• Tartalom

BK BH 1995/269

BK BH 1995/269

1995.05.01.
Ha a jogerős ítélet a zár alá vétel tárgyában nem rendelkezett, a bíróságnak a sértettet – a jogaira és kötelességére való kioktatás mellett – fel kell hívnia, hogy a felhívás kézhezvételétől számított 60 napon belül igazolja az igényének érvényesítését; ennek elmaradása esetén – de nem a Be. XVIII. fejezete szerinti különleges eljárásban hozott végzéssel – annak feloldása tárgyában kell határozni [Be. 107. § d) pont, 4. § (3) bek.].
Az F.-i Bíróság, illetve a Legfelsőbb Bíróság a terheltet a sértett sérelmére elkövetett lopás bűntette miatt elítélte, és a sértettet a polgári jogi igényével a törvény egyéb útjára utasította; az ítélet 1993. október 6-án jogerőre emelkedett.
Az eljárás során a nyomozó hatóság a terhelt tulajdonában levő lakást zár alá vette, és a bíróságok az ítéletben erről a zár alá vételről nem rendelkeztek.
A terhelt védője 1994. január 28-án benyújtott beadványában a zár alá vétel feloldását kérte az F.-i Bíróságtól arra hivatkozva, hogy a sértett a Be. 107. §-ának d) pontjában írt 60 napon belül nem igazolta, hogy a kárigényét érvényesítette.
Az F.-i Bíróság az 1994. február 11-én meghozott végzésével a Be. 376/A. §-a alapján eljárva, a Be. 102 §-ának (5) bekezdésére hivatkozással, a zár alá vételt fenntartotta, s egyben felhívta a sértettet kárigénye érvényesítésének 60 napon belül való igazolására, valamint az igazolás elmaradásának a következményére.
A végzés ellen az elítélt és a védője a zár alá vétel feloldása végett fellebbezést jelentett be.
A legfőbb ügyész átiratában a végzés helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezések alaposak annyiban, hogy az F.-i Bíróság végzése a formáját tekintve törvénysértő. A zár alá vétel fenntartásáról való utólagos rendelkezésre szolgáló különleges eljárás a törvényben nincs, a végzésben megjelölt Be. 376/A. §-a a lefoglalt dolgok kiadásáról való utólagos rendelkezést teszi lehetővé. A zár alá vételt az ítélet jogerőre emelkedése után - a Be. 107. §-a c) vagy d) pontjának teljesítésére, és nem különleges eljárásban - csak feloldani lehet. A végzés eljárásjogi okból téves, ezért azt hatályon kívül kellett helyezni.
A hatóság által elrendelt zár alá vételt a hatóság erre irányuló kifejezett rendelkezése oldhatja fel. Ilyen rendelkezés nem történt, ezért a nyomozó hatóság által a terhelt ellen elrendelt zár alá vétel jelenleg is hatályban van, az fennáll függetlenül attól, hogy a bíróság annak fenntartásáról az ítéletben nem rendelkezett.
A Be. 107. §-ának d) pontja szerint a zár alá vételt fel kell oldani, ha a polgári jogi igény egyéb törvényes útra utasítása esetén a magánfél 60 napon belül nem igazolja, hogy az igényét nem érvényesítette.
Az adott esetben a hatvan nap eltelt úgy, hogy a sértett az igényének érvényesítését nem igazolta.
Az a körülmény azonban, hogy a bíróság a zár alá vétel fenntartásáról az ítéltben nem rendelkezett, azzal a következménnyel is jár, hogy a sértettnek a jogaira és kötelességeire való figyelmeztetése a Be. 4. §-a (3) bekezdésének rendelkezése ellenére elmaradt, és nem zárható ki, hogy azért nem igazolta az igényének az érvényesítését, mert ennek a törvényes következményeit nem ismerte.
A Be. 107. §-a d) pontjában írt rendelkezés azt is jelenti, hogy a törvény a sértettnek 60 napot biztosít az igényének az érvényesítésére, ezért a zár alá vétel feloldása pusztán az időmúlás alapján - tekintet nélkül arra, hogy a sértett élhetett-e akadály nélkül a jogaival - ellentétes lenne a törvénnyel; a sértettnek az igénye érvényesítésének igazolására a törvényben írt 60 napot biztosítani kell.
Az elsőfokú bíróság a végzést a sértettnek is kézbesítette, a sértett ebből értesülhetett a jogairól, ezért a 60 napos határidő e végzés kézhezvételével kezdődik.
A terhelt védőjének a zár alá vétel feloldására irányuló kérelme a kifejtettek miatt nem teljesíthető, ezért azt el kellett utasítani. (Legf. Bír. Bf. III. 830/1994. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére