PK BH 1995/395
PK BH 1995/395
1995.07.01.
I. A személyhez fűződő jogok megsértése miatt érvényesített igények elbírálásánál a kölcsönösen elkövetett jogsértések egymással való összefüggéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni [Ptk. 78. §, 84. § (2) bek., 354. §, 34/1992. (VI. 1.) AB hat.].
II. A személyhez fűződő jogok megsértése esetén a sajtóval szemben indított perben bírság kiszabására hivatalból, a felülvizsgálati eljárás során is lehetőség van [Alkotmány 61. § (2) bek., 1986. évi II. tv. 3. §, 19. § (4) és (6) bek., 1976. évi 8. tvr., 14/1978. (VIII. 8.) PM r. 1. §].
A II. r. alperes által kiadott H. Hírlap című napilag 1992. március 4-i számában "Ki volt a III/III. ügyosztály k.-i ügynöke?" című sajtóközleménnyel kapcsolatban a felperes, ugyanennek a napilapnak az 1991. április 23-i számában "III/III. nem mindig egy" címmel közölt sajtóközleménnyel kapcsolatban pedig az I. r. alperes a személyhez fűződő jogaik megsértését állították, és egymással szemben kölcsönösen a jogsértés megállapítását, a jogsértőnek nyilvános elégtétel adására és 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését kérték. A felperes a keresetét a II. r. alperessel szemben azért terjesztette elő, mert az I. r. alperessel készített interjú folytán a II. r. alperes biztosított nyilvánosságot a felperes személyét sértő közlésnek.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és a viszontkeresetnek helyt adva azt állapította meg, hogy a felperes sértette meg az I. r. alperes személyiségi jogát, ezért a felperest a jogsértéstől eltiltotta, ' nyilvános elégtétel adására és 500 000 forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte. Az ezt meghaladóan előterjesztett viszontkeresetet pedig elutasította.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az I. és a II. r. alperes megsértette a felperes személyiségi jogait, ezért az alpereseket nyilvános elégtétel adására kötelezte, a felperes kártérítési fizetési kötelezettségét pedig 300 000 forintra leszállította, és ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.
A jogerős ítélet indokolása szerint a H. Hírlap 1992. március 4-i számában "Ki volt a III/III. ügyosztály k.-i ügynöke" címmel megjelent sajtóközleményben (az e körben) feltett újságírói kérdésre az I. r. alperes által adott válasz - a megfogalmazása következtében - a felperesre terelte a gyanút, ezért az I. r. alperes (szándékától függetlenül) jogsértést követett el, mert a közlés hamis megvilágításba helyezte a felperes személyét, eltorzította a valóságot. A II. r. alperes pedig azzal követett el jogsértést, hogy a felperes jó hírnevét és becsületét is sértő közlést közzétette (Ptk. 78. §). Miután a felperes a másodfokú eljárásban a nem vagyoni kártérítés iránti keresetétől elállt, ezért a másodfokú bíróság ezzel a kérdéssel nem foglalkozott. A felperes által indítványozott, közérdekű célra fordítható bírság kiszabását pedig mellőzte, mert az I. r. alperes részéről szándékosság nem, csak gondtalanság volt megállapítható, amikor arra az újságírói kérdésre, hogy ki lehetett a k.-i ügynök, a felperes személyét hozta szóba. Szándékosság hiányában pedig büntető jellegű intézkedés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség.
A másodfokú bíróság a felperes terhére megállapított nem vagyoni kárpótlásra vonatkozó rendelkezésével kapcsolatban kifejtette, hogy a kárigény alapjául szolgáló sajtóközlemény megjelenésének időpontjában még a Ptk. 354. §-ának eredeti szövege volt hatályban. Megállapította, hogy a felperes válaszlevelében az I. r. alperesről kedvezőtlen értékítélet kialakítására alkalmas tényeket közölt, illetőleg elmarasztaló véleményt alkotott. Az I. r. alperes az újságcikk megjelenését követően tartózkodóvá vált, a társas érintkezést is kerülte. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megítélt kártérítés összegszerűsége körében mérlegelte azt a körülményt is, hogy az I. r. alperes személyével ebben az időpontban más írások is foglalkoztak, amelyek ugyancsak akadályozták a társadalmi életben való részvételének zavartalanságát, és az élet megnehezülését kiváltó hatása ezeknek a cikkeknek is lehetett.
A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozással - a felperes és a II. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felperes és a II. r. alperes felülvizsgálati kérelme által érintett részben felülbírálta, és a felperes a felülvizsgálati kérelme alapján megállapította, hogy a jogerős ítélet támadott rendelkezései jogszabálysértőek.
Az 1976. évi R. tvr.-tel kihirdetett, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának III/ 19. cikkében foglaltak értelmében mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. Ez a jog magában foglalja mindenfajta adat és gondolat szóban, írásban, művészi formában vagy bármilyen más, tetszés szerinti módon történő terjesztésének a szabadságát is. Ezeknek a jogoknak a gyakorlása különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ezért törvény ezen jogok gyakorlását mások jogainak, jó hírnevének, a közrend és a közerkölcs védelme érdekében korlátozhatja.
Az egyezségokmány idézett rendelkezéseivel összhangban az alkotmány 61. §-ának (2) bekezdése elismeri és védi a sajtó szabadságát. A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 3. §-ának (1) bekezdése azonban ennek az alkotmányos alapjognak korlátot állít azzal, hogy kimondja: a sajtószabadság gyakorlása - egyebek mellett - nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével. Ez a kötelezettség pedig azt is jelenti, hogy a sajtószerv interjú formájában vagy olvasói levélként sem közölhet olyan írásműveket, amelyek mások személyhez fűződő jogait sértik. A II. r. alperes ezért a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy az I. r. alperes nyilatkozatának közlésével, mint sajtószerv nem sérthette meg a felperes személyhez fűződő jogait. Az I. r. alperes újságírói kérdésre adott válaszának tartalmi és nyelvtani értelmezése alapján pedig a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alkalmas volt a közvélemény számára olyan következtetés levonására, amely szerint lehetséges, hogy a felperes III/III-as ügynök volt. Ez az állítás pedig a bizonyítatlansága miatt a személyiségi jogokat sérti.
A jogsértés elkövetésének időpontjára figyelemmel a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a I. r. alperes által érvényesített nem vagyoni kártérítés iránti igény elbírálására a Ptk. 354. §-ának eredeti, teljes szövege volt az irányadó. Ennek megfelelően az I. r. alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felperes által elkövetett jogsértés, mint károkozó cselekmény a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként az életét tartósan vagy súlyosan megnehezítette. Ez a bizonyítási kötelezettség annak ellenére fennállott, hogy a jogsértés elkövetésének időpontjában már nem volt hatályban a törvény rendelkezését nyelvtani értelemben megszorító 16. számú irányelv, és ezzel a Legfelsőbb Bíróság [már az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatának meghozatala előtt] kifejezésre juttatta a személyiség minden oldalú védelmét szolgáló, az erkölcsi értékeket fokozottan szem előtt tartó bírói gyakorlat kialakításának szükségességét.
Sajnálatosan alakulnak azonban a személyiségvédelem kérdései abban az esetben, amikor az érintettek a sajtó nyilvánossága előtt folytatnak egymással szakmai, politikai vitát, vagy pedig állítanak egymás személyéről valótlan, sértő tényeket, hangoztatnak kedvezőtlen, lealacsonyító véleményt, amikor az érintett fél a sértő kijelentésekre reagálva egy későbbi újságcikkben fogalmaz meg olyan véleményt, amelyet az előző újságcikkben nyilatkozó személy kifogásol. Ha ilyenkor az egyik fél nem vagyoni kártérítés iránt érvényesít igényt, ennek elbírálásánál a kölcsönösen elkövetett jogsértések egymással való összefüggéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A rendelkezésre álló peradatok szerint az I. r. alperes személye a vezetői tisztsége folytán 1990-1991-ben a sajtó érdeklődésének középpontjában állt, és különböző sajtóorgánumok, köztük a II. r. alperes is többször foglalkozott az általa vezetett intézménnyel, és közvetlenül vagy közvetve az I. r. alperes személyével, munkaviszonyának megszüntetésével stb. Az I. r. alperes több interjút is adott. Egy ilyen interjú keretében tett említést a felperesről, amely alkalmas volt arra, hogy a közvélemény a felperest, mint lehetséges III/III-as ügynököt ismerje meg. Ez a közlés az általános közfelfogás szerint önmagában is alkalmas volt kedvezőtlen értékítélet kialakítására, ezért a felperes, mint személyében sértett fél jogosan vette igénybe a II. r. alperes által biztosított lehetőséget, és válaszlevelet tett közzé. A válaszlevélben azonban nemcsak az őt ért sérelem visszautasításával foglalkozott, hanem az I. r. alperest a hivatali hatalmával visszaélő, jellemgyenge személynek ábrázolta. A felperes válaszlevele tehát a Ptk. 78. §-ának (1) bekezdése értelmében alkalmas volt az I. r. alperes személyhez fűződő jogainak megsértésére. Az I. r. alperes személyével kapcsolatban azonban ebben az időben több újságcikk jelent meg, közöttük olyanok is, amelyek az I. r. alperes személyét ugyancsak kedvezőtlen színben tüntették fel. Ezért az I. r. alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a társadalmi életben való részvétele, az élete az újságcikkek hatására általában és ezen belül is, kifejezetten a felperes válaszlevele alapján, nem vagyoni kárpótlásra alapot adó módon megnehezült [Pp. 164. § (1) bek.]. Ilyen bizonyíték azonban a perben nem állt rendelkezésre. A Legfelsőbb Bíróság ezért egyetértett a felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakkal, amely szerint az I. r. alperes a perben nem bizonyította, hogy kizárólag a felperes által elkövetett jogsértéssel összefüggően következett be olyan életmegnehezülés, amely a Ptk. 354. §-a értelmében indokolttá tenné a nem vagyoni kárpótlásra való igényét. A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy a jogerős ítélet a Ptk. 354. §-ában foglaltakkal ellentétesen kötelezte a felperest az I. r. alperes javára 300 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére. A jogerős ítélet erre vonatkozó rendelkezését a Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte, és ezzel kapcsolatban az I. r. alperes viszontkeresetét elutasította.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében kifogásolta a közérdekű célra fordítható bírság kiszabásának a mellőzését is. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban a következőket állapította meg.
A sajtóról szóló 1986. évi II. törvénynek az 1990. évi XI. törvénnyel módosított 19. §-ának (4) és (6) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogok megsértése esetében a sajtóval szemben indított polgári perben a bíróság a sajtószervet közérdekű célra fordítható bírsággal is sújthatja, melynek legmagasabb összege 500 000 forint lehet. A bírság kiszabása iránt a bíróság hivatalból intézkedhet, és erre az eljárás bármelyik szakában lehetőség van.
A felperes és az I. r. alperes által elkövetett jogsértéseknek a II. r. alperes biztosított nagy nyilvánosságot, és ahogy arra az előzőekben már a Legfelsőbb Bíróság utalt, a II. r. alperes felelősség alóli mentesülésére nem ad alapot, hogy ő "csak közvetítette" a jogsértő nyilatkozatokat. A sajtószervet ugyanis felelősség terheli azért, hogy az olvasó hiteles és pontos tájékoztatása ne járjon együtt mások személyhez fűződő jogainak megsértésével. Az I. r. alperes újságírói kérdésre adott és a felperest ügynöki tevékenységgel gyanúsító nyilatkozata, valamint a felperesnek az I. r. alperes személyére vonatkozó és sértő kijelentéseket tartalmazó válaszlevele közreadásával a II. r. alperes megszegte a sajtóról szóló törvény 3. §-ában foglalt kötelezettséget, és ezért a Legfelsőbb Bíróság a II. r. alperest 100 000 forint közérdekű célra fordítható bírsággal sújtotta. A bírságot a 14/19878. (VIII. 8.) PM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése értelmében a székhely szerinti önkormányzat költségvetési számlájára kell befizetni.
A személyhez fűződő jogok megsértése esetén, ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat. A bírság kiszabására e jogcímen is az eljárás bármely szakában hivatalból is lehetőség van [Ptk. 84. § (2) bekezdés].
A bírság kiszabásának nem szükségképpeni törvényi előfeltétele a kártérítés megítélése. A kár felmerülte vagy érvényesítése hiányában, a helyes magatartási normák kialakítása érdekében is alkalmazható a bírság jogintézménye, feltéve, hogy a jogsértő felróható magatartása egyébként bizonyított.
A felperes sérelmére elkövetett jogsértés kétségtelenül felróható az I. r. alperesnek, a felperes azonban ugyancsak felróhatóan az I. r. alperes terhére követett el azonos súlyú jogsértést. A kölcsönösen elkövetett jogsértések - amelyeknek nyilvánosságot a II. r. alperes biztosított - az adott esetben nem indokolják az I. r. alperessel (vagy akár a felperessel) szembeni bírság kiszabását. (Legf. Bír. Pfv. IV. 20. 555/1994. sz.)
Hatályon kívül helyezte az 1993. évi XCII. tv. 40. §-a (4) bekezdésének a) pontja.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás