PK BH 1995/275
PK BH 1995/275
1995.05.01.
A devizahatósági engedély utólagos beszerzésére a perben határidőt kell biztosítani [1974. évi l. tvr.1 5. § (1) bek. e) p.; Ptk. 200. § (2) bek., 237. §; Pp. 152. § (1) bek.]
A jogerős ítélet kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 15 napon belül fizessen meg 243 150 forintot és ennek 1991. február 10. napjától járó évi 20% kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a nem magyar állampolgár felperes 1991. február 10-én 5000 DEM kölcsönt adott az alperes részére az A. Kft. megalakítása érdekében törzstőke befizetése céljából. Az elismervényben az alperes kötelezte magát arra, hogy a cég megszűnése vagy az üzletrész átruházása esetén a kölcsönt hivatalos napi árfolyamon számított forintösszegben fizeti meg a felperesnek, és ebben az esetben a kölcsön kamatmentes. A kölcsönszerződéshez azonban a felek a devizahatóság engedélyét nem szerezték be, ezért a kölcsönszerződés, mint jogszabályba ütköző szerződés (helyesen) a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis. A Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani, ezért a szerződéskötés időpontjának hivatalos árfolyama szerint köteles az alperes az átvett összeg visszafizetésére. A bíróságok álláspontja szerint az ügy eldöntése szempontjából közömbös, hogy a felperes tulajdonában álló A. SE. külföldi cégnek a részben a felperesi, részben az alperesi tulajdonban lévő A. Kft.-vel szemben nagy összegű tartozása áll fenn, amelyet az 1991. május 11-i megállapodásban foglaltakra tekintettel az alperes a felperesi követelésbe beszámítani kívánt. A két gazdasági társaság közötti elszámolás keretében fennálló tartozás ugyanis a magánszemélyek követelésébe a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében nem számítható be.
A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és annak hatályon kívül helyezésével elsődlegesen a kereset elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy bár a kölcsönszerződés külföldi pénznemben jött létre közöttük, de a felperes azt a cég törzstőkéjének biztosítása céljából közvetlenül devizaszámlára fizette be, ahonnan forintszámlára került, és így nyert felhasználást. Erre tekintettel a kölcsönszerződés valójában nem sérti az 1974. évi 1. tvr. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontjában foglaltakat, így a szerződés nem érvénytelen. Az érvényes kölcsönszerződést pedig az 1991. május 11-i megállapodással - amely közte és a felperes között jött létre - módosították, ezért a felperesnek nem tartozik. Másodlagosan - amennyiben a Legfelsőbb Bíróság a fenti okfejtést nem találná elfogadhatónak - az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a Ptk. 237. §-a (2) bekezdésének az 1977. évi IV. törvénnyel történt módosítása folytán a szerződés érvénytelenségének megállapítása esetén nem elsődleges az eredeti állapot visszaállítása, és a hatósági engedély utólagos megszerzése esetén a szerződés érvényessé tehető. A bíróságnak tehát erre lehetőséget kellett volna adniuk.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.
A Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka - így különösen uzsorás szerződés esetén, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága, illetőleg a jogi személy részére biztosított indokolatlan egyoldalú előny esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével - megszüntethető. Ezekben az esetekben rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről.
Az 1977. évi IV. törvénnyel megállapított új rendelkezés általános jelleggel fogalmazza meg a bíróságnak azt a jogát, amellyel az érvénytelen szerződést a hiba orvoslásával érvényessé teheti. Ebből következik, hogy a módosítás óta nem a szerződés érvénytelenségének megállapítása és az eredeti állapot visszaállítása az elsődleges, hanem a bíróságnak azt kell elsősorban vizsgálnia, hogy van-e lehetőség a szerződés érvényessé tételére, és amennyiben ennek a jogi feltételei fennállnak, a szerződés hibáját orvosolni kell.
Helytállóan hivatkozik az alperes az 1977. évi IV. törvénynek a Ptk. 237. §-át módosító rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolásra, amely kifejezetten megemlíti, hogy a bíróság a szerződést érvényessé teheti, ha azt a felek eredetileg hatósági engedély nélkül kötötték ugyan, de utóbb az engedélyt megkapták. Az adott esetben az 1991. február 10-én kelt kölcsönszerződés érvényes létrejöttéhez az 1974. évi 1. tvr. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében devizahatósági engedély szükséges, amit a felek elmulasztottak beszerezni. A bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha megfelelő határidő tűzésével lehetőséget adnak a feleknek a hatósági engedély utólagos beszerzésére, és addig a per tárgyalását a Pp. 152. §-ának (1) bekezdése alapján felfüggesztik, majd a devizahatósági eljárás eredményéhez képest döntenek a szerződés érvényessé nyilvánítása vagy érvénytelenségének megállapítása tárgyában.
De bárhogy dönt is majd a bíróság, a felek közti elszámolásnál nem lehet figyelmen kívül hagyni az 1991. május 11-én kelt megállapodás tartalmát sem. Tény, hogy ez a megállapodás két cég: az A. SE. és az A. Kft. közti tranzakciót rögzíti, de ugyanakkor a peres felek, mint magánszemélyek jogviszonyára vonatkozóan is tartalmaz szerződéses nyilatkozatokat: kinyilvánítja ugyanis, hogy az A. SE. cég részére az A. Kft. törzstőkéjéből felhasznált (kölcsönvett) összeg „érinti a vállalat alapításakor H. J. (az alperes) részére S. M. (a felperes) által nyújtott kölcsön összegét is” és amennyiben az A. SE. cég részéről a visszafizetés nem történik meg „úgy H. J. kölcsöntartozása nem áll fenn, erről S. M. lemond”.
Tévedtek tehát az eljárt bíróságok, mikor az 1991. február 10-én kelt kölcsönszerződésből eredő igények elbírálásánál az 1991. május 11-i megállapodásnak a peres felek személyes jogviszonyára vonatkozó részét érdemi vizsgálat nélkül figyelmen kívül hagyták.
Mindezekre tekintettel a jogerős ítélet törvénysértő és megalapozatlan, ezért a Legfelsőbb Bíróság azt a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasított. Egyben a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése értelmében a perköltség összegét csupán megállapította, annak viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt majd. (Legf. Bír. Pfv. V. 20. 859/1994. sz.)
1
Lásd az 1995: XCV. és a 2001: XCIII. Törvényt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás