43/1995. (VI. 30.) AB határozat
43/1995. (VI. 30.) AB határozat1
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
1995.06.30.
Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárásban — dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos indokolásával — meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogbiztonság, mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű.
A jogbiztonság a szerzett jogok védelme érdekében megköveteli, hogy az anyasági és a gyermektámogatási rendszer keretei között a viszonylag rövid és meghatározott idejű támogatásokat: a várandóssági pótlékot, a terhességi-gyermekágyi segélyt, a gyermekgondozási segélyt (gyes), a gyermekgondozási díjat (gyed) és a gyermeknevelési támogatást (gyet) — a már megszületett és az 1995. június hó 15. napjától számított 300 napon belül megszületendő gyermek tekintetében a hatályos jogszabályokban meghatározottaknál nem kedvezőtlenebb feltételekkel és időtartamra biztosítsák.
Az anyasági és gyermektámogatási rendszerbe tartozó, hosszú időtartamra szóló támogatási forma esetében — különösen, ha abban nincs biztosítási elem — a törvényalkotó jogosult a támogatás egész jogi szabályozását a jogosultság jogalapjára és előfeltételeire is kiható módon akként megváltoztatni, hogy a változtatás azokra is kihasson, akik a támogatásra már jogot szereztek. Ilyenkor azonban az új rendszerre való áttérésnek a jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos követelménye az érintettek számára olyan felkészülési idő biztosítása, amely szükséges a megváltozott rendelkezésekhez való alkalmazkodáshoz és a család gazdálkodásának az új feltételekhez igazodó megszervezéséhez.
2. Az Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel megállapítja, hogy a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gst.) 68. §-a, 79. §-ának (4) és (5) bekezdése, 92. § (1) bekezdésének d) pontja és a (2) bekezdése, valamint 93. § (1) bekezdése a T. 25. §-ának (1) és (2) bekezdésére utaló részében, (3) bekezdése, 159. §-ának (1) és (2) bekezdése a tételesen felsorolt §-ok, bekezdések és pontok, továbbá a 83. § tekintetében alkotmányellenes.
Az alkotmányellenes rendelkezéseket az Alkotmánybíróság a Gst. kihirdetése napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság megállapítja továbbá, hogy a Gst. érintett rendelkezéseinek megsemmisítése folytán a törvény végrehajtása érdekében kiadott, a családi pótlékról és a családi támogatásról szóló 1990. évi XXV. törvény végrehajtásáról szóló 68/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet 32. §-a; a gyermeknevelési támogatás megállapításának szabályairól, valamint a szociális ellátások igényléséhez felhasználható bizonyítékokról szóló 32/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 72/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet 7. §-a a gyermeknevelési támogatásra vonatkozó részeiben alkotmányellenes.
Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság e rendelkezéseket a kormányrendeletek kihirdetése napjával megsemmisíti.
A megsemmisítés folytán a Gst. 61—68. §, a 73. § rendelkezései, a (77. §-ból az ,,anyasági támogatás''-ra utaló rész), a 79. § (4)—(6) bekezdése, a 83. § rendelkezései;
a 83. §-al való szoros összefüggésben a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról rendelkező 1995. évi LV. törvény 40. §-a;
úgyszintén a törvény végrehajtásával összefüggő 68/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet és a 72/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet megjelölt rendelkezései 1995. július 1-jével nem lépnek hatályba.
Az Alkotmánybíróság határozata folytán hatályba nem lépő rendelkezések új hatálybalépési időpontjának meghatározása során a jogalkotónak figyelemmel kell lennie az Alkotmánybíróság határozatában megállapított alkotmányossági követelményekre is.
A Gst. egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására benyújtott további indítványok — ideértve a szociális ellátórendszerekre vonatkozó új szabályozás egyes részletkérdéseit érintő indítványokat is — ügyében az Alkotmánybíróság külön határozatot hoz.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz számos indítvány érkezett a Gst. ,,a szociális ellátórendszerekkel kapcsolatos törvénymódosítások'' című második és harmadik része ellen. Így érkeztek indítványok a második rész I. fejezetének családi pótlék, a II. fejezetének gyermekgondozási segély és anyasági támogatás, a harmadik részének a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosítása címet viselő, továbbá a terhességi-gyermekágyi segélyről és a gyermeknevelési támogatásról szóló egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálata és megsemmisítése tárgyában.
Több indítványozó a szerzett jogok, a jogállamiság és ezen belül is a jogbiztonság sérelmét látja abban, hogy a Gst. a családok megélhetésében eddig jelentős szerepet játszó ellátások feltételeit szinte egyik napról a másikra megszünteti vagy megváltoztatja. Ennek hatására a gyermeket nevelő családok egy része pedig kiesik a rendszerből. Az új rendszer szerinti szolgáltatások pedig csak legfeljebb egy évre előre tervezhetők.
A családi pótlék, a gyermekgondozási segély (gyes), a gyermekgondozási díj (gyed), a várandóssági pótlék, a terhességi-gyermekágyi segély, végül a gyermeknevelési támogatás (gyet) az ellátások kiszámítható folyamatos rendszere volt, ezért az indítványozók álláspontja szerint a Gst. sérti az Alkotmány 70/E. §-át, továbbá rendelkezései folytán az Alkotmány 66. §-ában és 67. §-ában a családok, a gyermekek és az anyák számára garantált jogok is sérülnek.
Az ilyen súlyos változásokat tartalmazó, 1995. június 15-én kihirdetett törvénynek 1995. július 1-jével történő hatálybaléptetése, a végrehajtásról szóló rendelkezések késedelmes, 1995. június 17-én való kihirdetése pedig az indítványozók szerint az Alkotmány 2. §-ában megfogalmazott jogállamiságot sérti, ezért alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság a jelen határozatában kizárólag a Gst. 68. §-a, valamint ezzel szoros összefüggésben a 79. §-a, 92. és 93. §-ai és a 159. §-a (vagyis a törvénynek a szociális ellátásokra vonatkozó hatályba léptető, illetve egyes korábbi rendelkezéseket hatályon kívül helyező §-ai) ellen benyújtott indítványokkal foglalkozik.
Azokat az indítványokat, amelyek a törvény érintett fejezetei egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is kérték, az Alkotmánybíróság külön határozatban bírálja el.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványoknak ezen vizsgálat alá vont részét megalapozottnak találta.
Magyarországon a társadalombiztosításnak egy úgynevezett vegyes rendszere működik évtizedek óta, amelyben a biztosítási elemek mellett, a szolidaritás elve alapján szociális elemek is jelen vannak.
Egyes szociális ellátások azonban szorosan kapcsolódnak a társadalombiztosítási ellátásokhoz, alanyi jogokat biztosítva az ellátásra jogosultaknak.
A gyermek létére figyelemmel nyújtott ellátások több, egymáshoz kapcsolódó, különböző jellegű intézmény összefüggő rendszere útján támogatják a gyermekeket nevelő családokat.
Az anya a terhesség negyedik hónapjától a várandóssági pótlékot, a szüléstől a családi pótlékot, a szülési szabadság idejére a terhességi-gyermekágyi segélyt, ennek lejártától a gyermek kétéves koráig a gyed-et;
az a nő, aki gyed-et kapott vagy gyed-re egyébként jogosult volt, a gyermeke hároméves koráig a gyes-t igényelhette; míg
a 3 és több gyermeket nevelőnek — a feltételek fennállta esetén — a legkisebb gyermek 3 éves korától 8 éves koráig a gyet-et nyújtotta az állam.
A megállapított járandóságok kifizetése a társadalombiztosításra vonatkozó folyósítási rendszerben — a gyet kivételével — automatikusan történt.
A Gst.-nek a szociális ellátási rendszerre vonatkozó rendelkezései ezt a rendszert változtatják meg úgy, hogy — a három- és többgyermekes családok, a három- és többgyermekes egyedülállók családi pótlékának kivételével — rászorultsági alapú úgynevezett segélyezési rendszerré alakítják át, s ezzel egyidejűleg néhány intézményt — a gyed egészét és a várandóssági pótlékot — megszüntetnek.
A szülést megelőző hat hónapra alanyi jogon járó várandóssági pótlék helyébe a szülést követő egyszeri anyasági támogatás lép. A gyed-et pedig az új rendszerű gyes váltja fel.
Rászorultsági alapúvá válik a családi pótlék, a gyes és a gyet is.
A korábbi rendszer feltételei szerint már jogosulttá váltak részére pedig a szolgáltatások — ha az új feltételek szerinti változatot a megadott határidőn belül nem kérik, vagy a feltételek megváltozása miatt már nem kérhetik — 1995. december 31-ig folyósíthatók.
A rászorultságot a kérelmezőnek kell bizonyítania, illetőleg az egy főre jutó jövedelmét a személyi jövedelemadó bevalláshoz használt elvek (és nyomtatvány) szerint kiszámítania.
Az ellátásokat legfeljebb egy évre állapítják meg. A rászorultságot évente, az ellátási időszakon belüli változást pedig nyomban a kérelmezőnek kell igazolnia. E feltétel hiányában az ellátás megszűnik.
A Gst. nyomán a szociális ellátási rendszerben bekövetkezett változások igen jelentősek, mert egy évtizedek óta fennálló, a családok által megszokott, ismert és kiszámítható ellátási rendszert váltanak fel, s a változások e korábbi rendszer szerint már elismert, megszerzett jogosítványokat is érintenek.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának értelmezései során több ízben rámutatott, hogy az állam az e §-ban megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait.
Az Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdésével kapcsolatosan az Alkotmánybíróság azt is kimondotta, hogy ,,a szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne.'' [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991. 519,520.].
Mindebből következik, hogy az állam széles körű jogosítványokkal rendelkezik a szociális ellátásokon belüli változtatásokra, átcsoportosításokra és átalakításokra a gazdasági viszonyok függvényében. A változtatások joga azonban nem minden korlátozás nélkül illeti meg az államot. [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 196, 199, 200.]
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a szociális ellátások törvényi megváltoztatásának alkotmányossági ismérvei részben függetlenek attól a kérdéstől, hogy az Alkotmány 70/E. § alapján milyen szolgáltatások illetnék meg a jogosultakat. Annak elbírálásánál, hogy a ténylegesen élvezett szolgáltatásokból mit és hogyan lehet alkotmányosan megvonni, a szociális jogok annyiban játszanak szerepet, hogy az elvonások folytán a szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet a 70/E. § szerint megkövetelhető minimális szint alá. Az egyes változtatások alkotmányossága azonban függ attól is, hogy nem ütköznek-e más alkotmányos elvekbe és jogokba, így nem ellentétesek-e a jogbiztonság elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve — ha biztosítási elemet is tartalmazó szolgáltatásról van szó — a tulajdon védelmével.
A jogalkotónak tehát — a fenti keretek között — alkotmányos lehetősége van arra, hogy egy állampolgári jogon járó szociális ellátást rászorultsági alapú ellátássá alakítson át.
A Gst. -ben megfogalmazott ez a változtatás azonban a korábbi rendszerrel szemben olyan jelentős változás, amely a családok, a gyermekek létére és megélhetésére, taníttatására kiható szerzett jogokat, várományokat érint, és a további családi egzisztenciális döntésekre van kihatással.
Ezért az államot, a jogalkotót megillető — a változtatásokra vonatkozó — jogosítványok csak a jogállamiság igen szoros korlátai között gyakorolhatók alkotmányosan.
Az Alkotmánybíróság már korábban elvi jelentőséggel rámutatott, hogy a Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált ,,jogállamisághoz hozzá tartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása.'' [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993. 364. 367.]
A szerzett jogok védelme a jogállamban szabályként érvényesül, de nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő szabály. A kivételek elbírálása azonban csak esetenként lehetséges. Azt, hogy a kivételes beavatkozás feltételei fennállanak-e, végső fórumként az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146., 154.].
A jogbiztonság — amely az Alkotmánybíróság szerint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja — a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából tehát különös jelentőségű.
A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges.
A kötelező biztosítási rendszer esetében a járulékok kötelező befizetése, vagyis e ,,vagyonelvonás'' fejében a biztosított a rendszer fokozottabb stabilitását várhatja el.
Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 70/E. §-a céljai egyaránt megvalósíthatók kötelező vagy önkéntes biztosítással [772/B/1990/5. AB határozat, ABH 1991, 519.]. A két rendszer azonban eltérő kötelezettségekkel jár az állam számára is.
A törvénnyel elrendelt kötelező járulékfizetést — amely a közteherviseléstől (Alkotmány 70/I. §) lényegét tekintve eltér, mert személyes és előre meghatározott igény származik belőle — csakis egy nagymértékű állami garanciavállalás (a másik oldalról: bizalomvédelem) legitimálhatja.
A kötelező biztosítás elvonja ugyanis azokat az eszközöket, amelyekkel az érintett a saját kockázatára maga gondoskodhatott volna magáról és családjáról, s ezt a vagyont a társadalombiztosítás szolgálatába állítja úgy, hogy a biztosított a szolidaritás alapján másokról is gondoskodni tudjon.
A fedezet társadalmasításával az állam egy tipikus tulajdonosi magatartást kollektivizál.
A kötelező biztosítási rendszerben, e rendszerhez kötődve kialakult szociális ellátások védelme ezért különösen indokolt.
A várományok annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a ,,beteljesedéshez'', vagyis a szolgáltatásra való alanyi jog megnyíltához. A már élvezett, megszerzett szolgáltatás még inkább védendő.
Ez összefügg a hosszú idejű, folyamatos jogviszonyokban rejlő kockázatviseléssel is, amelyre az Alkotmánybíróság már többször hivatkozott [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991. 146, 166.].
A kedvezményezettnek különös súllyal kell figyelembe vennie a társadalombiztosítás történetileg kialakult helyzetét és működését a tekintetben, hogy nem tőkésített vagy más módon értékálló vagyonból gazdálkodik, hanem az aktív generációk pillanatnyi befizetéseit éli fel (akik éppen csak reménykedhetnek a jövőben). Vagyis ez a finanszírozás még kockázatosabbá teszi a rendszert. Minél távolabb esik a szolgáltatás ideje, annál beláthatatlanabb, mire lesz képes akkor a társadalombiztosítás.
Ezért a szerzett jogok védelme szempontjából nem lehet közömbös az ígért szolgáltatás időtartama.
A rövid és meghatározott időre szóló szolgáltatások, mint a gyes, gyed és gyet, nem csak a tárgyuk, hanem a rövid, belátható bizalmi idő miatt is fokozott védelmet élveznek.
Éppen ezért idő előtti megszüntetésük a jogbiztonságot jelentő szerzett jogokat sérti meg, ezért alkotmányellenes.
Más a módja és mértéke a védelemnek az egygenerációs időre szóló családi pótlék esetében, ahol a hosszú teljesítési időre figyelemmel a gazdasági helyzet változása már megalapozottabb indoka lehet az állam részéről tervezett időközbeni változtatásnak.
A várományok és szolgáltatások védelme attól függően is erősebb, hogy áll-e velük szemben a jogosultnak saját anyagi szolgáltatása is. A járulék fejében járó szolgáltatás megvonása vagy jogalapjának kedvezőtlen megváltoztatása az alapjogi sérelem ismérvei szerint bírálható el.
Ezt az Alkotmánybíróság az eddigiekben mint a biztosítási elem elsőbbségét vallotta a társadalombiztosítás vegyes rendszerén belül. A járulékkal fedezett időszakra feltétlenül szolgáltatni kell a nyugdíjat, különben szerzett jogtól fosztanák meg a jogosultat [11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 35]; a biztosítás szabályai szerint számított nominális nyugdíj sérthetetlen, a biztosítás és szolidaritás arányainak önkényes megváltoztatása alkotmányosan kizárt [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 200].
Valamely szolgáltatás átmenet nélküli megváltoztatása, vagy ,,lecsúsztatása'' azonban a biztosításból a segélyezésbe abban is a jogi pozíció lényeges változását hozza, hogy a bizalomvédelem szempontjából egy gyengébb kategóriába kerül az érintett (megszűnik a tulajdonvédelem), s ez fölér egy alapjogba való beavatkozással.
Az ilyen változás alkotmányossága is e szerint vizsgálandó. A biztosítási és szolidaritási elem aránya önkényes megváltoztatásának alkotmányellenessége ebben az összefüggésben értelmezendő. Önmagában ugyanis nehezen fejthető szét, hogy a járulékból milyen részből lesz saját ellátás, és mit fordítanak másokra. Az alkotmányellenes, ha az arányok olyan mértékben eltolódnak, hogy az eddigi védelem szintje minőségileg gyengébbre változik, s ennek nincs alkotmányos indoka.
A társadalombiztosítási jogviszonyokat a maguk egészében kell kezelni.
A rendszer részei a járulékfizető munkáltatók (megbízók stb.) is. A finanszírozás technikai felépítése szerint a járulék egy részét a munkáltató fizeti be — de a kifizetett személyi jövedelem után. A közvetlen levonás olyan, mint az adóelőleg, elvileg ki is lehetne fizetni, és a jogosulttal azonnal befizettetni. Ezért a biztosítási elemmel járó összes garancia arra tekintet nélkül megilleti a kedvezményezettet, hogy ki fizeti a járulékot az ő javára.
A jelen rendszerben a munkáltató kötelessége a befizetés nagyobbik része, neki kell tulajdonával úgy gazdálkodnia, hogy ennek a kötelezettségének eleget tegyen. A bizalomvédelem — úgy is mint tulajdon alapjogi védelmének része — őrá is kiterjed.
Mindazon társadalombiztosítási szolgáltatások esetében, ahol a biztosítási elem szerepet játszik, a szolgáltatások csökkentésének vagy megszüntetésének alkotmányossága a tulajdonvédelem ismérvei szerint bírálandó el.
A tulajdon alapjogi védelmének kiterjesztése társadalombiztosítási szolgáltatásokra és várományaikra az Alkotmánybíróságnak a tulajdon funkciójáról kifejtett felfogásába illeszkedik. ,,Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. . . . Az alapjogi tulajdonvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevő vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (például társadalombiztosítási igényekre).'' [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380]. Ennek jegyében védte az Alkotmánybíróság az egyházak, köztestületek és főleg a helyi önkormányzatok vagyonát is azzal az indokkal, hogy az autonómiájuk alapja [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 66, 72]. A tulajdonvédelemben végbement változás az irodalomban is sokszorosan tárgyalt és általában elfogadott.
Az emberek túlnyomó többsége ma nem ,,önnyugdíjas'', s inaktív korára társadalmi és gazdasági biztonságát nem saját dologi javai jelentik, hanem eleve úgy él, hogy munkája eredményének egy részét a társadalombiztosításba ruházza be, s annak a szolgáltatásai látják el a szűken értelmezett polgári jogi vagyon biztonságot garantáló feladatát. Ha pedig javait törvény vonja el erre a célra, törvénynek kell a tulajdonéval összehasonlító biztonságot nyújtania. Ugyanez érvényes a betegség vagy más okból bekövetkező keresetkiesés esetén való ellátásra, továbbá a gyermekvállalásból és -nevelésből adódó többletterhek fedezésének arra a részére is, amelyet járulékfizetéssel ellentételez a biztosított. (A védelem szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a szolgáltatás a járulékfizetési szakasz után vagy közben esedékes-e.)
A tulajdonvédelem a társadalombiztosítás terén sem veszíti el kapcsolatát a saját vagyonnal vagy értékteremtő munkával. Ezért különböztetjük meg a saját járulékkal megfizetett ,,biztosítási'' szolgáltatások teljesebb védelmét a segélyezési típusú juttatások csekélyebb védelmétől. A tulajdonvédelem addig terjedhet, amíg a szolgáltatás ugyanazt a funkciót látja el, amire a dologi vagyon is szolgálna, amiből az is következik, hogy ez a tulajdonsága nem szüntethető meg. Ugyanakkor a pontos megfelelést a saját befizetés és a szolgáltatás között a társadalombiztosítás működési módja (nem tőkésített vagyon) és a beleépített szolidaritási elem, valamint a hosszú távon a járulékfizető által is hordozott kockázat kizárja.
Az Alkotmánybíróság a tulajdon mint alapjog védelméről és a tulajdon szociális kötöttségéről vallott felfogását a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban fejtette ki. Többek között kimondta, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét: függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is (ABH 1993, 380). Másrészt azt is leszögezte az Alkotmánybíróság, hogy a védelmi kör kiterjesztésével egyidejűleg a ,,tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik. … Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt kártalanításra. … Az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett.'' A korlátozáshoz a 13. § (2) bekezdése szerint elég a ,,közérdek''. Ennek megállapítása a jogalkotó feladata. Az Alkotmánybíróság nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességét, hanem csak a közérdekre hivatkozás indokoltságát, továbbá azt vizsgálja, hogy a ,,közérdekű'' megoldás nem sért-e valamely más alkotmányos jogot. A korlátozás arányosságára viszont az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata számos ismérvet kínál (ABH 1993, 380—382).
Az arányosság vizsgálatának ezekben a kereteiben a társadalombiztosítási jogviszony sajátosságait is figyelembe vevő eszközt nyerünk arra, hogy a változtatások alkotmányos vizsgálata során a változás célját és eszközét összemérjük. A szolgáltatáscsökkentéseket indokoló ,,közérdek'', az egész társadalombiztosítás-rendszer működőképessége és fennmaradása, az állam helytállásának külső és a társadalombiztosításban rejlő okok miatti megnehezülése (beleértve a járulékok behajthatatlanságát a munkáltatóktól) alkotmányjogi kategóriával értékelhetővé válik.
Azokban az esetekben azonban, ahol a biztosítási elem nem játszik szerepet — vagy ez a szerepe végérvényesen megszűnt —, nem a tulajdon alapjogi védelme, hanem a jogállamiság legfontosabb összetevője, a jogbiztonság követelményei alapján kell eldönteni a szociális ellátásokba való beavatkozás alkotmányosságát. Az Alkotmánybíróság számos határozatban fejtette ki a jogbiztonság tartalmát. Ezek között jelentős hányadot képviselnek azok az ítéletek, amelyek jogszabály hatálybalépése kapcsán az új rendelkezések alkalmazására való felkészülési időt alkotmányos követelményként határozzák meg [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 47; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 132; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 156—159; 57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 324].
A családi pótlék esetében nem a korábbi rendszer megváltoztatása jelenti az alkotmányossági problémát, hanem az, hogy a már megszerzett jogosítványokat minden átmenet nélkül váltja fel egy más alapú rendszerrel. A Gst. rendelkezéseinek kialakításánál figyelmen kívül hagyta a jogalkotó azt, hogy a család megélhetésére vonatkozó hosszú távú döntéseiben jelentős szerepet játszott a részére már folyósítás alatt lévő rendszeres ellátás, ígért váromány mind a gyermek vagy gyermekek vállalására, mind pedig iskoláztatásukra, neveltetésükre irányuló állásfoglalásoknál. Bár a családi pótlék önmagában soha nem fedezte a gyermeket nevelő családok anyagi kötelezettségeit, de kiszámíthatósága folytán viszonylagos stabilitást biztosított az ellátásukban.
Az állam a Gst.-ben megjelenő, az ország hátrányos gazdasági helyzetét figyelembe vevő döntései nyomán e rendszerbe oly módon avatkozik bele, hogy a beavatkozások hatásai nem ismertek, de nem ad lehetőséget arra sem, hogy a család felkészülhessen a családi pótlék megváltozott rendszeréből és a párhuzamosan jelen lévő egyéb terhekből (gyermekruházati támogatások hiánya, tankönyv árak, tandíjak, a család egyéb megélhetési terhei) rá háruló szükséges családfenntartási, családalapítási, iskoláztatással kapcsolatos döntésekre.
Minthogy a családi pótlékra vonatkozóan már megszerzett jogok megvonását, illetve átalakítását a Gst. szinte azonnali hatállyal rendelte el bevezetni, ez alkotmányellenes helyzetet teremtett. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a korábbi rendelkezéseknek megfelelően megszerzett családi pótlékok megszüntetéséről, a Gst. hatályba léptető rendelkezéseinek alkotmányellenességéről a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
III.
A gyermekeket és az anyákat az Alkotmány külön is védi [az Alkotmány 15. §, 16. §, 66. § (2) bekezdése, a 67. § (1) bekezdése]. Ezért a már megszerzett jogokba való beavatkozás alkotmányosságának vagy önkényességének megítélésénél az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem elégséges a beavatkozás gazdasági indokaira hivatkozni, az említett alkotmányos rendelkezések érvényesülését is vizsgálni szükséges. A társadalomnak ugyanis elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy a jövőben is legyen olyan aktív népesség, amely képes realizálni az állami kötelezettségvállalásokat.
Az Alkotmánybíróság az abortuszról szóló határozatában részletesen kifejtette, hogy az állam intézményes kötelessége védeni az emberi életet, beleértve a keletkezőben lévő emberi életet és a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítását is [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 228, 303].
Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány lehetővé teszi, hogy a törvényhozó úgy döntsön, hogy a magzat nem személy, nem jogalany. Az abortuszt azonban — az élet védelmére irányuló kötelezettségei folytán — nem engedhető meg korlátlanul és indok nélkül (ABH 1991, 316).
Több alkotmánybíró párhuzamos indokolása szerint az abortusz alkotmányosságának megítélésébe be kell vonni az anyákat a gyermek születése előtt és után megillető támogatást és védelmet [Alkotmány 66. § (2) bekezdés] és a gyermeket az Alkotmány szerint megillető védelmet és gondoskodást is [Alkotmány 67. § (1) bek.].
Bár az Alkotmány rendelkezéseiből közvetlenül nem vezethető le a terhességi-gyermekágyi segély, a várandóssági pótlék az egyéb szolgáltatások vagy akár a családi pótlék konkrét szabályozása vagy mértéke, annak eldöntésénél azonban, hogy valamely szolgáltatás tényleges kialakítása nem áll-e ellentétben más alkotmányos joggal, az Alkotmánynak az élethez való jogra vonatkozó rendelkezéseit [54. § (1) bekezdés] is figyelembe kell venni.
Az anya önrendelkezési jogának a hatályos jog szerinti messzemenő figyelembe vétele ugyanis megfelelő pozitív ellensúlyokat követel meg a gyermekvállalást elősegítő intézkedések területén. A gyed és az 1993-ban bevezetett várandóssági pótlék intézménye kifejezetten ilyen bátorító intézmény volt. Azonnali megszüntetésük — mivel a gyes új szabályai nem képezhetnek összehasonlító kompenzációt, ugyanígy a terhesség negyedik hónapjától biztosított várandóssági pótlékot felváltó, a szüléskor nyújtandó egyszeri anyasági támogatás — felborítja az állam életvédelmi kötelezettsége és az anya önrendelkezési jogának elismerése közötti egyensúlyt. Ezzel alkotmányellenes helyzet állhat elő.
Az Alkotmánybíróság az anya terhességének negyedik hónapjától járó várandóssági pótlék, valamint a gyermek 2 éves koráig járó gyermekgondozási díj megszüntetésére vonatkozó rendelkezések hatálybaléptetési szabályait is megsemmisítette. A jogalkotónak e rendelkezések új hatálybaléptetési időpontjának meghatározásán túlmenően arról is gondoskodnia kell, hogy az ezen intézmények helyébe lépő ellátási formák összhangban legyenek az államnak az Alkotmányból eredő életvédelmi kötelezettségével és biztosítsák az anya önrendelkezési jogának gyakorlását.
Az Alkotmánybíróság határozata folytán a Gst. hatálybaléptető rendelkezéseinek egy része, ezen belül a T. 25/A. §-át hatályon kívül helyező, a magzatvédelmi törvény 1. §-ának módosítását elrendelő § nem lép hatályba az eredetileg meghatározott időpontban: a hatálybalépés új időpontjának meghatározása a jogalkotóra tartozik.
Az Alkotmánybíróság ezzel a döntéssel arra is rámutat, hogy az államnak a szociális ellátás egésze átalakítására irányuló döntései meghozatala és bevezetése előtt, az ország pénzügyi, gazdasági helyzetére vonatkozó szempontok mellett figyelembe kell vennie az Alkotmányból kifejezetten reá háruló, az anya, a család és gyermekek védelmére vonatkozó kötelességeit is.
A társadalom jelentős részét érintő szociális ellátási rendszer átalakítását célzó jogszabályi rendelkezések bevezetésénél, hatálybaléptetésénél pedig az Alkotmány 2. §-a szerinti jogállamiságnak megfelelő követelmény, hogy az állam magatartása legyen kiszámítható, mind a természetes, mind a jogi személyek, mind gazdasági, mind a családi vagy egzisztenciális döntéseknél megalapozottan tudjanak tervezni, és következtetni az államnak — jogszabályokban testet öltő — akaratára.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Gst. hatálybaléptetése azáltal, hogy a szociális ellátási rendszer egészét átalakító, egyes szolgáltatásokat megszüntető rendelkezéseit 1995. július 1-jével rendelte alkalmazni — még, ha egyes szolgáltatások teljesítését 1995. december 31-ig vállalta is —, e követelménynek nem felel meg, ezért alkotmányellenes.
Ezért az Alkotmánybíróság a Gst.-nek az anyák és a gyermeket nevelő családok szociális ellátására vonatkozó rendelkezései bevezetéséről, hatálybaléptetéséről, illetőleg egyes korábbi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló §-ait — a rendelkező részben foglaltak szerint — megsemmisítette. E rendelkezések sorsát osztják a Gst. végrehajtása tárgyában kibocsátott kormányrendeletek kapcsolódó szabályai is.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 455/B/1995/II.
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek a határozatnak mind rendelkező részével, mind indokolásával. Mégis úgy ítélem, hogy a vizsgált törvény átfogó jellegéből és megfogalmazott céljából következő és annak a ,,csomagban'' megjelenő megvalósításából kitűnő összefüggő jogalkotói reformtervezet alkotmányosságának elvi elemzése az indokolásnál átfogóbban szükséges.
Az Alkotmány bevezető része előírja a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamra való békés átmenetet mint alkotmányos célt. A piacgazdaságra való átmenet során az állam a gazdaság jelentős területeiről visszavonul, azokat magánkézbe adja és ezáltal a magánérdek, magánvállalkozás és kezdeményezés váltja fel az állami tervezés és irányítás eddigi szerepét. A társadalomnak a társadalmi termelés, életszínvonal és személyi méltóság emelése érdekében e folyamat során jelentkező hátrányokat vállalnia kell, mert összességében a folyamat az egyének és a közösség érdekét egyaránt szolgálja. A szociális piacgazdaságra való átmenet követelménye mindazonáltal, hogy az átmenet során a jogállam biztosítsa a szociális védőhálót mindazoknak, akik az új rendre felkészülni idejében nem tudtak, akiket a piaci viszonyok szabad érvényesülése aránytalan hátránnyal sújt, vagy akik koruk, egészségi állapotuk és egyéb ok miatt az új viszonyokra átállni már képtelenek. Ha az így hátrányos helyzetbe kerülők az előző szociális rendben állami ígérvényt szereztek szociális biztonságukra, részükre azt az Alkotmány 70/E. szakasz első fordulata biztosítja, összhangban a tulajdonvédelem alkotmányos követelményeivel. Ha ilyen garancia nélkül ugyan, de létalapjukat vesztik önhibájukon kívül az átállás következményeképp, az Alkotmány 70/E. szakasz második fordulata kötelezi a 17. szakaszban megfogalmazott elv alapján az Államot a megélhetésükhöz szükséges ellátás (kiegészítés) biztosítására.
A piacgazdaságra való átmenet során az Állam kivonulása a gazdaságból és egyéb magánautonómia körébe kerülő közfeladatok intézése területéről eleve azzal jár, hogy az államháztartás terhei csökkennek, az államapparátus a célszerű és hatékony méretre módosítandó. Ennek során ügyelni kell arra, hogy az állami anyagi eszközök felhasználása közérdekű módon, arányosan történjék: a piacgazdaság magával hozza, hogy a piachoz jobban alkalmazkodó egyedek anyagi érvényesülése kiugró előnnyel járjon, de a jogállam követelménye, hogy az állami, közteherviselésből fedezett, források felhasználása törvényes, nem egyedi, hanem köz érdeket szolgáló legyen. A közteherviselés alkotmányi követelménye (70/I. szakasz) mind a közterhek arányos vállalását, mind azok célszerű, átlátható és lelkiismeretes, felelősségteljes felhasználását is előírja a jogállamiság keretei között.
A közterhek alakulásában közrehatnak egyrészt állami közvetlen feladatok fedezését szolgáló tényezők, de másrészt olyan alkotmányos költségtényezők is, amelyeket alkotmányosan védett társadalmi érdekek állami biztosítására, vagy egyes rétegek által vállalt társadalmi szintű többletterhek kiegyenlítésére kell fordítani. Noha a cél az állam másodlagos elosztó szerepének minimálisra csökkentése a piacgazdaságban, mégsem lehet a szociális piacgazdaságban ettől teljesen eltekinteni, noha az állami pénzeszközök új módszerű, hatékonyabb elosztása, kizárólag tényleges és jogos igények támogatása, a felesleges kiadások megszüntetése nyilván fontos közérdek.
Feladatként a társadalmi terhek forrásainak biztosítása között az iparfejlesztés, a piac megteremtése, a természeti erőforrásokkal való hatékony és kímélő gazdálkodás mellett tényezőként jelentkezik a társadalom emberi tényezőjének ,,újratermelése'' is. Az Alkotmánybíróság határozata is rámutat, hogy a szociális biztonságot a jelenlegi rendszerben nem a felhalmozott javak értékálló tőkésítése, hanem a mindenkori termelő népesség tehervállalása biztosítja és fogja biztosítani a jövőben is. Még a felhalmozott tőke sem tud termelni emberi közreműködés nélkül. Az Alkotmány 15., 16., 66. (2), 67. (1) és (3) szakaszai ezért írják elő a családok, a szülők, az ifjúság fokozott alkotmányos védelmét, a törvényalkotóra bízva, hogy a támogatás és védelem rendszerét kialakítsa, szabályozza. Külön utal az Alkotmány 70 (2) szakasz arra, hogy az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedéseket kell a törvényhozónak tennie, míg a 70/B. szakasz a termelésben részt vevők megfelelő jövedelemhez, pihenéshez való jogát rögzíti (és közvetve tiltja annak közcélra való aránytalan igénybevételét, elvonását).
Ha mindezen alkotmányos intézkedéseket összhangban szemléljük azzal, hogy jelenlegi jogrendünk a szülőket kötelezi gyermekeik tartására, taníttatására, nevelésére, és hogy ezen terhek szigorúan anyagi része kifejezett társadalmi célt szolgál, ha figyelembe vesszük, hogy a jövő nemzedék ellátásában, eltartásában a társadalom különböző rétegei egyenlőtlenül vesznek részt, s hogy e terhek annál jelentősebb esélyegyenlőtlenséget okoznak a gyermeket ellátóknak, minél igényesebben, minél célszerűbben tesznek eleget szülői eltartói feladataiknak, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a jelenleg tárgyalt, a gazdasági stabilizációt mint helyes és szükséges társadalmi célt szolgáló törvénycsomag a családvédelem és esélyegyenlőség, valamint a társadalmi reprodukció terheinek arányos viselése szempontjából távolról sincs összhangban az idézett alkotmányos elvekkel és rendelkezésekkel.
Az Alkotmánybíróság nem kívánja megkötni a törvényalkotó kezét a helyes megoldások keresésében, de fel kell hívnia, a határozatban foglaltnál kifejezettebb formában, a jogalkotót arra, hogy csak az alkotmányos, a társadalom erkölcsi és szociális igazságossági érzékének megfelelő megszorító megoldások kiválasztása, megkövetelése esetén számíthat arra a társadalmi egyetértésre és együttműködésre, ami a reformok sikerének nélkülözhetetlen előfeltétele. A jelenlegi szociális ellátási rendszer lehet elavult, tartalmazhat visszásságokat, nyújthat felesleges támogatást is helyenként, de egészében ma is távol áll attól, hogy a társadalmi reprodukció terheinek egyenlő viselését biztosítsa. Távlatilag ma is a társadalmi egyensúly folyamatos romlásának irányába hat, és a társadalom minőséget is rontja hosszú távon. Nem túlkedvezményezi a népesség reprodukcióját vállaló réteget összességében, hanem az alkotmányosan elvárható szintnél kevésbé támogatja.
Úgy tűnik, hogy a jelenlegi ,,csomagtörvény'', ahelyett, hogy ígérete szerint a stabilizáció irányába hatna, e különbségeket még fokozza, hisz az utódnevelés feltételeit többszörösen elnehezíti. Eddig megjelent rendelkezései hosszú távon kifejezetten ellentétesek a társadalmi-gazdasági stabilizáció igényével és céljával. A jogalkotónak legalábbis a hosszú távú rendezés elfogadható tervét a társadalom elé kellene tárnia ahhoz, hogy akár csak a jelenlegi hátrányos megkülönböztetések fenntartását is indokolni tudja. Azok súlyosbítása, kivált a költségvetés egésze szempontjából elenyésző számszerű megtakarítások látszólagos előnyei kedvéért, az Alkotmány betűjével és szellemével aligha hozható összhangba. Az Alkotmánybíróság döntése a jogalkotónak a hiányzó összhang megteremtésére módot ad. Indokolt e lehetőségre mint szükségességre a figyelmet külön is felhívni.
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás