PK BH 1995/208
PK BH 1995/208
1995.04.01.
A kiválási szándék határidőben történt bejelentése esetén az igénylő nemcsak a saját „jutójával”, hanem a vagyonmegosztó közgyűlés időpontjáig másoktól szerzett üzletrészekkel is jogosult a kiválásra [1971. évi III. tv. 64/C. § (2) bek.; 1992. évi I. tv. 56. § (1) bek.; 1992. évi II. tv. 45. § (2) bek.].
A felperes - az alperes szövetkezet tagjaként - a vagyonnevesítés során 211 000 forint értékű üzletrészhez jutott. 1992. június 23-án bejelentette a szövetkezetből való kiválási szándékát.
1992. november 2-án a felperes az alperes szövetkezet főkönyvelőjével tárgyalt a kiválása kapcsán kiadandó vagyontárgyakról. Ennek során az alperes felajánlotta, hogy a szövetkezeti vagyonhoz tartozó „védőszerraktárban tulajdoni részarányt biztosít” a felperesnek, a 211 000 forintos üzletrésze 90%-os értékéig. Ezt a felperes nem fogadta el. Úgy nyilatkozott, hogy tag és nem tag hozzátartozói üzletrészei bevonásával (tehát a családjával együtt) „minimum 51%-os tulajdoni részarányt kíván megszerezni a növényvédőszer-raktár értékében”. Ragaszkodik a „belső árverésen történő üzletrészhez juttatáshoz”.
Az alperes szövetkezett 1992. november 4-én tartott közgyűlést a vagyonmegosztás tárgyában. Ennek során a 11/1992. számú határozatával, a vezetőség előterjesztésének megfelelően, elfogadta a szövetkezet fel nem osztható, illetve felosztható vagyontárgyainak listáját. A szövetkezet a 12/1992. számú közgyűlési határozatával úgy rendelkezett, hogy a növényvédőszer-raktár ne kerüljön fel a felosztható vagyontárgyak listájára.
A felperes a keresetében egyrészt azt sérelmezte, hogy a vagyonmegosztás tárgyában tartott közgyűlés a kiválás esetére ki nem adható vagyontárgyak körébe sorolta a raktárt, másrészt azt, hogy az alperes nem ismerte el igényét az 1 509 000 forint értékű üzletrésszel való kiválásra, hanem csupán az eredetileg is saját tulajdonában lévő 211 000 forint értékű üzletrészre.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes 11/1992. (XI. 4.) és a 12/1992. (XI. 4.) határozatait hatályon kívül helyezte, és megállapította, hogy a felperes 1 509 000 forint értékű üzletrésszel jogosult a kiválásra. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 20 000 forint perköltséget.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes élt fellebbezéssel.
A másodfokú bíróság a fellebbezést alaptalannak tekintette, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest 8000 forint fellebbezési eljárási költség megfizetésére. A másodfokú bíróság a határozatát a következőkkel indokolta:
A felperes az 1992. évi II. törvény 31. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően jelentette be a szövetkezetből való kiválási szándékát. A törvény 45. §-ának (2) bekezdése értelmében a kiválni szándékozó tag mindaddig a szövetkezet tagja marad, amíg szövetkezeti üzletrésze van, kivéve, ha ettől eltérően nyilatkozik. Nem volt vitás a perben, hogy a felperes részére a szövetkezeti üzletrész kiadásra nem került. Erre tekintettel 1992. november 2-án és november 3-án, amikor hozzátartozóitól a szövetkezeti üzletrészeket megvásárolta, illetőleg az ilyen jellegű ajándékot elfogadta, a szövetkezet tagja volt. Az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott arra, hogy az 1992. évi I. törvény 56. §-ának (1) bekezdése értelmében a szövetkezeti üzletrész átruházható, és ugyancsak helyesen állapította meg, hogy az átruházása a Ptk. 117. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes javára megtörtént, így a felperes a szövetkezeti közgyűlés időpontjában 1 509 000 forint értékű szövetkezeti üzletrész tulajdonosává vált. Helyes szerinte az elsőfokú bíróságnak az az érvelése is, amely szerint az 1992. évi VI. törvénnyel módosított 1992. évi II. törvény 39. §-ának (2) bekezdése értelmében a szövetkezeti közgyűlés 11/1992. és 12/1992. számú határozata jogszabályt sért. Ebből következően helyes volt ezeknek a határozatoknak a hatályon kívül helyezése.
A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Mindkét fokú határozat hatályon kívül helyezését kérte és a felperes keresetének teljes elutasítását.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmét valójában arra alapította, hogy a közgyűlés a vonatkozó jogszabályi előírásokat betartotta, amikor úgy határozott, hogy a felperes az eredetileg neki jutó 211 000 forintos vagyoni üzletrészen túlmenően egyéb üzletrészek tekintetében vagyonmegosztást, illetve vagyontárgy kiadását nem igényelheti. A megszerzett üzletrészek tulajdonosai közül T. L. és T. L.-né, akik szövetkezeti tagok voltak, kilépési szándékukat határidőben nem jelentették be, és arra vonatkozóan is csak 1992. november 10-én tettek bejelentést, hogy az üzletrészüket átruházni kívánják. Erre vonatkozó okiratot is csak ekkor csatoltak. A felperes, ha megszerezte volna a kívülállók üzletrészét, akkor sem igényelhetné azok ellenében vagyontárgyak kiadását, mert a kívülállók a törvénynél fogva üzletrész kiadására nem jogosultak, így több jogot a felperes sem szerezhetett.
Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbi indokból annyiban alapos, hogy az első- és a másodfokú bíróság is megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a szövetkezeti közgyűlés időpontjában 1 509 000 forint értékű szövetkezeti üzletrész tulajdonosává vált. Az alperesnek a felülvizsgálati kérelmében kifejtett érvelésével, de a perben is előadott érvelésével szemben helytálló azonban mindkét fokú bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a felperes nem volt elzárható attól, hogy akár kívülállóktól, akár a szövetkezet más tagjától üzletrészeket szerezzen meg ajándékozás, illetőleg adásvétel jogcímén. Az 1992. évi II. (átmeneti) törvény 2. §-ában foglaltak helyes értelmezése szerint a törvény hatálybalépése időpontjában működő szövetkezetekre, így az alperes szövetkezetre is - az 1992. évi I. törvény szerinti alapszabály elfogadásáig - két joganyag vonatkozott. Részint a korábban is hatályos jogszabályok, így az 1971. évi III. törvény is az átmeneti törvényben megállapított módosításokkal -, másrészt az átmeneti törvény, valamint az 1992. évi I. törvénynek az átmeneti törvény által felhívott rendelkezései. Az átmeneti időszakban irányadó 1971. évi III. törvény 64/C. §-a (2) bekezdése szerint is a szövetkezeti üzletrész átruházható volt a szövetkezet tagjára. Tiltó rendelkezés hiányában a szövetkezet tagja kívülálló üzletrész-tulajdonos üzletrészét is megszerezheti. A hivatkozott szakasz (5) bekezdése szerint is a szövetkezeti üzletrészek tulajdonosairól nyilvántartást kellett vezetni azzal, hogy a szövetkezeti üzletrészhez fűződő jogokat csak az gyakorolhatja, aki a nyilvántartás szerint az üzletrész tulajdonosa. Ebből következően a felperes érdekében állt annak hitelt érdemlő igazolása, hogy a neki jutó üzletrészen felül milyen értékű további üzletrészeket szerzett meg akár a szövetkezet tagjától, akár kívülálló üzletrész-tulajdonostól.
A felperes - az alperes által is elismerten - határidőben bejelentette a kiválási szándékát, ezért nemcsak a saját jutójával, hanem a másoktól jogszerűen, tulajdonul megszerzett üzletrészekkel is jogosult a kiválásra, feltéve, hogy az utóbb megszerzett üzletrészek feletti rendelkezési jog a vagyonmegosztó közgyűlés időpontjában már megillette. Nem tekinthető kizáró körülménynek ugyanis az - szemben az alperes érvelésével -, hogy az üzletrészüket átruházó tagok nem jelentették be határidőben a kiválási szándékukat, de az sem, hogy a kiválásra, így vagyonmegosztásra nem jogosult kívülálló üzletrész-tulajdonosok üzletrészét szerezte meg a felperes. Az említett üzletrészek az egyébként kiválásra jogosult tag általi megszerzésével minőségileg más jogi helyzet teremtődik, mert az említett módon megszerzett és a tagnak eredetileg juttatott üzletrészeket - eltérő, illetőleg tiltó rendelkezés hiányában - egységes jogi megítélés alá kell vonni, azokat egyesíteni kell. Ezt az értelmezést erősíti meg az a tény is, hogy a kiválni szándékozó tagnak - eltérő nyilatkozata hiányában - a tagsági viszonya valójában akkor szűnik meg, amikor valamennyi üzletrésze bevonásra került, és annak értéke ellenében vagyontárgyakhoz vagy pénzbeli ellenértékhez jut. Nyilvánvalóan nem teremtődhet olyan helyzet, hogy a kiválni szándékozó tagnak bármely címen szerzett üzletrésze a szövetkezetnél maradjon [1992. évi II. törvény 45. § (2) bekezdés].
Az 1992. évi I. törvény 13. §-ának (1) bekezdése szerint a tag arra alapítottan kérheti a bíróságtól a jogsértő határozat felülvizsgálatát, hogy annak folytán sérelmet szenved. A 11/1992. (XI. 4.) számú és a 12/1992. (XI. 4.) számú közgyűlési határozat hatályon kívül helyezésére a felperes kérelmére így csak akkor kerülhet sor, ha minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy 1 509 000 forint üzletrésszel jogosult kiválni. Az eredetileg neki jutó 211 000 forint értékű üzletrésze kiadása tekintetében ugyanis sérelem nem érte, mert a szövetkezet nem zárkózott el attól, hogy részére vagyontárgyat adjon ki. Erre még olyan módon is hajlandó lett volna, hogy a felperes által igényelt raktárból tulajdoni részarányt biztosít.
Az előzőekben kifejtettek szerint a kiválási szándék bejelentésével a felperes tagsági viszonya nem szűnt meg. Ez csak a vagyonmegosztás megtörténtével következhetett be eltérő, kifejezett megállapodás hiányában. Amennyiben a felperes egyértelműen bizonyítani tudja, hogy a vagyonmegosztás tárgyában tartott közgyűlési határozat határnapjáig, tehát 1992. november 4. napjáig jogszerűen megszerezte a perben hivatkozott üzletrészek tulajdonjogát, akkor megállapítható, hogy 1 509 000 forinttal jogosult a kiválásra.
A perben eddig rendelkezésre álló adatokra alapítottan nem állapítható meg megnyugtató módon az, hogy a felperes már az említett időpontot megelőzően is rendelkezett az általa állított értékű üzletrészekkel. A perben becsatolta a felperes azokat a magánokiratokat, amelyeken feltüntetett időpont valóban arra utal, hogy már 1992. november 2-án is megszerzett üzletrészeket. Ennek ellenére sem az 1992. november 2-án felvett jegyzőkönyv, sem K. I. könyvelő tanúvallomása nem utal arra, hogy a felperes hivatkozott volna a jogszerzését igazoló magánokiratokra. Nem érdektelen a bizonyítékok mérlegelése szempontjából az sem, hogy T. L. és T. L.-né 1992. november 10-i keltezésű értesítésben közli a szövetkezettel azt, hogy az üzletrészüket átruházták a felperesre. Ebben az értesítésben az átruházás közelebbi időpontját nem jelölik meg. Végezetül az sem erősíti meg a felperes állítását, hogy a vagyonmegosztó közgyűlésen sem mutatta be azokat az okiratokat, amelyek - az okiraton feltüntetett keltezés szerint - 1992. november 2-án már a birtokában lehettek.
Az előzőekben kiemeltekre tekintettel az eljáró bíróságok csak akkor hozhattak volna a felek vitájában megalapozott döntést, ha a bizonyítás anyagát kiegészítik; foganatosítva az üzletrészüket átruházó tulajdonosok, valamint az okirati tanúk meghallgatását.
A fentiekben kiemeltekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján - a másodfokon hozott jogerős határozatot hatályon kívül helyezte, egyben ugyanezt a bíróságot utasította a fenti iránymutatásnak megfelelő új eljárásra és új határozat meghozatalára. (Legf. Bír. Pfv. I. 22. 857/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás