PK BH 1995/327
PK BH 1995/327
1995.06.01.
Nem büntethető a katona a parancsra elkövetett bűncselekményért, ha azt felismerte ugyan, hogy a magatartása ellentétes a szolgálati szabályzattal, de azt nem tudta, hogy az bűncselekményt valósít meg [Btk. 123. § (1) és (2) bek., 348. § (1) bek. 4. tétel].
A katonai tanács a tizedes I. r. vádlottat szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt 30 napi, katonai fogdában végrehajtandó fogházbüntetésre és lefokozásra ítélte, ugyanakkor a II. r., a III. r., a IV. r., az V. r. és a VI. r. honvéd vádlottakat a szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt ellenük emelt vád alól felmentette.
A tényállás szerint a tizedes I. r. vádlottat 1994. november 29-én 9 órától vádlott-társaival és további két honvéddel együtt őrszolgálatba vezényelték. A vezénylés alapján az I. r. vádlott őrparancsnoki, míg a két honvéd a felvezetői feladatok ellátásával volt megbízva. A szolgálatba lépés napján a 19 órai - az őrhelyekre történő - váltás felvezetése előtt az I. r. vádlott éppen a televíziót nézte, és utasította az őrség tagjai közül ekkor készültségben levő és az őrszobán tartózkodó II. r. vádlottat, hogy vezesse fel a váltást. A II. r. vádlott ez ellen először határozottan tiltakozott, majd az utasításnak eleget téve, az V. r. és a VI. r. vádlottakat az őrhelyekre felvezette, és leváltották az őrtoronyban szolgálatot teljesítő III. r. és IV. r. honvéd vádlottakat.
Miután az ügyeletes tiszt észlelte a szabálytalan váltást, intézkedett a felvezető honvéd azonnali, illetve a II. r. vádlott másnap 6 órakor, az I. r. vádlott 7 órakor történő leváltására.
A katonai tanács ítélete ellen a katonai ügyész - az V. r. és a VI. r. vádlott kivételével, akikkel szemben az elsőfokú felmentő ítélet jogerőre emelkedett - a felmentett vádlottak bűnösségének a megállapítása és büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést, míg az I. r. vádlott enyhítésért fellebbezett.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezések alapján az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy az I. r. vádlott főbüntetését 200 napi - napi tételként 50 forint - pénzbüntetésre enyhítette, a felmentett vádlottak vonatkozásában az ítéletet helybenhagyta.
A II. r. vádlott felmentését azonban a katonai tanács ítéletében írtaktól eltérő okból találta törvényesnek, az alábbiak miatt.
A Legfelsőbb Bíróság a tényállást kiegészítette azzal, hogy az I. r. vádlott időközben leszerelt, elhelyezkedése folyamatban van, továbbá hogy az egyik őrhelyen felállított őr vegyvédelmi és fegyverraktárt, míg a másik őrhelyen felállított öt lőszerraktárt őrzött, és hogy mind a III. r., mind a IV. r. vádlott észlelte: a váltást nem a felvezetőjük vezeti. Erre irányuló kérdésükre a II. r. vádlott mindkettőjükkel közölte, hogy az I. r. vádlott utasította őt a váltás felvezetésére.
Az ekként kiegészített tényállás alapján okszerűen vont következtetést a katonai tanács a tizedes I. r. vádlott bűnösségére.
A Btk. 348. §-ának (1) bekezdése szerint a szolgálatban kötelességszegés vétségét az a katona követi el, „aki őr, ügyeleti vagy egyéb készenléti szolgálatban elalszik, szeszes italt fogyaszt, rendeltetési helyét elhagyja, vagy a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezést más módon súlyosan megszegi”.
Amint arra az elsőfokú bíróság is mindenben helyesen utalt, az adott esetben az volt vizsgálandó, hogy a tizedes I. r. vádlott cselekménye a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezések más módon súlyosan megszegését megvalósította-e, avagy a kétségtelen szabályszegései súlyos megszegésének nem tekinthetők.
A Btk. 348. §-ának jelenleg hatályos (1) bekezdése szövegét az 1993. évi XVII. törvény 74. §-a határozta meg. Az e törvény hatálybalépésétől kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezések más módon súlyosan megszegésének körébe általában azok a magatartások tartoznak, amelyek az előző három nevesített elkövetői magatartással, vagyis az elalvással, a szeszesital-fogyasztással, illetve a rendeltetési hely elhagyásával azonos mérvű jogsérelmet idéznek elő. Ezért vizsgálni kell, hogy mi volt a katona feladata, mire vonatkozott a szolgálati kötelezettség, és az mennyire volt jelentős a katonai érdekek szempontjából. Így pl. bűncselekményi szintű kötelességszegés, amikor a felállított őr nem akadályozza meg a katonatársa által eltulajdonított dolgok laktanyán kívülre juttatását, miután ezzel meghiúsult az a cél, amelynek elérésére az őrszolgálatot létrehozták (BH 1994/11/583. sz. eseti határozat). Ugyanígy megállapítható a fenti elkövetési magatartás, vagyis „a más módon súlyosan megszegés”, akkor is, ha az a cél, amelyre az őrséget létrehozták, ugyan nem hiúsult meg, de a kérdéses magatartás a biztonságos őrzéshez fűződő érdekeket alapvetően veszélyeztette. Ugyanis a kötelességszegés mértékének megítélése viszonylagos természetű, amelyet mindig az adott szolgálat előírt követelményeihez, az őrzött objektum szolgálati fontosságához és ahhoz mérten kell megítélni, hogy az elkövetői magatartás az őrzés célját meghiúsította vagy lényegesen megnehezítette-e. Ekként megvalósítja a fenti bűncselekményt a fogdaőr rendőrök által a fogdaszabályzat rendelkezéseinek megszegése (BH 1994/11/582.), vagy pl. az őrkatonának az őrtoronyban elalvás nélküli lefekvése.
Az irányadó tényállás szerinti a tizedes I. r. vádlott a szolgálati szabályzat előírásaival ellentétben - azért, hogy a felvezető tv-t nézhessen - a készenléti szolgálatban levő első időszakos honvéd II. r. vádlottal hajtatta végre az őrhelyen levő őrök váltását. Ezzel az őrzés-védelem célját oly mértékben és olyan alapvetően veszélyeztette, amely a „más módon súlyosan megszegés” fogalmát kimeríti. Ezen túlmenően a szolgálatban kötelességszegésre olyan parancsot adott a II. r. vádlottnak, amelyet az nem tagadhatott meg, és így a büntetőjogi felelőssége az adott minősítésen belül e magatartásáért is fennáll. Bűnösségének megállapítása tehát törvényes.
Az I. r. vádlott büntetésének enyhítését célzó fellebbezést azonban a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta.
A katonai tanács a vádlott terhére és javára jelentkező büntetéskiszabási körülményeket helyesen állapította meg, és súlyuknak megfelelően értékelte. Ekként a büntetés kiszabásánál az elsőfokú ítélet meghozatala idején irányadó körülményekre tekintettel törvényesen alkalmazott katonai fogdában végrehajtandó fogházbüntetést és lefokozás mellékbüntetést, valamint előzetes mentesítést a vádlottal szemben.
Időközben azonban a vádlottat tartalékállományba helyezték. Cselekményéig, majd annak elkövetése után is, leszereléséig a szolgálatát kifogástalanul látta el. Időközben a polgári életbe újra beilleszkedett. Leszerelése folytán megszűnt annak a veszélye, hogy újabb katonai bűncselekményt követhet el. Így a megváltozott körülményekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a büntetési cél összhatásában a lefokozás mellékbüntetéssel, a Btk. 87. §-a (2) bekezdése e) pontjának alkalmazásával, a pénzbüntetés kiszabása is megfelelően szolgálja. Ezért a vádlott büntetését pénzbüntetésre enyhítette. A napi tételek számát a cselekmény tárgyi súlyát kellően kifejezésre juttató 200 napi tételben, míg az egynapi tételnek megfelelő összeget a jövedelemmel és vagyonnal nem rendelkező vádlottnál a törvényi minimumban határozta meg. Rendelkezett a meg nem fizetés esetén történt átváltoztatásról is.
Ugyanakkor a vádlott cselekményével kétségtelenül méltatlanná vált a rendfokozat viselésére. Így a lefokozás alkalmazása törvényes.
A II. r., a III. r., és a IV. r. honvéd vádlottak bűnösségének megállapítását célzó ügyészi fellebbezés és katonai főügyészségi indítvány nem alapos. A Btk. 348. §-a (1) bekezdése IV. fordulatának az értelmezésével kapcsolatban, az előzőekben kifejtettekre is tekintettel, a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetért a katonai tanács jogi álláspontjával abban, hogy a honvéd III. r. és IV. r. vádlottak cselekménye ugyan kétségtelenül szabályszegő volt, de az őrszolgálati szabályok „más módon súlyos megszegésének” nem tekinthető. Ezeknek a vádlottaknak a felváltására ugyanis a parancsnak megfelelően kirendelt őrökkel került sor. A vádlottak annak voltak tudatában, hogy a honvéd II. r. vádlott őrparancsnoki rendelkezés szerint jár el, és egyedül abban mulasztottak, hogy a szabálytalan felállításban érkező váltásról annak az őrparancsnoknak, aki az ily módon végrehajtást elrendelte, az előírt telefonon történő jelentést nem tették meg. Ez a szabályszegésük súlyosnak semmiképpen sem tekinthető, így nem valósítja meg a szolgálatban kötelességszegés vétségét.
A II. r. vádlottnál azonban - amellett, hogy a felmentés helytálló - a Legfelsőbb Bíróság ennek az indokait a katonai tanács ítéletében írtaktól eltérően állapította meg. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint csupán fegyelemsértést követett el a II. r. vádlott, mert a szolgálat szabályainak súlyos megszegése a részéről nem állapítható meg. Ez az álláspont nem helytálló. A többi vádlott tekintetében az előzőekben kifejtettekből az is következik ugyanis, hogy a II. r. vádlott akkor, amikor felvezetői feladatok ellátására őt előzetesen kirendelő parancs nélkül, a felvezetői feltételeknek meg nem felelően ilyen tevékenységet látott el, az őrszolgálati szabályokat más módon súlyosan megszegte, miután az őrt csak felvezetője, őrparancsnoka vagy az ügyeletes tiszt válthatja le, és ilyen szabálytalan eljárás esetén az őrök fegyverhasználatára is sor kerülhet. A II. r. vádlott cselekménye tehát a Btk. 348. §-a (1) bekezdésének 4. fordulata szerinti szolgálatban kötelességszegés vétségének megállapítására alkalmas. Sem ténybelileg, sem a jogi értékelés körében nem állapítható meg, azonban, hogy mindezt a vádlott tudata átfogta volna, s ekként köteles lett volna őrparancsnokának ez irányú parancsát megtagadni. A neki kiadott parancsra ugyanis olyan körülmények mellett került sor, amikor a szabályszerűen szolgálatba lépett felvezető és más őrök is jelen voltak. Az őrparancsnok első felvetése után a vádlott jelezte, hogy ez szabálytalan lenne, ezt azonban sem katonatársai nem erősítették meg, sem az őrparancsnok nem fogadta el. Ehelyett a tizedes I. r. vádlott őrparancsnok parancsot adott a felvezetésnek ilyen módon történő végrehajtására.
A Btk. 123. §-ának (1) bekezdése szerint nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott cselekményért, kivéve, ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el. A parancsra elkövetett bűncselekményért a (2) bekezdés szerint, a parancsot adó tettesként felel. A törvény e rendelkezéséből következően a II. r. vádlott bűnössége csak akkor lenne megállapítható, ha a neki adott parancsot meg kellett volna tagadnia, mert tudta, hogy annak teljesítésével bűncselekményt követ el. A fenti körülmények között azonban nem állapítható meg, hogy a szabályzatellenesség, a kötelességszegés tényén felül azt is tudta volna, hogy az őrszolgálati szabályokat olyan súlyosan szegi meg, amely már bűncselekményt valósít meg. Annak a megítélése, hogy a katona a szolgálat szabályait egyéb módon súlyosan szegi-e meg vagy sem, és ezáltal magatartása bűncselekményt valósít-e meg, a jogalkalmazói gyakorlatban is mérlegelés tárgya. A II. r. vádlott tehát nem tudta, mert nem is ismerhette fel azt, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt valósít meg, e magatartásáért így nem büntethető. Ekként azért kizárólag a parancsot adó tizedes I. r. vádlott felel.
Így a II. r. vádlott felmentése helytállóan történt, annak jogalapja azonban a Btk. 123. §-ának (1) bekezdése szerinti büntethetőséget kizáró ok és erre tekintettel a felmentés eljárásjogilag a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontján alapul.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a tizedes I. r. vádlott vonatkozásában a megváltoztatással nem érintett részeiben, míg a honvéd II. r. vádlottnál a felmentés indokait módosítva, a honvéd III. r. és IV. r. vádlott tekintetében pedig teljes egészében helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 61/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás