GK BH 1994/97
GK BH 1994/97
1994.02.01.
Ha a lízingbe vevő a teljes lízingdíjat még a lízingtárgy átadása előtt kifizeti, lízingszerződésről nem lehet beszélni. Pénzügyi lízing esetén hitelnyújtásról van szó, ha erre nem kerül sor, akkor színlelt szerződés miatt a semmisség következményeit kell alkalmazni [Ptk. 205. § (1) bek., 207. § (1) és (4) bek., 234. § (2) bek., 237. §, 315. §, 319. § (3) bek., 320. § (1) bek., 328. § (1) bek., 368. § (1) bek., 379. § (1) bek., 7/1978. (II. 1.) MT r. 18. § (4) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 7 060 521 Ft tőkét, ennek évi 20% kamatát, a korábbi részteljesítések folytán felmerült 36 376 Ft késedelmi kamatot, 281 955 Ft eljárási illetéket és 50 000 Ft képviseleti költséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felek 1990. november 12-én lízingszerződést kötöttek, amelyben az alperes vállalta, hogy 5 db Ford típusú gépkocsit a felperes részére használatra - 13 237 185 Ft lízingdíj ellenében - átenged. A szerződés megkötését követően - 1990. november 19-én - a felperes 11 913 466 Ft, majd 1991. február 4-én további 1 323 694 Ft lízingdíjat fizetett ki, ezzel lízingdíj-fizetési kötelezettségét teljes egészében rendezte. A szerződés megkötésekor azonban a járművek nem voltak az alperes tulajdonában. A felperes 1990. október 19-én 5 db Ford típusú gépkocsira adott megrendelést az Eu. Kft.-nek. A kft. 4 db gépkocsi szállítását visszaigazolta és azok átadását a megrendelés visszaigazolásától számított 8-10 hétre vállalta. A felperes a megrendeléseket az alperesnek adta át, és egyúttal 1990. november 19-én megkötötte a perbeli szerződést. A gépkocsik nettó vételára 9 413 109 Ft, bruttó vételára pedig 11 766 386 Ft volt. Az alperes vételárként 9 413 109 Ft-ot az Eu. kft. részére kifizetett, a gépkocsik azonban sem a megrendeléstől számított 8-10 hét alatt, sem a később vállalt - 1991. március végi - póthatáridőre sem érkeztek meg, ezért a felperes 1991. május 29-én elállt az alperessel kötött lízingszerződéstől és a kifizetett lízingdíjaknak, azok kamatainak, a 12% meghiúsulási kötbérnek és a felmerült kárainak a megtérítésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyúttal viszontkeresetet támasztott, amelyben elmaradt haszon címén a felperestől részére járó 13 237 185 Ft lízingdíj és a gépkocsi bruttó vételára - 11 766 386 Ft - különbözeteként 1 176 639 Ft megítélését kérte.
Az alperes időközben két részletben 6 176 639 Ft lízingdíjat a felperesnek visszafizetett, ezért a felperes a keresetét 7 060 521 Ft lízingdíjra és annak járulékaira szállította le.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben alaposnak találta. Megállapította, hogy bár a felperes a lízingdíjat teljes összegben az alperes részére átutalta, a lízing tárgyát képező gépkocsikat az alperes nem bocsátotta a rendelkezésére. Nem kétséges, hogy a felperesnek volt először megrendelése az Eu. Kft.-nél, a szállítási szerződést azonban a felperes az alperesre engedményezte, ezt követően tehát a gépkocsik biztosítása már az alperes feladata volt. Az engedményezés ingyenesen történt, ezért az alperes nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy szállítási szerződés kötelezettjének teljesítéséért a felperest a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése szerint kezesi felelősség terhelné. Az alperes többszöri határidő-módosítás után sem teljesítette a szerződést, ezért a felperesnek jogában állt attól elállni és a már kifizetett lízingdíjat az alperestől visszakövetelni. Megalapozatlannak találta a felperesnek a kötbér és a kártérítés megfizetésére irányuló igényét. Ugyancsak alaptalannak ítélte az alperes viszontkeresetét is, álláspontja szerint a felperes az alperesnek kárt nem okozott, az elmaradt hasznát kárként nem a felperessel, hanem a szállítási szerződést megszegő Eu. Kft.-vel szemben érvényesítheti. Megállapította, hogy a felek között nem ún. pénzügyi lízingszerződés jött létre, a szerződés tárgya egyértelműen gépkocsiknak az alperes részéről történt lízingbe adása volt, amely szerződést az alperes nem teljesítette.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kereset elutasítását, illetőleg a felperesnek a viszontkereset szerinti marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperes az Eu. Kft.-vel kötött szállítási szerződésből eredő jogosultságait az alperesre engedményezte és ezzel tulajdonképpen az alperest megkárosította. Állította, hogy az engedményezés ellenérték fejében történt ezért a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes kezesként felel az engedményezett szerződés teljesítéséért. Fenntartotta azt a korábbi álláspontját, hogy a felperessel kötött lízingszerződés valójában pénzügyi lízing volt, a szerződés megkötésekor a lízingdíj 10%-ával azonos összegben adott hitelt a felperesnek. A viszontkeresetével kapcsolatosan előadta, hogy a járműveket lízingbe vevő felperes volt köteles megfelelő kereskedelmi gondossággal kiválasztani a lízingelt eszközöket és kijelölni azok szállítóját. A szállító kijelölésekor a felperes nem járt el kellő gondossággal. A lízingszerződés a szállító szerződésszegése miatt hiúsult meg, ezért köteles a felperes a lízingszerződés meghiúsulása miatt kárként jelentkező elmaradt hasznának, 1 176 639 Ft-nak megfizetésére.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Az alperes fellebbezése nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alperes azon jogi álláspontjával, amely szerint a lízingszerződést, mint önálló szerződési típust a Ptk. nem szabályozza, a gazdasági életben azonban a lízingszerződés évek óta önálló szerződéstípusként funkcionál. A lízingszerződés gyakorlatilag olyan adásvétellel vegyes bérleti szerződés, amely alapján a lízingbe adó termelőeszközök használatát biztosítja a lízingbe vevő részére díjazás ellenében. A szerződés jellemzője, hogy annak megszűnésekor a bérelt dolog tulajdonjoga vagy átszáll a lízingbe vevőre, vagy pedig a Ptk. 375. §-ának (1) bekezdése szerinti vételi jogot (opciót) nyer azok megvásárlására. A gyakorlatban a lízingszerződés megkötésére általában akkor kerül sor, ha a lízingbe vevőnek nincsen elegendő pénze az egyes berendezések megvásárlására, vagy anyagi eszközeit nem kívánja beruházásra fordítani.
A perbeli esetben a felek az általuk kötött szerződést lízingszerződésnek nevezték, az azonban ténylegesen nem a fenti tartalmú ügyletet takarja. Annak megállapításához, hogy valójában a felek között milyen típusú szerződés jött létre, azt kell vizsgálni, hogy a felek szerződési akarata milyen jogviszony létrehozására irányult [Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése].
A felek szerződési nyilatkozatát a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében írt szempontok szerint vizsgálva az állapítható meg, hogy a perbeli szerződés nem lízingszerződés. A felek között létrejött szerződés 13. és 14. pontja szerint ugyanis az első díjrészlet - a lízingdíj 90%-a - a szerződés megkötését követő 15 napon belül volt esedékes, a további díj, azaz 10% a szerződést követő 1 éven belül. Ugyanakkor a 15. pont szerint a díjfizetési kötelezettséget esedékesség szerint a 2. számú melléklet tartalmazza, mely a teljes lízingdíj megfizetésének végső határidejét már 1991. február 15-ben határozza meg.
Az iratokból megállapítható, hogy a perbeli szállító járművek bruttó vételára 11 766 386 Ft volt. A felperes által a lízingdíj első részleteként 1990. november 19-én átutalt - a lízingdíj 90%-át kitevő - 11 913 466 Ft a teljes bruttó vételárat fedezte és ehhez az alperes olyan időpontban jutott hozzá, amikor a felperes a szerződés tárgyát képező járműveket meg sem kapta, sőt ezt követően a gépkocsik átadásának a szerződésben írt időpontját megelőzően - számla alapján - a felperes a még hiányzó lízingdíjat is kiegyenlítette, ehhez képest az alperes a teljes 13 237 185 Ft lízingdíjhoz olyan időpontban jutott hozzá, amikor a lízing még meg sem kezdődött. Ebből következik, hogy az alperes részéről az ügylet pénzügyi finanszírozására ténylegesen nem került sor.
Az alperes annak ellenére, hogy a felperes a teljes lízingdíjat a lízing kezdő időpontja előtt megfizette, a járművek tulajdonjogát az átadástól számított 6 hónapig fent kívánta tartani. A gépjárművek vételárának, illetve a "lízingdíjnak" teljes kifizetése esetén a felperest a tulajdonjog is megilleti, így életszerűtlen, hogy csak a dolog használati jogát kívánja megszerezni. A Ptk. 368. §-ának (1) bekezdése szerint is az eladó a tulajdonjogot legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn, a vételár kifizetésével a dolog feletti tulajdonjoga megszűnik.
Az alperes a pénzügyi lízing létrejöttére alaptalanul hivatkozott. A pénzügyi lízing az alperes részéről a berendezések vételárához történő hitelnyújtást feltételezné. Ilyen hitelt azonban az alperes a vételárhoz nem nyújtott, de az alperes részéről a lízingdíjra sem történt hitelnyújtás, hiszen a felperes azt a szerződés alapján a lízing kezdete előtt kifizette. A lízingszerződésnek szükségszerű tartalmi eleme, hogy a lízingbe vevő a lízingdíjat a szerződés hatálybalépését követően, annak lejártáig azonos időközönként több részletben egyenlíti ki, ez nem a lízingdíj meghitelezését, hanem az egyes díjrészletek esedékességének megállapítását jelenti.
Azt, hogy közöttük nem lízingszerződés jött létre, mind a felperesnek, mind az alperesnek a fentiek szerint tudnia kellett. A lízingszerződés a felek között színlelt szerződés volt, ezért - mint ilyen - a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése szerint semmis. Azt, hogy mi volt a színlelés oka, a bíróság ebben az eljárásban nem vizsgálta, mert az ügy mikénti elbírálása szempontjából e kérdésnek nincs jogi relevanciája. A Ptk. 234. §-ának (2) bekezdése szerint, ha valamely szerződés semmis, de más szerződés érvényességi kellékeinek megfelel, ez utóbbi érvényes, kivéve, ha ez a felek feltehető szándékával ellenkezik. A felek által kötött szerződés viszont mindenben megfelel a Ptk. 379. §-a (1) bekezdésében foglalt szállítási szerződésnek, a felek szerződését ezért a leplezett szállítási szerződés alapján kell megítélni. Nem volt adat arra, hogy a felek szándékával a szállítási szerződés ellenkeznék, hiszen felperesnek szüksége volt a gépjárművekre és az alperes is felszámította a beszerzéssel kapcsolatos hasznát. Amennyiben azonban a szállítási szerződést a felek nem kötötték volna meg, úgy a semmisségnek a Ptk. 237. §-ában szabályozott jogkövetkezményeként a kifizetett "lízingdíj" a felperesnek visszajárna.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy az Eu. Kft.-vel kötött szállítási szerződésből eredő jogosultságok tekintetében a felperes és az alperes között engedményezés történt volna. A Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis az engedményezéssel a jogosult a követelését szerződéssel másra átruházza, ezáltal a szerződésben alanyváltozás következik be. Engedményezésre akkor kerülhet sor, ha az engedményező és egy harmadik személy között a szerződés már létrejött, és az engedményező által nyújtott szolgáltatást a kötelezett még nem egyenlítette ki. A perbeli esetben a felperes és az Eu. kft. kötöttek egymással szállítási szerződést, az alperes pedig belépett ebbe a szállítási szerződésbe, lényegében a F. Művek és a felperes közé ékelődött a szerződéses láncolatban. Az Eu. Kft.-vel létrejött szerződést az alperes szerződésbe való belépésének időpontjáig még egyik fél sem teljesítette, és az iratokból az is megállapítható, hogy az 5 db Ford típusú gépkocsiból az Eu. kft. csak négy darab szállítását igazolta vissza, az ötödik gépkocsi vonatkozásában még csak nem is a szerződés, hanem csupán a megrendelés szállt át az alperesre. Valójában az történt, hogy a szállítási szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket az alperes átvette, a szerződést kötő felek az eredeti szerződést felbontották, és 4 db gépkocsi tekintetében a szerződéses kapcsolatba a felperes helyére az alperes lépett, és nemcsak a jogokat, de a kötelezettségeket is megszerezte, 1 db gépkocsi tekintetében pedig a megrendelés szállt át az alperesre.
Az eredeti szállítási szerződés megszűnését követően tehát az a jogi helyzet állt elő, hogy az Eu. kft. az alperessel került szállítási szerződéses kapcsolatba, és a színlelt lízingszerződés alapján az alperes és a felperes között is szállítási szerződéses kapcsolat alakult ki, amelyben az alperes volt a szállító és a felperes megrendelő. A két szállítási szerződés olyképpen kapcsolódik egymáshoz, hogy az alperesnek a felperessel kötött szállítási szerződése tekintetében az Eu. kft. az alperes teljesítési segédje volt, ezért a Ptk. 315. §-a alapján a mulasztásáért, illetőleg szerződésszegéséért a felperessel szemben az őt igénybe vevő alperes tartozik felelőséggel. Az alperesnek a felperessel kötött szállítási szerződést a gyártómű visszaigazolását követő 10 hét elteltével kellett volna teljesítenie, amire azonban az alperes teljesítési segédjének mulasztása miatt nem került sor. Az alperes, illetve teljesítési segédje a szállításra póthatáridőt vállalt, az új szállítási határidő szerint a szerződést 1991. március végéig kellett volna teljesítenie. Az alperes azonban a járműveket ez időpontban sem tudta a felperes rendelkezésére bocsátani, a póthatáridő eredménytelenül telt el, ezért a felperes a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet 18. §-ának (4) bekezdése szerint az érdekmúlás bizonyítása nélkül elállhatott a szerződéstől. Az elállás a Ptk. 320. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződést felbontja, a felbontással a Ptk. 319. §-ának (3) bekezdése értelmében a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg, és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak. A felperes az alperest megillető teljes 13 237 185 Ft-ot átutalta, és ebből az eljárás folyamán csupán 6 176 639 Ft-ot kapott vissza. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az alperest a még hiányzó 7 060 521 Ft visszafizetésére kötelezte.
Tévesen értelmezte az alperes az engedményezés visszterhességét is. Az engedményezés akkor visszterhes, ha az engedményező az engedményezésért az engedményestől valamilyen szolgáltatásban részesül, vagy valamilyen kötelezettségtől szabadul. Ilyen ellenszolgáltatás az adott ügyben nem volt megállapítható.
Az alperes arra is hivatkozott, hogy az adásvételi szerződés teljesítéséért a szerződés 26. pontja szerint a felelősségét kizárta. Pénzügyi lízing esetén valóban van arra jogi lehetőség, hogy a lízingbe adó a lízing tárgyának megvásárlásával kapcsolatos kockázatot a lízingbe vevőre hárítsa, hiszen részéről hitelezés történik, és annak visszafizetése nem függhet annak a szerződésnek teljesítésétől, melynek kötelezettjét a lízingbe vevő választotta ki. Erre is csak akkor kerülhet azonban sor, ha a lízingbe adó az eladó (szállító) egyidejű értesítése mellett ebből a szerződésből eredő valamennyi jogot átruházza a lízingbe vevőre. A perbeli esetben sem hitelezés, sem az említett jogok átruházása nem történt meg, így az alperes érvelése jogilag súlytalan.
Alaptalan az alperes viszontkeresete is.
A szállítási szerződés felbontására az alperes teljesítési segédjének szerződésszegő magatartása miatt került sor, ezért az alperes a felperessel szemben kártérítés fizetését alapos okkal nem igényelheti.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a fenti indokolásbeli kiegészítéssel és módosítással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 33 682/992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás