GK BH 1995/418
GK BH 1995/418
1995.07.01.
A váltókövetelés elévülése megszakadása vagy nyugvása megállapításának feltételei [Ptk. 325. § (1) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. 54. § (1) bek., 70. § (2)–(4) bek., (5) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 nap alatt váltótartozás címén összesen 63 000 000 Ft tőkét, ebből 30 000 000 Ft-nak 1991. december 6-tól, 33 000 000 Ft-nak pedig 1991. december 3-tól a kifizetés napjáig járó évi 6% váltókamatát, valamint a tőketartozás 3‰-ét kitevő váltódíjat és 2 200 000 Ft perköltséget.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az F. B. Kft. 1991. szeptember 9-én egy 33 000 000 Ft követelést tartalmazó, 1991. december 2-i lejáratú, valamint egy 30 000 000 Ft követelést tartalmazó, 1991. december 6-i lejáratú, az M. K.-i Bank Rt.-hez telepített, forgatható saját váltót állított ki az alperes, mint rendelvényes javára. Az alperes 1991. szeptember 11-én mindkét váltót a felperesre forgatta és leszámítoltatta. A felperes a váltókat esedékességkor a telepesnél - az M. K.-i Bank Rt.-nél - fizetés végett bemutatta, a váltótartozások kiegyenlítésére azonban nem került sor, mert a kiállító számláján az ehhez szükséges pénzeszközök nem álltak rendelkezésre. A fizetés helyéül megjelölt pénzintézet a 33 000 000 Ft követelést tartalmazó váltóra 1991. december 3-án, míg a 30 000 000 Ft követelést tartalmazó váltóra 1991. december 6-án óvást pótló banki nyilatkozatot vezetett.
Az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta a felperesnek az alperessel, mint megtérítési váltóadóssal szemben előterjesztett keresetét. Megállapította, hogy a váltók alaki hibában nem szenvednek, ezért a váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 43. §-a, 47. és 48. §-ára utalással kötelezte az alperest a perbeli váltótartozás és járulékai megfizetésére. Megalapozatlannak ítélte az alperes által előterjesztett elévülési kifogást. Megállapította, hogy a felperes az elsőfokú bíróság előtt 1992. március 25-én benyújtott fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmének második oldalán 65 956 899 Ft váltótartozás megfizetése érdekében kérte a meghagyás kibocsátását. Nem kétséges, hogy a felperes a követelés jogcíme tekintetében a perben ettől eltérő jognyilatkozatot is tett. Álláspontja szerint viszont a követelés jogcíme időközben történő megváltoztatásának nincs jogi relevanciája. A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem benyújtása az elévülést megszakította, ezáltal a Vár. 70. §-ának (2) bekezdésében írt egyéves elévülési határidő a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem benyújtásakor1992. március 25-én - újból kezdődött. Utalt rá, hogy az elsőfokú bíróság az ügyben 1992. december 1-jére tárgyalást tűzött ki, az eljáró bíró betegsége miatt azonban a tárgyalás elmaradt, ekkor a felperes menthető okból nem tudta a követelése jogcímét váltókeresetre módosítani. Az újabb tárgyalás időpontjáig - 1993. június 15-ig - ezért a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint az elévülés nyugvása következett be. Az 1993. június 15-én tartott tárgyaláson a felperes ismételten váltótartozás címén terjesztette elő az igényét. Az elévülés nyugvására figyelemmel az 1993. június 15-én tartott tárgyalásig a felperes követelése nem évült el, következésképpen az alperes a fizetési kötelezettsége alól elévülésre hivatkozással nem mentesülhet.
Megalapozatlannak ítélte az elsőfokú bíróság az alperesnek a 30 000 000 Ft követelést tartalmazó váltó vonatkozásában előterjesztett - az óvás szabálytalanságára alapított - kifogását is. Az iratokhoz csatolt - a felperes által a telepeshez címzett - beszedési megbízások adataiból megállapította, hogy a 30 000 000 Ft követelést tartalmazó 1991. december 6-án esedékes váltóval kapcsolatos azonnali beszedési megbízást a felperes 1991. december 2-án állította ki, és az december 3-án meg is érkezett "az alperes számlavezető bankjához". Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az azonnali beszedési megbízás teljesítésére, illetőleg az óvást pótló banki nyilatkozat felvételére irányuló kérelemnek a telepeshez a váltó lejárata előtti időpontban történő benyújtása nem áll ellentétben a Vár. 44. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal, csupán a banktisztviselő tevékenységén múlt, hogy milyen dátummal látja el a váltóra írt óvást pótló banki nyilatkozatot. Erre a felperesnek már nem volt érdemi kihatása. A lejárat napján a váltóra vezetett óvást pótló banki nyilatkozatot ezért szabályosnak tekintette.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Elsősorban az első fokú eljárásban már előterjesztett elévülési kifogását tartotta fenn. Előadta, hogy az alperes a váltók átruházója volt, vele szemben a váltókból eredő követelések a Vár. 70. §-ának (2) bekezdésé szerint az óvás keltétől számított egy év alatt évülnek el. A Vár. 70. §-ának (5) bekezdése szerint az elévülést csak a követelés bíróság előtt történő érvényesítése szakítja meg. A felperes a perbeli váltókra alapított igényét először az 1993. június 15-én tartott tárgyaláson - az egyéves elévülési határidőn túl - terjesztette elő. A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében 65 956 899 Ft és járulékai erejéig váltótartozás címén kérte ugyan az alperessel szemben a meghagyás kibocsátását, amelyben a követelés alapját képező okiratként az 1738/91. cjk. számú, 1992. március 20-i lejáratú váltót jelölte meg. Ilyen tartalmú váltót a felperes a perben felmutatni nem tudott, az általa az 1993. június 15-én bejelentett és az 1993. július 20-i tárgyaláson felmutatott váltók sem összegükben, sem azonosító számukban, sem lejáratukban nem egyeznek meg a fizetési meghagyásban írtakkal. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperes a keresetét a fizetési meghagyásban írtakhoz képest jogcímében nem, csupán összegében módosította. Mivel a perbeli két váltókövetelés érvényesítésére első ízben csak 1993. június 15-én került sor, ezért a követelés 1992. december 3-án, illetőleg 6-án már elévült, ezt követően annak bírói úton történő érvényesítésére a felperesnek már nem volt törvényes lehetősége.
Előadta, hogy az 1991. december 6-án esedékes 30 000 000 Ft követelést tartalmazó váltóra az elévülés hiányában sem lenne köteles fizetést teljesíteni az alperes. E váltón a lejárat napján - 1991. december 6-án - került sor az óvást pótló banki nyilatkozat felvételére. A lejárat napján felvett óvás a Vár. 44. §-ának (3) bekezdése szerint szabálytalan, ezért szabályszerű óvás hiányában a Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint az alperessel, mint a váltó átruházójával (visszkereseti váltóadóssal) szemben a felperes a váltóból eredő jogait elveszítette.
A felperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A fellebbezés a következők szerint alapos.
Nem osztotta a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a perbeli váltótartozások elévülése tekintetében.
Tényként állapítható meg, hogy az alperes a perbeli, az F. B. Kft. által kiállított saját váltók rendelvényese és leszámítolásuk folytán azoknak átruházója volt. Az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 70. §-ának (2) bekezdése szerint a váltóbirtokos követelései a váltó átruházójával szemben a kellő időben felvett óvás keltétől, az óvás elengedésének esetében pedig az esedékességtől számított 1 év alatt évülnek el. Az elévülési idő az óvás napján, illetőleg az esedékességkor kezdődik és az első évnek ugyanazon a napján jár le, amely számozásánál fogva megfelel a kezdő napnak, s ha ez szökőnap, a lejárat február 28-a. Amennyiben az elévülés nyugvására vagy megszakadására okot adó körülmény nem következik be, az egy éves határidő lejáratakor az elévülés bekövetkezik. Az elévülés váltójogi hatálya megegyezik annak a polgári jog általános szabályai szerinti [Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése] hatályával, azaz a követelés bírósági úton már nem érvényesíthető. Ehhez képest - amennyiben az elévülés nyugvására vagy megszakítására okot adó valamely körülmény nem áll fenn - legkésőbb az óvás felvételétől számított egy év alatt a váltóból eredő igények a váltó átruházójával szemben elévülnek, és mint elévült követelések bírósági úton nem érvényesíthetők.
A váltókövetelés esetén az elévülés nyugvásának oka a Vár. 70. §-ának (4) bekezdése szerint csak az lehet, hogy a jogosult elháríthatatlan okból nem tudja a követelését érvényesíteni. Az elháríthatatlan okok ugyanazok, amelyeket a Vár. 54. §-ának (1) bekezdése a váltó bemutatásának, vagy az óvás felvételének elháríthatatlan akadályaként felsorol - azaz valamely állam törvényes rendelkezése, vagy az erőhatalom más esete. A Vár. 70. §-ának (5) bekezdése szerint pedig a váltókövetelés elévülését csupán annak bíróság előtti érvényesítése szakítja meg, a felszólításnak, illetőleg a tartozás elismerésének ilyen elévülést megszakító joghatása nincsen.
Az alperes elévülési kifogása kapcsán a bíróságnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes az egyéves elévülési határidő lejárta előtt érvényesítette-e a perbeli váltókból eredő igényét, illetőleg ha az igény érvényesítése az egyéves határidő lejártát követően történt, a Vár. 70. §-ának (4) és (5) bekezdésében foglaltakra figyelemmel fennálltak-e még az igény érvényesítésének feltételei.
A felperes állította, hogy a perbeli két váltóból eredő követelését már a fizetési meghagyásban érvényesítette. A Pp. 315. §-ának (1) bekezdése szerint a fizetési meghagyásos eljárásban is irányadó a Pp.-nek a keresetlevél benyújtásáról és kellékeiről szóló 121. §-a (1) bekezdésének c) pontja, amely szerint a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemben meg kell jelölni az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait. A felperes fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében egy 1738/1991. cjk. számú okiratban szereplő, 1992. március 20-án lejárt 65 956 899 Ft összegű, valamint egy VHF-1733/1991. cjk. számú okiratban foglalt 40 000 000 Ft összegű, 1992. március 20-án esedékes váltótartozás megfizetése érdekében kérte az alperessel szemben a meghagyás kibocsátását. Az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes az 1992. június hó 19-én kelt előkészítő iratában 51 813 566 Ft váltótartozás és 39 994 374 Ft kölcsöntartozás jogcímén tartotta fenn a keresetét. Az alperes 6/A/1. sorszám alatt maga csatolta azokat az okiratokat, amelyekre a felperes a követelését alapította. A VHF-1733/1991. cjk. számú okirat egy rövid lejáratú kölcsönszerződés, amely szerint a felperes 40 000 000 Ft összegű - fele részben 1992. március 20-i, fele részben 1992. április 20-i lejáratú - kölcsönt nyújtott az alperesnek.
Csatolta továbbá az 1738/1991. cjk. számú értékpapír adásvételi szerződést, amely szerint a felperes összesen 84 756 899 Ft névértékű - közelebbről meg nem határozott darabszámú és fajtájú - értékpapírt adott el az alperesnek. A hozzácsatolt 2 db 1991. december 20-i váltóleszámítolási jegyzékből lehet csupán arra következtetni, hogy különböző váltók képezték az adásvétel tárgyát. E két jegyzék szerint a leszámítolt váltók névértéke összesen 84 756 899 Ft volt. A leszámítolási jegyzéken fel volt tüntetve az egyes váltók kiállítójának neve, azok összege és a lejárat időpontja. Ezek között a váltók között egyetlen az F. B. Kft. által kiállított, de még más által kiállított 30 000 000 Ft, illetőleg 33 000 000 Ft követelést tartalmazó és 1991. évi lejáratú váltó sem szerepelt. A felperes ezt követően csak az 1993. június 15-én tartott tárgyaláson hivatkozott rá, és az 1993. július hó 20. napján tartott tárgyaláson tárta a bíróság és az alperes elé azt a 2 darab, összesen 63 000 000 Ft követelést tartalmazó 1991. december 2-i, illetőleg 6-i lejáratú váltó fénymásolatát, amelyekre a követelését alapította. Ennek a két váltónak a felperes által az alperes kérelmére történő leszámítolása még jóval az értékpapír-adásvételi szerződés megkötését megelőzően, 1991. szeptember 11-én megtörtént. A váltók hátlapján található forgatmányok nem igazolják, hogy azok a leszámítolást követően ismételten az alperes, majd újból a felperes birtokába kerültek volna, azaz hogy a leszámítolás után a Vár. 13. §-ának (1) bekezdése szerint szabályszerű váltójogi átruházásukra került volna sor.
A váltó közönséges polgári jogi engedmény hatályával is átruházható, a perbeli váltók azonban a csatolt értékpapír adásvételi szerződés tárgyát bizonyítottan nem képezték, arra utaló adat pedig nem merült fel, hogy más polgári jogi szerződéssel kerültek volna az alperes, majd utóbb ismételten a felperes birtokába.
A felperes előadásával szemben ezért tényként állapítható meg, hogy a felperes a perbeli váltókból eredő követeléseit csupán az 1993. évi június hó 15. napján tartott tárgyaláson - az elévülést követően - érvényesítette, ezért amennyiben az elévülés nyugvására vagy megszakadására okot adó körülmény nem állt fenn, a felperes váltókövetelése elévült.
Nem osztotta a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak az elévülés nyugvásával kapcsolatos megállapításait sem. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az elévülés nyugvása amiatt következett be, mert a bíróság az 1992. évi december hó 1-jére kitűzött tárgyalást az eljáró bíró betegsége miatt nem tartotta meg, ezért nem volt lehetősége a felperesnek ezen a tárgyaláson a követelését ismételten váltókövetelésként előterjeszteni, és az azt megalapozó váltókat a tárgyaláson felmutatni.
Az elévülés nyugvásának oka a váltókövetelés esetében a Vár. 70. §-ának (4) bekezdése, valamint az 54. §-ának (1) bekezdése szerint - a már kifejtettek értelmében - kizárólag az lehet, hogy a jogosult menthető okból nem tudja a követelését érvényesíteni, nevezetesen azt valamely állam törvényes rendelkezése akadályozza, vagy az erőhatalom más esete forog fenn. Az eljárás során utaló adat sem merült fel arra, hogy a felperes az elmaradt tárgyaláson a perbeli váltókra alapított követelést kívánt volna előterjeszteni, de a tárgyalás elmaradása egyébként sem tekinthető olyan erőhatalomnak, ami a váltótartozás elévülésének nyugvását eredményezné.
A keresetet módosítani írásban is lehet. A tárgyalás tervezett időpontjában - 1992. december 1-jén - még nem telt le az egyéves elévülési határidő. A felperes a kereset módosítását e napon írásban még mindkét váltó tekintetében joghatályosan előterjeszthette volna. A felperes a módosított keresetének előterjesztésében akadályozva nem volt, ezért az elévülés nyugvására eredményesen nem hivatkozhat.
A felperes azt sem bizonyította, hogy az elévülési határidő lejárta előtt más ügyben a követelését bíróság előtt érvényesítette, ezért a Vár. 70. §-ának (5) bekezdése szerint az elévülés megszakadása sem következett be. Az elévülés nyugvásának, illetőleg megszakadásának hiányában a felperesnek a perbeli váltókra alapított követelése a Vár. 70. §-ának (2) bekezdése szerint 1992. december 3-án, illetőleg december 6-án elévült, az bíróság előtt nem érvényesíthető.
A fellebbezés kapcsán csupán utal rá a Legfelsőbb Bíróság, hogy alapos az alperesnek a 30 000 000 Ft követelést tartalmazó 1991. december 6-i lejáratú váltón felvett óvást pótló banki nyilatkozat hatálytalanságára alapított fellebbezése is.
A felperes az alperessel, mint megtérítési váltóadóssal szemben érvényesítette a perbeli váltótartozás iránti igényét. A megtérítési igény érvényesítésére a váltókövetelés esedékessé válásakor, vagy annak esedékessége előtt van jogi lehetőség, amennyiben a Vár. 43. §-ának (1) bekezdésében írt anyagi-jogi feltételek fennállnak. A váltó esedékességekor ez az igény az esetben érvényesíthető, ha az egyenes adós (a saját váltó kiállítója) a váltó fizetés végett történő bemutatásakor a tartozást nem egyenlíti ki. A Vár. 38. §-ának (1) bekezdése szerint a váltó birtokosa a váltót a lejárat napján vagy az azt követő két munkanap valamelyikén köteles fizetés végett bemutatni. E három nap egyike lesz tehát a mulasztás napja, és ehhez igazodik az óvás határideje. Azt ugyanis, hogy az egyenes adós részéről a fizetés elmaradt, a váltójog szabályai szerint kell bizonyítani, az más módon nem igazolható. A váltóbirtokosnak meghatározott váltócselekményt kell végeznie ahhoz, hogy amennyiben az egyenes adós a fizetést megtagadja, a váltóból eredő igényét a megtérítési váltóadósokkal szemben érvényesíthesse. Ez a váltócselekmény - a megtérítési igény ún. alaki feltétele - a Vár. 44. §-ának (1) bekezdése szerint az óvás, amelyet az idegen váltó elfogadásának, illetőleg bármely váltó kifizetésének elmulasztása esetében kell felvenni. A Vár. 44/A. §-ának (1) bekezdése szerint belföldiek közötti váltóforgalomban a közhitelű óvást az ún. óvást pótló banki nyilatkozat helyettesítheti. Az óvást, illetőleg az óvást pótló banki nyilatkozatot a Vár. 44. §-ának (3) bekezdése szerint az elmulasztott fizetés napját követő két munkanap valamelyikén kell felvenni. Az ennél korábban vagy későbben felvett óvás szabálytalan, következésképpen a fizetés napján felvett óváshoz joghatások nem fűződnek.
Az iratokból megállapítható, hogy a perbeli esetben a pénzintézet az óvást nem a Vár. 44. §-ának (3) bekezdésében írt időtartam alatt, hanem a fizetés napján vezette a váltóra. A felperesnek jogi lehetősége volt arra, hogy az óvást a jogszabály szerinti határidőben megismételtesse, ezt azonban elmulasztotta, ezért szabályszerű óvás hiányában a Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint az alperessel, mint megtérítési váltóadóssal szemben e váltó tekintetében a fizetés hiányára alapított megtérítési igényét elveszítette. A felperes ezért a szabálytalan óvással ellátott váltó alapján az alperessel szemben megtérítési igényt az esetben sem érvényesíthetne, ha a követelés elévülése nem következett volna be.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. I. 31. 758/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás