GK BH 1995/43
GK BH 1995/43
1995.01.01.
I. A szerződés megtámadására vonatkozó jognak a szerződésből eredő követeléssel szembeni kifogás útján való érvényesítését a szerződés írásbeli megerősítése vagy a megtámadásról egyébként írásban történt lemondás csak akkor zárja ki, ha egyértelműen megállapítható, hogy a szerződés miatt sérelmet szenvedő fél tud a megtámadás jogáról, és ennek ellenére a szerződés fenntartását választja [Ptk. 236. § (3) és (4) bek.].
II. A szerződés megtámadására vonatkozó egyes rendelkezések alkalmazásánál irányadó szempontok [Ptk. 210. § (1)–(3) bek., 236. § (3) és (4) bek.].
A felperes és az E. Kisszövetkezet 1989. február 28-án előszerződést kötöttek az N. könyvsorozat kiadásával kapcsolatban. 1989. március 29. napján pedig a felperes és a B. Kiadó között együttműködési megállapodás jött létre a sorozat 19 kötetének közös vállalkozás keretében történő kiadására vonatkozólag, amelynek aláírásával az E. Kisszövetkezettel kötött előszerződés - a megállapodás 15. pontja szerint - "érvénytelen és hatálytalan" lett.
Az 1989. március hó 29-én kötött együtt működési megállapodás szerint a felperes a B. Kiadó rendelkezésére bocsátja a könyvsorozat külön leltárban rögzített mintegy 10 000 db első kötetét, valamint a meglevő - az I. számú mellékletben felsorolt - nyomdászati és kötészeti segédanyagokat, amelyek együttesen képezik a felperes "tőkehozzájárulását a közös vállalkozáshoz" (2. pont), továbbá átadja a B. Kiadónak a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatósága vonatkozó kiadási engedélyét (5. pont). A B. Kiadó vállalta a kötetek megjelentetésével kapcsolatos valamennyi kiadói és terjesztői tevékenység elvégzését (3. pont). A felek megállapodtak abban, hogy az egyes kötetek bruttó bevételéből 20%, de legkevesebb 10.000.000,-Ft a felperest, a fennmaradó rész a B. Kiadót illeti meg (7. pont), és a 10 pontban rendelkeztek a reprint kiadás kolofonjának szövegéről. Az együttműködési megállapodás 12. pontjában a B. Kiadót fenntartó E. Kisszövetkezet úgy nyilatkozott, hogy, jelenleg átszervezés alatt áll; a jelen szerződésből fakadó jogokat és kötelezettségeket a létrejövő kft. megalakulása napjától átvállalja és magára kötelező érvénnyel viseli".
A felperes és az alperes 1989. december hó 20. napján írtak alá együttműködési megállapodást, amelynek 1. pontjában megállapították, hogy az 1989. március 29-én kelt együttműködési megállapodásban megegyeztek a sorozat 19 kötetének megjelentetésében, s az 1. és 2. kötet kiadása során szerzett tapasztalatokra tekintettel korábbi megállapodásukat "módosítják, illetve pontosítják". A felperes kijelenti, hogy a "a B. Kiadó rendelkezésére bocsátott 11 120 db első kötetet együttműködési hozzájárulásnak tekinti és ezen a jogcímen átadja a B. Kiadónak térítés nélkül" [1. a) pont]. A felperest az első két kötet után kötetenként 10.000.000,-Ft, a 3., 4. és 5. kötet után kötetenként 5.000.000,-Ft illeti meg [1. c), illetőleg d) pont], a 6., 7. és 8. kötetet pedig a B. Kiadó 1991-ben jelenteti meg, és a felperes részére 1991. november hó 30. napjáig kötetenként 5.000.000,-Ft-ot fizet [1. e) pont]. A megállapodás 2. pontjában a felek megegyeztek abban, hogy az ezt követő kötetek kiadása és a felperest megillető rész újbóli meghatározása érdekében külön megállapodást kötnek. A 3. pontban az alperes nyilatkozott arról, hogy "a teljes jogutódja a B. Kft.-nek, mellyel az eredeti szerződés köttetett". Ezt követően a felek közös nyilatkozatot tettek, amely szerint "a korábban kötött együttműködési megállapodás a továbbiakban okafogyottá vált".
A felperes 1992. október hó 9. napján - az említett előszerződésre és együttműködési megállapodásokra hivatkozva - 15 000 000,-Ft és kamatai megfizetése iránt keresetet terjesztett elő az alperessel szemben. Keresetében előadta, hogy az alperes az 1-5. kötet után őt megillető összegeket megfizette, a 6., 7. és 8. kötet után járó összesen 15.000.000,-Ft átutalásáról azonban - bár tartozásának fennállását elismerte és a fizetésre ígéretet tett - felszólítás ellenére sem gondoskodott. Keresetéhez csatolta az alperes elnök-vezérigazgatója által a felperes igazgatójához intézett, 1991. november 28-án kelt levelet, amely - utalva az év végén lejáró együttműködési megállapodás megújításának szükségességére - a következőket is tartalmazza. "A 8. kötettel lejárt szerződés pénzügyi feltételeit természetesen teljesítjük. A szerződésben szereplő összeg átutalásáról gondoskodunk." Mellékelte a felperesnek az alpereshez 1991. december 5-én írt levelét is, amely szerint a felperes - amennyiben az alperes tartozását nem rendezi - a "kiadási jog megosztását" megszünteti, s teljes mértékben maga kíván gondoskodni a lexikon kiadásáról. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. előadta, hogy az E. Kisszövetkezet megszűnt; a felperes - az 1989. március 29-én kötött megállapodás megszűnése folytán - keresetét csak 1989. december 20-i együttműködési megállapodásra alapozhatja, ez viszont a Ptk. 201. §-ának (1) és (2) bekezdésébe ütközik, s ezért érvénytelen. Ezzel kapcsolatban az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes az alperestől kapott 35.000.000,-Ft-ért csak 10.000 db első kötetet szolgáltatott a lexikonból, amelynek 80%-a volt használható, az alperesre hárult az átárazás. Nyomdászati és kötészeti segédanyagokat a felperes nem adott át, és a felperesnek nem volt a lexikonra vonatkozó olyan vagyoni értékű joga, amelyért ellenszolgáltatásra tarthatna igényt. A Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatósága által kiadott engedélyezési lapok, amelyeket a felperes az alperesnek átadott, csak az 1. és a 2., illetőleg az 1. kötetre voltak érvényesek, de ezeknek sincs már jelentőségük, mert az engedélyezési rendszer és a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatósága 1990. évben megszűnt. Ilyen körülmények között az együttműködési megállapodás megkötésének időpontjában a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között feltűnően nagy volt az értékkülönbség.
Az alperes ellenkérelméhez csatolta a felpereshez intézett, 1991. december 6-án és 9-én kelt leveleket, amelyekben a sorozat kiadási jogát bizonyító okiratok megküldését kérte, valamint a felperes 1991. december 9-i válaszát. Ez - többek között - arra utal, hogy a "minisztériumi engedélyezés megszűnt, illetve igazgatói hatáskörbe került. A kiadói jog fogalmának tisztázatlansága ellenére létezik egy "bevett" gyakorlat, s ilyen alapon sérelmezni is lehet nem korrekt eljárásokat." Az alperes mellékelte továbbá a felperesnek 1991. december 11-én írt levelét. Az utóbbi levélben az alperes arra hivatkozott, hogy a sorozattal kapcsolatos - a felperestől kapott - dokumentáció alkalmatlan a fizetési kötelezettségének megalapozásához, további fizetést ezért nem teljesít, s a már kifizetett összegekből 10.000.000,-Ft visszafizetését kéri, kamataival együtt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és a felperest az eljárási illeték, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a felek a sorozat kiadására vonatkozólag vállalkozási szerződést kötöttek (Ptk. 389. §), amelynek folytán a feleket a szolgáltatás teljesítése, illetve az ellenszolgáltatás megfizetésének kötelezettsége terhelte. A felperes azonban a 6., 7. és a 8. kötetek kiadásával kapcsolatban nem teljesített szolgáltatást, mert a kötetek kiadásának időpontjában a kiadáshoz engedélyre már nem volt szükség, s a kiadásra vonatkozólag a felperest vagyoni értékű jogok nem illették meg. A kiadás minden költségét az alperes viselte. Az 1989. december hó 20. napján kötött megállapodás 1. e) pontja tehát, amelyen a felperes keresete alapul, semmis. A bíróság ítéletének indokolása hivatkozott a Ptk. 234. §-ának (1) bekezdésére, valamint - a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéseinek részbeni érvénytelensége tekintetében - a Ptk. 239. §-ának (2) bekezdésére.* A semmis szerződési kikötésre alapozott keresetet ezeknek megfelelően - az ítélet indokolása értelmében - el kellett utasítani.
Az első fokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezést, az alperes pedig - a perköltség összege tekintetében - csatlakozó fellebbezést terjesztett elő. A felperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatását, és az alperes - keresetének megfelelő - marasztalását kérte. Előadta, hogy a felperes választotta ki a sorozatot kiadásra, ahhoz megszerezte a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának engedélyét, kialakította a szöveg átalakításának koncepcióját, elvégezte a sorozat műszaki tervezését, sőt ki is nyomtatta az első kötetet. Ezek ismeretében kötötte meg a felperes és az alperes az 1989. március hó 29. napján kelt megállapodást, amelynek alapján a felperes átadta a kiadási jogot és az első kötet meglevő példányait az alperesnek. Az újabb, 1989. december 20-i megállapodásban a kiadási jog átadásáról nem volt szó, mert ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a Kiadói Főigazgatóság engedélyezési joga 1990. évtől megszűnik, de egyébként is az engedély a sorozatra vonatkozott; az első két kötet megjelenése után más kiadó már nem adhatta volna ki a többi kötetet. A fellebbezés hivatkozott arra, hogy az alperes a további kötetek kiadása során is a felperes által kialakított műszaki paramétereket alkalmazta, a köteteken a felperes nevét feltüntette, az 1-5. kötetek után a felperes részére járó összegeket megfizette, és tartozását a 6., 7. és a 8. kötetekkel kapcsolatban is elismerte. A felperes neve adott garanciát a lexikon vásárlói számára a további kötetek megjelenésére. Ilyen körülmények között az alperes hivatkozása a megállapodás semmisségére alaptalan, de egyébként sem lehet a 6., 7. és a 8. kötetek kiadására vonatkozó szerződési kikötést semmissé nyilvánítani, hiszen a sorozat kötetei "egymásra épülnek". A fellebbezés végül kifejti, hogy a 6., 7. és 8. kötetek után a felperes részére kikötött kötetenként 5.000.000,-Ft a felperes álláspontja szerint miért nem tekinthető túlzottnak.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest a felperes részére 15.000.000,-Ft és kamatai, valamint 300.000,-Ft perköltség megfizetésére kötelezte azzal, hogy a keresetre és a fellebbezésre le nem rótt illetéket az állam viseli. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, de abból téves jogi következtetésre jutott. A felperes és az alperes az 1989. december hó 20. napján kelt együttműködési megállapodással módosították az 1989. március 20-án kötött együttműködési megállapodást. A megállapodásokban - amelyek nem a Ptk. 389. §-ában meghatározott vállalkozási szerződések voltak, hanem a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése alapján kötött, önállóan nem nevesített szerződések - a felperes vállalta a kiadói jog, illetve a kiadáshoz szükséges engedély megszerzését, és azt az alperes rendelkezésére bocsátotta, amellett nyomdászati és kötészeti segédanyagot és 10.000 kötetet is biztosított az alperesnek, továbbá hozzájárult nevének feltüntetéséhez. Ezek ellenében vállalta az alperes a fizetési kötelezettséget; a szerződés ezért nem ütközik a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdésébe, és így nem semmis. A jogerős ítélet indokolása szerint alaptalan az alperesnek a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére hivatkozása is. Ez ugyanis nem a szerződés semmisségét eredményezi, hanem - a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében foglalt egyéves határidőn belül a szerződés megtámadására ad alapot. A megtámadási határidő a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor, ha pedig a teljesítés részletekben történik, az első teljesítéskor kezdődik [Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének c) pontja]. Az alperes ezért a 3., 4. és 5 kötet után - az 1989. december hó 20. napján kelt megállapodás szerint - a felperest megillető összegek megfizetésétől számított egy éven belül élhetett volna a megtámadás jogával, de ezzel a jogával nem élt.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítélete hivatkozik arra is, hogy a megtámadásra jogosult a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogás útján a megtámadási jogát akkor is érvényesítheti, ha a megtámadási határidő már eltelt [Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése]. A 236. § (4) bekezdése azonban kimondja, hogy a megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést írásban megerősíti, vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond. Az alperesnek a felpereshez intézett, 1991. november 28-án kelt levele pedig a perbeli követelésre a tartozást elismerte, és annak teljesítésére ígéretet tett; ez a levél a szerződés megerősítését jelenti, amelynek folytán az alperes megtámadási joga kifogásként is megszűnt. Mindezekre figyelemmel az alperes - a Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése alapján - köteles a felperesnek a szerződésben kikötött egyébként általa a Ptk. 242. §-a szerint elismert - ellenértéket megfizetni.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, továbbá a perköltség megfizetésére kötelezését kérte. Az alperes előadta, hogy az 1989. március 29-én kelt megállapodás nem a felperes és az alperes között jött létre, hanem az E. Kisszövetkezet keretében működő B. Kiadó és a felperes kötötték meg a megállapodást; ebben az időpontban az alperes még nem is létezett. Az E. Kisszövetkezet jogutód nélkül szűnt meg; erre vonatkozólag csatolta az E. Kisszövetkezet felszámolásának befejezéséről szóló, az elsőfokú bíróság által hozott végzést. Ezekre figyelemmel az 1989. december 20-án kelt megállapodás l. pontja, amelynek értelmében az 1989. március 29-én kötött megállapodás a felperes és az alperes megállapodását tartalmazza, jogi tévedést jelent. Jogi tévedés a feleknek az 1989. december 20-i megállapodásban tett közös nyilatkozata is, hogy a korábban kötött1989. március 29-én kelt - együttműködési megállapodás a továbbiakban okafogyottá vált, hiszen ez a megállapodás nem a felperes és az alperes közötti szerződés. A felperes és az alperes között az 1989. december 20-i megállapodáson kívül semmilyen szerződéses kapcsolat nem keletkezett, ebben pedig a felperes által hivatkozott szolgáltatások (műszaki paraméterek, kiadói engedély, névhasználat rendelkezésre bocsátása) nem szerepelnek; a felperes az 1. kötet birtokában levő példányait is a B. Kiadónak. s nem az alperesnek adta át.
A felülvizsgálati kérelemben az alperes hivatkozott arra, hogy a per elbírálásának szempontjából nincs jelentősége annak, mennyiben jelentett garanciát a felperes neve a sorozat további köteteinek megjelentetésére; a 6., 7. és 8. köteteken egyébként a felperes nevét csak "adminisztrációs figyelmetlenség" folytán tüntették fel. Mindezek alapján az 1989. december hó 20. napján kelt együttműködési megállapodás szerint a felperes nem vállalt és nem is teljesített szolgáltatást az alperes részére; az alperes - a tőle a perben követelt 15.000.000,-Ft-on kívül - 35.000.000,-Ft-ot a felperesnek csak azért utalt át, mert az E. Kisszövetkezetben és az alperes részvénytársaságban ugyanazok a természetes személyek voltak érdekeltek. Az alperes kifejtette azt is. hogy a felpereshez intézett, 1991. november hó 28. napján kelt levél a tartozás elismerése folytán nem jelenti a szerződés megerősítését, s ezzel a szerződés megtámadására vonatkozó jog elenyészését. A tartozás elismerése ugyanis a tartozás jogcímét nem változtatja meg, csupán annak bizonyítása terheli az elismerőt, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen [Ptk. 242. §-ának (1) bekezdése). A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Utalt arra, hogy bár a szerződésekben az alperes neve eltérően szerepel, a szerződések nem vitásan a felperes és az alperes között jöttek létre. Mellékelte az elsőfokú bíróság, mint cégbíróság cégkivonatát, amely - többek között - azt tartalmazza, hogy az alperesnek a B. Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság a jogelőde volt; a felperes előadása szerint ennek a korlátolt felelősségű társaságnak tulajdonosa volt az E. Kisszövetkezet is.
Az ellenkérelem hivatkozott arra is, hogy jelenleg is működik egy B. Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság. Ennek az alperes nevével való azonossága tévedésre és megtévesztésre alkalmas, s jelenleg a sorozat előfizetési díjait a korlátolt felelősségű társaság számlájára gyűjtik. Az alperes részvénytársaságban és a B. Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaságban részben azonos természetes személyek érdekeltek, és az alperes jelenleg is használja a "B. KIADÓ" megnevezésű körbélyegzőt a társasági formára utalás nélkül.
A felülvizsgálati tárgyaláson az alperes felülvizsgálati kérelmét és a felperes ellenkérelmét fenntartotta.
A felülvizsgálati kérelem - az alábbiak szerint - alapos.
A felperes és az alperes 1989. december 20. napján együttműködési megállapodást írtak alá. Ebben megállapították, hogy az 1989. március 29-i együttműködési megállapodásban megegyeztek a sorozat 19 kötetének megjelentetésében, rendelkeztek e megállapodás módosításáról, és olyan nyilatkozatot tettek, amely szerint a korábban 1989. március 29-én - kötött megállapodás "a továbbiakban okafogyottá vált". Az alperes ezeket a szerződési nyilatkozatokat - jogi tévedés címén - arra hivatkozva támadta meg, hogy az 1989. március 29-i megállapodás nem a felperes és az alperes, hanem a felperes és az időközben felszámolás következtében megszűnt E. Kisszövetkezet között jött létre, amelynek az alperes nem jogutóda.
A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése szerint, aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, szerződési nyilatkozatát akkor támadhatja meg, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. A Ptk. 210. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy jogi kérdésben való tévedés címén a szerződési nyilatkozatot abban az esetben lehet megtámadni, ha a tévedés lényeges volt, és munkakörében eljáró jogi szakértő a feleknek együttesen adott a jogszabályok tartalmára nézve nyilvánvalóan téves tájékoztatást. A Ptk. 210. §-ának (3) bekezdése pedig bármelyik fél részére lehetővé teszi a szerződés megtámadását, ha a felek a szerződéskötéskor ugyanabban a téves feltevésben voltak.
Az iratokból megállapíthatóan az 1989. március 29-én kelt együttműködési megállapodást valóban nem a felperes és az alperes, hanem a felperes és az időközben megszűnt E. Kisszövetkezet keretében működő B. Kiadó írták alá. Az E. Kisszövetkezet - felszámolás eredményeképpen - jogutód nélkül szűnt meg. Az alperes említett szerződési nyilatkozatainak megtámadása ennek ellenére nem megalapozott.
Az alperes sem állítja, hogy a tévedést munkakörében eljáró szakértőnek jogszabály tartalmára vonatkozó téves tájékoztatása okozta, ezeknek a feltételeknek a hiányában pedig a szerződési nyilatkozatjogi kérdésben való tévedés címén - a Ptk. 210. §-ának (2) bekezdése alapján - nem támadható meg. Nem megalapozott a szerződési nyilatkozatnak a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerinti megtámadása sem, mert az 1989. december hó 20. napján aláírt együttműködési megállapodás 3. pontjában az alperes nyilatkozott arról, hogy "teljes jogutódja a B. Kft-nek, mellyel az eredeti szerződés köttetett". Ilyen tényállás alapján az alperes által hivatkozott tévedést abban a kérdésben, hogy az 1989. március 29. napján kelt megállapodást a felperessel az alperes kötötte meg, nem okozhatta és nem is ismerhette fel a felperes.
A perben rendelkezésre álló adatok kizárják azt is, hogy az 1989. március 29-i megállapodást kötő személyek tekintetében a felek - az 1989. december 20-i szerződés megkötésekor - ugyanabban a téves feltevésben voltak, s ezért a szerződési nyilatkozatokat az alperes a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdése alapján sem támadhatja meg. Az alperes részvénytársaságnak ugyanis tudnia kellett, hogy nem jogutóda az 1989. március 29-i megállapodásban szerződő félként részt vevő E. Kisszövetkezetnek. Ezt támasztja alá az is, hogy az "E" Kisszövetkezet elnöke, majd pedig felszámolója és az alperes részvénytársaság elnök-vezérigazgatója azonos személy volt.
Mindezekre figyelemmel helyes a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletének az a megállapítása, hogy a felperes és az alperes az 1989. december hó 20. napján kelt együttműködési megállapodással módosították az 1989. március 29-i megállapodást, mert az 1989. december 20-i megállapodásban erre vonatkozólag az alperes részéről tett nyilatkozatok megtámadása, megalapozatlan.
Helytálló a jogerős ítéletnek az a megállapítása is, hogy az 1989. március 29-i és december 20-i megállapodásokkal a felperes és az alperes - a Ptk. 200. §-a (1) bekezdésének megfelelően - nem nevesített szerződést kötöttek, amelyben a felek - kölcsönösen - szolgáltatásra, illetőleg ellenszolgáltatásra vállaltak kötelezettséget. Ezek a szerződések nem ütköznek jogszabályba, és ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján nem semmisek. Egymagában véve az ellenszolgáltatás kikötésének hiánya egyébként sem eredményezné a szerződés semmisségét,
Az alperes a felperessel kötött együttműködési megállapodásokat ugyanakkor megtámadta arra hivatkozással is, hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy volt az értékkülönbség. Helyesen állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletében, hogy az alperes a Ptk. 236. §-ának (1) és (2) bekezdésében a szerződésnek az említett jogcímen való megtámadására megállapított határidőket elmulasztotta. Téves azonban a jogerős ítélet abból a szempontból, hogy az alperes a szerződés megtámadására vonatkozó jogát a szerződésből eredő követeléssel szemben már kifogás útján sem érvényesítheti.
A Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése szerint a megtámadásra jogosult a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogás útján akkor is érvényesítheti megtámadási jogát, ha a megtámadási határidő már eltelt. Ez a jog csak akkor szűnik meg, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést írásban megerősíti vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond [Ptk. 236. §-ának (4) bekezdése]. Az utóbbi rendelkezést a bírói gyakorlat "szigorúan" értelmezi, a megtámadási jog megszűnését tehát csak abban az esetben ismeri el, ha egyértelműen megállapítható, hogy a szerződés miatt sérelmet szenvedő fél tud a megtámadási jogáról, és ennek ellenére a tett, amely szerint a sorozat 8. kötetével lejárt szerződés pénzügyi feltételeit teljesíti, s gondoskodik a szerződésben szerződés fenntartását választja.
Tény, hogy az alperes a felpereshez intézett, 1991. november 28-án kelt levelében olyan nyilatkozatot szereplő - a felperes keresetében érvényesített - összeg átutalásáról. A jogerős ítélet indokolása sem utal azonban arra, hogy az alperes a szerződés megtámadására vonatkozó jogáról tudva, annak ellenére választotta a szerződés fenntartását. A per egyéb iratai - az alperes 1991. december 6-án és 9-én, továbbá a felperes 1991. december 5-én és december 9-én kelt levelei - pedig arra utalnak, hogy az alperes az említett - 1991. november 28-án kelt - nyilatkozatának megtételekor nem ismerte a felperes által részére átadott, a sorozat kiadásával kapcsolatos engedélyek vagyoni értékét, amelynek a felek szolgáltatásainak arányossága, illetve aránytalansága, s ezzel a szerződésmegtámadási jog fennállása szempontjából alapvető jelentősége van.
Jelenleg nincs alap ezért annak egyértelmű megállapítására, hogy az alperes a szerződés megtámadására vonatkozó jogáról tudva, annak ellenére választotta a szerződés fenntartását. A jogerős ítélet tehát, amely szerint az alperes - 1991. november 28-án kelt nyilatkozata miatt - megtámadási jogát kifogás útján sem érvényesítheti, iratellenesen, illetőleg okszerűtlenül megállapított tényálláson alapul, és ennek folytán jogszabálysértő.
További széles körű bizonyítás szükséges ugyanakkor annak eldöntéséhez, hogy a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága - a szerződés megkötésének időpontjában - valóban fennállt-e, és amennyiben igen, úgy erre hivatkozva az alperes a felperes keresetével szemben milyen összeg erejéig érvényesíthet a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése alapján kifogást. Mivel ilyen bizonyítás felvételére a felülvizsgálati eljárásban - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel - nincs lehetőség, a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság és az elsőfokú bíróság ítéletét - a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felülvizsgálati eljárásban felmerült költség összegét - a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti ügyvédi munkadíjat -, továbbá az alperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-a (3) bekezdésének megfelelően csupán megállapította. A felülvizsgálati eljárási illeték összegét az 1990. évi XCIII. törvénynek az 1993. évi LXXV. törvénnyel módosult, de az ügyben még irányadó 48. § (1) bekezdése és 51/A. §-a alapján határozta meg, figyelembe véve azt is, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelemre 500,-Ft illetéket már lerótt. A felmerült költség és illeték viseléséről az új határozatot hozó bíróság fog dönteni. (Legf. Bír. Gfv. X. 33. 408/1993. sz.)
* A Ptk. 239. §-ának (2) bekezdése - e § szövegének az 1993. évi XCII. tv. 9. §-ával 1993. november 1. napjával történt megállapítása során - elmaradt.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás