BK BH 1995/194
BK BH 1995/194
1995.04.01.
I. Ha a vádlott az erőszakos közösülést a nyereségvágyból elkövetett emberölési cselekménnyel összefüggésben valósítja meg, az aljas indokból elkövetés, mint további minősítő körülmény csak akkor állapítható meg, ha az ölési cselekménynek legalább az egyik indítóoka az erőszakos közösülés véghezvitele;
minden más esetben a két bűncselekmény bűnhalmazatban megállapításának van helye [Btk. 12. § (1) bek., 166. § (2) bek. b) és c) pont, 197. § (1) bek.].
II. Ha az ügyész a bizonyítási eljárás lefolytatása után a vádiratban eredetileg emelt vádat kiterjesztve, tényállási többletként értékelhető más bűncselekmény miatt is vádat emelt: a védelem előkészítésének a lehetővé tétele érdekében általában indokolt a tárgyalás elnapolása, különösen az erre irányuló indítvány esetén; ennek elmulasztása a Be. 261. §-ának (1) bekezdése szerinti eljárási szabálysértést valósít meg [Be. 209. § (3) bek., 261. § (1) bek.].
A megyei bíróság az 1994. február 10. napján meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, valamint erőszakos közösülés bűntettében, és mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, egyben meghatározta, hogy a vádlott a fegyházbüntetéséből legkorábban 17 év után bocsátható feltételes szabadságra. A megállapított tényállás lényege a következő. A vádlott 1993. január 12-én este 6 óra körül a város külterületén - azért, hogy a pénzét megszerezze - megtámadta, és megölte a 63 éves sértett asszonyt. Az úttest szélén kerékpárját toló sértettet nagy erejű ökölütéssel leütötte, a lábainál fogva félreeső helyre húzta, további legalább három nagy erejű ökölütést mért a fejére, majd a csizmás lábával - a testsúlyát is beleadva - igen nagy erővel az arcába taposott. A vádlott a bántalmazás megkezdése után közösült is a sértettel, majd a szatyrában megtalált pénzét - legalább 300 forintot - elvette.
A sértett kb. másfél óra múlva a kórházban meghalt, az elszenvedett sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a halála elkerülhetetlen volt.
Az ítélet ellen az ügyész a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának a felemelése végett, a vádlott és a védő az erőszakos közösülés bűntettének vádja alól való felmentésért, valamint a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész átiratában az ügyész fellebbezését visszavonta, és az ítélet helybenhagyását indítványozta. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet felülvizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú bíróság nem vétett olyan eljárási szabálysértést, amely az ügy elbírálását befolyásolta volna, egy - e körbe nem tartozó - eljárási szabálysértést azonban elkövetett. Az ügyész a vádiratban nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, és csak a bizonyítási eljárás lefolytatása után, a perbeszédek előtt emelt vádat - a vádat kiterjesztve - erőszakos közösülés bűntette miatt is. Helyesen járt el a bíróság, amikor erre tekintettel a tárgyalás elnapolásáról a felek nyilatkozatát kérte; tévedett azonban, amikor a vádlott és a védő elnapolásra irányuló kérelmét elutasította.
A Be. 209. §-ának (3) bekezdése szerint a vád kiterjesztése esetén a bíróság a tárgyalást a védelem előkészítése érdekében elnapolhatja. A döntés tehát a bíróság belátására van bízva, ez azonban nem azt jelenti, hogy a bíróság bármely döntését helyesnek kell elfogadni. A törvény helyes értelme az, hogy vannak olyan esetek, amikor az ügy konkrét körülményeire tekintettel indokolt az elnapolás, és ha az elnapolás ilyen esetben elmarad, a vádlottnak a védekezéshez való joga csorbát szenvedhet.
Az elsőfokú bíróság az elnapolás mellőzését lényegében azzal indokolta, hogy a vádkiterjesztés során vád tárgyává tett új tényekre vonatkozó bizonyítás már a nyomozás során is megtörtént. A törvény azonban a védelem előkészítése érdekében ad lehetőséget az elnapolásra, és ez a további bizonyítás esetleges indítványozásán túl a megtörtént bizonyítási anyag értékelését, az ezen alapuló ténybeli és jogi védekezés kialakítását is magában foglalja.
Az adott esetben a közösülés ténye bonyolultabb szellemi tevékenységet igénylő közvetett bizonyítás útján volt bizonyítható, így elvileg az ellene való védekezés is bonyolultabb. A tényállás jogi megítélése sem volt olyan egyszerű, hogy a jogi védekezés kialakítása felkészülés nélkül is elvárható lett volna; az ügynek az említett konkrét körülményei miatt indokolt lett volna a tárgyalás elnapolása.
Tény, hogy a bíróság az elnapolás nélkül is helyes döntést tudott hozni, vagyis az elnapolás mellőzése az ügy érdemi elbírálását nem befolyásolta. Ezért nem volt szükség az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, noha történt eljárási szabálysértés [Be. 261. § (1) bek.].
A bíróság az egyébként szakszerű nyomozással felderített bizonyítékok közül mindazokat megvizsgálta, amelyek az ügy elbírálásához szükségesek voltak, az eljárás menetében felmerült orvosi szakkérdésekről az orvos szakértőt a tárgyaláson meghallgatta. Az ítéletben az egyes bizonyítékokat egyenként és egymásra vonatkoztatva is részletesen értékelte, és logikus indokolással határozta meg a hiteles bizonyítékokat.
A megállapított tényállás megfelel az elfogadott bizonyítékoknak, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, és magában foglalja mindazokat a tényeket, amelyek szükségesek és elegendőek az ügy érdemi elbírálásához; az ítélet tehát megalapozott.
Az élet elleni cselekmény elkövetését a vádlott beismerte, a beismerését az egyéb bizonyítékok is megerősítették, a tényállásnak említett része tekintetében kétség sem támasztható.
A nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetését a vádlott tagadta, és erre nézve közvetlen bizonyíték nem állt rendelkezésre. Az eljárás során megállapított kétségtelen tényekből, mint közvetett bizonyítékokból a bíróság hibátlan ténybeli következtetéssel állapította meg, hogy a vádlott ezt a bűncselekményt is elkövette.
Bizonyított, hogy a cselekmény véghezvitele után néhány óra múlva elvégzett boncoláskor a sértett hüvelyében ondónyomok voltak, tehát a boncolás előtti 24 órában közösültek vele. Bizonyított, hogy a szóban levő időben, a vádlott támadása előtt a sértett senkivel nem közösült, és nem is közösülhetett vele senki a cselekmény után sem. A sértett alsóteste lemeztelenített és vérrel szennyezett állapotban volt, amikor a vádlott a helyszínt elhagyta. A sértett ruházata az emberölés végrehajtása során nem kerülhetett le róla véletlenül, vagyis szándékosan kellett őt lemezteleníteni.
A vádlott nadrágjának sliccrészénél vér- és ondónyomok voltak, s minthogy a vádlott a cselekmény után más nővel nem közösült, az ondónyomok csak a cselekmény idején kerülhettek a nadrágjára.
A felsorolt tényekből logikai szükségszerűséggel következik, hogy a vádlott az erőszak hatása alatt levő sértettel közösült.
A tényállás említett része ellen bejelentett fellebbezés kizárólag a vádlottnak a bíróság által elvetett tagadó vallomásra hivatkozik, melyet eljárásjogi okból nem lehet figyelembe venni, egyébként pedig alkalmatlan az ítéleti ténymegállapítás megerőtlenítésére. A kifejtettek miatt az ítéletben megállapított tényállás a másodfokú eljárásban is irányadó.
A tényállás alapján törvényes a vádlott bűnösségének megállapítása mindkét bűncselekményben, és törvényes a cselekmények minősítése is.
A vádlott az erőszakos közösülést az emberöléssel összefüggésben hajtotta végre, ezért vizsgálni kell, hogy az erőszakos közösülés bűnhalmazatban való megállapításának van-e helye, avagy az - mint az emberölés aljas indoka - az önállóságát elvesztve, minősítő körülményként kerülhet értékelésre.
A bírói gyakorlat szerint ilyen esetekben a bűnhalmazat mellőzésére csak akkor kerülhet sor, ha az ölési cselekménynek legalább az egyik motívuma az erőszakos közösülés végrehajtása, és erre a motívumra tekintettel az ölési cselekmény aljas indokból elkövetettnek minősül (BH 1978/3-111. sz.).
Az adott esetben a vádlott tagadása és az idevonatkozó más bizonyíték hiánya miatt sem megállapítani, sem kizárni nem lehet azt, hogy az erőszakos közösülés az ölésnek a motívuma volt. A Be. 61. §-ának (4) bekezdése szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a terhelt terhére értékelni nem lehet, ezért az aljas indokból való elkövetés megállapítása kizárt.
Helyesen járt tehát el az elsőfokú bíróság, amikor az erőszakos közösülést önálló bűntettnek minősítette, és egyebekben a bűnösségre, valamint a minősítésre vonatkozó indokolás is mindenben helytálló.
A bíróság a büntetést befolyásoló súlyosító és enyhítő körülményeket hiánytalanul számba vette, és helyesen értékelte.
A vádlott viszonylag fiatal - 21 éves - kora ellenére is többszörös visszaeső volt, amikor a természetes emberi ösztönökkel is összeegyeztethetetlen újabb cselekményét elkövette, ami arra utal, hogy bűnelkövetésre, akár végletes súlyú cselekmények elkövetésére is hajlamos személy, és az elkövetés embertelen módja miatt a cselekmény tárgyi súlya is kiemelkedő.
A vádlottnak mind a személye, mind a cselekménye oly mértékű társadalomra veszélyességet mutat, amely feltétlenül indokolttá teszi a kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazását, ezért a büntetés enyhítésére indok nincs.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 1082/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás