági titkárként, fogalmazóként, ügyészségi nyomozóként, köztisztviselőként, közalkalmazottként, ügyvédként, ügyvédjelöltként, közjegyzőként, közjegyző helyettesként, fegyveres szerv hivatásos vagy szerződéses állományú tagjaként a legsúlyosabb fegyelmi büntetéssel sújtottak, mindaddig, amíg a fegyelmi büntetés hatálya alatt áll.

(8) Az ügyészségi szolgálati viszony a kinevezéssel (megválasztással) és annak elfogadásával jön létre.

14/A. §35 (1) A legfőbb ügyészi és a legfőbbügyész-helyettesi tisztségre jelölt személy a Legfőbb Ügyészség részére, más ügyészi tisztségre jelölt személy a Legfőbb Ügyészség, a Katonai Főügyészség, a fellebbviteli főügyészség, a főügyészség részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy a 14. § (7) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény vele szemben nem áll fenn.

(2) Ha a jelölt személy az (1) bekezdésben meghatározott adatokat és tényeket nem igazolja, nem választható meg legfőbb ügyésznek, illetve ügyészi tisztségbe nem nevezhető ki.

14/B. §36 (1) A legfőbb ügyész jogkörébe tartozó ügyészi kinevezés előtt a pályázónak részt kell vennie az ügyészi pályára való alkalmasságának vizsgálatán (a továbbiakban: pályaalkalmassági vizsgálat).

(2) Ha a pályaalkalmassági vizsgálaton vagy a külön törvényben meghatározott, a bírói pályára való pályaalkalmasság vizsgálatán (a továbbiakban: a bíró pályaalkalmassági vizsgálata) a pályázó korábban már részt vett és annak elvégzésétől a pályázat benyújtásáig három év még nem telt el – feltéve, hogy más körülmény a vizsgálatot nem indokolja –, az ügyészi kinevezés előtt azt megismételni nem kell. Nem kell a pályaalkalmassági vizsgálaton részt vennie annak a nyugdíjas, illetőleg a nyugdíjkorhatárt betöltött személynek sem, aki határozott időre történő kinevezését kéri.

(3) A pályaalkalmassági vizsgálat egészségi, fizikai és pszichikai vizsgálatból áll. A vizsgálatot a bíró pályaalkalmassági vizsgálatára irányadó – külön jogszabályban meghatározott – rendelkezések szerint kell elvégezni.

(4) A pályaalkalmassági vizsgálatot az ügyészség kezdeményezi.

(5) A pályaalkalmassági vizsgálat alapján készített véleményt a vizsgálatot kezdeményezőnek és a pályázónak meg kell küldeni.

(6) A pályaalkalmassági vizsgálat költségét a pályázó viseli. Ha a pályázó a megpályázott ügyészi tisztséget elnyerte, részére a vizsgálat költségét a munkáltató megtéríti.

14/C. §37 (1) A legfőbb ügyész az ügyészt első alkalommal az ügyészi tisztségbe pályázat útján nevezi ki. A nyugdíjas, illetőleg a nyugdíjkorhatárt betöltött személy határozott időre pályázat nélkül is kinevezhető.

(2) A pályázat kiírására, elbírálására és a pályázat eredményének közlésére a 16. § (5) bekezdésének, a 17. §-nak, továbbá a 18. § (1) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.

14/D. §38 (1)39 A munkáltatói jogkör gyakorlója legkésőbb az első ügyészi kinevezés időtartamának [14. § (4) bekezdés] lejártát megelőző kilencven nappal korábban beszerzi a határozott időre kinevezett ügyész nyilatkozatát arról, hogy kéri-e a határozatlan időre történő kinevezését. Ha az ügyész kéri a határozatlan időre történő kinevezését és a tényleges ügyészi működésének időtartama a 18 hónapot az előbbiekben említett időpontig meghaladta, az ügyészt a munkáltatói jogkör gyakorlója minősíti. Ennek során értékeli – az ügyész működésének teljes időtartamára kiterjedően – az ügyész munkáját, különös tekintettel az anyagi jogi, az eljárásjogi és az ügyviteli szabályok betartására.

(2) A minősítés eredményét legkésőbb az első ügyészi kinevezés időtartamának lejártát megelőző hatvanadik napig írásban közölni kell az ügyésszel és a legfőbb ügyésszel.

(3) A legfőbb ügyész a minősítés eredményét mérlegelve az ügyészt az első ügyészi kinevezés időtartamának lejártát követő nappal, pályázat nélkül határozatlan időre kinevezi, ha az ügyész alkalmasságát megállapította.

(4)40 Ha az (1) bekezdésben említett minősítést azért nem lehet elkészíteni, mert az ügyész tényleges működésének időtartama a 18 hónapot nem érte el, a kinevezés újabb három évre szól. Ebben az esetben a határozott időre szóló első ügyészi kinevezésre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(5) Ha a legfőbb ügyész a minősítés eredményét mérlegelve az ügyész alkalmatlanságát állapította meg, vagy az ügyész a határozatlan időre történő kinevezését nem kérte, az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya a határozott idő lejártának napjával megszűnik.

(6)41 Az (1)–(5) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók a nyugdíjas, illetőleg a nyugdíjkorhatárt betöltött, határozott időre kinevezett ügyész esetében.

15. § (1)42 A legfőbb ügyész a megválasztása után az Országgyűlés előtt esküt vagy fogadalmat tesz.

(2) Az ügyésznek a kinevezés közlésétől számított nyolc munkanapon belül esküt kell tennie. Ennek elmulasztása vagy megtagadása esetén a kinevezés hatályát veszti. Ha az ügyész az eskütételben akadályozva van, a határidőt az akadály megszűnésétől kell számítani. Az ügyész az eskütételt követően kezdi meg működését.

(3)43 Az eskü szövege a következő:

,,Én ………………………… ügyész esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek, az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, és ügyészi munkám során megtartatom, hivatali kötelezettségemnek legjobb tudásom szerint eleget teszek. A minősített adatot megőrzöm. Törvényes kötelezettségeim teljesítése során elfogulatlanul és részrehajlás nélkül járok el. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!''

(4) A legfőbb ügyész helyettes a köztársasági elnök előtt, a többi ügyész pedig a munkáltatói jogkör gyakorlója előtt tesz esküt.

(5)44 A legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettese az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szabályok szerint köteles vagyonnyilatkozatot tenni, első ízben a megválasztását, kinevezését követő harminc napon belül. A vagyonnyilatkozat nyilvántartására, ellenőrzésére, kezelésére az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvántartására, ellenőrzésére, kezelésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

16. § (1) Az ügyészt a magasabb vezető állású ügyészi és vezető állású ügyészi munkakörbe — a legfőbb ügyész helyettes és a katonai ügyészségi csoportvezető ügyész kivételével — a legfőbb ügyész nevezi ki. A katonai ügyészségi csoportvezető ügyészt a katonai főügyész nevezi ki.

(2) Magasabb vezető állású ügyész:

a) a legfőbb ügyész helyettes;

b) a főosztályvezető ügyész;

c) a főosztályvezető helyettes ügyész;

d) a legfőbb ügyészségi osztályvezető ügyész, a katonai főügyészségi osztályvezető ügyész;

e)45 a fellebbviteli főügyész;

f)46 a fellebbviteli vezető ügyész;

g)47 a fellebbviteli főügyészhelyettes;

h)48 a fellebbviteli vezetőhelyettes ügyész;

i)49 a főügyész;

j)50 a főügyészhelyettes;

k)51 a katonai ügyészséget vezető ügyész.

(3) Vezető állású ügyész:

a) a katonai ügyészséget vezető ügyész helyettese;

b) a legfőbb ügyészségi osztályvezető helyettes ügyész;

c)52 a fellebbviteli osztályvezető ügyész;

d)53 a főügyészségi osztályvezető ügyész;

e)54 a legfőbb ügyészségi csoportvezető ügyész;

f)55 a főügyészségi csoportvezető ügyész;

g)56 a katonai ügyészségi csoportvezető ügyész;

h)57 a helyi ügyészséget vezető ügyész (a továbbiakban: helyi vezető ügyész);

i)58 a helyi vezetőhelyettes ügyész;

j)59 a helyi ügyészségi csoportvezető ügyész.

(4)60 A legfőbb ügyész – a katonai ügyészségi csoportvezető ügyészi állás esetében a katonai főügyész – pályázat útján tölti be a kinevezési jogkörébe tartozó magasabb vezető állású és vezető állású ügyészi munkaköröket, továbbá a legfőbb ügyészségi, a katonai főügyészségi, a fellebbviteli főügyészségi és a katonai fellebbviteli ügyészségi ügyészi munkaköröket. A legfőbb ügyész – a legfőbb ügyész helyettesi állás kivételével – más állás pályázat útján történő betöltését is elrendelheti. A 20. § (2), (4) és (6) bekezdésében, a 21. § (3) és (5) bekezdésében, a 22. § (2) és (4) bekezdésében, továbbá a 28. § (3) és (5) bekezdésében meghatározott esetben a felajánlott állás pályázat nélkül tölthető be.

(5) A pályázatot a legfőbb ügyész írja ki. A nyilvános pályázati felhívásnak a pályázat elnyeréséhez szükséges valamennyi feltételt és a pályázat elbírálásának határidejét tartalmaznia kell.

(6) A pályázat elbírálásáig a legfőbb ügyész — a katonai ügyészségi csoportvezető ügyészi munkakör esetében a katonai főügyész — megbízást adhat a betöltetlen vezetői munkakör ellátására.

17. §61 A legfőbb ügyésznek – katonai ügyészségi csoportvezető ügyész esetében a katonai főügyésznek – a pályázat elbírálása előtt meg kell ismernie az ügyészi tanács, valamint

a) a főosztályvezető ügyész, a főosztályi szervezetbe nem tartozó legfőbb ügyészségi osztályvezető ügyész, a fellebbviteli főügyész és a főügyész esetében a legfőbb ügyész helyettes,

b) az a) pontban nem említett legfőbb ügyészségi (katonai főügyészségi) magasabb vezető állású ügyész, vezető állású ügyész és ügyész esetében a főosztályvezető ügyész, illetőleg a főosztályi szervezetbe nem tartozó legfőbb ügyészségi osztályvezető ügyész,

c) a fellebbviteli vezető ügyész és a katonai ügyészséget vezető ügyész esetében a katonai főügyész,

d) a fellebbviteli főügyészhelyettes, a fellebbviteli osztályvezető ügyész és a fellebbviteli főügyészségi ügyész esetében a fellebbviteli főügyész,

e) a fellebbviteli vezetőhelyettes ügyész és a katonai fellebbviteli ügyészségi ügyész esetében a fellebbviteli vezető ügyész,

f) a főügyészhelyettes, a főügyészség és a helyi ügyészség vezető állású ügyésze esetében a főügyész,

g) a katonai ügyészséget vezető ügyész helyettese és a katonai ügyészségi csoportvezető ügyész esetében a katonai ügyészséget vezető ügyész

véleményét a pályázóról.

18. § (1) A pályázat eredményéről a pályázókat legkésőbb a pályázati határidő lejártát követő hatvan napon belül írásban kell tájékoztatni.

(2) Csak azt lehet a pályázatra kiírt munkakörbe kinevezni, aki a pályázaton részt vett, és a pályázati feltételeknek megfelelt.

19. § (1) Ha nincs alkalmas pályázó, új pályázatot kell kiírni.

(2) Az új pályázat eredménytelensége esetén a vezetői munkakör megbízás útján tölthető be. A megbízás legfeljebb egy évre szólhat. A megbízás lejártával a megbízott vezetőt — a felek eltérő megállapodása hiányában — eredeti munkakörében kell tovább foglalkoztatni.

20. § (1) A legfőbb ügyész megbízatása megszűnik:

a) a megbízatási időtartam [14. § (2) bekezdés] leteltével;

b) felmentésével;

c) lemondásával;

d) összeférhetetlenségének megállapításával [39. § (2) bekezdés a) pont];

e)62 országgyűlési, helyi önkormányzati képviselővé, illetőleg polgármesterré történő megválasztásával [40. § (2) bekezdés], továbbá a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó állami vezetővé (a továbbiakban: állami vezető) történő megválasztásával vagy kinevezésével;

f) hivatalvesztése kimondásával;

g)63 a bíróságnak vele szemben bűncselekmény miatt szabadságvesztést, közérdekű munkát, illetőleg közügyektől eltiltást kiszabó jogerős határozatával, továbbá, ha büntetőeljárás során jogerős határozattal kényszergyógykezelését rendelték el;

h)64 hetvenedik életévének a betöltésével;

i)65 halálával;

j)66 választójogának elvesztésével.

(1a)67 Ha a legfőbb ügyész megbízatása

b) az (1) bekezdés h) pontja

alapján szűnt meg, a legfőbb ügyészi jogköröket az új legfőbb ügyész megbízatása kezdetéig gyakorolja.

(2)68 A megbízatási időtartam leteltét követő nappal a volt legfőbb ügyészt – ha ehhez hozzájárul – más ügyészi munkakörbe kell áthelyezni. Ha a volt legfőbb ügyész az áthelyezéséhez nem járul hozzá, ügyészségi szolgálati viszonya a megbízatási időtartam leteltének időpontjában megszűnik. Az (1a) bekezdés a) pontja szerinti esetben a megbízatási időtartam letelte időpontjának az új legfőbb ügyész megbízatása kezdetét kell tekinteni.

(3) A köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés határozatával felmentheti a legfőbb ügyészt megbízatása alól, ha a legfőbb ügyész neki fel nem róható okból nem képes eleget tenni a megbízatásából adódó feladatainak.

(4)69 A (3) bekezdésben említett esetben a volt legfőbb ügyészt — ha ehhez hozzájárul — más ügyészi munkakörbe kell áthelyezni. Ha a volt legfőbb ügyész az áthelyezéséhez nem járul hozzá, vagy a más ügyészi munkakörből eredő feladatainak ellátására sem lenne képes, ügyészségi szolgálati viszonyát felmentéssel kell megszüntetni. Ilyen esetben az ügyészi tanács véleményének kikérése mellőzhető. A felmentési idő hat hónap, amely a legfőbb ügyészi megbízatás alól való felmentést követő nappal kezdődik. A volt legfőbb ügyészt a felmentési idő teljes tartamára mentesíteni kell a munkavégzési kötelezettség alól. A volt legfőbb ügyészt végkielégítés és a mentesítés időtartamára átlagilletménye illeti meg. Nem jár átlagilletmény arra az időre, amely alatt a volt legfőbb ügyész munkabérre egyébként sem lenne jogosult.

(5) A legfőbb ügyész a köztársasági elnök útján az Országgyűlés elnökéhez intézett nyilatkozatával bármikor, indokolás nélkül lemondhat megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges. A megbízatásról történő lemondás ideje hat hónap; a felek ennél rövidebb időben is megállapodhatnak. A lemondási idő azon a napon kezdődik, amikor a lemondásról szóló jognyilatkozat az Országgyűlés elnökéhez megérkezik.

(6)70 Az (5) bekezdésben említett esetben a volt legfőbb ügyészt — ha ehhez hozzájárul — a lemondási idő lejártát követő nappal más ügyészi munkakörbe kell áthelyezni. Ha a volt legfőbb ügyész az áthelyezéséhez nem járul hozzá, ügyészségi szolgálati viszonya a lemondási idő lejártának napjával megszűnik.

(7)71 A (2), a (4) és a (6) bekezdésben említett munkáltatói intézkedést az újonnan megválasztott legfőbb ügyész, ennek hiányában a legfőbb ügyész helyettes teszi meg. A volt legfőbb ügyészt a Legfőbb Ügyészségen vagy kérésére alacsonyabb szintű ügyészségen más – lehetőleg vezető – ügyészi munkakörbe kell áthelyezni. A volt legfőbb ügyészt áthelyezése esetén „címzetes legfőbb ügyészségi főtanácsos” cím és a beosztási pótlékon kívül – választása szerint – a legfőbb ügyészségi főosztályvezető ügyész vezetői pótlékával azonos összegű címpótlék vagy az új munkakörére megállapított vezetői pótlék illeti meg. A volt legfőbb ügyész fizetési fokozatba sorolását az áthelyezés nem érinti.

(8) A köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés határozatával kimondja a legfőbb ügyész hivatalvesztését, ha a legfőbb ügyész neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetőleg jogerős ítéletben megállapított büntettet követett el, vagy más módon tisztségére méltatlanná vált.

(9)72 Az (1) bekezdés h) pontjában említett esetben a legfőbb ügyészt hat havi átlagilletményének megfelelő összeg illeti meg.

(10)73 Az (1) bekezdés d)–j) pontjaiban meghatározott esetekben a legfőbb ügyész ügyészségi szolgálati viszonya is megszűnik. A hetvenedik életévét betöltött legfőbb ügyész ügyészségi szolgálati viszonya az (1a) bekezdés b) pontja szerinti esetben az új legfőbb ügyész megbízatása kezdetén szűnik meg.

(11)74 Ha a legfőbb ügyész megbízatása az (1) bekezdés j) pontja alapján szűnik meg, ennek tényét a köztársasági elnök állapítja meg.

21. § (1) A legfőbb ügyész helyettes megbízatása megszűnik:

a) felmentésével;

b) lemondásával;

c) összeférhetetlenségének megállapításával (39. §);

d)75 országgyűlési, helyi önkormányzati képviselővé, illetőleg polgármesterré történő megválasztásával [40. § (2) bekezdés], továbbá állami vezetővé történő megválasztásával vagy kinevezésével;

e) hivatalvesztése kimondásával;

f)76 a bíróságnak vele szemben bűncselekmény miatt szabadságvesztést, közérdekű munkát, illetőleg közügyektől eltiltást kiszabó jogerős határozatával, továbbá, ha büntetőeljárás során jogerős határozattal kényszergyógykezelését rendelték el;

g)77 hetvenedik életévének a betöltésével;

h)78 halálával;

i)79

j)80 választójogának elvesztésével.

(2) A köztársasági elnök a legfőbb ügyész javaslatára bármikor, indokolás nélkül felmentheti a legfőbb ügyész helyettest megbízatása alól.

(3)81 A (2) bekezdésben említett esetben a volt legfőbb ügyész helyettest — ha ehhez hozzájárul — más ügyészi munkakörbe kell áthelyezni. Ha a volt legfőbb ügyész helyettes az áthelyezéséhez nem járul hozzá, vagy a más ügyészi munkakörből eredő feladatainak az ellátására nem lenne képes, ügyészségi szolgálati viszonyát felmentéssel kell megszüntetni. Ilyen esetben az ügyészi tanács véleményének kikérése mellőzhető. A felmentési idő hat hónap, amely a legfőbb ügyész helyettesi megbízatás alól való felmentést követő nappal kezdődik. A volt legfőbb ügyész helyettest a felmentési idő teljes tartamára mentesíteni kell a munkavégzési kötelezettség alól. A volt legfőbb ügyész helyettest végkielégítés és a mentesítés időtartamára átlagilletménye illeti meg. Nem jár átlagilletmény arra az időre, amely alatt a volt legfőbb ügyész helyettes munkabérre egyébként sem lenne jogosult.

(4) A legfőbb ügyész helyettes a legfőbb ügyész útján a köztársasági elnökhöz intézett nyilatkozatával bármikor, indokolás nélkül lemondhat megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges. A megbízatásról történő lemondás ideje hat hónap; a felek ennél rövidebb időben is megállapodhatnak. A lemondási idő azon a napon kezdődik, amikor a lemondásról szóló jognyilatkozat a köztársasági elnökhöz megérkezik.

(5)82 A (4) bekezdésben említett esetben a volt legfőbb ügyész helyettest — ha ehhez hozzájárul — a lemondási idő lejártát követő nappal más ügyészi munkakörbe kell áthelyezni. Ha a volt legfőbb ügyész helyettes az áthelyezéséhez nem járul hozzá, ügyészségi szolgálati viszonya a lemondási idő lejártának napjával megszűnik.

(6)83 A (3) és (5) bekezdésben említett munkáltatói intézkedést a legfőbb ügyész teszi meg. A volt legfőbb ügyész helyettest a Legfőbb Ügyészségen vagy kérésére alacsonyabb szintű ügyészségen más – lehetőleg vezető – ügyészi munkakörbe kell áthelyezni. A volt legfőbb ügyész helyettest áthelyezése esetén „címzetes legfőbb ügyészségi főtanácsos” cím és a beosztási pótlékon kívül – választása szerint – a legfőbb ügyészségi főosztályvezető-helyettes ügyész vezetői pótlékával azonos összegű címpótlék vagy az új munkakörére megállapított vezetői pótlék illeti meg. A volt legfőbb ügyész helyettes fizetési fokozatba sorolását az áthelyezés nem érinti.

(7) A köztársasági elnök a legfőbb ügyész javaslatára kimondja a legfőbb ügyész helyettes hivatalvesztését, ha a legfőbb ügyész helyettes neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetőleg jogerős ítéletben megállapított büntettet követett el, vagy más módon tisztségére méltatlanná vált.

(8)84 Az (1) bekezdés g) pontjában említett esetben a legfőbb ügyész helyettest hat havi átlagilletményének megfelelő összeg illeti meg.

(9)85 Az (1) bekezdés c)j) pontjaiban meghatározott esetekben a legfőbb ügyész helyettes ügyészségi szolgálati viszonya is megszűnik.

(10)86 Ha a legfőbb ügyész helyettes megbízatása az (1) bekezdés i)–j) pontja alapján szűnik meg, ennek tényét a köztársasági elnök állapítja meg.

22. § (1)87 A legfőbb ügyész, illetőleg a katonai főügyész kinevezési jogkörébe tartozó vezetői kinevezés határozatlan időre szól, és az indokolás nélkül bármikor visszavonható. A vezetői kinevezés visszavonása előtt ki kell kérni az ügyészi tanács véleményét.

(2) A kinevezés visszavonásakor a vezetőt, ha ehhez hozzájárul — választása szerint vagy a vezetői beosztásának megfelelő vagy pedig annál alacsonyabb szintű ügyészségen — más ügyészi munkakörbe kell áthelyezni.

(3)88 Ha a volt vezető az áthelyezéséhez nem járul hozzá, vagy az ügyészi munkakörből eredő feladatainak az ellátására nem lenne képes, ügyészségi szolgálati viszonyát felmentéssel kell megszüntetni. Ilyen esetben az ügyészi tanács véleményének kikérése mellőzhető. A felmentési idő a kinevezés visszavonását követő nappal kezdődik. A volt vezetőt a felmentési idő teljes tartamára mentesíteni kell a munkavégzési kötelezettség alól.

(4) A legfőbb ügyész, illetőleg a katonai főügyész kinevezési jogkörébe tartozó magasabb vezető állású ügyész hat hónapos határidővel, vezető állású ügyész pedig három hónapos határidővel vezetői tisztségéről lemondhat; a felek ennél rövidebb határidőben is megállapodhatnak. Lemondás esetében a legfőbb ügyész a vezetőt — ha ehhez hozzájárul — más ügyészi munkakörbe helyezi. Ha a vezető az áthelyezéséhez nem járul hozzá, ezt úgy kell tekinteni, hogy ügyészségi szolgálati viszonya a lemondási idő lejártának napjával lemondással megszűnik.

23. § (1) A kinevezést módosítani — a legfőbb ügyészi és a legfőbb ügyész helyettesi megbízatás alóli felmentés, illetőleg a vezetői kinevezés visszavonása, továbbá jogerős fegyelmi büntetés kivételével — csak a munkáltatói jogkör gyakorlója és az ügyész közös megegyezésével lehet. Egyebekben a Munka Törvénykönyvének a munkaszerződés módosítására vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy nem kell közös megegyezés

a)89 munkáltatói intézkedés folytán az illetményben bekövetkező növekedéshez;

b) jogszabályi rendelkezés folytán az illetményben bekövetkező változáshoz.

(2) Az ügyészt — az 55. § (1) bekezdésének e) pontjában90 említett eset kivételével — csak kérelemre vagy ügyészségi érdekből, a hozzájárulásával lehet más szolgálati helyre áthelyezni.

24. §91 (1) Az ügyészt – hozzájárulása nélkül – háromévenként, legfeljebb egy évre lehet ügyészségi érdekből, ügyészi munkakörbe, ideiglenesen – szolgálati helyével azonos megyében lévő – más szolgálati helyre kirendelni. A fővárosban, illetőleg Pest megyében szolgálatot teljesítő ügyész a fővárosban vagy Pest megye területén lévő más szolgálati helyre rendelhető ki. A kirendelésnél az ügyész méltányos érdekét figyelembe kell venni. A kirendelést – a megkezdése előtt legalább harminc nappal – az ügyésszel írásban közölni kell, megjelölve a kirendelés helyét, kezdetét és annak időtartamát.

(2) Az ügyész – hozzájárulásával – az (1) bekezdésben nem említett szolgálati helyre is kirendelhető.

(3)92 Ha az ügyészt a szolgálati helyétől eltérő más településen működő ügyészségre rendelik ki, a kirendelésben töltött munkanapokra – a közlekedési költség megtérítésén túl – a 46. § (1)–(3) bekezdése szerint számított összegű napidíj illeti meg. Ha az ügyész a kirendelés helyéről naponta nem tud lakóhelyére visszautazni, részére a számlával igazolt szállásköltséget is meg kell téríteni. Ha az ügyészt más főügyészség illetékességi területére, továbbá a fellebbviteli főügyészség, illetőleg a Katonai Fellebbviteli Ügyészség ügyészét más szolgálati helyre rendelik ki, a napidíj 150 százalékára jogosult.

(4) Kirendelés esetén az ügyész vasúton történő utazásakor az első osztály igénybevételére jogosult.

(5) Ha az ügyész a kirendelés helyéről naponta nem tud lakóhelyére visszautazni, a kirendelés helye és az ügyész lakóhelye közötti oda- és visszautazás költségeit a munkáltató az ügyésznek megtéríti:

a) a heti egy alkalommal, valamint a munkaszüneti napok alkalmával és a szabadság igénybevételekor történő hazautazás esetében, továbbá

b) ha az utazásra a munkáltató érdekkörében felmerült okból, illetőleg a munkáltató engedélyével került sor.

Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalába beosztott ügyész93

24/A. §94 (1)95 A legfőbb ügyész az ügyészt – hozzájárulásával és az igazságügyért felelős miniszter egyetértése esetén – beoszthatja az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba.

(2) A legfőbb ügyész az ügyészt – hozzájárulásával és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a továbbiakban: OIT) Hivatala vezetőjének egyetértése esetén – határozott vagy határozatlan időre, illetőleg meghatározott feladatra beoszthatja az OIT Hivatalába.

(3)96 Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba és az OIT Hivatalába beosztott ügyész megtartja ügyészi tisztségét, de ügyészi jogkört nem gyakorolhat. Javadalmazására az ügyészre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(4)97 A határozott időre kinevezett ügyész az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba és az OIT Hivatalába nem osztható be.

24/B. §98 (1)99 Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba és az OIT Hivatalába beosztott ügyész köteles a vezetői intézkedéseket, utasításokat teljesíteni, érvényesülésüket elősegíteni.

(2)100 Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba és az OIT Hivatalába beosztott ügyész jogállására a 35–40. §, a 44. § (1)–(3) bekezdése, valamint az 51. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(3) Ha törvény az OIT Hivatalába beosztott ügyész jogállásáról kifejezetten nem rendelkezik, az OIT Hivatalába beosztott bíróra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(4)101 Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba beosztott ügyész felett a fegyelmi jogkört a legfőbb ügyész gyakorolja a X. fejezet rendelkezései szerint azzal, hogy a fegyelmi eljárás megindítását az igazságügyért felelős miniszter kezdeményezheti.

24/C. §102 (1)103 A legfőbb ügyész az ügyész igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba való, illetőleg OIT hivatali beosztását megszünteti:

a) az ügyész kérelmére,

b)104 az igazságügyért felelős miniszter, illetőleg az OIT Hivatala vezetőjének indítványára,

c)105 hivatalból, előzetesen kikérve az igazságügyért felelős miniszter, illetőleg az OIT Hivatala vezetőjének véleményét.

(2)106 Az ügyész a beosztás megszüntetésének közlését követően további 30 napig köteles az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumban, illetőleg az OIT Hivatalában a feladatait ellátni, ettől azonban a felek közös megegyezéssel eltérhetnek.

(3)107 Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba, illetőleg az OIT Hivatalába történt beosztása megszűnését követően az ügyészt tényleges ügyészi álláshelyre kell – pályázat nélkül – kinevezni, az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba való, illetőleg az OIT hivatali beosztását megelőző vagy azzal legalább azonos szintű, lehetőleg az ügyész lakóhelye szerinti, illetőleg korábbi szolgálati helyével azonos városban lévő szolgálati helyre. Hozzájárulásával az ügyész más szolgálati helyre is kinevezhető.

Nemzetközi szervezetnél vagy az Európai Unió keretében külföldön munkát végző ügyész

24/D. §108 (1) A legfőbb ügyész az ügyészt – hozzájárulásával – határozott időre tartós külszolgálatra rendelheti ki nemzetközi szervezetnél vagy az Európai Unió keretében igazságügyi együttműködési feladatok ellátására.

(2) A tartós külszolgálatra kirendelt ügyész ügyészi jogkört a legfőbb ügyész által meghatározott körben és módon gyakorolhat.

(3) A legfőbb ügyész az ügyész tartós külszolgálati kirendelését megszünteti az ügyész kérelmére vagy hivatalból. A legfőbb ügyész az ügyészt a kirendelés megszüntetésének közlését követő három hónapig a külszolgálat ellátására kötelezheti.

(4) Tartós külszolgálati kirendelésének megszűnését követően az ügyészt lehetőség szerint korábbi szolgálati helyén, eredeti munkakörében kell foglalkoztatni, vagy kinevezését – pályázat nélkül – külszolgálati kirendelését megelőző vagy azzal legalább azonos szintű, az ügyész lakóhelye szerinti, illetőleg korábbi szolgálati helyével azonos városban lévő szolgálati helyre és lehetőleg az eredetivel azonos munkakörre kell módosítani. Hozzájárulásával az ügyész kinevezése más szolgálati helyre és munkakörre is módosítható.

24/E. §109 (1) Az ügyész kérelmére a legfőbb ügyész a munkavégzés időtartamára – határozott időre – szóló fizetés nélküli szabadságot engedélyez nemzetközi szervezetnél vagy az Európai Unió szerveinél az ügyészi tisztséggel összeegyeztethető, ügyészi szakértelmet igénylő, pályázat útján elnyert állás betöltésére.

(2) A fizetés nélküli szabadság tartama alatt az ügyészt az ügyészségi szolgálati viszonyból származó jogok nem illetik meg, és ilyen kötelezettségek nem terhelik.

(3) Ha a fizetés nélküli szabadság tartama a hat hónapot meghaladja, és az ügyész vezetői megbízással vagy vezetői kinevezéssel rendelkezik, vezetői megbízása, illetve kinevezése a fizetés nélküli szabadság kezdetét megelőző nappal a törvény erejénél fogva megszűnik.

(4) Hat hónapot meghaladó tartamú fizetés nélküli szabadság esetén a munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnését követően az ügyész részére – három hónappal korábban bejelentett kérelmére, pályázat nélkül – lehetőleg az ügyész lakóhelye szerinti, illetőleg korábbi szolgálati helyével azonos városban lévő másik szolgálati helyen ügyészi munkakört kell biztosítani. Ha az ügyész nem nyújt be a visszavételére irányuló kérelmet, a felajánlott munkakört nem fogadja el, vagy a felajánlás kézhezvételétől számított harminc napon belül nem nyilatkozik, ügyészségi szolgálati viszonya a fizetés nélküli szabadság utolsó napjával megszűnik.

IV. Fejezet

AZ ÜGYÉSZSÉGI SZOLGÁLATI VISZONY MEGSZŰNÉSE

A legfőbb ügyész és a legfőbb ügyész helyettes ügyészségi szolgálati viszonyának megszűnése

25. § (1) A legfőbb ügyész ügyészségi szolgálati viszonya megszűnik:

a) a megbízatási időtartam [14. § (2) bekezdés] leteltével [20. § (2) bekezdés];

b) felmentésével [20. § (4) bekezdés];

c) lemondásával [20. § (6) bekezdés];

d) összeférhetetlenségének megállapításával (39. §);

e)110 országgyűlési, helyi önkormányzati képviselővé, illetőleg polgármesterré történő megválasztásával (40. §), továbbá állami vezetővé történő megválasztásával vagy kinevezésével, ;

f) hivatalvesztése kimondásával [20. § (8) bekezdés];

g)111 a bíróságnak vele szemben bűncselekmény miatt szabadságvesztést, közérdekű munkát, illetőleg közügyektől eltiltást kiszabó jogerős határozatával, továbbá, ha büntetőeljárás során jogerős határozattal kényszergyógykezelését rendelték el;

h)112 hetvenedik életévének betöltésével vagy – a 20. § (1a) bekezdés b) pontja szerinti esetben – a 20. § (10) bekezdése szerinti időpontban;

i)113 halálával;

j)114 választójogának elvesztésével.

(2) A legfőbb ügyész helyettes ügyészségi szolgálati viszonya megszűnik:

a) felmentésével [21. § (3) bekezdés],

b) lemondásával [21. § (5) bekezdés];

c) összeférhetetlenségének megállapításával (39. §);

d)115 országgyűlési, helyi önkormányzati képviselővé, illetőleg polgármesterré történő megválasztásával (40. §), továbbá állami vezetővé történő megválasztásával vagy kinevezésével;

e) hivatalvesztése kimondásával [21. § (7) bekezdés];

f)116 a bíróságnak vele szemben bűncselekmény miatt szabadságvesztést, közérdekű munkát, illetőleg közügyektől eltiltást kiszabó jogerős határozatával, továbbá, ha büntetőeljárás során jogerős határozattal kényszergyógykezelését rendelték el;

g)117 hetvenedik életévének a betöltésével;

h)118 halálával;

i)119

j)120 választójogának elvesztésével.

A legfőbb ügyész által kinevezett ügyész ügyészségi szolgálati viszonyának megszűnése

26. § A legfőbb ügyész által kinevezett ügyész ügyészségi szolgálati viszonya megszűnik:

a) a felek közös megegyezésével;

b) felmentésével;

c) lemondásával;

d) rendkívüli lemondásával;

e) összeférhetetlenségének megállapításával;

f)121 országgyűlési, helyi önkormányzati képviselővé, illetőleg polgármesterré történő megválasztásával (40. §), továbbá állami vezetővé történő megválasztásával vagy kinevezésével ;

g)122 a bíróságnak vele szemben bűncselekmény miatt szabadságvesztést, közérdekű munkát, illetőleg közügyektől eltiltást kiszabó jogerős határozatával, továbbá, ha büntetőeljárás során jogerős határozattal kényszergyógykezelését rendelték el;

h) hivatalvesztés fegyelmi büntetést kiszabó jogerős fegyelmi határozattal;

i) a határozott idő lejártával;

j)123 a 14/D. § (5) bekezdésében szabályozott esetben;

k) hetvenedik életévének a betöltésével;

l) halálával;

m)124

n)125 a 24/E. § (4) bekezdésében szabályozott esetben;

o)126 választójogának elvesztésével.

27. § Az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya az ügyész és a legfőbb ügyész közös megegyezésével bármikor megszüntethető.

28. § (1) Az ügyész ügyészségi szolgálati viszonyát a legfőbb ügyész felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha

a) megszűnt az ügyészségnek az a tevékenysége, amelynek körében az ügyészt foglalkoztatták;

b) átszervezés, létszámcsökkentés következtében az ügyész munkaköre feleslegessé vált;

c)127 az ügyész feladatai ellátására tartósan alkalmatlan, illetőleg a 41. § (8) bekezdésében említett vizsgálatnak nem vetette alá magát;

d)128 az ügyész rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjban részesül, vagy a 65. életévét betöltötte, vagy az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött ügyész felmentését e jogcímre hivatkozással maga kéri,

e) az ügyész felmentése a 22. § (3) bekezdésében meghatározott okból válik szükségessé.

(2) Az (1) bekezdés a)c) pontjaiban meghatározott esetben sem szüntethető meg az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya felmentéssel, ha fennállnak a Munka Törvénykönyvében meghatározott felmondási tilalmak.

(3)129 Az (1) bekezdés a)c) pontja alapján az ügyész akkor menthető fel, ha a képzettségének, illetőleg alkalmasságának megfelelő másik betölthető munkakör nincs, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez nem járul hozzá.Ez a korlátozás nem vonatkozik arra az esetre, ha az ügyész felmentésére az (1) bekezdés c) pontja alapján azért kerül sor, mert a 41. § (8) bekezdésében említett vizsgálatnak nem vetette alá magát.

(4) Az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya csak különösen indokolt esetben szüntethető meg felmentéssel:

a) az ügyész öregségi nyugdíjra való jogosultságának megszerzését megelőző öt éven belül;

b) ha az ügyész egyedülálló, az eltartott gyermeke nappali iskolai tanulmányainak befejezéséig, de legfeljebb a gyermek huszonöt éves koráig.

(5)130 A katonai ügyész ügyészségi szolgálati viszonyát felmentéssel kell megszüntetni, ha hivatásos állományú katonai szolgálati viszonya megszűnt és más ügyészi munkakörbe történő áthelyezéséhez nem járul hozzá, vagy az alkalmasságának megfelelő másik betölthető ügyészi munkakör nincs. Ilyen esetben a Munka Törvénykönyvében írt felmondási tilalmakat nem kell figyelembe venni. Ha a katonai ügyész ügyészségi szolgálati viszonya más okból szűnik meg, a legfőbb ügyész a hivatásos állományú katonát a Magyar Honvédség parancsnokának a rendelkezésére bocsátja. Ha a katonai ügyész hivatásos katonai szolgálati viszonya lemondással szűnt meg, és más ügyészi munkakörbe történő áthelyezéséhez nem járul hozzá, ezt úgy kell tekinteni, hogy ügyészségi szolgálati viszonya a lemondási idő lejártának napjával lemondással megszűnik.

(6) A felmentést indokolni kell; az indokolásból a felmentés okának világosan ki kell tűnnie. A felmentés okának valósságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania.

(7) Az ügyész felmentési ideje hat hónap. Az ügyészt a felmentés időtartamának legalább a felére a munkavégzési kötelezettség alól mentesíteni kell.

(8)131 Az öregségi nyugdíjra jogosult vagy rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjban részesülő ügyészt, ha e jogcímen felmentését kezdeményezi, a legfőbb ügyész köteles – az ügyészi tanács véleményének kikérése nélkül – az (1) bekezdés d) pontja alapján felmenteni. E jogcímen az ügyész kezdeményezésére csak egy alkalommal kötelező a felmentés.

29. § (1) Az ügyész a legfőbb ügyészhez intézett nyilatkozatával az ügyészségi szolgálati viszonyáról lemondhat.

(2) A magasabb vezető állású ügyész lemondási ideje hat hónap, a többi ügyészé három hónap; ennek egy részére vagy egészére a munkavégzés alól mentesítés adható.

29/A. §132 Ha a legfőbb ügyész által kinevezett ügyész szolgálati viszonya a 26. § o) pontja alapján szűnik meg, ennek tényét a legfőbb ügyész állapítja meg.

30. §133 A munkavégzés alóli mentesítés időtartamára az ügyészt átlagilletménye illeti meg. Nem jár átlagilletmény arra az időre, amely alatt az ügyész munkabérre egyébként sem lenne jogosult.

31. § (1) Rendkívüli lemondással az ügyész az ügyészségi szolgálati viszonyát akkor szüntetheti meg, ha a munkáltató

a) az ügyészségi szolgálati viszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy

b) olyan magatartást tanúsít, amely az ügyészségi szolgálati viszony fenntartását lehetetlenné teszi.

(2) A rendkívüli lemondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított hat napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított hat hónapig lehet gyakorolni.

(3)134 Rendkívüli lemondás esetén a munkáltató az ügyész részére annyi időre járó átlagilletményét köteles kifizetni, amennyi felmentése esetén járna, az ügyészségi szolgálati viszony megszűnésének időpontját pedig az ügyészre irányadó felmentési idő figyelembevételével kell meghatározni.

32. §135 (1) A határozott időre létesített ügyészségi szolgálati viszony – a 14. § (4) bekezdésében említett első ügyészi kinevezés kivételével – felmentéssel a 28. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában is megszüntethető, ha a munkáltató a határozott időből még hátralévő időre jutó, de legfeljebb egy évi átlagilletményét az ügyész részére előre megfizeti.

(2) A határozott időre létesített ügyészségi szolgálati viszony felmentéssel vagy lemondással történő megszüntetése esetén a felmentési, illetőleg a lemondási idő nem terjedhet túl a határozott idő lejártának időpontján.

32/A. §136 A 26. § k) pontjában említett esetben az ügyészt hat havi átlagilletményének megfelelő összeg illeti meg.

A végkielégítés

33. § (1) Az ügyészt, ha az ügyészségi szolgálati viszonya a 20. § (4) bekezdésében, a 21. § (3) bekezdésében vagy a 34. § (2) bekezdésében meghatározott okból, továbbá felmentése vagy rendkívüli lemondása folytán megszűnik, valamint a 67. § (5) bekezdésében meghatározott esetben végkielégítés illeti meg.

(2)137 A végkielégítés összege, ha az ügyészségi szolgálati viszonyban töltött ideje legalább

a) három év: egy havi,

b) öt év: két havi,

c) nyolc év: három havi,

d) tíz év: négy havi,

e) tizenhárom év: öt havi,

f) tizenhat év: hat havi,

g) húsz év: nyolc havi

átlagilletménynek megfelelő összeg.

(3)138 Végkielégítésre nem jogosult az ügyész, ha – az egészségügyi okot kivéve – alkalmatlanság címén vagy arra tekintettel mentették fel, hogy a 41. § (8) bekezdésében említett vizsgálatnak nem vetette alá magát. Nem jár végkielégítés, ha az ügyész nyugdíjasnak minősül, továbbá ha – rendkívüli lemondása kivételével – a határozott időre létesített ügyészségi szolgálati viszonya szűnik meg.

(4) Ismételten létesített ügyészségi szolgálati viszony felmentéssel történő megszűnésekor a végkielégítés alapjául a korábbi végkielégítést követően ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időt lehet csak figyelembe venni.

(5) A végkielégítéssel kapcsolatos rendelkezések a katonai ügyészre akkor vonatkoznak, ha hivatásos állományú katonai szolgálati viszonya is megszűnik. Ez esetben a katonai ügyészt végkielégítés csak e törvény szerint illeti meg.

Az ügyészségi szolgálati viszony
jogellenes megszüntetése

34. § (1) Ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató az ügyészségi szolgálati viszonyt jogellenesen szüntette meg, az ügyészt eredeti munkakörében tovább kell foglalkoztatni, valamint meg kell téríteni elmaradt javadalmazását és felmerült kárát. Nem kell megtéríteni a javadalmazásnak és a kárnak azt a részét, amely máshonnan megtérült.

(2) Amennyiben az ügyész ügyészségi szolgálati viszonyának fenntartását nem kívánja, ezt úgy kell tekinteni, mintha ügyészségi szolgálati viszonya a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napjával közös megegyezéssel szűnt volna meg. Az ügyész elmaradt javadalmazását és kárát az (1) bekezdésben foglaltak szerint ebben az esetben is meg kell téríteni, és részére a felmentés esetén egyébként járó végkielégítést kell fizetni.

(3) Ha a felmentés azért jogellenes, mert a törvényben előírtnál rövidebb felmentési időt állapítottak meg, ez a felmentést nem teszi érvénytelenné, de ilyen esetben az ügyészségi szolgálati viszony a szabályos felmentési idő utolsó napjáig tart.

(4) Amennyiben az ügyészségi szolgálati viszonyt az ügyész valamely, az ügyészségi szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozó szabály megszegésével szünteti meg, ezt úgy kell elbírálni, mintha az ügyészségi szolgálati viszonya hivatalvesztés fegyelmi büntetés folytán szűnt volna meg.

V. Fejezet

AZ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG

35. § (1) Az ügyész nem lehet tagja pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathat [Alkotmány 53. § (2) bekezdés].

(2)139 Az ügyész egyidejűleg nem lehet országgyűlési vagy önkormányzati képviselő, polgármester, illetőleg állami vezető.

(3)140 Összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni a legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettese ügyészségi szolgálati jogviszonyát, ha vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének teljesítését megtagadja, a teljesítést elmulasztja, vagy vagyonnyilatkozatában lényeges adatot, tényt valótlanul közöl.

36. § (1)141 Az ügyész tudományos, oktatói (edzői, versenybírói, játékvezetői), ismeretterjesztő, művészeti, illetőleg szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá a kizárólag tiszteletdíj ellenében végzett lektori és szerkesztői tevékenység kivételével más kereső foglalkozást nem folytathat, gazdasági társaságban személyes közreműködési kötelezettséggel járó tagsági viszonyt nem létesíthet, nem lehet felügyelőbizottság tagja, és gazdasági társaság, szövetkezet vezető tisztségviselője, illetőleg gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja, valamint hivatásával összeférhetetlen egyéb tisztséget nem vállalhat, s ilyen tevékenységet nem végezhet.

(2) Az ügyész a munkaköri feladataihoz kapcsolódó nyilvános szerepléséért tiszteletdíjat nem vehet fel.

(3) Az ügyész az ügyészségi szolgálati viszony munkaidejét egészben vagy részben érintő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes hozzájárulásával létesíthet. A hozzájárulás megtagadása miatt jogvita nem kezdeményezhető.

(4) Az ügyészségi szolgálati viszony munkaidejét nem érintő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését az ügyész köteles a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetesen bejelenteni. A munkáltatói jogkör gyakorlója a jogviszony létesítését megtiltja, ha az az ügyész ügyészségi szolgálati viszony alapján betöltött munkakörével a törvény rendelkezései szerint összeférhetetlen.

37. § (1) Nem létesíthető olyan ügyészségi szolgálati viszony, amelyben az ügyészségi alkalmazott hozzátartozójával (97. §) irányítási (felügyeleti), ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt tilalom alól a legfőbb ügyész esetében a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés, a legfőbb ügyész helyettes esetében a legfőbb ügyész javaslatára a köztársasági elnök, a többi ügyészségi alkalmazott esetében pedig a legfőbb ügyész — különösen indokolt esetben — felmentést adhat.

38. § Az ügyészségi alkalmazott köteles haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben összeférhetetlenségi ok merül fel.

39. § (1) Az ügyész a 35. §-ban meghatározott összeférhetetlenségi okot legkésőbb a kinevezésekor (megválasztásakor), a 36. § (1) bekezdésében meghatározott összeférhetetlenségi okot pedig a kinevezéstől (megválasztásától) számított tizenöt napon belül köteles megszüntetni. Ennek megtörténtéig az ügyész a tisztségéből eredő jogkörét nem gyakorolhatja.

(2) Ha az ügyész az (1) bekezdésben írt kötelezettségének az előírt ideig nem tesz eleget, vagy tisztsége gyakorlása során vele szemben összeférhetetlenségi ok merül fel

a) a legfőbb ügyész esetében a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés,

b) a legfőbb ügyész helyettes esetében a legfőbb ügyész javaslatára a köztársasági elnök,

c) a többi ügyész esetében pedig a legfőbb ügyész az ügyészi tanács előzetes véleményét kikérve

állapítja meg az összeférhetetlenséget.

(3) Ha az ügyész az eljárás ideje alatt a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot megszünteti, az összeférhetetlenség megállapítását mellőzni lehet.

(4) Ha a 37. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség az ügyészségi szolgálati viszony fennállása alatt merül fel, akkor — az összeférhetetlenség alóli felmentés, illetőleg a hozzátartozók megállapodása hiányában — a legfőbb ügyész és hozzátartozója esetében a legfőbb ügyész tekintetében kell megállapítani az összeférhetetlenséget, más esetben a (2) bekezdés b)c) pontjában említett dönti el, hogy melyik ügyészségi alkalmazott tekintetében állapítja meg az összeférhetetlenséget.

(5) Az ügyészségi szolgálati viszony a (2) és (4) bekezdésben meghatározott esetben az összeférhetetlenség megállapításának napjával szűnik meg.

40. §142 (1) Ha az ügyész országgyűlési, európai parlamenti, önkormányzati képviselői, illetőleg polgármesteri választáson jelöltetni kívánja magát, köteles e szándékát – a jelöltkénti indulásnak a választási szervnél való bejelentését követő napig – a munkáltatói jogkör gyakorlójának bejelenteni. A bejelentéstől a választás eredményének közzétételéig, illetőleg megválasztása esetén mandátuma igazolásáig az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya szünetel. A szünetelés időtartama ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időnek minősül.

(2) Az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya az országgyűlési, az európai parlamenti, önkormányzati képviselővé, illetőleg polgármesterré történő megválasztásával megszűnik.

(3) Az országgyűlési, európai parlamenti, önkormányzati képviselői és a polgármesteri megbízatás időtartamát – ha e megbízatás megszűnésekor az ügyész ismét ügyészségi szolgálati viszonyt létesít – ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időnek kell tekinteni.

Bejelentési kötelezettség143

40/A. §144 Az ügyész köteles bejelenteni a munkáltatói jogkör gyakorlójának a tudományos, oktatói (edzői, versenybírói, játékvezetői), ismeretterjesztő, művészeti, illetőleg szerzői jogi védelemben részesülő, továbbá a kizárólag tiszteletdíj ellenében végzett lektori és szerkesztői tevékenységét.

Igazolási kötelezettség

40/B. §145 (1) Az ügyészségi szolgálati viszony fennállása alatt az ügyész a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásban – a mulasztás jogkövetkezményeire való figyelmeztetéssel – közölt felhívására, tizenöt munkanapon belül igazolja, hogy vele szemben nem áll fenn a 14. § (7) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény.

(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott felhívásra az ügyész igazolja, hogy vele szemben a 14. § (7) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény nem áll fenn, a munkáltató az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat az ügyész részére megtéríti.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója a 14. § (7) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény vizsgálata céljából kezeli

a) az ügyészi tisztségre jelölt személy,

b) az ügyész

azon személyes adatait, amelyeket az e célból a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.

(4) A 14/A. § (1) bekezdés, valamint az (1) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a munkáltatói jogkör gyakorlója az ügyészségi szolgálati viszony létesítéséről meghozott döntés időpontjáig vagy – az ügyészségi szolgálati viszony létesítése és fennállása esetén – az ügyészségi szolgálati viszony megszűnéséig kezeli.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben a munkáltatói jogkör gyakorlója részére meghatározott jogosultságokat a legfőbb ügyész tekintetében a köztársasági elnök, a legfőbbügyész-helyettes tekintetében a legfőbb ügyész gyakorolja.

(6) Ha az ügyész az (1) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettsége teljesítésének ismételt szabályszerű felhívásra sem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívülálló ok következménye, ügyészségi szolgálati viszonyát összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni.

VI. Fejezet

A MINŐSÍTÉS

41. § (1)146 Az ügyészt – a legfőbb ügyész és a legfőbb ügyész helyettes kivételével – a határozott időre szóló első ügyészi kinevezés időtartamának lejártáig, illetőleg a határozatlan időre szóló első kinevezés [14. § (4) bekezdés] esetén a kinevezést követő három év letelte előtt, azt követően hatévenként még két alkalommal minősíteni kell.

(2)147 Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken túl akkor is minősíteni kell az ügyészt, ha az ügyész

a) azt kéri, feltéve, hogy az előző minősítése óta két év már eltelt,

b) alkalmatlanságára, illetőleg az előző minősítés értékelése megváltoztatásának szükségességére utaló körülmény merült fel,

c)148

(3) A minősítés a munkáltatói jogkör gyakorlójának feladata.

(4) A minősítés célja az ügyész szakmai tevékenységének megítélése, az ezt befolyásoló ismeretek, képességek, személyiségjegyek értékelése, továbbá a szakmai fejlődés elősegítése.

(5) A minősítésben csak kellően alátámasztott, tényeken alapuló megállapítások szerepelhetnek.

(6)149 A minősítés eredményeként az ügyész

a) kiválóan alkalmas,

b) alkalmas,

c) alkalmatlan

értékelést kaphat.

(7) Az ügyészi tisztségre az az ügyész alkalmatlan, aki bármely okból az ügyészi tevékenység ellátására tartósan nem képes.

(8) Ha az alkalmatlanság egészségügyi ok következménye, meg kell vizsgáltatni az ügyész egészségi állapotát; ennek a vizsgálatnak az ügyész köteles magát alávetni. A vizsgálatra a 14/B. § (3)–(5) bekezdésének rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A vizsgálat költségeit a munkáltató viseli.

42. § (1) A minősítés megállapításairól — ha az ügyész azt kéri — a szakmai kollégium, illetőleg katonai ügyész esetében az összügyészi értekezlet írásban véleményt nyilvánít. Ez a vélemény a minősítés része.

(2) A minősítést az ügyésszel ismertetni kell. A megismerés tényét az ügyész a minősítésen aláírásával igazolja, és feltüntetheti esetleges észrevételeit.

(3) A minősítés egy példányát az ismertetéskor az ügyésznek át kell adni.

(4) Az ügyész minősítését megtekinthetik:

a) az ügyész és az általa erre feljogosított személy;

b) az ügyész szolgálati felettesei;

c) a személyügyi feladatok intézésével megbízott ügyészségi alkalmazott;

d) annak az ügyészségi szervnek a vezetője és személyügyi feladatok intézésével megbízott ügyésze, ahová az ügyész áthelyezését tervezik.

(5) Az ügyész a minősítés hibás vagy valótlan ténymegállapításának, illetőleg a személyiségi jogát sértő megállapításának a megsemmisítését a bíróságtól kérheti.

VII. Fejezet

A MUNKAVÉGZÉS

43. § (1) Az ügyész köteles a legfőbb ügyész, illetőleg a felettes ügyész utasításának eleget tenni.

(2) Az utasítást az ügyész kívánságára írásba kell foglalni. Ennek megtörténtéig az ügyész az utasítás végrehajtására — a (7) bekezdésben foglalt esetet kivéve — nem köteles.

(3) Az ügyész köteles az utasítás végrehajtását megtagadni, ha annak teljesítésével bűncselekményt, illetőleg szabálysértést valósítana meg.

(4) Az ügyész az utasítás végrehajtását megtagadhatja, ha annak teljesítése az életét, az egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.

(5) Ha az utasítást az ügyész jogszabállyal vagy jogi meggyőződésével nem tartja összeegyeztethetőnek, az ügy elintézése alól mentesítését kérheti írásban, jogi álláspontját kifejtve. Az ilyen kérelem teljesítése nem tagadható meg; az ügy elintézését ez esetben más ügyészre kell bízni, vagy azt a felettes ügyész saját hatáskörébe vonhatja.

(6) Ha az utasítás végrehajtása jogellenesen kárt idézhet elő, és az ügyész ezzel számolhat, köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni.

(7) Az ügyész a halaszthatatlan intézkedést — a (3)—(4) bekezdésben foglalt esetet kivéve — akkor is köteles megtenni, ha az utasítás teljesítése alól mentesítését kérte.

44. §150 (1) Az ügyész részére a feladatai megfelelő ellátásához szükséges feltételeket biztosítani kell.

(2) Az ügyész jogosult a hivatása gyakorlásához szükséges térítésmentes képzésre, és azon köteles részt venni.

(3) A térítésmentes képzés szükségessége kérdésében a munkáltató dönt. A döntéssel szemben jogvita nem kezdeményezhető.

(4) Az ügyész a legfőbb ügyész által kiadott utasítás szerint hivatali öltözéket (talárt) visel, amelyet az ügyészi szervezet költségvetéséből kell biztosítani.

44/A. §151 (1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott ügyész írásbeli kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húsz óra részmunkaidőt kikötni, ha az ügyész a kérelem benyújtásakor a Munka Törvénykönyve 138. §-a (5) bekezdésének a) pontja szerinti fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.

(2) A munkáltató az ügyésznek a munkaidő egyenlőtlen beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.

(3) A részmunkaidő kikötése

a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,

b) ha az ügyésznek a Munka Törvénykönyve 134. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján ki kell adni rendes szabadságát, a szabadság leteltét követő naptól

hatályos. A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén – a felek eltérő megállapodása hiányában – a rendes szabadság kiadását a fizetés nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni. Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell kezdeni.

(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a munkáltatóval közölni. A kérelemben az ügyész köteles tájékoztatni a munkáltatót

a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá

b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.

(5) A (3) bekezdés szerinti időponttól az ügyészségi szolgálati viszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével összefügg.

(6) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben a munkáltató az ügyészt

a) a kérelem szerinti időpontig, de

b) legfeljebb a gyermek hároméves koráig

köteles foglalkoztatni. Ezt követően az ügyész munkaidejét a kérelem benyújtása előtti mérték szerint, illetményét az időarányosság elvének megfelelő alkalmazásával kell megállapítani.

(7) Az (1)–(6) bekezdés nem alkalmazható a magasabb vezető és a vezető állású ügyész, valamint a katonai ügyész tekintetében.

45. § (1)152 Az ügyész rendkívüli esetben a munkaidejét meghaladóan is munkára kötelezhető, illetve köteles ügyeletet vagy készenlétet ellátni. Az ügyelet és a készenlét a büntetőeljárási cselekmények teljesítése érdekében munkaszüneti napon is elrendelhető. A munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, illetve a készenlét, ügyelet alatt elrendelt munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül.

(2)153 Az ügyészt a munkanapon végzett rendkívüli munkáért – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – díjazás nem illeti meg. A rendszeresen rendkívüli munkát végző ügyész számára azonban legfeljebb évi tíz munkanap szabadidő-átalány állapítható meg.

(3)154 A pihenőnapon és munkaszüneti napon végzett rendkívüli munka ellenértékeként – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – az ügyészt a munkavégzés időtartama kétszeresének megfelelő mértékű szabadidő illeti meg.

(4)155 Az ügyészt a munkaidőn túl teljesített ügyeletért és készenlétért díjazás illeti meg. A díj összege az ügyésznek az ügyeletben töltött órákra jutó illetménye, készenlét esetén ennek az ötven százaléka. Ha az ügyész az ügyeletet, illetőleg a készenlétet pihenőnapon vagy munkaszüneti napon teljesíti, kétszeres összegű díjazásra jogosult.

(5)156 Az ügyész részére a szabadidőt (szabadidő-átalányt) a tárgyévben kell kiadni, ha ez nem lehetséges, azt meg kell váltani. A megváltás mértéke az ügyész illetményének a szabadidőre jutó arányos összege.

(6)157 E törvény alkalmazásában:

a) ügyelet: a munkáltató által meghatározott helyen és ideig;

b) készenlét: az ügyészségi alkalmazott által megjelölt helyen, a munkavégzés helyére tekintettel elérhetően

történő rendelkezésre állás. Az ügyelet és a készenlét időtartama alatt az ügyészségi alkalmazott köteles gondoskodni a munkára képes állapotának megőrzéséről, és a munkáltató utasítása alapján munkát végezni.

46. § (1)158 Az ügyészt hat órát meghaladó belföldi kiküldetés esetén – az élelmezéssel kapcsolatos többletköltségek fedezésére – napidíjként az ügyész 1. fizetési fokozatára megállapított alapilletmény (a továbbiakban: legalacsonyabb ügyészi alapilletmény) egy munkanapra eső részének a húsz százaléka illeti meg. Ha a kiküldetésben töltött idő a hat órát nem haladja meg, de a négy órát eléri, a napidíj fele jár.

(2)159 Ha a munkáltató az ügyész részére az élelmezést biztosítja, vagy ha a szállásköltség az étkezés árát is tartalmazza, a napidíjat étkezésenként a következő mértékben kell csökkenteni:

a) reggeli esetében húsz százalékkal;

b) ebéd esetében ötven százalékkal;

c) vacsora esetében harminc százalékkal.

(3) Az ügyész belföldi napidíjának kiszámításánál havonta huszonegy munkanapot kell figyelembe venni. A napidíjat tíz forintra felkerekítve kell megállapítani.

(4) Az ügyész a belföldi kiküldetésnél vasúton történő utazásakor az első osztály igénybevételére jogosult. Az utazási és szállásköltségek a munkáltatót terhelik.

VIII. Fejezet

A JAVADALMAZÁS160

46/A. § Az ügyészt hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő – az igazságszolgáltatásban, a törvényesség biztosításában betöltött szerepéhez méltó – javadalmazás illeti meg.

46/B. § (1) Az ügyész az e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén

a) illetményre,

b)161

c) egyéb javadalmazásra, kedvezményre és költségtérítésre

jogosult.

(2)162 A tisztségéhez fűződő, e törvényben nem szabályozott egyéb jogosultságok tekintetében a legfőbb ügyész a miniszterrel, a legfőbb ügyész helyettes pedig a közigazgatási államtitkárral azonos beosztásúnak minősül.

46/C. § Az ügyész illetménye alapilletményből, továbbá az e törvényben meghatározott pótlékból tevődik össze. A beosztási pótlék, a vezetői pótlék és a címpótlék alapilletmény jellegű.

46/D. § (1) Az ügyész alapilletményét az e törvény szerint számított szolgálati idő (a továbbiakban: szolgálati idő) alapján kell megállapítani. A besorolásánál számított alapilletmény havibér, amelynek fokozatait a törvény 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) A legalacsonyabb ügyészi alapilletményt (1. fizetési fokozat) az 1998. évet követően az Országgyűlés az állami költségvetésről163 szóló törvényben állapítja meg úgy, hogy annak összege az előző évi összegnél nem lehet alacsonyabb és mindenkor meg kell felelnie a legalacsonyabb bírói alapilletménynek.164

46/E. § (1) Az 1. fizetési fokozatba kell besorolni azt az ügyészt, aki a kinevezésekor szolgálati idővel még nem rendelkezik, vagy a kinevezésekor beszámított szolgálati idő a három évet nem haladja meg.

(2) Az ügyész minden három év szolgálati idő megszerzése után eggyel magasabb fizetési fokozatba lép. A magasabb fizetési fokozathoz – az 1. fizetési fokozatot alapul véve – az 1. számú mellékletben meghatározott magasabb szorzószámok tartoznak.

(3) A legfőbb ügyészt és a legfőbb ügyész helyettest – szolgálati idejüktől függetlenül – a legmagasabb fizetési fokozatba kell besorolni.

46/F. § (1) Az ügyészt – kiváló munkavégzés esetén – az ügyészi tisztségének a fennállása alatt két alkalommal eggyel magasabb fizetési fokozatba lehet besorolni. Két soron kívüli előresorolás között legalább hat évnek kell eltelnie. A soron kívüli előresorolásnál a korábbi fizetési fokozatban megszerzett szolgálati időt az új fizetési fokozatban is figyelembe kell venni.

(2) A soron kívüli előresorolást a naptári év első napjával kell végrehajtani.

46/G. § (1) A szolgálati időt – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – az ügyészi kinevezés napjától kell számítani, azzal, hogy a kezdő évet (töredékévet) egész évként kell figyelembe venni.

(2) Szolgálati időként kell figyelembe venni az ügyészként ügyészségi szolgálati viszonyban és a bírói szolgálati viszonyban töltött időt. Az ügyészi kinevezés előtt a jogi szakvizsgához kötött egyéb jogviszonyban vagy munkakörben, illetőleg tevékenységgel eltöltött idő a szolgálati időbe részben vagy egészben beszámítható.

(3)165 A (2) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazásakor a szolgálati időt úgy kell meghatározni, hogy a következő fizetési fokozatba sorolás az év első napjával történjék.

46/H. § (1)166 Az ügyészt havonta beosztási pótlék illeti meg, amelynek összege a legalacsonyabb ügyészi alapilletménynek

a) tíz százaléka a helyi ügyészség ügyésze esetében,

b) húsz százaléka a főügyészség ügyésze és a katonai ügyészség ügyésze esetében,

c)167 negyven százaléka a fellebbviteli főügyészség ügyésze és a Katonai Fellebbviteli Ügyészség ügyésze esetében,

d) hatvan százaléka a Legfőbb Ügyészség ügyésze és a Katonai Főügyészség ügyésze esetében.

(2) Kiváló munkavégzés esetén és az adott szintű ügyészségen ügyészként eltöltött legalább hat év után

a) a helyi ügyészség ügyésze részére ,,Címzetes főügyészségi ügyész'',

b) a főügyészség ügyésze részére ,,Címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész'',

c) a katonai ügyészség ügyésze részére ,,Címzetes katonai fellebbviteli ügyészségi ügyész'',

d)168 a fellebbviteli főügyészség ügyésze részére ,,Címzetes legfőbb ügyészségi ügyész'',

e) a Katonai Fellebbviteli Ügyészség ügyésze részére ,,Címzetes katonai főügyészségi ügyész''

cím adományozható. Ha az ügyészt magasabb szintű ügyészségre helyezik át, a korábban részére az alacsonyabb szintű ügyészségen adományozott címre és az azzal járó címpótlékra a továbbiakban nem jogosult.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott cím adományozásával címpótlék jár havonta. A pótlék összege a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény

a) húsz százaléka a (2) bekezdés a) pontjában,

b) harminc százaléka a (2) bekezdés b)–c) pontjában,

c) ötven százaléka a (2) bekezdés d)–e) pontjában

említett cím adományozása esetén. A címpótlékban részesülő ügyészt beosztási pótlék nem illeti meg.

(4)169 Ha az ügyészt ügyészségi érdekből alacsonyabb szintű ügyészséghez helyezik át, korábbi beosztási pótlékára, illetőleg címére és a címmel járó pótlékra továbbra is jogosult, valamint a korábbi szolgálati helye szintjének megfelelő munkaköri elnevezést a továbbiakban is használhatja. Ügyészségi érdeknek minősül, ha az ügyészt alacsonyabb szintű ügyészségen vezetőnek nevezik ki, valamint ha a 22. § (2) vagy (4) bekezdésében, illetve 28. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában említett okból alacsonyabb szintű ügyészségre helyezik át.

(5)170 Alacsonyabb szintű ügyészségre történő kirendelés esetén az ügyész beosztási pótléka nem változik, illetőleg címét és a címmel járó pótlékát megtartja, valamint a korábbi szolgálati helye szintjének megfelelő munkaköri elnevezést a továbbiakban is használhatja. Magasabb szintű ügyészségre történő kirendelés esetében az ügyész a kirendelés helyének megfelelő beosztási pótlékra jogosult; a kirendelés időtartamára az ügyészt a címpótlék nem illeti meg.

46/I. § (1) A 2. számú mellékletben meghatározott vezetői tisztséget betöltő ügyészt havonta vezetői pótlék illeti meg.

(2) A vezetői pótlékot – a 2. számú mellékletben meghatározottak szerint – a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény százalékában kell megállapítani.

(3)171 A vezetői pótlékra való jogosultság szempontjából az az ügyészség minősül nagyobb helyi ügyészségnek ahol az ügyészek engedélyezett létszáma az öt főt meghaladja.

47. §172 (1) Az ügyész idegennyelv-ismereti pótlékra jogosult, ha munkakörében az idegen nyelvet a munkáltatói jogkör gyakorlójának rendelkezése szerint használja, és az adott nyelvből állami nyelvvizsga tételét igazoló bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű igazolással rendelkezik.

(2) A pótlék minden idegen nyelv után külön-külön jár.

(3) A pótlék mértéke idegen nyelvvizsgánként havonta

a) felsőfokú C típusú nyelvvizsga esetén a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény nyolc százaléka, A vagy B típusú nyelvvizsga esetén négy-négy százaléka;

b) középfokú C típusú nyelvvizsga esetén a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény négy százaléka, A vagy B típusú nyelvvizsga esetén két-két százaléka.

(4) Az angol, a francia és a német nyelvnek az (1) bekezdés szerint igazolt ismeretéért a pótlék mértéke idegen nyelvvizsgánként havonta

a) felsőfokú C típusú nyelvvizsga esetén a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény tizenkét százaléka;

b) középfokú C típusú nyelvvizsga esetén a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény nyolc százaléka;

c) alapfokú C típusú nyelvvizsga esetén a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény két százaléka.

(5) Ha az ügyész a (4) bekezdésben meghatározott idegen nyelvekből A vagy B típusú nyelvvizsgával rendelkezik, a (3) bekezdésben foglalt C típusú nyelvvizsgára meghatározott mérték szerint jogosult pótlékra.

(6) Ha az ügyész ugyanazon idegen nyelvből azonos típusú, de különböző fokozatú, illetve különböző típusú és különböző fokozatú nyelvvizsgával rendelkezik, a magasabb mértékű pótlékra jogosult.

(7)173 Ha az ügyész – kivéve a felsőfokú szaknyelvi vizsgát – tanulmányi szerződés alapján pénzügyi támogatást kap a nyelvvizsga megszerzéséhez, a (4)–(5) bekezdésben meghatározott pótlékra mindaddig nem jogosult, amíg a havonta fizetendő pótlék együttes összege nem éri el a tanulmányi szerződés alapján kifizetett pénzügyi támogatás mértékét.

48. §174

49. § A kiemelkedő, illetőleg tartósan jó munkát végző ügyészt a munkáltatói jogkör gyakorlója jutalomban részesítheti.

50. § (1)175 A huszonöt, harminc, harmincöt, illetőleg negyven évi ügyészségi szolgálati viszonnyal rendelkező ügyésznek jubileumi jutalom jár.

(2)176 A jubileumi jutalom

a) huszonöt év ügyészségi szolgálati viszony esetén kéthavi,

b) harminc év ügyészségi szolgálati viszony esetén háromhavi,

c) harmincöt év ügyészségi szolgálati viszony esetén négyhavi,

d) negyven év ügyészségi szolgálati viszony esetén öt- havi

illetménynek megfelelő összeg.

(3)177 Az ügyésznek – ha nyugdíjazásakor az ügyészségi szolgálati viszonya megszűnik – ki kell fizetni:

a) a nyugdíjazása évében esedékessé váló jubileumi jutalmat;

b) a harminc év ügyészségi szolgálati viszony után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati viszonyából két év vagy ennél kevesebb van hátra;

c) a harmincöt és a negyven év ügyészségi szolgálati viszony után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati viszonyából három év vagy ennél kevesebb van hátra.

(4) Ha az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya az ügyész halála miatt szűnik meg, a jubileumi jutalmat — a (3) bekezdésben foglalt szabály alkalmazásával — az örökösének kell kifizetni.

50/A. §178 (1) Az ügyész cafetéria-juttatásként – választása szerint, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 12. § (3) bekezdésére is figyelemmel – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 70. § (2) bekezdés a) és b), valamint d) és e) pontjaiban, továbbá (5) bekezdésében felsorolt juttatásokra, legfeljebb az ott meghatározott mértékig, valamint az ingyenes vagy kedvezményes internethasználatra jogosult. A legfőbb ügyész utasításban további választható juttatásokat is meghatározhat, illetve az egyes juttatások választható mértékét magasabban is meghatározhatja.

(2) Nem jogosult cafetéria-juttatásra a tartós külszolgálaton lévő ügyész, valamint az ügyész azon időtartam vonatkozásában, amelyre illetményre vagy átlagkeresetre nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a harminc napot.

(3) Az ügyész írásban vagy elektronikus úton a tárgyév január 15-ig, illetve a jogviszony létesítésekor vagy az áthelyezésekor nyilatkozik arról, hogy a cafetéria-juttatás összegén belül milyen juttatásokra tart igényt. A nyilatkozat ezt követően csak akkor módosítható, ha azt a legfőbb ügyész utasításban lehetővé teszi. A legfőbb ügyész utasításban előírhatja, hogy az ügyész helyi utazására szolgáló bérlet választására vonatkozó nyilatkozatot korábban kell megtenni.

(4) Az ügyészt megillető cafetéria-juttatás éves összegét a legfőbb ügyész határozza meg, az azonban nem lehet alacsonyabb a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény ötven százalékánál, és nem lehet magasabb a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény háromszorosánál. A cafetéria-juttatás éves összege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott esetben, illetve ha az ügyész szolgálati jogviszonya a tárgyév közben szűnik meg, az időarányos részt meghaladó mértékben igénybe vett cafetéria-juttatás értékét a távollét vége utáni első munkanapon, illetve a jogviszony megszűnésekor vissza kell fizetni, illetve – az ügyész választása szerint, ha a juttatás természete ezt lehetővé teszi – vissza kell adni (a továbbiakban együtt: visszafizetés). Nem kell visszafizetni a cafetéria-juttatás értékét, ha a jogviszony az ügyész halála miatt szűnik meg.

(6) Ha az ügyészt a tárgyév közben áthelyezik, cafetéria-juttatásra az egyes munkáltatóknál időarányosan jogosult. Ha az ügyész a korábbi munkáltatónál az időarányos részt meghaladó értékű cafetéria-juttatást vett igénybe, visszafizetési kötelezettség nem terheli, azonban az időarányos részt meghaladó mértékkel az új munkáltatónál igénybe vehető cafetéria-juttatás értékét – legfeljebb az új munkáltatónál igénybe vehető juttatás mértékéig – csökkenteni kell.

50/B. §179

50/C. §180 (1) Az ügyész részére – az ügyészség éves költségvetésében biztosított előirányzatoktól függően – egyéb juttatások is adhatók, így különösen

a) lakásépítési (-korszerűsítési, -bővítési), lakásvásárlási támogatás, lakhatási- és albérletidíj-hozzájárulás;

b) letelepedési segély;

c) a más településre költözés költségeihez való hozzájárulás;

d)181 szociális, temetési segély, családalapítási támogatás;

e)–f)182

g) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési és nyelvtanulási támogatás;

h)183

i) illetményelőleg.

(2) Az (1) bekezdésben említett juttatások részletes feltételeit és mértékét a legfőbb ügyész – az érintett munkavállalói érdekképviseleti szervezetekkel és az Ügyészségi Alkalmazottak Országos Tanácsával egyetértésben – állapítja meg.

(3)184 Az állam készfizető kezességet vállal az ügyész által a lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettől igényelt állami kamattámogatású kölcsön összegének a hitel fedezetéül szolgáló, hitelcél szerinti lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének 60%-át meghaladó részére, legfeljebb e hitelbiztosítéki érték 100%-áig.

(4) Az állam készfizető kezességet a (3) bekezdésben foglaltakon túl annál az ügyésznél vállalhat, aki:

a) legalább három éves ügyészségi szolgálati viszonnyal, illetőleg igazságügyi szolgálati jogviszonnyal rendelkezik,

b) felmentési vagy lemondási idejét nem tölti,

c) ellen nem folyik fegyelmi eljárás, nem áll fegyelmi büntetés hatálya alatt, vagy

d) nem áll büntetőeljárás hatálya alatt,

e) a (3) bekezdés szerinti, korábbi kezességvállalással biztosított hitelrészt a hitelintézetnek kiegyenlítette, illetve a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettárs – az igénylés időpontjában – állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hitel törlesztésére nem kötelezett,

f) a kölcsönt nyújtó hitelintézet belső szabályai szerint – saját, illetve adóstársa jövedelmi helyzetét is figyelembe véve – a kölcsön teljes összegére vonatkozóan hitelképesnek bizonyul.

(5) A (4) bekezdés a)–c) pontjában foglalt feltételek teljesülését, valamint a kezességvállalás alapjául szolgáló szolgálati viszony fennállását a munkáltatói jogkör gyakorlója igazolja.

(6)185 A (4) bekezdés d) pontjában foglalt feltétel teljesülését az ügyész hatósági bizonyítvánnyal igazolja, a (4) bekezdés e) pontjában foglalt feltétel teljesüléséről az ügyész a kölcsönt nyújtó hitelintézetnek nyilatkozik.

(7) Az ügyész a munkáltatói jogkör gyakorlójának köteles bejelenteni a hitelszerződés megkötését követő öt munkanapon belül

a) a hitelszerződést kötő pénzintézet nevét, címét,

b) az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát,

c) a hitel lejártának időpontját.

A fenti adatokban bekövetkezett változásokról az ügyész haladéktalanul köteles tájékoztatni a munkáltatói jogkör gyakorlóját.

(8) Amennyiben az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya a 25. § (1) bekezdésének c)–d), f)–g) pontja, 25. § (2) bekezdésének b)–c), e)–f) pontja, 26. §-ának a), c), e), g)–j), m) pontja vagy a 28. § (1) bekezdésének c) pontja alapján szűnik meg – ha az alkalmatlanság nem egészségügyi ok következménye –, a még fennálló állami kezesség után a központi költségvetés javára – a hitelintézet útján – egyszeri kezességvállalási díjat kell fizetnie. A kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított kötelezettség összegének kettő százaléka.

(9) A munkáltatói jogkör gyakorlója az ügyész ügyészségi szolgálati viszonyának (8) bekezdés szerinti megszűnése esetén erről nyolc napon belül értesíti az ügyész által a (7) bekezdés alapján bejelentett hitelintézetet.

(10) A hitelintézet megállapítja és nyolc napon belül írásban közli az ügyésszel a (8) bekezdés szerint megfizetendő kezességvállalási díj összegét, melyet az ügyész a hitelintézeti értesítés kézhezvételétől számított harminc napon belül a folyósító hitelintézet részére megfizet.

(11)186 Ha az ügyész a (8) bekezdés szerinti fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet erről, valamint az ügyész adatairól nyolc napon belül értesíti az állami adóhatóságot.

(12)187 A hitelintézet a negyedévet követő hónap 15. napjáig tájékoztatja a kincstárt az ügyésznek nyújtott kölcsönök állami kezességvállalással érintett része negyedév végén fennálló állományáról, továbbá e kölcsönök számáról. Az adatgyűjtés és adatszolgáltatás egyedi azonosításra alkalmatlan módon történhet.

(13)188 Amennyiben az állam a készfizető kezességvállalás alapján az ügyész helyett a kezességvállalással biztosított – a hitelintézetnek meg nem térülő – összeget kifizette, illetve a (8) bekezdés szerinti egyszeri kezességvállalási díj megfizetését az ügyész elmulasztotta, akkor az ügyész ezen tartozásai a Magyar Állammal szembeni köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság adók módjára hajt be.

(14) A kezességvállalásból eredő helytállási kötelezettség teljesítésének módját a Kormány rendeletben állapítja meg.

50/D. §189 (1)190 Az ügyészt megillető javadalmazás és egyéb pénzbeli juttatás kifizetése – a napidíj, az utazási és szállásköltség, továbbá más költségtérítés, valamint az 50/C. §-ban említett juttatások kivételével – az általa meghatározott fizetési számlára történő átutalással, pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján történik.

(2)191 A fizetési számlára történő átutalás és az összeg egyszeri felvétele, illetőleg a kifizetés az ügyész számára költségtöbbletet nem okozhat.

50/E. §192 (1)193 Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba és az OIT Hivatalába beosztott ügyészre a 46–50/D. §-okban foglalt rendelkezéseket a (2)–(5) bekezdések szerinti eltéréssel kell alkalmazni.

(2)194 Az ügyész a beosztási pótlékára a korábbi beosztásának megfelelően jogosult. Ha az ügyész korábban helyi ügyészségen működött, részére a főügyészségi ügyészre vonatkozó mértékű beosztási pótlékot kell megállapítani, és az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba, illetőleg az OIT Hivatalába beosztott ügyészként eltöltött szolgálati idő tartamát főügyészségen eltöltött időnek kell tekinteni.

(3)195 Az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumban és az OIT Hivatalában főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi, illetve osztályvezetői munkakört ellátó ügyész vezetői pótlékra a következők szerint jogosult:

a)196 a főosztályvezető és a főosztályvezető-helyettes vezetői pótléka a főügyészre, illetve a főügyészhelyettesre,

b) osztályvezető vezetői pótléka a nagyobb helyi ügyészséget vezető ügyészre

irányadó összeggel azonos.

(4) Az OIT Hivatalába beosztott ügyész a (2) bekezdés szerint járó beosztási pótlékon felül a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény 10 százalékára is jogosult.

(5)197 Az ügyész soron kívüli előresorolására és részére cím adományozására – az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba beosztott ügyész esetén az igazságügyért felelős miniszternek, az OIT Hivatalába beosztott ügyész esetén az OIT Hivatala vezetőjének javaslatára – a legfőbb ügyész jogosult.

50/F. §198 (1) A tartós külszolgálatra kirendelt ügyész – a törvény szerint járó javadalmazáson felül – a legfőbb ügyész döntése szerint jogosult a külszolgálati tevékenységgel összefüggésben felmerülő, a nemzetközi szervezet vagy az Európai Unió által nem viselt vagy nem fedezett költségei megtérítésére.

(2) A tartós külszolgálatban eltöltött idő tartamát a kinevezés szerinti szolgálati helyen eltöltött időnek kell tekinteni.

IX. Fejezet

A PIHENŐIDŐ

51. § (1)199 Az 1. fizetési fokozatba tartozó ügyész alapszabadsága évi harminc munkanap. A 2. fizetési fokozattal kezdődően az alapszabadság a fizetési fokozattal azonos számú munkanappal emelkedik.

(2) Az ügyészt az ötvenedik életéve betöltésének évétől – a fizetési fokozatától függetlenül – évi negyven munkanap alapszabadság illeti meg.

(3) A magasabb vezető állású és a vezető állású ügyész évi öt munkanap pótszabadságra jogosult. Az alapszabadság és a vezetői pótszabadság együttes mértéke évente a negyven munkanapot nem haladhatja meg.

(4) Az ügyészt az (1)—(3) bekezdésben meghatározott szabadságon felül megilleti a Munka Törvénykönyve 132. §-ának (2)—(3) bekezdésében meghatározott pótszabadság is.

(5) Az ügyésznek az (1)—(4) bekezdésben meghatározott szabadság időtartamára a Munka Törvénykönyve szabályai szerinti díjazás jár.

(6) Az ügyészt megilleti — a Munka Törvénykönyve szabályai szerint — a munkaközi szünet, a napi munka befejezése és a másnapi munkakezdés közötti pihenőidő, a pihenőnap és munkaszüneti nap, a betegszabadság, továbbá az egyéb munkaidő-kedvezmény is.

(7) A munkáltatói jogkör gyakorlója abban az esetben is engedélyezhet az ügyész számára fizetés nélküli szabadságot, amikor azt a Munka Törvénykönyve kötelezően nem írja elő.

51/A. §200 A külön törvényben meghatározottakon kívül az ügyészségi alkalmazottak számára munkaszüneti napnak minősül az Ügyészég Napjaként minden év június 10-e, amely megemlékezés az első magyar ügyészi törvény, az 1871. évi XXXIII. törvénycikk kihirdetéséről.

X. Fejezet

A FEGYELMI FELELŐSSÉG

52. § E fejezet rendelkezéseit a legfőbb ügyész által kinevezett ügyész fegyelmi felelősségére kell alkalmazni.

53. § (1) Fegyelmi vétséget követ el az az ügyész, aki

a) hivatali kötelességét vétkesen megszegi, vagy

b) életmódjával, illetőleg magatartásával hivatása tekintélyét sérti.

(2) A katonai ügyész a hivatásos tiszthez méltatlan magatartással elkövetett fegyelemsértésért — ha az nem minősül az (1) bekezdés szerinti fegyelmi vétségnek — a hivatásos állományú katonára vonatkozó jogszabályok előírásai szerint felel.

(3) Ha a fegyelmi vétség csekély súlyú, a fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárás lefolytatásától és a fegyelmi büntetés kiszabásától eltekinthet. A fegyelmi jogkör gyakorlója az ügyészt ilyen esetben írásbeli figyelmeztetésben részesítheti. A figyelmeztetés ellen jogorvoslatnak — a fegyelmi határozatra vonatkozó szabályok szerint — akkor van helye, ha az ügyész a terhére rótt vétség elkövetését vitatja.

(4)201 Az ügyész a szóban elhangzott figyelmeztetés írásba foglalását igényelheti, amellyel szemben a (3) bekezdésben foglaltak szerint van helye jogorvoslatnak.

54. § (1) Nem folytatható fegyelmi eljárás, ha a fegyelmi vétség felfedezése óta három hónap vagy annak elkövetése óta három év eltelt. A fegyelmi vétség akkor tekinthető felfedezettnek, amikor arról, illetőleg az elkövetésével alaposan gyanúsítható személyéről a fegyelmi jogkör gyakorlója vagy annak szolgálati felettese tudomást szerzett.

(2) Ha az ügyész fegyelmi vétséget megvalósító magatartása miatt büntetőeljárás, illetőleg szabálysértési eljárás indult, és az az ügyész felelősségét megállapító határozattal fejeződött be, a jogerős határozatnak a munkáltatóval való közlésétől számított három hónapon túl, illetőleg ha az eljárás az (1) bekezdésben említett hároméves határidőn túl fejeződik be, akkor az eljárás jogerős befejezésétől számított egy éven túl nincs helye fegyelmi felelősségre vonásnak.

55. § (1) Az ügyésszel szemben kiszabható fegyelmi büntetések:

a) feddés;

b) megrovás;

c)202 a legfőbb ügyész által adományozott elismerés – ideértve a címet is – visszavonása;

d) egy fizetési fokozattal való visszavetés;

e) alacsonyabb munkakörbe helyezés, illetőleg vezetői tisztségből való felmentés;

f) hivatalvesztés.

(2)203 Az elismerés visszavonása az (1) bekezdés d)f) pontjaiban meghatározott fegyelmi büntetésekkel együttesen is kiszabható.

(3) Az alacsonyabb munkakörbe helyezés csak az ügyész képesítésének megfelelő munkakörbe történhet, s az mind határozott, mind pedig határozatlan időre kiszabható. Az alacsonyabb munkakörbe helyezés más — az ügyész szolgálati helyével vagy lakóhelyével azonos helységben lévő — szolgálati helyre is történhet.

56. § (1) A fegyelmi jogkört gyakorolja:

a) a legfőbb ügyész a magasabb vezető állású ügyészek felett;

b) a főosztályvezető ügyész a vezetése alatt álló főosztály ügyészei felett;

c) a főosztályi szervezetbe nem tartozó legfőbb ügyészségi osztályvezető ügyész a vezetése alatt álló osztály ügyészei felett;

d)204 a fellebbviteli főügyész a vezetése alatt álló fellebbviteli főügyészség ügyészei felett, a fellebbviteli vezető ügyész pedig a Katonai Fellebbviteli Ügyészség ügyészei felett;

e) a főügyész a vezetése alatt álló főügyészség ügyészei és a főügyészség alá rendelt helyi ügyészségek ügyészei felett;

f) a katonai főügyész a katonai ügyészségeket vezető ügyészek helyettesei felett;

g) a katonai ügyészséget vezető ügyész pedig a vezetése alatt álló katonai ügyészségen szolgálatot teljesítő katonai ügyészek felett.

(2)205 Az 55. § (1) bekezdésének c)–f) pontjában meghatározott fegyelmi büntetés kiszabására az (1) bekezdés b)–g) pontjában említett esetben is csak a legfőbb ügyész jogosult. Az 55. § (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott fegyelmi büntetést a katonai ügyészségi csoportvezető ügyésszel szemben a katonai főügyész is kiszabhatja.

(3)206 A legfőbb ügyész az (1) bekezdés b)g) pontjában említett esetben hatáskörébe vonhatja a fegyelmi jogkör gyakorlását.

57. § (1) A fegyelmi eljárást az 56. § (1) bekezdésében említett fegyelmi jogkört gyakorló személy rendeli el indokolt írásbeli határozattal. A határozatot a fegyelmi eljárás alá vont ügyésznek kézbesíteni kell. A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(2)207 A fegyelmi eljárást el kell rendelni, ha az ügyésszel szemben szándékos bűncselekmény miatt büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást – indult.

(3)208 A fegyelmi eljárást harminc nap alatt kell lefolytatni. A határidő egy ízben harminc nappal meghosszabbítható. Ha pedig az ügyben büntetőeljárás, illetőleg szabálysértési eljárás is indult, annak befejezéséig az eljárás felfüggeszthető.

58. § (1)209 A fegyelmi eljárás alá vont ügyészt a legfőbb ügyész az állásából felfüggeszti, ha az ügyészt előzetes letartóztatásba helyezték vagy vele szemben ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el. A felfüggesztés akkor is elrendelhető, ha az ügyész büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást – hatálya alatt áll, továbbá ha az ügyész jelenléte a tényállás tisztázását gátolná, vagy a fegyelmi vétség súlya és jellege a szolgálati helyétől való távoltartását indokolja. A felfüggesztésről hozott határozat ellen az eljárás alá vont ügyész és képviselője a határozat közlésétől számított nyolc napon belül a fegyelmi határozatra vonatkozó szabályok szerint jogorvoslattal élhet, amelynek nincs halasztó hatálya.

(2) Az állásból történő felfüggesztést meg kell szüntetni, ha annak indoka már nem áll fenn.

(3)210 A felfüggesztés idejére az ügyészt alapilletményének és rendszeres bérpótlékainak megfelelő összegű munkabér illeti meg. Ennek legfeljebb ötven százalékát négy hétre vissza lehet tartani. A teljes összeget kell visszatartani a hivatalvesztés büntetést kiszabó fegyelmi határozat kézbesítésétől annak jogerőre emelkedéséig. A munkabér visszatartása ellen nincs helye jogorvoslatnak.

(4) Nem jár munkabér a felfüggesztésnek arra az időtartamára, amely alatt a munkabérre az ügyész akkor sem lenne jogosult, ha felfüggesztésre nem került volna sor.

(5) A visszatartott munkabért a fegyelmi határozat jogerőre emelkedése után ki kell fizetni, kivéve ha a fegyelmi eljárás hivatalvesztés büntetés kiszabásával zárult. Ugyanígy kell eljárni, ha az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya időközben megszűnt. Ha pedig az ügyész munkabére a fegyelmi büntetés következtében csökkent, a visszatartott összeget az új munkabér alapulvételével kell kifizetni.

59. § (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója köteles a tényállás megállapításához szükséges valamennyi körülményt tisztázni. Ennek érdekében meghallgatja az eljárás alá vont ügyészt, tanúkat hallgathat meg, szakértő közreműködését veheti igénybe, s egyéb bizonyítást végezhet.

(2) A fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi vétség kivizsgálásával fegyelmi biztost bízhat meg. Ilyen esetben is köteles azonban az eljárás alá vont ügyészt meghallgatni. Fegyelmi biztos nem lehet az eljárás alá vont ügyész irányítása (felügyelete) alá tartozó ügyészségi alkalmazott.

60. §211 Az eljárás alá vont ügyész képviseletével a fegyelmi jogkör gyakorlójánál alacsonyabb munkakört betöltő ügyészt vagy ügyvédet bízhat meg. Az ügyész kérelmére a fegyelmi eljárás során az ügyészségen működő munkavállalói érdekképviseleti szerv részvételét, illetőleg képviseleti jogának gyakorlását biztosítani kell.

61. § (1) Az eljárás alá vont ügyész meghallgatását úgy kell kitűzni, hogy azon képviselője, illetőleg az érdekképviseleti szerv nevében eljáró személy is jelen lehessen. A meghallgatáson az ügyésszel és képviselőjével, illetőleg az érdekképviseleti szerv nevében eljáró személlyel közölni kell a fegyelmi vétség elkövetésére vonatkozó adatokat, elébe kell tárni a bizonyítékokat, biztosítani kell, hogy az ügy iratait megtekinthesse, és védekezését, valamint bizonyítási indítványát előadhassa.

(2) Ha az eljárás alá vont ügyész meghallgatására tartós akadályoztatása miatt az eljárás időtartama alatt nem kerülhet sor, a fegyelmi vétség elkövetésével kapcsolatos megállapításokat és azok bizonyítékait írásban kell vele közölni, és nyolc nap határidő kitűzésével fel kell hívni, hogy védekezését terjessze elő. Ha az ügyész alapos okból védekezését ily módon sem tudja közölni, az eljárást az akadály megszűnéséig fel kell függeszteni.

(3) A fegyelmi határozat meghozatalát nem akadályozza, hogy az eljárás alá vont ügyész alapos ok nélkül a meghallgatáson nem jelenik meg, vagy írásbeli védekezését a megjelölt határidőn belül nem terjeszti elő.

(4) A fegyelmi eljárás során lefolytatott bizonyításról és az ügyész meghallgatásáról jegyzőkönyvet kell felvenni.

62. § (1) Fegyelmi jogkör gyakorlójaként, fegyelmi biztosként és jegyzőkönyvvezetőként nem járhat el az, aki az eljárás alá vont ügyész hozzátartozója (97. §) vagy akitől az eljárásban való elfogulatlan részvétel nem várható el.

(2) Elfogultsági kifogást az eljárás alá vont ügyész, annak képviselője, illetőleg az érdekképviseleti szerv nevében eljáró személy jelenthet be.

(3) A legfőbb ügyésszel — mint fegyelmi jogkör gyakorlójával — szemben bejelentett elfogultsági kifogást maga a legfőbb ügyész, a fegyelmi jogkör más gyakorlójával szemben bejelentett elfogultsági kifogást pedig a szolgálati felettes bírálja el. Ha a legfőbb ügyész, illetőleg a szolgálati felettes az elfogultsági kifogásnak helyt ad, a fegyelmi eljárást

a) a legfőbb ügyész helyett a legfőbb ügyész helyettes,

b) a fegyelmi jogkör más gyakorlója helyett pedig a szolgálati felettes

folytatja le, illetőleg hoz a fegyelmi ügyben határozatot.

(4) A fegyelmi biztossal és a jegyzőkönyvvezetővel szemben bejelentett elfogultsági kifogást a fegyelmi jogkör gyakorlója bírálja el. Ha az elfogultsági kifogásnak helyt ad, más fegyelmi biztost, illetőleg jegyzőkönyvvezetőt bíz meg.

(5) Az elfogultsági kifogás elutasítása ellen külön jogorvoslatnak nincs helye.

63. § (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója határozatával a fegyelmi eljárás alá vont ügyészt a fegyelmi vétségben vétkesnek mondja ki, és büntetést szab ki, kivéve, ha az 53. § (3) bekezdése alapján a fegyelmi büntetés kiszabásától eltekint. Meg kell szüntetnie a fegyelmi eljárást, ha az eljárás alá vont ügyész ügyészségi szolgálati viszonya a határozat közlése előtt megszűnt, továbbá ha megállapítást nyert, hogy az eljárás alá vont ügyész a terhére rótt fegyelmi vétséget nem követte el, vagy annak elkövetése nem bizonyítható, illetőleg az elévült.

(2) Ha a fegyelmi eljárás tárgyává tett kötelességszegés miatt a büntető bíróság jogerős határozatával már megállapította az ügyész felelősségét, a fegyelmi jogkör gyakorlója nem állapíthatja meg, hogy az eljárás alá vont ügyész nem követte el a terhére rótt fegyelmi vétséget.

(3) A hivatalvesztés fegyelmi büntetés esetén az ügyész állásából való felfüggesztését fenn kell tartani, vagy el kell rendelni. Más fegyelmi büntetés kiszabása esetén a felfüggesztést meg kell szüntetni.

64. § (1)212 A katonai főügyész, a főosztályvezető ügyész, a főosztályi szervezetbe nem tartozó legfőbb ügyészségi osztályvezető ügyész, a fellebbviteli főügyész, a fellebbviteli vezető ügyész, a főügyész és a katonai ügyészséget vezető ügyész által hozott fegyelmi határozat ellen az eljárás alá vont ügyész és képviselője a határozat kézbesítésétől számított tizenöt nap alatt a legfőbb ügyészhez kifogással élhet.

(2) A legfőbb ügyész a kifogást elutasítja, vagy annak helyt ad, s a határozatot egészben vagy részben az ügyész javára megváltoztatja, megalapozatlanság esetén pedig a határozatot hatályon kívül helyezi, és a fegyelmi jogkör gyakorlóját új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítja.

(3) A legfőbb ügyész határozata ellen az eljárás alá vont ügyész és képviselője a határozat kézbesítésétől számított tizenöt nap alatt a bírósághoz fordulhat.

65. § (1) A fegyelmi határozatot az ellene benyújtott jogorvoslat jogerős elbírálásáig nem lehet végrehajtani. Ha azonban az ügyész a fegyelmi határozat jogerőre emelkedése előtt az ügyészségi szolgálati viszonyát megszünteti, a határozat azonnal végrehajthatóvá válik.

(2) A hivatalvesztést kiszabó fegyelmi határozat a szülési szabadság tartama alatt nem hajtható végre.

66. § (1) Az ügyész a hivatalvesztés fegyelmi büntetésnél három évig, a vezetői tisztségből való felmentés, alacsonyabb munkakörbe helyezés, egy fizetési fokozattal való visszavetés,213 az elismerés visszavonása fegyelmi büntetésnél két évig, megrovás esetén egy évig a fegyelmi büntetés hatálya alatt áll. Ha az ügyész a büntetés hatályának eltelte előtt jogerősen újabb fegyelmi büntetésben részesül, az új büntetésre előírt határidővel büntetésének hatálya meghosszabbodik. Az ügyész a hatályos fegyelmi büntetéséről köteles számot adni. Ha az ügyészségi szolgálati viszony hivatalvesztés miatt szűnt meg, a volt ügyésszel a büntetés hatályának fennálltáig újabb ügyészségi szolgálati viszony nem létesíthető.

(2)214 A fegyelmi büntetés hatálya alatt álló ügyész

a) magasabb beosztásba nem kerülhet,

b) vezetői tisztségbe nem nevezhető ki,

c) magasabb fizetési fokozatba nem sorolható,

d) részére a törvényben meghatározott cím nem adományozható,

e)215

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartam elteltével a fegyelmi büntetést minden nyilvántartásból törölni kell.

(4) A fegyelmi büntetés hatálya alól az arra érdemes ügyészt kérelmére a fegyelmi büntetés kiszabására jogosult fegyelmi jogkört gyakorló személy mentesítheti, ha a büntetés időbeli hatályának fele eltelt, feltéve, hogy az ügyész újabb fegyelmi büntetésben nem részesült.

(5)216 A fegyelmi büntetés hatálya miatt elmaradt magasabb fizetési fokozatba történő előresorolás a mentesülés vagy a mentesítés időpontjában esedékes. A következő előresorolás időpontját – a fegyelmi büntetés hatálya miatti szünetelés figyelmen kívül hagyásával – az eredeti időponttól számítva kell megállapítani.

67. § (1) A bíróság által el nem bírált jogerős fegyelmi határozat ellen az eljárás alá vont ügyész és képviselője a határozat jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül új eljárást kezdeményezhet, ha olyan tényre vagy bizonyítékra, illetőleg jogerős határozatra hivatkozik, amelyet korábban nem bíráltak el, feltéve, hogy elbírálás esetén az reá nézve kedvezőbb határozatot eredményezett volna.

(2) Az új eljárást a sérelmezett határozat meghozatalára jogosult fegyelmi jogkört gyakorlónál kell kezdeményezni. A kérelmet elutasító határozat ellen a fegyelmi határozatra vonatkozó szabályok szerint jogorvoslatnak van helye. Az eljárásra a fegyelmi eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(3) Ha az ügyész az új eljárás kezdeményezésére okot adó körülményről csak hat hónap után szerzett tudomást, vagy csak később jutott abba a helyzetbe, hogy új eljárást kezdeményezzen, a határidőt ettől az időponttól kell számítani. A megtámadott határozat jogerőre emelkedésétől számított három év eltelte után új eljárás nem kezdeményezhető.

(4) A magasabb vezető állású ügyész és a vezető állású ügyész, továbbá — az új eljárásnak hat hónap utáni kezdeményezése esetén — a többi ügyész nem követelheti az eredeti munkakörben vagy szolgálati helyen történő további foglalkoztatását, s hat hónapon túli időre munkabérkövetelést sem támaszthat.

(5) Az ügyész az ügyészségi szolgálati viszonyának helyreállítása helyett a felmentés esetén egyébként járó végkielégítés kétszeres összegére tarthat igényt.

68. § A bíróság által fegyelmi ügyben hozott jogerős határozat elleni perújítás során a 67. § (4)—(5) bekezdésében foglalt rendelkezést is alkalmazni kell.

69. § Az ügyész részére a fegyelmi eljárással kapcsolatban felmerült és indokolt költségeit meg kell téríteni, ha a fegyelmi vétség elkövetésének megállapítására nem került sor.

XI. Fejezet

A KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG

70. § (1) Az ügyész az ügyészségi szolgálati viszonyából eredő kötelességének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik.

(2) Az ügyész vétkességét, a kár bekövetkeztét, illetőleg mértékét, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania.

71. § (1) Gondatlan károkozás esetén — a (2) bekezdésben foglalt esetek kivételével — a kártérítés mértéke az ügyész egyhavi illetményének217 ötven százalékát nem haladhatja meg.

(2) Gondatlan károkozás esetén az ügyész háromhavi illetménye218 erejéig felel, amennyiben

a) a kárt súlyos gondatlanságával, illetőleg az ellenőrzési kötelezettség elmulasztásával vagy hiányos teljesítésével okozta;

b) a kár olyan — jogszabályba ütköző — utasítása teljesítéséből keletkezett, amelynek következményeire az utasított ügyész előzőleg a figyelmét felhívta.

72. § Szándékos károkozás esetén az ügyész a teljes kárt köteles megtéríteni.

73. § A Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni:

a) a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett dolgokban bekövetkezett hiányért és a leltárhiányért való felelősségre;

b) a megőrzésre átadott dolog megrongálódása folytán keletkezett kárért való felelősségre;

c) az együttesen okozott kárért való felelősségre;

d) a kár összegének meghatározására.

74. § (1) A legfőbb ügyész helyettes kártérítési felelősségét a legfőbb ügyész, a többi ügyész kártérítési felelősségét pedig a fegyelmi jogkör gyakorlója kártérítési határozattal állapítja meg.

(2) A kártérítési felelősség megállapítására, a kártérítési határozat elleni jogorvoslatra a fegyelmi eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni a következő eltérésekkel:

a) a kártérítési határozat az elévülési időn belül hozható meg;

b) a legfőbb ügyész helyettes a vele szemben hozott kártérítési határozat ellen annak közlését követő tizenöt napon belül közvetlenül a bírósághoz fordulhat.

(3) Ha az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya a kártérítési határozat közlése előtt megszűnt, az általa okozott kár megtérítése iránti igényét a munkáltató a bíróság előtt érvényesítheti.

75. § Az ügyészségnek az ügyésszel szemben az ügyészségi szolgálati viszonyból eredő kártérítési felelősségére és a kártérítés iránti igény érvényesítésének rendjére a Munka Törvénykönyvének a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

XII. Fejezet

A JOGVITÁK

76. § (1) Az ügyész az ügyészségi szolgálati viszonyából keletkező igényének érvényesítése érdekében, valamint a munkáltatói jogkör gyakorlójának intézkedése vagy az intézkedés elmulasztása miatt jogvitát kezdeményezhet. A jogvitára az e törvényben meghatározott eltérésekkel a Munka Törvénykönyvének a munkaügyi jogvitákra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(2) Nem kezdeményezhető jogvita:

a) az Országgyűlésnek a legfőbb ügyész, illetőleg a köztársasági elnöknek a legfőbb ügyész helyettes megbízatása megszüntetésével kapcsolatos intézkedése miatt;

b)219 a munkáltatói jogkör gyakorlójának mérlegelési jogkörébe tartozó döntés vagy annak elmulasztása miatt, kivéve, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója a döntésének kialakítására irányadó szabályokat megsértette;

c) ha azt e törvény kizárja.

XIII. Fejezet

A SZEMÉLYI NYILVÁNTARTÁS

77. § (1) A munkáltató az ügyészről — az ügyészségi szolgálati viszonyból származó jogosultságok és kötelezettségek megállapításához — az 3. számú mellékletben220 meghatározott, valamint a (4) bekezdés szerinti iratokban szereplő adatokat kezelheti (személyi nyilvántartás).

(2) A munkáltató az ügyészre vonatkozó adatok közül az ügyész hozzájárulása nélkül — közérdekből — adhat tájékoztatást az ügyész nevéről, szolgálati helyéről és beosztásáról, valamint — ha törvény azt megengedi — egyéb adatairól.

(3) A személyi nyilvántartás más adatrendszerrel nem kapcsolható össze.

(4)221 Az ügyész ügyészségi szolgálati viszonyával kapcsolatos iratok közül a személyi adatlapot, a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványt, továbbá a pályaalkalmassági vizsgálat alapján készített véleményt, az önéletrajzot, a fényképet, a kinevezési (megbízási) okiratot, az esküokmányt, a besorolásról, az áthelyezésről rendelkező és a kitüntetésről (elismerésről) szóló iratokat, a minősítést, a hatályban lévő fegyelmi büntetést kiszabó határozatot, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyt megszüntető iratot együttesen kell tárolni.

(5)222 A személyi nyilvántartást — ideértve a (4) bekezdésben szereplő iratokat is — az ügyész ügyészségi szolgálati viszonyának megszűnését követően – a 40/B. § (4) bekezdésében meghatározott kivétellel – ötven évig kell megőrizni.

78. § (1) Az ügyészről készült személyi nyilvántartásba — ideértve a 77. § (4) bekezdésében szereplő iratokat is — betekinthetnek:

a) az ügyész;

b) az ügyész szolgálati felettesei;

c) a személyügyi feladatok intézésével megbízott ügyészségi alkalmazott;

d) a törvényben vagy az ügyész által erre felhatalmazott más személy.

(2) Az ügyész jogosult a róla nyilvántartott helytelen adat helyesbítését, a jogellenesen nyilvántartott adat törlését kérni, továbbá a jogellenesen kért adat közlését megtagadni. A munkáltató köteles a helytelen adatot haladéktalanul helyesbíteni, illetőleg törölni.

(3) Az ügyész köteles a róla nyilvántartott adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul a munkáltatónak bejelenteni.

XIV. Fejezet

AZ ÜGYÉSZSÉGI TITKÁR, FOGALMAZÓ, NYOMOZÓ ÜGYÉSZSÉGI SZOLGÁLATI VISZONYA

79. § (1)223 Ügyészségi fogalmazóvá azt a magyar állampolgárt lehet kinevezni, akinek egyetemi jogi végzettsége van. Katonai ügyészségi fogalmazóvá történő kinevezés további feltétele, hogy a kinevezendő személy a Magyar Honvédség hivatásos állományú tisztje legyen.

(2)224 Az ügyészségi titkár kinevezésének az (1) bekezdésben meghatározottakon túl további feltétele, hogy a kinevezendő személy három év joggyakorlattal és külön jogszabály szerinti jogi szakvizsgával rendelkezzék.

(3)225 Ügyészségi nyomozóvá azt a magyar állampolgárt lehet kinevezni, akinek legalább középfokú végzettsége van. A legfőbb ügyész a kinevezést további feltételhez is kötheti.

80. § (1) Az ügyészségi titkárt, fogalmazót és nyomozót határozatlan időre a legfőbb ügyész nevezi ki, és menti fel.

(2) Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó az eskütételt követően kezdi meg működését.

(3)226 Az eskü szövege a következő:

,,Én…………………… esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt, a jogszabályokat megtartom; a minősített adatot megőrzöm; a hatáskörömbe tartozó ügyekben részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően járok el; hivatali kötelességeimet pontosan, lelkiismeretesen és a nemzet érdekeinek szolgálatával teljesítem. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!''

80/A. §227 Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó kirendelésére az ügyész kirendelésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a kirendelésük esetén a napidíj összegét a 81/B. § szerint kell megállapítani.

81. §228 Ha az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó ügyészségi szolgálati viszonyban töltött ideje legalább

a) három év: egy havi,

b) öt év: két havi,

c) nyolc év: három havi,

d) tíz év: négy havi

e) tizenhárom év: öt havi,

f) tizenhat év: hat havi,

g) húsz év: nyolc havi

átlagilletményének megfelelő összegű végkielégítésre jogosult.

81/A. §229 (1) Az ügyészségi fogalmazót az ügyészségi titkárrá történő kinevezését megelőzően, az ügyészségi titkárt az ügyészi tisztségre történő pályázatának benyújtását követő két héten belül, az ügyészségi nyomozót pedig a kinevezését követő három év elteltével, majd azt követően hatévenként még négy alkalommal minősíteni kell.

(2) Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó minősítésére egyebekben a 41. § (2)–(8) bekezdését és a 42. §-t kell megfelelően alkalmazni.

81/B. §230 (1) Az ügyészségi titkárt, fogalmazót és nyomozót hat órát meghaladó belföldi kiküldetés esetén – az élelmezéssel kapcsolatos többletköltségek fedezésére – napidíjként a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény egy munkanapra eső részének a tíz százaléka illeti meg. Ha a kiküldetésben töltött idő a hat órát nem haladja meg, de a négy órát eléri, a napidíj fele jár.

(2) Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó belföldi kiküldetésére egyebekben a 46. § (2)–(4) bekezdésének a rendelkezéseit kell alkalmazni.

81/C. §231 Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó illetménye alapilletményből, továbbá e törvényben meghatározott pótlékból tevődik össze. Az illetményük megállapítása alapjául a mindenkori legalacsonyabb ügyészi alapilletmény szolgál. Az alapilletmény nem lehet kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege.

81/D. §232 (1) Az alapilletményt (havibért) az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó munkaköre, iskolai végzettsége, valamint szolgálati ideje alapján a megfelelő fizetési osztályba, ezen belül fizetési fokozatba való besorolással kell megállapítani. A fizetési osztályokon belül a magasabb fizetési fokozatokhoz – a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény arányában – növekvő mértékű szorzószámok tartoznak.

(2) A fizetési osztályokat és a fizetési fokozatokat az ügyészségi titkár és fogalmazó esetében a 4. számú melléklet, az ügyészségi nyomozó esetében pedig az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3) Az ügyészségi titkárt az I. fizetési osztályba kell besorolni.

(4) Az ügyészségi fogalmazót a II. fizetési osztályba, ezen belül – az egyetemi jogi végzettségét igazoló oklevél minősítésétől függően – az 1–3. fizetési fokozat valamelyikébe kell besorolni.

(5) A szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel (egyetem, főiskola) rendelkező ügyészségi nyomozót a III. fizetési osztályba, a nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettségű vagy a középfokú végzettségű ügyészségi nyomozót pedig a IV. fizetési osztályba kell besorolni. A nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettségű ügyészségi nyomozó, ha szakirányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik, kivételesen a III. fizetési osztályba is besorolható.

81/E. §233 (1) Az ügyészségi titkár és nyomozó fizetési fokozatát a (2)–(5) bekezdésben foglaltak szerint számított szolgálati idő alapján kell megállapítani.

(2) A szolgálati időt – a (3)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – a kinevezés (alkalmazás) napjától kell számítani azzal, hogy a kezdő évet (töredékévet) egész évként kell figyelembe venni.

(3) Szolgálati időként kell figyelembe venni az igazságügyi szolgálati jogviszonyban hasonló jellegű munkakörben eltöltött időt.

(4) Részben vagy egészben szolgálati időként lehet figyelembe venni

a) az ügyészségi titkár esetében a kinevezése előtt jogi képesítéshez kötött munkakörben a jogi szakvizsga letételének napjától eltöltött időt,

b) a III. fizetési osztályba tartozó ügyészségi nyomozó esetében a kinevezéséig a szakirányú végzettségének megfelelő munkakörben eltöltött időt,

c) a b) pontban nem említett ügyészségi nyomozó esetében a 96. § (1) bekezdésében felsorolt jogviszonyokban eltöltött időt.

(5) A (3)–(4) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazásakor a beszámítandó szolgálati időt úgy kell meghatározni, hogy a következő fizetési fokozatba való előresorolás a naptári év első napjával történjék. A (4) bekezdés szerinti beszámításnál figyelemmel kell lenni a helyes illetményarányokra is.

81/F. §234 Ha az ügyészségi nyomozó az 5. számú melléklet szerinti magasabb fizetési osztályba kerül, az addig elért fizetési fokozatát az új fizetési osztályban legfeljebb két fokozattal csökkenteni lehet, az új alapilletményének azonban a korábbit meg kell haladnia.

81/G. §235 (1) A IV. fizetési osztályba tartozó ügyészségi nyomozó – ha nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, illetőleg, ha szakirányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik – a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény tizenöt százalékával növelt összegű alapilletményre jogosult.

(2)236 A munkáltató az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó alapilletményét a munkavégzés színvonalára figyelemmel – az állami költségvetésről szóló törvény személyi juttatások előirányzatán belül – legfeljebb harminc százalékkal megemelheti, vagy legfeljebb húsz százalékkal csökkentett mértékben is megállapíthatja.

81/H. §237 (1) Az ügyészségi fogalmazót legalább egy év joggyakorlat után – átlagon felüli munkavégzése és joggyakorlati eredménye alapján – eggyel magasabb fizetési fokozatba lehet előresorolni.

(2) Átlagon felüli színvonalú munkavégzés esetén az ügyészségi titkár egy alkalommal, az ügyészségi nyomozó két alkalommal – soron kívül – eggyel magasabb fizetési fokozatba sorolható. Két soron kívüli előresorolás között legalább hat évnek kell eltelnie.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti előresorolást a naptári év első napjával kell végrehajtani, ennek során a korábbi fizetési fokozatban megszerzett szolgálati időt az új fizetési fokozatban is figyelembe kell venni.

81/I. §238 (1) Kiváló munkavégzés esetén és ügyészségi szolgálati viszonyban eltöltött legalább tíz év után

a) a III. fizetési osztályba sorolt ügyészségi nyomozónak ,,főtanácsos'',

b) a IV. fizetési osztályba sorolt ügyészségi nyomozónak pedig ,,tanácsos''

cím adományozható.

(2) A ,,főtanácsos'' címmel a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény tizenöt százalékának, a ,,tanácsos'' címmel pedig tíz százalékának megfelelő összegű címpótlék jár havonta. A címpótlék alapilletmény jellegű.

81/J. §239

81/K. §240 Az ügyészségi titkárra, fogalmazóra és nyomozóra az 50/A–D. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

81/L. §241 (1) Az ügyészségi titkár alapszabadsága évi huszonnyolc munkanap, az ügyészségi fogalmazó és nyomozó alapszabadsága pedig évi huszonhét munkanap.

(2) Az alapszabadság a 2. fizetési fokozatba tartozó ügyészségi titkárnál és nyomozónál egy, majd a következő fizetési fokozatok elérésekor további egy-egy munkanappal – legfeljebb azonban tíz munkanappal – növekedik.

(3) A magasabb fizetési fokozatba előresorolt fogalmazó alapszabadságát egy munkanappal növelni kell.

(4) Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó szabadságára és más pihenőidejére egyebekben az ügyész szabadságára és más pihenőidejére vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni az 51. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak kivételével.

81/M. §242 Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó fegyelmi felelősségére a X. fejezet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a fegyelmi büntetés hatálya alatt álló ügyészségi nyomozó magasabb fizetési osztályba nem sorolható, és a fegyelmi büntetés hatálya miatt elmaradt magasabb fizetési osztályba történő besorolása a mentesülés vagy mentesítés időpontjában esedékes. Az előresorolás időpontját – a fegyelmi büntetés hatálya miatti szünetelés figyelmen kívül hagyásával – az eredeti időponttól számítva kell megállapítani.

81/N. §243 (1) Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó ügyészségi szolgálati viszonyára az e fejezetben nem szabályozott kérdésekben – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a törvénynek a legfőbb ügyész által kinevezett ügyész ügyészségi szolgálati viszonyára vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(2) Nem alkalmazhatók az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó ügyészségi szolgálati viszonyára a törvénynek a következő rendelkezései: a 8–13. §, a 14. § (4)–(6) bekezdése, a 14/C–14/D. §, a 24/A–24/E. §, a 28. §-a (1) bekezdésének d) pontja, a 46/A. §, a 46/H–46/I. §, továbbá – az ügyészségi fogalmazó és nyomozó esetében – a 14/B. §.

(3) A legfőbb ügyész az ügyészségi szolgálati viszonyt felmentéssel akkor is megszüntetheti, ha az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó nyugdíjasnak minősül.

XV. Fejezet244

A TISZTVISELŐ, AZ ÍRNOK
ÉS A FIZIKAI ALKALMAZOTT
ÜGYÉSZSÉGI SZOLGÁLATI VISZONYA

82. § (1)245 Tisztviselővé azt a magyar állampolgárt lehet kinevezni, akinek legalább középfokú végzettsége van. Tisztviselő a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező ügyészségi ügyintéző is, aki az ügyész irányítása és felügyelete mellett ügyészi részjogosítványokat gyakorol.

(2)246 Írnokká, illetőleg fizikai alkalmazottá azt lehet kinevezni, aki

a) magyar állampolgár, illetve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, vagy

b) az a) pontban meghatározott személyeknek az Szmtv. szerinti családtagja,

ha a feladatkör ellátásához szükséges mértékű magyar nyelvismerettel és legalább alapfokú végzettséggel rendelkezik. Fontos és bizalmas ügyészségi munkakört csak magyar állampolgár tölthet be.

(3) Jogszabály, illetőleg a legfőbb ügyész a kinevezést az (1)—(2) bekezdésben foglaltakon túl meghatározott iskolai végzettséghez, képesítéshez, illetőleg gyakorlati időhöz kötheti.

(4) A legfőbb ügyész a tisztviselők, írnokok és fizikai alkalmazottak részére munkaköri elnevezést állapíthat meg, és a munkakör ellátásához szükséges — az ügyészségi munka sajátos ismereteiről számot adó — vizsga letételének kötelezettségét is előírhatja.

83. § (1) A tisztviselő, írnok és fizikai alkalmazott ügyészségi szolgálati viszonya kinevezéssel és annak elfogadásával — a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — határozatlan időre létesül.

(2)247 Az (1) bekezdésben említettekkel ügyészségi szolgálati viszony helyettesítés, illetőleg meghatározott feladat elvégzése céljából, vagy legfeljebb egy évi időtartamra más célból határozott időre is létesíthető. Határozott időre kell kinevezni azt a személyt, aki a munkakörének betöltéséhez szükséges képesítés megszerzésére halasztást kapott.

84. § (1) A tisztviselő és az írnok a kinevezés közlésétől számított nyolc munkanapon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója előtt esküt tesz. Ennek elmulasztása vagy megtagadása esetén a kinevezés hatályát veszti. Ha a tisztviselő vagy az írnok az eskütételben akadályozva van, a határidőt az akadály megszűnésétől kell számítani. A tisztviselő és az írnok az eskütételt követően kezdi meg működését.

(2)248 Az eskü szövege a következő:

,,Én…………………… esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt, a jogszabályokat megtartom; a minősített adatot megőrzöm; a hatáskörömbe tartozó ügyekben részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően járok el; hivatali kötelességeimet pontosan, lelkiismeretesen és a nemzet érdekeinek szolgálatával teljesítem. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!''

85. § A tisztviselői munkakör betöltésére a munkáltatói jogkör gyakorlója pályázatot írhat ki. A pályázatra egyebekben a törvénynek az ügyészek pályázatára vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

86. § (1)249 A tisztviselő – az alkalmazotti tanács véleményének kikérését követően – a munkamegosztás szempontjából elkülönült szervezeti egység vezetőjévé is kinevezhető.

(2)250 Magasabb vezető állású tisztviselő: a főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes, az OKRI igazgatója és helyettese.

(3) Vezető állású tisztviselő: az osztályvezető, az osztályvezető-helyettes, a csoportvezető és az irodavezető.

(4) A vezetői kinevezés határozatlan időre szól, és az indokolás nélkül bármikor visszavonható.

(5) A kinevezés visszavonásakor a vezetőt, ha ehhez hozzájárul — választása szerint vagy a vezetői beosztásának megfelelő, vagy pedig annál alacsonyabb szintű ügyészi szervnél — más tisztviselői munkakörbe kell áthelyezni.

(6) Az áthelyezéshez való hozzájárulás hiányában a 22. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezést kell megfelelően alkalmazni.

(7) A magasabb vezető állású tisztviselő három hónapos határidővel, a vezető állású tisztviselő pedig két hónapos határidővel vezetői tisztségéről lemondhat; a felek ennél rövidebb időben is megállapodhatnak. Lemondás esetében a munkáltatói jogkör gyakorlója a vezetőt — ha ehhez hozzájárul — más tisztviselői munkakörbe helyezi. Ha a vezető az áthelyezéséhez nem járul hozzá, ezt úgy kell tekinteni, hogy ügyészségi szolgálati viszonya a lemondási idő lejártának napjával lemondással megszűnik.

86/A. §251 A tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott kirendelésére az ügyész kirendelésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a kirendelésük esetén a napidíj összegét a 90. § szerint kell megállapítani.

87. § (1) A tisztviselő, írnok és fizikai alkalmazott ügyészségi szolgálati viszonya megszűnik:

a) a felek közös megegyezésével;

b) felmentésével;

c) lemondásával;

d) rendkívüli lemondásával;

e) összeférhetetlenségének megállapításával;

f) elbocsátás fegyelmi büntetést kiszabó jogerős fegyelmi határozattal;

g) a határozott idő lejártával;

h) halálával;

i)252

(2)253 A tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében – az országgyűlési, az európai parlamenti, illetőleg az önkormányzati választásokon jelöltként való részvételét kivéve – közszereplést nem vállalhat. Összeférhetetlenségükre egyebekben a 36–39. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a tisztviselő, írnok és fizikai alkalmazott

a) pártban viselt tisztségét legkésőbb a kinevezésekor köteles megszüntetni,

b) a 36. § (1) bekezdésében tiltott kereső foglalkozást is folytathat, illetőleg gazdasági társaságban személyes közreműködési kötelezettséggel járó tagsági viszonyt is létesíthet, ha ahhoz a munkáltatói jogkör gyakorlója előzetesen hozzájárult,

c) összeférhetetlenségét a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg.

(3) A közös megegyezésre, a felmentésre, a lemondásra, a rendkívüli lemondásra, a határozott időre létesített ügyészségi szolgálati viszony megszüntetésére, a végkielégítésre és az ügyészségi szolgálati viszony jogellenes megszüntetésére a törvénynek az ügyészekre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy

a)254 a tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott ügyészségi szolgálati viszonya felmentéssel akkor is megszüntethető, ha nyugdíjasnak minősülnek;

b)255 a tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott lemondási ideje két hónap;

c)256 a végkielégítés összege, ha a tisztviselő, írnok és fizikai alkalmazott ügyészségi szolgálati viszonyban töltött ideje legalább

ca) három év: egy havi,

cb) öt év: két havi,

cc) nyolc év: három havi,

cd) tíz év: négy havi

ce) tizenhárom év: öt havi,

cf) tizenhat év: hat havi,

cg) húsz év: nyolc havi

átlagilletményének megfelelő összeg.

88. §257 (1) A magasabb vezető állású és vezető állású tisztviselőt a vezetői tisztségbe történt kinevezését követő három év elteltével, majd azt követően hatévenként még négy alkalommal minősíteni kell.

(2) Az (1) bekezdésben nem említett tisztviselőt, továbbá az írnokot és a fizikai alkalmazottat csak abban az esetben kell minősíteni, ha alkalmatlanságára utaló körülmény merült fel.

(3) A minősítésre egyebekben az ügyész minősítésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a minősítés megállapításairól a szakmai kollégium (összügyészi értekezlet) nem nyilvánít véleményt.

89. § (1) Az írnok és a fizikai alkalmazott esetében a 43. § (1), (3)—(4) és (6) bekezdésében, a tisztviselő esetében ezeken túl a 43. § (2) és (7) bekezdésében foglalt rendelkezéseket is megfelelően alkalmazni kell.

(2)258 A tisztviselő részére a munkaidő-beosztástól eltérő, illetve a munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munka esetén azzal azonos tartamú szabadidő jár. A pihenőnapon vagy munkaszüneti napon teljesített rendkívüli munkavégzés ellenértékeként – ide nem értve a készenlét és az ügyelet alatt elrendelt munkavégzést – kétszeres tartamú szabadidő jár. A szabadidőt a rendkívüli munka teljesítését követően, de legfeljebb egy hónapon belül kell kiadni. Ha a szabadidő egy hónapon belül nem adható ki, azt pénzben kell megváltani. A megváltás mértéke a tisztviselő kifizetéskori illetményének a szabadidőre eső arányos összege. A rendszeresen rendkívüli munkavégzést teljesítő tisztviselő részére a szabadidő helyett legfeljebb évi tíz munkanap szabadidő-átalány állapítható meg. A tisztviselő rendkívüli munkavégzésére, az ügyeletre és a készenlétre egyebekben a 45. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(3)259 Az írnok és a fizikai alkalmazott által teljesített ügyeletre és készenlétre a 45. §-nak, a rendkívüli munkavégzés elrendelésére, továbbá a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munka ellenértékére pedig a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

90. § (1)260 A tisztviselőt, az írnokot és a fizikai alkalmazottat hat órát meghaladó belföldi kiküldetés esetén – az élelmezéssel kapcsolatos többletköltségek fedezésére – napidíjként a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény egy munkanapra eső részének a tíz százaléka illeti meg. Ha a kiküldetésben töltött idő a hat órát nem haladja meg, de a négy órát eléri, a napidíj fele jár.

(2) A tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott belföldi kiküldetésénél a 46. § (2)—(4) bekezdésében261 foglalt rendelkezést is megfelelően alkalmazni kell.

90/A. §262 A tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott illetménye alapilletményből, továbbá pótlékból tevődik össze. Az illetményük megállapítása alapjául a mindenkori legalacsonyabb ügyészi alapilletmény szolgál. A beosztási pótlék, a vezetői pótlék és a címpótlék alapilletmény jellegű. Az alapilletmény és az alapilletmény jellegű pótlékok együttes összege nem lehet kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege.

90/B. §263 (1)264 Az alapilletményt (havibért) a tisztviselő, az írnok munkaköre, iskolai végzettsége, valamint szolgálati ideje alapján a megfelelő fizetési osztályba, ezen belül fizetési fokozatba való besorolással kell megállapítani. A fizetési osztályokon belül a magasabb fizetési fokozatokhoz – a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény arányában – növekvő mértékű szorzószámok tartoznak.

(2)265 A fizetési osztályokat és a fizetési fokozatokat a tisztviselő és az írnok esetében az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3)266 A szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel (egyetem, főiskola) rendelkező tisztviselőt a III. fizetési osztályba, a nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettségű vagy a középfokú végzettségű tisztviselőt a IV. fizetési osztályba kell besorolni. A nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettségű tisztviselő, ha szakirányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik, kivételesen a III. fizetési osztályba is besorolható.

(4)267 Az írnokot a IV. fizetési osztályba kell besorolni. A besorolásánál a 90/D. §-ban foglaltak megfelelő alkalmazásával legfeljebb két fizetési fokozattal csökkentett fizetési fokozat állapítható meg.

(5)268 A fizikai alkalmazott alapilletményét a felek közös megegyezésével a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény alapján kell megállapítani azzal, hogy a 2001. június 30-án járó alapilletmény nem csökkenthető.

90/C. §269 (1) A tisztviselő és az írnok fizetési fokozatát a (2)–(5) bekezdésben foglaltak szerint számított szolgálati idő alapján kell megállapítani.

(2) A szolgálati időt – a (3)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – a kinevezés (alkalmazás) napjától kell számítani azzal, hogy a kezdő évet (töredékévet) egész évként kell figyelembe venni.

(3) Szolgálati időként kell figyelembe venni az igazságügyi szolgálati jogviszonyban hasonló jellegű munkakörben eltöltött időt.

(4) Részben vagy egészben szolgálati időként lehet figyelembe venni

a) a III. fizetési osztályba tartozó tisztviselő esetében a kinevezéséig a szakirányú végzettségének megfelelő munkakörben eltöltött időt,

b) az a) pontban nem említett tisztviselő és az írnok esetében pedig a 96. § (1) bekezdésében felsorolt jogviszonyokban eltöltött időt.

(5) A (3)–(4) bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazásakor a beszámítandó szolgálati időt úgy kell meghatározni, hogy a következő fizetési fokozatba való előresorolás a naptári év első napjával történjék. A (4) bekezdés szerinti beszámításnál figyelemmel kell lenni a helyes illetményarányokra is.

90/D. §270 Ha a tisztviselő, az írnok az 5. számú melléklet szerinti magasabb fizetési osztályba kerül, az addig elért fizetési fokozatát az új fizetési osztályban legfeljebb két fokozattal csökkenteni lehet, az új alapilletményének azonban a korábbit meg kell haladnia.

90/E. §271 (1) A IV. fizetési osztályba tartozó tisztviselő – ha nem szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, illetőleg, ha szakirányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik – a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény tizenöt százalékával növelt összegű alapilletményre jogosult.

(2)272 A munkáltató a tisztviselő, az írnok alapilletményét a munkavégzés színvonalára figyelemmel – az állami költségvetésről szóló törvény személyi juttatások előirányzatán belül – legfeljebb harminc százalékkal megemelheti, vagy legfeljebb húsz százalékkal csökkentett mértékben is megállapíthatja.

90/F. §273 (1) A tisztviselő, az írnok átlagon felüli színvonalú munkavégzés esetén két alkalommal – soron kívül – eggyel magasabb fizetési fokozatba sorolható. Két soron kívüli előresorolás között legalább hat évnek kell eltelnie.

(2) A soron kívüli előresorolást a naptári év első napjával kell végrehajtani, ennek során a korábbi fizetési fokozatban megszerzett szolgálati időt az új fizetési fokozatban is figyelembe kell venni.

90/G. §274 (1)275 A Legfőbb Ügyészségen és az OKRI-nál dolgozó felsőfokú végzettségű tisztviselőt beosztási pótlék illeti meg.

(2)276 A beosztási pótlék mértéke a Legfőbb Ügyészségen a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény tíz–tizenöt százaléka, az OKRI-nál öt–tíz százaléka.

(3) A beosztási pótlék összegét a (2) bekezdésben meghatározott keretek között a tisztviselő ügyészségi szolgálati viszonyban töltött idejének a figyelembevételével kell megállapítani.

(4)277 Az ügyészségi ügyintéző – a szolgálati idejétől függően – a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény 10–15 százalékának megfelelő összegű munkaköri pótlékra jogosult.

90/H. §278 (1) A vezetői tisztséget betöltő tisztviselőt havonta vezetői pótlék illeti meg.

(2) Az irodavezető vezetői pótlékra csak akkor jogosult, ha legalább két beosztottja van.

(3) A vezetői pótlékot – a 7. számú mellékletben meghatározottak szerint – a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény százalékában kell megállapítani.

90/I. §279 (1) Kiváló munkavégzés esetén és ügyészségi szolgálati viszonyban eltöltött legalább tíz év után

a) a III. fizetési osztályba sorolt tisztviselőnek ,,főtanácsos'',

b) a IV. fizetési osztályba sorolt tisztviselőnek pedig ,,tanácsos''

cím adományozható.

(2) A ,,főtanácsos'' címmel a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény tizenöt százalékának, a ,,tanácsos'' címmel pedig tíz százalékának megfelelő összegű címpótlék jár havonta.

90/J. §280 (1) A tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott veszélyességi pótlékra jogosult, ha foglalkoztatására munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között kerül sor, vagy a védelem csak egyéni védőeszköz tartós használatával valósítható meg.

(2) A veszélyességi pótlékra jogosító munkaköröket a legfőbb ügyész határozza meg.

(3) A veszélyességi pótlék mértéke a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény öt–tíz százaléka havonta.

90/K. §281

90/L. §282 A tisztviselőre, az írnokra és a fizikai alkalmazottra az 50/A–D. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

91. § (1)283 Az ügyészségi ügyintézőt évi huszonhat munkanap, más tisztviselőt és az írnokot évi huszonöt munkanap alapszabadság illeti meg.

(2)284 Az alapszabadság a 2. fizetési fokozatba tartozó tisztviselőnél és írnoknál egy, majd a következő fizetési fokozatok elérésekor további egy-egy munkanappal – legfeljebb azonban tíz munkanappal – növekedik.

(3) A fizikai alkalmazottat évi huszonöt munkanap alapszabadság illeti meg. Az alapszabadság az ügyészségi szolgálati viszonyban eltöltött minden három év után egy-egy munkanappal – legfeljebb azonban tíz munkanappal – növekedik. A megnövekedett mértékű alapszabadság annak az évnek az első napjától jár, amelyben a fizikai alkalmazott az ahhoz szükséges ügyészségi szolgálati időt elérte.

(4)285 A magasabb vezető állású tisztviselőt évi öt munkanap, a vezető állású tisztviselőt évi három munkanap vezetői pótszabadság is megilleti az (1)–(2) bekezdésben említett alapszabadságon felül.

(5) A tisztviselőt, az írnokot és a fizikai alkalmazottat az (1)—(4) bekezdésben meghatározott szabadságon felül megilleti a Munka Törvénykönyve 132. §-ában meghatározott pótszabadság is.

(6) A tisztviselőt, az írnokot és a fizikai alkalmazottat az (1)—(5) bekezdésben meghatározott szabadság időtartamára a Munka Törvénykönyve szabályai szerinti díjazás illeti meg.

(7) A tisztviselőt, az írnokot és a fizikai alkalmazottat megilleti — a Munka Törvénykönyve szabályai szerint — a munkaközi szünet, a napi munka befejezése és a másnapi munkakezdés közötti pihenőidő, a pihenőnap és munkaszüneti nap, a betegszabadság, továbbá az egyéb munkaidő-kedvezmény is.

(8) A munkáltatói jogkör gyakorlója abban az esetben is engedélyezhet a tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott számára fizetés nélküli szabadságot, amikor a Munka Törvénykönyve azt kötelezően nem írja elő.

92. § A tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott fegyelmi felelősségre vonására a törvénynek az ügyész fegyelmi felelősségére vonatkozó szabályai alkalmazandók a következő eltérésekkel:

a)286 a 66. § (2) bekezdésében foglaltakon túl a fegyelmi büntetés hatálya alatt álló tisztviselő, írnok magasabb fizetési osztályba nem sorolható és a fegyelmi büntetés hatálya miatt elmaradt magasabb fizetési osztályba, illetőleg fizetési csoportba történő besorolása a mentesülés vagy mentesítés időpontjában esedékes, az előresorolás időpontját – a fegyelmi büntetés hatálya miatti szünetelés figyelmen kívül hagyásával – az eredeti időponttól számítva kell megállapítani;

b) az alacsonyabb munkakörbe helyezés a fegyelmi büntetés kiszabása előtti munkakörére előírt szintű képesítésnek megfelelő munkakörbe, illetőleg — ha a kinevezési követelmény alól korábban felmentést kapott — a tényleges képesítésének megfelelő munkakörbe történhet;

c) a hivatalvesztés fegyelmi büntetés helyett elbocsátás fegyelmi büntetést kell kiszabni;

d) a fegyelmi felelősségre vonásra a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult, ezt a jogát a helyi ügyészséget vezető ügyészre átruházhatja;

e) az elismerés visszavonásához a legfőbb ügyész előzetes egyetértése szükséges;

f) az eljárás alá vont a fegyelmi határozat ellen annak közlését követő tizenöt napon belül közvetlenül a bírósághoz fordulhat;

g)287 ha a tisztviselővel, az írnokkal vagy a fizikai alkalmazottal szemben büntetőeljárás indult – ha a fegyelmi eljárás elrendelése egyéb okból nem szükséges –, a fegyelmi eljárás elrendelése nem kötelező.

92/A. §288 A törvénynek az ügyész kártérítési felelősségére vonatkozó rendelkezéseit a tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott esetében is megfelelően alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy

a) a tisztviselővel, az írnokkal és a fizikai alkalmazottal szemben a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult kártérítési határozatot hozni, és

b) az eljárás alá vont a kártérítési határozat ellen, annak közlését követő tizenöt napon belül közvetlenül a bírósághoz fordulhat.

93. §289 A tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott ügyészségi szolgálati viszonyára az ügyészek ügyészségi szolgálati viszonyára vonatkozó rendelkezései közül megfelelően alkalmazni kell a következő rendelkezéseket is:

b) a büntetlen előéletre vonatkozó feltétel tekintetében a 14/A. §-t,

c) a 23. §-t,

d) a 40/B. §-t,

e) a hivatásos és szerződéses katona kivételével a 44/A. §-t,

f) a 47. §-t,

XVI. Fejezet290

AZ ÜGYÉSZSÉGI SZOLGÁLATI VISZONYRA VONATKOZÓ EGYÉB RENDELKEZÉSEK

94. § (1) A törvény rendelkezései a törvényben meghatározott eltérésekkel a Katonai Főügyészségen, a Katonai Fellebbviteli Ügyészségen és a katonai ügyészségeken291 szolgálatot teljesítő ügyészségi alkalmazottak ügyészségi szolgálati viszonyára is kiterjednek.

(2)292 A törvény nem érinti a hivatásos és szerződéses állományú katona, továbbá a honvédségi közalkalmazott – más, a reájuk vonatkozó külön jogszabályokban foglalt – egyéb jogait és kötelességeit.

(3) A hivatásos állományú katona ügyészségi alkalmazott a felettes katonai ügyész által kiadott parancsnak minősülő intézkedés és utasítás miatt a hivatásos állományú katonára vonatkozó szabályok szerint élhet jogorvoslattal.

(4)293 A Katonai Főügyészségen, a Katonai Fellebbviteli Ügyészségen és a katonai ügyészségeken294 szolgálatot teljesítő hivatásos állományú katona ügyészségi alkalmazottak munkaidőn túl teljesített ügyeletének és készenlétének díjazására a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvénynek a hivatásos katonákra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(5) Az (1) bekezdésben említettek tekintetében a törvény rendelkezései irányadóak a javadalmazás,295 az elismerések, illetőleg az ügyészségi szolgálati viszonyból származó egyéb jogok és kötelezettségek vonatkozásában.

94/A. §296 (1) A legfőbb ügyész részére az Országgyűlés elnöke, a legfőbb ügyész helyettes részére pedig a köztársasági elnök igazolványt állít ki.

(2)297 A volt legfőbb ügyész és legfőbb ügyész helyettes – ha ügyészségi szolgálati viszonya már nem áll fenn és legfőbb ügyészi vagy legfőbb ügyész helyettesi megbízatása a 20. § (1) bekezdésének a)–c) és h) pontjában, illetőleg a 21. § (1) bekezdésének a)–b) és g) pontjában említett okból szűnt meg – jogosult a megbízatására utaló elnevezést a ,,volt'' megjelöléssel, nyugdíjasként pedig a ,,nyugalmazott'' megjelöléssel használni.

(3) Az ügyész – ha az ügyészségi szolgálati viszonya már nem áll fenn és az nem a 26. § e)–h) és j) pontjában említett okból szűnt meg, illetőleg a felmentésére az egészségügyi okot kivéve nem a 28. § (1) bekezdésének c) vagy e) pontja alapján került sor – jogosult a tisztségére utaló elnevezést nyugdíjasként a ,,nyugalmazott'' megjelöléssel használni.

94/B. §298

94/C. §299 (1) A (2)–(3) bekezdésben nem említett nem ügyész ügyészségi alkalmazott beosztási pótlékkal növelt alapilletménye nem lehet kevesebb

a) a Legfőbb Ügyészség és az OKRI alkalmazottja esetén a központi közigazgatási szerveknél [Ktv. 44. § (1) bekezdés],

b)300 az a) pontba nem tartozó szervek alkalmazottja esetén a közigazgatási hivatalnál

a besorolása szerint azonos szolgálati idővel rendelkező köztisztviselő Ktv. szerinti illetménykiegészítéssel növelt alapilletményénél. A Ktv. szerinti I. besorolási osztály az e törvény szerinti III. fizetési osztálynak, a Ktv. szerinti II. besorolási osztály pedig az e törvény szerinti IV. fizetési osztálynak felel meg.

(2) Az ügyészségi titkár alapilletménye nem lehet kevesebb a szolgálati viszonya kezdetétől számítva azonos szolgálati idővel rendelkező köztisztviselőnek a Ktv. szerint a központi közigazgatási szerveknél [Ktv. 44. § (1) bekezdés] az illetménykiegészítéssel növelt alapilletményénél.

(3)301 Az ügyészségi fogalmazó alapilletménye nem lehet kevesebb a besorolása szerint azonos szolgálati idővel rendelkező köztisztviselőnek a Ktv. szerint a közigazgatási hivatalnál az illetménykiegészítéssel növelt alapilletményénél.

(4) Az (1)–(3) bekezdés szerint számított illetménykülönbözetet életpálya-különbözetként kell kifizetni.

95. § (1)302 Az ügyészségi alkalmazottak ügyészségi szolgálati viszonyára az Alkotmányban, a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvényben, és az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Munka Törvénykönyvét és törvényi felhatalmazás alapján kiadott egyéb rendelkezést is megfelelően alkalmazni kell a (2)—(5) bekezdésben foglalt rendelkezések figyelembevételével.

(2) Nem alkalmazhatók az ügyészségi alkalmazottak szolgálati viszonyára a Munka Törvénykönyvének a következő rendelkezései:

a) a bevezető rendelkezések közül: a 13. § (2)—(5) bekezdése;

d) a vegyes és átmeneti rendelkezések közül: a 205. § (1) bekezdése, a 206—207. § és a 209—211. §.

(3)305 Az ügyészségi alkalmazottak szolgálati viszonyára a Munka Törvénykönyve

a) 23. §-át azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az érdekképviseleti szerv abban az esetben sem élhet a kifogás jogával, ha a jogvita lehetőségét e törvény kizárja;

b)306 56/A. §-ának (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Munka Törvénykönyve 65. §-ában előírt jogosítványok alatt e törvény 4. §-ában foglalt jogosítványokat kell érteni;

c)307 105. §-ának (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy gazdasági érdek alatt ügyészségi érdeket kell érteni;

d)308 110. §-ának (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy tanulmányi szerződés más munkáltatóval csak az ügyészség előzetes engedélyével köthető;

e)309 117. §-a (1) bekezdésének a) pontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a munkaközi szünetet munkaidőn belül kell kiadni;

f)310 198. §-ának (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az egyeztetés során létrejött megállapodás, illetőleg a döntőbíró döntése a felekre kötelező;

g)311 202. §-a (1) bekezdésének c) pontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a rendkívüli felmondás alatt rendkívüli lemondást kell érteni.

(4)312 A Munka Törvénykönyve 147. §-át és a 149. §-át csak az írnok és a fizikai alkalmazott esetében kell alkalmazni.

(5) Ahol a Munka Törvénykönyve

a) munkavállalót említ, ott ügyészt, ügyészségi titkárt, fogalmazót, nyomozót, tisztviselőt, írnokot és fizikai alkalmazottat,

b) munkaszerződést (megállapodást) említ, ott kinevezést,

c) munkaviszonyt említ, ott ügyészségi szolgálati viszonyt,

d) munkaviszonyra vonatkozó szabályt említ, ott az ügyészségi szolgálati viszonyra alkalmazandó törvényt és az abban adott felhatalmazás alapján kiadott egyéb jogszabályt, továbbá a legfőbb ügyész által — az érdekelt munkavállalói érdekképviseleti szervezetekkel egyetértésben — az e törvényben kapott felhatalmazás alapján kiadott utasítást,

e) a szakszervezeti reprezentativitás meghatározása szempontjából üzemi tanácsot említ, ott az alkalmazotti tanácsot,

f) együttdöntési jogot említ, ott az alkalmazotti tanács (Országos Tanács) határozatképessége szempontjából egyetértési jogot,

g) rendes felmondást említ, ott a rendes felmondás alatt lemondást, illetőleg felmentést

kell érteni.

(6)313 Ahol jelen törvény a „nyugdíjas”, „nyugdíjasnak minősül”, „öregségi nyugdíjra jogosult”, „öregségi nyugdíjra való jogosultság”, „rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjban részesül” kifejezést használja, e fogalmak tekintetében a Munka Törvénykönyve 87/A. §-át kell alkalmazni.

(7)314 Ha az ügyészségi alkalmazott nyugdíjasnak minősül, köteles e tényről tájékoztatni a munkáltatói jogkör gyakorlóját.

96. § (1)315 A törvény alkalmazásában – ha a törvény eltérően nem rendelkezik – ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időnek kell tekinteni a Magyar Köztársaság ügyészségénél szolgálati viszonyban eltöltött időt. Az ügyészségi titkár, fogalmazó és nyomozó, továbbá a tisztviselő, az írnok és a fizikai alkalmazott esetében a végkielégítés összegének megállapításakor ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időnek kell tekinteni az igazságügyi szolgálati jogviszonyban megszakítás nélkül eltöltött időt is. A jubileumi jutalomra való jogosultság, valamint a fizikai alkalmazott alapszabadságának a megállapításakor az ügyészségi szolgálati viszonyban töltött idő számításánál az Alkotmánybíróságnál és a bíróságnál szolgálati viszonyban (közszolgálati jogviszonyban, munkaviszonyban), továbbá más szolgálati viszonyban és közszolgálati jogviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban és munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszonyban, illetőleg 1992. január 20-át követően szövetkezetnél munkaviszony jellegű jogviszonyban [1992. évi I. törvény 65. § (1) bekezdés] eltöltött időt is figyelembe kell venni. Ha az ügyészségi szolgálati viszonyban eltöltött idő megállapításakor azonos időtartamra több jogviszony vehető figyelembe, közülük erre az időre csak egy jogviszony számítható be.

(2)316 A társadalombiztosításra vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából az ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időt munkaviszonyban töltött időnek kell tekinteni.

97. § E törvény alkalmazásában hozzátartozó: az egyeneságbeli rokon és ennek házastársa, az örökbefogadó, a nevelő- és a mostohaszülő, az örökbefogadott, a nevelt és a mostohagyermek, a testvér és ennek házastársa, a házastárs, az élettárs, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére.

98. § Az ügyészségi szolgálati viszonyt érintő minden lényeges jognyilatkozatot írásba kell foglalni. A törvény eltérő rendelkezése hiányában nem kell írásba foglalni a munka szervezésével, a napi munkavégzéssel kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket.

XVII. Fejezet

AZ ÜGYÉSZSÉGI ADATKEZELÉS

99. § (1) Az ügyészség törvényben szabályozott büntetőjogi, magánjogi és közigazgatási jogi, valamint ügyviteli, statisztikai és tudományos kutatási célú feladatainak ellátásához — az ügyészi szervezetben kijelölt központi, területi és helyi adatkezelő szervein keresztül — a 8. számú mellékletben317 felsorolt adatkörben — személyes adatokat kezelhet.

(2) Az ügyészségi adatot kezelő szerv vezetője gondoskodik a személyes adatok körében a jogosulatlan hozzáférés, közlés, megváltoztatás vagy törlés megelőzéséről, illetőleg a törlés szabályozását biztosító technikai és logikai védelemről.

(3) Az ügyészségi adatot kezelő szerv gondoskodik arról, hogy a személyes adatok védelmének biztosítása érdekében

a) az érintett az adatkezelő szerv által kezelt adataihoz — ha törvény kivételt nem tesz — hozzáférhessen, illetve gyakorolhassa a helyesbítéshez vagy a törléshez való jogát;

b) a tárolt adatokat töröljék, ha azok kezelésének oka — törvény rendelkezése szerint — megszűnt, vagy a bíróság az adatvédelmi eljárás során a törlést elrendelte.

(4) Az ügyészség tevékenysége során a rendőrségtől és más hatóságoktól az általuk kezelt személyes adatokat a felhasználás céljának megjelölésével átveheti és — törvény korlátai között — kezelheti. Az ilyen módon szerzett adatokat az eredeti céltól eltérően nem használhatja fel. Az adatátvétel tényét mind az adatátadó, mind az adatátvevő szervnél dokumentálni kell. Az ügyészség által történő adatátvételért, illetőleg az adat felhasználásának jogszerűségéért az átvevő ügyészségi szerv vezetője tartozik felelősséggel.

(5)318 Az ügyviteli, igazgatási, illetőleg szolgálati jellegű adatokról (házi iratokról) – az ügyészség teljes tevékenységi körét illetően – tájékoztatás nem adható, kivéve, ha azt a büntetőeljárásról szóló törvény319 lehetővé teszi, vagy a nyilvánosságra hozatalt közérdekből a legfőbb ügyész engedélyezi.

(6) Az ügyészség a büntetőjogi tevékenysége során keletkező és általa kezelt személyes adatokról — a büntetőeljárás szabályainak megfelelően — az érintetteknek a nyilvántartási határidő lejártáig tájékoztatást nyújt, kérelemre adathelyesbítést végez. Az eljárás jogerős befejezésével az adatkezelés célja nem szűnik meg, ezért a 8. számú mellékletben320 felsorolt határidőkig az ügyészség az adatot tárolja.

(7)321 Az ügyészség a büntetőjogi tevékenysége során keletkező és általa kezelt személyes adatokat a büntető ügyben eljáró más hatóság, a büntetés-végrehajtási szervezet és a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint kegyelem iránti előterjesztéshez, továbbá jogsegélykérelem elintézéséhez és a bűnügyi jogsegélyről szóló jogszabályokban meghatározott, illetőleg nemzetközi egyezményből eredő feladatai teljesítéséhez az igazságügyért felelős miniszter részére kérelemre – a kérelmező szerv által törvény alapján kezelhető adatok körére kiterjedően – átadhatja. Az adatátadást, illetőleg az adatátvitelt mindkét szervnél dokumentálni kell.

(8)322 Az ügyészség a titkos információgyűjtés alkalmazásával érintett személyek (beleértve az ügyészséggel együttműködőket és a fedett nyomozókat is) adatait – a különleges eszközzel végzett megfigyelés során rögzített érdektelen információ vagy az ügyben nem érintett személy adatai kivételével – és az alkalmazás eredményét, ha büntetőeljárás nem indul, a titkos információgyűjtés lezárását követő legfeljebb 2 évig, büntetőeljárás lefolytatása esetén a büntethetőség elévüléséig, elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésig, illetőleg legfeljebb 20 évig, együttműködők, illetőleg fedett nyomozók esetén az együttműködés, illetőleg a fedett nyomozói tevékenység megszűnésétől számított 20 évig kezelheti. A különleges eszközzel végzett megfigyelés során rögzített érdektelen információt, illetőleg az ügyben nem érintett személy adatait haladéktalanul, de legkésőbb 48 órán belül meg kell semmisíteni.

(9)323 A Magyar Köztársasággal két- vagy többoldalú nemzetközi szerződés alapján együttműködő nemzetközi bűnüldözési és igazságszolgáltatási szervezetek részére az ügyészség a nyomozó hatósági jogkörébe tartozó bűncselekményekkel összefüggésben keletkezett személyes adatokat – beleértve a bűnügyi, valamint a titkos információgyűjtés során keletkezett adatokat is – ezen szervezeteknek, illetőleg szervezetektől nemzetközi szerződés, valamint az e szervezetekkel való együttműködésre vonatkozó törvény rendelkezése alkalmazásával vehet, illetőleg adhat át. Az átvétel, illetve átadás feltétele minden esetben, hogy az súlyos vagy közvetlen veszély elhárításához vagy bűncselekmény megelőzéséhez szükséges, és a személyes adatok kezelésének feltételei az adatkezelőnél minden egyes adat tekintetében teljesülnek.

(10)324 Bűnmegelőzési, bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekből a legfőbb ügyész jogosult az ügyészség által kezelt személyes adatoknak más adatkezelésekkel történő összekapcsolását, külföldi adatkezelők részére történő átadását engedélyezni, feltéve, hogy az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek. A külföldi adattovábbításnak nemzetközi szerződésen vagy viszonosságon kell alapulnia.

(11)325 Az ügyészség magánjogi és közigazgatási jogi tevékenységét érintő adatkezeléseire a polgári perrendtartásról, valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvények általános szabályai irányadók az ügyészi eljárással érintett jogviszonyokat szabályozó törvények rendelkezéseinek megfelelően. Az adatokból a polgári perrendtartás szabályai szerint — törvényben meghatározott korlátozásokkal — az érintetteknek kérelmükre a nyilvántartási határidők lejártáig tájékoztatást kell adni.

(12)326 Az ügyészség magánjogi és közigazgatási jogi tevékenységére nem alkalmazhatók a bűnmegelőzés és a bűnüldözés érdekében foganatosított adatkezelési felhatalmazások. A büntetőjogi feladatokhoz kapcsolódó adatokat elkülönítetten kell kezelni a magánjogi és a közigazgatási jogi tevékenységhez kapcsolódó adatoktól.

(13)327 Az ügyészség által kezelt adatokat statisztikai célokra csak egyedi azonosításra nem alkalmas formában használhatók fel.

(14)328 Statisztikai adatok — a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével — csak a (13) bekezdésben meghatározott módon adhatók át külső szervek számára.

(15)329 Tudományos kutatás céljára a szakterületet irányító vagy az általa feljogosított ügyészségi vezető engedélyével lehet az adatokat rendelkezésre bocsátani.

(16)330 A tudományos kutatások eredményei, illetőleg a statisztikai feldolgozások nyilvánosságra hozhatók, ha a bennük szereplő adatok egyedi azonosításra nem alkalmasak.

100. § (1)331 Az ügyész, ügyészségi titkár, fogalmazó, nyomozó és ügyészségi ügyintéző — törvényben szabályozott feladatainak ellátásához — az ügyészi szervezetben, illetőleg más szervek körében kezelt, személyes és különleges adatokat törvényben szabályozott megszorításokkal felhasználhat.

(2)332 Az ügyész, ügyészségi titkár, fogalmazó, nyomozó és ügyészségi ügyintéző a hivatala gyakorlása során a tudomására jutott adatokat köteles a minősített adat védelmére, a magántitokra és a személyes adatok védelmére, továbbá a statisztikára, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályok szerint — az e törvényben meghatározott eltérésekkel — kezelni.

(3)333 Az ügyész, ügyészségi titkár, fogalmazó, nyomozó és ügyészségi ügyintéző közvetlenül vagy az ügyészségi informatikai eszközök felhasználásával – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a feladatkörének ellátása során jogosult arra, hogy

a)334 a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben, illetve a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvényben meghatározott feladatai teljesítése érdekében szükség szerint – az általános munkarend korlátaitól függetlenül – térítés nélkül igénybe vegye a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, az Országos Gépjármű Alapnyilvántartás, a külföldre utazásban korlátozottakra és az útlevélre vonatkozó nyilvántartások, a külön törvény335 szerinti bűnügyi nyilvántartási rendszerből és a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásából, a személy- és tárgykörözések nyilvántartása, a cégnyilvántartás, az ingatlan-nyilvántartás, a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak nyilvántartása, a határregisztrációs rendszer, a vámregisztrációs és vámáru-nyilatkozat feldolgozó rendszer, továbbá az egyes nyomozó szervek nyomozást támogató informatikai rendszereinek adatszolgáltatását; az erre irányuló adatkéréseket hiányos és töredék adatok esetén is teljesíteni kell;

b)336 az általa beszerzett, illetőleg az eljárása során keletkezett személyes adatokat törvény által megállapított részletes szabályok szerint kezelje; a minősített adat az ügyészt, ügyészségi titkárt, fogalmazót, nyomozót — a nemzetbiztonsági szervek minősített adatkezelését kivéve — nem akadályozhatja, de a minősített adat megtartására vonatkozó rendelkezések rá nézve is kötelezőek;

c) a legfőbb ügyész — vagy az általa feljogosított ügyészségi vezető — engedélyével közérdekből az ügykörébe tartozó személyes adatok közül az érintett nevét és az ügykapcsolatot nyilvánosságra hozza.

(4) Az (1)—(3) bekezdésben foglalt adatkezelési szabályokat a tisztviselő, az ügykezelő is köteles betartani. Adatkezelésük részletes szabályait a munkáltatói jogkör gyakorlója személyre szólóan írja elő.

XVIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

101. § (1) Ez a törvény 1995. január 1. napján lépett hatályba.

(2)337

(3) A törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek valamely kérdésben az alkalmazotti tanács (Országos Tanács), illetőleg az ügyészi tanács egyetértését vagy véleménynyilvánítását kívánják meg, az említett testület megalakulását követően kell alkalmazni.

102. § (1) A törvény hatálybalépésekor a Magyar Köztársaság ügyészségénél fennállott munkaviszony ügyészségi szolgálati viszonnyá alakul át; az ügyészségi munkaviszonyban töltött időt ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időnek kell tekinteni.

(2) A törvény hatálybalépésekor fennálló — munkaszerződéssel létesített — munkaviszonyt úgy kell tekinteni, mintha az kinevezéssel és annak elfogadásával jött volna létre.

(3) A törvény nem érinti a hatálybalépése előtt az ügyészségi titkárral, fogalmazóval és nyomozóval határozott időre, illetőleg meghatározott feltétel bekövetkezéséig létesített ügyészségi szolgálati viszony érvényességét. Az ilyen ügyészségi szolgálati viszony megszűnésére az ügyésszel határozott időre létesített ügyészségi szolgálati viszony megszűnésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(4) A törvény nem érinti a hatálybalépése előtt nem magyar állampolgár ügyészségi titkárral, fogalmazóval, nyomozóval, tisztviselővel, ügykezelővel és fizikai alkalmazottal létesített ügyészségi szolgálati viszony érvényességét.

(5) A törvény alkalmazásában tisztviselőnek kell tekinteni azt az érdemi feladatot végző ügyintézőt is, akinek alapfokú végzettsége van, ha a törvény hatálybalépése előtt tisztviselőnek sorolták be.

103. § A törvény nem érinti a hatálybalépésekor fennálló legfőbb ügyészi megbízatás, illetőleg a már betöltött magasabb vezető állású ügyészi és vezető állású ügyészi, valamint magasabb vezető állású tisztviselői és vezető állású tisztviselői munkakörökbe történt kinevezések érvényességét.

104. § (1)–(2)338

(3) Ha az ügyészségi alkalmazott a korábbi jogszabályok alapján a jubileumi jutalom valamely fokozatában részesült, az ugyanazon fokozat szerinti jutalom ismételten nem illeti meg.

105. §339

106. §340

107. § A törvény hatálybalépése előtt hatályban volt rendelkezések alkalmazásával hozott jogerős fegyelmi határozatot a határozat alapjául szolgáló rendelkezések szerint kell végrehajtani, és a fegyelmi büntetés hatályának időtartamát számítani.

108. § (1) A törvény hatálybalépése előtt keletkezett — munkaviszonyból származó — igényre az igény keletkezésekor hatályos rendelkezések, érvényesítésének rendjére pedig a törvény szabályai az irányadók.

(2) A törvény hatálybalépése előtt megkötött tanulmányi szerződésre a megkötéskori, a tanulmányi szerződés nélkül megkezdett tanulmányokkal kapcsolatos kedvezményekre pedig a tanulmányok megkezdésekor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

109. §341

110. § Az ügyészségi alkalmazottak ügyészségi szolgálati viszonyával kapcsolatban a legfőbb ügyész — az érintett munkavállalói érdekképviseleti szervezetekkel egyetértésben — szabályokat állapíthat meg az olyan kérdésekben, amelyeket e törvény nem szabályoz, és a Munka Törvénykönyve szerint a kollektív szerződés keretébe tartozhatnak.

111. § (1)–(2)342

(3)343 Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a munkaidő szervezésének néhány vonatkozásáról szóló, a Tanács 93/104/EK irányelvével, a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény irányadó rendelkezéseivel együtt,

b) az UNICE, az ETUC és a CEEP által a határozott ideig tartó munkavégzéssel kapcsolatosan kötött keretmegállapodásról szóló, a Tanács 1999/70/EK irányelvével, a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény irányadó rendelkezéseivel együtt,

c) az UNICE, az ETUC és a CEEP által a részmunkaidőről kötött keretmegállapodásról szóló, a Tanács 97/81/EK irányelvével a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény irányadó rendelkezéseivel együtt,

d)344 az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.

1. számú melléklet az 1994. évi LXXX. törvényhez345


Az ügyész alapilletmény táblázata

A legalacsonyabb ügyészi alapilletmény = 1
----------------------
Fizetési fokozatok Szorzószámok
----------------------
1. 1,00
2. 1,10
3. 1,20
4. 1,25
5. 1,30
6. 1,35
7. 1,40
8. 1,45
9. 1,50
10. 1,55''

2. számú melléklet az 1994. évi LXXX. törvényhez


Az ügyész vezetői pótléka
A vezetői pótlék
a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény százalékában
------------------------
A vezetői munkakörök %
------------------------
1. A legfőbb ügyész 100

2. A legfőbb ügyész helyettese 80

3. A fellebbviteli főügyész
A fellebbviteli vezető ügyész
A főosztályvezető ügyész
A fővárosi főügyész 60

4.346 A főosztályvezető-helyettes ügyész
A fellebbviteli főügyészhelyettes
A fellebbviteli vezetőhelyettes ügyész
A főügyész
A katonai ügyészséget vezető ügyész 50

5. A legfőbb ügyészségi osztályvezető ügyész
A katonai főügyészségi osztályvezető ügyész
A fővárosi főügyészhelyettes 45

6. A fellebbviteli osztályvezető ügyész 40

7.347 A főügyészhelyettes
A katonai ügyészséget vezető ügyész helyettese 35

8. A fővárosi főügyészségi osztályvezető ügyész
A nagyobb helyi ügyészséget vezető ügyész 30

9.348 A főügyészségi osztályvezető ügyész
A nagyobb helyi ügyészség vezetőhelyettes ügyésze
A kisebb helyi ügyészséget vezető ügyész 25

10.349 A főügyészségi csoportvezető ügyész
A katonai ügyészségi csoportvezető ügyész 20

11. A kisebb helyi ügyészség vezetőhelyettes ügyésze
A nagyobb helyi ügyészség csoportvezető ügyésze 15

3. számú melléklet az 1994. évi LXXX. törvényhez


A SZEMÉLYI NYILVÁNTARTÁS ADATKÖRE

Az ügyészségi alkalmazott

I.350 — neve (leánykori név),
— ügyviteli nyilvántartási sorszáma,
— állampolgársága,
— születési helye, ideje,
— anyja neve,
— lakóhelye, telefonszáma,
— tartózkodási helye, telefonszáma,
— családi állapota,
— házastársának neve, foglalkozása, munkahelye,
— gyermekeinek neve, születési ideje,
— katonai rendfokozata,
— katonai szakképzettségének száma,
— katonai szolgálatának ideje;

II. — legmagasabb iskolai végzettsége, az oklevél, diploma minősítése, a megszerzés éve, az iskola, a kar, a szak megnevezése,
— a tanulmányok folytatására kötött ösztöndíjszerződés ténye,
— szakképzettsége, a megszerzés éve,
— felsőfokú szakosító továbbképzés keretében szerzett szakképesítése, a megszerzés éve,
— szakmai tanfolyami végzettsége, a megszerzés éve, eredménye,
— jelenlegi iskolai tanulmánya, a kezdés éve,
— tudományos fokozata,
— idegennyelv-ismerete;

III. — ügyészségi szolgálati viszonyának kezdete,
— a besorolásnál beszámított szolgálati idő kezdete,
— a szolgálati időbe, illetőleg az ügyészségi szolgálati viszonyként beszámított korábbi munka-(szolgálati) viszonyának adatai:
munkahely (munkakör) megnevezése,
belépés dátuma,
kilépés dátuma,
munkaviszony megszűnésének módja;

IV. — szolgálati helye, beosztása, a kinevezés (megbízás) időpontja, szakterülete, a kinevezés (megbízás) egyéb adatai,
351 besorolása, kötelező előbbre sorolásának időpontja, alapilletménye, bérpótlékai, tizenharmadik havi illetménye, jutalma,
— tartós (harminc napot meghaladó időtartamú, rendes szabadságon kívüli) távollétének megnevezése, kezdete, befejezése,
— munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonya, vizsgabizottsági tagsága;

V. — kitüntetése, elismerése,
— hatályos fegyelmi büntetése,
— az ügyészségi szolgálati viszonyból származó kártérítési kötelezettsége,
— minősítésének időpontja,
— külföldi ösztöndíja,
— lakásépítésének munkáltatói támogatása,
— letelepedésének támogatása;

VI. — az ügyészségi szolgálati viszony megszűnésének ideje, módja, a végkielégítés adatai, új munkahelye;

VII. — fegyverviselési engedélyének kelte, száma,
— szolgálati, önvédelmi, vadász lőfegyverének gyártási száma, típusa.

VIII.352 az állami készfizető kezességvállalással összefüggő adatok
– a hitelszerződést kötő pénzintézet neve, címe;
– az állami kezességvállalással biztosított hitel nagysága;
– a hitel lejáratának időpontja.

4. számú melléklet az 1994. évi LXXX. törvényhez353


Az ügyészségi titkár és fogalmazó alapilletmény táblázata
A legalacsonyabb ügyészi alapilletmény = 1

Fizetési osztály

Fizetési fokozatok és a szorzószámok

1.

2.

3.

4.

I. osztály
ügyészségi
titkár

0,70
0–3 év

0,75
4–6 év

0,80
7–9 év

0,90
10 évtől

II. osztály
ügyészségi
fogalmazó

0,38

0,41

0,44

0,47

5. számú melléklet az 1994. évi LXXX. törvényhez354


Az ügyészségi nyomozó, a tisztviselő és az írnok alapilletmény táblázata

A legalacsonyabb ügyészi alapilletmény = 1

Fizetési
fokozat

Szolgálati idő

Fizetési osztályok
és szorzószámok

III. osztály

IV. osztály

1.

0–1

0,38

0,20

2.

2–4

0,45

0,24

3.

5–7

0,50

0,27

4.

8–10

0,55

0,30

5.

11–13

0,60

0,33

6.

14–16

0,65

0,36

7.

17–19

0,70

0,39

8.

20–22

0,75

0,42

9.

23–25

0,80

0,45

10.

26–28

0,85

0,48

11.

29–31

0,90

0,51

12.

32–34

0,95

0,54

13.

35–37

1,00

0,57

14.

37 évtől

1,05

0,60

6. számú melléklet az 1994. évi LXXX. törvényhez355

7. számú melléklet az 1994. évi LXXX. törvényhez356


A tisztviselő vezetői pótléka
A vezetői pótlék
a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény százalékában
----------------------
A vezetői munkakörök %
----------------------
1. A főosztályvezető
Az OKRI igazgatója 40–60

2. A főosztályvezető-helyettes
Az OKRI igazgatóhelyettese 35–45

3. A legfőbb ügyészségi osztályvezető
A katonai főügyészségi osztályvezető
Az OKRI osztályvezetője 25–40

4. A legfőbb ügyészségi osztályvezető-helyettes
A katonai főügyészségi osztályvezető-helyettes
Az OKRI osztályvezető-helyettese
A fellebbviteli főügyészségi osztályvezető
A főügyészségi osztályvezető
A katonai ügyészségi osztályvezető 20–25

5. A legfőbb ügyészségi csoportvezető, irodavezető
A katonai főügyészségi csoportvezető, irodavezető
Az OKRI csoportvezetője, irodavezetője
A főügyészségi osztályvezető-helyettes
A katonai ügyészségi osztályvezető-helyettes 15–20

6. A fellebbviteli főügyészségi csoportvezető, irodavezető
A katonai fellebbviteli ügyészségi irodavezető
A főügyészségi csoportvezető, irodavezető
A katonai ügyészségi csoportvezető, irodavezető
A helyi ügyészségi irodavezető 5–15

8. számú melléklet

az 1994. évi LXXX. törvényhez


I.

Az ügyész büntetőjogi tevékenységének adataira vonatkozó különös adatkezelési szabályok

1. Az ügyészség — törvényben meghatározott nyomozási, nyomozásfelügyeleti, büntetőbírósági és büntetés-végrehajtási felügyeleti tevékenysége ellátása körében, az erre rendszeresített lajstromok, ügykönyvek, segédkönyvek és segédkönyv jellegű gyűjtők, valamint számítógépes adattárak segítségével — kezeli, illetve az adatkezelésre feljogosított más szervek nyilvántartásából átveszi:
a)357 a természetes személyek egyedi azonosító adatait (név, leánykori név, születési hely, év, hó, nap, anyja neve, személyi azonosítója, lakcíme, büntetett előéleti adatai, állampolgársága, fényképe és számítógépre vitt saját kezű aláírásmintája);
b) az eljáró ügyészségre és az ügyre vonatkozó ügyészségi azonosítókat;
c) az érintett bűncselekményéhez kapcsolódó kriminalisztikai, kriminológiai, valamint büntetőjogi adatokat és következtetéseket;
d) az ügyészi feladatok ellátására vonatkozó utasításokat, amennyiben azok meghatározott személyre vonatkoznak;
e) az eljárás célja szempontjából lényeges különleges adatokat [1992. évi LXIII. törvény 2. § 2. pont b) alpont];
f)358 az ügyészség törvényben előírt feladatai ellátása szempontjából szükséges egyéb adatokat.

2. 15 év után selejtezhetők:
a) a büntetőlajstromba iktatott ügyek;
b) a nyomozásfelügyeleti és fellebbviteli lajstromba iktatott ügyek;
c) a büntetőbírósági fellebbviteli lajstromba iktatott ügyek;
d) a büntetés-végrehajtási felügyeleti lajstromba iktatott ügyek;
e) a fiatalkorúak ügyeinek lajtsromába iktatott ügyek;
f) a közlekedési ügyek lajstromába iktatott ügyek;
g) az ügyészségi nyomozások lajstromába iktatott ügyek;
h) a nyomozóhivatali (kirendeltségi) lajstromba iktatott ügyek; és
i) ezek számítástechnikai adathordozón kezelt adatállományai.

3. 5 év után selejtezhetők:
a) a segédkönyvek és segédkönyv jellegű gyűjtők;
b) egyéb segéd-, illetve nyilvántartó könyvek; és
c) ezek számítástechnikai adathordozón kezelt adatállományai.

4. Nem selejtezhetők és a levéltárnak 25 év után át kell adni:
a) az ügykönyveket;
b) az általános névmutatókat; és
c) ezek számítástechnikai adathordozóról kiíratott listáit.

II.

A magánjogi és közigazgatási jogi ügyészi tevékenység körébe tartozó adatokra vonatkozó különös adatkezelési szabályok

1. Az ügyészség magánjogi és közigazgatási jogi tevékenysége során törvényben meghatározott feladatai keretében személyes adatokat kezel. Ezen belül az erre rendszeresített lajstromok, ügykönyvek, segédkönyvek és segédkönyv jellegű gyűjtők, valamint számítógépes adattárak segítségével tartja nyilván:
a)359 az eljárással érintett természetes személyek egyedi azonosító adatait (név, leánykori név, születési hely, év, hó, nap, anyja neve,, lakcíme, előéleti adatai, állampolgársága);
b) az ügyészségi azonosítókat;
c) az eljárás célja szempontjából lényeges különleges adatokat;
d) a tevékenységgel érintett jogterületről származó, átvett adatokat;
e) az ügyészi feladatok ellátására vonatkozó utasításokat.

2. 15 év után selejtezhetők:
— a lajstromokba iktatott ügyek, és ezek számítástechnikai adathordozón kezelt adatállományai.

3. 5 év után selejtezhetők:
a) a szabálysértési hatóságok őrizetbevételi értesítései, az őrizet meghosszabbításáról hozott — jóváhagyásra megküldött — határozatai;
b) a gyűjtők;
c) egyéb segéd-, illetve nyilvántartó könyvek;
d) ezek számítástechnikai adathordozón kezelt adatállományai.
4. Nem selejtezhetők és a levéltárnak kell átadni:
a) a lajstromokat 25 év után;
b) az általános névmutatókat 25 év után;
c) a vagyonjogi jellegű magánjogi ügyek közül azokat, amelyeknél a kárérték az egymillió forintot meghaladja, 15 év után;
d) ezek számítástechnikai adathordozóról kiíratott listáit az a)c) pont szerinti idő elmúltával;
e) a közbiztonsági őrizetre vonatkozó iratokat és nyilvántartásokat 40 év után.

III.

A személyes adatokat tartalmazó ügyészségi igazgatási, gazdasági ügyek adatkezelése

1. Az ügyészi szervezet igazgatási tevékenysége keretében az alábbi ügycsoportokban kezel, illetve kezelhet személyes adatokat:
a)360 Sajtóügyek:
— legfőbb ügyész által tartott sajtótájékoztatók;
— egyéb sajtótájékoztatók főügyészségeken,
b) Nemzetközi kapcsolatok:
— ügyészi delegációk iratai;
— külföldi ügyészi delegációk programjai;
— magyar ügyészi delegáció külföldi utazása;
— felsőszintű protokolláris nemzetközi levelezések;
— útlevél- és vízumügyek;
— nemzetközi kongresszusok kül- és belföldön.
c)361 Vegyes ügyek:
— tanfolyamok és szakmai konferenciák;
— vezetői ügykör átadás;
— elfogultsági bejelentések;
— titoktartási kötelezettség alóli felmentés;
— szakértői ügyek;
— panaszirodai ügyek;
— üdülési ügyek.
d) A nyomozó hivatalokhoz (kirendeltségekhez) érkező feljelentésnek nem minősülő iratok (bejelentés, panasz, beadvány).
2. Az 1. pontban írt adatokat tartalmazó iratokat 10 év után lehet selejtezni.
3. A ténymegállapító vizsgálatok iratai nem selejtezhetők, és azokat 35 év után a levéltárnak kell átadni.
4. Az igazgatási ügyekbe az ügy előadója és a szolgálati felettes tekinthetnek be. Az érintett tájékoztatását — kérelmére — a szolgálati felettes engedélyezheti.
5. Az ügyészségi gazdasági nyilvántartások közül az alábbiak kezelnek személyes adatokat:
a) bérnyilvántartások, levonási analitika (törzskarton), melyek nem selejtezhetők;
b) fizetési jegyzékek, pótjegyzékek, fizetési jegyzék másolatok, szerszámlapok (lejárat után), munkaruha-nyilvántartások, melyek 10 év után selejtezhetők;
c) adók és járulékok nyilvántartása, előlegnyilvántartás, családi pótlék igénylő lap, TB könyv, személyi adatlap, adatlap a személyi jövedelemadó elszámolásához, távolléti jelentések nyilvántartása, ügyeleti díj elszámolás nyilvántartása, kiküldetési rendelvények nyilvántartása, hivatali célra saját gépkocsihasználat nyilvántartása, munkaidő jelentés M lap, jutalomszámfejtési bizonylat, melyek 5 év után selejtezhetők.
6. Az 5. pontban írt ügyiratok adattartalmáról az érintettet a rendszeresen ismétlődő adatszolgáltatásokon kívül, kérelmére teljes körűen tájékoztatni kell.

IV.

A mellékletben meghatározott adatokról külső szerveket vagy személyeket csak törvényben előírt adatszolgáltatási kötelezettség alapján lehet tájékoztatni.
1

A törvényt az Országgyűlés az 1994. november 29-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1994. december 14.

2

Az 1. § (2) bekezdésének e) pontja a 2001: XXXVI. törvény 89. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdésének f) pontja a 2001: XXXVI. törvény 89. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (5) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 74. §-a (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte 1998. július 1. napjával.

5

A 3. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 1. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdésének b) pontja a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének a) pontjával megállapított szöveg.

7

A 3. § (1) bekezdésének c) pontja a 2006: VII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

8

A 3. § (1) bekezdésének e) pontja a 2001: XXXI. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 3. § (2) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 1. §-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (6) bekezdésében előforduló "személyi alapbér és bérpótlék" megjelölés alatt "illetményt" kell érteni az 1997: LXXI. törvény 64. §-ának (2) bekezdése alapján, 1998. július 1-jétől.

11

A 6. § (1) bekezdése a 2003: XX. törvény 57. § (1) bekezdésével megállapított és a 2003: CXXV. törvény 46. §-a szerint módosított szöveg.

12

A 8. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 2. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 8. § (1) bekezdésének b) pontja a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének b) pontjával megállapított szöveg.

14

A 8. § (3) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 2. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 8. § (3) bekezdésének c) pontja a 2006: VII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

16

A 8. § (6) bekezdésének c) pontját a 2004: CV. törvény 209. §-ának 7. pontja hatályon kívül helyezte.

17

A 9. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

18

A 9. § (1) bekezdésének b) pontja a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének b) pontjával megállapított szöveg.

19

A 10. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

20

A 10. § (1) bekezdésének b) pontja az 1999: CX. törvény 162. §-ának (2) bekezdése és a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 10. § (5) bekezdését a 2001: XXXI. törvény 20. §-a iktatta a szövegbe.

22

A 11. § (4) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 5. §-a szerint módosított szöveg.

23

A 13. § (1) bekezdésének első mondata az 1997: LXXI. törvény 6. §-ának (1) bekezdésével megállapított és az 1999: CX. törvény 162. §-ának (2) bekezdése, valamint a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 13. § (2) bekezdése a 2006: VII. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 13. § (3) bekezdése az 1997: LXXI törvény 6. §-ának (3) bekezdésével megállapított és az 1999: CX. törvény 162. §-ának (2) bekezdése, valamint a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 13. § (4) bekezdése az 1997: LXXI törvény 6. §-ának (3) bekezdésével megállapított és az 1999: CX. törvény 162. §-ának (2) bekezdése, valamint a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 13. § új (5) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 6. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva. Az (5) bekezdés a 2006: VII. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 13. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta az 1997: LXXI. törvény 6. § (4) bekezdése.

29

A 14. § (1) bekezdése a 2010: CXXI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

30

A 14. § (2) bekezdése a 2010: CXXI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

31

A 14. § (3) bekezdése a 2010: CXXI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

32

A 14. § (4) bekezdése az 1999: CX. törvény 150. §-ának (1) bekezdésével, az első mondata a 2000: CVI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

33

A 14. § (5)—(7) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 7. §-ának (3) bekezdése iktatta be, mely egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatta. Az (5) bekezdést újonnan megállapította az 1999: CX. törvény 150. §-ának (2) bekezdése.

34

A 14. § (7) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 14/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 8. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLIX. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 14/B. §-t az 1997: LXXI. törvény 8. §-a iktatta a szövegbe.

37

A 14/C. §-t az 1997: LXXI. törvény 8. §-a iktatta a szövegbe.

38

A 14/D. §-t az 1997: LXXI. törvény 8. §-a iktatta a szövegbe.

39

A 14/D. § (1) bekezdése a 2000: CVI. törvény 4. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 14/D. § új (4) bekezdését a 2000: CVI. törvény 4. §-ának (2) bekezdése iktatta be, mely egyidejűleg az eredeti (4)- (5) bekezdés számozását (5)-(6) bekezdésre változtatta.

41

A 14. § módosult számozású (6) bekezdésében a 2000: CVI. törvény 4. §-a (2) bekezdése folytán az (1)-(4) bekezdésre hivatkozás értelemszerűen (1)-(5) bekezdésre változott.

42

A 15. § (1) bekezdése a 2008: XXVII. törvény 3. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

43

A 15. § (3) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

44

A 15. § (5) bekezdését a 2001: XXXVI. törvény 90. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CLII. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 26. § (3)–(6) bekezdését.

45

A 16. § (2) bekezdésének új e) pontját az 1997: LXXI. törvény 9. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti e) pont jelölését i) pontra változtatva.

46

A 16. § (2) bekezdésének új f) pontját az 1997: LXXI. törvény 9. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti f) pont jelölését j) pontra változtatva.

47

A 16. § (2) bekezdésének új g) pontját az 1997: LXXI. törvény 9. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti g) pont jelölését k) pontra változtatva.

48

A 16. § (2) bekezdésének h) pontját az 1997: LXXI. törvény 9. § (1) bekezdése iktatta be.

49

A 16. § (2) bekezdése eredeti e) pontjának jelölését i) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (1) bekezdése.

50

A 16. § (2) bekezdése eredeti f) pontjának jelölését j) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (1) bekezdése, szövege a 2006: VII. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

51

A 16. § (2) bekezdése eredeti g) pontjának jelölését k) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (1) bekezdése.

52

A 16. § (3) bekezdésének új c) pontját az 1997: LXXI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti c)–h) pont jelölését d)–i) pontra változtatva.

53

A 16. § (3) bekezdése eredeti c) pontjának jelölését d) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (2) bekezdése, szövege a 2006: VII. törvény 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 16. § (3) bekezdése eredeti d) pontjának jelölését e) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (2) bekezdése.

55

A 16. § (3) bekezdése eredeti e) pontjának jelölését f) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (2) bekezdése, szövege a 2006: VII. törvény 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 16. § (3) bekezdése eredeti f) pontjának jelölését g) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (2) bekezdése.

57

A 16. § (3) bekezdése eredeti g) pontjának jelölését h) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (2) bekezdése.

58

A 16. § (3) bekezdése eredeti h) pontjának jelölését i) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 9. § (2) bekezdése.

59

A 16. § (3) bekezdésének j) pontját az 1997: LXXI. törvény 9. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

60

A 16. § (4) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 9. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 17. § az 1997: LXXI. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

62

A 20. § (1) bekezdésének e) pontja az 1999: CX. törvény 151. §-ával megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 157. § (2) bekezdése, a 2010: LVIII. törvény 72. § c) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 20. § (1) bekezdésének g) pontja az 1997: LXXI. törvény 11. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 20. § (1) bekezdésének új h) pontját az 1997: LXXI. törvény 11. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe. Egyidejűleg az eredeti h) pont jelölését i) pontra változtatta.

65

A 20. § (1) bekezdése eredeti h) pontjának jelölését i) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 11. § (2) bekezdése.

66

A 20. § (1) bekezdésének j) pontját a 2006: VII. törvény 8. § (1) bekezdése iktatta be.

67

A 20. § (1a) bekezdését a 2010: CXXI. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be.

68

A 20. § (2) bekezdése a 2010: CXXI. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A 20. § (4) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 64. § (1) bekezdése és a 2006: VII. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

70

A 20. § (6) bekezdése a 2006: VII. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

71

A 20. § (7) bekezdése a 2006: VII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 20. § új (9) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 11. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva.

73

A 20. § eredeti (9) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta az 1997: LXXI. törvény 11. § (3) bekezdése, szövege a 2010: CXXI. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

74

A 20. § (11) bekezdését a 2006: VII. törvény 8. § (3) bekezdése iktatta be.

75

A 21. § (1) bekezdésének d) pontja az 1999: CX. törvény 152. §-ával megállapított szöveg.

76

A 21. § (1) bekezdésének f) pontja az 1997: LXXI. törvény 12. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 21. § (1) bekezdésének új g) pontját az 1997: LXXI. törvény 12. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe. Egyidejűleg az eredeti g) pont jelölését h) pontra változtatta.

78

A 21. § (1) bekezdése eredeti g) pontjának jelölését h) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 12. § (2) bekezdése.

79

A 21. § (1) bekezdésének i) pontját a 2001: XXXVI. törvény 90. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának e) pontja.

80

A 21. § (1) bekezdésének j) pontját a 2006: VII. törvény 9. § (1) bekezdése iktatta be.

81

A 21. §-a (3) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 64. §-ának (1) bekezdése és a 2006: VII. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

82

A 21. § (5) bekezdése a 2006: VII. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

83

A 21. § (6) bekezdése a 2006: VII. törvény 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 21. § új (8) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 12. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe. Egyidejűleg az eredeti (8) bekezdés számozását (9) bekezdésre módosította és az eredeti c)—g) pontjaiban szövegrészt c)—h) szövegrészre változtatta.

85

A 21. § (9) bekezdése a 2006: VII. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

86

A 21. § (10) bekezdését a 2006: VII. törvény 9. § (3) bekezdése iktatta be.

87

A 22. § (1) bekezdése a 2006: VII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

88

A 22. § (3) bekezdése a 2006: VII. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

89

A 23. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában előforduló "személyi alapbér és bérpótlék" megjelölés alatt "illetményt" kell érteni az 1997: LXXI. törvénynek 1998. július 1-jétől hatálybalépett 64. §-ának (2) bekezdése alapján .

90

A 23. § (2) bekezdésében az "55. § (1) bekezdésének d) pontjára" hivatkozást e) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 13. §-a, amely a törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében 1998. július 1-jén lépett hatályba.

91

A 24. § az 1997: LXXI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg, amely – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

92

A 24. § (3) bekezdése az 1999: CX. törvény 153. §-ának megfelelően kiegészített és a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 24/A. §-t megelőző alcímet a 2001: XXXI. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

94

A 24/A. §-t a 2001: XXXI. törvény 21. §-a iktatta a törvénybe.

95

A 24/A. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 24/A. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 24/A. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 24/B. §-t a 2001: XXXI. törvény 21. §-a iktatta a törvénybe.

99

A 24/B. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

100

A 24/B. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

101

A 24/B. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

102

A 24/C. §-t a 2001: XXXI. törvény 21. §-a iktatta a törvénybe.

103

A 24/C. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

104

A 24/C. § (1) bekezdésének b) pontja a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

105

A 24/C. § (1) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

106

A 24/C. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

107

A 24/C. § (3) bekezdésének első mondata a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

108

A 24/D. §-t és az előtte lévő címet a 2004: XXIX. törvény 13. §-a iktatta be.

109

A 24/E. §-t a 2004: XXIX. törvény 13. §-a iktatta be.

110

A 25. § (1) bekezdésének e) pontja az 1999: CX. törvény 154. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 25. § (1) bekezdésének g) pontja az 1997: LXXI. törvény 15. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

112

A 25. § (1) bekezdésének h) pontját az 1997: LXXI. törvény 15. §-ának (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti h) pont megjelölését i) pontra változtatva. A h) pont a 2010: CXXI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

113

A 25. § (1) bekezdése eredeti h) pontjának jelölését i) pontra változatta az 1997: LXXI. törvény 15. § (2) bekezdése.

114

A 25. § (1) bekezdésének j) pontját a 2006: VII. törvény 11. § (1) bekezdése iktatta be.

115

A 25. § (2) bekezdésének d) pontja az 1999: CX. törvény 154. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 25. § (2) bekezdésének f) pontja az 1997: LXXI. törvény 15. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 25. § (2) bekezdésének új g) pontját az 1997: LXXI. törvény 15. §-ának (4) bekezdése iktatta a szövegbe, mely egyidejűleg az eredeti g) pont jelölését h) pontra változtatta.

118

A 25. § (2) bekezdése eredeti g) pontjának jelölését h) pontra változtatta az 1997: LXXI. törvény 15. § (4) bekezdése.

119

A 25. § (2) bekezdésének i) pontját a 2006: VII. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának e) pontja.

120

A 25. § (2) bekezdésének j) pontját a 2006: VII. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

121

A 26. § f) pontja az 1999: CX. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

122

A 26. § g) pontja az 1997: LXXI. törvény 16. §-ának (1) pontjával megállapított szöveg.

123

A 26. § új j)—k) pontját az 1997: LXXI. törvény 16. §-ának (2) bekezdése iktatta be, mely egyidejűleg az eredeti j) pont jelölését l) pontra változtatta. A j) pont a 2001: XXXI. törvény 30. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

124

A 26. § m) pontját a 2001: XXXVI. törvény 90. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának e) pontja.

125

A 26. § n) pontját a 2004: XXIX. törvény 14. §-a iktatta be.

126

A 26. § o) pontját a 2006: VII. törvény 12. §-a iktatta be.

127

A 28. § (1) bekezdésének c) pontja az 1997: LXXI. törvény 17. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A 28. § (1) bekezdés d) pontja a 2010: CXXI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

129

A 28. § (3) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 17. §-ának (2) bekezdése szerint kiegészített szöveg.

130

A 28. § (5) bekezdésének utolsó mondatát az 1996: XLIII. törvény 332. §-a (7) bekezdésének a) pontja iktatta a szövegbe.

131

A 28. § (8) bekezdését a 2001: XXXI. törvény 22. §-a iktatta a törvénybe.

132

A 29/A. §-t a 2006: VII. törvény 13. §-a iktatta be.

133

A 30. §-ban előforduló "átlagkereset" megjelölés alatt "átlagilletményt" kell érteni az 1997: LXXI. törvény 64. §-ának (1) bekezdése alapján 1998. július 1-jétől.

134

A 31. § (3) bekezdésében előforduló "átlagkereset" megjelölés alatt "átlagilletményt" kell érteni az 1997: LXXI. törvén 64. §-ának (1) bekezdése alapján, 1998. július 1-jétől.

135

A 32. § az 1997: LXXI. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

136

A 32/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 19. §-a iktatta a szövegbe.

137

A 33. § (2) bekezdése az 1998: XC. törvény 91. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 33. § (3) bekezdése a 2000: XXXIII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

139

A 35. § (2) bekezdését az 1999: CX. törvény 156. §-a iktatta be, s egyidejűleg az eredeti szöveg jelzését (1) bekezdésre változtatta.

140

A 35. § (3) bekezdését a 2007: CLII. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 26. § (3)–(6) bekezdését.

141

A 36. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 21. §-a, valamint az 1997: CXLIV. törvény 320. §-ának p) pontja szerint módosított szöveg.

142

A 40. § a 2004: LVII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

143

A 40/A. §-t megelőző alcímet a 2007: CLII. törvény 19. § (3) bekezdése iktatta be.

144

A 40/A. §-t a 2007: CLII. törvény 19. § (3) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 26. § (3)–(6) bekezdését.

145

A 40/B. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: CXLIX. törvény 32. § (3) bekezdése iktatta be.

146

A 41. § (1) bekezdése az 1999: CX. törvény 158. §-ával megállapított szöveg.

147

A 41. § (2) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 22. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 41. § (2) bekezdésének c) pontját a 2001: XXXI. törvény 30. § (3) bekezdése helyezte hatályon kívül.

149

A 41. § (6)—(8) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 22. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

150

A 44. § (1)—(3) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 23. §-a iktatta a szövegbe. Egyidejűleg a § eredeti szövegét (4) bekezdésre módosította.

151

A 44/A. §-t a 2009: CXXVI. törvény 23. §-a iktatta be.

152

A 45. § (1) bekezdése a 2001: XVI. törvény 28. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

153

A 45. § (2) bekezdése a 2001: XVI. törvény 28. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 45. § (3) bekezdése a 2001: XVI. törvény 28. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 45. § (4) bekezdésében előforduló "személyi alapbér" megjelölés alatt "illetményt" kell érteni az 1997: LXXI. törvény 64. §-ának (3) bekezdése alapján, 1998. július 1-jétől.

156

A 45. § (5) bekezdésében előforduló "személyi alapbér és bérpótlék" megjelölés alatt "illetményt" kell érteni az 1997: LXXI. törvény 64. §-ának (2) bekezdése alapján, 1998. július 1-jétől.

157

A 45. § (6) bekezdését a 2003: XX. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

158

A 46. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 25. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, amely – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

159

A 46. § új (2) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 25. §-ának (2) bekezdése iktatta be, mely az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatta. A rendelkezés – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

160

A VIII. fejezet címe az 1997: LXXI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg. A törvényhely egyidejűleg 46/A–46/I. §-okat iktatott a szövegbe, amelyek rendelkezései – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – 1998. július 1-jén léptek hatályba.

161

A 46/B. § (1) bekezdésének b) pontját a 2008: CX. törvény 11. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

162

A 46/B. § (2) bekezdése a 2010: LVIII. törvény 72. § c) pontja szerint módosított szöveg.

163

Az 1992. évi XXXVIII. törvény 126. §-a értelmében az állami költségvetés alatt központi költségvetést kell érteni.

164

A legalacsonyabb ügyészi alapilletmény (1. fokozat) az 1999: CXXV. törvény 52. §-a alapján 2000. évben 173 200 forint; a 2000: CXXXIII. törvény 55. §-a alapján 2001. évben 188 350 forint, 2002. évben 202 950 forint; a 2002: LXII. törvény 49. §-a alapján 2003. január 1-jétől 202 950 forint, július 1-jétől 253 700 forint, november 1-jétől 304 400 forint; a 2003: CXVI. törvény 55. §-a alapján 2004. január 1-jétől 304 400 forint; a 2004: CXXXV. törvény 58. § (2) bekezdése alapján 2005. január 1-jétől 322 700 forint; a 2005: CLIII. törvény 61. § (2) bekezdése alapján 2006. április 1-jétől 339 000 forint; a 2006: CXXVII. törvény 58. § (2) bekezdése alapján 2007. évben 339 000 forint; a 2007: CLXIX. törvény 58. § (2) bekezdése alapján 2008. évben 356 000 forint; a 2008: CII. törvény 56. § (2) bekezdése alapján 2009. évben 356 000 forint; a 2009: CXXX. törvény 73. § (2) bekezdése alapján 2010. évben 356 000 forint.

165

A 46/G. § (3) bekezdése a 2001: XXXI. törvény 30. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

166

A 46/H. § (1) bekezdése az 1999: CX. törvény 159. §-ával megállapított szöveg.

167

A 46/H. § (1) bekezdésének c) pontja a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

168

A 46/H. § (2) bekezdésének d) pontja a 2001: XXXI. törvény 19. § b) pontja és a 2002: XXII. törvény 8. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

169

A 46/H. § (4) bekezdése a 2006: VII. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

170

A 46/H. § (5) bekezdésének első mondata a 2006: VII. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

171

A 46/I. § (3) bekezdése a 2006: VII. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

172

A 47. § a 2004: CXXXV. törvény 92. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

173

A 47. § (7) bekezdését – a 2004: CXXXV. törvény 120. § (18) bekezdése alapján – a 2005. január 1-je után kötött tanulmányi szerződés esetében kell alkalmazni.

174

A 48. §-t a 2008: CX. törvény 11. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

175

Az 50. § (1) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 92. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

176

Az 50. § (2) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 92. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

177

Az 50. § (3) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 92. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

178

Az 50/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

179

Az 50/B. §-t az 1997: LXXI. törvény 30. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének e) pontja.

180

Az 50/C. §-t az 1997: LXXI. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2004: CXXXV. törvény 92. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

181

Az 50/C. § (1) bekezdésének d) pontja a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

182

Az 50/C. § (1) bekezdésének e)–f) pontját a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

183

Az 50/C. § (1) bekezdésének h) pontját a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

184

Az 50/C. § (3) bekezdése a 2009. CIX. törvény 52. § (26) bekezdése szerint módosított szöveg.

185

Az 50/C. § (6) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 32. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

186

Az 50/C. § (11) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (4) bekezdésének r) pontja szerint módosított szöveg.

187

Az 50/C. § (12) bekezdésének első mondata a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének o) pontja szerint módosított szöveg.

188

Az 50/C. § (13) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (4) bekezdésének r) pontja szerint módosított szöveg.

189

Az 50/D. §-t az 1997: LXXI. törvény 30. §-a iktatta be, e módosító törvény 65. § (2) bekezdésének b) pontja alapján 1998. július 1-jén lépett hatályba.

190

Az 50/D. § (1) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 89. §-a szerint módosított szöveg.

191

Az 50/D. § (2) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 89. §-a szerint módosított szöveg.

192

Az 50/E. §-t a 2001: XXXI. törvény 23. §-a iktatta a törvénybe.

193

Az 50/E. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

194

Az 50/E. § (2) bekezdésének második mondata a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

195

Az 50/E. § (3) bekezdésének felvezető mondata a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

196

Az 50/E. § (3) bekezdésének a) pontja a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

197

Az 50/E. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

198

Az 50/F. §-t a 2004: XXIX. törvény 15. §-a iktatta be.

199

Az 51. § (1)–(3) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 31. §-ával megállapított szöveg, rendelkezései – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – 1998. július 1-jén léptek hatályba.

200

Az 51/A. §-t a 2006: VII. törvény 15. §-a iktatta be.

201

Az 53. § (4) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 32. §-a iktatta a szövegbe, rendelkezései – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – 1998. július 1-jén léptek hatályba.

202

Az 55. § (1) bekezdésének c) pontját az 1997: LXXI. törvény 33. §-ának (1) bekezdése állapította meg, mely egyidejűleg új d) pontot is iktatott be és az eredeti d)–e) pont jelölését e)–f) pontra változtatta. Rendelkezései – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében 1998. július 1-jén léptek hatályba.

203

Az 55. § (2) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 33. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

204

Az 56. § (1) bekezdésének d) pontját az 1997: LXXI. törvény 34. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti d)–f) pont jelölését e)–g) pontra változtatva. A d) pont a 2002: XXII. törvény 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

205

Az 56. § (2) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 34. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

206

Az 56. § (3) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 34. §-ának (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

207

Az 57. § új (2) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 32. § (5) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva.

208

Az 57. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2009: CXLIX. törvény 32. § (5) bekezdése.

209

Az 58. § (1) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 33. §-a szerint módosított szöveg.

210

Az 58. § (3) bekezdésében előforduló "személyi alapbér" megjelölés alatt "alapilletményt" kell érteni, 1998. július 1-jétől.

211

A 60. § első mondata az 1997: LXXI. törvény 35. §-ával megállapított szöveg, amely – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

212

A 64. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

213

A 66. § (1) bekezdésének első mondata az 1997: LXXI. törvény 37. §-ának (1) bekezdése szerint kiegészített szöveg, amely – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

214

A 66. § (2) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 37. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe és egyidejűleg a (2)–(4) bekezdés számozását (3)–(5) bekezdésre változtatta. Rendelkezései – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében – 1998. július 1-jén léptek hatályba.

215

A 66. § (2) bekezdésének e) pontját a 2008: CX. törvény 11. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

216

A 66. § (5) bekezdése /volt (4)/ az 1997: LXXI. törvény 37. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg, amely – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

217

Az 1997: LXXI. törvény 38. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

218

Az 1997: LXXI. törvény 38. §-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

219

A 76. § (2) bekezdésének b) pontja az 1997: LXXI. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

220

Az 1997: LXXI. törvény 40. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének d) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

221

A 77. § (4) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 40. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2009: CXLIX. törvény 33. §-a szerint módosított szöveg.

222

A 77. § (5) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 33. §-a szerint módosított szöveg.

223

A 79. § (1) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

224

A 79. § (2) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

225

A 79. § (3) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

226

A 80. § (3) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

227

A 80/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 42. §-a iktatta a szövegbe és – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének e) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

228

A 81. § az 1998: XC. törvény 91. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

229

A 81/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

230

A 81/B. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

231

A 81/C. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be, szövege a 2000: CXXXIII. törvény 92. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

232

A 81/D. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

233

A 81/E. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

234

A 81/F. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

235

A 81/G. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

236

A 81/G. § (2) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 122. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

237

A 81/H. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

238

A 81/I. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

239

A 81/J. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: CX. törvény 11. § (1) bekezdésének d) pontja.

240

A 81/K. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

241

A 81/L. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

242

A 81/M. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be.

243

A 81/N. §-t az 1997: LXXI. törvény 44. §-a iktatta be, szövege a 2004: CXXXIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

244

A XV. fejezetben a 2001: XXXVI. törvény 91. § (4) bekezdése alapján az „ügykezelő” szövegrész helyébe az „írnok” szövegrész lépett.

245

A 82. § (1) bekezdése az 1999: CX. törvény 160. §-a, a 2009: CXLIX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

246

A 82. § (2) bekezdése a 2007: I. törvény 102. § (1) bekezdésével megállapított és a 2009: CXLIX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

247

A 83. § (2) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 45. §-a szerint kiegészített szöveg.

248

A 84. § (2) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

249

A 86. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 46. §-ával megállapított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének f) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

250

A 86. § (2) bekezdése a 2001: XXXI. törvény 27. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

251

A 86/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 47. §-a iktatta a szövegbe, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének f) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

252

A 87. § (1) bekezdésének i) pontját a 2001: XXXVI. törvény 90. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának e) pontja.

253

A 87. § (2) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 48. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének f) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba. A (2) bekezdés felvezető szövegrésze a 2004: LVII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

254

A 87. § (3) bekezdésének új a) pontját a 2004: CXXXIII. törvény 3. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti a)–b) pont jelölését b)–c) pontra változtatva.

255

A 87. § eredeti a) pontjának jelölését b) pontra változtatta a 2004: CXXXIII. törvény 3. §-a.

256

A 87. § (3) bekezdésének b) pontja az 1998: XC. törvény 91. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg, jelölését c) pontra változtatta a 2004: CXXXIII. törvény 3. §-a.

257

A 88. § az 1997: LXXI. törvény 49. §-ával megállapított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének f) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

258

A 89. § (2) bekezdése a 2001: XVI. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

259

A 89. § (3) bekezdése a 2001: XVI. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

260

A 90. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 51. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

261

Az 1997: LXXI. törvény 51. §-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

262

A 90/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be, szövege a 2000: CXXXIII. törvény 92. §-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

263

A 90/B. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

264

A 90/B. § (1) bekezdése a 2001: XXXVI. törvény 91. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

265

A 90/B. § (2) bekezdése a 2001: XXXVI. törvény 91. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

266

A 90/B. § (3) bekezdése a 2001: XXXVI. törvény 91. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

267

A 90/B. § (4) bekezdése a 2001: XXXVI. törvény 91. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

268

A 90/B. § (5) bekezdését a 2001: XXXVI. törvény 91. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

269

A 90/C. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

270

A 90/D. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

271

A 90/E. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

272

A 90/E. § (2) bekezdése a 2001: XXXVI. törvény 91. § (3) bekezdése és a 2004: CXXXV. törvény 122. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

273

A 90/F. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

274

A 90/G. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

275

A 90/G. § (1) bekezdése a 2001: XXXI. törvény 27. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

276

A 90/G. § (2) bekezdése a 2001: XXXI. törvény 27. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

277

A 90/G. § (4) bekezdését az 1999: CX. törvény 161. §-a iktatta be.

278

A 90/H. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

279

A 90/I. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

280

A 90/J. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be.

281

A 90/K. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: CX. törvény 11. § (1) bekezdésének d) pontja.

282

A 90/L. §-t az 1997: LXXI. törvény 52. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

283

A 91. § (1) bekezdése az 1999: CX. törvény 162. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

284

A 91. § (2)–(3) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 53. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

285

A 91. § (4) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 53. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

286

A 92. § új a) pontját az 1997: LXXI. törvény 54. §-a iktatta a szövegbe és egyidejűleg az eredeti a)–e) pontok jelölését b)–f) pontokra változtatta. Az a) pont a 2001: XXXVI. törvény 91. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

287

A 92. § g) pontját a 2009: CXLIX. törvény 32. § (6) bekezdése iktatta be.

288

A 92/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 55. §-a iktatta a szövegbe, rendelkezései – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében – 1998. július 1-jén léptek hatályba.

289

A 93. § a 2009: CXLIX. törvény 32. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

290

A XVI. fejezetben a 2001: XXXVI. törvény 91. § (4) bekezdése alapján az „ügykezelő” szövegrész helyébe az „írnok” szövegrész lépett.

291

Az 1997: LXXI. törvény 57. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

292

A 94. § (2) bekezdése a 2001: XXXI. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

293

A 94. § új (4) bekezdését az 1996: XLIII. törvény 332. §-a (7) bekezdésének b) pontja iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az addigi (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatta.

294

Az 1997: LXXI. törvény 57. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

295

Az 1997: LXXI. törvény 57. §-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének g) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

296

A 94/A. §-t az 1997: LXXI. törvény 58. §-a iktatta a szövegbe.

297

A 94/A. § (2) bekezdése a 2006: VII. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

298

A 94/B. §-t a 2001: XXXVI. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának e) pontja.

299

A 94/C. §-t a 2001: XXXVI. törvény 91. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

300

A 94/C. § (1) bekezdésének b) pontja a 2010: XLIII. törvény 84. § j) pontja szerint módosított szöveg.

301

A 94/C. § (3) bekezdése a 2010: XLIII. törvény 84. § j) pontja szerint módosított szöveg.

302

A 95. § (1) bekezdéséből az "előmeneteli törvényben" szövegrészt az 1997: LXXI. törvény 74. §-a (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte 1998. július 1. napjával.

303

A 95. § (2) bekezdésének b) pontja a 2001: XVI. törvény 28. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.

304

A 95. § (2) bekezdésének c) pontja a 2003: XX. törvény 57. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

305

A 95. § (3) bekezdése a 2001: XVI. törvény 28. §-ának (5) bekezdésével megállapított szöveg.

306

A 95. § (3) bekezdésének új b) pontját a 2003: XX. törvény 57. § (4) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti b)–f) pont jelölését c)–g) pontra változtatva.

307

A 95. § (3) bekezdése eredeti b) pontjának jelölését c) pontra változtatta a 2003: XX. törvény 57. § (4) bekezdése.

308

A 95. § (3) bekezdése eredeti c) pontjának jelölését d) pontra változtatta a 2003: XX. törvény 57. § (4) bekezdése.

309

A 95. § (3) bekezdése eredeti d) pontjának jelölését e) pontra változtatta a 2003: XX. törvény 57. § (4) bekezdése.

310

A 95. § (3) bekezdése eredeti e) pontjának jelölését f) pontra változtatta a 2003: XX. törvény 57. § (4) bekezdése.

311

A 95. § (3) bekezdése eredeti f) pontjának jelölését g) pontra változtatta a 2003: XX. törvény 57. § (4) bekezdése, szövegét az 57. § (5) bekezdése állapította meg.

312

A 95. § (4) bekezdése a 2003: XX. törvény 57. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

313

A 95. § (6) bekezdését az 1999: LVI. törvény 34. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXXVI. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

314

A 95. § (7) bekezdését az 1997: LXXI. törvény 74. §-a (2) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2001: XXXI. törvény 25. §-a iktatta a szövegbe.

315

A 96. § (1) bekezdése az 1997: LXXI. törvény 60. §-ával megállapított szöveg, amely – e törvény 65. §-a (2) bekezdésének h) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

316

A 96. § (2) bekezdésében az "és az előmeneteli törvény" szövegrészt az 1997: LXXI. törvény 74. §-a (2) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte 1998. július hó 1. napjával.

317

Az 1997: LXXI. törvény 61. §-a szerint módosított szöveg, amely – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének h) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

318

A 99. § (5) bekezdése a 2009: LXXXIII. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

319

Lásd az 1998: XIX. törvényt.

320

Az 1997: LXXI. törvény 61. §-a szerint módosított szöveg, amely – a törvény 65. §-a (2) bekezdésének h) pontja értelmében – 1998. július 1-jén lépett hatályba.

321

A 99. § új (7) bekezdését a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva. A 99. § (7) bekezdésének első mondata a 2006: CIX. törvény 169. §-ának j) pontja szerint módosított szöveg.

322

A 99. § új (8) bekezdését a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8) bekezdés számozását (11) bekezdésre változtatva.

323

A 99. § új (9) bekezdését a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9) bekezdés számozását (12) bekezdésre változtatva.

324

A 99. § eredeti (7) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése.

325

A 99. § eredeti (8) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése.

326

A 99. § eredeti (9) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése.

327

A 99. § eredeti (10) bekezdésének számozását (13) bekezdésre változtatta a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése.

328

A 99. § eredeti (11) bekezdésének számozását (14) bekezdésre változtatta a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése, szövege e módosító törvény 26. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

329

A 99. § eredeti (12) bekezdésének számozását (15) bekezdésre változtatta a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése.

330

A 99. § eredeti (13) bekezdésének számozását (16) bekezdésre változtatta a 2001: XXXI. törvény 26. § (1) bekezdése.

331

A 100. § (1) bekezdése a 2001: XXXI. törvény 28. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

332

A 100. § (2) bekezdése a 2001: XXXI. törvény 28. § (1) bekezdése, a 2009: CLV. törvény 42. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

333

A 100. § (3) bekezdésének felvezető szövege a 2001: XXXI. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

334

A 100. § (3) bekezdésének a) pontja a 2001: XXXI. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 89. § (1) bekezdésének d) pontja, a 2009: XLVII. törvény 105. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

336

A 100. § (3) bekezdés b) pontja a 2009: CLV. törvény 42. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

337

A 101. § (2) bekezdését a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

338

A 104. § (1)–(2) bekezdését a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

339

A 105. §-t az 1997: LXXI. törvény 74. §-a (2) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte 1998. július hó 1. napjával.

340

A 106. §-t a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

341

A 109. §-t a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

342

A 111. § (1)–(2) bekezdését a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

343

A 111. § (3) bekezdését a 2001: XVI. törvény 28. §-ának (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: XX. törvény 57. § (7) bekezdésével, felvezető szövegrésze a 2007: I. törvény 102. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

344

A 111. § (3) bekezdésének d) pontját a 2007: I. törvény 102. § (2) bekezdése iktatta be.

345

Az 1. és 2. számú mellékletet az 1997: LXXI. törvény 63. §-a, valamint l. és 2. számú melléklete iktatta a szövegbe. A törvényhely egyidejűleg az eredeti 1.számú melléklet számozását 3. számúra, az eredeti 2. számú melléklet számozását 8. számúra változtatta 1998. július hó 1. napjával.

346

A 2. számú melléklet 4. pontja a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

347

A 2. számú melléklet 7. pontja a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

348

A 2. számú melléklet 9. pontja a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

349

A 2. számú melléklet 10. pontja a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

350

A 3. számú melléklet I. pontja a 2004: XXIX. törvény 148. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

351

A 3. számú melléklet IV. részének második francia bekezdése az 1997: LXXI. törvény 64. §-ának (4) bekezdése, a 2007: XXXIII. törvény 9. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 9. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2007. június hónapra járó illetmény, illetve munkabér kifizetésekor kell alkalmazni. Lásd még ez utóbbi módosító törvény 8. §-át.

352

A 3. számú melléklet VIII. pontját a 2004: CXXXV. törvény 92. § (5) bekezdése iktatta be.

353

A 4.–7. számú mellékletet az 1997: LXXI. törvény 63. §-a, illetve 3–6. számú melléklete iktatta a szövegbe, 1998. július hó 1. napjával.

354

Az 5. számú melléklet a 2001: XXXVI. törvény 91. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

355

A 6. számú mellékletet a 2001: XXXVI. törvény 91. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

356

A 7. számú melléklet a 2001: XXXI. törvény 27. § (4) bekezdése és a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

357

A 8. számú melléklet I. 1. a) alpontja a 2001: XXXI. törvény 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

358

A 8. számú melléklet I. 1. f) alpontját a 2001: XXXI. törvény 29. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

359

A 8. sz. melléklet II/1. pontának a) alpontja az 1996: LXVI. törvény 43. §-a (5) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

360

A III./1. a) pontból a ”főügyészségeken, illetve helyi ügyészségeken” szövegrész az 1997: LXXI. törvény 74. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte 1997. október 1. napjával.

361

A 8. számú melléklet III. 1. pont c) alpontja a 2009: CLV. törvény 42. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére