GK BH 1995/177
GK BH 1995/177
1995.03.01.
A zálogjoggal biztosított követelések nyilvántartásba vétele a felszámolási eljárásban [Ptk. 251. §, 254. § (1) bek., 1986. évi 11. tvr*. 13. §, 30. § (1) és (4) bek.].
Az adós 1991. november 11-én előterjesztett kérelme alapján felszámolási eljárás megindítását a Magyar Közlöny 1992. január 28-i számában tették közzé. Felszámolóként az R. Részvénytársaságot jelölte ki a megyei bíróság. A felszámolási eljárás során a hitelező kifogást nyújtott be az elsőfokon eljárt bírósághoz a felszámoló igény-nyilvántartásbavételi intézkedése ellen.
Az elsőfokú bíróság végzésével a hitelező kifogását elutasította és kötelezte, hogy 35 000 Ft ügyvédi munkadíjat az adós részére - a végzés jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül - fizessen meg. Egyúttal kimondta a megyei bíróság, hogy a végzés jogerőre emelkedését követően hivatalból megkeresi a földhivatalt a hitelező javára bejegyzett jelzálogjognak, elidegenítési és terhelési tilalomnak a Gy. városban a 27 591. számú tulajdoni lapon 26 702/103. hrsz. alatt felvett ingatlan tekintetében való törlése iránt. A határozat indokolásában a bíróság tényként állapította meg, hogy a hitelező és az adós között 1991. március 25-én s 1991. július 18-án hitelszerződés, majd az előbbi hitelszerződés tárgyát képező 70 000 000 Ft kölcsön és járulékai visszafizetésének biztosítására 1991. október 14-én zálogszerződés jött létre. A zálogszerződés alapján a földhivatal 1991. október 25-én a jelzálogjogot, elidegenítési és terhelési tilalmat az ingatlanra bejegyezte. A felszámoló a hitelezőnek a kölcsön visszafizetése iránti követelését a felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. törvényerejű rendelet (Ftvr.) 30. §-a (1) bekezdésének e) pontjába, azaz az ún. egyéb követelések közé sorolta be, emiatt élt a hitelező kifogással. Véleménye szerint, igénye az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozik, mivel a jelzálogjogot a felszámolási eljárás megindítása előtt hat hónappal kikötötték. Utalt arra is, hogy esetében az Ftvr. 30. §-ának (4) bekezdésében foglalt törvényi feltételek is fennállnak, mivel - az adós által sem vitatottan - a jelzálogjoggal terhelt ingatlanok a hitelező által meghatározottan erre a célra folyósított hitelek felhasználásával épültek.
A felszámoló a felszámolási eljárás során is akként nyilatkozott, hogy a hitelező követelése vonatkozásában az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjában írt feltételek nem valósultak meg. Egyidejűleg kérte - az ingatlan értékesíthetősége végett - a jelzálogjognak, az elidegenítési és terhelési tilalomnak a jogvita tárgyát képező ingatlanról való törlését.
Az elsőfokú bíróság álláspontja értelmében, a Ptk. 266. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerinti biztosítékkikötés alatt a jelzálogjog-alapítás értendő. Mivel a felek által 1991. október 14-én írásban kötött zálogszerződés alapján a jelzálogjog bejegyzésére, azaz a jelzálogjog alapítására csak 1991. október 25-én, tehát a felszámolási eljárás 1992. február 13-i közzétételét megelőző hat hónapon belül került sor, a megyei bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a hitelezői igény az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjába nem sorolható. Emiatt a kifogást elutasította. A megyei bíróság kifejtette azt is, hogy az Ftvr. 30. §-ának (4) bekezdése a követelések kielégítésének módjára vonatkozik, a felek között pedig az igénybesorolás miatt merült fel jogvita, így az előbbi kérdés nem vonható a jelen vita körébe.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelező terjesztett elő fellebbezést, amelyben a határozat megváltoztatásával a kérelmének helyt adó döntés hozatalát, a jelzálogjog törlésére vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezését, valamint a felszámolás alatt álló adósnak az első- és másodfokú eljárásban felmerült jogtanácsosi munkadíja megfizetésére való kötelezését kérte. Indokolásul arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás egyrészt iratellenes, másrészt még az elsőfokú határozatban megállapított tényállás szerint is ellentétes a jogszabály rendelkezéseivel.
Előadta, hogy a felek két, különböző célra fordítandó hitelszerződést kötöttek. Jogvita csak a Gy. városban a V. L. utcában építendő 48 lakásos társasház elkészítésének finanszírozására 1991. február 13-án kötött s 1991. március 25-én kiegészített hitelszerződésen alapuló követelés besorolása miatt keletkezett. Ezen szerződés 11. pontja akként rendelkezik, hogy a hitelező bankot 70 000 000 Ft hitel és járulékai erejéig zálogjog illeti meg a készülő 48 lakásos társasházon.
A jelzálogjogot alapító szerződés megkötésével - a fellebbező fél véleménye szerint - a jelzálogjog kikötése 1991. február 13-án megtörtént. Az 1991. október 14-i zálogszerződés csak a már korábban létrejött szerződést erősítette meg. Megismételte, hogy a kötelezett a zálogtárgyhoz - nem vitatottan - a bank által nyújtott kölcsönből jutott. Mindezek miatt - vonta le a következtetést a hitelező - a követelés az Ftvr. 30. §-a (4) bekezdése szerintinek minősülve, az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozik. Sérelmezte a hitelező az általa törvénysértőnek tartott, a felszámolási eljárás befejezése előtti, a jelzálogjog törlésére vonatkozó határozati rendelkezést is.
A felszámolás alatt álló adós felszámolója a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását, s a hitelezőnek az eljárással felmerült költségek viselésére való kötelezését kérte. Véleménye szerint, a hitelező által hivatkozott, 1991. február 13-án kötött hitelszerződés 11. pontja csupán a jelzálogjog létesítésének lehetőségére utalt. Ezt követően külön szerződéssel került sor a jelzálogjog biztosítására. Kifogásolta azt a hitelezői előadást is, amely szerint a jelzálogjog törlésére csak peres eljárás eredményeképpen kerülhet sor.
A hitelező fellebbezése alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésében megállapított tényállást döntése alapjául elfogadva, azt - a hitelező által a kifogásához, valamint a fellebbezéshez is csatolt okiratok alapján - az alábbiakkal kiegészíti, pontosítja. A felek az 1991. február 13-án kötött, hitelszerződés 11. pontjában azt rögzítették, hogy a bankot 70 000 000 Ft hitel és kamata erejéig bankhitelt biztosító zálogjog illeti meg az adós Gy. városban, a V. L. utcában készülő 48 lakásos társasházán. Az 1991. március 25-én egyéb kikötésekkel kiegészített szerződés megkötését követően, 1991. október 14-én a hitelező és az adós a kölcsönszerződés szerinti 70 000 000 Ft hitel és járulékai erejéig zálogszerződéssel jelzálogjogot alapítottak a bank javára az adós tulajdonában (kezelésében) lévő 48 lakásos társasházra. Az adós hozzájárult ahhoz, hogy a zálogszerződés alapján a hitelező az illetékes földhivatalnál kezdeményezze jelzálogjogának - elidegenítési és terhelési tilalom mellett történő - bejegyzését.
A kiegészített tényállásra tekintettel nem megalapozott az elsőfokú bíróság határozata.
Az elsőfokon eljárt bíróság által is helyesen hivatkozottan a jelen, 1991. évben indult felszámolási eljárásra az 1993. évi LXXXI. törvény 44. §-ának (2) bekezdése, illetve az 1991. évi IL. törvény 82. §-ának (2) bekezdése alapján irányadó Ftvr. 30. §-a határozza azt meg, hogy a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat milyen kötelező sorrend figyelembevételével kell kielégíteni. A felszámolási eljárás közzététele után a hitelezői igények kielégítésének a polgári jogban rögzített előírásai helyébe az Ftvr. szabályai lépnek. A kielégítési sorrend, rangsor negyedik kategóriájába tartoznak a zálogjoggal, óvadékkal biztosított követelések, a zálogtárgy (óvadék) értékének erejéig, de csak akkor, ha a biztosítékot a felszámolási eljárás megindítása előtt hat hónappal kikötötték [Ftvr. 30. § (1) bekezdés d) pont]. A Polgári Törvénykönyvben szabályozott zálogfajták egyike, a zálogjog egyik különleges fajtája, a bankhitelt biztosító zálogjog esetén további speciális feltételt is megkíván az Ftvr. E zálogjog jogosultjának a követelése csak akkor sorolható az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjába, ha a kötelezett a zálogtárgyhoz a jogosult által nyújtott kölcsönből jutott.
Csakúgy, mint az adott jogvitában, a joggyakorlatban is számos esetben problémát okoz, különösen az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjában foglalt idézett jogszabályi előírás megfelelő értelmezése.
A helyes értelmezéshez abból kiindulva juthatunk el, hogy az Ftvr. az eljárásjogi rendelkezések mellett anyagi jogi, elsősorban polgári anyagi jogi, mégpedig a Polgári Törvénykönyvtől eltérően szabályozott polgári anyagi jogi rendelkezéseket is tartalmaz. Az Ftvr. eltérő rendelkezése hiányában kerülhetnek csak alkalmazásra a Polgári Törvénykönyv szabályai.
A Polgári Törvénykönyv szerződést biztosító mellékkötelezettségként szabályozza a zálogjogot. A Ptk. 251. §-ának értelmében, zálogszerződés alapján a jogosult arra biztosít jogot a maga számára, hogy abban az esetben, ha a kötelezett nem teljesít, a követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból kielégítést kereshessen. Zálogjog jogszabály vagy bírósági határozat alapján is keletkezhet. A zálogjog általános szabályai mellett, a Ptk. meghatározza a zálogjog különböző fajtáira vonatkozó speciális előírásokat is. Azokból kitűnően, az egyes zálogfajtáknál a zálogjognak szerződésben való kikötésén kívül, a zálogjog alapításához további feltételek teljesítése is szükséges. Így például a jelzálogjog alapításához - amint arra az elsőfokú bíróság is helyes, részletes okfejtéssel rámutatott - a zálogszerződés írásba foglalása és a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges; a bankhitel biztosítására szolgáló zálogjog pedig a bankhitel folyósítása által - a zálogtárgy átadása nélkül is - létrejön. Abban a kérdésben tehát, hogy a felszámolási eljárás során igényt érvényesítő hitelező követelése zálogjoggal biztosított követelésnek minősül-e, attól függően foglalható állás, hogy az adott zálogjogtípusra vonatkozó szabályok szerint érvényesen alapításra került-e a zálogjog. Ezt követően kell elbírálni azt, hogy az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjában írt két további feltétel az adott hitelezői követelés tekintetében megvalósult-e.
Az Ftvr. 13. §-ának c) pontjában foglalt meghatározásból következően, a felszámolási eljárás megindítása alatt - az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alkalmazásában, abban az esetben, ha maga az adós kezdeményezte a felszámolási eljárást - a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelemnek a bírósághoz való benyújtása időpontját kell érteni. Ez időpontot megelőző hat hónappal kell a biztosítékot kikötni ahhoz, hogy a zálogjog jogosultjának követelése a felszámolási eljárás során előnyösebb besorolást nyerjen.
A Polgári Törvénykönyv fent hivatkozott szabályaiból s a szerződésekre vonatkozó általános polgári jogi fogalom-meghatározásokból következően a biztosíték kikötése alatt - a zálogjog esetén - a zálogjogra vonatkozó szerződési feltételben való megállapodást, nem pedig a zálogjog alapítását kell érteni. Akkor tartozik tehát valamely zálogjogosult hitelező követelése a kielégítési sorrend negyedik kategóriájába az Ftvr. hatálya alá tartozó ügyekben, ha a zálogjog alapítása érvényesen megtörtént, s a hitelező - az adós által kezdeményezett felszámolási eljárás esetén - a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelem bírósághoz való benyújtását megelőző hat hónap előtt kötött az adóssal zálogszerződést.
Az adott ügyben a felek az 1991. február 13-án érvényesen megkötött hitelszerződéssel egyidejűleg, annak egyik feltételeként, biztosítékként a hitelező zálogjogában is megállapodtak. A zálogjog egyik speciális fajtáját, a bankhitelt biztosító zálogjogot kötötték ki. Később, 1991. október 14-én, a zálogjogra vonatkozó kikötés fenntartása mellett, módosították megállapodásukat, jelzálogjog alapítására vonatkozó szerződést kötöttek. Az írásba foglalt jelzálogjog-szerződés alapján a jelzálogjogot az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyezték, így a jelzálogjog alapítása érvényesen megtörtént.
A Ptk. 240. §-ának a szerződésmódosításra vonatkozó szabályaira figyelemmel, a jelzálogjog jogosult bank követelésének a biztosítására a zálogjog kikötése tehát már 1991. február 13-án, azaz a felszámolási eljárás adós általi, 1991. november 11-i kezdeményezését megelőző hat hónap előtt megtörtént. Az Ftvr. 30. §-a (4) bekezdésében meghatározott feltétel csak a bankhitelt biztosító zálogjogra vonatkozik, így - bár a kötelezett, általa nem vitatottan, a zálogtárgyhoz a jogosult részéről nyújtott kölcsönből jutott - a szerződésmódosításra tekintettel, a hitelező bank követelése már az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint is a kielégítési sorrend negyedik kategóriájába sorolandó.
A felszámolási eljárások gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy az 1993. évi LXXXI. törvény hatálybalépése előtti jogszabályok alapján folyó ügyekben - egyértelmű törvényi rendezés hiányában - sok gondot okoz a jelzálogjoggal terhelt ingatlanok értékesítése. Ezt a helyzetet kívánta orvosolni az elsőfokú bíróság akkor, amikor a jelzálogjog - valamint az elidegenítési és terhelési tilalom - törlése iránt intézkedett. Az Ftvr. tételes rendelkezései azonban nem teszik lehetővé azt, hogy a nem peres felszámolási eljárást foganatosító bíróság a felszámoló kérelmére jogok törlésére hívja fel a földhivatalt. Ilyen bírósági intézkedésre nincs is szükség. Az 1993. szeptember 2-a után indult felszámolási eljárásokra irányadó, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény 38. §-ának (1) bekezdése ugyan már kimondja, hogy az adós ingatlanán és egyéb vagyontárgyain fennálló zálogjog a vagyon értékesítésével megszűnik, ugyanerre a következtetésre juthatunk azonban - az alábbi módon - az Ftvr. által szabályozott eljárások esetében is. A zálogjog polgári anyagi jogi szabálya [Ptk. 254. §-ának (1) bekezdése] értelmében a zálogtárgyból való kielégítés - ha jogszabály kivételt nem tesz - bírósági határozat alapján végrehajtás útján történik. Jogszabályi kivételt jelent az Ftvr. azzal, hogy tulajdonképpen az általa szabályozott felszámolási eljárás végrehajtási eljárás is. A vagyoni végrehajtást a vagyoni kényszer jellemzi, az adós vagyoni jogait korlátozzák, majd (a kötelezettsége erejéig) az ilyen joga megszűnik; egyúttal a vagyoni jogot a kötelezettség teljesítésére fordítják. A vagyoni végrehajtásnak két típusa van: a teljes (totális) és az egyedi (szinguláris) végrehajtás. A totális végrehajtás - azaz a felszámolási eljárás - az adós vagyonát a maga egészében ragadja meg, és fordítja az adós tartozásainak a kielégítésére. A már megindult teljes végrehajtás az útját állja az egyedi végrehajtási eljárások továbbfolytatásának, és mintegy magába olvasztja azokat. Az egyedi végrehajtás során történő ingatlanértékesítés mindhárom módja - árverés, árverésen kívüli értékesítés, a végrehajtást kérő által történő átvétel - következtében az adós tulajdonjoga megszűnik, és az árverési vevő, vagy az ingatlan más megszerzője a tulajdonjoghoz jelzálogjogmentes jut [1979. évi 18. törvényerejű rendelet (Vht.) 90. §, 91. § (1) bekezdés]**.
A végrehajtás két módja közötti szoros összefüggésre figyelemmel levezethető, hogy a felszámolási eljárás során a felszámoló általi kényszerértékesítés következtében is tehermentes - jelzálogjogtól mentes - tulajdonjogot szerez a vevő. Az eredményes árverést követően a Vht. 91. §-ának (1) bekezdése alapján az árverési vevő tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével egyidejűleg - bizonyos kivételekkel - törölni kell az ingatlan terheit; hasonló következtetésre juthatunk a felszámolási eljárásban történő ingatlanszerzés bejegyzése kapcsán is. A kifejtettekre figyelemmel, a Legfelsőbb Bíróság, az Ftvr. 27. §-ának (1) bekezdése alapján eljárva, az elsőfokú bíróság végzését az Ftvr. 4. §-ának (4) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, a hitelező kifogásának helyt adva felhívta a felszámolót, hogy a hitelező 70 000 000 Ft összegű kölcsön és járulékai iránti követelését az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozó igényként vegye nyilvántartásba, és a zálogjog törlésére vonatkozó intézkedést mellőzte.
Az adós gazdálkodó szervezet a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles a Pp. 75. §-ának (4) bekezdése szerint irányadó 12/199I. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-ának b) és e) pontja, valamint (2) bekezdése szerinti mértékű jogtanácsosi munkadíjból álló első- és másodfokú eljárási költség, 28 500 Ft viselésére. (Legf Bír. Fpkf. II. 33. 161/1992. sz.)
* Az 1986. évi 11. tvr. az 1991. évi IL. tv. folytán hatályát vesztette, a tvr. rendelkezéseit azonban az annak alapján indult felszámolási eljárásokra továbbra is alkalmazni kell
**Jelenleg az 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 137. §
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás