• Tartalom

1995. évi CXXV. törvény

1995. évi CXXV. törvény

a nemzetbiztonsági szolgálatokról1

2012.07.01.

Az Országgyűlés a Magyarország függetlenségének és törvényes rendjének védelme érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatok alkotmányos működéséről a következő törvényt alkotja:

A nemzetbiztonsági szolgálatok
szervezete és jogállása

1. §2 Magyarország nemzetbiztonsági szolgálatai:

a) az Információs Hivatal,

b) az Alkotmányvédelmi Hivatal,

c) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, valamint

d) a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

(a továbbiakban együtt: nemzetbiztonsági szolgálatok).

2. § (1)3 Az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (a továbbiakban együtt: polgári nemzetbiztonsági szolgálatok), a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a Kormány irányítása alatt álló, az ország egész területére kiterjedő illetékességgel rendelkező, önálló gazdálkodást folytató költségvetési szervek.

(2) Az e törvényben meghatározott feladatok ellátására a nemzetbiztonsági szolgálatok – a kormányzati irányítási döntéseknek megfelelően – helyi, területi szerveket hozhatnak létre.

A nemzetbiztonsági szolgálatok feladatai

3. §4

4. § Az Információs Hivatal

a)5 megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, illetőleg külföldi eredetű, a nemzet biztonsága érdekében hasznosítható információkat, továbbá Magyarország érdekeinek érvényesítését szolgáló tevékenységet folytat;

b) felderíti a Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati törekvéseket és tevékenységet;

c) információkat gyűjt a nemzetbiztonságot veszélyeztető, külföldi szervezett bűnözésről, különösen a terrorszervezetekről, a jogellenes kábítószer- és fegyverkereskedelemről, a tömegpusztító fegyverek és alkotóelemeik, illetve az előállításukhoz szükséges anyagok és eszközök jogellenes nemzetközi forgalmáról;

d) felderíti az ország gazdasága biztonságának és pénzügyi helyzetének veszélyeztetésére irányuló külföldi szándékokat és cselekményeket;

e) közreműködik a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák jogellenes forgalmának felderítésében és megelőzésében;

f) ellátja a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévő magyar szervek (intézmények) és létesítmények biztonsági védelmét;

g)6 ellátja a hatáskörébe tartozó személyek nemzetbiztonsági védelmének, illetve ellenőrzésének feladatait, valamint objektumai műveleti védelmét;

h)7 végzi a minősített adatok védelmére használt rejtjelző eljárások, algoritmusok, valamint az országhatáron kívül rejtjelzésre használt eszközök kriptográfiai bevizsgálását és minősítését, továbbá rejtjelkulcsot állít elő;

i)8 saját állománya tekintetében ellátja a belső biztonsági és bűnmegelőzési célú ellenőrzési feladatokat, továbbá a kifogástalan életvitel ellenőrzését;

j)9 saját beszerzései tekintetében elvégzi a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló kormányrendelet szerinti kiegészítő ellenőrzést.

5. §10 Az Alkotmányvédelmi Hivatal

a) felderíti és elhárítja a Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati törekvéseket és tevékenységet;

b)11 felderíti és elhárítja Magyarország törvényes rendjének törvénytelen eszközökkel történő megváltoztatására vagy megzavarására irányuló leplezett törekvéseket;

c)12

d) felderíti és elhárítja a Magyarország gazdasági, tudományos-technikai, pénzügyi biztonságát veszélyeztető leplezett törekvéseket, valamint a jogellenes kábítószer- és fegyverkereskedelmet;

e) ellátja a központi államhatalmi és kormányzati tevékenység szempontjából fontos szervek (intézmények) és létesítmények biztonsági védelmét;

f) ellátja a hatáskörébe tartozó személyek nemzetbiztonsági védelmének, illetve ellenőrzésének feladatait;

g)13 végzi a letelepedett jogállást igazoló okmányt kérelmező, továbbá a menekültkénti elismerését kérő, illetőleg a magyar állampolgárságért folyamodó, valamint – az állami függetlenség és a törvényes rend védelméhez kötődően – a vízumkérelmet benyújtott személyek ellenőrzését és az ezzel kapcsolatos feladatokat;

h) a nyomozás elrendeléséig végzi az állam elleni bűncselekmények [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) X. fejezet], az emberiség elleni bűncselekmények (Btk. XI. fejezet), illetve működési területén a külföldre szökés (Btk. 343. §), a zendülés (Btk. 352. §) és a harckészültség veszélyeztetése (Btk. 363. §) bűncselekmények felderítését;

i)14

j)15 információkat szerez a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak (Btk. 174/B. §), a visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal (Btk. 221. §), a közveszélyokozás (Btk. 259. §), a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (Btk. 261/A. §), a légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (Btk. 262. §), a közösség elleni izgatás (Btk. 269. §), a rémhírterjesztés (Btk. 270. §) és a közveszéllyel fenyegetés (Btk. 270/A. §) bűncselekményekre vonatkozóan,

k) közreműködik a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák jogellenes forgalmának felderítésében, megelőzésében, megakadályozásában és legális forgalmának ellenőrzésében;

l) közreműködik a haditechnikai eszközök és szolgáltatások jogellenes forgalmának felderítésében, megelőzésében, megakadályozásában és legális forgalmának ellenőrzésében.

m)16 a Nemzeti Biztonsági Felügyelet megkeresésére elvégzi a hatáskörébe tartozó gazdálkodó szervezetek cégellenőrzését.

n)17 saját beszerzései tekintetében elvégzi a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló kormányrendelet szerinti előzetes minősítést, beszerzési eljáráshoz kötődő minősítést és kiegészítő ellenőrzést.

6. §18 A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

a) felfedi a Magyarország ellen irányuló, támadó szándékra utaló törekvéseket;

b) felderíti és elhárítja a külföldi titkosszolgálatoknak Magyarország szuverenitását, honvédelmi érdekeit sértő vagy veszélyeztető törekvéseit és tevékenységét;

c) megszerzi, elemzi és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, illetőleg külföldi eredetű, a biztonságpolitika katonai elemét érintő katonapolitikai, hadiipari és katonai információkat;

d) működési területén felderíti és elhárítja Magyarország törvényes rendjének jogellenes eszközökkel történő megváltoztatására vagy megzavarására irányuló leplezett törekvéseket;

e) információkat gyűjt a Magyar Honvédség műveleti területen lévő alakulatait és azok állományát veszélyeztető törekvésekről és tevékenységekről, valamint részt vesz a Magyar Honvédség műveleti területen alkalmazott erőinek nemzetbiztonsági védelmében, felkészítésében és támogatásában;

f) biztosítja a Honvéd Vezérkar hadászati-hadműveleti tervező munkájához szükséges információkat;

g) információkat gyűjt a honvédelmi érdeket veszélyeztető kiber-tevékenységről és szervezetekről, biztosítja a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium, valamint a Honvéd Vezérkar információvédelmi tervező munkájához szükséges információkat;

h) információkat gyűjt a nemzetbiztonságot veszélyeztető terrorszervezetekről, felderíti és elhárítja a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a Magyar Honvédség szervezeteinél a külföldi hatalmak, személyek vagy szervezetek terrorcselekmény elkövetésére irányuló törekvéseit;

i) információkat gyűjt a nemzetbiztonságot veszélyeztető, jogellenes fegyverkereskedelemről, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériumot és a Magyar Honvédség biztonságát veszélyeztető szervezett bűnözésről, ezen belül kiemelten a jogellenes kábítószer- és fegyverkereskedelemről;

j) közreműködik a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák, valamint a haditechnikai eszközök és szolgáltatások jogellenes forgalmának felderítésében, megelőzésében, megakadályozásában és legális forgalmának ellenőrzésében;

k) ellátja az illetékességi körébe tartozó, a kormányzati tevékenység szempontjából fontos katonai szervek és létesítmények (intézmények), valamint a kormányzati és katonai vezetési objektumok biztonsági védelmét;

l) működési területén a nyomozás elrendeléséig végzi az állam elleni bűncselekmények (Btk. X. fejezet), az emberiség elleni bűncselekmények (Btk. XI. fejezet), a külföldre szökés (Btk. 343. §), a zendülés (Btk. 352. §) és a harckészültség veszélyeztetése (Btk. 363. §) bűncselekmények felderítését;

m) működési területén felderíti a terrorcselekményt (Btk. 261. §);

n) működési területén információkat szerez a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak (Btk. 174/B. §), a visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal (Btk. 221. §), a közveszélyokozás (Btk. 259. §), a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (Btk. 261/A. §), a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (Btk. 262. §), a közösség elleni izgatás (Btk. 269. §), a rémhírterjesztés (Btk. 270. §), a közveszéllyel fenyegetés (Btk. 270/A. §), a haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel visszaélés (Btk. 263/B. §) bűncselekményekre vonatkozóan, felderíti továbbá mindazon bűncselekményeket, amelyek veszélyeztetik a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a Magyar Honvédség törvényes feladatainak végrehajtását;

o) ellátja a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a Magyar Honvédség szervezeteiben folytatott hadiipari kutatással, fejlesztéssel, gyártással és kereskedelemmel összefüggő nemzetbiztonsági feladatokat;

p) a Nemzeti Biztonsági Felügyelet megkeresésére elvégzi a hatáskörébe tartozó gazdálkodó szervezetek cégellenőrzését;

q) elvégzi a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló kormányrendelet szerinti előzetes minősítést, beszerzési eljáráshoz kötődő minősítést és kiegészítő ellenőrzést;

r) ellátja a hatáskörébe tartozó személyek nemzetbiztonsági védelmének, illetve ellenőrzésének feladatait;

s) a hatáskörébe tartozó állománya tekintetében ellátja a belső biztonsági és bűnmegelőzési célú ellenőrzési feladatokat, továbbá a kifogástalan életvitel ellenőrzését.

7. §19

8. §20 (1) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

a) a jogszabályok keretei között a titkos információgyűjtés, illetve a titkos adatszerzés eszközeivel és módszereivel – írásbeli megkeresésre – szolgáltatást végez a titkos információgyűjtésre, illetve a titkos adatszerzésre feljogosított szervek titkos információgyűjtő, valamint titkos adatszerző tevékenységéhez,

b) törvény által titkos információgyűjtésre, valamint titkos adatszerzésre feljogosított szervek igényei alapján biztosítja az e tevékenységhez szükséges különleges technikai eszközöket és anyagokat,

c) speciális távközlési összeköttetést biztosít a Kormány által meghatározott felhasználók részére,

d) ellátja a biztonsági okmányok védelmével összefüggő hatósági felügyeletet,

e) szakértői, illetve – külön jogszabály rendelkezései szerint – igazságügyi szakértői tevékenységet végez,

f) elvégzi a hatáskörébe tartozó, valamint a 68. § (4) bekezdésének f) pontjában meghatározott személyek nemzetbiztonsági ellenőrzését, illetve ellátja az objektumai műveleti védelmét,

g)21 elvégzi a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló kormányrendelet szerinti kiegészítő ellenőrzést.

(2) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kormányzati tájékoztató tevékenységet nem folytathat.

(3) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat szolgáltató szervezet, az 54. § (1) bekezdésében meghatározott eszközöket és módszereket – az e) pont kivételével – saját kezdeményezésre csak az (1) bekezdés a) és f) pontjában meghatározott feladatai ellátása érdekében alkalmazhatja.

(4) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az 54. § (1) bekezdés e) pontjában, valamint – a 71. § (8) bekezdésében foglaltak kivételével – az 56. §-ban meghatározott titkos információgyűjtés eszközeit és módszereit saját kezdeményezésre nem alkalmazhatja.

(5) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által teljesített szolgáltatások – az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott igazságügyi szakértői tevékenységet kivéve – térítésmentesek.

(6) A titkos információgyűjtésre, illetve a titkos adatszerzésre felhatalmazott szervek és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közötti együttműködés rendjét a Kormány határozza meg.

(7) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a megkeresések teljesítésekor – a nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében végzett határon átnyúló megfigyelés kivételével – kizárólag Magyarország területén tevékenykedhet.

9. § A nemzetbiztonsági szolgálatok

a) végzik a feladataik teljesítéséhez szükséges technikai rendszerek, eszközök beszerzését, kutatását, fejlesztését és az eszközök alkalmazásával kapcsolatos szakmai felkészítést, mindezek érdekében együttműködhetnek egymással és más szervekkel;

b)22 ellátják a rendkívüli állapottal, a szükségállapottal, a megelőző védelmi helyzettel, a veszélyhelyzettel, valamint a váratlan támadással összefüggő, törvényben meghatározott feladatokat;

c)23 ellátják e törvény keretei között a Kormány, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter vagy a honvédelemért felelős miniszter által meghatározott feladatokat;

d)24

e) gondoskodnak a hivatásos állományú munkatársak és a közalkalmazottak szakirányú képzéséről.

A nemzetbiztonsági szolgálatok irányítása és vezetése

10. § (1)25 A Kormány az Információs Hivatalt a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban együtt: miniszter) útján irányítja.

(2)26

11. § (1) A miniszter

a) előkészíti a nemzetbiztonsági szolgálatok működésével, feladataival és hatásköreivel kapcsolatos jogszabályok, valamint egyéb kormányzati döntések tervezeteit, illetőleg részt vesz azok előkészítésében;

b) biztosítja a Magyarország érdekeinek érvényesítésével és védelmével kapcsolatos nemzetbiztonsági feladatok végrehajtását;

c)27 rendeletek és normatív utasítások által szabályozza a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységét és működését;28

d) kapcsolatot tart fenn a nemzetbiztonsági szolgálatok nemzetközi együttműködésének elősegítése érdekében.

(2) A miniszter irányító jogkörében

a) törvényen, kormányrendeleten vagy egyéb kormányzati döntésen alapuló feladatok végrehajtására a nemzetbiztonsági szolgálatok részére feladatot határoz meg, illetve utasítást ad;

b) félévente írásban meghatározza a főigazgatók számára a szolgálatok időszerű feladatait; írásban ad utasítást a Kormány tagjaitól érkezett információs igények teljesítésére;

c) a főigazgatók előterjesztésére jóváhagyja a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezeti és működési szabályzatát és az állománytáblát;

d) javaslatot tesz a nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetésére;

e) a nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetési gazdálkodása tekintetében gyakorolja a fejezetért felelős szerv vezetőjének, valamint a költségvetési szerv felügyeletéért felelős szerv vezetőjének jogszabályokban meghatározott tervezési, előirányzat-módosítási, beszámolási, információszolgáltatási, pénzügyi, valamint ellenőrzési kötelezettségeit és jogait;

f) a nemzetbiztonsági szolgálatok gazdálkodása tekintetében célszerűségi és eredményességi ellenőrzést végez;

g) ellenőrzi a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényes és rendeltetésszerű működését, feladataik végrehajtását;

h) a főigazgatók előterjesztésére jóváhagyja a titkos információgyűjtés belső eljárási és engedélyezési szabályait;

i) a főigazgatók előterjesztésére jóváhagyja a nemzetbiztonsági szolgálatok nemzetközi kapcsolataira vonatkozó javaslatokat;

j) javaslatot tesz a miniszterelnöknek a főigazgatók kinevezésére és felmentésére;

k) a kinevezés és felmentés kivételével gyakorolja a munkáltatói jogokat a főigazgatók felett, kinevezi és felmenti helyetteseiket, felettük gyakorolja a munkáltatói jogokat;

l) javaslatot tesz a köztársasági elnöknek a tábornoki kinevezésekre;

m) a főigazgatók javaslatára kinevezi az ezredeseket;

n) jóváhagyja a tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztásokba javasolt személyek kinevezését és az ilyen beosztásban lévő személyek felmentését;

o) intézkedik a főigazgatókat, helyetteseiket érintő belső biztonsági és bűnmegelőzési célú ellenőrzések elvégzéséről;

p) gyakorolja a törvényben, kormányrendeletben vagy kormányhatározatban számára biztosított külön jogokat.

(3) A miniszter az irányító jogkörében adott utasításával a főigazgatók hatáskörébe tartozó ügyet nem vonhat el, hatáskörük gyakorlását nem akadályozhatja.

(4) A miniszter a nemzetbiztonsági szolgálatok részére egyedi utasítást a főigazgatók útján adhat, a hatósági jogkör alapján eljáró nemzetbiztonsági szolgálatoknak a döntés tartalmára vonatkozó utasítást nem adhat.

(5) A miniszter kivizsgálja a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatos panaszokat, a vizsgálat eredményéről és a megtett intézkedésekről 30 napon belül tájékoztatja a panaszost. Ez a határidő egy esetben 30 nappal meghosszabbítható.

(6)29 A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat tekintetében, a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter az Információs Hivatal tekintetében irányítja az állami szervektől származó, az ország nemzetbiztonságára vonatkozó információk elemzését, értékelését, valamint az e tárgyú kormányzati döntéselőkészítést támogató munkát.

(7)30 Az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési ellenőrzését a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv végzi.

12. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok élén főigazgatók állnak, akiket a miniszter előterjesztésére a miniszterelnök nevez ki, és ment fel.

(2)31 A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójára vonatkozó előterjesztést a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben teszi meg.

13. § (1)32 A főigazgatók e törvény, a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök által meghatározott keretek között önálló felelősséggel vezetik a nemzetbiztonsági szolgálatokat.

(2)33 A Magyar Honvédség vezérkari főnöke a honvédelmi törvényben meghatározott feladatai ellátásához szükséges információ átadását – alá- és fölérendeltség hiányában is – közvetlenül igényelheti a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójától, aki azt haladéktalanul köteles teljesíteni. A szakmai kapcsolattartás és az információszolgáltatás rendjét a honvédelemért felelős miniszter állapítja meg.

(3) A főigazgató

a) felelős a nemzetbiztonsági szolgálat törvényes, rendeltetésszerű és szakszerű működéséért, a nemzetbiztonsági szolgálat feladatainak végrehajtásáért;

b) a vezetése alatt álló nemzetbiztonsági szolgálat részére utasítást adhat ki;

c) felelős a nemzetbiztonsági szolgálat önálló költségvetési gazdálkodásáért, a könyvvezetési és beszámolási kötelezettség teljesítéséért;

d) a miniszter jóváhagyásával meghatározza a titkos információgyűjtés belső eljárási és engedélyezési szabályait;

e) meghatározza az adatkezelés belső eljárási szabályait;

f) gondoskodik a szervezeti és működési szabályzat, valamint egyéb belső rendelkezések elkészítéséről, azok összhangjának megteremtéséről és érvényesítéséről;

g) javaslatot tesz a miniszternek a főigazgató-helyettes kinevezésére és felmentésére, illetve a tábornoki és ezredesi kinevezésekre;

h) jóváhagyásra felterjeszti a tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztásokba történő kinevezést és felmentést;

i) a nemzetbiztonsági szolgálat személyi állománya tekintetében – jogszabályban meghatározott kivételekkel – gyakorolja a munkáltatói jogokat;

j) a nemzetbiztonsági szolgálat tevékenységéről szükség szerint, de évente legalább egyszer a miniszter útján jelentést tesz a Kormánynak.

(4)34 Az (1) bekezdés alkalmazásában a közjogi szervezetszabályozó eszköz alatt az állami irányítás egyéb jogi eszközét is érteni kell.

A nemzetbiztonsági szolgálatok parlamenti ellenőrzése

14. § (1) Az Országgyűlés a nemzetbiztonsági szolgálatok parlamenti ellenőrzését Nemzetbiztonsági Bizottsága (továbbiakban: Bizottság) közreműködésével látja el. A Bizottság elnöke mindenkor csak ellenzéki képviselő lehet.

(2) A miniszter a Bizottságot a nemzetbiztonsági szolgálatok általános tevékenységéről rendszeresen, de legalább évente kétszer tájékoztatja.

(3) A Kormány a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos határozatairól a Bizottságot a miniszter útján tájékoztatja.

(4) A parlamenti ellenőrzés gyakorlása során a Bizottság

a) tájékoztatást kérhet a minisztertől és a miniszter egyidejű értesítése mellett a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatóitól az ország nemzetbiztonsági helyzetéről, a nemzetbiztonsági szolgálatok működéséről és tevékenységéről;

b)35 tájékoztatást kérhet az igazságügyért felelős minisztertől, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztertől, a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős minisztertől, a honvédelemért felelős minisztertől és a főigazgatóktól az 56. §-ban és az 59. §-ban meghatározott engedélyezési eljárásról;

c) kivizsgálhatja a nemzetbiztonsági szolgálatok jogellenes tevékenységére utaló panaszokat, ha a panaszos a 11. § (5) bekezdésében meghatározott vizsgálat eredményét nem fogadja el, és a panasz súlya a bizottsági tagok legalább egyharmadának szavazata szerint a vizsgálatot indokolttá teszi, a Bizottság megállapításairól tájékoztatja az érintettet;

d) ha valamely nemzetbiztonsági szolgálat jogszabályellenes vagy nem rendeltetésszerű tevékenységét feltételezi, vizsgálat lefolytatására felkérheti a minisztert, aki a vizsgálat eredményéről tájékoztatja a Bizottságot;

e) ha valamely nemzetbiztonsági szolgálat jogszabályellenes működését észleli, illetve, ha a c) és d) pontokban, illetőleg a 27. § (4) bekezdésben meghatározott eljárás során azt indokoltnak tartja, ténymegállapító vizsgálatot folytathat le, amely során betekinthet a nemzetbiztonsági szolgálatok nyilvántartásában lévő, az adott ügyre vonatkozó iratokba, meghallgathatja a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársait;

f) ha bármely módon valamely nemzetbiztonsági szolgálat jogszabályellenes vagy nem rendeltetésszerű működését észleli, felhívhatja a minisztert a szükséges intézkedés megtételére, és kezdeményezheti a felelősség megvizsgálását; a miniszter a vizsgálat eredményéről tájékoztatja a Bizottságot;

g) véleményezi a nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetésének részletes tervezetét, a titkos információgyűjtésre jogosult egyéb szervezetek költségvetésének e tevékenységgel kapcsolatos tételeit, illetve az éves költségvetési törvény végrehajtásáról szóló részletes beszámoló tervezetét, a törvényjavaslatok tárgyalása során az elfogadásra vonatkozóan javaslatot tesz az Országgyűlésnek;

h) kinevezésük előtt meghallgatja a főigazgatói tisztségre jelölt személyeket, alkalmasságukról állást foglal.

(5) A Bizottság – ha ellenőrzési jogkörének gyakorlása szempontjából szükséges – a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársát szakértői tevékenységre kérheti fel az illetékes főigazgató egyidejű értesítésével.

15. § (1) A Bizottság megkapja a nemzetbiztonsági szolgálatok által készített – a nemzetbiztonság szempontjából fontos – általános értékelő, valamint a Kormány számára készített jelentéseket.

(2) A Bizottság jogosult a nemzetbiztonsági szolgálatok nem egyedi ügyekkel kapcsolatos tájékoztató jelentéseibe betekinteni.

(3) Ha a nemzetbiztonsági szolgálatok országgyűlési képviselőre vagy vele közös háztartásban élő hozzátartozójára vonatkozóan információgyűjtő tevékenységet kezdenek (folytatnak), e tényről a miniszter haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot. Az ügyben érintett képviselő e tevékenységről nem kaphat tájékoztatást.

16. § (1) A Bizottság által folytatott parlamenti ellenőrzés során a miniszter és a nemzetbiztonsági szolgálatok tájékoztatási kötelezettsége – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – nem terjed ki azon információk szolgáltatására, amelyek átadása konkrét ügyben a módszer, illetve forrás (közreműködő személye) védelméhez fűződő kiemelt súlyú nemzetbiztonsági érdeket veszélyeztetné.

(2) A Bizottság a nemzetbiztonsági szolgálatok jogellenes tevékenységéhez kapcsolódó vizsgálata során tagjai kétharmadának egyetértésével kötelezheti a minisztert és a főigazgatót a titkos információgyűjtés során belföldön alkalmazott módszerre vonatkozó olyan adatok szolgáltatására, amelyek ismerete a jogellenesség megítélése szempontjából elengedhetetlen. Az így megismert adat kizárólag a Bizottság eljárása során használható fel.

17. § (1)36 Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága (a továbbiakban: Honvédelmi Bizottság) folyamatosan ellenőrzi a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat feladatainak megvalósulását, ennek keretén belül

a) a miniszter – legalább évente egyszer – tájékoztatja a Honvédelmi Bizottságot a nemzetbiztonsági szolgálatok általános tevékenységéről;

b)37 a miniszter tájékoztatja a Honvédelmi Bizottságot a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos kormányhatározatokról;

c)38 a Honvédelmi Bizottság kinevezésük előtt meghallgatja a

Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatói tisztségére jelölt személyeket, alkalmasságukról állást foglal.

(2) A Honvédelmi Bizottság tagjának csak az az országgyűlési képviselő választható meg, aki tekintetében elvégezték a 19. §-ban meghatározott eljárás szerinti nemzetbiztonsági ellenőrzést.

(3) A Honvédelmi Bizottság tagjai megbizatásuk teljes időtartama alatt nemzetbiztonsági védelemben részesülnek.

18. § (1) A Bizottság ülései az ellenőrzési jogkör gyakorlása, a Honvédelmi Bizottság ülései a 17. §-ban meghatározott jogkör gyakorlása során zártak.

(2)39 A Bizottság és a Honvédelmi Bizottság tagjait az e minőségükben birtokukba jutott minősített adatot tartalmazó információk tekintetében titoktartási kötelezettség terheli, amely a bizottsági tagság megszűnését követően is fennáll.

(3) A Bizottság e törvényben szabályozott parlamenti ellenőrzési eljárása nem érint más, jogszabályban meghatározott bírósági vagy egyéb eljárást.

(4) A nemzetbiztonsági szolgálatok jogszerű működésével kapcsolatos panaszra vagy bejelentésre a Bizottság válaszát úgy fogalmazza meg, hogy abból a nemzetbiztonsági szolgálatok titkos információgyűjtő tevékenységére ne lehessen következtetéseket levonni.

19. § (1) A Bizottság tagjának csak az az országgyűlési képviselő választható meg, aki tekintetében elvégezték az e törvényben meghatározott nemzetbiztonsági ellenőrzést.

(2) Az Országgyűlés elnöke – a fontos és bizalmas munkakörre jelölt személyek ellenőrzésére vonatkozó szabályok szerint – köteles nemzetbiztonsági ellenőrzést kezdeményezni a Bizottságba a képviselőcsoportok vezetői által jelölt képviselők tekintetében. A képviselőcsoportok vezetői legfeljebb kétszer annyi jelöltet nevezhetnek meg, mint amennyi tag ajánlására jogosult a képviselőcsoport.

(3)40 A bizottsági tagságra jelölt képviselő tekintetében a nemzetbiztonsági ellenőrzést az Alkotmányvédelmi Hivatal végzi el. Amennyiben kockázati tényező merül fel, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója erről tájékoztatja az érintett képviselőt.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott nemzetbiztonsági ellenőrzés elvégzését követően a képviselőcsoport vezetője ajánlást készít, amely annyi jelöltet tartalmaz, amennyi tag ajánlására jogosult a képviselőcsoport.

(5)41 Ha az ajánlásban felsorolt jelölt tekintetében kockázati tényező áll fenn és a Bizottság megalakítására még nem került sor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter a kockázati tényezőről tájékoztatja az Országgyűlés elnökét és az érintett képviselőcsoport vezetőjét.

(6)42 Ha az ajánlásban felsorolt jelölt tekintetében kockázati tényező áll fenn és már működő Bizottságba kerül sor új tag megválasztására, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter a kockázati tényezőről tájékoztatja a Bizottságot és az érintett képviselőcsoport vezetőjét.

(7) Ha az érintett képviselőcsoport vezetője a jelölést a tájékoztatást követően is fenntartja, a jelölés további érvényessége tekintetében az (5) bekezdésben meghatározott esetben az Országgyűlés elnöke, a (6) bekezdésben meghatározott esetben szavazattöbbséggel a Bizottság dönt.

(8) A Bizottság tagjai megbízatásuk teljes időtartama alatt nemzetbiztonsági védelemben részesülnek.

A nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állománya

20. § (1)43 A nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állománya kormánytisztviselőkből,hivatásos szolgálati viszonyban álló személyekből és közalkalmazottakból áll.

(2)44 A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat hivatásos állományú tagjai a Magyar Honvédség állományába tartoznak. Szolgálati viszonyukra a hivatásos katonák szolgálati viszonyára vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni.

(3) A miniszter jogosult munkavégzés céljából a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagját az irányítási feladatok ellátását segítő szervezetbe berendelni.45

21. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományának szolgálati jogviszonya határozatlan időtartamra létesített különleges szolgálati jogviszony, amelyben a szolgálat függelmi rendben, fokozott veszélyeztetettségben történik.

(2) Hivatásos szolgálati jogviszony azzal a cselekvőképes, állandó belföldi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgárral létesíthető, aki rendelkezik a szolgálati beosztásához előírt iskolai végzettségi és szakképesítési, egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmassági feltételekkel, megfelel a miniszter által meghatározott további követelményeknek, valamint hozzájárul a szolgálati jogviszony létesítése és fenntartása céljából lefolytatandó biztonsági ellenőrzéshez és az ellenőrzés kockázati tényezőt nem tár fel.

(3) A szolgálatra való alkalmasság a szolgálati jogviszony létesítésekor és annak fennállása idején is ellenőrizhető.

22. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja

a) fontos és bizalmas munkakört betöltő személynek minősül;

b) állampolgári jogait az e törvényben és a szolgálati jogviszonyra vonatkozó külön törvényben meghatározott korlátok között gyakorolhatja;

c)

d)46 civil szervezetbe történő belépési szándékát köteles előzetesen a főigazgatónak bejelenteni, a főigazgató a tagsági viszonyt megtilthatja, ha az a hivatással vagy a szolgálati beosztással nem egyeztethető össze, illetőleg a szolgálat érdekeit sérti vagy veszélyezteti (összeférhetetlenség);

e) nem folytathat olyan tevékenységet, amely a hivatásos szolgálati jogviszonyhoz méltatlan, vagy a szolgálati feladatok pártatlan, befolyástól mentes ellátását veszélyeztetné;47

f) munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt a főigazgató előzetes engedélyével létesíthet; az engedélyt az e) pontban meghatározott esetekben, valamint akkor kell megtagadni, ha a jogviszony létesítése a hivatással vagy a szolgálati beosztással nem egyeztethető össze, ha a szolgálati jogviszonnyal összefüggésben szerzett információkkal való visszaélésre adhat alkalmat, illetve, ha a szolgálat érdekeit sérti vagy veszélyezteti.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja köteles

a) esküt tenni,

b) a szolgálati beosztásában meghatározott feladatait a törvényes előírásoknak megfelelően teljesíteni,

c) elöljárója utasításának a 27. §-ban foglaltak figyelembevételével engedelmeskedni,

d) Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit minden törvényes eszközzel érvényesíteni és – ha kell, élete árán is – megvédeni.

23. § (1) A közalkalmazottak a nemzetbiztonsági szolgálatoknál olyan feladatköröket látnak el, amelyekben – a különös követelményeket támasztó – hivatásos szolgálati jogviszony létesítése nem szükséges.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatoknál közalkalmazotti jogviszony azon személyekkel létesíthető, akik megfelelnek a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben foglalt alkalmazási feltételeknek, valamint írásban hozzájárulnak a jogviszony létesítése és fenntartása céljából folytatandó biztonsági ellenőrzéshez.

(3) A hivatásos szolgálati beosztás közalkalmazotti munkakörré, illetőleg a közalkalmazotti munkakör hivatásos szolgálati beosztássá átminősíthető. Az átminősítettek jogviszonyára a külön törvényben meghatározott rendelkezések vonatkoznak.

24. §48 A nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományát a nemzetbiztonsági szolgálatokra és azok tevékenységére vonatkozó, tudomásukra jutott minősített adat tekintetében titoktartási kötelezettség terheli, amely magába foglalja az minősített adat megőrzését és védelmét is. A titoktartási kötelezettség alól a miniszter és a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói adhatnak felmentést. A nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományát a titoktartási kötelezettség az alkalmazás megszűnése után is terheli.

25. § A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak beosztási illetményük 25%-áig terjedő titkosszolgálati pótlék adható. A pótlékra jogosító beosztásokat – a főigazgató javaslatára – a miniszter határozza meg. E pótlék a szolgálati időpótlék számítása során nem vehető figyelembe.

A nemzetbiztonsági szolgálatok működési alapelvei

26. § A nemzetbiztonsági szolgálatok belső szervezetét és működésének részletes szabályait, az utasításkiadás rendjét úgy kell meghatározni, hogy az egyéni felelősség mindig megállapítható legyen.

27. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja feladata teljesítése során köteles végrehajtani a szolgálati elöljáró utasításait, kivéve, ha azzal nyilvánvalóan bűncselekményt követne el.

(2) Ha a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja a kapott utasítás végrehajtását az (1) bekezdésben foglaltak alapján megtagadja, e tényről jelentést tesz a főigazgatónak. A főigazgató a jelentést haladéktalanul köteles továbbítani a miniszternek és a Bizottságnak.

(3) Ha a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja jogellenes tevékenységre kap utasítást, köteles e tényre felhívni az utasítást adó figyelmét, az utasítás végrehajtását – az (1) bekezdésben foglalt kivétellel – nem tagadhatja meg.

(4) Ha a nemzetbiztonsági szolgálatok tagja a szolgálatok jogellenes működését észleli, észrevételéről írásban jelentést tehet a miniszternek. A miniszter köteles a bejelentést kivizsgálni, valamint a vizsgálat elrendeléséről és annak eredményéről a Bizottságot és a bejelentőt tájékoztatni.

28. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok a feladataik teljesítése érdekében együttműködnek egymással.

(2) Az állami szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok egymás munkáját kölcsönösen segítik. Az együttműködés részletes szabályait – a törvényi előírások keretei között – külön megállapodások rögzítik.

(3) A nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik ellátása során együttműködhetnek természetes személyekkel, jogi személyekkel vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel. Az együttműködés részletes szabályait – a törvényi előírások keretei között – külön megállapodások rögzíthetik.

(4) A nemzetbiztonsági szolgálatok nemzetközi megállapodások és kötelezettségvállalások alapján együttműködhetnek külföldi titkosszolgálatokkal.

(5) A nemzetbiztonsági szolgálatok a biztonsági követelmények érvényesítése érdekében a társadalombiztosítási, egészségügyi, adóelszámolási, költségvetési, pénzügyi, statisztikai adatszolgáltatással, a maradandó értékű irat védelme érdekében végzett levéltári ellenőrzéssel, valamint a speciális működési költségek körébe tartozó valutafelhasználással kapcsolatos eljárási szabályokat – a törvényi előírások keretei között – az illetékes szervezetekkel külön megállapodásban rögzítik.

29. § (1) A Kormány tagjai feladatkörükben – e törvény keretei között – írásban kérhetik a minisztertől információs igények megjelölését a nemzetbiztonsági szolgálatok részére. A kérést indokolni kell és jelezni, hogy az információt más forrásból nem lehet beszerezni.

(2) Az állami szervek kötelesek a 11. § (6) bekezdésében meghatározott tevékenységhez szükséges információkról – a Kormány által meghatározottak szerint – térítésmentesen adatszolgáltatást teljesíteni.

30. § (1) Az e törvényben meghatározott feladatok ellátása érdekében, ha azt a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói kezdeményezik, a nemzetbiztonság szempontjából különleges fontosságú állami szervek és a tartós állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek, a központi energiaellátó és hírközlési rendszereket üzemeltető, a nemzetközileg ellenőrzött termékeket és technológiákat előállító és felhasználó, valamint a hadiipari kutatással foglalkozó üzemek és intézmények a nemzetbiztonsági szolgálat – alkalmazási feltételeknek egyébként megfelelő – munkatársával hivatásos szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyt, illetve munkajogviszonyt (a továbbiakban együtt: munkaviszony) létesítenek.

(2) Az e törvényben meghatározott feladatok ellátása érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatok – külön megállapodás alapján meghatározott időtartamra – munkaviszonyt kezdeményezhetnek az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó szervezeteknél.

(3)49 A nemzetbiztonsági szolgálatok nem kezdeményezhetnek munkaviszonyt bíróságnál, ügyészségnél, az Alkotmánybíróságnál, az Állami Számvevőszéknél, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál és az Országgyűlés Hivatalánál.

(4)50 A foglalkoztatás nemzetbiztonsági jellegével kapcsolatos speciális szabályokat – a hatályos jogszabályok keretei között – a nemzetbiztonsági szolgálatok és az érintett szervezet külön megállapodása tartalmazza.

A nemzetbiztonsági szolgálatok által alkalmazható intézkedések

31. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok nyomozóhatósági jogkört nem gyakorolhatnak.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja a 32–36. §-ban meghatározott intézkedéseket a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatkörébe tartozó bűncselekmények megelőzése, illetve az ilyen bűncselekmények elkövetőjének elfogása érdekében alkalmazhatja.

(3) A nemzetbiztonsági szolgálatok a feladataik ellátása során a személyes szabadsághoz, a magánlakás, a magántitok és a levéltitok sérthetetlenségéhez, a személyes adatok védelméhez, a közérdekű adatok nyilvánosságához, valamint a birtokvédelemhez fűződő jogokat e törvényben foglaltak szerint korlátozhatják.

(4) Az intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával.

(5) Az intézkedés során kényszerítő eszköz alkalmazása esetén lehetőleg kerülni kell sérülés okozását.

(6) Több lehetséges és alkalmas intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.

32. § A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatkörébe tartozó bűncselekmény tetten ért elkövetőjét elfoghatja és előállíthatja, ennek érdekében a cselekvés abbahagyására, illetve az ellenszegülés megtörésére kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat. Az elfogást követően az előállítást azonnal végre kell hajtani.

33. § A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja bilincset alkalmazhat a 32. §-ban szabályozott esetben a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy

a) önkárosításának megakadályozására;

b) támadásának megakadályozására;

c) szökésének megakadályozására;

d) ellenszegülésének megtörésére.

34. § A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja szolgálati lőfegyver viselésére jogosult. A szolgálati fegyver viselésével, használatával és tárolásával kapcsolatos részletes szabályokat a miniszter állapítja meg.51

35. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagját az e törvényben foglaltak szerint lőfegyverhasználati jog illeti meg. A lőfegyverhasználat saját elhatározásból vagy kivételesen utasításra történhet.

(2) Lőfegyverhasználatnak csak a szándékosan, személyre leadott lövés minősül.

36. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja – a jogos védelem és a végszükség esetein kívül – lőfegyvert használhat

a) az élet elleni vagy a testi épséget súlyosan veszélyeztető támadás, illetve az ezekkel történő közvetlen fenyegetés elhárítására;

b) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása (Btk. 139. §), a rombolás (Btk. 142. §), a kémkedés (Btk. 147. §), a népirtás (Btk. 155. §), a közveszélyokozás (Btk. 259. §), a terrorcselekmény (Btk. 261. §), a légijármű hatalomba kerítése (Btk. 262. §) bűncselekmények elkövetésének megakadályozására vagy megszakítására;

c)52 a nemzetbiztonsági szolgálattal összefüggő „Szigorúan titkos!” minősítési szintű minősített adatnak személy elleni erőszakkal történő jogosulatlan megszerzése és az erre irányuló kísérlet esetén;

d) a nemzetbiztonsági szolgálat objektumát ért vagy azt közvetlenül fenyegető támadás elhárítására.

(2) A lőfegyverhasználatot meg kell előznie

a) a jogellenes tevékenység abbahagyására irányuló felszólításnak;

b) más kényszerítő eszköz alkalmazásának;

c) figyelmeztetésnek, hogy lőfegyverhasználat következik;

d) figyelmeztető lövésnek.

(3) A lőfegyverhasználatot megelőző intézkedések részben vagy egészben teljesen mellőzhetők, ha az eset összes körülményei folytán a megelőző intézkedésekre már nincs idő és a késedelem a hivatásos állomány tagját vagy más személy életét, testi épségét közvetlenül veszélyezteti.

(4) A lőfegyverhasználat során kerülni kell az élet kioltását.

(5) A lőfegyverhasználatot, illetőleg a figyelmeztető lövés leadását – annak következményeitől függetlenül – az intézkedést követően haladéktalanul jelenteni kell a szolgálati elöljárónak.

(6) Lőfegyver – a jogos védelem és a végszükség kivételével – nem használható láthatóan terhes nővel és gyermekkorúval szemben.

37. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által foganatosított, a 32–36. §-ban meghatározott intézkedések ellen az érintett – akadályoztatása esetén hozzátartozója – panasszal élhet.

(2) A panaszt az intézkedésnek az érintett tudomására jutásától számított 8 napon belül a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójához kell benyújtani. A kifogásolt intézkedéstől számított 5 éven túl panasz nem terjeszthető elő.

(3) A panasz tárgyában a főigazgató a beérkezéstől számított 8 napon belül dönt.

(4) A döntés ellen a panaszos a közléstől számított 8 napon belül a miniszternél fellebbezéssel élhet. A miniszter a beérkezéstől számított 8 napon belül az elsőfokú döntést helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti.

(5) Az elmulasztott határnaptól számított 30 napon belül igazolási kérelmet lehet előterjeszteni.

(6) A miniszter határozatának felülvizsgálatát az érintett a polgári perrendtartásnak a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára vonatkozó XX. fejezetének szabályai szerint kérheti. Az eljárásra kizárólag a Fővárosi Törvényszék illetékes. A bíróság a megtámadott törvénysértő határozatot megsemmisíti.

A nemzetbiztonsági szolgálatok adatkezelése

38. §53 A nemzetbiztonsági szolgálatok az e törvényben meghatározott feladataik ellátása érdekében

a) személyes adatot, különleges adatot és bűnügyi személyes adatot, valamint

b) közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot

(az a)–b) pontban meghatározottak a továbbiakban együtt: adat) kezelnek.

39. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok adatot szereznek be

a) az érintett önkéntes, illetve e törvényben előírt kötelező adatszolgáltatásával;

b) nyílt forrásból;

c) adatkezelést végző szerv adatszolgáltatásából;

d) titkos információgyűjtéssel.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok az adatkezelés során kötelesek az adott cél eléréséhez feltétlenül szükséges, ugyanakkor az érintett személyiségi jogait legkevésbé korlátozó eszközt igénybe venni.

(3) A fontos és bizalmas munkakört betöltő, illetve az ilyen munkakörbe jelölt személyek az e törvényben meghatározott biztonsági ellenőrzéssel összefüggő személyes, köztük különleges adatokat kötelesek az ellenőrzést végző nemzetbiztonsági szolgálatok számára közölni.

40. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik teljesítése érdekében – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – bármely adatkezelési rendszerből – az adatkérés céljának megjelölésével – adatokat kérhetnek, a rendszerekbe és a nyilvántartás alapjául szolgáló iratba betekinthetnek. Az adatkérést hiányos és töredékadatok tekintetében is teljesíteni kell. Az adattovábbítás tényét mind az átadó, mind az átvevő szervnél dokumentálni kell.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok az állami szervek, a pénzintézetek, a biztosítóintézetek és a távközlési szolgáltatást végző szervezetek által kezelt nyilvántartások adatait térítés nélkül kérhetik, illetve vehetik igénybe. Egyéb adatkezelő szerv a nemzetbiztonsági szolgálatok adatkérésével kapcsolatos költségeit utólag érvényesítheti.

(3)54 A nemzetbiztonsági szolgálatok a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szervtől történő adatkérés, az érintettel és más adatkezelővel való kapcsolattartás során, és nyilvántartásaikban az e törvényben meghatározott feladataik ellátása céljából – jogszabályban meghatározott módon – személyi azonosítót, természetes személyazonosító adatokat, valamint adóazonosító jelet, illetve egyéb azonosítókat használhatnak.

41. § (1)55 A nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik ellátása érdekében a polgárok személyi adatait és lakcímét nyilvántartó szervek, a személyiadat- és lakcímnyilvántartásért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a Rendőrség nyilvántartásaiban, az egyéb igazgatási, valamint a határforgalom ellenőrzését szolgáló nyilvántartó rendszerekben írásban – az intézkedés céljának megjelölésével – jelzések elhelyezését rendelhetik el.

(2) A jelzésben a nemzetbiztonsági szolgálatok adatváltozást, illetve az érintett személyre vonatkozó megkeresés esetében értesítés adását, továbbá a határforgalomra vonatkozóan – írásban – az érintett feltartóztatását is kérhetik. Az érintett szerv a nemzetbiztonsági szolgálatok megkeresésében foglalt intézkedést teljesíti.

(3) A nemzetbiztonsági szolgálatok haladéktalanul kötelesek intézkedni a jelzés elhelyezésének megszüntetéséről, ha az arra okot adó körülmény megszűnt.

41/A. §56 (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a Schengeni Információs Rendszerbe leplezett figyelésre irányuló figyelmeztető jelzés elhelyezését kezdeményezhetik a Rendőrségnél, ha a birtokukba került adatok alapján Magyarország nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése érdekében az szükségessé válik.

(2) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok – az (1) bekezdésben meghatározott esetben – kizárólag a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i schengeni megállapodás végrehajtásáról Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezmény 99. cikk (3) bekezdése szerinti konzultációt követően kezdeményezhetik a leplezett figyelésre irányuló figyelmeztető jelzés elhelyezését.

42. § (1)57

(2) Az az adatkezelő szerv, amely a nemzetbiztonsági szolgálatok részére az általa kezelt nyilvántartásokból adatszolgáltatást teljesített, adatbetekintést biztosított, illetőleg nyilvántartásában a nemzetbiztonsági szolgálatok megkeresésére jelzést helyezett el, mindezek tényéről, tartalmáról, valamint a megtett intézkedésekről az érintettet, illetőleg más személyt vagy szervezetet nem tájékoztathat.

(3) A hatósági jogkörrel nem rendelkező adatkezelő szerv vagy intézmény vezetője az adatbetekintés, illetve az adatszolgáltatás elrendelése ellen – halasztó hatállyal nem bíró – panasszal fordulhat a miniszterhez.

43. §58 A nemzetbiztonsági szolgálatok a birtokukba került adatokat csak az adatfelvétel elrendelésének jogalapjául szolgáló célra használhatják fel, kivéve, ha az adat

a) bűncselekményi törvényi tényállás megvalósítására utal, és átadását törvény lehetővé teszi, vagy

b) más nemzetbiztonsági szolgálat irányában tájékoztatási kötelezettséget alapoz meg, és az adatátvevő maga is jogosult az adat átvételére.

44. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok e törvény alapján feladataik ellátása érdekében egymástól adatot kérnek, illetve egymásnak adatot szolgáltatni kötelesek.

(2)59 A Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a bíróság, az ügyészség és a büntetés-végrehajtási szervek a konkrét cél megjelölésével – a rájuk vonatkozó törvényben meghatározott feladataik ellátására, az ott meghatározott körben – a nemzetbiztonsági szolgálatoktól adatok igénylésére jogosultak.

(3) A nemzetbiztonsági szolgálatok adatközlése nem eredményezheti a nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködő személy (adatforrás) felfedését. A titkos információgyűjtő módszer és forrás védelme érdekében az átadott adat felhasználására vonatkozóan a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói korlátokat határozhatnak meg.

(4) Az adatszolgáltatást kérő szervek felelősek az átvett adatoknak az e törvényben, illetve az adatkezelésre vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerinti kezeléséért, kötelesek az átvett adatokat, azok felhasználását nyilvántartani és kérésre a nemzetbiztonsági szolgálat számára arról tájékoztatást adni.

45. § A nemzetbiztonsági szolgálatok nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi adatkezelő részére személyes adatokat továbbíthatnak a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok keretei között.

46. § A nemzetbiztonsági szolgálatok a személyes adatok továbbításáról nyilvántartást vezetnek, amely tartalmazza

a) az adatigénylési kérelmet;

b) az adatkérő nyilvántartási azonosítóját;

c) az adattovábbítás idejét;

d) az adatszolgáltatást tartalmazó iratok és egyéb dokumentumok másodpéldányát.

47. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok – konkrét feladataik teljesítése érdekében, ha az adatvédelem és az adatbiztonság feltételei a másik adatkezelő részéről is biztosítottak – adatkezelési rendszereiket egymás és más állami adatkezelő szervek adatkezelési rendszerével összekapcsolhatják.

(2) Az összekapcsolást a konkrét nemzetbiztonsági feladat elvégzését követően meg kell szüntetni, az összekapcsolás során keletkezett adatállományt az eljárás befejezését követően törölni kell.

48. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok által kezelt adatokról, és a 46. §-ban meghatározott adattovábbítási nyilvántartásból az érintett kérelmére történő tájékoztatást, a személyes adatainak törlését, valamint a nemzetbiztonsági szolgálat által kezelt közérdekű adat megismerésére irányuló kérelmet a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója – nemzetbiztonsági érdekből vagy mások jogainak védelme érdekében – megtagadhatja.

(2)60 A nemzetbiztonsági szolgálatok az érintettektől érkező kéréseket nyilvántartják, a kérelmekről, elbírálásuk módjáról, az elutasítás indokairól évente tájékoztatják a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

(3)61 A nemzetbiztonsági szolgálatok minősített adataival kapcsolatban az érintettnek – a minősített adat védelméről szóló törvényben biztosított – adatbetekintési jogát a főigazgató nemzetbiztonsági érdekből korlátozhatja.

49. § (1) A főigazgatók gondoskodnak az adatokhoz való jogosulatlan hozzáférés, közlés, megváltoztatás, törlés és megsemmisülés megelőzéséről, illetőleg az illetéktelen hozzáférést megakadályozó védelemről (adatbiztonság).

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok kötelesek rendszeresen ellenőrizni az általuk kezelt személyes adatok helyességét. A valóságnak meg nem felelő adatokat helyesbíteni kell, az adatkezelés során a tényeken alapuló adatokat meg kell különböztetni a következtetésen, véleményen vagy becslésen alapuló adatoktól.

(3) A nemzetbiztonsági szolgálatok a hatósági feladatkörükhöz kapcsolódó adatokat az egyéb adatoktól elkülönítetten kezelik.

50. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok az e törvényben meghatározott feladataik ellátása érdekében az adatkezelésre feljogosított szervek nyilvántartásából átvehetik és kezelhetik

a) a biztonsági okmányok adatait az érvényesség lejártától számított 10 évig;

b) a rejtjeltevékenység felügyelete és irányítása során kiadott dokumentumokat az érvényesség lejártától számított 10 évig;

c) a nemzetbiztonsági ellenőrzési és védelmi feladatok ellátása során keletkezett adatokat a beosztás, illetve a tisztség megszűnésétől számított 20 évig;

d) az a)–c) pontokban fel nem sorolt feladatkörben gyűjtött személyes adatokat az adatgyűjtés megszüntetésétől számított 70 évig.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok által kezelt személyes adatot haladéktalanul törölni kell, ha

a) az (1) bekezdésben meghatározott határidő letelt;

b) bíróság az adatvédelmi eljárás során az adat törlését elrendelte;

c) az adat kezelése jogellenes;

d) a 60. § (2) bekezdésében meghatározott esetben;

e) az adat kezelése nyilvánvalóan szükségtelen.

(3) A törlési kötelezettség – a (2) bekezdés b)–d) pontjaiban meghatározott esetek kivételével – nem vonatkozik azon személyes adatra, amelynek adathordozóját a levéltári anyagok védelmére vonatkozó jogszabály értelmében levéltári megőrzésre kell átadni.

51. § (1)62 A miniszter, illetve a főigazgatók hozzájárulásával hozhatók nyilvánosságra – a minősített adatokon túlmenően – a nemzetbiztonsági szolgálatok

a) objektumaival és személyi állományával,

b) eszközbeszerzéseivel és egyéb szerződéseivel,

c) biztonsági ellenőrzési és védelmi feladataival

kapcsolatos adatok.

(2)63 Az (1) bekezdésben meghatározott adatok megismerésére vonatkozó kérelem elutasításáról, az elutasítás indokairól a nemzetbiztonsági szolgálatok évente értesítik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

52. §64

Titkos információgyűjtés

53. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok a 4–9. §-okban foglalt feladataik teljesítése érdekében titkos információgyűjtést folytathatnak; ez nem terjed ki a 4. § h) pontjában és a 8. § (1) bekezdés d)e) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok a titkos információgyűjtés speciális eszközeit és módszereit csak akkor használhatják, ha az e törvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges adatok más módon nem szerezhetők meg.

Külső engedélyhez nem kötött
titkos információgyűjtés

54. § (1) A titkos információgyűjtés keretében a nemzetbiztonsági szolgálatok

a) felvilágosítást kérhetnek;

b) a nemzetbiztonsági jelleg leplezésével információt gyűjthetnek;

c) titkos kapcsolatot létesíthetnek magánszeméllyel;

d) az információgyűjtést elősegítő információs rendszereket hozhatnak létre és alkalmazhatnak;

e) sérülést vagy egészségkárosodást nem okozó csapdát alkalmazhatnak;

f) a saját személyi állományuk és a velük együttműködő természetes személyek védelmére, valamint a nemzetbiztonsági jelleg leplezésére fedőokmányt készíthetnek és használhatnak fel;

g) fedőintézményt hozhatnak létre és tarthatnak fenn;

h) a feladataik által érintett személyt, valamint azzal kapcsolatba hozható helyiséget, épületet és más objektumot, terep- és útvonalszakaszt, járművet, eseményt megfigyelhetik, az észlelteket technikai eszközzel rögzíthetik;

i) az 56. §-ban foglaltakon kívül beszélgetést lehallgathatnak, az észlelteket technikai eszközökkel rögzíthetik;

j)65 hírközlési rendszerekből és egyéb adattároló eszközökből információkat gyűjthetnek.

(2)66 Rendvédelmi szerv és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fedőintézményként, okmánya fedőokmányként csak az illetékes miniszter és az érintett szervezet országos vezetőjének tájékoztatásával alkalmazható.

55. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok a legfőbb ügyész által kijelölt ügyész előzetes jóváhagyásával a nyomozás megtagadásának vagy megszüntetésének kilátásba helyezésével információszolgáltatásban állapodhatnak meg bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személlyel, ha az érintett személlyel történő együttműködéshez fűződő nemzetbiztonsági érdek jelentősebb, mint az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdek.

(2) Nem köthető megállapodás azzal a személlyel, aki olyan bűncselekményt követett el, amellyel más életét szándékosan kioltotta.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott jogosultság a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot nem illeti meg.

(4)67 A megállapodás létrejötte esetén a nemzetbiztonsági szolgálatok megtérítik azt a kárt, amely az elkövetőt a polgári jog szerint terheli. A kártérítési igény tekintetében az államot az igazságügyért felelős miniszter képviseli.

Külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtés

56. §68 A nemzetbiztonsági szolgálatok külső engedély alapján

a) lakást titokban átkutathatnak, az észlelteket technikai eszközökkel rögzíthetik,

b) a lakásban történteket technikai eszközök segítségével megfigyelhetik és rögzíthetik,

c) postai küldeményt, valamint beazonosítható személyhez kötött zárt küldeményt felbonthatnak, ellenőrizhetik és azok tartalmát technikai eszközzel rögzíthetik,

d) elektronikus hírközlési szolgáltatás útján továbbított kommunikáció tartalmát megismerhetik, az észlelteket technikai eszközzel rögzíthetik,

e) számítástechnikai eszköz vagy rendszer útján továbbított, vagy azon tárolt adatokat megismerhetik és azok tartalmát technikai eszközzel rögzíthetik, továbbá felhasználhatják.

57. § (1)69 Az 56. §-ban meghatározott titkos információgyűjtés engedélyezésére irányuló előterjesztést az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a

Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és – a 8. § (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott feladat ellátása tekintetében – a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója nyújthat be.

(2) Az előterjesztésnek tartalmaznia kell

a) a titkos információgyűjtés helyét, az érintett vagy érintettek nevét vagy körét, illetőleg az azonosításra alkalmas – rendelkezésre álló – adatokat;

b) a titkos információgyűjtés megnevezését és szükségességének indokolását;

c) a tevékenység kezdetét és végét napban meghatározva;

d) az 59. §-ban meghatározott engedély iránti előterjesztés esetén annak indokolását, hogy adott ügyben arra a nemzetbiztonsági szolgálat eredményes működéséhez feltétlenül szükség volt.

58. § (1)70 Az 5. § b), d), h)–j), valamint a 6. § d), i), l)–n) pontjaiban meghatározott nemzetbiztonsági feladatok ellátása során az 56. §-ban felsorolt titkos információgyűjtést a Fővárosi Törvényszék elnöke által e feladatra kijelölt bíró engedélyezi.

(2)71 Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó nemzetbiztonsági feladatok ellátása során az 56. §-ban felsorolt titkos információgyűjtést az igazságügyért felelős miniszter engedélyezi.

(3)72 A bíró, illetve az igazságügyért felelős miniszter (a továbbiakban együtt: engedélyező) az előterjesztés benyújtásától számított 72 órán belül határozatot hoz. Az előterjesztésnek helyt ad, vagy azt megalapozatlansága esetén elutasítja. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

(4) Az engedélyező a titkos információgyűjtést esetenként legfeljebb 90 napra engedélyezi. Ezt a határidőt az engedélyező indokolt esetben – a főigazgatók előterjesztése alapján – további 90 nappal meghosszabbíthatja.

(5) A bíró a határidő meghosszabbítására vonatkozó döntése kialakításánál megismerheti az adott ügyben általa engedélyezett titkos információgyűjtés során szerzett és rögzített adatokat.

(6) Az engedélyező eljárásáról, illetve a titkos információgyűjtés tényéről az érintettet nem tájékoztatja.

Kivételes engedélyezés

59. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói az 56. §-ban felsorolt titkos információgyűjtés folytatását legfeljebb az engedélyező döntéséig engedélyezhetik, ha a titkos információgyűjtés külső engedélyeztetése olyan késedelemmel járna, amely az adott ügyben nyilvánvalóan sértené a nemzetbiztonsági szolgálat eredményes működéséhez fűződő érdeket.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a külső engedély iránti előterjesztést a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói kötelesek engedélyezésükkel egyidejűleg benyújtani.

(3) Ugyanabban az ügyben – kivéve, ha a nemzetbiztonságot közvetlenül veszélyeztető új tény merül fel – csak egyszer rendelhető el az (1) bekezdésben meghatározott kivételes engedélyezés alapján titkos információgyűjtés.

A külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtés megszüntetése

60. § (1) A külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtést haladéktalanul meg kell szüntetni, ha

a) az engedélyben meghatározott célját elérte;

b) a további alkalmazásától eredmény nem várható;

c) a határideje meghosszabbítás nélkül lejárt.

d) a titkos információgyűjtés bármely okból törvénysértő.

(2)73 Az 59. § (1) bekezdésében meghatározott kivételes eljárás esetén a titkos információgyűjtést akkor is haladéktalanul meg kell szüntetni, ha a titkos információgyűjtés folytatását az engedélyező nem engedélyezi. Ebben az esetben a titkos információgyűjtés során nyert adatokat – a minősített adatok megsemmisítésére vonatkozó jogszabályi előírások szerint – haladéktalanul meg kell semmisíteni.

A titkos információgyűjtésre és a titkos adatszerzésre vonatkozó egyéb szabályok74

61. §75 (1) Ha a titkos információgyűjtésre, illetve a titkos adatszerzésre a 8. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint kerül sor, a titkos információgyűjtéshez, illetve a titkos adatszerzéshez szükséges engedély beszerzése az alkalmazást megrendelő szerv feladata. Az alkalmazás jogszerűségéért a megrendelő szerv, a végrehajtásért a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat felel.

(2) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a szolgáltatói feladata keretében alkalmazott titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés eredményeként megszerzett valamennyi adatot kizárólag a megrendelő szerv számára továbbítja, a továbbított adatokat a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nyilvántartásából törölni kell.

(3) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat szolgáltató feladataival kapcsolatosan nyilvántartást vezet, amely tartalmazza

a) a megrendelő szervezet írásbeli megkeresését a szükséges engedéllyel,

b) a megkeresésben megjelölt személyek azonosításához szükséges személyes adatokat,

c) az adott ügyben alkalmazott titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés eszközeinek és módszereinek leírását, valamint

d) a megrendelő szervezet részére továbbított adathordozók jegyzékét.

(4) A közölt adatok hitelességéért az adatszolgáltató, a felhasználásáért, illetve az erre alapozott intézkedések megtételéért vagy elmulasztásáért a titkos információgyűjtést, illetve a titkos adatszerzést megrendelő szerv a felelős.

(5) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a szolgáltatói feladata ellátásához kapcsolódóan a (3) bekezdésben meghatározottakon túl személyes adatokat nem tárolhat.

62. §76 A nemzetbiztonsági szolgálattal együttműködő természetes és jogi személyek, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek e tevékenységükkel kapcsolatban a miniszter vagy a főigazgató engedélye nélkül adatokat nem hozhatnak nyilvánosságra.

A titkos információgyűjtéssel kapcsolatos sajátos gazdálkodási szabályok

63. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetésükben az alaptevékenységgel összefüggő speciális működési kiadásaik fedezésére elkülönített előirányzatot szerepeltethetnek. A speciális működési kiadásokat összevontan – az általános számviteli szabályoktól eltérően – egy összegben kell szerepeltetni.

(2) Speciális működési kiadásnak minősülnek a nemzetbiztonsági szolgálatok titkosszolgálati tevékenységéhez, a titkos információgyűjtés eszközeinek és módszereinek alkalmazásához közvetlenül kötődő személyi és tárgyi vonatkozású kiadások.

(3)77 A nemzetbiztonsági szolgálatok által az együttműködő magánszemély részére kifizetett összegből 20%-os forrásadót kell levonni és befizetni az adóhatóságnak. A magánszemélynek ezt a jövedelmet nem kell az összevont adóalapjába beszámítania, azt nem kell bevallania, a kifizetőnek pedig nem kell erről személyre szólóan adatot szolgáltatnia, illetőleg a magánszemély részére igazolást kiadnia.

(4)78 A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjának e jogviszonyával összefüggő külszolgálata alapján kifizetett jövedelemből az adott évi adótábla legmagasabb adókulcsa alkalmazásával kell az adót levonni és befizetni az adóhatóságnak. A magánszemélynek ezt a jövedelmet nem kell az összevont adóalapjába beszámítania, azt nem kell bevallania, a kifizetőnek pedig nem kell erről személyre szólóan adatot szolgáltatnia, illetőleg a magánszemély részére igazolást kiadnia.

64. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik teljesítése érdekében – a fedésül szolgáló intézmény típusára vonatkozó jogszabályok előírásai szerint – fedőintézményt hozhatnak létre és tarthatnak fenn. Fedőintézményként költségvetési szerv nem hozható létre.

(2) A fedőintézmény létrehozása és fenntartása a nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetéséből történik. Az ehhez szükséges kiadások speciális működési kiadásnak minősülnek.

(3) Ha a fedőintézmény megszűnik, vagyona a nemzetbiztonsági szolgálatokat illeti.

(4)79 Az államháztartásról szóló törvény80 rendelkezései a fedővállalkozásra nem vonatkoznak.

65. §81 A nemzetbiztonsági szolgálatok a 63. § (2) bekezdésében meghatározott körben külön korlátozás nélkül valutát kezelhetnek.

66. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok speciális működési kiadásai felhasználásának külső szerv által történő ellenőrzése kizárólag törvényességi szempontból történhet. E körben célszerűségi és eredményességi szempont szerinti ellenőrzés – a 11. § (2) bekezdésének f) pontját kivéve – nem végezhető.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok gazdálkodásának külső szerv által történő ellenőrzése során az ellenőrzést végző szerv birtokába nem kerülhet olyan adat, amely a titkos információgyűjtés során keletkezett információra, forrására, illetve az alkalmazott titkos információgyűjtő módszer konkrét jellegére utal.

A nemzetbiztonsági védelem és ellenőrzés szabályai

67. § (1) A nemzetbiztonsági szolgálatok által nyújtott nemzetbiztonsági védelem (a továbbiakban: védelem) célja az 1. számú mellékletben meghatározott személyek tevékenysége ellen irányuló, valamint ezen személyek tevékenységéhez kötődő védett információk jogellenes megszerzését célzó – ezáltal Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértő vagy veszélyeztető – leplezett törekvések felderítése és elhárítása.

(2) A védelem ellátása során a nemzetbiztonsági szolgálatok a védendő személyt érintően csak írásbeli beleegyezésével alkalmazhatják a titkos és nyílt információgyűjtés eszközeit és módszereit.

(3) A nemzetbiztonsági szolgálatok rendszeresen tájékoztatják a védendő személyt a védelem során tett biztonsági intézkedésekről és az intézkedések által érintett személyek köréről.

68. § (1)82 A nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett nemzetbiztonsági ellenőrzés (a továbbiakban: ellenőrzés) célja annak vizsgálata, hogy fontos és bizalmas munkakörre jelölt, illetve az ilyen munkakört betöltő személyek megfelelnek-e az állami élet és a nemzetgazdaság jogszerű működéséhez szükséges, valamint – amennyiben szükséges – a nemzetközi kötelezettségvállalásokból fakadó biztonsági feltételeknek.

(2) A biztonsági feltételek vizsgálata azon kockázati tényezők, körülmények, információk felderítését jelenti, amelyek felhasználásával a fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek tevékenysége jogellenes céllal befolyásolhatóvá, illetve támadhatóvá válhat, és ezáltal a nemzetbiztonságot sértő vagy veszélyeztető helyzet állhat elő.

(3) A fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek körét a 2. számú melléklet tartalmazza.

(4)83 A fontos és bizalmas munkakörbe jelölt, illetve ilyen munkakört betöltő személyekre vonatkozó szabályok szerint – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – kijelölésük, megbízásuk előtt, valamint e megbízásuk, munkakörük betöltése alatt legalább ötévenként ellenőrzést kell kezdeményezni

a) az e törvény szerinti titkos információgyűjtést engedélyező bíró, valamint a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározott peres eljárásban eljáró bíró,

b) valamennyi miniszter,

c) a Bizottság és a Honvédelmi Bizottság tagja, illetve e két bizottság eljárásában közreműködő szakértő,

d) amennyiben feladata ellátásához „Bizalmas!” vagy ennél magasabb minősítési szintű minősített adatot szükséges felhasználnia, az Országgyűlés által létrehozott vizsgálóbizottság, eseti bizottság tagja, valamint a bizottság eljárásában közreműködő szakértő,

e) az 55. §-ban meghatározott kijelölt ügyész,

f) amennyiben feladata ellátásához „Bizalmas!” vagy ennél magasabb minősítési szintű minősített adatot szükséges felhasználnia, a minősített adat védelméről szóló törvény szerinti minősített adatot kezelő szervvel közreműködő, illetve gazdálkodó szervezetnél minősített adatot felhasználó személy,

g) ha megfelelő szintű ellenőrzését még nem folytatták le, vagy érvényes ellenőrzéssel nem rendelkezik, állami vagy közfeladat ellátásához szükséges „Bizalmas!” vagy ennél magasabb minősítési szintű minősített adat felhasználására jogosult személy,

h) a Független Rendészeti Panasztestület tagjai

tekintetében.

(5)84 A (4) bekezdés g) pontja szerinti ellenőrzést nem kell kezdeményezni a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 13. § (3) és (5) bekezdésében, valamint a 14. § (2) bekezdésében szereplő személyek, továbbá – a (4) bekezdés c), d) és h) pontjában meghatározottak kivételével – az országgyűlési képviselő, az Európai Parlament Magyarországon megválasztott képviselője és az önkormányzati képviselő tekintetében.

(6)85 Amennyiben a fontos és bizalmas munkakörbe jelölt, vagy ilyen munkakört betöltő, továbbá a (4) bekezdésben meghatározott személyek tekintetében öt éven belül biztonsági kockázati tényezőt nem tartalmazó – az új kinevezéshez, kijelöléshez vagy megbízáshoz, illetve a közreműködéshez szükséges ellenőrzéssel legalább azonos szintű – biztonsági szakvélemény került kibocsátásra, a kezdeményezésre jogosult mérlegelési jogkörében dönt az érintett személy ellenőrzésének kezdeményezéséről.

69. § (1) A köztársasági elnök kezdeményezi az ellenőrzést

a) a Magyar Honvédség parancsnoka és vezérkari főnöke,

b)86

c) a Köztársasági Elnök Hivatala vezető beosztású munkatársai

tekintetében.

(1a)87 A köztársasági elnöknek az (1) bekezdéssel a hatáskörébe utalt döntéséhez ellenjegyzés nem szükséges.

(2) Az Országgyűlés elnöke kezdeményezi az ellenőrzést

a)88 az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságába és Honvédelmi Bizottságába, illetve – ha a feladata ellátásához „Bizalmas!” vagy ennél magasabb minősítési szintű minősített adatot szükséges felhasználnia – az Országgyűlés által létrehozott vizsgálóbizottságba, eseti bizottságba jelölt személy,

b) az Országgyűlés Hivatalának vezető beosztású munkatársai

c)89 a Független Rendészeti Panasztestület tagjai

tekintetében.

(3) A miniszterelnök kezdeményezi az ellenőrzést

a) valamennyi miniszteri tisztségre jelölt személy,

b)90 az államtitkárok, közigazgatási államtitkárok és az azonos jogállású állami vezetők,

c)91 a Miniszterelnökség vezető beosztású munkatársai,

d)92 a Kormány irányítása alatt álló az ország egész területére kiterjedő illetékességgel rendelkező szervek vezetői, helyettesei, és a vezetőkkel azonos jogállású más közszolgálati vezetők

tekintetében.

(4) Az illetékes miniszter kezdeményezi az ellenőrzést

a)93 a helyettes államtitkárok és az azonos jogállású állami vezetők,

b) a nagykövetek és az önálló külképviseleteket irányító főkonzulok,

c)94 a központi hivatalok vezetői, valamint a velük azonos jogállású más közszolgálati vezetők,

d) a minisztériumi főosztályvezetők és az azonos jogállású állami vezetők,

e) az irányításuk alá tartozó rendvédelmi szervek országos parancsnokai és helyettesei, valamint a tábornokok és a tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztásokba kinevezettek,

f) az állami vagy többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek vezetői,

g) a többségi állami tulajdonban lévő bankok, szakosított pénzintézetek és biztosítóintézetek vezető beosztású munkatársai,

h) az általa – a 2. számú melléklet 18. pontja alapján – meghatározott munkakört betöltő személyek,

i)95 az irányítása vagy felügyelete alatt álló minősített adatot kezelő szerv vezetője

tekintetében.

(4a)96 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felügyeletét ellátó miniszter kezdeményezi az ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tábornokok és a tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztásokba kinevezettek tekintetében, a (3) bekezdés d) pontja szerinti eset kivételével.

(5)97 A honvédelemért felelős miniszter vagy a Magyar Honvédség parancsnoka rendeli el, illetve kezdeményezi az ellenőrzést a Magyar Honvédségen belül, az illetékes miniszter által meghatározott munkakört betöltő személyek tekintetében.

(6) Az országos rendőrfőkapitány kezdeményezi az ellenőrzést

a) a rendőrfőkapitányok és rendőrkapitányok,

b) a Rendőrségen belül, az illetékes miniszter által meghatározott munkakört betöltő személyek

tekintetében.

(7)98

(8) A rendvédelmi szervek országos parancsnokai kezdeményezik az ellenőrzést a rendvédelmi szerveken belül az illetékes miniszter által meghatározott munkakört betöltő személyek tekintetében.

(9)99 A nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai tekintetében, a rendőrség terrorizmust elhárító szervének főigazgatója a terrorizmust elhárító szerv munkatársai tekintetében, a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervének főigazgatója a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervének munkatársai tekintetében, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatóság és a bűnügyi főigazgatóság középfokú szerveinek munkatársai tekintetében kezdeményezi az ellenőrzést.

(10)100 A Fővárosi Törvényszék elnöke kezdeményezi az ellenőrzést a titkos információgyűjtést engedélyező bíró, valamint a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározott peres eljárásban eljáró bíró tekintetében.

(11)101 Az országgyűlési bizottság elnöke kezdeményezi az ellenőrzést a bizottság eljárásában közreműködő szakértő tekintetében, amennyiben feladata ellátásához „Bizalmas!” vagy ennél magasabb minősítési szintű minősített adatot szükséges felhasználnia.

(12)102 A legfőbb ügyész kezdeményezi az ellenőrzést az 55. § alapján kijelölt ügyész tekintetében.

(13)103 A minősített adatot kezelő szerv vezetője kezdeményezi az ellenőrzést a 68. § (4) bekezdésének f) és g) pontjában, valamint a 2. számú melléklet 19. pontjában meghatározott személyek tekintetében.

(14)104 Az autonóm államigazgatási szerv vezetője, illetve az önálló szabályozó szerv vezetője kezdeményezi az ellenőrzést az általa – a 2. számú melléklet 18. pontja alapján – meghatározott munkakört betöltő személyek tekintetében.

(15)105 Az (1)–(14) bekezdésben meghatározott kezdeményezésre jogosult kezdeményezi az ellenőrzést az általa olyan munkakörbe kinevezett személyek tekintetében, akiknek feladataik ellátásához minősített adatot szükséges felhasználniuk, amennyiben a kezdeményezésre jogosult az (1)–(14) bekezdés alapján nem állapítható meg.

(16)106 A Nemzeti Biztonsági Felügyelet vezetője kezdeményezi az ellenőrzést olyan személyek tekintetében, akiknek feladataik ellátásához minősített adatot szükséges felhasználniuk, ha az (1)–(15) bekezdés alapján nem állapítható meg az ellenőrzés kezdeményezésére jogosult személy.

70. § (1) A fontos és bizalmas munkakörbe történő kinevezés előtt kezdeményezni kell a jelölt személy ellenőrzését.

(2) A fontos és bizalmas munkakört betöltő személy ellenőrzését a kezdeményezésre jogosult saját mérlegelési jogkörében – de legalább ötévenként – kezdeményezi.

(3) Az ellenőrzésre kötelezett munkakör, illetve tisztség betöltésére jelentkező vagy felkért személyt (szakértőt) előre tájékoztatni kell a biztonsági ellenőrzés elrendelésének lehetőségéről és annak lehetséges módjairól.

(4) Ellenőrzés csak a fontos és bizalmas munkakörre jelölt, illetve az ilyen munkakört betöltő személy (a továbbiakban együtt: érintett személy) előzetes írásbeli hozzájárulásával folytatható.

(5) Ha az érintett személy az ellenőrzéshez nem járul hozzá, fontos és bizalmas munkakörben nem alkalmazható.

(6) A biztonsági ellenőrzést kezdeményezni jogosult személy az ellenőrzés elrendelésére – a 71. §-ban meghatározott kérdőív megküldésével egyidejűleg – írásban kéri fel a minisztert. A miniszter az ellenőrzést elrendeli.

71. § (1) Az érintett személy az ellenőrzés kezdeményezését megelőzően – a jogosult, illetve az általa kijelölt személy kérésére – a 3. számú mellékletben meghatározott biztonsági kérdőívet tölt ki.

(2)107 A 2. számú melléklet 1–17. pontjaiban, valamint a 68. § (4) bekezdés a)–c), e), h) pontjaiban felsorolt személyek a 3. számú mellékletben meghatározott, „C” típusú kérdőívet töltik ki.

(3)108 A 68. § (4) bekezdésének d), f) és g) pontjában meghatározott személyek a felhasználandó minősített adat minősítési szintjétől függően az alábbi típusú kérdőívet töltik ki:

a) „Szigorúan titkos!” minősítési szintű vagy törvényben, illetve nemzetközi szerződésben „Szigorúan titkos!” minősítési szintű adatnak megfeleltetett minősített adatot felhasználó személyek „C” típusú kérdőívet;

b) „Titkos!” minősítési szintű vagy törvényben, illetve nemzetközi szerződésben „Titkos!” minősítési szintű adatnak megfeleltetett minősített adatot felhasználó személyek „B” típusú kérdőívet;

c) „Bizalmas!” minősítési szintű vagy törvényben, illetve nemzetközi szerződésben „Bizalmas!” minősítési szintű adatnak megfeleltetett minősített adatot felhasználó személyek „A” típusú kérdőívet.

(4)109 Az illetékes miniszter a 2. számú melléklet 18., illetve a minősített adatot kezelő szerv vezetője a 2. számú melléklet 19. pontja alapján – a (3) bekezdésben meghatározottak figyelembevételével – meghatározza azokat a munkaköröket, amelyek tekintetében az érintett személyek a 3. számú mellékletben meghatározott „A”, „B” vagy „C” típusú kérdőívet töltenek ki. Az illetékes miniszter a 2. számú melléklet 18/A. pontjában, illetve a Nemzeti Biztonsági Felügyelet vezetője a 69. § (16) bekezdésében meghatározott személyek tekintetében – a felhasználandó minősített adat minősítési szintjének megfelelően – egyedileg dönt a kitöltendő kérdőív típusáról.

(5)110 Ha az „A” vagy „B” típusú kérdőívhez kötődő ellenőrzés során kockázati tényező meglétére utaló adat keletkezik, az ellenőrzést végző nemzetbiztonsági szolgálat javaslatára a kezdeményező az érintett személlyel – 30 napon belül – a kockázati tényezőt feltáró eredménytől függően „B” vagy „C” típusú kérdőívet töltet ki. Erről a szolgálat vezetője tájékoztatja az elrendelőt. A kitöltött kérdőív elrendelőhöz történő érkezését követően a folyamatban lévő ellenőrzést a 71/C. § (2) bekezdése szerint meg kell szüntetni, az új ellenőrzést el kell rendelni.

(6)111 Az ellenőrzés a kérdőívben megadott adatok valóságának vizsgálatára és értékelésére, valamint egyéb kockázati tényezők felderítésére terjed ki.

(7)112 Az ellenőrzésnek, a kockázati tényezők vizsgálatának és értékelésének arányosnak kell lennie a fontos és bizalmas munkakör betöltéséhez fűződő titokvédelmi és más biztonsági követelményekkel.

(7)113 Az ellenőrzés kezdeményezésére jogosult személy értesíti az ellenőrzést lefolytató nemzetbiztonsági szolgálatot, ha az érintett már nem tölt be fontos és bizalmas munkakört.

(8)114 Az ellenőrzést végző nemzetbiztonsági szolgálat az érintett személlyel konzultálhat, referens személyeket hallgathat meg, felhasználhatja a személyügyi nyilvántartások és a korábbi ellenőrzések adatait, adatkezelési rendszerekben adatellenőrzéseket végezhet – ha a szükséges adatok más módon nem szerezhetők meg, – titkos információgyűjtési eszközöket és módszereket alkalmazhat. A nemzetbiztonsági szolgálat az 56. §-ban meghatározott, külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtést csak a „C” típusú kérdőívhez kapcsolódó ellenőrzés során alkalmazhat.

71/A. §115 (1) Az ellenőrzést „A” típusú kérdőív esetén az elrendeléstől számított 30, „B” típusú kérdőív esetén 45, „C” típusú kérdőív esetén 60 napon belül kell lefolytatni. Ha az ellenőrzés során külföldi hatóság vagy szolgálat megkeresése szükséges, a megkeresés teljesítésének határideje az ellenőrzés határidejébe nem számít be.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt határidő egy esetben 30 nappal meghosszabbítható.

(3)116 Az ellenőrzés határidejének meghosszabbításáról az eljáró nemzetbiztonsági szolgálat vezetője határoz, arról az elrendelőt, a kezdeményezőt, valamint a kezdeményező útján az ellenőrzés alá vont személyt 8 napon belül írásban értesíti.

(4) Az ellenőrzés határidejének meghosszabbítására az Nbtv. 71. §-ának (5) bekezdése alapján kezdeményezett eljárás esetén csak akkor van mód, ha az alacsonyabb fokú ellenőrzésnél erre nem került sor.

71/B. §117 (1) Ha külföldi tartózkodás, betegség vagy egyéb – az ellenőrzést végző nemzetbiztonsági szolgálaton kívül álló – külső tényező az ellenőrzés alá vont személy eredményes ellenőrzését aránytalanul megnehezíti vagy lehetetlenné teszi, az ellenőrzést az akadály megszűnéséig szüneteltetni lehet.

(2) Az ellenőrzés (1) bekezdés szerinti szüneteltetéséről, valamint az ellenőrzés folytatásáról az eljáró nemzetbiztonsági szolgálat vezetője határoz, és arról az elrendelőt, a kezdeményezőt és az ellenőrzés alá vont személyt 8 napon belül írásban értesíti.

(3) Az ellenőrzés szüneteltetésének időtartama a nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatására rendelkezésre álló határidőbe nem számít bele.

(4) Ha a szüneteltetés oka a (2) bekezdés szerinti döntést követő hat hónapon belül nem szűnik meg, az ellenőrzést az eljáró nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjének javaslatára az elrendelő megszünteti, és erről a kezdeményezőt, valamint az eljáró nemzetbiztonsági szolgálatot 8 napon belül írásban tájékoztatja.

(5) Az ellenőrzés szüneteltetése (4) bekezdés szerinti határidejének lejárta előtt az arra okot adó körülmény megszűnése esetén az eljáró nemzetbiztonsági szolgálat vezetője – a kezdeményező és az érintett egyidejű írásbeli értesítése mellett – az ellenőrzés folytatásáról rendelkezik.

71/C. §118 (1)119 Ha a nemzetbiztonsági ellenőrzés elrendelésének törvényben foglalt oka az ellenőrzés időtartama alatt megszűnik, valamint a 71. § (5) bekezdésében foglalt intézkedés esetén, továbbá amennyiben az ellenőrzés során észlelik, hogy az érintett személy tekintetében öt éven belül a biztonsági kockázati tényezőt nem tartalmazó – az új kinevezéshez, kijelöléshez vagy megbízáshoz, illetve a közreműködéshez szükséges ellenőrzéssel legalább azonos szintű – biztonsági szakvélemény került kibocsátásra, és azt a kezdeményező elfogadja, továbbá az ellenőrzött halála esetén a nemzetbiztonsági szolgálat vagy a kezdeményező 8 napon belül írásban tájékoztatja az elrendelőt.

(2)120 Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az elrendelő az írásbeli tájékoztatás vagy az eljáró nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjének javaslata alapján az ellenőrzést megszünteti, és erről a kezdeményezőt, valamint a kezdeményező útján az ellenőrzés alá vont személyt 8 napon belül írásban értesíti.

71/D. §121 (1) Az ellenőrzés alá vont személy a 71. § (5) bekezdésében foglalt intézkedés, az ellenőrzés szüneteltetése, annak megszüntetése, valamint az ellenőrzésnek a 71/C. § szerinti megszüntetése ellen a miniszternél az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül panasszal élhet. A panasznak a jogorvoslattal érintett intézkedésre halasztó hatálya nincs.

(2) A miniszter a panaszt 15 napon belül kivizsgálja, annak eredményéről a panaszost és a kezdeményezőt, valamint az eljáró nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét írásban tájékoztatja. A miniszter döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

72. § (1)122 Az ellenőrzés során megszerzett információk és adatok alapján a nemzetbiztonsági szolgálat biztonsági szakvéleményt készít, amely valamennyi felmerült biztonsági kockázati tényezőt tartalmazza. A szakvéleményben foglalt megállapításokért, illetve a szükséges tájékoztatás elmaradásáért a felelősség a nemzetbiztonsági szolgálatot terheli. A szakvéleményt a miniszter ellenjegyzi, ezt követően a nemzetbiztonsági szolgálat a szakvéleményt a kezdeményezőhöz továbbítja. A kezdeményező a szakvéleményt a Nemzeti Biztonsági Felügyelethez továbbítja, ha az érintett személynek feladatai ellátásához nemzetközi kötelezettségvállalás alapján biztonsági ellenőrzéssel védendő adatokat szükséges megismernie.

(2) Az ellenőrzés befejezéséről, valamint a biztonsági szakvéleményben foglaltakról – kivéve a bűncselekmény elkövetésére utaló körülményeket – a kezdeményező tájékoztatja az érintett személyt.

(3) Az érintett személy a biztonsági szakvéleményben szereplő, általa valótlannak tartott megállapításokkal kapcsolatosan – a 11. § (5) bekezdés alapján – panasszal élhet a miniszternél, illetve ezt követően a Bizottságnál.

(4)123 A kezdeményező a nemzetbiztonsági szolgálattól kapott szakvéleményt – az Országgyűlés elnöke a 19. § (7) bekezdése szerint korlátozással – döntése kialakításánál szabadon mérlegeli. Ha a Nemzeti Biztonsági Felügyelethez továbbított szakvélemény kockázati tényezőt tartalmaz, a nemzetközi kötelezettségvállalás alapján biztonsági ellenőrzéssel védendő adatok megismeréséhez szükséges biztonsági tanúsítvány nem adható ki.

(5)124

Záró rendelkezések

73. §125 Ha a nemzetbiztonsági szolgálatoknál létszámleépítésre kerül sor, nem alkalmazhatók a munka törvénykönyvéről szóló törvénynek a csoportos létszámcsökkentésre, valamint az állami foglalkoztatási szerv tájékoztatására vonatkozó szabályai.

Értelmező rendelkezések

74. § E törvény alkalmazásában

a)126 nemzetbiztonsági érdek: Magyarország függetlenségének biztosítása és törvényes rendjének védelme, ennek keretén belül

aa) az ország függetlensége és területi épsége elleni támadó szándékú törekvések felderítése,

ab) az ország politikai, gazdasági, honvédelmi érdekeit sértő vagy veszélyeztető leplezett törekvések felfedése és elhárítása,

ac) a kormányzati döntésekhez szükséges, külföldre vonatkozó, illetve külföldi eredetű információk megszerzése,

ad) az ország az alapvető emberi jogok gyakorlását biztosító törvényes rendjének, a többpárti rendszeren alapuló képviseleti demokráciának és a törvényes intézmények működésének jogellenes eszközökkel történő megváltoztatására vagy megzavarására irányuló leplezett törekvések felderítése és elhárítása, valamint

ae) a terrorcselekmények, az illegális fegyver- és kábítószer-kereskedelem, valamint a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák illegális forgalmának felderítése és megakadályozása;

b) állami szerv: a minisztériumok, a központi államigazgatási szervek, az ügyészség, a Magyar Honvédség, valamint a rendvédelmi szervek;

c)

d) lakás: a nyilvános vagy a közönség részére nyitva álló helyen kívüli minden egyéb helyiség vagy terület;

e) hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa;

f)127 cégellenőrzés: az illetékes nemzetbiztonsági szolgálat által végzett ellenőrzés, amelynek célja annak megállapítása, hogy a gazdálkodó szervezet minősített adat felhasználásával járó közreműködése jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot.

75. § (1)128

(2)129

(3) Ahol jogszabály a nemzetbiztonsági szolgálatok tekintetében felügyelő minisztert említ, azon a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító illetékes minisztert kell érteni.

Hatálybalépés

76. § (1) E törvény a (2)–(4) bekezdésben meghatározottak kivételével a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba.

(2) A 25. §-ban meghatározott rendelkezés 1996. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 63. § (3) bekezdése és a 89. § (3) bekezdése 1997. január 1-jén lép hatályba.

(4) A 14. § (4) bekezdésének c)–e) pontjai, a 15. §, valamint a 27. § (2) és (4) bekezdései a Bizottságnak a 19. §-ban foglaltak szerint történő megalakítását követően lépnek hatályba.

(5) E törvény kihirdetését követő 90. napon lép hatályba az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény 16. §-ának (2) bekezdése és 19. §-a (1) bekezdésének h) pontja.

Felhatalmazó rendelkezések

77. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben megállapítsa:

a)130

b)131 a biztonsági okmányok körét, a biztonsági okmányvédelemre jogosult szervezet feladat- és hatáskörét, a biztonsági okmányvédelem eljárási szabályait;132

c) a titkos információgyűjtés feltételeinek biztosítása érdekében a titkos információgyűjtésre feljogosított szervezetek és a távközlési szolgáltatási feladatokat ellátó szervezetek együttműködésének rendjét és szabályait.133

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy határozatban megállapítsa:

a) a nemzetbiztonsági szolgálatok illetékességének, valamint egymással és más szervekkel történő együttműködésének e törvénnyel nem érintett szabályait;

b) a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységének fő irányait;

c) a nemzetbiztonsági szolgálatok és egyéb állami szerv tájékoztató tevékenységének rendjét, valamint a nemzetbiztonsági információk értékelésének, hasznosításának szervezeti kereteit és részletes szabályait;

d) a nemzetbiztonsági védelem alá eső szervek és létesítmények körét.134

(3)135

78. § (1) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben megállapítsa:

a) a nemzetbiztonsági szolgálatok lakásgazdálkodása, valamint a lakáscélú munkáltatói támogatás rendjét;

b) a szolgálati fegyver rendszeresítésének, viselésének rendjét és használatának részletes szabályait;136

c) a nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményeibe való belépés rendjét;137

d) a miniszteri elismerések adományozásának rendjét;

(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy utasításban megállapítsa:

a) a szolgálatra való alkalmasság különleges feltételeit, az alkalmassági feltételek ellenőrzésének szabályait;

b) a nemzetbiztonsági szolgálatok fedőintézmények létrehozásával, fenntartásával kapcsolatos eljárásának általános szabályait;

c) mindazokat az eljárásokat, amelyeket a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló jogszabály saját hatáskörű szabályozásként ír elő;

d) a nemzetbiztonsági szolgálatok védelemre jogosult vezetőinek körét, a védelmi intézkedések részletes szabályait.

(3)138 Felhatalmazást kap az illetékes miniszter, hogy – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter egyetértésével kiadott – rendeletben megállapítsa azon munkaköröket, amelyek – a 2. számú melléklet 18. pontja alapján – fontos és bizalmas munkakörnek minősülnek, illetve e munkakörök tekintetében meghatározza a biztonsági ellenőrzések szintjét.139

79. §140

Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés141

79/A. §142 E törvény

d) 74. §-a, valamint

e) 77–78. §-a

az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

Az Európai Unió jogának való megfelelés143

80. §144 E törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtását szolgálja:

a) a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény (Schengeni Végrehajtási Egyezmény) 99. cikke [41/A. §];

b) a néhány új funkciónak – többek között a terrorizmus elleni küzdelemnek – a Schengeni Információs Rendszerbe történő bevezetéséről szóló, 2005. február 24-i 2005/211/IB tanácsi határozat 1. cikke [41/A. §];

c) a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat 3–5. és 16. cikke [11/A. §, 45. §].

81. §145

82–84. §146

85. §147

86. § A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. §-a (2) bekezdésének első mondata a következő szövegrésszel egészül ki:

[3. § (2) Nincs helye sztrájknak]


,,és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál.''

87. §148

88. §149

89. §150

90. §151

91. §152

1. számú melléklet az 1995. évi CXXV. törvényhez

A védelem alá eső tisztségek:

1. a köztársasági elnök,

2. a miniszterelnök,

3. az Országgyűlés elnöke, alelnökei,

4. az Alkotmánybíróság elnöke és tagjai,

5. a Kúria elnöke és elnökhelyettesei,

6. a miniszterek,

7. a legfőbb ügyész és helyettesei,

8. az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei,

9.153 az alapvető jogok biztosa és helyettese,

10. az Országgyűlés Nemzetbiztonsági és Honvédelmi Bizottságának tagjai,

11. a titkos információgyűjtést engedélyező bírók,

12. a legfőbb ügyész által az 55. § alapján kijelölt ügyész,

13. a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei,

14.154 a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke és alelnökei,

15.155 a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke és elnökhelyettese

2. számú melléklet az 1995. évi CXXV. törvényhez

Fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek:

1. a nagykövetek és az önálló külképviseleteket irányító főkonzulok,

2.156 az államtitkárok, közigazgatási államtitkárok és az azonos jogállású állami vezetők,

3.157 a helyettes államtitkárok és az azonos jogállású állami vezetők,

4.158 az autonóm államigazgatási szervek, az önálló szabályozó szervek és a kormányhivatalok vezetői, helyettesei és a vezetőkkel azonos jogállású más közszolgálati vezetők,

5.159 központi hivatalok vezetői, valamit a velük azonos jogállású más közszolgálati vezetők,

6. az Országgyűlés Hivatala vezető beosztású munkatársai,

7. a Köztársasági Elnök Hivatala vezető beosztású munkatársai,

8.160 a Miniszterelnökség vezető beosztású munkatársai,

9. a Magyar Honvédség parancsnoka, a vezérkari főnök,

10.

11. a rendvédelmi szervek országos parancsnokai és helyettesei,

12. az országos rendőrfőkapitány, helyettesei, a rendőrfőkapitányok és rendőrkapitányok,

13. a tábornokok és a tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztásba kinevezettek,

14. a minisztériumi főosztályvezetők és az azonos jogállású állami vezetők,

15.161 az állami vagy többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek vezetői, felügyelő bizottsági tagjai,

16.162 a többségi állami tulajdonban lévő bankok, szakosított pénzintézetek és biztosítóintézetek vezető beosztású munkatársai és felügyelő bizottsági tagjai,

17. a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai,

18.163 a minisztériumokon, a kormányhivatalokon, a központi hivatalokon, a Magyar Honvédségen, a rendvédelmi szerveken belül a feladatkörrel rendelkező miniszter által, az autonóm államigazgatási szerveken, az önálló szabályozó szerveken belül e szervek vezetője által meghatározott további olyan munkakört betöltő személyek, akiknek feladataik ellátásához „Bizalmas!” vagy annál magasabb minősítési szintű minősített adatot szükséges felhasználniuk,

18/A.164 a minősített adat védelméről szóló törvény szerinti „Bizalmas!” vagy annál magasabb minősítési szintű adatot kezelő szerv vezetője,

19.165 a 18. pont hatálya alá nem tartozó, a minősített adat védelméről szóló törvény szerinti minősített adatot kezelő szervezeten belül a vezető által – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben – meghatározott olyan személyek, akiknek feladataik ellátásához „Bizalmas!” vagy annál magasabb minősítési szintű minősített adatot szükséges felhasználniuk.

3. számú melléklet az 1995. évi CXXV. törvényhez166


BIZTONSÁGI KÉRDŐÍV
fontos és bizalmas munkakör betöltésére jelölt,
illetve ilyen munkakört betöltők biztonsági ellenőrzéséhez


„A” típusú ellenőrzés

Általános személyi adatok
1. Családi és utóneve:
2. Előző nevei (leánykori neve):
3. Születési helye, év, hó, nap:
4. Anyja neve:
5. Személyi igazolvány száma:

Állampolgársági adatok
6. Jelenlegi állampolgársága:
7. Korábbi állampolgársága (ország, időpont megjelölése, okmány száma):
8. Külföldi, illetve kettős állampolgárság esetén:
itt-tartózkodásának kezdete:
jogcíme, státusa:
tartózkodási engedélyének száma, kelte, kiállító hatóság megnevezése:
útlevelének száma:
letelepedési, bevándorlási kérelmével foglalkozó hatóság megnevezése:
honosítási, állampolgársági kérelmének benyújtási ideje, eljáró hatóság megnevezése:

Családi állapotára, hozzátartozóira vonatkozó adatok
9. Családi állapota:
nős, nőtlen, férjezett, hajadon, elvált, élettársi közösségben élő, özvegy
10. Jelenlegi házastársának, élettársának
családi és utóneve:
előző neve (leánykori neve):
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:
11. Gyermekeinek személyi adatai:
családi és utóneve:
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:
családi és utóneve:
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:

Lakcímének, tartózkodási helyének adatai
12. Jelenlegi állandó lakcíme (helység, kerület, utca, házszám, lépcsőház, emelet, ajtó):
13. Ideiglenes lacíme:
14. Tartózkodási helye, ahol elérhető, címe, telefonszáma (amennyiben nem azonos állandó, illetve ideiglenes lakcímével):

Iskolai végzettségére vonatkozó adatai
15. Legmagasabb iskolai végzettsége, igazoló okirat száma, kelte:
16. Kiállító oktatási intézmény megnevezése:

Foglalkozásával kapcsolatos adatok
17. Jelenlegi foglalkozása, beosztása:
18. Munkáltató neve, címe:

Katonai adatok
19. Teljesített-e katonai szolgálatot (mikor, hol, speciális katonai képzettsége):

Büntető- és szabálysértési eljárások adatai
20. Indult-e Ön ellen a nyilatkozat keltétől visszaszámított 15 éven belül olyan büntetőeljárás, amely büntetéssel fejeződött be („igen” válasz esetén részletezze, hogy mikor, miért, az eljáró bíróság megnevezésével, a büntetés mértékének és a mentesülés időpontjának feltüntetésével):
Indult-e Ön ellen a nyilatkozat keltétől visszaszámított 5 éven belül olyan szabálysértési eljárás, amely büntetéssel fejeződött be („igen” válasz esetén – a közlekedési szabálysértések kivételével – részletezze, hogy mikor, miért, az eljáró hatóság megnevezésével, a büntetés mértékének feltüntetésével):
21. Jelenleg van-e függőben lévő büntető- vagy szabálysértési ügye („igen” válasz esetén részletezze, miért, eljáró bíróság, hatóság):

Speciális adatok
22. Hazai vagy külföldi munkavállalásakor dolgozott-e olyan munkakörben, melynek betöltése előtt biztonsági kérdőívet, vagy biztonsági nyilatkozatot kellett kitöltenie („igen” válasz esetén jelölje meg a munkahelyet, beosztásának megnevezését, időpontját):
23. Ismert-e Ön előtt olyan körülmény (kockázati tényező), melynek jelzését a biztonsági ellenőrzés szempontjából szükségesnek tartja (pl. káros szenvedélyek, személyének kompromittálására, zsarolására alapot adó információk stb.):

„A” típusú
BIZTONSÁGI NYILATKOZAT

Kijelentem, hogy az általam közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Hozzájárulok ahhoz, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényben meghatározott biztonsági ellenőrzés keretében személyemet érintően adatokat gyűjtsenek. Tudomásul veszem, hogy amennyiben a szükséges adatok más módon nem szerezhetők be, a nemzetbiztonsági szolgálatok – a törvény szerinti külső engedélyköteles eszközök kivételével – személyemet érintően titkos információgyűjtést folytathatnak. Tudomásul veszem, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a ki nem töltött kérdések tekintetében is elvégzik a szükséges biztonsági ellenőrzéseket.

A kérdőívet annak tudatában töltöttem ki, hogy a kérdésekre adott válaszokkal magamat vagy hozzátartozómat nem vagyok köteles bűncselekmény elkövetésével vádolni.

Budapest, 19………………………………

………………………………………………………………
aláírás, cím


Házastárs, élettárs, közös háztartásban élő
felnőtt korú hozzátartozó nyilatkozata

Tájékoztattak arról, hogy házastársam, élettársam, hozzátartozóm biztonsági ellenőrzése személyemet is érintheti; ennek keretén belül, ha a szükséges adatok más módon nem szerezhetők be, a nemzetbiztonsági szolgálatok – az igazságügyért felelős miniszter által engedélyezett eszközök kivételével – titkos információgyűjtést is folytathatnak.

Budapest, 19………………………………

………………………………………………………………
aláírás, cím



BIZTONSÁGI KÉRDŐÍV
fontos és bizalmas munkakör betöltésére jelölt,
illetve ilyen munkakört betöltők biztonsági ellenőrzéséhez


„B” típusú ellenőrzés

Általános személyi adatok
1. Családi és utóneve:
2. Előző nevei (leánykori neve):
3. Születési helye, év, hó, nap:
4. Anyja neve:
5. Személyi igazolvány száma:

Állampolgársági adatok
6. Jelenlegi állampolgársága:
7. Korábbi állampolgársága (ország, időpont megjelölése, okmány száma):
8. Külföldi, illetve kettős állampolgárság esetén:
itt-tartózkodásának kezdete:
jogcíme, státusa:
tartózkodási engedélyének száma, kelte, kiállító hatóság megnevezése:
útlevelének száma:
letelepedési vagy bevándorlási kérelmével foglalkozó hatóság megnevezése:
honosítási, állampolgársági kérelmének benyújtási ideje, eljáró hatóság megnevezése:

Családi állapotára, hozzátartozóira vonatkozó adatok
9. Családi állapota:
nős, nőtlen, férjezett, hajadon, elvált, élettársi közösségben élő, özvegy
10. Jelenlegi házastársának, élettársának
családi és utóneve:
előző neve (leánykori neve):
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:
állampolgársága (lásd: 6., 7., 8. pontok):
foglalkozása, munkaköre:
munkahelye neve, címe:
11. Gyermekeinek személyi adatai:
családi és utóneve:
előző neve (leánykori neve):
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:
állampolgársága (lásd: 6., 7., 8. pontok):
foglalkozása, munkaköre:
munkahelye neve, címe:
12. Az előzőekben fel nem sorolt, Önnel közös háztartásban élő 18 év feletti személyek adatai:
családi és utóneve:
előző neve (leánykori neve):
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:
állampolgársága (lásd: 6., 7., 8. pontok):
foglalkozása, munkaköre:
munkahelye neve, címe:
13. Külföldön élő hozzátartozói:
családi és utóneve:
születési helye, év, hó, nap:
lakcíme:
foglalkozása, munkahelye:
állampolgársága:
rokoni foka:

Lakcímének, tartózkodási helyének adatai
14. Jelenlegi állandó lakcíme (helység, kerület, utca, házszám, lépcsőház, emelet, ajtó):
15. Ideiglenes lakcíme:
16. Tartózkodási helye (amennyiben nem azonos állandó, illetve ideiglenes lakcímével):
17. Előző állandó és ideiglenes lakcímei, ahol 3 hónapot meghaladó ideig tartózkodott
(5 évre visszamenőleg):
18. Amennyiben 6 hónapot meghaladó ideig külföldön tartózkodott, tüntesse fel külföldi címeit és külföldi tartózkodásának okát (15 évre visszamenőleg):

Iskolai végzettségére vonatkozó adatai
19. Legmagasabb iskolai végzettsége – külföldön folytatott tanulmányok esetében is –, oktatási intézmény neve, címe, a képzés időtartama, befejezésének időpontja; a végzettséget, képzettséget igazoló okirat száma, kelte:

Foglalkozásával kapcsolatos adatok
20. Jelenlegi foglalkozása, beosztása, munkáltató neve, címe:
21. Korábbi foglalkozásai, beosztásai, munkakörei – időpont megjelölésével (5 évre visszamenőleg ) – munkáltatóinak megnevezése, címe:

Katonai adatok
22. Teljesített-e katonai szolgálatot (mikor, hol, speciális katonai képzettsége):

Jövedelmi viszonyaival, anyagi helyzetével összefüggő adatok
23. Főfoglalkozásából származó éves bruttó összjövedelme:
24. Főfoglalkozásán kívüli éves bruttó 500 000 Ft-ot meghaladó jövedelmének forrásai:
25. Adóhatósággal, társadalombiztosítással, pénzintézetekkel szemben fennálló tartozásai, pénzügyi kötelezettségei 5 évre visszamenőleg:
26. Az elmúlt 5 év során folyt-e Önnel vagy vállalkozásával szemben végrehajtási eljárás, ha igen, akkor miért:
27. Rendelkezik-e érdekeltséggel hazai vagy külföldi gazdálkodó szervezetben:
a gazdálkodó szervezet megnevezése, címe:
tevékenységi köre:
érdekeltség jellege (tulajdonos, résztulajdonos, vezető testület tagja, tanácsadó stb.):

Büntető- és szabálysértési eljárások adatai
28. Indult-e Ön vagy házastársa (élettársa) ellen a nyilatkozat keltétől számított 15 éven belül olyan büntetőeljárás, amely büntetéssel fejeződött be („igen” válasz esetén részletezze, hogy mikor, miért, az eljáró bíróság megnevezésével, a büntetés mértékének és a mentesülés időpontjának feltüntetésével):
Indult-e Ön vagy házastársa (élettársa) ellen a nyilatkozat keltétől számított 5 éven belül olyan szabálysértési eljárás, amely büntetéssel fejeződött be („igen” válasz esetén – a közlekedési szabálysértések kivételével – részletezze, hogy mikor, miért, az eljáró hatóság megnevezésével, a büntetés mértékének feltüntetésével):
29. Jelenleg van-e függőben lévő büntető- vagy szabálysértési ügye („igen” válasz esetén – a közlekedési szabálysértések kivételével – részletezze, miért, eljáró bíróság, hatóság):

Speciális adatok
30. Hazai vagy külföldi munkavállalásakor dolgozott-e olyan munkakörben, melynek betöltése előtt biztonsági kérdőívet, vagy biztonsági nyilatkozatot kellett kitöltenie („igen” válasz esetén jelölje meg a munkahelyet, beosztásának megnevezését, időpontját):
31. Pályafutása során észlelt-e olyan körülményt, amely külföldi hírszerzőszolgálat jelenlétére enged következtetni (kapcsolatépítési, beszervezési, kompromittálási kísérlet), ha igen kérjük fejtse ki részletesen:
32. Milyen nagyságrendben tart fenn külföldi állampolgárokkal magánjellegű kapcsolatot? Nevezze meg a legfontosabb kapcsolatait, maximum 10 főt:
családi és utóneve:
születési helye, év, hó, nap:
lakcíme:
foglalkozása, munkahelye:
állampolgársága:
kapcsolat jellege, rövid jellemzése:
33. Tart vagy tartott-e kapcsolatot olyan személlyel, aki tudomása szerint jelenleg külföldi kormány vezető beosztású munkatársa vagy az volt? (Ha igen, akkor fejtse ki részletesen.)
34. Tart vagy tartott-e kapcsolatot olyan személlyel, aki tudomása szerint külföldi hírszerző szolgálat vagy annak fedőszerve munkatársa, vagy az volt? (Ha igen, akkor fejtse ki részletesen.)
35. Ismert-e Ön előtt olyan körülmény (kockázati tényező), melynek jelzését a biztonsági ellenőrzés szempontjából szükségesnek tartja (pl. káros szenvedélyek, személyének kompromittálására, zsarolására alapot adó információk stb.):
36. Van-e kapcsolata a demokratikus jogállam törvényes alapelveit tagadó, vagy ilyen jellegű tevékenységet kifejtő szervezettel, mozgalommal, csoporttal stb.? (Ha igen, akkor fejtse ki részletesen.)


„B” típusú
BIZTONSÁGI NYILATKOZAT

Kijelentem, hogy az általam közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Hozzájárulok ahhoz, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényben meghatározott biztonsági ellenőrzés keretében személyemet érintően adatokat gyűjtsenek. Tudomásul veszem, hogy amennyiben a szükséges adatok más módon nem szerezhetők be, a nemzetbiztonsági szolgálatok – a törvény szerinti külső engedélyköteles eszközök kivételével – személyemet érintően titkos információgyűjtést folytathatnak. Tudomásul veszem, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a ki nem töltött kérdések tekintetében is elvégzik a szükséges biztonsági ellenőrzéseket.

A kérdőívet annak tudatában töltöttem ki, hogy a kérdésekre adott válaszokkal magamat vagy hozzátartozómat nem vagyok köteles bűncselekmény elkövetésével vádolni.

Budapest, 19………………………………

………………………………………………………………
aláírás, cím


Házastárs, élettárs, közös háztartásban élő
felnőtt korú hozzátartozó nyilatkozata

Tájékoztattak arról, hogy házastársam, élettársam, hozzátartozóm biztonsági ellenőrzése személyemet is érintheti; ennek keretén belül, ha a szükséges adatok más módon nem szerezhetők be, a nemzetbiztonsági szolgálatok – az igazságügyért felelős miniszter által engedélyezett eszközök kivételével – titkos információgyűjtést is folytathatnak.

Budapest, 19………………………………

………………………………………………………………
aláírás, cím



BIZTONSÁGI KÉRDŐÍV167
fontos és bizalmas munkakör betöltésére jelölt,
illetve ilyen munkakört betöltők biztonsági ellenőrzéséhez

„C” típusú ellenőrzés

Általános személyi adatok
1. Családi és utóneve:
2. Előző nevei (leánykori neve):
3. Születési helye, év, hó, nap:
4. Anyja neve:
5. Személyi igazolvány száma:

Állampolgársági adatok
6. Jelenlegi állampolgársága:
7. Korábbi állampolgársága (ország, időpont megjelölése, okmány száma):
8. Külföldi, illetve kettős állampolgárság esetén:
itt-tartózkodásának kezdete:
jogcíme, státusa:
tartózkodási engedélyének száma, kelte, kiállító hatóság megnevezése:
útlevelének száma:
letelepedési, bevándorlási kérelmével foglalkozó hatóság megnevezése:
honosítási, állampolgársági kérelmének benyújtási ideje, eljáró hatóság megnevezése:

Családi állapotára, hozzátartozóira vonatkozó adatok
9. Családi állapota:
nős, nőtlen, férjezett, hajadon, elvált, élettársi közösségben élő, özvegy
10. Jelenlegi házastársának, élettársának
családi és utóneve:
előző neve (leánykori neve):
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:
állampolgársága (lásd: 6., 7., 8. pontok):
foglalkozása, munkaköre:
munkahelye neve, címe:
11. Gyermekeinek személyi adatai:
családi és utóneve:
előző neve (leánykori neve):
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:
állampolgársága (lásd: 6., 7., 8. pontok):
foglalkozása, munkaköre:
munkahelye neve, címe:
12. Az előzőekben fel nem sorolt, Önnel közös háztartásban élő 18 év feletti személyek adatai:
családi és utóneve:
előző neve (leánykori neve):
születési helye, év, hó, nap:
anyja neve:
állampolgársága (lásd: 6., 7., 8. pontok):
foglalkozása, munkaköre:
munkahelye neve, címe:
13. Önnek és házastársának/élettársának külföldön élő hozzátartozói:
családi és utóneve:
születési helye, év, hó, nap:
lakcíme:
foglalkozása, munkahelye:
állampolgársága:
rokoni foka:

Lakcímének, tartózkodási helyének adatai
14. Jelenlegi állandó lakcíme (helység, kerület, utca, házszám, lépcsőház, emelet, ajtó):
15. Ideiglenes lakcíme:
16. Tartózkodási helye (amennyiben nem azonos állandó, illetve ideiglenes lakcímével):
17. Előző állandó és ideiglenes lakcímei, ahol 3 hónapot meghaladó ideig tartózkodott
(15 évre visszamenőleg):
18. Amennyiben 6 hónapot meghaladó ideig külföldön tartózkodott, tüntesse fel külföldi címeit és külföldi tartózkodásának okát (15 évre visszamenőleg):

Iskolai végzettségére vonatkozó adatai
19. Középiskolai tanulmányaitól kezdve sorolja fel azokat az oktatási intézményeket, melynek tanulója, hallgatója volt (oktatási intézmény neve, címe, a képzés időtartama, befejezésének időpontja; a végzettséget, képzettséget igazoló okiratok száma, kelte):
20. Külföldön folytatott tanulmányok esetében az oktatási intézmény neve, címe, a képzés időtartama, befejezésének időpontja; a végzettséget, képzettséget igazoló okiratok száma, kelte:
21. Tudományos fokozata (hol szerezte, mikor, milyen témakörben):
22. Szakmai, tudományos publikációi (cím, megjelenési hely, idő, témakör):
23. Idegennyelv ismerete, szintje:

Foglalkozásával kapcsolatos adatok
24. Jelenlegi foglalkozása, beosztása, munkáltató neve, címe:
25. Korábbi foglalkozásai, beosztásai, munkakörei – időpont megjelölésével (15 évre visszamenőleg ) – munkáltatóinak megnevezése, címe:
Amennyiben munkaviszonya a munkáltató kezdeményezésére szűnt meg, annak körülményeit, okát részletesen ismertesse:

Katonai adatok
26. Teljesített-e katonai szolgálatot (mikor, hol, speciális katonai képzettsége):

Jövedelmi viszonyaival, anyagi helyzetével összefüggő adatok
Önnek, házas- és élettársának:
27. Főfoglalkozásából származó éves bruttó összjövedelme:
28. Főfoglalkozásán kívüli éves bruttó 500 000 Ft-ot meghaladó jövedelmének forrásai:
29. Adóhatósággal, társadalombiztosítással, pénzintézetekkel szemben fennálló tartozásai, pénzügyi kötelezettségei 15 évre visszamenőleg:
30. Rendelkeznek-e érdekeltséggel hazai cégbíróságon bejegyzett gazdálkodó szervezetben:
a gazdálkodó szervezet megnevezése, címe, tevékenységi köre:
érdekeltség jellege (tulajdonos, résztulajdonos, vezető testület tagja, tanácsadó stb.):
31. Van-e hivatalos kapcsolatuk külföldön bejegyzett gazdálkodó szervezettel, az együttműködés/kapcsolat jellege:
a gazdálkodó szervezet megnevezése, címe:
tevékenységi köre:
cégbejegyzés helye:
32. Az elmúlt 15 év során folyt-e személyük vagy vállalkozásaikkal szemben végrehajtási eljárás („igen” válasz esetén részletezze, mikor, miért, elrendelő bíróság, hatóság megnevezése):


Önnek, valamint az Önnel közös háztartásban élő hozzátartozójának:

32/A. Tulajdonában álló ingatlanok
címe és helyrajzi száma:
alapterülete:
tulajdoni hányad:
a szerzés ideje és jogcíme:

32/B. Tulajdonában álló, egymillió Ft értéket meghaladó
ingóságok
gépjárművek (típus, rendszám):
védett műalkotás, védett gyűjtemény
(alkotó, cím, nyilvántartási szám):
egyéb ingóság (megnevezés, a szerzés ideje
és jogcíme):

32/C. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. §-ának 34. pontja szerinti értékpapírban
elhelyezett megtakarításának
megnevezése:
sorozatszáma:
összege:

32/D. A Ptk. szerinti betét- vagy takarékbetétszerződés alapján fennálló követelése
a hitelintézet neve:
számlaszáma vagy a betétkönyv száma:
összege:

32/E. Külföldről származó jövedelme
jövedelem forrása:
jövedelem nagysága:
jövedelem jogcíme:
jövedelemszerzés ideje:

Büntető- és szabálysértési eljárások adatai
33. Indult-e Ön vagy házastársa (élettársa) ellen a nyilatkozat keltétől számított 15 éven belül olyan büntetőeljárás, amely büntetéssel fejeződött be („igen” válasz esetén részletezze, hogy mikor, miért, az eljáró bíróság megnevezésével, a büntetés mértékének és a mentesülés időpontjának feltüntetésével):
Indult-e Ön vagy házastársa (élettársa) ellen a nyilatkozat keltétől számított 5 éven belül olyan szabálysértési vagy fegyelmi eljárás, amely büntetéssel fejeződött be („igen” válasz esetén – a közlekedési szabálysértések kivételével – részletezze mikor, miért, az eljáró hatóság megnevezésével, a büntetés mértékének feltüntetésével):
34. Jelenleg Önnek vagy házastársának (élettársának) van-e függőben lévő büntető-, szabálysértési, fegyelmi, illetve kártérítési ügye („igen” válasz esetén – a közlekedési szabálysértések kivételével – részletezze, miért, eljáró bíróság, hatóság):

Speciális adatok
35. Hazai vagy külföldi munkavállalásakor dolgozott-e olyan munkakörben, melynek betöltése előtt biztonsági kérdőívet vagy biztonsági nyilatkozatot kellett kitöltenie („igen” válasz esetén jelölje meg a munkahelyet, beosztásának megnevezését, időpontját):
36. Pályafutása során észlelt-e olyan körülményt, amely külföldi hírszerző szolgálat jelenlétére enged következtetni (kapcsolatépítési, beszervezési, kompromittálási kísérlet), ha igen kérjük fejtse ki részletesen:

Önnek, házas- és élettársának:
37. Milyen nagyságrendű magán jellegű kapcsolatot tartanak fenn külföldi állampolgárokkal? Nevezze meg a legfontosabb kapcsolataikat, maximum 15 főt:
családi és utóneve:
születési helye, év, hó, nap:
lakcíme:
foglalkozása, munkahelye:
állampolgársága:
kapcsolat jellege, rövid jellemzése:
38. Tart vagy tartott-e kapcsolatot olyan személlyel, aki tudomása szerint jelenleg külföldi kormány vezető beosztású munkatársa vagy az volt? (Ha igen, akkor fejtse ki részletesen.)
39. Tart vagy tartott-e kapcsolatot olyan személlyel, aki tudomása szerint külföldi hírszerző szolgálat vagy annak fedőszerve munkatársa vagy az volt? (Ha igen, akkor fejtse ki részletesen.)
40. Fogyaszt-e alkoholt, ha igen milyen mértékben:
szenvedett-e alkoholfüggőségben:
volt-e alkoholelvonó kúrán:
41. Alkalmilag vagy rendszeresen fogyasztott-e, forgalmazott-e, előállított-e kábítószert vagy kábító, bódító hatású drogokat, gyógyszereket, mikor, milyen mértékben, milyen fajtát:
42. Van-e házasságon vagy élettársi közösségen kívüli partnerkapcsolata (homoszexuális is):
43. Áll, illetőleg állt-e kapcsolatban a demokratikus jogállam törvényes alapelveit tagadó vagy ilyen jellegű tevékenységet kifejtő szervezettel, mozgalommal, csoporttal stb. (ha igen, akkor fejtse ki részletesen):
44. A fentieken kívül ismert-e Ön előtt olyan körülmény (kockázati tényező), melynek jelzését a biztonsági ellenőrzés szempontjából szükségesnek tartja (pl. kompromittálásra, zsarolásra alapot adó információk):
45. Megnevezhet referenciaszemélyeket (max. 3 fő), akik Önről tárgyilagos véleményt tudnak adni, és akikkel sem rokoni, sem függőségi viszonyban nem áll:
név, cím, telefon:
mióta ismerik egymást:


„C” típusú
BIZTONSÁGI NYILATKOZAT

Kijelentem, hogy az általam közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Hozzájárulok ahhoz, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényben meghatározott biztonsági ellenőrzés keretében személyemet érintően adatokat gyűjtsenek. Tudomásul veszem, hogy amennyiben a szükséges adatok más módon nem szerezhetők be, a nemzetbiztonsági szolgálatok személyemet érintően titkos információgyűjtést is folytathatnak. Tudomásul veszem, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a ki nem töltött kérdések tekintetében is elvégzik a szükséges biztonsági ellenőrzéseket.

A kérdőívet annak tudatában töltöttem ki, hogy a kérdésekre adott válaszokkal magamat vagy hozzátartozómat nem vagyok köteles bűncselekmény elkövetésével vádolni.

Budapest, 19………………………………

………………………………………………………………
aláírás, cím


Házastárs, élettárs, közös háztartásban élő
felnőtt korú hozzátartozó nyilatkozata

Tájékoztattak arról, hogy házastársam, élettársam, hozzátartozóm biztonsági ellenőrzése személyemet is érintheti; ennek keretén belül, ha a szükséges adatok más módon nem szerezhetők be, a nemzetbiztonsági szolgálatok titkos információgyűjtést is folytathatnak.

Budapest, 19………………………………

………………………………………………………………
aláírás, cím
1

A törvényt az Országgyűlés az 1995. december 19-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1995. december 28.

2

Az 1. § a 2011: CLXXI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. §-t a 2011: CCVII. törvény 30. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 4. § a) pontja a 2012: LXXVI. törvény 34. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § g) pontja a 2010: CXLVII. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. § h) pontja a 2009: CLV. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

8

A 4. § i) pontját a 2010: CXLVII. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 4. § j) pontját a 2011: CCVII. törvény 19. §-a iktatta be.

10

Az 5. § nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

Az 5. § b) pontja a 2012: LXXVI. törvény 34. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

Az 5. § c) pontját a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

13

Az 5. § g) pontja a 2001: XXXIX. törvény 96. §-ával megállapított és a 2007: I. törvény 127. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

14

Az 5. § i) pontját a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

15

Az 5. § j) pontja a 2009: CLV. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

16

Az 5. § m) pontját az 1998: LXXXV. törvény 9. §-a iktatta be, szövege a 2009: CLV. törvény 43. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 39–40. §-át.

17

Az 5. § n) pontját a 2011: CCVII. törvény 20. §-a iktatta be.

18

A 6. § a 2011: CLXXI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

19

A 7. §-t a 2011: CLXXI. törvény 6. §-a hatályon kívül helyezte.

20

A 8. § a 2010: CXLVII. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

21

A 8. § (1) bekezdés g) pontját a 2011: CCVII. törvény 21. §-a iktatta be.

22

A 9. § b) pontja a 2004: CV. törvény 208. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 9. § d) pontját a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

26

A 10. § (2) bekezdését a 2010: XLII. törvény 3. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

27

A 11. § (1) bekezdés c) pontja a 2010: CXXX. törvény 40. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

28

Lásd az 5/1998. (III. 6.) HM, a 11/2002. (VIII. 12.) MeHVM rendeletet.

29

A 11. § (6) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 11. § (7) bekezdését a 2010: LXXXVI. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2010: CXLVII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

32

A 13. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 40. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

33

A 13. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdés v) pontja, a 2011: CLXXI. törvény 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 13. § (4) bekezdését a 2010: CXXX. törvény 40. § (7) bekezdése iktatta be.

35

A 14. § (4) bekezdésének b) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének v) pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

36

A 17. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CXXI. törvény 3. § d) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 17. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXI. törvény 3. § e) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 17. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXI. törvény 3. § d) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 18. § (2) bekezdése a 2009: CLV. törvény 43. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

40

A 19. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

41

A 19. § (5) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

42

A 19. § (6) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

43

A 20. § (1) bekezdése a 2011: CCVII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

44

A 20. § (2) bekezdése a 2011: CLXXI. törvény 3. § d) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 22. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CLXXV. törvény 106. §-a szerint módosított szöveg.

48

A 24. § a 2009: CLV. törvény 43. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

49

A 30. § (3) bekezdése a 2011: CXII. törvény 88. § (3) bekezdése, a 2011: CXI. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

50

A 30. § (4) bekezdése a 2009: CLV. törvény 43. § (12) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

52

A 36. § (1) bekezdés c) pontja a 2009: CLV. törvény 35. § (3) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

53

A 38. § a 2011: CCVII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

54

A 40. § (3) bekezdése az 1996. évi LXVI. törvény 39. §-ával megállapított, a 2007: LXXXII. törvény 13. § (1) bekezdésének 26. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 41. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének v) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 41/A. §-t a 2010: XL. törvény 14. §-a iktatta be.

57

A 42. § (1) bekezdését a 2009: CLV. törvény 43. § (12) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

58

A 43. § a 2010: CXLVII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

59

A 44. § (2) bekezdése a 2007: XC. törvény 20. § (5) bekezdésének b) pontja, a 2011: CXLI törvény 56. §-a szerint módosított szöveg.

60

A 48. § (2) bekezdése a 2011: CXII. törvény 88. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

61

A 48. § (3) bekezdése a 2009: CLV. törvény 43. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

62

Az 51. § (1) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: CLV. törvény 43. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

63

Az 51. § (2) bekezdése a 2011: CXII. törvény 88. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

64

Az 52. §-t a 2011: CXI. törvény 49. §-a hatályon kívül helyezte.

65

Az 54. § (1) bekezdésének j) pontja a 2003: C. tövény 185. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

66

Az 54. § (2) bekezdése a 2011: CXLI. törvény 55. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

67

Az 55. § (4) bekezdésének második mondata a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének v) pontja szerint módosított szöveg.

68

Az 56. § a 2010: CXLVII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

70

Az 58. § (1) bekezdése a 2011: CLXXI. törvény 3. § g) pontja szerint módosított szöveg.

71

Az 58. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének v) pontja szerint módosított szöveg.

72

Az 58. § (3) bekezdésének első mondata a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének v) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 60. § (2) bekezdése a 2009: CLV. törvény 43. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

74

A 61. §-t megelőző alcím a 2010: CXLVII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

75

A 61. § a 2010: CXLVII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

76

A 62. § a 2009: CLV. törvény 35. § (4) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

77

A 63. § (3) bekezdésének második mondata az 1996: LXXXIII. törvény 64. §-ának (5) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 63. § (4) bekezdését az 1997: CV. törvény 40. §-ának (16) bekezdése iktatta a szövegbe. Hatályos 1998. január 1. napjától.

79

A 64. § (4) bekezdését az 1997: CXVI. törvény 63. §-a iktatta be, szövege a 2009: CLV. törvény 43. § (12) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 65. § a 2001: XCIII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

82

A 68. § (1) bekezdése az 1998: LXXXV. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

83

A 68. § (4) bekezdése a 2009: CLV. törvény 35. § (5) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

84

A 68. § (5) bekezdését a 2009: CLV. törvény 35. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

85

A 68. § (6) bekezdését a 2009: CLV. törvény 35. § (5) bekezdése iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

86

A 69. § (1) bekezdésének b) pontját a 2007: XC. törvény 20. § (5) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

87

A 69. § (1a) bekezdését a 2011: CX. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

88

A 69. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: CLV. törvény 35. § (6) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

89

A 69. § (2) bekezdésének c) pontját a 2007: XC. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

90

A 69. § (3) bekezdés b) pontja a 2010: XLIII. törvény 80. § e) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 69. § (3) bekezdés c) pontja a 2010: XLIII. törvény 82. § a) pontja szerint módosított szöveg.

92

A 69. § (3) bekezdésének d) pontja a 2006: CIX. törvény 2. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 69. § (4) bekezdésének a) pontja a 2006: CIX. törvény 155. §-ának g) pontja, a 2010: XLIII. törvény 80. § e) pontja szerint módosított szöveg.

94

A 69. § (4) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 2. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

95

A 69. § (4) bekezdés i) pontját a 2009: CLV. törvény 35. § (7) bekezdése iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

96

A 69. § (4a) bekezdését a 2011: CXLI törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be.

97

A 69. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének v) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 69. § (7) bekezdését a 2007: XC. törvény 20. § (5) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

99

A 69. § (9) bekezdése a 2011: CCVII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

100

A 69. § (10) bekezdése a 2009: CLV. törvény 35. § (8) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

101

A 69. § (11) bekezdése a 2009: CLV. törvény 35. § (8) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

102

A 69. § (12) bekezdése a 2009: CLV. törvény 35. § (8) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

103

A 69. § (13) bekezdése a 2009: CLV. törvény 35. § (8) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

104

A 69. § (14) bekezdését a 2010: CLVIII. törvény 122. § (8) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a korábbi (14) bekezdés számozását (16) bekezdésre változtatta. Alkalmazására lásd e módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.

105

A 69. § (15) bekezdését a 2010: CLVIII. törvény 122. § (8) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.

106

A 69. § (14) bekezdését az 1998: LXXXV. törvény 15. §-a iktatta be, szövege a 2009: CLV. törvény 35. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. A 69. § (14) bekezdés számozását (16) bekezdésre változtatta a 2010: CLVIII. törvény 122. (8) bekezdése.

107

A 71. § (2) bekezdése a 2009: CLV. törvény 35. § (9) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

108

A 71. § új (3) bekezdését a 2009: CLV. törvény 35. § (9) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(7) bekezdés számozását (4)–(8) bekezdésre változtatva; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

109

A 71. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta és szövegét megállapította a 2009: CLV. törvény 35. § (9) bekezdése; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

110

A 71. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: CLV. törvény 35. § (9) bekezdése, szövege a 2011: CCVII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

111

A 71. § (5) bekezdése az 1998: LXXXV. törvény 17. §-ával megállapított szöveg, számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: CLV. törvény 35. § (9) bekezdése, szövege a 2010: CXLVII. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

112

A 71. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: CLV. törvény 35. § (9) bekezdése.

113

A 71. § második (7) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

114

A 71. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2009: CLV. törvény 35. § (9) bekezdése.

115

A 71/A. §-t a 2010: CXLVII. törvény 43. §-a iktatta be.

116

A 71/A. § (3) bekezdése a 2011: CCVII. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

117

A 71/B. §-t a 2010: CXLVII. törvény 43. §-a iktatta be.

118

A 71/C. §-t a 2010: CXLVII. törvény 43. §-a iktatta be.

119

A 71/C. § (1) bekezdése a 2011: CCVII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

120

A 71/C. § (2) bekezdése a 2011: CCVII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

121

A 71/D. §-t a 2010: CXLVII. törvény 43. §-a iktatta be.

122

A 72. § (1) bekezdése az 1998: LXXXV. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

123

A 72. § (4) bekezdése az 1998: LXXXV. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

124

A 72. § (5) bekezdését a 2009: CLV. törvény 43. § (12) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

126

A 74. § a) pontja a 2011: CCVII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

127

A 74. § f) pontját a 2009: CLV. törvény 35. § (10) bekezdése iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

128

A 75. § (1) bekezdését a 2007: XC. törvény 20. § (5) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

129

A 75. § (2) bekezdését a 2011: CCVII. törvény 30. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

130

A 77. § (1) bekezdés a) pontját a 2009: CLV. törvény 43. § (12) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

135

A 77. § (3) bekezdését a 2011: CCVII. törvény 30. § (2) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

138

A 78. § (3) bekezdése az 1998: LXXXV. törvény 20. §-ával megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

140

A 79. §-t és az azt megelőző alcímet a 2011: CXII. törvény 88. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

141

A 79/A. §-t megelőző alcímet a 2011: CCVII. törvény 29. §-a iktatta be.

142

A 79/A. §-t a 2011: CCVII. törvény 29. §-a iktatta be.

143

A 80. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 232. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XL. törvény 16. §-a iktatta be.

144

A 80. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 232. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XL. törvény 16. §-a iktatta be.

145

A 81. §-t a 2006: VII. törvény 16. § (3) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

146

A 82–84. §-okat a 2002: I. törvény 308. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

147

A 85. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 232. pontja hatályon kívül helyezte.

148

A 87. §-t a 2011: LXVI. törvény 38. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

149

A 88. §-t a 2001: XL. törvény 103. § (8) bekezdésének m) pontja hatályon kívül helyezte.

150

A 89. §-t a 2007: CLXXI. törvény 17. § (9) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

151

A 90. §-t a 2009: CLV. törvény 43. § (12) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

152

A 91. §-t a 2004: CV. törvény 209. §-ának 9. pontja hatályon kívül helyezte.

153

Az 1. számú melléklet 9. pontja a 2011: CXI. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

154

Az 1. számú melléklet 14. pontját a 2010: CLVIII. törvény 122. § (10) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.

155

Az 1. számú melléklet 15. pontját a 2011: CXII. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be.

156

A 2. számú melléklet 2. pontja a 2010: XLIII. törvény 80. § e) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 2. számú melléklet 3. pontja a 2006: CIX. törvény 155. §-ának g) pontja, a 2010. XLIII. törvény 80. § e) pontja szerint módosított szöveg.

158

A 2. számú melléklet 4. pontja a 2006: CIX. törvény 2. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

159

A 2. számú melléklet 5. pontja a 2006: CIX. törvény 2. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 2. számú melléklet 8. pontja a 2010: XLIII. törvény 82. § a) pontja szerint módosított szöveg.

161

A 2. számú melléklet 15. pontja a 2009: CLV. törvény 35. § (11) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

162

A 2. számú melléklet 16. pontja a 2009: CLV. törvény 35. § (11) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

163

A 2. számú melléklet 18. pontja a 2010: CLVIII. törvény 122. § (12) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.

164

A 2. számú melléklet 18/A. pontját a 2009: CLV. törvény 35. § (13) bekezdése iktatta be; alkalmazására lásd e módosító törvény 39–40. §-át.

165

A 2. számú melléklet 19. pontja a 2009: CLV. törvény 35. § (14) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 103. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

166

A 3. számú melléklet az 1998: LXXXV. törvény 22. §-a, a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének v) pontja, a 2009: CLV. törvény 35. § (15) bekezdése és 43. § (12) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg; alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 39–40. §-át.

167

Az Alkotmánybíróság a 16/2001. (V. 25.) AB határozata 2. pontjával megállapította, hogy az 1995. évi CXXV. törvény 3. számú mellékletében foglalt „C” típusú biztonsági kérdőívhez tartozó Tájékoztató 3. oldala első bekezdésében foglalt rendelkezés kiadása alkotmányellenes, ahhoz joghatás nem fűződik, annak semmiféle jogi kötelező ereje nincs.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére