PK BH 1995/211
PK BH 1995/211
1995.04.01.
A ,,jogellenesen külföldre távozással'' kapcsolatban jogerős közjegyzői határozaton alapuló tulajdonszerzés nem minősült öröklésnek, hanem ,,önálló'' tulajdonszerzési jogcím volt [1987. évi I. tv. 39. § (2) bek., 1989. évi XIX. tv. 20. § (3) bek., 27/1991. (V. 20.) AB hat., Ptk. 601. § (1) bek., 7/1987. (IX. 1.) IM r. 15. § (3) bek.].
A peres felek 1973-ban kötöttek házasságot. 1981-ben vásárolták meg a perbeli ingatlant, amely egyenlő arányú közös tulajdonukként volt nyilvántartva. A felek együttélése - amelyből gyermek nem született - 1986 szeptemberében szűnt meg, majd a felperes 1986. október 13-án a Német Szövetségi Köztársaságba távozott.
Az alperes kérelmére a közjegyző az 1987. november 20-án jogerőre emelkedett végzésével megállapította, hogy az 1986. november 14-től jogellenesen külföldön tartózkodó felperes ingatlantulajdoni hányada az 1987. évi I. törvény 39. §-ának (1) bekezdése alapján házastársára, az alperesre szállt. Az átszállást követően az alperes - a most már kizárólagos tulajdonában lévő - ingatlant elcserélte két kisebb ingatlanra, amelyeket értékesített, továbbá egy házas ingatlan 2/8 illetőségére.
A peres felek házasságát a kerületi bíróság az 1990. február 24-én jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. A felperes a módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy a 2/8 ingatlanilletőség fele házastársi közös vagyon címén az ő tulajdona.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetnek helyt adott, és megkeresni rendelte a földhivatalt, hogy az alperes 2/8. tulajdoni illetőségéből 1/8 hányadra a felperes tulajdonjogát jegyezze be az ingatlan-nyilvántartásba. Az ítélet indokolása szerint az alperes a felperes külföldre távozását követően a gyáli ingatlan tulajdonjogát nem szerezhette meg, mert a tulajdonátszállásra az öröklési jog szabályai voltak irányadók, az alperes pedig az életközösség megszűnése folytán az öröklésből a Ptk. 601. §-ának (1) bekezdése alapján kiesett. A felperes - aki időközben visszatért Magyarországra - mint érdekelt, alappal hivatkozhat arra, hogy a tulajdonátszállás érvényesen nem következett be, és ezért a gyáli ingatlan helyébe lépett ingatlanilletőségre érvényesített tulajdoni igénye megalapozott.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az alperes 1987-ben, az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelően, hatósági határozattal szerzett tulajdonjogot. Ez a Ptk. 120. §-a értelmében eredeti tulajdonszerzési módnak minősül, ezért sem a gyáli ingatlan, sem a helyébe lépett érték nem tartozik a felek közös vagyonához. A jogszabály a hazatérő tulajdonosnak a jogellenes külföldön tartózkodás kezdetétől számítva egyéves határidőt biztosított arra, hogy az eljárásban fellépjen, ha a tulajdonjogot más még nem szerezte meg. Ez azonban nem történt meg, így nincs jelentősége annak sem, hogy a közjegyzői eljárásban alkalmazni kellett volna-e a Ptk. 601. §-át vagy sem.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő: kérte annak megváltoztatását és az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Álláspontja szerint az alperes jogszerzésének alapja az öröklésre való jogosultság lehetett volna, az öröklésből azonban kiesett, ezért a felperes ingatlantulajdoni hányadát nem szerezhette meg. A tulajdonátszállásról rendelkező jogszabályok a külföldre távozott magánszemélyek alkotmányos jogait sértették, amely miatt az 1989. évi XIX. törvény ezt a jogintézményt meg is szüntette. A másodfokú bíróság, amennyiben a felperes tulajdoni igényét nem találta megalapozottnak, eljárási szabályt sértett, mert a felperesnek az 1993. február 15-i tárgyaláson tett nyilatkozatára tekintettel a felperes egyéb vagyoni igényeivel (az ingatlanra fordított különvagyoni beruházásból származó, illetőleg a közös ingóságok megosztására vonatkozó igények) érdemben foglalkoznia kellett volna.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A másodfokú bíróság ítélete nem sért jogszabályt. A közjegyző az 1987. november 20-án jogerőre emelkedett végzésével megállapította, hogy a felperes tulajdoni illetősége az 1987. évi I. törvény 39. §-ának (1) bekezdése alapján az alperesre szállt át, és ennek megfelelően az alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Az 1987. évi I. törvénynek ezt a rendelkezését az 1989. évi XIX. törvény 20. §-ának (3) bekezdése 1989. szeptember 1-jével hatályon kívül helyezte ugyan, de ez csupán azt jelentette, hogy az említett időpontot követően nem volt helye ilyen jellegű tulajdonátszállás megállapításának. Nincs azonban olyan jogszabályi rendelkezés, amely a hivatkozott törvényi rendelkezés hatályban léte alatt hozott határozatokat megsemmisítette volna. Az Alkotmánybíróság az államosításokkal kapcsolatban meghozott 27/1991. (V. 20.) AB határozatában rámutatott arra, hogy az államnak az időközben megsemmisített jogszabályokon alapuló tulajdonszerzése nem ad alapot a hatósági határozat alapján bekövetkezett tulajdonszerzés felülvizsgálatára, valamint az eredeti tulajdoni állapot helyreállítására. Ez az elv irányadó akkor is, ha az időközben hatályon kívül helyezett jogszabály alapján nem az állam, hanem más személy - az adott esetben az alperes - szerzett tulajdonjogot. A fentiekből következik, hogy a felperes a tulajdonjogának megszűnését és az alperes hatósági határozaton alapuló tulajdonszerzését kellő alappal nem vitathatja. Ha pedig az életközösség megszűnését követően törvény rendelkezése folytán az egyik házastárs tulajdonjoga megszűnt, úgy a megszűnt tulajdoni illetőség, illetőleg annak helyébe lépett érték nem vonható a házastársak vagyonjogi elszámolásának körébe [BH 1993/10/612].
A kifejtettekre tekintettel a felperes a jogerős közjegyzői határozatot nem teheti vitássá. Ezért megjegyzi csupán a Legfelsőbb Bíróság, hogy az 1987. évi I. törvény 39. §-ának (1) bekezdésén alapuló tulajdonszerzés nem minősült öröklésnek, hanem önálló tulajdonszerzési jogcím volt, amely csak a jogosultak személyi körének meghatározásánál utalt az öröklési jogi szabályokra, de a 7/1987. (IX. 1.) IM rendelet 15. §-ának (3) bekezdése értelmében a tulajdonátszállás szempontjából a Ptk. 601. §-ának (1) bekezdése nem volt - és értelemszerűen nem is lehetett - alkalmazható.
Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor a felperesnek a perben eredetileg érvényesített egyéb vagyoni igényeit - a tulajdoni igény elutasítására tekintettel - nem vizsgálta. A felperesnek az 1993. február 15-i tárgyaláson tett nyilatkozatát ugyanis nem lehet vagylagos kereseti kérelemnek tekinteni, a kereset feltételhez kötött leszállításának pedig nincs helye (15. sorsz. tárgy. jkv. 2. old.). Egyébként a felperes ingatlan-tulajdoni illetőségének átszállása nem csupán azzal a következménnyel jár, hogy az alperes a felperest a közös vagyonból megillető hányadot szerezte meg, hanem a felperesnek az ingatlanra fordított esetleges különvagyoni beruházása is - mint a felperes ingatlantulajdona - az alperes tulajdonába került. A közös ingóságok vonatkozásában pedig a felperes továbbra sincs elzárva vagyonmegosztási igényének érvényesítésétől. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a felperest a Pp. 275/B. §-a szerint alkalmazott 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költségének, továbbá az 1990. évi XCIII. törvény 65. §-a szerint irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése alapján az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéknek a megfizetésére. (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 816/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás