BK BH 1995/150
BK BH 1995/150
1995.03.01.
I. A kártalanítás szempontjából a kiadatási (ideiglenes kiadatási) letartóztatás – ellentétben az őrizetbe vétellel és a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével – az előzetes letartóztatással esik egy tekintet alá [Be. 383. § (1) bek.].
II. Kizárja a kártalanításban részesítést, ha a terhelt olyan felróható magatartást (szökés, elrejtőzés, illetve ennek a megkísérlése) tanúsított, amellyel előidézte a kényszerintézkedés indokoltságát [Be. 383. § (2) bek. a) pont].
A Legfelsőbb Bíróság az 1993. október 28. napján kihirdetett ítéletével - megváltoztatva az első fokon eljárt megyei bíróság ítéletét - a terheltet a különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének vádja alól felmentette.
A terhelt 1994. január 18-án kártalanítási igényt terjesztett elő, melyben kérte az Ausztriában 1990. március 29-től 1990. május 15-ig ideiglenes kiadatási letartóztatásban, továbbá a Magyarországon 1990. május 29-től 1990. június 1-ig őrizetben, ezt követően pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt töltött idő után járó pénzbeli kártalanítását. A megyei bíróság az 1994. július 20. napján meghozott végzésével a kártalanítási igényt elutasította. Álláspontja szerint a kiadatási letartóztatás a kényszerintézkedések sajátos - az őrizethez hasonló, de előzetes letartóztatásnak nem minősülő - formája, amely kizárólag a kiadatási eljárás lefolytatásának a biztosítására szolgál, ehhez képest azért kártalanítás nem jár. Ezen túlmenően azonban a terhelt esetében a Be. 383. §-a (2) bekezdésének a) pontjában foglalt kizáró ok is fennáll, tekintve, hogy a nevezett a büntető felelősségre vonás elől távozott külföldre.
Az elsőfokú bíróság fenti végzése ellen a terhelt, valamint - a kérelmező javára, a kiadatási letartóztatásban töltött időre a kártalanítás megítélése érdekében - az ügyész jelentett be perorvoslatot. Fellebbezésében a terhelt egyrészt arra hivatkozott, hogy a nem a büntetőeljárás alóli kibúvás céljából ment külföldre, mivel a nyomozás 1989. június 27-én történt elrendeléséről tudomást sem szerezhetett, a gépe ugyanis aznap 12 óra 55 perckor szállt fel a repülőtérről; másrészt damaszkuszi címe - sőt telefonszáma is - ismert volt az áfész vezetői előtt.
A legfőbb ügyész az ügyészi perorvoslatot változatlan tartalommal fenntartotta.
A fellebbezések nem alaposak.
A Be. 383. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében kártalanítás az előzetes letartóztatásért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért jár, ha a terheltet felmentették. Az idézett rendelkezés nem hagy kétséget afelől, hogy az egyéb eljárásjogi kényszerintézkedések - így az őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom - elszenvedése miatt kártalanításra nincs lehetőség. Erre tehát helyesen hivatkozott a megyei bíróság, tévedett ellenben, amikor úgy vélte, hogy a kiadatási letartóztatás - az őrizethez hasonló intézkedés lévén - nem minősül előzetes letartóztatásnak, ilyen módon a kártalanítási igény alapjául ugyancsak nem szolgálhat. Az őrizet a személyes szabadságot igen rövid időtartamra szólóan korlátozó kényszerintézkedés, amelynek jellegzetessége, hogy az őrizet idejének leteltével a terheltet - amennyiben az ügyész nem indítványozta az előzetes letartóztatást, vagy azt nem rendelték el - szabadon kell bocsátani. Ettől a tartamát - és ebből eredően a hátrány jellegét - tekintve az előzetes letartóztatás alapvetően eltér, amit az a tény is jelez, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésére kizárólag a bíróság jogosult. A kiadatási (ideiglenes kiadatási) letartóztatás esetében ugyanezek a meghatározó sajátosságok érvényesülnek (függetlenül attól, hogy az intézkedés célja ilyenkor valóban a kiadatási eljárás eredményes lefolytatásának a biztosítása), annál is inkább, mivel az ideiglenes kiadatási letartóztatás elrendelésére - a Be. 92. §-ának (1) bekezdésében felsorolt okokhoz hasonlóan - a szökés, az elrejtőzés vagy bűnismétlés adhat alapot.
Ekként tehát a Be. 383. §-ának (1) bekezdése szempontjából a kiadatási (ideiglenes kiadatási) letartóztatás az előzetes letartóztatással azonos elbírálás alá esik.
A kártalanításban részesítéshez azonban nem csupán a Be. 383. §-ának (1) bekezdésében jelzett pozitív feltételek fennállása szükséges, hanem a Be. 383. §-ának (2) bekezdésében felsorolt negatív tényezők hiánya is. Az utóbb említett rendelkezés ugyanis - többek között - kizárja a kártalanítást akkor, ha a terhelt a hatóság elől elrejtőzött, megszökött vagy szökést kísérelt meg, vagyis olyan felróható magatartást tanúsított, amellyel előidézte a kényszerintézkedés elrendelésének az indokoltságát. A szökés pedig akkor állapítható meg, ha a terhelt állandó vagy ideiglenes lakó-, illetve tartózkodási helyéről azért távozott el, hogy magát a büntetőeljárás alól kivonja.
Az adott ügyben a terhelttel szemben a sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatti nyomozás elrendelésére 1989. június 27. napján került sor. Az 1989. július 5-én keltezett házkutatási parancs alapján a nyomozó hatóság a terhelt lakásán a jelzett napon házkutatást tartott, és ennek során különböző iratokat és számlatömböket foglalt le. A szóban levő eljárási cselekményeknél a terhelt is jelen volt, amit a határozaton és jegyzőkönyvön levő saját kezű aláírása is igazol, tehát valótlan a terheltnek az az állítása, hogy a nyomozás elrendeléséről nem szerezhetett tudomást, mivel még aznap elutazott Magyarországról.
A megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya 1989. július 10-én átiratban kérte a kerületi rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályát, hogy intézkedjék a terhelt útlevelének a bevonása iránt. Ennek ellenére a terhelt az említett rendőrkapitányságon 1989. július 13-án útlevélkérelmet adott be, majd az elkészült útlevelét ugyanott 1989. július 19-én személyesen vette át. Ezt követően távozott külföldre, ahonnan 1989. augusztus 2-i keltezéssel a megyei rendőr-főkapitánysághoz címezve, képeslapot küldött az ügy vizsgálótisztjének, amelyben közli: "Két napja szíriai polgár vagyok, zöld útlevéllel. Legnagyobb gondom, hogy körbeutazzam a világot. Öreg vagyok már ahhoz, hogy harcoljak, még ha igazam is van. Mire ezt a lapot megkapja, én már elutaztam Szíriából. Öt év múlva, augusztus 1-én megyek haza. "Az elfogatóparancs kibocsátására 1989. október 31-én került sor, majd a megyei rendőr-főkapitányság kérte a nemzetközi körözés kiadását is, melynek eredményeként a terheltet 1990. március 26-án Ausztriában elfogták.
A fentebb részletezettekből tehát egyértelmű, hogy a terhelt tudott arról: vele szemben sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltek el, valamint tudott az ellene foganatosított kényszerintézkedésekről (házkutatásról, lefoglalásról) is, minthogy azokat a személyes jelenlétében hajtották végre. Mindezek ismeretében döntött úgy, hogy Magyarországról eltávozik, mégpedig - amint az a vizsgálatot végző rendőrtiszthez intézet üzenetének tartalmából világosan kitűnik - azért, hogy magát a büntetőeljárás alól kivonja. Ilyen módon e magatartás szökésnek minősül (amelyen a legkevésbé sem változtat az a tény, hogy érvényes útlevél birtokában utazott el), így viszont a terhelt maga szolgáltatott okot a nemzetközi körözés kibocsátására, s ennek alapján az ideiglenes kiadatási letartóztatás alá helyezésére, függetlenül egyébként attól, hogy a kiadatását végül is nem kérték.
A terhelt esetében tehát a kártalanítást a Be. 383. §-a (2) bekezdésének a) pontjában megjelölt ok zárja ki.
Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság végzését a Be. 356. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján eljárva helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. II. 2281/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás