PK BH 1995/159
PK BH 1995/159
1995.03.01.
Öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló perben a ,,különvagyoni'' igények értékelése, a kötelmi jogi és a dologi jogi megítélés egybevetése [Csjt. 27. § (1) bek., Ptk. 117. § (1) bek., 200. § (2) bek., 227. § (2) bek., Pp. 206. §, 270. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint az I. rendű alperes és édesanyja: id. T. I.-né örökhagyó által 1986. augusztus 1-jén megkötött öröklési szerződés tárgyát képező házas ingatlan - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek megfelelően - az örökhagyó különvagyona volt; az ingatlant az örökhagyó a házassága fennállása alatt, de különvagyoni pénzéből vásárolta, és arra különvagyoni beruházással építkezett. "Bár a házastársak életközössége formálisan véglegesen soha nem szakadt meg, csupán hosszabb-rövidebb különélési korszakok váltakoztak, a férj súlyos alkoholizmusa miatt közös gazdálkodást már az 1960-as évektől a házastársak nem folytattak." A perbeni ingatlant id. T. I. az örökhagyó különvagyonának tekintette, és így tartották számon gyermekeik is; ez volt az oka annak, hogy id. T. I. 1984-ben bekövetkezett halála után lefolytatott hagyatéki eljárásban - amelyben a leszármazók osztályos egyezséget kötöttek - a perbeni ingatlannal kapcsolatban öröklési igényt nem érvényesítettek. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az ingatlan az örökhagyó különvagyonához tartozott, és annak egészére jogszerűen köthetett öröklési szerződést. A felpereseknek tehát az ingatlan meghatározott hányadára öröklés jogcímén előterjesztett tulajdoni igénye megalapozatlan.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes között létrejött öröklési szerződés részben semmis. Ehhez képest az ingatlant meghatározott tulajdoni hányadokban a felperesek tulajdonába adta öröklés jogcímén, és ennek tűrésére az alpereseket kötelezte. Intézkedett a felperesek tulajdonjogának bejegyzése iránt is. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok téves értékelése alapján állapította meg, hogy a perbeni ingatlan megvásárlására és az építkezésre az örökhagyó különvagyonából került sor. Megalapozatlan az a ténymegállapítás is, hogy az örökhagyó és házastársa nem folytattak közös gazdálkodást. A perben rendelkezésre álló bizonyítékokból csak arra lehet következtetni, hogy "a házasságuk nem volt harmonikus, azonban a házassági életközösségük néhai T. I. haláláig fennállt. A házassági életközösség pedig vagyonközösséget is jelent. A házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek [Csjt. 27. § (1) bek.]. Ennek alapján törvényi vélelem van arra, hogy a megvásárolt ingatlan az örökhagyó és házastársa közös vagyonához tartozott." Ezzel a vélelemmel szemben az I. rendű alperes nem tudta bizonyítani, hogy az örökhagyó különvagyona volt. Az örökhagyó tehát az öröklési szerződésben olyan ingatlanról rendelkezett, amely 1/2 részben néhai házastársának a tulajdona volt, és amelyet már 1984-ben a leszármazók megörököltek. "A Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése alapján átruházással csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni. A tulajdonjog átruházását célzó öröklési szerződés ennélfogva részben jogszabályba ütközik, és e részében semmis [Ptk. 200. § (2) bek.]." Minthogy az öröklési szerződés részbeni semmisségéből eredő igényét nem valamennyi törvényes örökös érvényesítette, a másodfokú bíróság csak szerződés tárgyát képező ingatlan 8/32 része tekintetében alkalmazta a törvényes öröklés szabályait. Végül a másodfokú bíróság kiemelte, hogy az I. rendű alperesnek a perbeni ingatlanban végzett beruházásai, valamint a szülők részére nyújtott tartás és gondozás ellenértéke a felperesek tulajdonjogi igényével szemben - a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében - beszámításra nem alkalmas; az I. rendű alperes ezt az igényét csak viszontkeresetben érvényesíthette volna. Viszontkeresetet azonban az elsőfokú eljárásban nem terjesztett elő.
A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a Legfelsőbb Bíróságtól új határozat hozatalát és a felperesek keresetének teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a bizonyítékok helytelen értékelésével megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a perbeni ingatlan a szülők házastársi közös vagyonához tartozott, és ehhez képest téves az e megállapításból levont jogi következtetés is.
A felperesek ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelem előterjesztésének jogszabálysértés esetén van helye. Erre az anyagi jogi és az eljárásjogi szabályok megsértése egyaránt alapot ad. A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése pedig a felülvizsgálati kérelem keretei között engedi meg a jogerős határozat felülvizsgálatát. A Legfelsőbb Bíróság e rendelkezések alapján eljárva bírálta felül a jogerős ítéletet.
Ennek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékokat összességében értékelve állapította meg, hogy perbeni ingatlan megvásárlására és a lakóépület építésére a házassági életközösség fennállása alatt közös vagyoni ráfordításból került sor, így az a házastársak házastársi közös vagyonához tartozott. A Pp. 206. §-ára alapított mérlegelési jogkörben hozott jogerős határozat a felülvizsgálati eljárás során jogszabálysértés okából csak abban az esetben változtatható meg, ha a döntés hozatalára a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályok megsértésével került sor, így pl. a megállapított tényállás iratellenes, okszerűtlen vagy lényeges logikai ellentmondást tartalmaz. Az adott esetben azonban ez nem volt megállapítható. A bizonyítékok felülmérlegelésére pedig a felülvizsgálati eljárásban nincs jogi lehetőség. Helytálló a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja is, hogy a házastársi közös vagyonhoz tartozó ingatlanból az id. T. I.-t megillető 1/2 részt a nevezett halálával a leszármazói megörökölték, ezért az örökhagyó az öröklési szerződésben csak az őt megillető tulajdoni hányadról rendelkezhetett.
Tévedett azonban amikor az öröklési szerződés részbeni semmisségét a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésére alapította. A Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése a tulajdonjog megszerzésének egyik - alapvető - feltételét határozza meg. A tulajdonjog megszerzésére vonatkozó dologi jogi szabályok azonban nem érintik a vagyonátruházás jogcímét megalapító egyes szerződések kötelmi jogi szabályait. Nem tekinthető ugyanis kizártnak a még más személy tulajdonában álló dolog átruházására vonatkozó szerződés kötése sem. Ha azonban az átruházó a tulajdonjogot nem tudja megszerezni, vagyis a szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányult, a szerződés a Ptk. 227. §-ának (2) bekezdése szerinti okból minősül semmisnek.
Helytálló továbbá a másodfokú bíróságnak az I. rendű alperes beszámítással érvényesíteni kívánt igényével kapcsolatos álláspontja is. Csak utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az I. rendű alperes nincs elzárva attól, hogy ezt az igényét külön perben érvényesítse.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - indokolásbeli módosítással - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. V. 20. 267/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás