PK BH 1995/348
PK BH 1995/348
1995.06.01.
I. A volt házastársi lakás „tárgyi és alanyi” megoszthatóságával kapcsolatos körülmények értékelése [Csjt. 31/B. § (3)-(4) bek.].
II. Az értéknövelő ráfordítások költségének figyelembevétele a lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál [Csjt. 31/C. § (2)-(3) bek.].
A felek 1982. április 17-én kötöttek házasságot, melyből gyermekük nem született. Az együttélést a felperes bérleményét képező 40 m2-es szoba, konyha és kamra helyiségekből álló lakásban kezdték meg. Ezt a lakást az életközösség fennállása alatt úgy alakították át, hogy azonos alapterületen egy nagyobb és egy kisebb szobát, fürdőszobát, konyhát és előszobát létesítettek. A lakásnak egy bejárata van, és a szobák egymásból nyílnak.
A felek életközössége 1991. január 25-én szakadt meg, amikor a felperes az alperes bántalmazása elől a közös lakásból elmenekült, később pedig oda nem tudott visszatérni, mert az alperes onnan kizárta, és visszajutását birtokháborítás megszüntetésére kötelező, jogerős államigazgatási határozatok és bírságolás ellenére meggátolta. A házasság az 1980-as évek végétől az alperes italozása, durva, agresszív magatartása miatt romlott meg. Az elfajuló veszekedések során az alperes a felperest több ízben tettleg bántalmazta, egy ízben olyan súlyosan, hogy amiatt a felperes hosszabb kórházi kezelésre szorult. A súlyosan elmérgesedett szóváltások során 1989-ben egy alkalommal a felperes az alperes alkarját késsel megsértette. Az életközösség megszakadása után a felek között kölcsönös tettlegességek ismétlődtek meg olyan alkalmakkor, amikor a felperes a közös lakásba vissza akart térni.
Az elsőfokú bíróság a felek házasságát felbontotta, és egyéb rendelkezések mellett az utolsó közös lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. Az alperest arra kötelezte, hogy a lakást 60 napon belül - elhelyezési igény nélkül - hagyja el, és ugyanilyen határidővel kötelezte a felperest 200 000 forint lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetésére. Indokolása szerint a lakás objektíve alkalmas lenne az osztott használatra, az alperes durva, italozó, tettleges magatartása miatt azonban az együttélés a felperes számára „nem megoldható”. A lakáshasználati jog ellenértékének összegével kapcsolatban utalt a Csjt. 31/C. §-ának (1)-(3) bekezdéseire, nem határozta meg azonban azt, hogy hasonló önkormányzati bérlakásnál a lakásügyi hatóság javára történő lemondása esetén milyen térítés fizetendő, és nem állapította meg az alperes által igényelhető értéknövelő ráfordítások összegét sem.
Az elsőfokú ítéletnek a lakáshasználatról rendelkező része ellen a felperes a lakáshasználati jog ellenértéke címén fizetendő térítés csökkentése, az alperes pedig a lakás megosztott használatának elrendelése érdekében fellebbezett. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a fellebbezésekkel támadott részében megváltoztatta. A lakás használatát megosztotta, a felperest a nagyobb, az alperest a kisebb szoba kizárólagos használatára jogosította fel a mellékhelyiségek közös használata mellett. Feljogosította a felperest arra, hogy az ő használatába kerülő szobára az udvarról - a felek egyenlő költségviselésével - külön bejáratot nyisson, az alperest pedig arra kötelezte, hogy a bejárat létesítéséig a felperes átjárását a saját szobáján keresztül biztosítsa. Indokolása szerint abból a tényleges helyzetből kell kiindulni, hogy a perbeli lakás kétszobás, így megosztott használatra alkalmas. Az együttélést nem kizárólag az alperes felróható magatartása tette lehetetlenné, mert a konfliktusok során a felperes is hozzájárult a kölcsönös viták kialakulásához azzal, hogy azokat kiprovokálta, késsel sebesítette meg az alperest, illetve egy alkalommal, gázspray-vel lefújta. 1990 végén a lakásügyi hatóság a felek kérelmére hozta meg azt a határozatot, melyben az alperest bérlőtársként kijelölte, így az életközösségnek a rövid idővel később bekövetkezett megszűnése ellenére megfelelő elkülönülés mellett a szubjektív oszthatatlanság nem állapítható meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság a bejárati ajtó létesítéséhez szükséges bérbeadói engedély nélkül rendelkezett a lakás átalakításáról. Ezen túlmenően az ajtó létesítésével a szobának ablaka nem lenne, és a mellékhelyiségek megközelítése vagy az udvaron való átjárással vagy az alperes szobáján keresztül volna csak lehetséges, így az elkülönült használat nem valósítható meg. Végezetül sérelmezte annak megállapítását, hogy a kialakult helyzethez az ő provokatív magatartása is hozzájárult, mert erre nézve hitelt érdemlő bizonyíték nem merült fel. Felülvizsgálati kérelméhez csatolta az önkormányzat polgármesteri hivatala városépítési irodájának tájékoztatását, mely szerint a meglevő lakást megosztani, használhatóságát érdemben megváltoztatni nem lehet.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A jogerős ítélet az alábbiak szerint törvénysértő.
A Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróság a házastársak közös tulajdonában vagy közös bérletében levő lakásának használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetővé teszi. Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár.
Az objektív megoszthatóság egyik feltétele az ítélkezési gyakorlat szerint az, hogy a felek kizárólagos használatába kerülő lakószobák külön bejáratúak legyenek, de az egyik szoba legalább valamelyik mellékhelyiségen keresztül legyen megközelíthető. Csak igen kivételes esetekben fogadható el az osztott használatnak az a módja, hogy a feleknek egymás szobáin kelljen átjárniuk, mégpedig olyan esetekben, ha a közös használatnak ez a formája a különélés alatt már kialakult köztük, és az jelentősebb konfliktushoz nem vezetett. A használat olyan rendezése, amelynek következtében bármelyik fél arra kényszerül, hogy a mellékhelyiségeket a lakáson kívülről, vagyis az udvaron keresztül tudja csak megközelíteni, a jelenlegi szűkös lakáskörülmények között sem valósulhat meg.
A peradatokból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a jogerős ítélettel elrendelt osztott használat esetén a felperes valamennyi mellékhelyiséget csak az alperes szobáján történő átjárással érhetné el, a bejárati ajtó létesítése esetén a szobájának nem lenne ablaka, az alperes szobáján való átjárás nélkül pedig valamennyi mellékhelyiségbe csak az udvaron keresztül juthatna el.
Tévesen értékelte a másodfokú bíróság a felek korábbi magatartását is. Az alperes rendszeres italozását és ismétlődő tettlegességeit a felperes hozzátartozói, érdektelen tanúk és látleletek igazolták. Ebben a körben kiemelkedő jelentősége van annak, hogy egy bántalmazás következményeként a felperes kórházi ápolásra is szorult.
Az alperes ilyen magatartásával nem vonható azonos megítélés alá az, hogy a felperes egy ízben, a kezében levő késsel az alperes kezét megsértette, illetve védekezésként az alperest gázspray-vel lefújta. Arra nézve, hogy a vitákat a felperes provokálta, adat nem merült fel.
A lakás megosztott használatának vizsgálata során azt is az alperes terhére kell értékelni, hogy a felperest - kényszerű, de átmeneti távozás után - a közös lakásba nem engedte vissza, és erre jogerős hatósági döntésekkel szembeszegülve sem volt hajlandó. A felek kapcsolatát jellemzi az is, hogy a felperes visszatérési szándéka a felek között több kölcsönös tettlegességet eredményezett.
Ilyen peradatok alapján az elkülönülve nem használható és kis alapterületű lakás vonatkozásában a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése szerinti tárgyi és alanyi megoszthatóság nem állapítható meg. Helyesen döntött tehát az elsőfokú bíróság, amikor a kizárólagos használatra a Csjt. 31/B. §-ának (3) bekezdése szerint, mint önálló bérlőt és a (4) bekezdés második fordulata alapján, mint olyan házastársat, aki az együttélés végleges megromlásában lényegesen kisebb mértékben hatott közre, a felperest jogosította fel. Az alperes korábbi magatartása alapot adott az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 123. §-a (1) bekezdésének, illetve az 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet 90. §-a (2) bekezdése a) pontjának alkalmazására, vagyis az alperes elhelyezési igényének mellőzésére is. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet ebben a körben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/B. §-a szerint alkalmazott 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróságnak a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó döntése megalapozatlan és ez okból törvénysértő. A Csjt. 31/C. §-ának (2) bekezdése szerint a lakáshasználati jog ellenértéke bérlakás esetén legalább a hasonló önkormányzati bérlakásnál a lakásügyi hatóság javára történő lemondás esetén fizetendő térítés mértékének megfelelő összeg, amelyből a (3) bekezdés értelmében a távozó házastárs arra a részre tarthat igényt, amely őt az adott esetben a visszamaradt volt házastársra figyelemmel arányosan megilleti. A távozó házastárs igényelheti az értéknövelő - meg nem térülő - ráfordítások költségét is, ha a ráfordítás a használati jog ellenértékében nem fejeződik ki. A jogosultnak járó összeg a használati jog ellenértékének egyharmadánál - egyéb esetek mellett - akkor lehet kevesebb, ha a lakásnak a házasságkötést megelőzően önálló bérlője a lakásban maradó házastárs volt.
Az idézett jogszabály megfelelő alkalmazása végett a bíróságnak az önkormányzat lakásügyi osztálya megkeresésével elsősorban azt kellett volna tisztáznia, hogy a perbelihez hasonló lakás bérleti jogáról való lemondása esetén a bérlő milyen összegű térítésre tarthat igényt, ugyanis csak ehhez képest határozható meg mérlegeléssel az önálló bérlő által fizetendő, a lakáshasználati jog ellenértékének egyharmadánál kisebb marasztalási összeg. Minthogy a felek az életközösség alatt a lakáson értéknövelő átalakítást végeztek, a ráfordítások költségének arányos részét az alperes a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése értelmében igényelheti. Figyelemmel arra, hogy ennek megállapításához csupán tájékoztató adatként áll rendelkezésre a 9. sorszám alatti értékbecslés, mellyel kapcsolatban azonban a felek nem nyilatkoztak, s a bíróság a tényállást e tekintetben egyébként sem tárta fel, ezért a Legfelsőbb Bíróság a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó rendelkezést - a perköltségre is kiterjedően - Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot ebben a körben a fentiek szerint lefolytatandó új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. II. 20 225/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás