GK BH 1995/176
GK BH 1995/176
1995.03.01.
A jogerős ítélet felülvizsgálatát arra hivatkozással is kérni lehet, hogy a jogerős ítélet az abban megállapított tényállás folytán jogszabálysértő; az ilyen felülvizsgálati kérelem elbírálásánál irányadó szempontok [Pp. 270. § (1) bek.].
A felperes vállalati tanácsa 1989. június hó 30. napján határozatot hozott arra vonatkozólag, hogy a felperes T. Gyára 1990. január hó 1. napjától önálló vállalatként fog működni, és rendelkezett a vagyon megosztásának egyes kérdéseiről is. A vagyon megosztásával kapcsolatban a felperes vállalat vezérigazgatója és T. Gyár gyárigazgatója 1989. október 5-én, 1989. december 21-én, valamint 1990. január 4-én megállapodásokat írtak alá.
Az Ipari Minisztérium 1990. január 1. napjával - az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény 7. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással - kiadta az alperes vállalat létesítő határozatát, amely szerint a vállalat induló vagyona 155 693 000 Ft. A határozat kimondta, hogy az alperes vállalat a felperes vállalat T. Gyárának önállóvá válásával jön létre, s a vállalat gyakorolja a T. Gyár tevékenységével összefüggésben 1989. december 31. előtt keletkezett jogokat és viseli a kötelezettségeket. A létesítő határozatot az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 1991. november 25-én azzal egészítette ki, hogy a jogutódlás részleteire az alperes vállalat és a felperes vállalat között 1990. január 4-én létrejött megállapodás az irányadó.
A felperes két keresetében - az ezek alapján előtte folyamatban levő pereket az elsőfokú bíróság egyesítette -, összesen 116 240 000 Ft és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy a vagyonmegosztással kapcsolatban az alperesnek ilyen összegű tartozása áll fenn. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta azt is, hogy a Fővárosi Bírósághoz keresetet nyújtott be. Ebben annak megállapítását kérte, hogy nem az alperes vállalatot terhelik a T. Gyár működésével kapcsolatban 1989. december 31. előtt keletkezett tartozások.
Az elsőfokú bíróság a Fővárosi Bíróságon indult pert egyesítette az előtte folyamatban levő perhez.
A per során az alperes viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben - a Fővárosi Bíróságon indult perben előterjesztett keresetét megváltoztatva - 146 200 671 Ft és kamatai megfizetésére kérte kötelezni a felperest. Kérte továbbá annak megállapítását, hogy az alperes - a viszontkeresetben megjelölt - két ingatlan kezelője és 19 db gépjármű tulajdonosa. A felperes kötelezését kérte annak tűrésére is, hogy az ingatlanokra az alperes kezelői jogát az ingatlan-nyilvántartásba jegyezzék be, a felperessel 1989. december 21-én kötött megállapodás 5. - lízingszerződésekre vonatkozó - pontjával kapcsolatban pedig kérelmet terjesztett elő a felperes jognyilatkozatának a bíróság ítéletével való pótlására. Az alperes fenntartotta a felperes keresetének elutasítására irányuló ellenkérelmét is.
A felperesnek 146 200 671 Ft és kamatai megfizetésére kötelezésével kapcsolatban az alperes a viszontkeresetét azzal indokolta, hogy az egyik hitelező keresete alapján indult perben a Legfelsőbb Bíróság - az Ipari Minisztérium létesítő határozatának rendelkezésére hivatkozva - olyan álláspontot foglalt el, amely szerint a T. Gyár tevékenységével összefüggésben 1989. december 31. előtt keletkezett kötelezettségek az alperes vállalatot terhelik. Ebben az esetben viszont az alperes vállalatot illetik meg a gyár tevékenységével összefüggő követelések is, amelyek összege a viszontkeresetben foglalt 146 200 671 Ft.
A felperes fenntartotta keresetét, és a 146 200 671 Ft, valamint kamatai megfizetésére irányuló viszontkereset elutasítását kérte. Ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az alperes nem fizette meg a T. Gyár tevékenységével összefüggésben 1989. december 31. előtt keletkezett tartozásokat; a tartozásokén a felperesnek kellett helytállnia. Ilyen körülmények között az alperes nem igényelheti, hogy a gyár tevékenységével összefüggő követelések összegét a felperes fizesse meg. A felperes utalt arra is, hogy a követelések "több tízmillió forintos nagyságrendben" behajthatatlanok.
Az elsőfokú bíróság - szakértői vélemény beszerzését követően - részítéletet hozott. Részítéletében az alperest 19 282 699 Ft és kamatai megfizetésére kötelezte, a felperes ezt meghaladó keresetét, továbbá az alperes 146 200 671 Ft és kamatai megfizetésére irányuló viszontkeresetét pedig elutasította.
A részítélet indokolása szerint az alperes vállalat a létesítő határozatban meghatározott 155 639 000 Ft induló vagyon helyett ténylegesen 185 170 000 Ft összegű induló vagyont kapott; a többletként jelentkező 33 916 000 Ft tehát az alperest terheli. Ugyancsak az alperest terheli a felperes által részére folyósított 3 500 000 Ft és az alperes által ebből átutalt 2 817 915 Ft különbözeteként 683 080 Ft. A részítélet indokolása alapján az elsőfokú bíróság az alperest terhelő összegeket csökkentette a felperesnek már megfizetett 9 348 000 Ft-tal és 5 967 386 Ft-tal, amit az alperes - a T. Gyár tevékenységével összefüggésben 1989. december 31. előtt keletkezett kötelezettségek folytán indult perekben hozott bírósági ítéletek alapján - harmadik személyeknek fizetett ki. Ezen a módon határozta meg az elsőfokú bíróság a marasztalás összegét 19 282 699 Ft-ban.
Az alperes 146 200 671 Ft és kamatai megfizetésére irányuló követelését az elsőfokú bíróság - a részítélet indokolása értelmében - azért utasította el, mert az 1990. január 4-én kelt megállapodásból megállapíthatóan "az alperes sem a szállító-, sem a vevőállományt nem vette át". A T. Gyár tevékenységével összefüggésben 1989. december 31. előtt keletkezett követeléseket ezért a felperes jogosult érvényesíteni, de a felperest terheli ennek megfelelően a tartozások megfizetése is.
Az elsőfokú bíróság részítélete ellen a felperes és az alperes is fellebbezést terjesztett elő; a felperes fellebbezésében a részítélet indokolásában foglalt számítási hibákra is felhívta a figyelmet. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság az ügyben további bizonyítást vett fel, így meghallgatta az elsőfokú bíróság által kirendelt szakértőt, és egyes kérdésekben állásfoglalást kért az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumtól, valamint tanúkat hallgatott meg. Emellett a felperest és az alperest ismételten egyeztetésre hívta fel, amelyeket a felek 1993. március 31-én és szeptember 13-án tartottak meg.
Az 1993. szeptember 13-án tartott egyeztetés során a felperes és az alperes egyező, jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot tettek a T. Gyár tevékenységével összefüggésben 1989. december 31. előtt keletkezett kötelezettségekre vonatkozólag. A jegyzőkönyv értelmében a kötelezettségek összege (a gyár "szállítóállománya") 144 401 706 Ft, ebből a jegyzőkönyv készítéséig a felperes megfizetett 81 609 049 Ft-ot és az alperes 7 098 782 Ft-ot (összesen: 88 707 831 Ft); a kielégítetlen és esedékes "szállítóállomány" értéke 55 693 875 Ft, amiből a szállítók lemondtak 6 982 706 Ft követelésről; a fennálló "érvényes szállítói követelés" ezért 48 711 169 Ft. Ez az összeg - a jegyzőkönyv 3. pontjában foglaltakból következően - az alperes terhére a bíróság által harmadik személyek javára megítélt összegekből (33 171 353 Ft) és a jegyzőkönyv készítésének időpontjában folyamatban levő perekben érvényesített összegekből (15 539 816 Ft) tevődik össze; ezekben a perekben ítélet még nem született.
A felperes a Legfelsőbb Bírósághoz, mint másodfokú bírósághoz 1993. szeptember hó 30. napján benyújtott beadványában az 1993. szeptember 13-án felvett jegyzőkönyvben "érvényes szállítói követelés"-ként feltüntetett 48 711 169 Ft helyett 44 213 664 Ft figyelembevételét kérte. A "szállítói követelés" 1 275 591 Ft-tal való csökkentését azzal indokolta, hogy a bíróság ilyen összeg megfizetésére az A. Kisszövetkezet, az A. K. Kft., az Ó. K. Rt. és a Cs. H. Rt. javára a felperes vállalatot kötelezte. A "szállítói követelés" tovább 3 221 914 Ft-tal való csökkentését pedig arra hivatkozva kérte, hogy a Fővárosi Bíróság az 1993. szeptember 21-én kelt ítéletével az F. G. Vállalat által az alperes vállalattól követelt 4 557 793 Ft-ból 3 221 914 Ft-ra vonatkozólag a keresetet - elévülés okából - elutasította. A felperes beadványához mellékelte az említett ügyekkel kapcsolatos bírósági iratokat.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság részítéletét megváltoztatta, és az alperest terhelő marasztalás összegét 4 494 734 Ft-ra és kamataira leszállította, ezt meghaladóan pedig a keresetet és a viszontkeresetet elutasította.
A jogerős részítélet indokolása szerint a felperes jogos követelése az alperessel szemben 76 743 600 Ft volt, amiből azonban az alperes - a felperes által is elismerten - 12 255 915 Ft-ot már megfizetett, az alperesnek tehát 64 487 685 Ft összegű tartozása áll fenn. Az alperes ebbe - a felperessel szembeni követelésként - jogszerűen 59 992 951 Ft-ot számíthat be, amely az általa a "szállítóknak" kifizetett 7 098 782 Ft-ból, 4 183 000 Ft - 1989 decemberében kifizetett - munkabérből és a 48 711 169 Ft összegű "szállítói állományból" tevődik össze. Ennek alapján állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság a marasztalás összegét 4 494 734 Ft-ban. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság részítéletének indokolása kitér arra, hogy a felperes a ki nem egyenlített 48 711 169 Ft összegű "szállítói követelést" csökkenteni kérte egyrészt a bírósági ítéletek alapján általa kifizetett összesen 1 275 591 Ft-tal, másrészt 3 221 914 Ft-tal, amelyre nézve a Fővárosi Bíróság az alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította. A felperes azonban nem bizonyította, hogy az 1993. szeptember 13-án felvett jegyzőkönyvben foglaltak szerint általa kifizetett 81 609 049 Ft milyen tételekből tevődik össze, s nem volt megállapítható, benne van-e ebben az összegben az utóbb megjelölt 1 275 591 Ft vagy nem. Ezzel kapcsolatban a felperes - a bíróság felhívása ellenére - bizonyítási indítványt sem terjesztett elő. A jogerős részítélet erre figyelemmel "érvényes szállítói követelés"-ként a felek által közösen felvett jegyzőkönyvben feltüntetett 48 711 169 Ft-ot fogadta el. Nem vette figyelembe a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság a Fővárosi Bíróság által elutasított 3 221 914 Ft összegű követelést sem, mert az ezzel az összeggel kapcsolatos ítélet még nem emelkedett jogerőre. A jogerős részítélet indokolása kifejti azt is, hogy - a Legfelsőbb Bíróság által egyes követelésekkel kapcsolatban hozott határozatok alapján - harmadik személyekkel szemben az alperesnek kell helytállnia. A felperes és az alperes egymás közötti viszonyában ugyanakkor az 1990. január hó 4. napján kötött megállapodás az irányadó, amelyet a felperes megszegett azzal, hogy a lejárt "szállítói követeléseket" nem fizette ki, illetőleg az alperes részére - pénzügyi szempontból - nem tette lehetővé a követelések kiegyenlítését. A megállapodás értelmében az alperes joggal tart igényt arra, hogy az esedékessé vált kötelezettségek alól őt a felperes mentesítse. Ez a követelés az alperes vagyonának része, így nincs jogi relevanciája annak, hogy az alperes vagyonából a hitelezők követelései milyen arányban kerültek kiegyenlítésre.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság részítélete ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a "szállítói követelések" 48 711 169 Ft összege helyett 44 250 319 Ft-ban való megállapítását, és ennek megfelelően a marasztalás összegének 4 494 734 Ft-ról 8 955 584 Ft-ra való felemelését kérte. Kérelmét egyrészt arra alapozta, hogy a Fővárosi Bíróság - időközben jogerőre emelkedett - ítéletében az 1993. szeptember hó 30. napján kelt beadványában már említett 3 221 914 Ft tekintetében az alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította. Ha tehát ezt az összeget a felperes megfizetné az alperesnek, az alperes jogalap nélkül gazdagodna. Kérelmének indokolásaképpen hivatkozott a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésében és a Pp. 206. §-ában foglalt rendelkezésekre.
A felperes felülvizsgálati kérelmében másrészt - az 1993. szeptember hó 30-án kelt beadványában előadottaktól eltérően - 1 275 591 Ft helyett 1 238 936 Ft-tal kérte a "szállítói követelések" és a marasztalás összegének csökkentését, mert az A. Kisszövetkezet 36 655 Ft összegű követelését végrehajtás útján nem érvényesítette, így végrehajtási joga - a felperes álláspontja szerint - már elévült. Arra hivatkozott, hogy ezek a követelések az 1993. szeptember 13-i egyeztetési jegyzőkönyvben azért nem szerepelnek, mert azokat a felperes nem fizette meg, de a követelések a felperessel szemben bírósági határozatok alapján fennállnak; erre vonatkozólag csatolta a követelések jogosultjainak a nyilatkozatait. A felperes előadta, hogy az említett összegnek az alperes részére való megfizetése esetén az alperes jogalap nélkül gazdagodna; ezzel kapcsolatban utalt a Pp. 206. §-ára és a Ptk. 361. §-ára mint olyan rendelkezésekre, amelyekkel a jogerős ítélet ellentétes.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati tárgyaláson a felperes felülvizsgálati kérelmét fenntartotta. Bemutatta a Fővárosi Bíróság által hozott - felülvizsgálati kérelmében említett - ítélet jogerősítő záradékkal ellátott példányát, amely szerint az ítélet 1993. december hó 27. napján emelkedett jogerőre. Bírói kérdésre a felperes jogi képviselője úgy nyilatkozott, hogy álláspontja szerint az 1993. szeptember 13-án felvett jegyzőkönyvben a - jegyzőkönyv készítésének időpontjában - folyamatban levő perekben érvényesítettként megjelölt 15 539 816 Ft tartalmazza azokat az összegeket, amelyek felülvizsgálati kérelmének a tárgyai. A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva lehet kérni. A felülvizsgálati kérelemben a Pp. 272. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés következtében meg kell jelölni azt a jogszabályt és ezen belül azt a rendelkezést, amelyet - a kérelem előterjesztőjének álláspontja értelmében - a bíróság jogerős határozata sért. A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül a jogerős határozatot, kivéve, ha a pert a tárgyalás alapján megszünteti, vagy ha a határozatot hozó bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, illetve a határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok áll fenn.
A felperes felülvizsgálati kérelmében maga sem vitatta, hogy a "még fennálló és érvényes" ún. szállítói követelések őt terhelik. Álláspontja az volt, hogy ezeknek a követeléseknek az összege a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság által figyelembe vett 48 711 169 Ft helyett csak 44 250 319 Ft-ot tesz ki, s ennek alapján kérte a marasztalás összegének 8 955 584 Ft-ra való felemelését. A felperes felülvizsgálati kérelmében tehát azt állította, hogy a jogerős részítélet az abban megállapított tényállás folytán jogszabálysértő, és ennek következményeképpen az alperes jogalap nélkül jut a felperes rovására vagyoni előnyhöz [Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése].
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság gyakorlata szerint, ha a bíróság ítéletének a megállapított tényállása iratellenes vagy okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó, akkor a jogszabálysértés megállapítható; nem állapítható meg viszont a jogszabálysértés, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékoknak okszerű mérlegelését támadja. A fentiekre figyelemmel a felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság részítéletében megállapított tényállás - iratellenesség vagy okszerűtlenség, logikai ellentmondás folytán - jogszabálysértő-e.
A "fennálló érvényes szállítói követelés" összegét - az 1993. szeptember hó 13. napján felvett jegyzőkönyvben - a felperes és az alperes egyezően jelölték meg 48 711 169 Ft-ban azzal, hogy ebből 33 171 353 Ft a bíróság által az alperes terhére megítélt követelések összege, 15 539 816 Ft pedig a jegyzőkönyv készítésének időpontjában folyamatban lévő perekben érvényesített követelés. A jegyzőkönyvnek nincs olyan melléklete, s ahhoz a felek nem csatoltak más iratot sem, amelyből meg lehetne állapítani, hogy az említett összegek milyen hitelezői követelésekből tevődnek össze.
A felperes 1993. szeptember 30-án kelt beadványa alapján, amelyben az "érvényes szállítói követelés" összegét 48 711 169 Ft helyett 44 213 664 Ft-ban kérte megállapítani, a felperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy az "érvényes szállítói követelés" összege az általa megjelölt 44 213 664 Ft. A felperes azonban ennek nem tett eleget, mert csak a beadványában említett ügyekben hozott bírósági határozatokat csatolta. Ezekből viszont nem állapítható meg, hogy a bírósági határozatokban foglalt összegeket az 1993. szeptember 13-án a felperes és az alperes által közösen felvett jegyzőkönyvben a "szállítóállomány" 144 401 706 Ft-os összegének meghatározásánál figyelembe vették-e vagy nem, s figyelembevételük esetén a jegyzőkönyv tartalmaz-e téves megállapítást, és ha igen, ez miben áll. (A felperes vagy az alperes által megfizetettként megjelölt, illetőleg a jegyzőkönyvben szereplő valamelyik másik összeg téves stb.) A Fővárosi Bíróság ítélete ezek mellett bizonyítékként a jogerős részítélet meghozatala során azért sem volt figyelembe vehető, mert a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság a részítéletét az 1993. október hó 8. napján tartott tárgyaláson hozta meg, míg a Fővárosi Bíróság ítélete csak 1993. december 27-én emelkedett jogerőre.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság az 1993. október hó 8. napján tartott tárgyaláson nyilatkozattételre hívta fel a felperest az 1993. szeptember 30-i beadványában foglaltakra vonatkozó további bizonyítékok előterjesztésével kapcsolatban. A jegyzőkönyv szerint a bírói kérdésre a felperes azt adta elő, hogy "az eddig beterjesztett bizonyítékokon kívül további bizonyítékokat beterjeszteni nem tud, további bizonyítást nem kér".
A jogerős részítéletben megállapított tényállás mindezért nem iratellenes, nem okszerűtlen és logikai ellentmondást nem tartalmaz.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság részítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Mivel a felülvizsgálati kérelem nem vezetett eredményre, a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján a felperest kötelezte az alperes jogi képviselője munkadíjának perköltségként való megfizetésére, amelynek összegét a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján állapította meg. A felperes a felülvizsgálati perköltségét maga viseli. (Legf. Bír. Gfv. X. 30. 757/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás