• Tartalom

11/1995. (XI. 14.) HM rendelet

11/1995. (XI. 14.) HM rendelet

a honvédelmi vonatkozású szolgálati titokkörről1

2005.07.22.

Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel az adatvédelmi biztos véleményére, a következőket rendelem el:

1. §2 A rendelet hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a HM hivatalaira és háttérintézményeire, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra, a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alatt működő szervezetekre, a Magyar Honvédség katonai szervezeteire, valamint az 1995. évi LXV. törvény 6. §-a (1) bekezdésének t) pontjában szereplő szervezetekre.

2. § A katonai vonatkozású szolgálati titokkört e rendelet mellékelte szerint határozom meg.

3. § (1) A minisztériumi hivatali egységek és a rendelet hatálya alá tartozó szervek vezetői a szakterületükön folyamatosan figyelemmel kísérik a szervezet tevékenysége során felmerülő adatfajták szolgálati titokkörbe való felvételének vagy törlésének indokoltságát.

(2) Amennyiben a mellékletben meghatározott adatfajták bővítése vagy szűkítése indokolt, az (1) bekezdésben foglalt vezető kezdeményezi a melléklet módosítását.

(3) A módosító javaslatban meg kell határozni a felvételre vagy törlésre javasolt adatfajtát, és a javaslatot részletesen meg kell indokolni.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg a katonai vonatkozású állam- és szolgálati titok köréről szóló 27/1992. (XII. 15.) HM rendelet hatályát veszti.

Melléklet a 11/1995. (XI. 14.) HM rendelethez

Honvédelmi vonatkozású szolgálati titokköri jegyzék
1.3 A Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) hadrendjének, létszámos hadrendjének készenléti-mozgósítási feladatokat is tartalmazó kivonatai, valamint a kódolt hadrendje, ha azok nem tartalmaznak államtitkot.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
2.4 A HM hivatalai, háttérintézményei, a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alatt működő szervezetek, valamint a katonai szervezetek ,,M'' szervezetét és létszámát tartalmazó munkaköri jegyzékek (állománytáblák), ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
3. Az éves, közép- és hosszabb távra szóló MH szintű fejlesztési koncepciók és szervezési intézkedések, az MH szervek főnökei szervezési szakintézkedései, azok tervezetei.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
4.5 Szervezési alapokmányok (,,Hadrend'', ,,Kódolt Hadrend'') módosítására vonatkozó helyesbítő ívek adatai.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 5 év.
5.6 A katonai szervezetek készenlét-fokozásának terve és az ehhez kapcsolódó – az egész szervezetre vonatkozó – mozgósítási adatokat tartalmazó okmányok, ha államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
6.7 A HM és MH szervezetek mozgósítási készségéről, a hadrafoghatóság szintjéről szóló – az egész szervezetre vonatkozó – adatok, ha államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 5 év.
7.8 A hadműveleti készültségi erők, fegyveres készenléti és készenléti szolgálatok tevékenységét szabályozó tervek, rendelkezések egység szintig bezárólag.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
8. A fegyveres erők és rendvédelmi szervek alaprendeltetésével összefüggő — az ország védelme, a terrorelhárítás, a bűnmegelőzés és a bűnüldözés érdekében kötött — együttműködésre vonatkozó megállapodások, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
9.9 A haderőnemek, fegyvernemek, szakcsapatok közötti együttműködés rendjére vonatkozó adatok.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
10.10 A légi határsértésekkel, valamint állami légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetekkel kapcsolatos szakmai vizsgálatok konkrét adatai, elemzések és jelentések.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: a vizsgálat befejezéséig, de legfeljebb 1 évig.
11.11
12.12 Az ország hadszíntér-előkészítésében közreműködő szervek államtitoknak nem minősülő terveinek, térképeinek adatai, az MH katonai szervezetei esetén magasabb egység szintig bezárólag.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 5 év.
13.13 A Magyar Honvédség Atom-, Biológiai, Vegyi Riasztási és Értesítési Rendszer (MH ABV RIÉR) összesített, az egész szervezetére, rendszerére és működésére vonatkozó adatai, a közvetlen alrendszerek összesített adatai szintjéig bezárólag.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
14.14 Összesített kimutatás a HM Honvéd Vezérkar főnök által meghatározott feladatok (tervek) fedőneveiről, fedőszámairól.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje 20 év.
15. A hadászati hírszerzés, a hadműveleti-harcászati és rádióelektronikai felderítés tervezésével, szervezésével, végrehajtásával kapcsolatos szakmai intézkedések, felderítő jelentések, katonapolitikai helyzetértékelések, az államtitoknak minősülők kivételével.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
16. A fegyveres erők részére a nemzetgazdaságból biztosított erők és eszközök adatai, valamint az igénybevételre tervezett szolgáltatások tervei; termelői szolgáltatási szintű összesítésben.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
17.15 A gazdálkodó szervezeteknél tárolt állami céltartalék összesített adatait tartalmazó nyilvántartása, fejlesztési terve és a kezeléséről szóló beszámoló.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
18.16 A térképészeti anyagkészletek és a térképészeti biztosítás összesített adatai a magasabbegységnél és az annál magasabb szintű katonai szervezetnél.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 15 év.
19.17 A mérőkamerás légi felvétel, ha azon nem zárható ki egyértelműen (GPS navigációval, helyszíni ellenőrzéssel) nemzetbiztonsági szempontból fontos objektum leképződése.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
20.18 A mérőkamarás légi felvétel, a róla készült fotótermék, digitális adatállomány vagy grafikus ábrázolás, ha a HM vagy MH objektum alaprendeltetésére, védett körletére és az objektum védelmére vonatkozó információt tartalmaz. A HM és MH objektumok részleteit is ábrázoló 1:10 000 és annál nagyobb méretarányú térképek.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
21.19 A magasabbegység és az annál magasabb szintű katonai szervezet komplex titokvédelmi terve, összefoglaló jelentése a titokvédelemről. Az összefoglaló jelentések alapján készült értékelés az iratok titokvédelméről, az ügyvitel helyzetéről. A titoksértések kivizsgálásáról készült jegyzőkönyv, jelentés, amennyiben az államtitkot nem tartalmaz.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 5 év.
22.20
23.21 A katonai objektumok rejtetten telepített őrzés-védelmi rendszereinek telepítési tervei, valamint a HM az MK KFH, az MK KBH és az MH kiemelt fontosságú, védelmet igénylő épületei őrzés-védelmi és beléptető rendszereinek műszaki tervei, az ilyen védelemmel ellátott épületek, épületrészek alaprajzai, indokolt esetben a helyiségek jelölését, megnevezését és rendeltetését együttesen tartalmazó adatok.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
24.22 Hadászati, hadműveleti-harcászati szinten valós adatokkal végrehajtott gyakorlások és gyakorlatok dokumentációja, amennyiben az államtitkot nem tartalmaz.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
25–26.23
27.24 A haderőnemi, illetve a vele azonos vagy annál magasabb szintű katonai szervezet híradó terve, az azzal összefüggő összesített adatok, valamint a hírrendszer telepítésével és működésével összefüggő összesített terv.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
28.25 A haderőnemi, illetve a vele azonos vagy az annál magasabb szintű katonai szervezet teljes vezetési felépítését magába foglaló fedőnév és géptávíró hívójelkönyv (táblázat).
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
29. A légi távbeszélő híradás kölcsönös felismerő rendszere (táblázat).
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 3 év.
30. A rejtjelző szakalap-nyilvántartás és szakiratkezelési segédlet. A rejtjelző szerv ellenőrzési jegyzőkönyve, helységjegyzőkönyve, a rejtjelzési tevékenység biztonságát veszélyeztető eseményről, titoksértésről készült jegyzőkönyv, jelentés, ha az államtitkot nem tartalmaz.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
31.26 Rejtjelzéssel, illetve rejtjeltevékenységgel kapcsolatos adatok (szabályzatok, intézkedések, jelentések, igénylések, vázlatok, tervek, kimutatások, tájékoztatások, számítástechnikai programok), ha azok államtitkot nem tartalmaznak. A szolgálati titkot képező rejtjelző eszközökre, szakdokumentációkra vonatkozó betekintési engedélyek, valamint az engedélyezési eljárások során keletkezett adatok.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
32. Szakkiképzési programok, foglalkozási jegyek és vizsgakövetelmények a nemzetbiztonsági és rejtjelző szakállomány számára.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
33. Az ügyeletes tiszti-, illetve szakfegyvernemi vezetési táblázatok és kulcsaik.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
34. A térképkoordináták helyettesítő számtáblázatai.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
35.27
36.28 A saját-repülőgép felismerésére szolgáló rádiólokációs, valamint vizuális jelzések táblázatai, táblázatok kivonatai (érvényes adatai).
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
37. A HM és az MH egységes számítástechnikai rendszerének kialakítására, fejlesztésére, bevezetésére vonatkozó javaslatok, követelmények, koncepciók, információs modellek, amennyiben államtitoknak minősülő adatot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
38. A haderőnemek, a Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Hivatal egységes informatikai rendszereire, valamint a csapatvezetés automatizálására vonatkozó rendszer- és programdokumentációk, programok tervek.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
39. Az MH egyes elektronikai rendszerei és eszközei telepítésére, alkalmazására és frekvenciahasználatára vonatkozó adatok, ha tartalmazzák a rendszer megnevezését, rendeltetését és alkalmazásának katonai vonatkozású adatait.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
40.29 A nem polgári célú frekvencia felhasználók vezetési, együttműködési és tájékoztatási, valamint fegyver- és technikai eszköz irányítási rendszereiről – a rádiómérő és ellenőrző tevékenység során – nyert részletes adatok, ha tartalmazzák a rendszer megnevezését, rendeltetését és az alkalmazására vonatkozó adatokat is.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 15 év.
41. Az elektronikai ellenőrzések során a katonai objektumok eszközeiről nyert és rögzített sugárzási paraméterek, részleges műszaki adatok, hang- és képfelvételek, az ellenőrzések összesített adatai, ha tartalmazzák a rendszer megnevezését, rendeltetését és alkalmazásának katonai vonatkozású adatait is.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 15 év.
42. A hadászati-hadműveleti készletek megalakításával, fenntartásával és széttelepítésével kapcsolatos szakági részletes tervek.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
43. Összesített adatok a haditechnikai eszközökről (a korlátozás alá tartozó technikai eszközök kivételével).
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
44. Az MH fejlesztésére vonatkozó koncepciók, pénzügyi tervek, a haditechnikai kutatás és fejlesztés tervei, prognózisai és tervjavaslatai, ha államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
45. A kiemelt nómenklatúrába tartozó anyagi-technikai eszközök rendszeresítésével kapcsolatos összesített tervek.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
46. A rendeltetése alapján szolgálatit titoknak minősített haditechnikai eszközök, harcászati, technikai és szerkezeti adatai, ezen eszközök rendszeresítésével, rendszerből való kivonásával kapcsolatos adatok.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
47.30 Az MH összesített katonai – vasúti, közúti, vízi, légi, csővezetékes – szállításainak tervei, továbbá azok megvalósítására vonatkozó szállítási és forgalomirányítási részletes adatok.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
48. Különleges hajtóanyagokkal kapcsolatos adatok.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
49.31 Jelszámmal ellátott építés-beruházás esetén a jelszámot, valamint a helyőrség és az objektum megnevezését együttesen tartalmazó adatok. Az MH készenlét-fokozásának, védelmi képességének erősítésével közvetlenül összefüggő építés-beruházások, felújítások olyan adatai, amelyek a jelszámmal vagy fedőnévvel ellátott objektumok katonai alaprendeltetésű létesítmények valóságos rendeltetésére utalnak, vagy szolgálati titoknak minősített felhasználói igények, követelmények alapján – érdemi adatok felhasználásával – készülnek.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 15 év.
50. A pénzkísérési feladat konkrét adatai.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: a feladat végrehajtását követő napig.
51.32
52. Rendezvények ,,Biztosítási Terve'', ha azon kormánytag vagy annál magasabb beosztású személy részt vesz.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 1 év.
53.33 Más országok védelmi minisztériumaival és hadseregeivel, nemzetközi katonai és politikai szervezetekkel, más országok kormányaival, védelmi minisztereivel és fegyveres erőivel, illetve nemzetközi szervezetekkel kötött olyan együttműködési megállapodások, tervek, előterjesztések és jelentések, amelyeket a felek kölcsönösen szolgálati titoknak minősítettek.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
54.34 A személyügyi munka helyzetének értékelése, az éves és távlati személyi változások tervei a haderőnemi, vagy a vele azonos, illetve annál magasabb szintű szervezeteknél.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
55. Háborús személyi és tárgyi veszteségpótlás, kiegészítés, utánpótlás adatai egységszinten, és annál magasabb szintű szervezetnél.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
56.35 Az MH hivatásos, sor-, szerződéses és tartalékos állományára vonatkozó átfogó humán vizsgálatok, kutatások eredményei, egészségügyi jellemzők és értékelések összesített adatai, amennyiben azokból az állománycsoportok alkalmazhatósága megállapítható.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 5 év.
57. Az MH fegyelmi helyzetének évenkénti összesített adatai.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 5 év.
58. A katonai szervezet, a honvédelmi igazgatás területi szintű szerve által a csapatok mozgósítási biztosítása érdekében készített összesített terve.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
59.36
60. A honvédelmi miniszter által felügyelt gazdasági társaságoknál a katonai szervezetekre vonatkozó azon adatok, amelyek alapján az egység és ennél magasabb szintű katonai szervezetek alaprendeltetése és alkalmazhatósága megismerhető.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 5 év.
61.37 A Katonai Biztonsági Hivatalnál és a Katonai Felderítő Hivatalnál az 1–60. pontokig felsoroltakon túl – amennyiben az államtitkot nem tartalmaz – szolgálati titoknak minősül:
a) a nemzetbiztonsági tevékenység érdekében folytatott munka konkrét szervezésével, a gyakorlati megvalósításhoz szükséges feltételek biztosításával kapcsolatos adat, nyilvántartás;
b) a hivatalok alaprendeltetéséből adódó feladatok végrehajtásával, a szükséges feltételek biztosításával kapcsolatos összefoglaló adat;
c) a hivataloknál végrehajtott szakmai ellenőrzések adatai;
d) a hivatalok vagyonmérlege;
e) a hivatalok nemzetbiztonsági feladatokat ellátó állományának nyújtott költségtérítésekkel és gépjármű átalánnyal kapcsolatos adat és menetlevél-nyilvántartás;
f) a hivatalok és azok szervezeti egységeinek éves munkatervei;
g) a hivatal teljes hivatásos és közalkalmazotti állományát tartalmazó telefonkönyv.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
62.38 Azon adatok, amelyekből az önálló alegység vagy annál magasabb szintű katonai szervezet háborús feladatai megismerhetők, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
63. Az állam és katonai felső vezetés háborús vezetési pontjainak helyére és a ,,védett körlet'' megnevezésre utaló adatok, ha azok nem tartalmaznak államtitkot.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
64.39 A védelmi felkészítéssel és az országmozgósítással kapcsolatos összesített adatok, tervek, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
65. A Honvédelmi Tanács elhelyezésével, működésével kapcsolatos adatok, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
66. A minősített időszakban működő központi és területi védelmi igazgatási szervek feladatai érdemi ellátásával kapcsolatos adatok, illetve erre vonatkozó tervek, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
67. A minősített időszak rendkívüli intézkedéseinek tervezetei, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
68. A ,,K'' vezetési rendszerrel kapcsolatos adatok, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
69. A ,,K 600''-as zárt célú hírrendszer működésével kapcsolatos adatok, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
70. A védelmi célú adatszolgáltatás keretében a közcélú, különcélú hálózatok üzemeltetői részéről szolgáltatott, külön jogszabályban meghatározott – a hírközlési hatóságnál megjelenő – hírközlő hálózatokkal kapcsolatos adatok, amennyiben azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
71. Az ország védelmi célú terület-előkészítésével kapcsolatos igazgatási feladatokra vonatkozó adatok, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
72. A honvédelemben részt vevő más szervek minősített időszaki működésével kapcsolatos adatok, ha azok államtitoknak nem minősülnek.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
73. Az államtitokköri jegyzék 58–59. pontjai alapján államtitoknak nem minősülő, polgári védelemmel kapcsolatos tevékenységek adatai.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
74. A gazdaságmozgósítás fővárosi, megyei szintű összesített adatai, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
75. A fővárosi, megyei védelmi bizottságok érdemi tevékenységének összesített adatai, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év, elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén annak felszámolásáig.
76. A védelmi igazgatás gyakorlataival kapcsolatos tervek, adatok, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
77. A védelmi felkészítésre, az országmozgósításra létrehozott szervek együttműködésével kapcsolatos adatok, ha azok államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
78.40 Tematikus térképek, ha az azon feltüntetett adatok befolyásolják az MK fegyveres erőinek műveleti hatékonyságát, illetve biztonságát.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
79.41 A honvédelmi tárcánál tárgyévben végrehajtott ellenőrzések összegzett tapasztalatairól készült jelentés.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 5 év.
80.42 A katonai vámzárak, vámbélyegzők kiadási rendje (sorszámképzési rendszere), a felhasználók személyi köre, ezek nyilvántartása, a katonai vámtevékenység koordinálásához kiadásra kerülő okmányok, útmutatások, szakutasítások, segédletek, ezen eszközök és okmányok tárolási, elszámolási, engedélyezési rendje.
A szolgálati titkokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 15 év.
81.43 A Honvédelmi Minisztérium, a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása, felügyelete alá tartozó szervezetek, az MH szervezetei, valamint a honvédelmi miniszter által alapított gazdasági társaságok, közhasznú szervezetek tevékenységével összefüggő olyan környezetvédelmi nyilvántartás, adat és adatszolgáltatás, amelyből – annak nyilvánosságra kerülése esetén – a tevékenységre vagy a védelmi létesítmény rendeltetésére, jellegére, illetve nagyságrendjére következtetni lehet, ezért az adatok minősítése honvédelmi érdekből mellőzhetetlenül szükséges.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
82.44 A Honvédelmi Minisztérium, a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervezetek, továbbá az MH valamennyi szervezete tevékenységére, objektumaira vonatkozó, az MH készenlét-fenntartás fokozásának, védelmi képességének fenntartásával, erősítésével közvetlenül összefüggő, regionális vagy országos szinten összesített környezetvédelmi nyilvántartás és adatszolgáltatás, ha annak minősítése honvédelmi érdekből mellőzhetetlenül szükséges.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 20 év.
83.45 Az MH készenléti erőinek helyzetét, a haderőnemi parancsnokságok fő tevékenységét, a tervezett feladatokra történő felkészülés helyzetét, a békeműveletekben való részvétel helyzetét tartalmazó összesített adatok.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
84.46 Az MH szervezetei alkalmazásával, felhasználásával és igénybevételével összefüggő adatok, melyek államtitkot nem tartalmaznak.
A szolgálati titokká minősítés leghosszabb érvényességi ideje: 10 év.
1

A rendeletet a 11/2010. (V. 12.) HM rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2010. május 20. napjával.

2

Az 1. § a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A melléklet 1. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A melléklet 2. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A melléklet 4. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

6

A melléklet 5. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

7

A melléklet 6. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A melléklet 7. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A melléklet 9. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A melléklet 10. pontja a 28/2005. (VII. 14.) HM rendelet 1. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A melléklet 11. pontját a 28/2005. (VII. 14.) HM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

12

A melléklet 12. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

13

A melléklet 13. pontja a 28/2005. (VII. 14.) HM rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A melléklet 14. pontja a 49/2002. (XII. 5.) HM rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A melléklet 17. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

16

A melléklet 18. pontja a 49/2002. (XII. 5.) HM rendelet 1. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A melléklet 19. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

18

A melléklet 20. pontja a 6/2000. (II. 29.) HM rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A melléklet 21. pontja a 49/2002. (XII. 5.) HM rendelet 1. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A melléklet 22. pontját a 3/1999. (V. 7.) HM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

21

A melléklet 23. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

22

A melléklet 24. pontja a 49/2002. (XII. 5.) HM rendelet 1. §-ának (5) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A melléklet 25–26. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

24

A melléklet 27. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

25

A melléklet 28. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

26

A melléklet 31. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

27

A melléklet 35. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

28

A melléklet 36. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

29

A melléklet 40. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

30

A melléklet 47. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

31

A melléklet 49. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

32

A melléklet 51. pontját a 49/2002. (XII. 5.) HM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

33

A melléklet 53. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

34

A melléklet 54. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

35

A melléklet 56. pontja a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

36

A melléklet 59. pontját a 49/2002. (XII. 5.) HM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

37

A melléklet 61. pontja a 49/2002. (XII. 5.) HM rendelet 1. §-ának (9) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A melléklet 62—63. pontját a 11/1997. (IV. 15.) HM rendelet 2. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

39

A melléklet 64-77. pontokat a 3/1999. (V. 7.) HM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

40

A melléklet 78. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

41

A melléklet 79. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

42

A melléklet 80. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

43

A melléklet 81. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

44

A melléklet 82. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

45

A melléklet 83. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

46

A melléklet 84. pontját a 33/2003. (XII. 9.) HM rendelet 2. §-a iktatta a szövegbe.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére