MK BH 1995/134
MK BH 1995/134
1995.02.01.
Ha a másodfokú bíróság a tényállást a bizonyítási eljárás során megállapított bizonyítékok egybevetése alapján, azokat a maguk összességében értékelve és a bíróság meggyőződése szerint bírálta el, e tényállás a felülvizsgálati eljárás során is irányadó. Az attól való eltérésnek csak akkor van helye, ha a bíróság által megállapított tényállás iratellenes vagy nyilván okszerűtlen, illetve logikai ellentmondást tartalmaz. A bizonyítékok okszerű mérlegelését támadó felülvizsgálati kérelem megalapozatlan [Pp. 206. § (1) bek.].
A felperes 1970. évtől volt az alperes alkalmazottja, 1973. évtől főmérnök munkakörben dolgozott. Az alperes az 1992. március 24-én hozott határozatával elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését, a módosított keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. Kérte a munkaviszony helyreállítását, az eredeti munkakörében való foglalkoztatását és az elmaradt munkabérének a kifizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. Kötelezte az alperest, hogy a felperest az eredeti munkakörében foglalkoztassa tovább, és fizessen meg a részére 829 765 Ft munkabért, ennek 1992. július 1-jétől járó évi 20%-os kamatát, 54 800 Ft eljárási költséget és az állam javára 60 580 Ft illetéket. Ítéletét az 1992. július 1-jén hatályba lépett 1992. évi XXII. törvény 206. §-ának (2) bekezdése alapján a rendkívüli felmondás szabályaira alapította. Az volt az álláspontja, hogy a tényállásban meghatározott kötelezettségszegés a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetését nem alapozza meg.
A felek ezt követően ajánlatot tettek egymásnak a munkaviszony megszüntetésére, a munkabér, a költségek kifizetésére és a szabadság pénzbeli megváltására. A felperes az alperes új igazgatójának 1993. március 9-én írt levelében javasolta, hogy fizesse ki a kétszeres végkielégítést, ami megillette volna abban az esetben, ha a munkakörébe való visszahelyezését nem kéri. Tekintse az alperes az elsőfokú ítéletet 1992. november 30. napjával jogerősnek, mondja fel a munkaviszonyát visszamenőleg 1992. december 1. napjától, fizesse meg a járandóságait és a 18 havi végkielégítést, összesen 3 525 978 Ft összegben. Az alperes a felperes egyezségi ajánlatát nem fogadta el.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest 20 000 Ft eljárási költség és 24 900 Ft illeték megfizetésére.
Az alperes a másodfokú ítélet kézhezvételét követően - annak végrehajtásaként - műszaki-gazdasági tanácsadói munkakört ajánlott fel a felperesnek személyi alapbérének változatlanul hagyása mellett. A felperes feladatát úgy határozta meg, hogy az igazgató közvetlen irányítása alatt a vállalati tevékenységek műszaki-gazdasági elemzése, fejlesztési koncepciók, tervek kidolgozása és véleményezése lesz.
A felperes a munkaszerződésének a módosítását nem fogadta el, ezért az alperes a munkaviszonyát 1993. április 19-ével felmondta. A 90 napos felmondási idő tartamára a munkavégzés alól felmentette, és kifizette a felperesnek a munkaviszony felmondásával együttjáró egyéb járandóságait. Megállapította, hogy a felperes 7 havi végkielégítésre jogosult és a 105 644 Ft havi átlagkeresetére figyelemmel, ezen a jogcímen a felperesnek 739 508 Ft-ot fizetett ki.
A felperes az újabb keresetlevelében kérte az alperest további 7 havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítésnek kártérítés jogcímén való megfizetésére kötelezni. Arra hivatkozott; az alperes a Munka Törvénykönyvében meghatározott együttműködési kötelezettségét megsértve hallgatta el, hogy a főmérnöki munkakört megszüntette. Amennyiben ugyanis ezt az elsőfokú bíróság tárgyalásának berekesztéséig megtudja, él a keresetváltoztatás lehetőségével, és a munkaviszonyának a helyreállítása helyett az alperest az Mt. 100 §-ának (4) és (5) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazására kéri kötelezni. A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 739 508 Ft és ennek 1993. április 19-től járó évi 20% kamata, 36 000 Ft eljárási költség és 44 370 Ft illeték megfizetésére.
Ítélete indokolásában megállapította, hogy az alperes megsértette az Mt. 3. §-ának (1) és 4. §-ának (1) valamint (3) bekezdésében foglaltakat azzal, hogy a felperes előtt elhallgatta a munkakörének megszüntetését. Ezzel a felperes jogos érdekeit csorbította. Ennek ismeretében a felperes nem kérte volna az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, ezzel szemben a végkielégítése kétszeresének megfelelő összegre vált volna jogosulttá. Megillette volna a felmentési időre járó átlagkeresete és a rendes felmondás esetén járó végkielégítés is. Elfogadta a felperesnek azt az előadását, hogy munkaszerződésének módosításához az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőzően nem járult volna hozzá. Ez az adott körülmények között életszerű, jogos. A felperes 20 éven át volt az alperes vállalat második számú vezetője. Irányítása alá tartozott a vállalat munkavállalóinak túlnyomó része. Az új beosztásában a felperes nem rendelkezett volna beosztottakkal, megszűntek volna a korábbi vezetői munkakörére jellemző operatív tevékenységének a lehetőségei.
Mindezekre figyelemmel arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Mt. 4. §-ának (3) bekezdésében meghatározott orvoslás kötelezettsége azt jelenti, hogy a felperest olyan helyzetbe kell hozni, mintha az alperes a jogait rendeltetésszerűen gyakorolta volna, legkésőbb az utolsó tárgyaláson tájékoztatta volna a felperest a munkakörének megszüntetéséről. Az alperesnek azt a védekezését, hogy a felperes a szervezeti módosításról az elsőfokú eljárás idején tudott, nem találta bizonyítottnak. Arra pedig helytállóan hivatkozott a felperes, hogy a Pp. 146. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a keresetének megváltoztatására csak az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig kerülhetett volna sor.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította, az alperes marasztalását a perköltségre és az illetékre is kiterjedően mellőzte. Kötelezte a felperest 20 000 Ft első és másodfokú eljárási költség megfizetésére.
Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, az abból levont következtetése azonban téves. A jogvita elbírálásánál ugyanis abból kell kiindulni, hogy a felperes kártérítési igényt jelentett be kéthavi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés iránt azért, mert az alperes az együttműködési kötelezettségének nem tett eleget, és nem közölte, hogy a főmérnöki munkakört megszüntette. Az eljárás során nem volt módja, hogy az Mt. 100. §-ának (4) és (5) bekezdése alapján kétszeres végkielégítés iránti igényt terjesszen elő. Az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg hogy a felperes a főmérnöki állás megszűnéséről legkésőbb a másodfokú eljárásban tudomást szerzett. Ezt maga sem vitatta. Eltérően az elsőfokú bíróság jogi álláspontjától, a felperes a Pp. 247. §-ának (1) bekezdése alapján az eredetileg előterjesztett, a munkaviszonya helyreállítása iránti keresetét éppen a fellebbezési eljárásban tudomására jutott főmérnöki munkakör megszűnése miatt módosíthatta volna. Az alperes a visszahelyezést elrendelő jogerős bírósági ítéletnek eleget tett. Az elsőfokú bírósággal ellentétben nem minősíthető az Mt. 4. §-ában foglalt rendeltetésellenes joggyakorlatnak az, hogy az időközben megszűnt főmérnöki állás helyett az alperes változatlan munkabér mellett, másik munkakört ajánlott fel a felperesnek. Az sem, hogy a felperes elutasító nyilatkozata után az alperes az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése alapján felmondta a felperes munkaviszonyát.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Ebben a sérelmezett ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó ítélet meghozatalát kérte.
Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az alperes vállalatnál a főmérnöki munkakör megszüntetéséről csak a jogerős ítélet meghozatalát követően történt másik munkakör felajánlásáról, 1993. április 19-én szerzett tudomást.
Ezért a jogerős tudomásszerzés esetében sem módosíthatta volna a másodfokú eljárás során a keresetét oly módon, hogy továbbfoglalkoztatás helyett kétszeres végkielégítést igényeljen [Pp. 247. § (1) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve és meggyőződése szerint elbírálva állapította meg [Pp. 206. §-ának (1) bekezdése]. Ezért ez a tényállás a felülvizsgálati eljárás során irányadó. Az attól való eltérésnek csak akkor lenne helye, ha a bíróság által megállapított tényállás iratellenes vagy nyilván okszerűtlen lenne, illetve logikai ellentmondást tartalmazna. Nem minősül azonban ilyennek, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. Ezért mind az első, mind pedig a másodfokú ítéletben foglalt az a ténymegállapítás, hogy a felperes a másodfokú eljárás során már tudott a korábbi főmérnöki munkakörének megszüntetéséről, megalapozott, és továbbra is irányadó. Erre utal a felperesnek az alpereshez 1993. március 9-én intézett levele is, valamint a bíróságok által mérlegelt egyéb körülmények.
E tényállás alapján a felperesen múlt az hogy a korábbi perben a másodfokú eljárás során a továbbfoglalkoztatás helyett nem igényelt végkielégítést. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az Mt. 100 §-ával kapcsolatos perben a vissza nem helyezésre irányuló kérelem a másodfokú eljárásban is előterjeszthető, hiszen ha valamilyen eredetileg érvényesített igénynek az alapja lényegében változatlan marad, az ilyen módosított igényt érvényesítő kérelmet általában nem lehet meg nem engedett keresetváltoztatásnak tekinteni (Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20. 541/1972. számú határozata).
Erre tekintettel, valamint figyelembe véve azt, hogy a jogerős ítéletnek megfelelően nem minősül az együttműködési kötelezettség megszegésének az alperesnek az a cselekménye, hogy átfogó átszervezés keretében a főmérnöki munkakört megszüntette, és erre alapítottan a rendes felmondás jogával élt, nincs olyan jogellenes alperesi magatartás, amelyre a felperes a kárigényét alapíthatná.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmének nem adott helyt, a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése] és a sikertelen jogorvoslattal élő felperest kötelezte az alperes eljárási költségének megtérítésére. (Legf. Bír. Mfv. II. 10. 391/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás