PK BH 1995/338
PK BH 1995/338
1995.06.01.
Az érdekek kölcsönös figyelembevétele szükséges a bírósági úton történő termelőszövetkezeti vagyonmegosztásnál [1992. évi II. tv. 33. § (3) bek., 35. § (2) bek., 39. § (3)-(5) bek.].
Az alperes a vagyonnevesítés során a felperesnek 1 260 000 forintos üzletrészt juttatott. A felperes bejelentette a kiválási szándékát, és azt kérte, hogy a Sz. téri 24. szám alatti házas ingatlant kapja meg, amit 1 000 000 forintos értékkel tartanak nyilván.
Az alperes szövetkezetnél 1992. szeptember 18. napján megtartott vagyonmegosztó közgyűlésen nem jött létre megállapodás a kiválasztott vagyontárgy tekintetében; a felperes igényét elutasították. A közgyűlés úgy határozott [13/1992. (IX. 18.) Kgy.], hogy a szövetkezeti tulajdont képező bérlakások „vagyonmegosztási eljárásra nem kerülnek”.
A felperes a keresetében - üzletrésze fejében - az említett vagyontárgy, illetőleg ingatlan kiadását kérte.
A városi bíróság ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy 15 napon belül a felperesnek - az üzletrésze ellenében - adja ki a Sz. téri házas ingatlant. Az elsőfokú bíróság, a határozata indokolásából kitűnően, kiemelt jelentőséget tulajdonított annak a körülménynek, hogy a szövetkezet nem létesített fel nem osztható vagyont. Ekképp a szövetkezet teljes vagyona kielégítési alapul szolgál a vagyonmegosztás során. Miután a közgyűlés a felperes által kiadni kért vagyontárgy kiadását megtagadta, a szövetkezetnek e vagyontárgyra árverést kellett volna kiírnia, ha a felperes nem fordult volna bírósághoz. A szövetkezet közgyűlése így csak időlegesen gátolhatja, de végső soron nem akadályozhatja meg az igényelt vagyontárgy szövetkezeti tulajdonból való kikerülését. Érvelt az elsőfokú bíróság azzal is, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint nem lehet mérlegelés tárgyává tenni a vagyonmegosztás során egyik fél méltányos érdekét sem.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes és a perben részt vevő ügyész fellebbezett. A másodfokú bíróság az ítéletében azzal a módosítással hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy az alperes kiadásra való kötelezését mellőzve megállapította: a felperest 1 000 000 forint értékű üzletrésze ellenében illeti meg a kérdéses házas ingatlan tulajdonjoga. Rendelkezett a földhivatal megkereséséről is a tulajdonjognak az ingatlan nyilvántartásba történő bejegyzése végett.
A másodfokú bíróság a határozata indokolásában az alperes fellebbezési érvelésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy helytelenül értelmezi az 1992. évi I. törvény 17. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat, a fel nem osztható vagyon létesítését összekeveri az 1992. évi II. tv. vagyoncsoportosításra vonatkozó rendelkezéseivel. A megyei bíróság értelmezése szerint az alapszabályban kell megjelölni - a szövetkezeti cél mellett - a fel nem osztható vagyon körét is. Miután az alperes alapszabályában nincs feltüntetve a fel nem osztható vagyon, illetőleg konkrét szövetkezeti cél, amelyre a vagyon felhasználható, a vagyonmegosztó közgyűlés időpontjában, 1992. szeptember 18-án az alperesi szövetkezetnek nem volt olyan vagyona, amelyet a szövetkezet a vagyonmegosztásból kizárhatott. Helyes volt tehát az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a vagyonmegosztás a szövetkezet teljes vagyonát érintette fel nem osztható vagyon hiányában.
A megyei bíróság további érvelése szerint az elsőfokú bíróság érdemi döntésének „megfogalmazása hiányos”, mert annak alapján nem lett volna lehetőség a felperes tulajdonjogának bejegyzésére. Utalt a másodfokú bíróság arra is, hogy a perbeli vagyontárgy tulajdonba adása mellett, az 1 000 000 forintot meghaladó üzletrésze fejében, a felperes egyéb vagyontárgyak kiadására is igényt tarthat. A másodfokú bíróság ítélete ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A jogerős határozat hatályon kívül helyezését kérte és az eljáró bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbi indokból alapos. A felülvizsgálati kérelemben az alperes indokoltan hivatkozik arra, hogy mindkét fokú bíróság tévesen foglalkozott azzal a körülménnyel: miként kell értelmezni az 1992. évi I. törvény 17. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat. A jelen pernek ugyanis nem volt tárgya az, hogy a szövetkezetnek volt-e, illetőleg elkülönített-e fel nem osztható vagyont, vagy sem. A peres felek jogvitájának elbírálásánál mindenekelőtt annak a jogi ténynek van jelentősége, hogy miután a felperes a szövetkezet tagjaként a kiválási szándékát határidőben bejelentette, megnyílt a joga arra, hogy az 1992. évi II. törvény 33. §-ának (3) bekezdése szerint megkapja a szövetkezet vagyonából a rá, mint kiváló tagra jutó arányos részt, illetőleg a vagyonnevesítés során részére juttatott üzletrész ellenében annak értékében különböző vagyontárgyakat adjanak ki a részére.
A perben adatok vannak arra vonatkozóan, hogy az alperes mezőgazdasági szövetkezettől a felperes által kiadni kért vagyontárgy értéke, illetőleg az üzletrésze mértékéhez képest igényelhető vagyoni érték nem haladja meg a szövetkezet vagyonának tíz százalékát. Ebből okszerűen az következik - az 1992. II. törvény 35. §-ának (2) bekezdése alapján -, hogy megállapodás hiányában, amely elvileg a vagyonmegosztó közgyűlésen lett volna megköthető, a felperes a jogszabályban írt harmincnapos határidő alatt a bírósághoz fordulhatott árverés kérése helyett, azt kérve: a bíróság döntsön a vagyonmegosztásról.
A felperes kereseti kérelmét tehát az előzőekben hivatkozott törvényi rendelkezésekre alapított igényként kell elbírálni. A mezőgazdasági szövetkezetben a vagyontárgyak kiadásáról nem közgyűlési határozattal dönt a szövetkezet az érdekeltekre kötelező hatállyal, hanem csak az érdekelt felek egyező akaratát kifejező megállapodás válhat a közgyűlési határozat tartalmává. Ez utóbbi hiányában, mint a perbeli esetben is, a bíróságnak kell feltárnia mindazokat a tényeket, amelyek ismeretében - eltérően az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos érvelésétől -, szem előtt tartva a felperesi és az alperesi érdeket is, megalapozottan dönthet a peres felek viszonylatában a vagyonmegosztásról. Fel kell deríteni azt: fűződik-e a felperesnek olyan fontos érdeke az általa kért vagyontárgy kiadásának elrendeléséhez, amitől ne lehetne eltekinteni. Tud-e az alperes a perben hivatkozni olyan, az ő szempontjából méltányolható körülményre, amely indokolttá tenné más vagyontárgy kiadását. Önmagában az a körülmény, hogy a közgyűlés - a felperes igénye ismeretében - utóbb úgy döntött: a szolgálati lakások, így a felperes által kért ingatlan „vagyonmegosztási eljárásra nem kerülnek” nem zárja ki a felperes kérésének teljesítését.
A vagyonmegosztás kapcsán nyilvánvalóan törekedni kell arra, hogy a kiválni szándékozó tag üzletrésze egy vagy több vagyontárgy kiadásával maradéktalanul kielégítésre kerüljön.
A bíróságok jogszerű eljárása az lett volna, ha teljes részletességgel felderítik, hogy az alperesi szövetkezetnél megtörtént-e és miként a vagyontárgyak megfelelő csoportosítása. Ennek kapcsán egyes vagyontárgyakat megterhelhették-e a szövetkezet tartozásával [1992. évi II. tv. 39. § (3)-(5) bekezdés]. Van-e olyan valóságos gazdasági érdek, amelyre alapítottan a szövetkezet indokoltan igényli valamennyi szolgálati lakás visszatartását, illetve megtagadhatná a lakások bármelyikének kiadását. Ha az alperesnek bizonyított érdeksérelme nincs, akkor lehet indokolt a felperes igényének általa kért módon történő végkielégítése, vizsgálva, hogy nem volna-e mégis a legindokoltabb a felperes birtokában tartott szolgálati lakás kiadásáról rendelkezni. Egyidejűleg meg kell állapítani azt is, hogy a kiadható vagyontárgyat milyen tartozás terheli, s ha még fennmarad a felperesnek fel nem használt üzletrésze, akkor annak fejében egyéb vagyontárgyak kiadásáról is a bíróságnak kell határoznia. Nem indokolt azonban egy olyan állapot megteremtése, hogy a felperes a kiválása ellenére kívülállóként maradjon szövetkezeti üzletrész tulajdonosa. Tekintettel arra, hogy mindkét fokú bíróság a jogvita szempontjából jelentős tényeket kellően nem derítette fel, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyező döntést hozott. Egyben az elsőfokú bíróságot utasította a fenti iránymutatásnak megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára. (Legf. Bír. Pfv. 120. 045/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás