GK BH 1995/297
GK BH 1995/297
1995.05.01.
I. Casco biztosítás esetén nem köteles a biztosító lopáskár címén helytállni, ha a biztosítás tárgyát képező gépkocsit a károsult maga adta át a kárt okozó személynek [Ptk. 553. § (1) bek., 556. § (1) bek., Ptké. 68. § (1) bek. alapján kiadott casco biztosítási feltételek I/1–5. pontjai].
II. A biztosító és a biztosítási ügynök szerződésében foglaltak az irányadóak arra, hogy az ügynök a biztosító képviselőjének tekinthető-e. Ha nem, akkor az ügynök által készített és a fél által aláírt "biztosítási szerződés" csak a fél részéről tett ajánlatnak minősül. Ennek a biztosítási szerződésnek a létrejötte az ajánlatnak a biztosító illetékes fiókjához történő igazolt megérkezésétől függ [Ptk. 219. § (1) bek., 537. § (3) bek., Ptké. 68. § (1) bek. alapján kiadott casco biztosítási feltételek VI/30. pontja].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felpereseknek a 2 536 250 Ft kártérítés és kamatai megfizetése iránt előterjesztett keresetét elutasította. Kötelezte a felpereseket, hogy fizessenek meg az alperesnek 10 000- 10 000 Ft ügyvédi munkadíjat, valamint az államnak egyetemlegesen 152 175 Ft elsőfokú eljárási illetéket. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. felperes a tulajdonában álló Ford Scorpio Mercur típusú személygépkocsira a II. r. felperessel 1991. július 16-án lízingszerződést kötött és a gépkocsit a II. r. felperesnek átadta. A lízingszerződésben a felek kikötötték, hogy a II. r. felperes köteles a gépkocsira casco biztosítási szerződést kötni, ennek megfelelően a II. r. felperes még ugyanezen a napon casco biztosítási és egyúttal lízingdíj-biztosítási szerződés megkötésére tett ajánlatot az alperesnek. Az ajánlatot az R-C Iroda (továbbiakban: iroda) és a II. r. felperes közösen készítették el, és azt a biztosítási szerződés megkötése érdekében az iroda - mint bróker - juttatta el az alpereshez. Az ajánlat az alpereshez 1991. július 24-én érkezett meg, ezt megelőzően július 19-én a II. r. felperes a biztosítási díjat befizette. Még azt megelőzően, hogy a biztosítási díj befizetésére sor került volna, 1991. július 17-én a II. r. felperes a gépkocsit egy Mitics néven bemutatkozó személy részére átadta, aki azt nem adta vissza, és az emiatt a BRFK VI-VII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán ismeretlen tettes ellen csalás bűntette miatt indult nyomozás is eredménytelen maradt.
Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta felperesek keresetét. Megállapította, hogy a II. r. felperes rendelkezésére bocsátott ún. casco biztosítási feltételek [Ptké. 68. § (1) bek.] VI/30. pontja szerint az alperes kockázatviselése az azt követő nap 0. órájától kezdődik, amikor az ajánlat az alperes illetékes fiókjához beérkezett, vagy ha erre előbb kerül sor, amikor a biztosított az első díjat az alperes számlájára vagy pénztárába befizeti. Mind a díj első részletének befizetése, mint pedig a szerződéskötési ajánlat beérkezése a káreset bekövetkezését - 1991. július 17-ét - követően történt, ehhez képest a káresemény időpontjában az alperes kockázatviselése még nem állt be. A biztosítási feltételek VI/30. pontjának utolsó mondata szerint a felek írásban megállapodhatnak a kockázatviselés kezdetének eltérő időpontjában is. Utalt rá az elsőfokú bíróság, hogy az iroda és a II. r. felperes a közösen kiállított írásbeli biztosítási ajánlatban a kockázatviselés kezdetét 1991. július 16-ban, a díjfizetés kezdetét július 15-ben határozták meg, ez azonban nem tekinthető a felek között létrejött írásbeli megállapodásnak. A kockázatviselés kezdetének az általános szabályoktól - a biztosítási feltételekben foglaltaktól - eltérő időpontját ugyanis kizárólag a peres felek állapíthatták volna meg, erre viszont nem került sor. Az alperesnek erre csak az ajánlat kézhezvételét követően lett volna lehetősége. Ennek hiányában a kockázatviselés kezdetére a biztosítási feltételek VI/30. pontjában foglaltak az irányadóak, eszerint viszont a káresemény időpontjában az alperes kockázatviselési kötelezettsége még nem állt fenn, ezért a II. r. felperes kárát megtéríteni nem köteles.
Megállapította továbbá az elsőfokú bíróság, hogy az alperes még a kockázatviselésének fennállása esetében is mentesült volna a fizetési kötelezettség alól. A biztosítási feltételek III/14. pontja szerint ugyanis a biztosító mentesül a lopáskárok megfizetése alól, ha bizonyítja, hogy a gépjárművet nem zárták le megfelelően. A II. r. felperes azzal, hogy a gépkocsit egy üzleti partnerként jelentkező, általa korábban nem ismert, magát Miticsnek megnevező ismeretlen személyre bízta, önmagát hozta olyan helyzetbe, mintha a gépkocsit lezáratlanul és őrizetlenül hagyta volna. Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérték.
Előadták, hogy az ügynökség - az iroda - az alperes megbízottjaként járt el, ezért a megbízotthoz érkező biztosítási ajánlat joghatása ugyanolyan, mintha a II. r. felperes az ajánlatot közvetlenül az alpereshez intézte volna, azaz a casco biztosítási szerződés az ajánlatban foglaltaknak megfelelően létrejött, és az alperes kárviselési kötelezettsége is beállt. Az érvényesen létrejött szerződés megtámadására csak a Ptk.-nak a szerződések megtámadására vonatkozó 210. §-ának (1)-(4) bekezdésében írt okokból lett volna az ellenérdekű félnek törvényes lehetősége. Ilyen megtámadási ok nem forog fenn, arra az alperes maga sem hivatkozott, ezért az érvényes szerződés alapján egy egyébként nem vitás összegű kártérítést megfizetni tartozik.
Az alperes mentesülése sem állapítható meg a felperesek álláspontja szerint a kártérítési kötelezettség alól. A Ptk. 556. §-a (1) bekezdésének a) és d) pontja szerint ugyanis a biztosító csak akkor mentesül a fizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a biztosított, illetőleg a jogi személy megbízásából eljáró személy a kárt szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul maga okozta. A II. r. felperes részéről ilyen szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott kár szóba sem kerülhet. Az elsőfokú bíróság maga állapította meg, hogy a II. felperes a gépkocsi átengedésekor jóhiszemű volt, ezért a károsult szándékos károkozása, illetőleg súlyosan gondatlan magatartása miatt a biztosító a kártérítés fizetése alól nem mentesülhet.
Az I. r. felperes a fellebbezésében előadta, hogy ő maga a lízingdíj tekintetében kiegészítő biztosítást kívánt kötni az alperessel, az alperes azonban azt állította, hogy erre nincs szükség, ezért az I. rendű felperes kárát a Ptk. 6. §-a szerint is köteles megtéríteni.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Csatolta az együttműködési szerződést, amelyben az iroda a biztosítási szerződések közvetítését vállalja, a tevékenysége a szerződések közvetítésére és a biztosítási szerződések előkészítésére, valamint a biztosítási kötvényeknek a biztosítóhoz történő eljuttatására terjed ki. Az iroda tehát nem a biztosító képviseletében jár el, és a hozzá benyújtott szerződési ajánlat nem tekinthető a biztosítóval közölt szerződési ajánlatnak mindaddig, amíg az az illetékes fiókjához meg nem érkezik. A perbeli esetben az ajánlatnak az alpereshez történő megérkezése és a díj első részletének befizetése is a káresetet követően történt, ezért az alperessel szemben kárigény jogszerűen nem érvényesíthető.
A fellebbezések nem alaposak.
A Legfelsőbb Bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a vonatkozásban, hogy a káresemény bekövetkezése időpontjában még nem állt be az alperesi biztosító kockázatviselési kötelezettsége. A II. r. felperessel közölt biztosítási feltételek VI/30. pontja szerint a biztosító kockázatviselése az azt követő 0 órakor kezdődik, amikor az ajánlat a biztosító rt. illetékes fiókjához beérkezett, vagy amikor a biztosított az első díjat a biztosító számlájára, illetőleg pénztárába befizeti. Kétségtelen az, hogy a biztosítási szerződés megkötésében részt vevő felek írásban a kockázatviselés kezdetének ettől eltérő időpontjában is megállapodhatnak. Helytállóan állapította viszont meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek között a kockázatviselés eltérő időpontjára nézve megállapodás nem jött létre, ezért a biztosító kockázatviselésére a biztosítási feltételek VI/30. pontjában foglaltak az irányadóak.
Alaptalanul hivatkozott a II. r. felperes arra, hogy az iroda az alperes megbízottjaként járt el, ezért a vele közölt biztosítási ajánlatnak ugyanaz a joghatása, mintha az ajánlatot közvetlenül az alperessel közölték volna. Az alperes és az iroda között létrejött együttműködési szerződés VI. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy az iroda a különböző biztosítási szerződések közvetítésére, a biztosítási szerződések előkészítésére és a biztosítási kötvényeknek a biztosítottakhoz való eljuttatására vállalkozott, e tevékenység során viszont nem tekinthető a biztosító Ptk. 219. §-ának (1) bekezdése szerinti képviselőjének. Képviseleti jogosultság hiányában nem tehet olyan szerződési nyilatkozatot, amely által a biztosító a szerződés kötelezettjévé vált volna. Az általa és a fél által közösen kidolgozott biztosítási ajánlat a fél ajánlatának tekintendő és ez az egyoldalú nyilatkozat a biztosítási feltételek VI/30. pontja szerint csak akkor vonja maga után a biztosító kockázatviselési kötelezettségének beálltát, ha az ajánlat az illetékes fiókhoz valóban be is érkezik [Ptk. 537. § (3) bek.]. Az alperes illetékes fiókjához az ajánlat igazoltan a káresemény bekövetkezését követően érkezett meg, ezért az ügy mikénti elbírálása szempontjából nem volt annak jogi relevanciája, hogy a II. r. felperes és az iroda a kockázatviselés kezdő időpontjára nézve milyen tartalmú ajánlatot juttattak el az alpereshez.
A felek között eltérő megállapodás hiányában az alperes kockázatviselési kötelezettsége 1991. július 24-ét megelőzően csak akkor állt volna be, ha a II. r. felperes a biztosítási díj első részletét az ajánlat beékezését megelőzően befizeti.
Az iratokból megállapítható, hogy a II. r. felperes a casco biztosítási díj első részletét 1991. július 19-én egyenlítette ki, a káresemény viszont 1991. július 17-én bekövetkezett, ezért a káresemény időpontjában a biztosító helytállási kötelezettsége még ez okból sem állt be, ezért a II. r. felperes kárának megtérítésére nem kötelezhető.
Csupán rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy az esetben sem állt volna be az alperes fizetési kötelezettsége, ha a káreset időpontjában a kockázatviselési kötelezettsége már fennállt volna. A II. r. felperessel közölt biztosítási feltételek I/1-5. pontjai szerint teljes körű casco biztosítás alapján a biztosító a gépjárműben bekövetkezett töréskárért, elemi kárért, a lopáskárért, poggyászkárért és baleseti károkért tartozik helytállni. A biztosítási feltételek értelmében lopásnak a gépjármű önkényes elvitele értendő. A II. r. felperes előadása szerint a perbeli gépjárművet az ismeretlen személynek maga adta át, és a kár azáltal érte, hogy az a személy, akire a járművet rábízta, azt nem szolgáltatta vissza. A II. r. felperes saját kockázata az, hogy megbízott egy olyan személyben, aki őt megkárosította. Ez olyan biztosítási eseménynek nem tekinthető, ami az alperes fizetési kötelezettségét megalapozná. Az ismeretlen személy cselekménye a büntető törvénykönyv szerint csalásnak vagy sikkasztásnak minősülne, az lopásnak még büntetőjogilag sem tekinthető.
Más biztosítási esemény bekövetkezésére viszont a II. r. felperes maga sem hivatkozott. A casco biztosítási feltételek I/1-5. pontjaiban foglalt biztosítási események valamelyikének bekövetkezése hiányában az alperes a casco biztosítási szerződés alapján akkor sem lenne kártérítés fizetésére kötelezhető, ha egyébként a kockázatviselési kötelezettsége valamilyen okból már korábban beállt volna. Az I. r. felperes és az alperes között biztosítási szerződés nem jött létre, ezért az I. r. felperes ez alapján a biztosítótól fizetést nem igényelhet. Alaptalan a Ptk. 6. §-ára alapított kártérítési igénye is, az alperes ugyanis nem tagadta meg a vele való szerződéskötést, csupán arról tájékoztatta, hogy egyrészt a lízingdíj még ki nem fizetett részét a casco biztosítási szerződés alapján a II. r. felperesnek járó biztosítási díj adott esetben fedezi, másrészt hogy amennyiben önállóan kíván a lízingdíj vonatkozásában biztosítási szerződést kötni, azt milyen feltételek mellett teheti meg. Ez alapján az I. r. felperes maga határozott úgy, hogy a lízingdíjra vonatkozó kiegészítő biztosítást az alperessel nem kíván kötni, ezért a Ptk. 6. §-ában foglaltakra alapítva az alperestől kártérítés címén a II. r. felperessel szemben fennálló lízingdíj követelésének kiegyenlítését nem követelheti.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a fenti indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 32. 594/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás