BK BH 1995/143
BK BH 1995/143
1995.03.01.
A szolgálati visszaélés bűncselekményének a megvalósulásához a szolgálati helyezettel való konkrét visszaélés megállapítása szükséges [Btk. 351. § (1) bek.].
A F.-i Bíróság katonai tanácsa a honvéd vádlottat szolgálatban kötelességszegés vétsége, önkényes eltávozás vétségének kísérlete és magánokirat-hamisítás vétsége miatt - halmazati büntetésül - 6 hónapi, katonai fogdában végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte, előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, ugyanakkor a vádlottat a szolgálati visszaélés vétségének vádja alól felmentette.
A tényállás szerint a honvéd vádlott sorkatonai szolgálatot teljesített, és 1993. január 1-jén 15 órakor a századánál alegység-ügyeletesi szolgálatba lépett. 1993. január 2-án 7 és 8 óra közötti időben a század állományába tartozó és a kiképzési időszakot tekintve a vádlottnál fiatalabb B. A. honvédnek jogellenesen átadta a szolgálatot, valamint az erre utaló karszalagot. B. A. honvéd a szolgálat átvételébe beleegyezett. Ezt követően a vádlott a nála levő körletelhagyási engedélyt meghamisította úgy, hogy abba egy 1993. január 2-án 10 órától január 3-án 23 óráig terjedő eltávozási engedélyt írt, majd azt a parancsnokhelyettes helyett aláírta. Ezt követően kimenőruhába öltözött, és délelőtt 10 órakor a laktanya területét - a hamisított okmánynak a kapuügyeletes előtt történt felmutatásával - elhagyta. A laktanya elhagyása után a lakóhelyére utazott, ahol az ellene kiadott elfogatóparancs alapján 1993. január 2-án 21 órakor a járőrök elfogták. A vádlottnak az volt a szándéka, hogy alakulatához - a körletelhagyási engedélyben szereplő bejegyzésnek megfelelően - 1993. január 3-án 23 órakor tér vissza.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlottaknak a szolgálati visszaélés vétségében történő bűnösség megállapítása végett és súlyosításért, valamint az előzetes bíróság mentesítés mellőzése érdekében; a vádlott és védője a szabadságvesztés polgári büntetés-végrehajtási intézetben történő végrehajtása végett, illetve enyhítésért fellebbezett.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálata során megállapította, hogy a katonai tanács ítélete az ítélet felmentő része vonatkozásában is megalapozott.
Az 1993. május 15-én hatályba lépett 1993. évi XVII. törvény 73. §-a módosította a Btk. 345. §-ába ütköző önkényes eltávozás bűncselekményének megállapításához szükséges időtartamokat, nevezetesen a szolgálati helytől 48 órát meghaladó távollét alapozza meg az említett vétséget, ennek folytán az irányadó tényállásra figyelemmel a vádlott cselekménye már nem bűncselekmény.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a vádlottat az ellene önkényes eltávozás vétségének kísérlete miatt emelt vád alól - a Btk. 2. §-ára figyelemmel, a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - mivel bűncselekményt nem követett el - felmentette.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a katonai tanács nem tévedett, amikor a vádlottat a szolgálati visszaélés vétsége miatt ellene emelt vád alól - a bűncselekmény hiányában - felmentette.
Az ügyészi fellebbezésben foglaltak szerint a vádlott azzal követte el ezt a bűncselekményt, hogy a nála kiképzési időszak szerint fiatalabb sértettet olyan magatartás tanúsítására kényszerítette, amelyre az nem volt köteles, és ezzel a vádlott a maga számára jogtalan előnyt szerzett, míg a sértettnek jogtalan hátrányt okozott. A másodfokú tárgyaláson kifejtett ügyészi álláspont szerint a vádlott azzal követte el a szolgálati visszaélés vétségét, hogy mint alegység-ügyeletes az alegység összes honvédjének és tisztesének elöljárójaként adott olyan parancsot a sértettnek, hogy vegye át tőle az alegység-ügyeletesi szolgálatot. Ez az álláspont az alábbiak miatt nem helytálló.
A Btk. 351. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a szolgálati visszaélés vétségét az a katona követi el, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon, illetve jogtalan előnyt szerezzen, szolgálati hatalmával vagy helyzetével visszaél. A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal az ügyészi állásponttal, hogy az irányadó tényállás szerint a vádlott, mint alegység-ügyeletes szolgálati parancsot adott a honvédnek, és ezzel a magatatásával a szolgálati hatalmával visszaélt.
A Magyar Köztársaság Fegyveres Erői Szolgálati Szabályzatának 28. pontjában foglaltak szerint a parancs a katonai tevékenység irányításának, a feladatok megszabásának és a katonai életet szabályozó előírások érvényre juttatásának alapvető eszköze. A parancs tartalmának és céljának összhangban kell lennie a jogszabályok, a belső rendelkezések szellemével, előírásaival és az elöljáró parancsaival. Ezeket a követelményeket szem előtt tartva megállapítható, hogy a vádlott nem szolgálati parancsot adott B. A. honvédnek a szolgálat átvételére, hanem ebben közösen megegyeztek. Az illetékes elöljárót megkerülve cserélték meg a szolgálatot, de ezzel mindketten - legfeljebb - fegyelmi vétséget követtek el. Erre figyelemmel tehát nem valósult meg a bűncselekménynek az a feltétele, hogy a vádlott, mint alegység-ügyeletes e szolgálati hatalmával visszaélt.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a vádlott az alábbiakban kifejtettek szerint a szolgálati helyzetével egyéb módon sem élt vissza. Az ítélkezési gyakorlat szerint a szolgálati helyzetével az a sorkatona él vissza, aki az újonnan bevonultak tapasztalatlanságát kihasználva, azokat emberi méltóságukban megalázza, vagy olyan teendők elvégzésére használja fel, amelyre azok nem lennének kötelezhetők. Önmagában az idősebb és fiatalabb katona között fennálló sajátos szolgálati viszony nem alapozza meg a szolgálati visszaélés vétségének megállapíthatóságát. E bűncselekmény megvalósításához e szolgálati helyzettel való konkrét visszaélés szükséges.
Az irányadó tényállást alapján az állapítható meg, hogy a vádlott a szolgálat átadása, illetve a B. A. honvéd részéről történő átvétele érdekében semmiféle kényszert vagy jogellenes eszközt nem alkalmazott. B. A. honvéd beleegyezett, hogy a szolgálatot átveszi anélkül, hogy a vádlott fenyegetően lépett volna fel, vagy bármilyen egyéb hátrányt alkalmazott, avagy ezzel fenyegetett volna. B. A. honvéd szerint is benne csak belső motivációként jelentkezett, hogy tartott a vádlottól, mint idősebb katonától, de a hátrány okozásának semmi jele nem mutatkozott.
A katonai tanács okszerűen jutott tehát arra a következtetésre, hogy a honvéd esetleges belső - objektív külső, látható körülményekből le nem vezethető - félelme a vádlott bűnösségét nem alapozza meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a katonai tanács ítéletének a felmentő rendelkezését annak helyes indokainál fogva - helybenhagyta.
A szabadságvesztés súlyosításáért bejelentett ügyészi fellebbezés, illetve az enyhítés érdekében bejelentett vádlotti és védői fellebbezések nem alaposak.
A katonai tanács lényegében helyesen állapította meg a büntetés kiszabására kiható körülményeket. Az időközben történt jogszabályi változás következtében - a másodfokú határozatban történt felmentő rendelkezésre figyelemmel - a vádlott bűnösségének a köre szűkült. Nyomatékos súlyosító körülményként kell azonban a vádlott terhére figyelembe venni, hogy rövid időn belül harmadik alkalommal került összeütközésbe a törvénnyel, és a jelen eljárásban elbírált bűncselekményeit a korábbi büntetőeljárás hatálya alatt követte le. Mindez azt bizonyítja, hogy a korábbi eljárások nem érték el a kellő nevelő hatást. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a vádlott terhes szociális körülmények között élt, és részben ez is motiválta a bűncselekmények elkövetésében. Ugyancsak nyomatékos enyhítő körülményként kell értékelni a javára, hogy sorkatonai szolgálatának jelentős részét már letöltötte.
Mindezen körülményeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlottal szemben kiszabott 6 hónapi fogházbüntetés arányos, annak súlyosítása már túlmenne a büntetés célján, és nem szükséges sem a vádlott megnevelése, de az általános megelőzés érdekében sem. Ugyancsak a további enyhítés ellentétben állna a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési céllal. A Legfelsőbb Bíróság ezért a büntetés súlyosítására, illetve enyhítésre irányuló fellebbezéseknek nem adott helyt.
Nem tévedett a katonai tanács akkor sem, amikor a vádlottat sorkatonai szolgálatban megtarthatónak találta, és ezért a fogházbüntetés végrehajtását katonai fogdában rendelte el.
Az előzetes bírósági mentesítés mellőzésére irányuló ügyészi indítvány viszont alapos.
A Btk. 136. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a bíróság az elítéltet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól előzetes mentesítésben részesítheti, ha a szabadságvesztést katonai fogdában rendeli végrehajtani.
A vádlott a törvénnyel harmadszor került összeütközésbe, a katonai rendet és fegyelmet sorozatosan megsértette, így nem érdemes az előzetes mentesítés alkalmazására. A Legfelsőbb Bíróság ezért ezt a rendelkezést mellőzte. Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a vádlottat felmentette az önkényes eltávozás vétségének kísérlete miatt ellene emelt vád alól, az előzetes mentesítését pedig mellőzte, egyebekben pedig az ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Bfv. V. 1293/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás