BK BH 1995/385
BK BH 1995/385
1995.07.01.
I. A házkutatásra irányuló rendőri intézkedés meghiúsítása végett a ház kerítésének és vas-kapujának az élet kioltására alkalmas módon elektromos feszültség alá helyezése: az aljas indokokból, hivatalos személy ellen és több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősül [Btk. 166. § (2) bek. c), e) és f) pont].
II. Ha az intézkedő rendőrrel szemben az elkövető ütésre emelt asztallábbal támad, a cselekménye a felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősül [Btk. 137. § 3. pont, 229. § (2) bek.].
A megyei bíróság ítéletével az I. r. vádlottat felbujtóként, hivatalos személy ellen, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt - halmazati büntetésül - 5 évi fegyházbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra; a fk. II. r. vádlottat hivatalos személy ellen, több emberen elkövetett emberölés bűntettének a kísérlete miatt 1 év 8 hónapi, a fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Farönkök lopásának gyanúja miatt a rendőr zászlós és rendőr főtörzsőrmester l993. február 2. napján reggel 8 órakor az I. r. vádlott házas ingatlanában házkutatást kívánt tartani. Kíséretükben volt T. J., a lopás sértettje. A házkutatás végrehajthatatlan volt, mert a bejárati kapu lánccal és lakattal le volt zárva; a fk. II. r. vádlott közölte, hogy nincs kulcsa, ezért a kaput nem tudja kinyitni. Az I. r. vádlott a rendőrök távozása után érkezett haza. A házkutatás szándékáról értesülve felszólította a fiát, hogy az udvarába való bejövetel megakadályozása végett vezessen áramot a vasszerkezetű kapuba és kerítésbe, majd eltávozott a lakásból. A fk. II. r. vádlott a gyenge- és erősáramú vezetékdarabokat toldással egyesítette, azokat az összesodrási pontokon szigetelte, és a megfelelő hosszúság kialakítása után a vezeték egyik végére villásdugót szerelt, míg a kéteres vezeték másik végén mindkét érvéget lecsupaszította. A később "fázisként" használt eret az udvari vaskerítés egy pontjára körkörösen ráhurkolta, míg az érpár másik felét a kerítéshez nem csatlakoztatta. A II. r. vádlott az általa telepített rendszer működőképességét többször is kipróbálta. Két alkalommal is zárlatot idézett elő, amikor a 220 voltos váltóáramot hordozó érpár mindkét lecsupaszított végét érintkeztette a kerítés fémtestéhez. A vasanyagú kerítésnek a zárlatot előidézett pontján pontszerű ívkisülési nyomok keletkeztek; a zárlat miatt két alkalommal is lekapcsolt az automata biztonsági kapcsoló.
A házkutatás végrehajtása végett még ezen a napon 12 órakor az I. r. vádlott lakásánál ismételten megjelent a két rendőr és T. J. sértett. Ekkor már kíséretükben volt hatósági tanúként T. S. és V. I., a keresett farönkök azonosítása érdekében a helyi erdészet vezetője, valamint a lakatos.
A hazatérő I. r. vádlottal a rendőr főtörzsőrmester közölte, hogy házkutatást kívánnak tartani, az I. r. vádlott kijelentette, hogy nem enged be senkit, majd a vaskerítésen át ugrott be az udvarába. Az I. r. vádlott a háza udvarából vitatkozott a rendőrökkel: követelte a házkutatási parancs megmutatását; a rendőr megmutatta, majd fel is olvasta a határozatot. Az I. r. vádlott azonban kijelentette, hogy csak akkor fogadja el hivatalosnak az iratot, ha arra rákerül a belügyminiszter pecsétje.
Az I. r. vádlott a rendőrök ismételt kérésére sem volt hajlandó a kapu kinyitására, folyamatosan sértegette őket, majd kijelentette, hogy fájának a tulajdonjogát igazolni tudja. Beszaladt a lakásba az okmányért, és ekkor szólt a fiának, hogy a kiépített vezetéket csatlakoztassa a konnektorba.
A felszólításnak engedelmeskedő II. r. vádlott a vezeték végére szerelt villásdugót az előszobai konnektorba bedugta, ezzel a fémes érintkezésben levő kerítést és a bejárati kaput a 220 voltos hálózati váltóáram "fázis" ágával elektromos feszültség alá helyezte.
Mivel az I. r. vádlott továbbra sem volt hajlandó a kaput kinyitni, az udvarában tárolt rönkfák tulajdonjogát pedig a már lejárt érvényességű "kiseladási bárcával" próbálta igazolni, a rendőr zászlós utasította a lakatost, hogy a bejárati kaput záró lánc két végét összefogó lakatot fűrészelje le. A lánc PVC csőbe volt burkolva, annak csupán a két vége lógott ki az elektromos szigetelést nyújtó műanyag burkolatból. Amikor a lakatos a bal kezével megfogta a lakatot, és a jobb kezében tartott vasfűrészt a lakatfülhöz nyomta, az áramkör - pontosan már meg nem állapítható okból - záródott, és a bal karján áramütés érte. A lakatos kezét a lakatról elrántotta, térdre rogyott, a vasfűrészt kiejtette a kezéből, és kijelentette, hogy áramütés érte. Reakciója következtében az 50 voltot és egyben 50 milliampert meghaladó erősségű áram igen rövid ideig áramlott át a testén, ezért rajta áramjegy nem keletkezett.
T. S. hatósági tanú nem hallotta a lakatost közlését, csupán a lakatos térdre esését és azt látta, hogy a vasfűrészt a kezéből kiejtette, ezért a földről felvette a vasfűrészt, és a bejárati ajtót záró láncról a lakatot lefűrészelte.
T. S.-t azért nem érte áramütés, mert a lakatost ért áramütést követően a fk. II. r. vádlott a dugóvillát kihúzva áramtalanította a kaput és a kerítést.
Amikor az I. r. vádlott észlelte, hogy a bejárati kaput mindenképpen kinyitják, fejszenyeleket kapott fel, és azokat a kapu felé hajította. Az egyik fejszenyél a lakatot fűrészelő T. S. fejéhez vágódott, és 8 napon belül gyógyuló, bőr alatti vérömlenyt okozott.
Az események zajlásának ebben a szakában az I. r. vádlott egy fejszét is kézbe fogott, és a rendőr zászlóst fenyegetve kiabálta: "Ezzel fogom széthasítani a fejedet!".
A fenyegetés hatására a rendőrök a fegyvereiket elővették, csőre töltötték, és azokat az I. r. vádlott irányában, de a csőtorkolattal felfelé irányzottan tartották; közben ismételten felszólították, hogy a támadó szándékával hagyjon fel. Időközben T. S.-nek sikerült a kaput kinyitnia, és a jelenlévők - az I. r. vádlott ismételt tiltakozása ellenére - az udvarba bevonultak. A lefolytatott házkutatás során megtalálták és lefoglalták a sértett - 5000 forint értéket el nem érő - rönkfáját, a rendőr zászlós pedig megtalálta a kerítésre hurkolt vezetékvéget, és észlelte az ívkisülési nyomot. Észleleteit jelentette a felettesének, aki utasította a két vádlott előállítására. Amikor az előállításra vonatkozó utasítást a rendőr zászlós a vádlottakkal közölte, azok a helyszínről elmenekültek.
A II. r. vádlott által a vasszerkezetű kerítésbe és a fémes csatlakozás okán egyben a kapuba vezetett 220 voltos váltóáram alkalmas volt emberi élet kioltását előidéző áramütésre.
Az adott esetben a fémszerkezetek feszültségértéke meghaladta az életre veszélyes határt jelentő 50 voltot, és a feszültség alá helyezettség a halál bekövetkezéséhez szükséges 5 másodpercnél hosszabb ideig állott fenn. A lakóház korszerűtlen elektromos hálózata nem rendelkezett olyan érintésvédelmi rendszerrel, amely a fázis töltetű kapu, kerítés és a talaj között az emberi test áthidalásával kialakult áramkört 5 másodpercen belül lekapcsolta volna. Az előállításuk elől a vádlottak az I. r. vádlott édesanyjának a lakására menekültek. A járőrszolgálatot teljesítő rendőrök rádión kaptak utasítást a két vádlott felkutatására és előállítására. A helyszínre érkező rendőrök utasításainak a fk. II. r. vádlott engedelmeskedett; őt a szolgálati gépkocsival elszállították, az I. r. vádlott azonban ellenszegült, kezében 96 cm hosszú, 32 cm átmérőjű asztallábbal hadonászva akadályozta az elfogását. Az intézkedő rendőrök sikertelenül szólították fel, hogy tegye le az asztallábat. A vádlott az ütleget a feje fölé emelte, és fenyegetőleg kilátásba helyezte: ha a rendőr főtörzsőrmester közelebb megy hozzá, akkor megüti. Az ütést a rendőr főtörzsőrmester akadályozta meg oly módon, hogy az I. r. vádlotthoz ugrott és a kezéből a széklábat kicsavarta. Az I. r. vádlott az elfogás után is erőteljesen ellenállt, a három rendőrnek a fizikai ellenállás leküzdésére testi kényszert és könnygázt is alkalmazniuk kellett, hogy a vádlott megbilincselését és előállítását végre tudják hajtani. A testi kényszer alkalmazása során az I. r. vádlott a homlokán 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az első fokú ítélet ellen a vádlottak és a védők - az ítéleti tényállás megalapozatlanságát állítva - felmentés végett fellebbeztek.
A legfőbb ügyész szerint a történeti tényállás azon elkövetési magatartásra figyelemmel, hogy az I. r. vádlott a kiskorú gyermekét rendkívül súlyos megítélésű bűncselekmény végrehajtására vette rá, indítványozta, hogy a súlyosabban minősülő emberölés bűntette kísérletével halmazatban a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott bűnösségét a Btk. 195. §-ának (1) bekezdése szerinti kiskorú veszélyeztetésének bűntettében is állapítsa meg; az első fokú ítélet egyéb rendelkezéseit pedig hagyja helyben.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügyfelderítési kötelezettségét a lehetséges mértékben teljesítette; a létrehozott elektromos szerkezet emberi életre veszélyessége tisztázása érdekében az Igazságügyi Műszaki Szakértői Bizottság felülvéleményét is beszerezte. Az elsőfokú bíróság a bizonyítás terjedelmes anyagát gondosan értékelte, és erről a tevékenységéről - közötte a vádlottak védekezése elvetésének indokairól - a kellő alapossággal adott számot az ítélet indokolásában. A felülbírálat eredményeként a Legfelsőbb Bíróság az ítélet tényállását annyiban találta pontosításra szorulónak, hogy a kerítés és a kapu 5 másodpercnél hosszabb ideig volt halált okozó áramütés előidézésére alkalmas váltóáramú feszültség alá helyezve; továbbá hogy a lakatost a lakat lefűrészelése alkalmával azért nem érte áramütés, mert az eseményeknek ebben az időszakában a II. r. vádlott már megszüntette az elektromos feszültség kapcsolatot.
Az elsőfokú bíróság a hibátlan tényállásra alapozva okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére.
A mindkét vádlott felmentésére irányuló védelmi fellebbezés eredményessége annak a védekezésnek az elfogadásától és a történeti tényállásnak olyan értelmű módosításától függött, hogy a) a kapu és a kerítés nem volt elektromos feszültség alá helyezve; b) mindkét esemény helyszínén a rendőri intézkedések ténybeli alapjai jogszerűtlenek voltak, és ezért az I. r. vádlott jogosan védekezett a házkutatás és az előállítás ellen. A bűnösséget vitató fellebbezések tehát elsősorban a tényállás elleni támadás sikerétől függöttek. A tényállást támadó védelmi fellebbezések azonban a bizonyítás tényanyagának az átértékelésére irányultak, ennek azonban a teljes körű és hibátlan értékelésre figyelemmel nem volt ténybeli indoka, az eljárásjogilag meg nem engedettség okán pedig hiányzott annak a törvényes alapja is. A két vádlott bűnösségére vont ítéleti következtetést támadó védelmi fellebbezések tehát az áttekintett indokok alapján alaptalannak bizonyultak. Az elsőfokú bíróság a két vádlott cselekményét a büntető anyagi jogi szabályok részben téves, egyben hiányos alkalmazásával értékelte.
A Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntette nyitott törvényi tényállás: az bármilyen eredményre vezető magatartással megvalósítható. A 220 voltos váltóárammal elektromos feszültség alá helyezett kapu és kerítés alkalmas volt az emberélet kioltására, és az áramnak a fémes érintkezésben levő szerkezetbe vezetésén túl már semmi más többletcselekményt nem kellett a vádlottaknak végrehajtaniuk, hogy az eredmény bekövetkezhessék. Az emberi élet fenyegetettségét - az élettapasztalata alapján - mindkét vádlott felismerte; az előre jelzett házkutatás meghiúsítása végett éppen ezért választották az akadályozásnak ezt a hatékony módját. Szükségszerűen azzal is számoltak, hogy a veszélyes feszültség alá helyezett szerkezetet több személy is érintheti, megfoghatja egyidejűleg, hiszen közvetlenül a hálózati áramkörhöz csatlakozás előtt mindketten észlelték a házkutatásra érkezők népes csoportját. Mindezek ellenére a közvetlenül fenyegető emberhalállal szemben közömbösnek mutatkoztak; annak a kockázatát vállalták, és csupán a véletlennek tulajdonítható, hogy az áramütéstől akár több ember halála nem következett be. A megállapított körülmények között a fk. II. r. vádlott tettesként, az I. r. vádlott pedig felbujtóként az emberölés befejezett, ugyanakkor a sérüléses következmény hiányában egyben annak távoli kísérletét valósította meg. A másodfokú eljárásban a II. r. vádlott védője által kifejtett álláspont szerint - mert az "eszköz" halál okozására alkalmatlan volt, és a II. r. vádlott önkéntes elállása folytán maradt el a bűncselekmény befejezése, illetőleg önként hárította el az eredmény bekövetkezését - a fk. vádlott javára alkalmazandó a Btk. 17. §-ának (2) és (3) bekezdése. Ez a jogi érvelés alaptalan. A 220 voltos váltóáram fázis feszültségével töltött kapu és a kerítés ölésre alkalmas szerkezet volt, ez a körülmény a Btk. 17. §-a (2) bekezdésének az alkalmazhatóságát kizárja. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint pedig önkéntes elállást kizárólag a célba vett bűncselekmény még nem teljes kísérleti stádiumában lehet tanúsítani, a befejezett (teljes) kísérlet esetében már csupán az önkéntes eredményelhárításra van lehetőség. A törvényi feltételek teljesüléséhez tartozik, hogy a visszalépésnek önkéntesnek - vagyis döntően belső indokból fakadónak - kell lennie. Nincs helye az önkéntesség megállapításának pl. a visszalépésre kiható vélt vagy valóságos akadály, a mások észlelésétől való félelem motívuma, a helyzet kényszerítő hatására cselekvés esetén. Az önkéntes visszalépést elkövetőként külön kell vizsgálni. Mindezeket szem előtt tartva megállapítható, hogy a lakatost ért áramütés miatti befejezett, teljes kísérlet folytán a II. r. vádlott javára az önkéntes elállás nem állapítható meg; ugyanakkor az eredmény önkéntes elhárításként értékelhető magatartást sem tanúsított; a cselekményeihez kapcsolható ilyen magatartás nem igazolható. A tényállásból megismert elkövetési körülmények között az is bizonyossággal következtethető, hogy a fk. II. r. vádlott az általa észlelt helyzet kényszerítő hatása alatt szakította meg az elektromos kapcsolatot, tehát visszalépése tisztán szubjektív indíttatásúnak nem értékelhető. Ilyen körülmények között a védői indítvánnyal ellentétesen a II. r. vádlott javára a Btk. 17. §-a (3) bekezdésének a kísérlet büntethetőséget kizáró szabálya sem alkalmazható.
Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor az I. r. vádlott bűnösségét felbujtóként, míg a II. r. vádlottét tettesként, a több okból is súlyosabban minősülő emberölés bűntette kísérletében megállapította. A vádlottak tudata a minősített emberölés bűntettének többféle ténybeli alapját is átfogta, mert a cselekményüket kifejezetten a hivatalos személyek (rendőrök) és az őket támogató személyek ellen, azok hivatalos eljárása alatt és amiatt követték el. A jogi értékelés körében kiemelendő, hogy a házkutatásban hatósági felkérésre, hivatalos minőségben (hatósági tanúként, kárérték-szakértőként, sértettként, zárfelnyitó lakatosként közreműködő és a rendőri intézkedést támogató öt személy a Btk. 231. §-a szerint fokozott - a hivatalos személyt megillető - védelemben részesítendő, a Legfelsőbb Bíróságnak az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről szóló 15. számú irányelve II/5. pontjában kifejtett jogértelmezése szerint azonban a hivatalos személy ellen elkövetett emberölés sértettje kizárólag a Btk. 137. §-ának (1) pontja szerinti hivatalos személy lehet, ezért a törvény az emberölésnek ebben a minősített esetében a fokozott büntetőjogi védelmet a Btk. 231. §-ában meghatározott személyekre nem terjeszti ki. A hivatalos személy intézkedését támogatók fokozott büntetőjogi védelme ebben a sajátos esetben annak súlyosító körülményként értékelése szükségességében merül ki.
A 15 számú irányelv II/3. pontjának iránymutatása szerint, ha az elkövető az ölési cselekményt másik bűncselekményének a leleplezése, a felelősségre vonás elkerülése végett követi el, ez a körülmény megalapozza az aljas indokból elkövetés minősítő körülményének a megállapítását. Az irányelv említett tételének a jelen ügyben a hatályosulását nem érinti, hogy az I. r. vádlott által eltulajdonított rönkfák értéke az 5000 forintot nem érte el, és ezért a cselekménye utóbb tulajdon elleni szabálysértésnek bizonyult. Jogi jelentősége annak van, hogy a lopás törvényi tényállását a Btk. tartalmazza. A tulajdonos elleni szabálysértést pedig a Btké. 28. §-a a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésében meghatározott lopásra visszautalva határozza meg. A házkutatás elrendelését mindemellett a lopás bűncselekménye elkövetésének az alapos gyanúja tette szükségessé. A jogi értékelés során az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta ezt, ezért elmulasztotta a két vádlott élet elleni cselekménye aljas indokból elkövetésének a megállapítását.
Az I. r. vádlottnak és védőjének ténybelileg alaptalan, anyagi jogi szempontból pedig téves az az álláspontja, hogy a rendőri intézkedés az események mindkét helyszínén jogszerűtlen volt, és ezért a vádlott jogos védelemben követte el a vád tárgyává tett cselekményeit. A rendőr főtörzsőrmester a házkutatási parancsot megmutatta, majd hangos szóval fel is olvasta az I. r. vádlottnak. Az eljárással érintett a hivatalos személy eljárásának jogszerűségét nem vizsgálhatja, és ezért azzal szemben jogos védekezésnek nincs helye. Az eljárás jogszerűségével kapcsolatos kételyek egyéb törvényes úton sérelmezhetők. A hivatalos személlyel szembeni ellenállás csak abban az esetben megengedett, ha az eljárás jogszerűtlenségének a felismerése mérlegelést nem igényel. Az irányadó tényállás szerint a történeti események mindkét helyszínén ilyen egyértelmű jogszerűtlenséget az I. r. vádlott nem észlelhetett. Házának kapuját és kerítését még a házkutatás elrendeléséről szóló határozat alaki és tartalmi megismerése előtt alakíttatta át olyan elektromos védelmi rendszerré, amely a törvényes hatósági kényszerintézkedés végrehajtását volt hivatott megakadályozni. Az a követelése pedig, hogy a házkutatási parancsot csak abban az esetben ismeri el jogszerűnek, ha azon a belügyminiszter pecsétje található, jogtalan, de egyben komolytalan igény is, ezért azt figyelmen kívül kell hagyni.
A vád tárgyává tett történések ellenére az elsőfokú bíróság a hivatalos személy elleni erőszak bűntette megvalósulása szempontjából az I. r. vádlott magatartását nem teljesen vette figyelembe, és a törvényes vádat ki nem merítve döntött az I. r. vádlott bűnössége terjedelméről. A jogi értékelés során a bíróság a megvalósult hivatalos személy elleni erőszakot azért nem ítélte felfegyverkezve elkövetettnek, mert felfogása szerint az ütésre emelt asztallábat nem találta a Btk. 137. §-ának 3. pontja szerinti élet kioltására alkalmas eszköznek. Az elsőfokú bíróság állásfoglalásával ellentétben az I. r. vádlott a bűncselekmények elkövetésének mindkét helyszínén a puszta engedetlenséget messze meghaladó, az intézkedő hivatalos személyek testi épségét közvetlenül fenyegető tettleges magatartást tanúsított, amely tényállásszerűen valósítja meg a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdése szerint minősülő, a hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntettét. A vádlott ugyanis a lakóháza udvarán, fejszével a kezében a rendőr zászlóst azzal fenyegette, hogy a fejét széthasítja; a szülei lakóházánál történt elfogásakor pedig egy olyan méretű asztallábat emelt ütésre a feje fölé a rendőr főtörzsőrmester bántalmazása szándékával, amely eszköz - számos büntetőügy tapasztalata szerint az alkalmazott erőtől és a bántalmazott testtájéktól függően - igen sokszor bizonyult az emberi élet kioltására alkalmas eszköznek. Így mindkét eszköz megfelel a Btk. 137. §-a 3. pontja követelményének, amelyeket a vádlott magánál tartva, sőt használva, a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét felfegyverkezve követte el. A két elkövetési helyszínre, a hivatalos személyek és az intézkedésük indoka különbözőségére, a térbeli és időbeli elhatárolhatóságra figyelemmel a cselekmény két rendbelinek minősül.
Nem értett egyet ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész képviselőjének azzal a jogi álláspontjával, hogy az I. r. vádlott azáltal, hogy a kiskorú gyermekét bűncselekmény elkövetésére bírta rá, és ezzel a kiskorú erkölcsi fejlődését veszélyeztette - a felbujtóként elkövetett és súlyosabban minősülő emberölés bűntettével halmazatban a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének a bűntettét is megvalósította. Ezzel kapcsolatban elsősorban arra kell rámutatni, hogy a vádirat - akárcsak az ítélet - történeti tényállása nem tartalmaz olyan megállapítást, amely a Btk. 195. §-ának (1) bekezdése szerinti elkövetési magatartásnak felelne meg. A Btk. 195. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a fiatalkorút bűncselekmény elkövetésére rábíró nagykorú csak akkor vonható felelősségre e rendelkezés alapján, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg. A bűncselekmény szubszidiárius jellege folytán a számításba jövő anyagi jogi rendelkezések büntetési tételeit kell összehasonlítani, és egy súlyosabb bűncselekmény megvalósulása esetén a kiskorút bűncselekmény elkövetésére rábíró nagykorú személy bűnösségét annak a felbujtói bűnrészességében kell megállapítani. Az I. r. vádlott esetében a súlyosabban büntetendő élet elleni bűncselekménybe beolvadás okán nincs anyagi jogi alapja az indítványozott bűntettben a bűnösség bűnhalmazatban történő megállapításának. Ennek a jog védte érdeknek a tényleges sérelme ez esetben súlyosító körülményként értékelendő.
A büntetések enyhítésére is kiterjedő fellebbezések alapján a bűnösségi körülményeket felülvizsgálva, a Legfelsőbb Bíróság azok többirányú helyesbítését és kiegészítését ítélte szükségesnek.
A befejezett, teljes kísérletnek nem lehet nagyobb enyhítő nyomatékot tulajdonítani. A fiatalkorú gyermekét súlyos bűncselekmény elkövetésére rábíró apának a felbujtói bűnrészessége nem nagy nyomatékú enyhítő, ellenkezőleg a rábírást kitöltő cselekmény jelentős nyomatékú súlyosító körülmény. A bűnösségi tényezők sorában mindkét vádlott javára enyhítő körülményként kellett értékelni a teljes kísérletnek minden eredmény hiányában távoli jellegét. Ugyanakkor mindkét vádlott terhére további súlyosító körülményként értékelendő az élet elleni cselekményüknek háromszorosan is súlyosabban minősülő volta. Az I. r. vádlott esetében további súlyosító körülmény a többszörös bűnhalmazat.
A bűnösségi körülmények helyesbítése és kiegészítése után a vádlottak büntetéseit felülbírálva a Legfelsőbb Bíróság arra mutat rá, hogy az I. r. vádlottnak a beszámítási képességét enyhe-közepes fokban korlátozó személyiségzavara csak lehetőséget teremt a törvényi büntetési tételben előírt büntetés korlátlan enyhítésére. A felbujtói tevékenysége eredményeként megvalósult élet elleni bűncselekménynek a tárgyi súlya kiemelkedő, és a hivatalos személy sérelmére, ugyancsak súlyosabban minősülő bűncselekményeinek a nyomatéka is jelentős. Az emberi élet elleni cselekmények tapasztalható elszaporodottsága és a korábban erőszakos bűncselekmények miatt háromszor is elítélt I. r. vádlott esetében a beszámítási képességének már említett, nem jelentősebb fokú korlátozottsága nem indokolta a kiszabott büntetés enyhítését. Ez a büntetés - mert az élet elleni bűnelkövetők esetében a törvény szigorának kell érvényesülnie - inkább enyhe, mint súlyos.
A fk. II. r. vádlott büntetésének tartama - a bűnösségi körülmények bővülését is figyelembe véve - a fiatalkorúakra vonatkozó speciális rendelkezések tükrében felel meg a törvényes követelményeknek. Annak enyhítése már a büntetési cél teljesülését veszélyeztetné.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének a vádlottak cselekményeit minősítő rendelkezését akként változtatta meg, hogy az I. r. vádlott cselekményét a Btk. 21. §-ának (1) bekezdése szerinti felbujtóként, a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésének c), e) és f) pontjai szerint minősülő aljas indokból, hivatalos személy ellen és több emberen elkövetett emberölés bűntette Btk. 16. §-a szerinti kísérletének, továbbá 2 rendbeli, a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés szerint minősülő felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének;
míg a fk. II. r. vádlott cselekményét a Btk. 20. §-ának (1) bekezdése szerinti tettesként, a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésének c), e), f) pontjai szerint minősülő és büntetendő aljas indokból, hivatalos személy ellen és több emberen elkövetett emberölés bűntette Btk. 16. §-a szerinti kísérletének minősítette.
Az első fokú ítélet egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 1861/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás