Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

PK BH 1995/22

PK BH 1995/22

1995.01.01.
A perbeli többlakásos házingatlan tulajdonosa a magyar Állam, kezelője a II. r. alperes ingatlankezelő vállalat volt. A házingatlanban levő egy és fél szobás komfortos, havi 480 forint bérű házfelügyelői lakás bérlője a II. r. alperessel munkaviszonyban állott I. r. alperes volt, a lakásban feleségével a III. r. alperessel és gyermekeivel lakik. Az I. és II. r. alperes írásban megállapodtak az 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet (Vhr.) 45. §-a (1) bekezdésének megfelelően abban, hogy ha a bérlő a vele fennálló munkaviszonyt 1995. december 11. előtt megszünteti, az elhelyezésére nem, vagy csak szükséglakásra tarthat igényt. A II. r. alperes a házingatlant az 1990. április 26-án kelt alapító okirattal társasházzá alakította, az alapító okirat szerint a házfelügyelői lakás a tulajdonostársak közös tulajdona. A II. r. alperes az öröklakásokat értékesítette, a közös tulajdonba kerülő házfelügyelői lakást lakott állapotban. Az elidegenítést követő időben az I. r. alperes munkaviszonya a II. r. alperes felmondása alapján megszűnt.
A felperes társtulajdonosok keresetükben kérték az I. és III. r. alpereseket a lakás kiürítésére kötelezni azzal, hogy az elhelyezésükről a II. r. alperes legyen köteles gondoskodni. Kérték továbbá 1991. június 1-jétől a lakás használati díját 3000 forintban megállapítani és ennek számításbavételével kötelezni az alpereseket lakáshasználati díj megfizetésére.
Az I. és III. r. alperesek a lakáskiürítési kötelezettségüket elismerték, a II. r. alperestől igényelték elhelyezésüket három gyermekükre tekintettel - két és fél szobás lakásban. A használati díj iránti igényt havi 480 forint erejéig ismerték el. Ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérték. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az I. és III. r. alperest, hogy a lakást 30 nap alatt ürítsék ki, és bocsássák a felperes rendelkezésére. Kötelezte a II. r. alperest hogy az I. és III. r. alperes elhelyezéséről 30 napon belül gondoskodjék budapesti másfél szobás félkomfortos lakás biztosításával. Megállapította, hogy a lakás használati díja 1990. július 1. napjától kezdődően havi 743 forint, és kötelezte az I. és III. r. alperest, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 13 374 forint díjhátralékot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az I, és III. r. alperest kötelezte perköltség, valamint illeték megfizetésére. Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I. r. alperes munkaviszonyának megszűnésével megszűnt a lakásbérleti jogviszonya is, a lakás kiürítésére köteles. Az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (R.) 117. §-ának (4) bekezdése értelmében másfél szobás, félkomfortos lakásra tarthat igényt a II. r. alperestől. A 45/1982. (X. 7.) MT r. 22. §-ának (1) bekezdése alapján fizetendő lakáshasználati díjat az állami lakásokra irányadó bér mértékének [45/1982. (X. 7.) MT r. 4. § (1) bek. b) pont és 2. § (3) bek.] figyelembevételével határozta meg 743 forintban, és 1991. június 1-jétől 1992. november 30-ig eltelt időszakra kötelezte a hátralék megfizetésére. Az ítélet elhelyezésre kötelező rendelkezése ellen a II. r. alperes fellebbezett, kérte elhelyezési kötelezettségének mellőzését.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett részét részben megváltoztatva megállapította, hogy az I. és III. r. alperesek elhelyezéséről a felperesek kötelesek gondoskodni. Egyebekben az ítélet fellebbezett részét helybenhagyta azzal, hogy a használatidíj-fizetési kötelezettségének kezdő időpontja 1991. június 1. napja.
Ítéletének az indokolásában megállapította, a kialakult és egységes ítélkezési gyakorlat szerint az 1991. szeptember 1. napját megelőző értékesítések esetében a házfelügyelői lakás közös tulajdonba kerülésével az R. 39. §-ának (1) bekezdése értelmében a lakás szolgálati jellege megszűnt, az I. és III. r. alperes jogcím nélküli lakáshasználóvá vált. A felperes társtulajdonosok a lakást lakottan szerezték meg, kiürítés iránti igényük érvényesítése esetén, mint jogutódokat őket terheli az elhelyezési kötelezettség.
A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a felperes társtulajdonosok nyújtottak be - ügyvédjük útján - felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen a jogerős ítélet elhelyezési kötelezettségre vonatkozó rendelkezésének megváltoztatásával kérték az elsőfokú ítélet e részben való helybenhagyását, másodlagosan - ha elsődleges kérelmüknek a Legfelsőbb Bíróság nem adna helyt - annak megállapítását, hogy a jogerős ítélet összegszerűségre vonatkozó rendelkezése törvénysértő. Álláspontjuk szerint a jogerős ítéletnek az elhelyezési kötelezettségre vonatkozó rendelkezése az R. 39. §-ának (1) bekezdését és az R. 117. §-ának rendelkezését sérti. A lakáshasználati díjjal kapcsolatban álláspontjuk szerint a bér mértékének megállapításánál nem lehetett volna az állami lakásokra irányadó bérmértéket alkalmazni.
A I. és III. r. alperesek a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték. A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az ügy elbírálásakor hatályban volt R. 33. §-ának (1) bekezdése értelmében szolgálati lakás csak állami lakás lehetett. E jogszabályi rendelkezésnek, valamint az R. 39. §-a (1) bekezdésének és a 32/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM együttes rendelet 3. §-a (1) bekezdése b) pontjának egybevetett rendelkezése értelmében helyes a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy 199 I. szeptember 1. napját megelőző értékesítés esetén a lakás szolgálati jellege megszűnt, és ezen nem változtat az, hogy a II. r. alperes a szolgálati jelleg megszüntetése iránt csak az értékesítést követően intézkedett. Az ezt követő időben 1991. szeptember 1-jével hatályba lépett - a perbeli esetben még nem alkalmazandó, az egyes állami tulajdonban levő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonba adásáról szóló - 1991. évi XXXIII. tv. 43. §-ának (6) bekezdése rendelkezett úgy, hogy az önkormányzat tulajdonában álló házfelügyelői szolgálati lakás akkor idegeníthető el, ha a lakás szolgálati jellegének megszüntetésével egyidejűleg a bent lakó bérlő, illetőleg a jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó elhelyezéséről gondoskodtak. A perbeli esetben az, hogy a lakás szolgálati jellegének megszüntetésével kapcsolatos intézkedéseket a II. r. alperes csak az elidegenítés után tette meg, nem vonja maga után az öröklakások elidegenítése tárgyában kötött szerződések részleges semmisségét, aminek egyébként az lenne a következménye, hogy a részlegesen semmis megállapodás miatt a felperes társtulajdonosok a tulajdonost egyébként megillető rendelkezési jogokat, így a lakás kiürítése iránti igényüket sem érvényesíthették volna, csak abban az esetben, ha a bíróság a részleges érvénytelenség okát kiküszöböli [Ptk. 237. § (2) bek.].
Téves a felülvizsgálati kérelemben felhozott az az indok is, hogy a jogerős ítélet az R. 117. §-át sérti. Bár a lakás szolgálati jellege megszűnt, mindkétfokú ítélet megfelelően alkalmazta a szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználóvá vált jóhiszemű személyre vonatkozóan az R. 117. §-ának (3) és (4) bekezdését. Helyesen fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felperes társtulajdonosok a házfelügyelői lakást lakottan vásárolták meg, és mint jogutódokat a lakás kiürítése esetén őket terheli a jóhiszemű jogcím nélküli I. és III. r. alperesek részére másfél szobás félkomfortos lakás biztosítása.
Az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül fejtették ki ítéletükben, hogy a tulajdoni forma változása miatt a jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó alperesek nem kerülhetnek a korábbinál hátrányosabb helyzetbe a használati díj fizetése szempontjából, ezért a bér mértékének megállapításánál az állami lakásokra vonatkozó bérmértéket vette alapul. A jogerős ítéletnek erre vonatkozó rendelkezése sem sért jogszabályt.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek értelmében a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. IV. 22. 651/1993. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére