GK BH 1994/96
GK BH 1994/96
1994.02.01.
I. A ,,vélelmezett'' és a ,,látszaton alapuló'' képviselet elhatárolása [Ptk. 129. § (2) bek., 220. § (1) bek., 221. § (1)—(2) bek.].
II. Az álképviselő által munkakörében okozott kárért harmadik személyekkel szemben a munkáltató kártérítési felelőssége [Ptk. 348. § (1) bek.].
Az alperes alkalmazásában állott St. J. az alperes nevében 1990. február 15-én kelt levelében ajánlatot tett a felperesnek szovjet exportra szállítandó női blúzok és férfiingek gyártására azzal, hogy az aláírt minták alapján a gyártást megkezdhetik. A tárgyalásaik alapján 1990. március 29-én keretszállítási szerződés jött létre, amelyen St. J. a saját névaláírása mellett az alperesnél akkor már alkalmazásban nem állott Dr. N. Z. jogtanácsos nevét aláhamisította és mindkét aláírás mellett használta az alperes bélyegzőjét is. A szerződés részét képezték az eredeti megrendelések (specifikációk). St. J. 1990. évre a specifikációt is átadta a felperesnek, amelyben a termék megnevezése, a modell száma, anyaga, ára, mennyisége és a szállítási határidő is fel volt tüntetve. A szerződésben kikötötték - erre a specifikáció is kitért -, hogy a gyártási kontramintát mindkét félnek cégszerűen kell aláírnia, és el kell látni vállalati bélyegzővel is. A felperes az 1990. évben ezen szerződés alapján 3 761 127 Ft értékben szállított női blúzokat az alperesnek. A számla kiegyenlítése elől azonban az alperes arra hivatkozva zárkózott el, hogy a felperessel nem kötött szerződést.
A felperes a keresetében 11 759 860 Ft és ennek évi 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a kereseti követelése a 3 761 127 Ft értékben átvett áruk ellenértéke, a további áruk átvételének megtagadása miatt elmaradt haszon összegét pedig 7 998 733 Ft-ban jelölte meg. A kereseti követelését elsődlegesen arra alapozta, hogy a felek között a perbeli szerződés érvényesen létrejött, mert St. J. a cég képviseletében járt el, s minden lényeges kérdésben megállapodtak. A felperes St. J. személyében olyan álképviselővel tárgyalt, akit jogszerűen tekintett az alperes képviselőjének. A kereseti követelése jogcímét másodlagosan a Ptk. 348. §-a alapján szerződésen kívüli kártérítésben jelölte meg.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta a felelősségének jogalapját, az összegszerűségre azonban észrevételt nem tett. Elsődlegesen azzal védekezett, hogy a felek között a szerződés nem jött létre, mert St. J. a perbeli szerződés megkötésére nem volt jogosult, azt bűncselekmény megvalósításával kötötte meg. Másodlagos védekezése pedig arra irányult, hogy a felek a keretszerződésben meghatározott minden lényeges kérdésben - például a szállítandó áru mértékére vonatkozóan - nem állapodtak meg, a felperes által hivatkozott kontraminta aláírása, valamint a minőség tanúsítása nem szerződésszerű. A felperes a termékek gyártását, mivel minden lényeges kérdésben nem volt megállapodás, a saját kockázatára kezdte meg. Utalt arra is, hogy az 1990. február 15-én kelt megrendelésnek nevezett levél címzettje nem a felperes volt, a címét a felperes később az alperes dolgozói előtt javította ki és írta rá a saját nevét.
Az elsőfokú bíróság, miután a felek egyeztetése eredménytelen volt, E. Gy.-né igazságügyi textilvegyész szakértőtől szerzett be szakvéleményt. A szakvéleményből megállapíthatóan a kontraminták hitelessége nem felelt meg a megállapodásnak, de azt mindkét fél aláírta. A minőségi bizonyítványt a felperes alvállalkozója állította ki az általa a perbeli termékek gyártásához felhasznált anyagról, de ez nem elégséges a konfekcionált termékek minőségének a tanúsítására. A termékhez adott csomagolási jegy sem volt alkalmas a termék továbbszállítására, mert az lényeges adatokat nem tartalmazott (pl. nem volt darabonkénti, méretenkénti, valamint modellenkénti összesítés). A specifikációt illetően hiányként értékelhető, hogy méretbeosztást nem tartalmaz, de a felperes által szállított mennyiség kétféle modellszámú és a szerződésnek megfelelő volt.
Az elsőfokú bíróság St. J.-t tanúként hallgatta meg, aki beismerte, hogy a perbeli szerződés megkötésére nem volt megbízása, azon a volt jogtanácsos aláírását hamisította. Előadta, hogy 1979. áprilistól 1990. november 14-ig az alperesnél műszaki ügyintéző volt. Bélyegzőhasználati jogosultsággal rendelkezett, de szerződéses megállapodás létrehozása, így a perbeli szerződés megkötése sem tartozott a munkaköréhez. A felperessel - nevezetesen K. Gy.-vel - 1989-ben került kapcsolatba, akit arról tájékoztatott, hogy üzletkötési jogosultsággal rendelkezik.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és a felperest 500 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy St. J.-nek nem volt a perbeli szerződés megkötésére jogosultsága, de erről a felperes nem tudott, így jogszerűen tekintette őt az alperes képviselőjének. A perbeli szerződésben azonban a felek lényeges kérdésekben, így a választék tekintetében, a méretbeosztásban stb. nem állapodtak meg. Ezért azt állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek között a szerződés nem jött létre. Ebből következően a felperesnek az áru visszakövetelésére van joga, de nem követelheti annak az ellenértékét és az elmaradt hasznát sem.
Ezen ítélet ellen a felperes fellebbezett, és az elsőfokú ítélet megváltoztatását, az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Sérelmezte az ítélet azon megállapítását, mely szerint a szerződés nem jött létre. A lényeges kérdésekre a specifikáció kitért, mert tartalmazta a szerződés tárgyát, modell számát, anyagát, a mintát, az áru mennyiségét, árát, a szállítási határidőt. A kontramintát mind a két fél aláírta, így a választék is meghatározásra került. A tanú vallomása arra is tartalmaz adatot, hogy a külföldi vevő a kontramintát elfogadta. Egyébként is az alperes a teljesítést elfogadta, szavatossági kifogást nem terjesztett elő. A fellebbezésében megismételte az alkalmazotti kártérítési felelősséggel kapcsolatban az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontját.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés a jogalap tekintetében alapos, az összegszerűség tekintetében azonban csak annyiban alapos, hogy az eddig megállapított tényállás az ügy megnyugtató eldöntéséhez nem elegendő.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú eljárásban is azt kellett vizsgálni, hogy:I. St. J.-t lehet-e az alperes képviselőjének tekinteni a perbeli szerződés megkötésénél (Ptk. 222. §),
2. a szerződés érvényesen létrejött-e (Ptk. 205. §),
3. az alperes felelős-e azért a kárért, amelyet St. J. a perbeli szerződés megkötésével okozott a felperesnek [Ptk. 348. § (1) bek.].
Az első kérdést vizsgálva, a másodfokú bíróság megállapította, hogy St. J. a perbeli időben, mint műszaki ügyintéző állt alkalmazásban, ennek keretében a cipőipar és a bőrruházat területén a gyártókkal tárgyalásokat folytatott. Ezek a tárgyalások szakmai szempontból készítették elő a szerződések megkötését, s a műszaki ügyintéző a tárgyalásokról készített specifikáció lepecsételése miatt rendelkezett a cég bélyegzőjével. St. J.-nek a beosztásánál, a munkakörénél fogva szerződések megkötésére nem volt jogosultsága (szervezeti képviselet), és külön meghatalmazással sem rendelkezett szerződések - így a perbeli szerződés - megkötésére. Ennélfogva a Ptk. 222. §-a alapján nem lehet őt az alperes képviselőjének tekinteni. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy vélelmezett képviseletről van szó. A Ptk. 220. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint ugyanis az áru adásvételével vagy egyéb szolgáltatás nyújtásával rendszeresen foglalkozó jogi személynek az ügyfélforgalom számára nyitvaálló helyiségeiben dolgozó alkalmazottakat és tagot - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik, vagy a körülményekből más nem következik - az ott szokásos szerződések megkötésénél és lebonyolításánál kell a jogi személy képviselőjének tekinteni. Az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiség kifejezésen az állandó bírói gyakorlat olyan helyiségeket ért - összhangban a Ptk. 129. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal -, amelyekbe a fogyasztó közönség bármely tagja bemehet, és ott kiszolgálják. Így nem tartozik ebbe a körbe az alperes hivatali helyisége, irodája. A felperes szerint St. J.-vel az alperes hivatali helyiségében tárgyaltak, de azt nem tudta pontosan, hogy ez a központi épületben vagy az alperes bemutatótermében volt.
A bírói gyakorlat ismeri még a harmadik jóhiszemű személyek irányában az ún. látszaton alapuló képviseletet. Ez olyan dolgozók tekintetében áll fenn, akik beosztásuknál fogva rendszeres tárgyalásokat folytatnak és a harmadik jóhiszemű személyek a munkáltató, illetve szervezeti képviselője eljárásából (pl. maga küldi a tárgyalásra a dolgozóját és annak eljárását már más alkalommal is jóváhagyta) alapos okkal következtetnek arra, hogy az illető személynek képviseleti jogosultsága van. A felperes azonban St. J.-t korábban nem ismerte, vele, mint az alperes nevében eljáró személlyel más alkalommal nem tárgyalt. A szerződéses tárgyalások jelentős értékre folytak, így a másodfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a felperes a látszatban kellő alappal nem bízhatott.
Ilyen adatok alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy St. J.-nek a perbeli szerződés megkötésére képviseleti jogosultsága nem volt, az alperes az eljárását nem hagyta jóvá [Ptk. 221. § (1) bek.], ennélfogva a perbeli szerződésnek a Ptk. 219. §-a (2) bekezdése alapján nem lett az alperes jogosultja, illetőleg kötelezettje.
St. J. a szerződés megkötésénél a felperest szándékosan megtévesztette, ezért a perbeli eljárása rosszhiszemű volt, s ennek folytán a Ptk. 221. § (2) bekezdése alapján az elvállalt kötelezettségért ő tartoznék helytállni. Minthogy erre nyilvánvalóan nem képes, teljes kártérítéssel tartozik a felperesnek. Felelősségének mértéke a megkötött szerződéshez igazodik, ezért jelentősége van annak, hogy a szerződés az álképviselővel létrejött-e.
A második kérdés a szerződés létrejöttének a vizsgálata. Ezzel kapcsolatban helyesen hivatkozott az alperes arra, hogy a Ptk. 205. §-a (2) bekezdése alapján a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges kérdésekben meg kell állapodni. A perbeli szállítási szerződésben St. J. és a felperes minden lényeges kérdésben megállapodott, mert a specifikáció pontosan tartalmazta a gyártandó termék modellszámát, a felhasználandó anyagot, a szállítási határidőt, a mennyiséget és az egységárat, valamint a kontraminta átadása is megtörtént. St. J. tanúvallomásából megállapítható volt, hogy a választékban és a minőségben is megállapodtak, erre utal egyébként a raktári beszállításhoz tartozó átvételi elismervény is. Annak, hogy a kontraminta aláírása nem volt szerződésszerű, azért nincs jelentősége, mert a szakvéleményből megállapíthatóan a felperes által szállított minőség, amely megfelelt a kontramintának, sem az alperes, sem a külföldi vevő részéről nem esett minőségi kifogás alá. A városbontás hiánya sem lényeges kérdés, mert az egész szállítmány Moszkvába ment volna. A minőségi bizonyítvány hiánya pedig, bár hibás teljesítésnek minősül, nem feltétele a szerződés létrejöttének.
E szerződés teljesítésének elmaradásáért az alperes alkalmazottjának kártérítési felelőssége - a fentiek szerint - megállapítható volt. Az alkalmazott magatartásáért, amennyiben a Ptk. 348. §-a (1) bekezdé s ében írt feltételek fennállnak, az alperes, mint munkáltató felelős. A munkáltató felelősségének feltétele pedig az, hogy az alkalmazott károkozása a munkaviszonyával összefüggésben történjék. St. J. munkaköréhez tartozott, hogy a gyártókkal - szakmai kérdésekben - tárgyaljon, velük a specifikáció tartalmában is megállapodhatott, ebben a körben rendelkezett az alperes cégbélyegzőjével és a munkakörénél fogva hozzájutott szerződéskötési formanyomtatványhoz is. Továbbá módja volt az árut az alperes raktárába bevételezni. Ezek az alperes - mint munkáltató - által biztosított lehetőségek hozták az alkalmazottat abba a helyzetbe, hogy mint álképviselő illetéktelenül a munkáltatója nevében eljárjon, és így a munkaviszonyával összefüggésben a felperesnek kárt okozzon. Ezért a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes jogszerűen terjesztette elő a keresetét az alperessel - mint munkáltatóval - szemben kártérítés jogcímén.
A Legfelsőbb Bíróság azonban az alperes kártérítési felelőssége mellett azt is vizsgálta, hogy a felperes a szerződés megkötésekor elvárható gondossággal járt-e el. A fentiekben már utalt rá a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes sem megfelelő gondossággal járt el a szerződés megkötésénél. Igaz ugyan, hogy a gazdasági életben a cégek között általában nem szokásos a tárgyalások megkezdése előtt a meghatalmazás kérése, de a perbeli körülmények (így magas szerződési érték, a felek között korábban hiányzó gazdasági kapcsolat, St. J.-vel ez volt az első üzleti tárgyalása a felperesnek, a szerződésen St. J. a beosztását nem tüntette fel) indokolttá tették volna a felperes részéről is a körültekintőbb, gondosabb eljárást. Mindezeket a körülményeket a másodfokú bíróság együttesen értékelte és mérlegelés alapján arra a következtetésre jutott, hogy a kár bekövetkeztében a felperes is közrehatott, ezért a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel teljes körű kártérítésre nem tarthat igényt. A felek közrehatásának az arányát 50-50%-ban állapította meg.
Az eddig felderített tényállás alapján azonban nincs kellő adat annak megállapítására, hogy a felperest milyen összegű kár érte. A kár összege tekintetében a tényállás feltárása további nagy terjedelmű bizonyításkiegészítést tesz szükségessé. Tekintettel arra, hogy a perbeli esetben a keresettel érvényesített jog fennállására és a felperest ennek alapján megillető követelés összegére a vita elkülöníthető, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 213. §-a (2) bekezdésének megfelelően a jogalap kérdésében az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az alperes kártérítési felelősségét a kár 50%-a erejéig megállapította, míg a kár összegére nézve a Pp. 253. §-a (4) bekezdésének utolsó fordulata alapján az elsőfokú bíróságot a tárgyalás folytatására utasította. (Legf. Bír. Gf. I. 31 500/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás