GK BH 1995/299
GK BH 1995/299
1995.05.01.
I. A törölt forgatmányt nem írottnak kell tekinteni, az tehát a váltóátruházások láncolatát nem szakítja meg [1/1965. (I. 24.) IM r. 16. § (1) bek.].
II. Elévült váltókövetelés helyett jogalap nélküli gazdagodás jogcímére alapított követelés a másodfokú eljárásban a keresetváltoztatás eljárásjogi tilalma miatt nem érvényesíthető [1/1965. (I. 24.) IM r. 43. § (1) bek., 70. § (6) bek., Pp. 247. § (1) bek.].
A II. r. alperes 1992. április 27-én 2 db saját váltót bocsátott ki egyenként 54 375 000 Ft értékben (összesen 108 750 000 Ft értékben) az I. r. alperes rendelvényes javára. A váltók lejárataként 1991. július 27-ét, a kifizetés helyeként pedig az MHB Rt.-t jelölte meg. A váltó kibocsátójáért (a II. r. alperesért) a III. r. alperes garanciát vállalt.
Az I. r. alperes üres forgatmánnyal a váltókat a felperesre forgatta. A felperes pedig - viszontleszámítolás végett - a váltókat az MNB megyei igazgatóságára forgatta 1992. június 11-én, majd 1992. június 16-án a váltókra rávezette, hogy "a fenti forgatmány törölve".
A felperes a váltókat fizetés végett az MHB Rt.-nél bemutatta, aki a váltókra 1992. július 27-én rávezette, hogy "óvás fedezethiány miatt", s azokat még ezen a napon a felperesnek visszaküldte. Erről a felperes az I. r. és a III. r. alpereseket 1992. július 29-én írásban értesítette és még ezen a napon a váltókat - beszedési megbízással - fizetésre az I. r. alperes bankszámláját vezető B. B. Rt. fiókjánál benyújtotta. A B. B. Rt. fiókja a váltókra 1992. július 31-én rávezette, hogy azok fedezethiány miatt nem teljesíthetők. Az I. r. alperes közölte a felperessel, hogy a váltókat nem áll módjában kiegyenlíteni, azokat érvényesítse a garanciát vállaló III. r. alperessel szemben. Ezután a felperes a váltókat kifizetésre a III. r. alperes bankszámláját vezető MNB-hez nyújtotta be 1992. augusztus 25-én, aki azokat kifizetés nélkül még ezen a napon a III. r. alpereshez továbbította.
A felperes 1992. szeptember 9-én fizetési meghagyás kibocsátása iránt kérelmet terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság a fizetési meghagyás kibocsátását megtagadta, és felhívta a felperes figyelmét, hogy amennyiben 8 napon belül újabb fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet vagy keresetlevelet terjeszt elő, a korábbi fizetési meghagyáshoz fűződő joghatály fennmarad [Pp. 392. § (2) bek.*]. A felperes ezt a végzést 1992. október 19-én átvette, s a szabályos nyomtatványon a fizetési meghagyást 8 napon belül az I. r., a II. r. és a III. r. alperesekkel szemben előterjesztette.
A perré átalakult eljárásban a felperes a keresetét az I. r., a II. r. és a III. r. alperesekkel szemben fenntartotta és az alpereseket egyetemlegesen 108 750 000 Ft váltótartozás és ennek évi 6%-os kamata, 326 000 Ft váltódíj és 600 000 Ft perköltség (ebből 300 000 Ft kereseti illeték, 300 000 Ft ügyvédi munkadíj) megfizetésére kérte kötelezni. Előadta, hogy a perbeli váltókat mindhárom alperesnél fizetésre eredménytelenül mutatta be. Előadta, hogy az eredeti váltók a III. r. alperes birtokában vannak. Később bejelentette, hogy azokat visszakapta, s az 1993. március 10-én tartott bírósági tárgyaláson az eredeti váltókat bemutatta, azokat az alperesek is megtekintették.
Az I. r. és II. r. alperesek a kereset elutasítását kérték, vitatták, hogy a felperes jogos váltóbirtokos. Álláspontjuk szerint a felperes nem bizonyította, hogy az átruházások láncolata nem szakadt meg.
A III. r. alperes érdemben nem nyilatkozott, de bejelentette, hogy ellene felszámolási eljárás van folyamatban, ennek közzététele 1992. szeptember 10. napján megtörtént.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét az I. r. és a III. r. alperesekkel szemben elutasította, a II. r. alperest a kereset szerint marasztalta. Megállapította, hogy az óvás felvétele nem a jogszabályban előírt időben történt meg [Vár. 44. § (3) bek.], ezért a felperes a megtérítési igényét a megtérítési adósokkal - az I. r. és a III. r. alperesekkel - szemben elvesztette. A kibocsátóval szemben a felperest közvetlen kereseti jog illette meg, ezért a váltók összegét a II. r. alperes köteles kifizetni.
Ezen ítélet elutasító rendelkezés ellen a felperes, és a marasztaló rendelkezése ellen a II. r. alperes fellebbezett. A felperes fellebbezése az elsőfokú ítélet megváltoztatására, s az I. r. és a III. r. alperesek kereset szerinti marasztalására irányult. Előadta, hogy a telepítés helyeként feltüntetett pénzintézetnél nyújtotta be fizetésre a váltókat, s rajta kívülálló okból az MHB Rt. nem a lejáratot követő két munkanap egyikén, hanem a lejárat napján vezette rá az óvást pótló nyilatkozatot a váltókra. Erről időben tájékoztatta az I. r. és a III. r. alpereseket, és velük szemben is megkísérelte a váltók összegét behajtani. Előadta, hogy a III. r. alperes felszámolójánál a perbeli igényét bejelentette ugyan, de ítéleti döntést kért. Másodlagos kérelme, hogy a Vár 70. §-ának (6) bekezdése alapján jogalap nélküli gazdagodás jogcímén az I. r. alperest, 100 376 050 Ft és ennek évi 44%-os késedelmi kamata megfizetésére kötelezze a másodfokú bíróság, mivel az I. r. alperes rendelkezése alapján utalta át a perbeli összeget az I. Bankháznak. A II. r. alperes fellebbezése a vele szemben előterjesztett kereset elutasítására irányult, továbbra is vitatta, hogy a felperes jogos váltóbirtokos lenne, mert a perindításkor a váltó nem volt a birtokában. Sérelmezte azt is, hogy a III. r. alperest, mint kezest az elsőfokú bíróság nem tekintette egyenes adósnak.
Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult, utalva arra, hogy az óvás felvétele nem az előírt időben történt meg, ezért a felperes a megtérítési igényét elvesztette.
A felperes fellebbezése részben alapos, a II. r. alperes fellebbezése a marasztalás tekintetében alaptalan.
A II. r. alperes fellebbezése alapján a Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen azt vizsgálta, hogy az 1/1965. (I. 24.) IM rendelettel közzétett és az 1965. évi 1. tvr.-tel kihirdetett, Genfben, 1930. június 7-én megkötött váltójogi egyezmény (továbbiakban: Vár.) 16. §-ának (1) bekezdése alapján a felperest jogos váltóbirtokosnak kell-e tekinteni. A Vár. 16. §-ának (1) bekezdése alapján a váltó birtokosát jogos váltóbirtokosnak kell tekinteni, ha a jogát a váltóátruházások meg nem szakított láncolatával igazolja, akkor is, ha az utolsó váltóátruházás üres. A törölt váltóátruházásokat ebből a szempontból nem írottnak kell tekinteni. A perbeli esetben az I. r. alperes, mint rendelvényes üres forgatmánnyal ruházta át a váltók tulajdonjogát a felperesre, ezt a felperes által eredetben felmutatott - másolatban csatolt - váltók kétséget kizáró módon igazolják. A törölt forgatmányt pedig az idézett jogszabály értelmében a váltó birtokosát igazoló láncolat szempontjából nem írottnak kell tekinteni. Annak pedig a perbeli esetben nincs jogi relevanciája, hogy a perbeli váltók a perindítás időpontjában nem a felperes, hanem a III. r. alperes birtokában voltak. A III. r. alperes nem állította, hogy a váltóknak ő a jogszerű birtokosa, a váltók ellenértékét nem fizette ki, ezért azokat a felperesnek, mint jogszerű váltóbirtokosnak vissza is adta. Így az a tény, hogy a perindításkor a váltók a III. r. alperesnél voltak, a felperesnek a váltóból eredő jogait nem szüntette meg. A II. r. alperes ezért alaptalanul vitatta a felperes jogszerű váltóbirtokosi minőségét.
Ezután a Legfelsőbb Bíróság a felperes fellebbezése alapján azt vizsgálta, hogy az I. r. és a III. r. alperesekkel szemben előterjesztett kereset mennyiben megalapozott.
A Vár. 78. §-ának (1) bekezdése szerint a saját váltó kiállítóját ugyanolyan kötelezettség terheli, mint az idegen váltó elfogadóját. A Vár. 28. §-ának (1) bekezdése értelmében a saját váltó kiállítója, akárcsak az idegen váltó elfogadója, arra vállal kötelezettséget, hogy a váltót az esedékességkor kifizeti. Fizetés hiányában a (2) bekezdés alapján a váltóbirtokost közvetlen kereseti jog illeti meg a saját váltó kiállítójával és az idegen váltó elfogadójával, mint egyenes adóssal szemben. Fizetés végett a Vár. 38. §-ának (1) bekezdése értelmében a saját váltót is be kell mutatni, de a fizetés végetti bemutatás és az óvás felvételének az elmulasztása nem jár a közvetlen kereseti jog elvesztésével. A Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a váltó határidőben történő bemutatásának, illetve a fizetés hiánya miatt az óvás felvételének az elmulasztása csak a Vár. 43. §-ának (1) bekezdésében felsorolt megtérítési váltóadósokkal szemben érvényesíthető megtérítési igény (Vár. 47. § és 48. §) elvesztésével jár, de nincs kihatással a közvetlen kereseti jogra.
A Vár. 32. §-ának (1) bekezdése alapján a váltókezes felelőssége ugyanolyan, mint azé, akiért kezességet vállalt. A perbeli esetben a III. r. alperes a saját váltó kiállítójáért, vagyis a II. r. alperesért vállalt kezességet, ezért a fent kifejtettek értelmében a felelőssége a felperessel szemben azonos a II. r. alperes felelősségével. Vagyis a felperes - függetlenül attól, hogy az óvás felvétele határidőben megtörtént-e - a III. r. alperessel szemben is közvetlen kereseti jog előterjesztésére jogosult, s ezt a jogát nem veszítette el. A III. r. alperes ezért alaptalanul hivatkozott arra, hogy vele szemben a felperes a megtérítési igényét elveszítette. A III. r. alperes fizetési kötelezettsége a kiállított váltók alapján a felperessel szemben fennáll. Mivel a jelen per 1992. szeptember 9-én a felszámolási eljárás közzététele (1992. szeptember 10.) előtt indult, ezért az 1991. évi IL. tv. 38. §-ának (2) bekezdése értelmében a III. r. alperes vonatkozásában az eljárás folytatásának nem volt törvényi akadálya.
Az I. r. alperessel, mint rendelvényessel szemben a felperest közvetlen kereseti jog nem illette meg, hanem a Vár. 43. §-ának (1) bekezdése alapján volt jogosult megtérítési igényt érvényesíteni. Helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, amikor az I. r. alperes kifogása alapján vizsgálta, hogy az óvás felvétele a Vár. 44. §-ának (3) bekezdésében meghatározott határidőben megtörtént-e, mert a fent kifejtettek szerint a Vár. 53. §-ának (1) bekezdése értelmében az óvás határidőben történő felvételének az elmulasztása a megtérítési kötelezettekkel szemben jár az igény elvesztésével. A perbeli váltók alapján helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az óvás felvétele nem a Vár. 44. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően történt meg, mert azt a bank nem az elmulasztott fizetés napját - 1992. július 27. - követő két munkanap valamelyikén, hanem a fizetés napjaként megjelölt napon (1992. július 27.) vette fel, ezért a felperes a megtérítési igényét az I. r. alperessel szemben elveszítette. E tekintetben a felperes fellebbezése nem volt alapos.
A kamatfizetés kezdő napját a másodfokú bíróság a váltók lejáratát követő napban állapította meg.
A felperes a fellebbezésében a váltójogi szabályokon alapuló megtérítési igénye mellett a Vár. 70. §-ának (6) bekezdése alapján jogalap nélküli gazdagodás jogcímén is előterjesztette a keresetét az I. r. alperessel szemben. A Vár. 70. §-ának (6) bekezdése alapján elévült követelés esetében van lehetőség arra, hogy a jogosult a polgári jog általános szabályai szerint megtérítési igényt érvényesítsen a kibocsátóval vagy a váltóátruházóval szemben ezek jogalap nélküli gazdagodása címén. A felperes a jogalap nélküli gazdagodás címén előterjesztett keresetét arra alapozta, hogy amennyiben a nem megfelelő időben felvett óváspótló nyilatkozat miatt a Vár. 43. §-ának (1) bekezdése alapján előterjesztett megtérítési igénye elvesztését állapítaná meg a másodfokú bíróság, abban az esetben az I. r. alperes jogalap nélkül gazdagodna. Vagyis a felperes a megváltoztatott keresetében a váltókövetelését rendes polgári jogi követelésként is előterjesztette.
Tekintettel arra, hogy a Pp. 247. §-ának (1) bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban keresetet megváltoztatni nem lehet, ezért a másodfokú bíróság a felperesnek a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén előterjesztett kereseti kérelmével érdemben nem foglalkozott.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkező részben írottak szerint részben helybenhagyta, részben megváltoztatta, és a 108 750 000 Ft főkövetelés és ez összeg 6%-os kamata, 326 000 Ft váltódíj és 600 000 Ft perköltség megfizetésére a II. r. és a III. r. alpereseket egyetemlegesen kötelezte, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31. 069/1994. sz.)
* Időközben az 1992. évi LXVIII. törvény 31. §-ának c) pontja a Pp. ötödik részét, a gazdasági perekre vonatkozó külön szabályokat hatályon kívül helyezte. Így a Pp. 392. §-ának (2) bekezdése is hatályát vesztette. A Pp. 316. §-a alapján alkalmazandó 132. §, illetőleg 161. § (1) bekezdése alapján azonban hasonló jogi szabályozás jelenleg is hatályban van
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás