GK BH 1995/359
GK BH 1995/359
1995.06.01.
I. Közérdekű keresetindítás esetén a jogsértőt csak az ilyen keresetre irányadóan a törvényben tételesen felsorolt szankciók viselésére lehet kötelezni; kártérítés fizetésére a jogsértő nem kötelezhető [1990. évi LXXXVI. tv.1 31. § (1) és (3) bek.].
II. A tisztességtelen piaci magatartás tilalmára vonatkozó törvény ún. generálklauzulájának és a tételes rendelkezéseiben foglalt tényállásainak a viszonya [1990. évi LXXXVI. tv. 3. §].
III. Szempontok annak elbírálásánál, hogy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és ebből eredően a szerződésben kikötött szolgáltatás és ellenszolgáltatás között a feltűnően nagy értékkülönbség fennáll-e [1990. évi LXXXVI. tv. 20-22. §; PK. 267.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes az 1990. december 31-én raktárában tárolt 3191 db személygépkocsit, az áremelést megelőzően kivonta a forgalomból. Kötelezte az alperest, hogy az említett gépkocsik közül azok esetében, amelyeket, az áremelést követően forgalomba hozott, térítse vissza az 1990. és az 1991. évi ár különbözetét. Az ítélet indokolása szerint az alperes 3191 db személygépkocsit az 1991. január hónapban történt áremelést megelőzően kivont, illetőleg visszatartott a forgalomból, és ezzel megsértette a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény (Tpt.) 8. §-ában foglalt rendelkezést. A bíróság ezért megállapította a jogsértés megtörténtét és elrendelte a jogsértést megelőző állapot helyreállítását [Tpt. 29. § (1) bekezdésének a) és d) pontja]. Az árkülönbözetet azonban csak azok kaphatják vissza, akik részére a gépkocsit - a megszűnt hatósági ár helyett az alperes által kialakított magasabb piaci áron - az alperes utóbb értékesítette. Ma már nem tisztázható ugyanis az, hogy a többi személy a gépkocsit az 1990. évi áron meg tudta volna-e vásárolni. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság - az I. r. felperes, az alperes és V. F. beavatkozó fellebbezése folytán - az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes által az 1991 januárjában meghatározott és alkalmazott gépkocsi-árak a Trabant, a Wartburg, a Polski Fiat 126, a Skoda Favorit, a Lada Samara, a Moszkvics és a Dacia típusú gépkocsik esetében a feltűnően nagy értékkülönbség jegyeit mutatják. Kötelezte az alperest, hogy az alkalmazott áremelés összegét a Trabant és a Wartburg típusú gépkocsiknál 50%-os mértékben, a Polski Fiat I26 típusú gépkocsiknál 60%-os mértékben, a Skoda Favorit és a Lada Samara típusú gépkocsiknál 20-20%-os mértékben, a Moszkvics típusú gépkocsiknál 25%-os mértékben és a Dacia típusú gépkocsiknál 10%-os mértékben fizesse vissza azoknak a vásárlóknak, akik a felsorolt típusú gépkocsikat 1991. január 1-je és 1991. június 30-a között az emelt áron átvették. Emellett - a vételár visszafizetésének a gépkocsitípusokhoz igazodó mértéke szerinti összegben - megállapította az alperes kártérítési kötelezettségét az említett gépkocsik vonatkozásában a perbe beavatkozott személyek javára arra az esetre irányadóan is, ha a személygépkocsit nem vették át. Az ítélet szerint az alperest a vásárlás napjától a kifizetés napjáig, a beavatkozók részére megállapított kártérítés után pedig 1991. január 20. napjától a kifizetés napjáig évi 20%-os kamatfizetési kötelezettség terheli. A fentieket meghaladóan a Legfelsőbb Bíróság a kereseteket elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a II. r. felperes és részben az I. r. felperes is a Tpt. 8. §-ára alapozta a keresetét. Az indokolás részletesen kifejti, hogy az alperes magatartása milyen okokból nem sértette meg az említett rendelkezést. Ezzel kapcsolatban az indokolás utal arra is, hogy a Tpt. 3. §-ában foglalt ún. generálklauzula alkalmazásával olyan tényállás mellett is megállapítható a tisztességtelen piaci magatartás, amely a Tpt.-ben külön nem szerepel. Ugyanakkor a Tpt. 3. §-a lehetővé teszi „a tételes felsorolásba ütköző magatartás más megítélését is, ha az mentes a tisztességtelenség adott körülmények mellett ismérveitől. A Tpt. 3. §-a ily módon kapcsolódik a Tpt. I. fejezetéhez, amely a tisztességtelen verseny tilalma címet viseli. Ez közelebbről azt jelenti, hogy az ott felsorolt és a tilos szóval kezdődő 1-10. §-ok rendelkezéseinek az adja meg a törvény célja szerinti tartalmat, ha a tényállás formális megvalósulása mellett a tisztesség szerinti elvárás is sérelmet szenved.”A jogerős ítélet indokolása értelmében ugyanakkor az I. r. felperes - a II. r. felperestől eltérően - keresetét részben a Tpt.-nek a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmára vonatkozó rendelkezéseire (20-22. §) is alapozta, s az elsőfokú bíróság eljárása során ezt a kereseti követelését több alkalommal - így az 1992. december 7-i tárgyaláson - fenntartotta. Álláspontja szerint az alperes 1991-ben gazdasági erőfölényével visszaélve feltűnően nagy értékkülönbséggel kezdte meg a gépkocsik forgalomba hozatalát, és ezzel megsértette a Tpt. 22. §-ában foglalt rendelkezéseket. Az alperes gazdasági erőfölénye pedig megállapítható, és az ítélet rendelkező részében meghatározott gépkocsi-árak esetében fennáll a feltűnően nagy értékkülönbség.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének indokolása az alperes gazdasági erőfölényével kapcsolatban hivatkozik arra, hogy az alperes a személygépkocsik értékesítésének korábbi - a személygépkocsik megrendeléses vásárlásáról szóló 95/1988. (XII. 22.) MT rendeletben szabályozott - rendszerébe monopolhelyzetben és ennek folytán gazdasági erőfölényben volt. A piacgazdálkodás fokozatos kialakulásával és a gépkocsi-értékesítés kötöttségeinek ebből következő feloldásával - ami az importliberalizációval kezdődött - ez az erőfölény „1989-1990től kezdve” fokozatosan csökkent, „az 1991-es és az azt követő években pedig teljesen megszűnt”. Az alperest „felmentették gazdasági elosztó funkciója” alól, mivel a kormány - 1990. december 31. napjával - hatályon kívül helyezte a 95/1988. (XII. 22.) MT rendeletet. Azok a fogyasztók azonban, akik polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt az I. r. felperes pert indított, még a 95/1988. (XII. 22.) MT rendelet alapján kerültek kapcsolatba az alperessel, olyan időszakban, amikor az alperes monopolhelyzete és így gazdasági erőfölénye fennállt. Ez a kapcsolat - a személygépkocsi-igénylési letét fizetésének kötelezettsége, a letét után járó mérsékelt összegű kamat stb. következtében - az 1991. január hó 1. napját követő időszakban is megalapozza a gazdasági erőfölény fennállásának megállapítását, ami a kapcsolatból származó „fogyasztói kötődésben mutatható ki”, és előfeltétele a Tpt. 22. §-ában foglalt szabályok alkalmazásának.
A jogerős ítélet indokolása szerint a gépkocsik 1991. január hó 1. napjával kerültek a szabadár-kategóriába. A kormány 1990. december 20-án hozott határozatával tudomásul vette, hogy az 1990. december hó 1. napján az alperes raktárában levő és a rubelelszámolás keretében 1991. január 1. után beérkező személygépkocsikat az alperes a piaci viszonyokhoz igazodva szabad áron értékesíti. A személygépkocsik árát ezért - az 1991. január 1. előtt érvényesülő, az importbeszerzési és a rubelben meghatározott áraktól elvonatkoztatott, adminisztratív elhatározások alapján kialakított korábbi hatósági árakat figyelmen kívül hagyva - az alperesnek kellett az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény rendelkezései alapján kialakítania. Az alperes által alkalmazott szabad ár vizsgálatánál tehát „annak van jelentősége, hogy az megfelel-e a piaci viszonyoknak, a gazdasági verseny szabályainak, a tisztességes piaci magatartásnak és végül a Ptk. rendelkezéseinek”. Az alperes azonban nem az előbbieknek megfelelően járt el; részben vagy egészben mellőzte a piaci viszonyok vizsgálatát, és így a személygépkocsik árában kimutatható a feltűnően nagy értékkülönbség [Tpt. 22. §, Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése].
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének indokolásában ezt követően kifejti azt, hogy az egyes gépkocsitípusok esetében milyen mértékű volt az árak értékaránytalansága, és ennek megfelelően az értékaránytalanság kiküszöböléséhez a korábbi hatósági árakhoz képest alkalmazott áremelés hány százalékának visszafizetése szükséges. Az indokolás szerint a vételár visszafizetésének kötelezettsége csak azokkal a fogyasztókkal szemben áll fenn, akik a személygépkocsikat az új, magasabb szabad áron 1991. január 1. és június 30. napja között megvásárolták. Ma már nem lehet megállapítani ugyanis azt, hogy a többi fogyasztó a felemelt ár miatt vagy más okokból nem vette át a személygépkocsit. Az 1991. év második felére pedig már eltelt az az időszak, „amely alatt a magyarországi általános viszonyok mellett mind a vállalkozóknak, mind a fogyasztóknak fel kellett készülniük a piaci viszonyok következményeire, tehát arra, hogy az árakat a keresleti-kínálati szempontok határozzák meg”. Az 1991. június hó 30. napját követő időszakban ezért az alperes helytállási kötelezettsége már nem állt fenn.
A jogerős ítélet indokolása értelmében az alperest - a vételár részbeni visszafizetésének kötelezettsége helyett - kártérítési felelősség terheli azokkal a fogyasztókkal szemben, akik a személygépkocsit nem vásárolták meg, de a perbe beavatkoztak. Az 1991. január hó 1. napja után érvényesülő árak jogszabálysértő megállapításával ugyanis az alperes azoknak, akik „a túlzottan megemelt árak” miatt a gépkocsit nem vették át, kárt okozott. Az indokolás szerint a fogyasztók körét, „akiket az alperes magatartásával károsultként ki lehet mutatni, kizárólag a perbe beavatkozók vonatkozásában lehet megállapítani éppen e magatartásuk révén”. A kártérítés összegét a Legfelsőbb Bíróság - mivel az egyénenként pontosan nem határozható meg - a Ptk. 359. §-a alapján mérlegelési jogkörében állapította meg.
A jogerős ítélettel szemben az I. r. és a II. r. felperesek, valamint az alperes - jogszabálysértésre hivatkozva - felülvizsgálati kérelmeket nyújtottak be.
Az I. r. felperes felülvizsgálati kérelmében a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte. Kérelme arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság kötelezze az alperest a kártérítés és kamatai megfizetésére azoknak a fogyasztóknak a részére is, akik olyan személygépkocsit, amelyre vonatkozóan a jogerős ítélet a feltűnő értékaránytalanságot megállapította, a kiutalás és az alperesnek az 1991. január 1. - június 30. közötti időszakra szóló kiértesítése ellenére az említett időszakban nem vettek át, de a perbe nem avatkoztak be. A kérelem ezzel kapcsolatban arra hivatkozik, hogy a kártérítés megítélését nem lehet a perbe való beavatkozás tényétől függővé tenni; ez a különbségtétel a Pp. rendelkezéseibe ütközik, és ezért törvénysértő. A vételár részbeni visszafizetésének kötelezettsége tekintetében egyébként a jogerős ítélet sem tesz különbséget a gépkocsikat átvevő, a perbe beavatkozott fogyasztók és a többi fogyasztó között.
A II. r. felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet indokolásának azokat a megállapításait támadta, amelyek a Tpt. 3. §-ának és tételesen megfogalmazott tényállásainak a viszonyára vonatkoznak. A kérelem szerint a Tpt. 3. §-ában foglalt generálklauzula alapján valóban megállapítható olyan magatartásnak a Tpt. rendelkezéseibe ütköző volta is, amely a tételes rendelkezésekben nem szerepel. A Tpt.-ben tételesen felsorolt és tiltott magatartásokat azonban a törvény önmagukban tisztességtelennek minősítette; ilyen magatartások megvalósulása esetén - a Tpt. 3. §-ára hivatkozással - nem vizsgálható az, hogy a „tisztesség szerinti elvárás sérelmet szenvedett-e”. Téves a jogerős ítélet indokolása abból a szempontból is, hogy a Tpt. 3. §-a nem csupán az I. fejezet, hanem az egész törvény generálklauzulája.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az első- és másodfokon hozott ítéletek „megváltoztatását” és a felperesek kereseteinek az elutasítását, vagy az ítéletek hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy a bíróság vizsgálja meg a jogerős ítéletben felsorolt személygépkocsik 1991. január júniusi átlagos forgalmi értékét, és ennek alapján foglaljon állást a feltűnő értékaránytalanság kérdésében. A felülvizsgálati kérelem szerint az ügy elbírálásának szempontjából meghatározó jelentősége van annak, hogy megállapítható-e az alperes gazdasági erőfölénye 1991. január hónapjára, az új ár bevezetésének időszakára vonatkozólag. Ebből a szempontból a jogerős ítélet indokolása ellentmondásos, és nem tér ki arra, mennyiben álltak fenn a Tpt. 21. §-ának a gazdasági erőfölény fogalmát értelmező rendelkezéseiben meghatározott feltételek (pl. az alperes 30%-os piaci részesedése). Kérdéses, hogy az 1991. január hó 1. napja előtti időszakban, gazdasági erőfölényben levőnek lehetett-e tekinteni az alperest, akinek szerződési feltételeit jogszabály, illetőleg az árhatóság állapította meg.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében előadta, hogy a bírói gyakorlat még nem adott egyértelmű választ arra, azonosak-e vagy különbözőek a feltűnően nagy értékkülönbség megállapításának feltételei a Tpt. 22. §-ában és a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazása esetén. Biztosnak tekinthető azonban, hogy az értékaránytalanságnak mindkét esetben, a szerződéskötés időpontjában kell fennállnia - ez a perbeli ügyben a teljes vételár befizetésének időpontja -, és a „feltűnően aránytalan ár” meghatározásánál a kiindulópont a piaci ár. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság viszont mellőzte a piaci ár tisztázását; megalapozatlanul állapította meg az egyes gépkocsitípusok szabad árából a „feltűnő aránytalanságra eső részt”, és kötelezte az alperest az ítélet rendelkező része szerinti összegek visszafizetésére. Ezzel kapcsolatban a felülvizsgálati kérelem részletesen kifejti, hogy - a PK. 267. számú állásfoglalásban foglaltakra is figyelemmel - a feltűnően nagy értékkülönbség fennállásának kérdésében való döntéshez milyen kérdéseket kellett volna megvizsgálni.
A felülvizsgálati kérelemben az alperes ugyancsak megalapozatlannak tartja a kártérítési kötelezettség megállapítását a beavatkozók javára. Előadása szerint a jogerős ítélet ebben a vonatkozásban önmagának is ellentmond, mert annak indokolása értelmében ma már nem lehet megállapítani azt, hogy miért nem vette át - 1991. január 1. és június 30. között - a fogyasztók egy része az új áron a személygépkocsit, de közülük azoknak, akik a perbe beavatkoztak, a bíróság mégis kártérítést állapított meg.
A Legfelsőbb Bíróságon tartott felülvizsgálati tárgyaláson az I. r. és a II. r. felperesek, valamint az alperes egyaránt fenntartották felülvizsgálati kérelmüket; az I. r. felperes kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletét - az alperes felülvizsgálati kérelmével megtámadott részében - hatályában tartsa fenn. Az I. r. felperes és az alperes részletesen megindokolták álláspontjukat.
Az I. r. felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, a II. r. felperes és az alperes felülvizsgálati kérelme viszont alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítélete megállapította az alperes kártérítési kötelezettségét azoknak a fogyasztóknak a javára is, akik az ítélet rendelkező részében felsorolt típusú személygépkocsikat - 1991. január 1. és június 30. között - nem vették át, de a perbe beavatkoztak, míg a perbe be nem avatkozott ilyen fogyasztók esetében a keresetet elutasította, arra hivatkozva, hogy nem bizonyítható az okozati összefüggés az alperes magatartása és a fogyasztók károsodása között. Az I. r. felperes kérte az alperes marasztalását a perbe be nem avatkozott fogyasztók javára is. Az alperes kérelme arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság mellőzze a kártérítésre kötelezését.
A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint, aki másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Valamely magatartás és a károsodás közötti okozati összefüggés tehát előfeltétele a kártérítésre kötelezésnek, akár szerződésen kívül okozott, akár szerződésszegés folytán vagy szerződéssel kapcsolatban egyéb módon keletkezett kárról van szó. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság és - a perbe be nem avatkozott fogyasztók esetében - a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság is arra, hogy azoknak a fogyasztóknak a tekintetében, akik a személygépkocsikat nem vették át, nem állapítható meg olyan kár, amely okozati összefüggésben lenne az alperes magatartásával. Nem lehet bizonyítani ugyanis azt, hogy a fogyasztók miért nem vették át a személygépkocsikat - ennek a felemelt ár vagy más körülmény volt-e az oka -, és a személygépkocsik átvételének elmaradása okozott-e kárt a fogyasztóknak. Ebből a szempontból nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a Tpt. 31. §-a alapján indult perben az alperes magatartása és a károsodás között az okozati összefüggést nem meghatározott személyek, hanem általában az érintett fogyasztók esetében kellene bizonyítani.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint egyébként az ún. közérdekű keresetindítás esetén [Tpt. 31. § (1) bek.], az ilyen keresetindításra feljogosított kérelme alapján a bíróság csak a Tpt. 31. § (3) bekezdésében tételesen felsorolt szankciók viselésére kötelezheti a jogsértőt, kártérítés fizetésére azonban nem, mert a károsult személye nem ismert. Az a károsult viszont, aki az ún. közérdekű keresetindítás folytán igénye teljes kielégítését nem érte el, a Tpt. 31. §-ának (4) bekezdése alapján a jogsértővel szemben más igényét - így a kártérítési igényét is - a polgári jog szabályai szerint érvényesítheti. Ebben a perben egy adott fogyasztó kára és a jogsértő Tpt. által szankcionált magatartása közötti okozati összefüggés már vizsgálható és esetleg megállapítható.
Tévedett a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ugyanakkor, amikor az alperes magatartása és a károsodás között az okozati összefüggést az érintett fogyasztók egy részének a perbe való beavatkozása következtében találta megállapíthatónak. A Pp. 54. §-ának (1) bekezdése szerint, akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a más személyek között folyamatban levő per miként dőljön el, a perbe - az elsőfokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig - az azonos érdekű fél pernyertességének előmozdítása végett beavatkozhat. A beavatkozás tehát a per során tanúsított magatartás, perbeli cselekmény, amely nem hathat ki arra, hogy a pert megelőzően valamely magatartás és károsodás között volt-e okozati összefüggés.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint tehát az alperes - a perbe való beavatkozás tényétől függetlenül - nem kötelezhető kártérítés fizetésére az olyan fogyasztók részére, akik az alperestől a személygépkocsikat nem vették át; a jogerős ítélet ezzel kapcsolatos rendelkezése ennek megfelelően jogszabálysértő. A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében jogszabálysértésre hivatkozva - ha az egyéb feltételek fennállnak - kérni lehet a Legfelsőbb Bíróságtól a jogerős ítélet felülvizsgálatát. Az ítéletnek része az indokolás is [Pp. 220. § (1) bekezdés d) pont, 221. §]; abban az esetben ezért, ha az indokolás jogszabálysértő, ennek a felülvizsgálatát is kérni lehet. A jogerős ítélet indokolásának a II. r. felperes felülvizsgálati kérelmével megtámadott része pedig jogszabálysértő. A Tpt. külön, tételes rendelkezéseiben foglalt tényállások megvalósulása ugyanis már önmagában véve is azt jelenti, hogy tisztességtelen piaci magatartás valósult meg; ebből a szempontból a 3. § rendelkezéseinek nincs jelentősége. A 3. § alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a Tpt.-ben megfogalmazott többi tényállás nem ad alapot a tisztességtelen piaci magatartás megtörténtének megállapítására. Ebben az esetben viszont a Tpt. 3. §-a alkalmazásának - a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének indokolásában foglaltakkal ellentétben - helye van a tisztességtelen verseny tilalmának megsértése mellett más tisztességtelen gazdasági tevékenység folytatása, így például a fogyasztók megtévesztése miatt is.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság azoknak a fogyasztóknak a javára, akik az ítélet rendelkező részében megjelölt személygépkocsi-típusokat átvették, arra hivatkozva marasztalta az alperest, hogy az alperes gazdasági erőfölényével visszaélve a személygépkocsi 1991. január hó 1. napját követően megállapított - a korábbi hatósági árnál magasabb - szabad árában indokolatlan, egyoldalú előnyt érvényesített, mert az ár mint ellenszolgáltatás és a szolgáltatás - a személygépkocsik értéke - között feltűnően nagy az értékkülönbség. Az alperes gazdasági erőfölényét a jogerős ítélet annak a kapcsolatnak az alapján találta megállapíthatónak, amely a fogyasztók és az alperes között 1991. január 1-je előtt keletkezett, a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti feltűnően nagy értékkülönbségnek a fennállását pedig a per során lefolytatott bizonyításra alapozta.
A Tpt. 20. §-a tiltja a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, amelynek legfontosabb eseteit - a „különösen” kifejezést használva, tehát nem taxatív módon - a 21. § határozza meg. Önmagában az a körülmény, hogy az alperes abban az időszakban, amikor a személygépkocsiknak még hatósági ára volt, a 95/1988. (XII. 22.) MT rendeletben, vagyis mindenkire kötelező jogszabályban - szabályozott kapcsolatba került a fogyasztókkal, nem ad alapot a gazdasági erőfölény fennállásának megállapítására. A per során lefolytatott bizonyítás eredménye alapján sem lehet olyan következtetésre jutni, hogy a gazdasági erőfölénynek a Tpt. 21. §-ában meghatározott valamelyik - vagy esetleg más - esete fennállna; de a per adataiból a gazdasági erőfölény hiányát sem lehet megállapítani.
A Tpt. gazdasági erőfölényben levőnek minősíti pl. azt, akinek az áruját máshonnan nem, vagy csak a szakma és az adott áru szempontjából a szokásosnál számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel lehet beszerezni, vagy akinek a részesedése az érintett piacon az adott áru tekintetében a harminc százalékot meghaladja [21. § (1) bekezdésének a) és c) pontja). A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság nem vett fel bizonyítást arra nézve, hogy ezek a feltételek az alperes esetében - a perbeli személygépkocsi-típusokra vonatkozólag - fennálltak-e, figyelembe véve azt is, mennyiben voltak ésszerűen helyettesíthetők az említett személygépkocsi-típusok más típusú személygépkocsikkal vagy használtként értékesített személygépkocsikkal. Ehhez hasonlóan nem áll rendelkezésre bizonyíték a gazdasági erőfölény más esetének fennállásával kapcsolatban sem.
Ugyancsak ellentétes a jogerős ítélet a perben rendelkezésre álló bizonyítékokkal a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti feltűnően nagy értékkülönbség megállapítása tekintetében is. Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény hatálybalépésével (1991. január 1.) megszűnt a személygépkocsik hatósági ára, és ezért az árban - ideértve az alperes raktárában levő személygépkocsikat is - a szerződő feleknek kellett az 1990. évi LXXXVII. törvény 2. §-ában foglaltaknak megfelelően megállapodniuk. Olyan termék esetében viszont, amelynek szabad ára van - a Tpt. 22. §-ára, de a PK. 267. számú állásfoglalására is figyelemmel - a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti feltűnően nagy értékkülönbség fennállására vonatkozólag csak a piacon kialakult árakra vonatkozó összehasonlításra alkalmas adatok megismerése alapján lehet megalapozottan állást foglalni. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság pedig az említett adatok hiányában hozta meg az ítéletét.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének az a rendelkezése ezért, amely az alperest, a személygépkocsikat átvevő fogyasztók javára a vételár egy részének visszafizetésére kötelezte, a megállapított tényállás iratellenessége következtében jogszabálysértő.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság - a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján - a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletét - a kereseteket elutasító, a szakértők díjait megállapító és a II. r. felperest a díjak megelőlegezésére kötelező rendelkezések kivételével (5. és 6. pont) -, továbbá az ítélet indokolásának a kereseteket elutasító részéhez kapcsolódó, a II. r. felperes felülvizsgálati kérelmével megtámadott részét hatályon kívül helyezte, és a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése szerint részítéletet hozott. A részítéletben elutasította az I. r. felperes kereseti kérelmét, hogy a bíróság az alperest kártérítésre kötelezze az olyan fogyasztók javára, akik a perbe beavatkoztak, de az alperestől a személygépkocsikat nem vették át (másodfokú ítélet 3. pontja és a 4. pont ehhez kapcsolódó része).
Az I. r. felperes arra irányuló kereseti kérelmével kapcsolatban ugyanakkor, hogy a bíróság az alperest azoknak a fogyasztóknak a javára, akik az alperestől a személygépkocsikat átvették, a vételár egy részének visszafizetésére kötelezze, olyan bizonyításra van szükség, amelyre a felülvizsgálati eljárásban - a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése folytán - nincs lehetőség. A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság ezért az első- és másodfokú ítéletek erre vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezve ebben a körben - a perköltség egészére kiterjedően - az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során abból kell kiindulni, hogy a vételár egy része visszafizetésére kötelezésnek együttes feltétele a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés (Tpt. 20. §), továbbá az ebből származó indokolatlan, egyoldalú előny, amely különösen a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti - a személygépkocsik árában kifejezése jutó - feltűnően nagy értékkülönbségben jelentkezik (Tpt. 22. §). Mindenekelőtt - szakértő kirendelése útján - azt kell tehát megállapítani, hogy az alperes esetében 1991. január hó 1. napját követően a személygépkocsik piacán fennálltak-e a gazdasági erőfölénynek a Tpt. 21. §-ában meghatározott feltételei, és ha igen, a gazdasági erőfölény meddig állt fenn. Az alperes gazdasági erőfölényének hiányában a Tpt. 22. §-ában foglalt rendelkezés alkalmazására, s így az alperesnek a vételár-különbözet egy része visszafizetésére való kötelezésére nincs lehetőség.
Ha az alperes gazdasági erőfölénye 1991. január 1-jét követően a személygépkocsik piacán fennállt, az erőfölény tartama alatt - a szakértői vélemény figyelembevételével - meg kell vizsgálni a piacon kialakult szabad árakat. Az ezekre vonatkozó megfelelő, összehasonlításra alkalmas adatokat és a PK. 267. számú állásfoglalásban felsorolt egyéb tényezőket mérlegelve kell a bíróságnak állást foglalnia abban a kérdésben, hogy megállapítható-e a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbsége - s ezzel az alperes javára jelentkező indokolatlan, egyoldalú előny - a személygépkocsik értékesítése tekintetében, és ha igen, ez az alperesnek milyen összegű vételár visszafizetésére való kötelezését teszi indokolttá. Csak ezeket követően lesz a bíróság abban a helyzetben, hogy az I. r. felperes kereseti kérelme felől megalapozottan döntsön. (Legf. Bír. Gfv. X. 31 268/1994. sz.)
1
A törvényt az 1996: LVII. törvény hatályon kívül helyezte és a tárgykört újra szabályozta.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás