PK BH 1995/276
PK BH 1995/276
1995.05.01.
Az államigazgatási jogkörben megtett intézkedések nem zárják ki, hogy károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett a bíróságtól is kérjen jogvédelmet [Ptk. 341. § (1) bek., 56/1981. (XI. 18.) MT r. 13. §].
Az I. rendű alperes jogerős építési engedély alapján 1979-ben G. községben ipari hulladéktárolót létesített. A tárolót az I. rendű alperesen kívül a II. rendű alperes és a B. M. H. Vállalat is használta veszélyes hulladék tárolására. 1983-ban észlelték a nem megfelelő tárolásnak a környezetre közvetlen veszélyhelyzetet előidéző hatását. Az észlelést követően az Országos Környezetvédelmi Hatóság Dél-dunántúli Felügyelősége, majd a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Vízügyi Hatóság és jogutóduk a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség 1986 óta folyamatosan foglalkozott a környezetszennyező hatás megszüntetésével, illetőleg annak lokalizálásával. Az eredetileg is átmeneti jelleggel engedélyezett tároló teljes kiürítésére az azt létesítő I. rendű alperes számára 1987. december 31. napjáig biztosítottak teljesítési határidőt, a veszélyhelyzet lokalizálásához szükséges aktuális intézkedések ütemterv szerinti lebonyolítására való kötelezés mellett. Az ütemterv be nem tartása, illetőleg az előírt szükséges intézkedések meg nem tétele miatt az illetékes hatóság ez ideig több ízben élt a bírságolás lehetőségével, ez azonban a szükséges eredménnyel nem járt.
A felperes községi önkormányzat az alperesekkel szemben előterjesztett keresetében az alpereseket a további hulladékszállítás betiltására, a telep lokalizálására és ezzel a veszélyhelyzet elhárítására kérte kötelezni, továbbá arra, hogy adjanak megfelelő biztosítékot. Ennek összegszerűségét 11 000 000 forintban jelölte meg.
A veszélyhelyzet elhárításában egyaránt érdekelt beavatkozó a felperesi kereset teljesítéséhez csatlakozott.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és a felperest az alperesek javára perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú döntés indokolásának lényege szerint a veszélyes hulladékok keletkezésének ellenőrzéséről és azok ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységről rendelkező 56/1981. (XI. 18.) MT rendelet 13. §-a értelmében a keresettel érvényesített igény a környezetvédelmi hatóság hatáskörébe tartozik. Eszerint ugyanis a veszélyes hulladék környezetkárosító hatásainak megelőzése érdekében a rendelet hivatkozott 13. §-ának (2) bekezdése szerint jogosult elrendelni a veszélyes hulladékot eredményező tevékenység korlátozását, a telephely működtetésének felfüggesztését, míg a (3) bekezdés alapján közvetlen és súlyos veszély esetén a veszélyeztető tevékenység szüneteléséről azonnal végrehajtható határozatot adhat ki.
A kereseti kérelemnek az a része tehát, amely részint a veszélyforrás lokalizálására, illetőleg az átmeneti tároló teljes kiürítésére és a szennyezett talaj ártalmatlanítására vonatkozó tevékenység elrendelésére irányult, az erre hatáskörrel rendelkező hatóság jogerős és végrehajtható határozatával már megtörtént.
A biztosíték adására irányuló kereseti kérelem tárgyában kifejtette, hogy az erre történő kötelezés járulékos természetű, annak alkalmazására kizárólag a veszélyeztető magatartástól való eltiltással, illetőleg a kár megelőzéséhez szükséges intézkedés megtételére való kötelezéssel egyidejűleg kerülhet sor. Figyelemmel arra, hogy a kár megelőzésével kapcsolatos intézkedési igény elbírálása nem tartozik a bíróság hatáskörébe, az ezzel egyidejűleg elrendelhető biztosítékadási kötelezettség tárgyában a kereset nem alapos.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben a Ptk. 341. §-ának alkalmazása érdekében az ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Az alperesi ellenkérelem az ítélet helybenhagyására irányult. A felperesi fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás nem volt vitatott, így a másodfokú bíróságnak kizárólag jogkérdésben kellett állást foglalnia. Az nem volt kétséges, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében felhívott jogszabályi rendelkezések értelmében - igazgatási jogkörben - a veszélyhelyzet lokalizálásával, a veszélyeztető tevékenység szünetelésével, illetőleg a létesítmények megfelelő üzemeltetésével kapcsolatos intézkedések meghozatala a környezetvédelmi hatóság hatáskörébe tartozik. Az eldöntendő jogkérdés az volt, hogy az igazgatási jogkörben megtett intézkedések kizárják-e annak lehetőségét, hogy károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett a Ptk. 341. §-ának (1) bekezdése alapján a bíróságtól kérjen az igazgatási intézkedésekkel nem biztosított megfelelő jogvédelmet.
Ebben a keretben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával nem értett egyet. Nem kétséges, hogy a Ptk. 341. §-ának alkalmazhatósága annyiban, "járulékos jellegű", hogy annak törvényi feltétele a veszélyeztető magatartás megállapíthatósága. A Ptk. 341. §-a a konkrét megelőzés célját szolgálja, és nem a már bekövetkezett károsodás következményeit rendezi. Akit tehát károsodás veszélye fenyeget, kérheti az eltiltást a veszéllyel járó magatartástól. Ez magában foglalja az abbahagyásra kötelezést, az ismétlődő magatartástól való eltiltást és a kármegelőzéséhez szükséges intézkedések megtételét is. A kötelezettségek teljesítésére biztosítékadás elrendelésével is nyomatékot lehet adni. Ez a rendelkezés tehát objektív kárelhárításra vonatkozik, az igénynek nem feltétele az, hogy a veszélyhelyzet felróható legyen és az sem, hogy a szakhatósági jogkörben megtett intézkedések egyébként alkalmasnak tekinthetők-e a veszélyhelyzet felszámolására. A Ptk. 341. §-ának alapvető célja a jogsértések elleni védekezés. Ehhez képest ennek a §-nak az alkalmazása a bíróság előtt akkor is érvényesíthető igény, ha ebben a tárgykörben voltak igazgatási jogkörben megtett intézkedések, amelyek azonban még folyamatos bírságolás mellett sem nyújtanak kellő biztosítékot arra, hogy a veszélyhelyzet elhárítása valóban megtörténik.
Mindezekből következően tehát a veszélyeztetett nincs elzárva attól, hogy a bekövetkezhető károk kiküszöböléséhez szükségszerűen és indokoltan felmerülő biztosíték adása érdekében közvetlenül a bírósághoz forduljon. Az ilyen igény érvényesítését a bíróság tehát nem tekintheti azért alaptalannak, mert a kárveszély elhárítása érdekében igazgatási jogkörben rendelkező szerv a veszélyhelyzet felszámolására tett konkrét rendelkezései megfelelő anyagi biztosítékát saját hatáskörében nem teremtette meg. Az igazgatási jogkörben meghozott, a veszélyhelyzeten túli egyéb szempontokat is figyelembe vevő, ütemterv szerinti intézkedések megtételére kötelezés és az ennek anyagi biztosítékáról való rendelkezés között már nincs olyan "járulékos kapcsolat", amely egyidejű rendezést feltételez, és kizárja a megfelelő biztosíték igazgatási jogkörben nem rendezett igényének külön bírói úton való érvényesítését. Mindezekhez képest tehát alapos a felperesi fellebbezés abban, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nem felel meg a Ptk. fenti rendelkezésének, és emiatt a fellebbezés kapcsán érdemi döntés nem hozható.
Figyelemmel arra, hogy az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt elmulasztotta annak szakértő bevonásával történő tisztázását, hogy a veszélyhelyzet elhárítása milyen biztosítékadás elrendelését indokolja, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pf. I. 21. 160/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás