BK BH 1995/450
BK BH 1995/450
1995.08.01.
I. A magyar nyelvet nem ismerő vádlott ellen indított eljárásban a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vádiratot az általa ismert nyelven tanulmányozhassa; ennek az elmulasztása ún. relatív eljárási szabálysértés, amely akkor eredményezi az ítélet hatályon kívül helyezését, ha ezáltal a terhelt a védekezéssel kapcsolatos törvényes jogait nem gyakorolhatta és az az ítéletet lényegesen befolyásolta [Be. 6. § (2) bek., 8. § (1) bek., 261. § (1) bek., 181. § (1) bek.].
II. A gáz-, illetve riasztófegyver nem minősül lőfegyvernek, így ezek használata nem alapozza meg a rablás ,,fegyveresen'' történt elkövetés szerinti minősítését [Btk. 137. § 3. pont, 321. § (3) bek. a) pont, 115/1991. (IX. 10.) Korm. 34. § (1) bek. a) pont].
A városi bíróság az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottakat 3 rb. - társtettesként - fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 6-6 évi fegyházbüntetésre ítélte, és őket mellékbüntetésül a Magyar Köztársaság területéről kiutasította.
A tényállás szerint a vádlottak az orosz nyelvet jól beszélő litván állampolgárok. 1993. február 23-án késő este a III. r. vádlott rokonának tulajdonában levő személygépkocsival léptek be a Magyar Köztársaság területére a közúti határátkelőhelyen. A vádlottakkal egyidejűleg lépett be az országba a nyomozás során felderítetlenül maradt felségjelű és rendszámú személygépkocsi is, több olyan utassal, akiknek kilétét a nyomozás során nem lehetett megállapítani. Mindkét személygépkocsi Ny. felé haladt a főútvonalon, amikor a közeli útszakaszon a menetirányukhoz képest ellentétes oldalon levő parkolóban egy egyedül parkírozó személygépkocsit vettek észre. A gépkocsit az ukrán állampolgárságú I. r. sértett vezette, aki azért állt meg, hogy a szélvédőről a havat letakarítsa.
A személygépkocsiban utasként tartózkodott két, ugyancsak ukrán állampolgárságú személy is, akik Magyarországról hazafelé igyekeztek. Annak ellenére, hogy a vádlottak menetirányához képest közelebb eső jobb oldali részen is parkoló volt, a vádlottak a személygépkocsijukkal közvetlenül a sértett személygépkocsija elé hajtottak egyidejűleg ugyanebből az irányból a másik személygépkocsi a sértett személygépkocsija mögé úgy állt be, hogy a két érkező autó az ott parkírozó sértett személygépkocsiját közrefogta. A két autó egyidejű érkezése miatt a gyanút fogó sértettnek sikerült ugyan a saját személygépkocsijába sietve beülnie és a személygépkocsit belülről bezárnia, de a helyszínről elhajtani már nem állt módjában.
A sértett személygépkocsijával szemközt leálló személygépkocsiból az I. r., a II. r. és III. r. vádlottak kiszálltak a sértett gépkocsijához menve az I. és a III. r. vádlottak a vezetői ülés felöli oldalon álltak meg, a sértett fejénél az ablakot fegyverrel, illetve annak látszó tárggyal megkocogtatták, orosz nyelven felszólították az ajtó kinyitására és pénzének az átadására, miközben a feje közvetlen közelében tartották a pisztolynak látszó tárgyat. Eközben a II. r. vádlott a vezető mellett elöl ülő II. r. sértettet fenyegette és motozta meg, azután a hátsó ülésen ülő III. r. sértett homlokához ő vagy egy másik társa pisztolyt tartott, a nyakában nyakláncot keresett, majd ennek eredménytelensége után őt is megmotozták. A vádlottak fenyegető, együttes fellépésének a hatására a három sértett a személygépkocsi ajtajait kinyitva, semmi ellenállást nem tanúsítva tűrték azt, hogy ruházatukat a vádlottak átkutassák és értékeiket elvegyék.
A sértettek személygépkocsija mögött leálló másik személygépkocsiból is szálltak ki személyek, akik ugyanezen idő alatt a vádlottak által az I. r. sértettől megszerzett kulcs segítségével a személygépkocsijának a csomagtartóját kinyitották és abban értékek után kutattak, a sértettekhez azonban ők nem mentek oda.
Az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak a sértettek megmotozásának eredményeként az I. r. sértett zsebéből 1500 forint készpénzt, a jobb első ülésen ülő II. r. sértett dzsekijének belső zsebéből 40 dollár készpénzt magukhoz vettek, amelyből a II. r. vádlott a sértett kérésére 10 dollárt végül visszaadott. A pénz megszerzését követően a II. r. vádlott a csomagtartónál tartózkodókhoz "megtaláltam a dollárt" kijelentést intézett.
A csomagtartóban végzett kutatás során a másik személygépkocsi utasai - akiknek a kiléte a nyomozás során nem vált ismertté - eltulajdonították az I. r. sértett csomagtartójában elhelyezett 500 forintot érő gépkocsi-lábpumpát, valamint a II. r. sértett egyik táskáját a benne levő személyes útiholmijaival, piperetárgyaival, élelmiszerrel, valamint 30 000 forint összegű készpénzt tartalmazó pénztárcájával. A készpénz egy része, 3000 forint összeg a III. r. sértett tulajdona volt. A készpénzen kívül eltulajdonított holmik értéke 3000 forintot tett ki.
A bűncselekmény elkövetése után távozásuk előtt a sértett személygépkocsijának a bal hátsó kerekét az elkövetők kiszúrták, majd előbb az eljárás során ismertté nem vált személygépkocsi, közvetlenül ezután - a feljelentés esetére a sértetteket megöléssel fenyegető - I., II. és III. r. vádlottak személygépkocsija a helyszínről eltávozott. A két autó közvetlenül egymás után Ny. felé, ugyanabba az irányba szinte egyidejűleg távozott el.
A bűncselekménnyel az I. r. sértettnek 2000 forint, a III. r. sértettnek 3000 forint, míg a II. r. sértettnek 30 000 forint és 30 USD összegű kára keletkezett, amely károk az eljárás során nem térültek meg. Az I. r. sértettnek a rongálással további 1600 forint kára keletkezett, amely nem térült meg.
Az ítélet ellen a vádlottak és védőjük jelentettek be fellebbezést felmentés érdekében, amit a másodfokú tárgyaláson is fenntartottak, a bizonyítottság hiányára alapozottan. A megyei főügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A megyei bíróság az ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a "fegyveresen" elkövetett megállapítást mellőzte.
I. A felülbírálat során a bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem gondoskodott a vádlottaknak a védekezéshez és az anyanyelv használatához való jogai maradéktalan érvényesüléséről, mert a rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan az előzetes letartóztatásban levő vádlottak részére kizárólag a magyar nyelvű vádiratot kézbesítette az elsőfokú bíróság, s ennek következtében a vádlottak a vádirat tartalmát csak úgy ismerhették meg, hogy azt részükre a védő által felkért tolmács lefordította. A Be. 6. §-ának (2) bekezdése szerint a hatóságok kötelesek biztosítani, hogy a büntetőeljárás alá vont személy a törvényben meghatározott módon védekezhessék, a Be. 8. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint pedig a magyar nyelv nem tudása miatt senkit sem érhet hátrány. Az említett alapelvnek a büntetőeljárás minden szakaszában maradéktalanul érvényesülnie kell.
A vádemelésnek a büntetőeljárásban kiemelkedő jelentősége van, mert a Be. 9. §-ának (2) bekezdésében írtakból következően ezen alapul a bírósági eljárás megindulása, amelynek egyben a kereteit is meghatározza. A büntetőeljárásban a vádemelés a vádiratnak a bírósághoz való benyújtásával történik [Be. 146. § (1) bek.].
A Be. előbb említett rendelkezéseiből következően a magyar nyelvet nem tudó terhelt ellen folyó eljárásban a bíróságnak kötelezően gondoskodnia kell a vádiratnak a vádlott anyanyelvére vagy olyan nyelvre történő lefordításáról és kiadásáról, amelyet a vádlott ismer.
Ennek hiányában a törvény által egyébként biztosított védekezéshez való jog gyakorlásának a feltételei nincsenek biztosítva, és ez nyilvánvalóan nem küszöbölhető ki az ügyész által ismertetett vádiratnak a tárgyaláson - szóban - történő lefordításával. A Be. 181. §-ának (1) bekezdés értelmében ugyanis a vádlottnak a vádiratot legalább 8 nappal a tárgyalás előtt kell kézbesíteni, ami a tárgyalásra való felkészülés lehetőségét hivatott biztosítani, erre viszont csak a vádirat tartalmának a pontos ismerete mellett lehet módja a vádlottnak. Ezért a magyar nyelvet nem tudó vádlott számára már a tárgyalás előkészítése szakaszában is biztosítani kell az anyanyelv használatához való jogot. Ennek megsértése azonban a hatályos Be. szerint nem ún. abszolút eljárási szabálysértés, ezért a Be. 261. §-ának (1) bekezdése értelmében csak abban az esetben eredményezheti az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését, ha azt lényegesen befolyásolta. Mind a nyomozás során, mind az ügyészi szakban biztosítva volt a vádlottak részére tolmács részvételével a fenti alapelv érvényesülése. E tekintetben a megyei bíróság nem hagyhatta figyelmen kívül azt, hogy a védő által felkért tolmács a kézbesítést követően lefordította a vádiratot a vádlottak részére, valamint figyelemmel kellett lennie a következőkre is.
Az elsőfokú bíróság először 1994. január 5-én tartott az ügyben tárgyalást tolmács részvételével. Ezen a tárgyaláson kizárólag a vádlottak kihallgatására került sor. Ezt követően 1994. március 8-án az elsőfokú bíróság a tanács összetételének a megváltozására tekintettel - a Be. 197. §-a (1) bekezdésének helyes alkalmazásával - a tárgyalást elölről kezdte, amikor is a vádlottakat ismételten kihallgatta, majd két tanút hallgatott ki. A megismételt tárgyalást május 17., június 15. és augusztus 23. napján folytatta az elsőfokú bíróság. A bírósági eljárás során sem a vádlottak, sem a védőjük nem terjesztettek elő olyan bizonyítási indítványt, amelyet az elsőfokú bíróság elutasított volna. Külön kiemeli a megyei bíróság, hogy 1994. január 5-én a bizonyítás tárgyában semmiféle védelmi indítvány előterjesztésére nem került sor.
Az elsőfokú bírósági eljárás ilyen lefolyása mellett az előbbiekben részletezett eljárási szabálysértésnek az elsőfokú bíróság ítéletére nem volt kihatása, mert végeredményben a vádlottak védekezéséhez való joguknak gyakorlása ténylegesen biztosított volt, egyéb eljárási szabálysértést pedig a megyei bíróság nem észlelt. Ezért az első fokú ítélet érdemi felülbírálatának nem volt eljárásjogi akadálya.
II. A megyei bíróság az ügy érdemi felülbírálatának eredményeként a felmentésre irányuló fellebbezéseket alaptalannak találta a következők miatt.
Az elsőfokú bíróság a tényállás felderítésére vonatkozó kötelezettségének a Be. 5. §-ának (1) bekezdésében írtaknak megfelelően maradéktalanul eleget tett, az általa felvett bizonyítás lefolytatásával. Ennek során helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az ismeretlen helyen tartózkodó II. r. és III. r. sértettek nyomozás során tett tanúvallomásáról, valamint a részvételükkel lefolytatott - a felismerésre történő bemutatásról készült - jegyzőkönyveket bizonyítási eszközként használta fel. Ez az eljárás megfelel a Be. 83. §-ának (3) bekezdésében írtaknak, amely szerint a vallomás (nyilatkozat) tartalmát rögzítő okirat - a közvetlenség elvének sérelme nélkül - bizonyítási eszközként használható fel, ha a vallomást tevő nem hallgatható ki. A sértettek vallomásainak tárgyaláson történt felolvasásával az elsőfokú bíróság az ügy alapos elbírálásához szükséges bizonyítékokat hiánytalanul beszerezte, további bizonyítási indítványt az eljárás résztvevői sem terjesztettek elő.
Utal a megyei bíróság arra is, hogy törvényesen került sor az eljárás korábbi szakaszában a sértettek kihallgatásánál, valamint a felismerésre történő bemutatásnál tolmácsként közreműködő személyek kihallgatására is. A Be. 5. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis a büntetőeljárásban szabadon felhasználható minden olyan bizonyítási eszköz és bizonyíték, amely a tényállás megállapítására alkalmas lehet. A Be. 62. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van. Ezért indokolt esetben a szakértő vagy a tolmács tanúkénti kihallgatására. is sor kerülhet, mivel ezt a Be.-nek a szakértőkre, illetve tolmácsra vonatkozó rendelkezései nem zárják ki. A jelen ügyben az ismeretlen helyre költözött sértettek tanúkénti kihallgatásának és a részvételükkel elvégzett bizonyítási cselekmény lefolytatásának a körülményeivel kapcsolatban indokolt volt a tolmácsként közreműködő személyek tanúkénti kihallgatása a vádlottak védekezésére figyelemmel.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényegileg hiánytalan, amelyet azonban az iratok tartalma - az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékok - alapján a bűncselekmények elkövetésének ideje és egyetlen mozzanata tekintetében szükséges volt kiegészíteni az alábbiakkal:
- a vádlottak 1993. február 26-án - 23 óra és 23.30 perc közötti időben - követték el a bűncselekményeket,
- a vádlottak felszólítására a sértettek kinyitották a személygépkocsi - előzőleg belülről bezárt - ajtajait.
A Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írtak szerint ekként kiegészített tényállás hiánytalanná vált. Ezért a megalapozottsági hibáktól mentes tényállás a megyei bíróság számára is irányadó volt a felülbírálat során [Be. 239. § (1) bek.].
Az irányadó tényállás alapján a vádlottak bűnösségének megállapítása törvényes, mivel büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okok nem állnak fenn egyik vádlott esetében sem.
Alapvetően a bűncselekmények jogi minősítése is helyes. Az elsőfokú bíróság csupán abban tévedett, hogy a vádlottak terhére megállapított rablásokat fegyveresen elkövetett bűntettként is minősítette. Ezzel kapcsolatban a megyei bíróság arra mutat rá, hogy ennek a minősítő körülmények megvalósulása szempontjából a Btk. értelmező rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. A Btk. 137. §-ának 3. pontja szerint: "fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki lőfegyvert vagy robbanóanyagot, tart magánál". A beszerzett bizonyítékok alapján viszont nem lehetett megállapítani, hogy a vádlottaknál lőfegyver lett volna a bűncselekmény elkövetésekor. Az irányadó tényállás szerint is a vádlottaknál "pisztolynak látszó tárgy" volt. Köztudomású, hogy a gáz-, illetve riasztófegyver külső formájában nem tér a lőfegyvertől. A 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet 34. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a gáz-, illetve riasztófegyver nem minősül lőfegyvernek. Mivel a II. r. vádlottól az eljárás során gázpisztolyt foglaltak le, és a sértettek vallomása alapján sem volt egyértelműen megállapítható az, hogy valamelyik vádlottnál lőfegyver lett volna, a Btk. 321. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerinti fegyveres elkövetés megállapítása a fentebb írtakból következően nem jöhetett szóba. Ezért a megyei bíróság a bűncselekmény eszerinti minősítését mellőzte. A minősítés részbeni megváltoztatása a bűnösségi körülmények körét is érinti. A megyei bíróság mellőzte a kétszeres minősülés súlyosító körülményként értékelését, ehelyett a felfegyverkezve elkövetést kellett súlyosító körülményként értékelni. A Btk. 137. §-ának (3) pontja szerinti ugyanis felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál. Ezért a nyomozás során beszerzett fegyverszakértői vélemény szerint az élet kioltására alkalmas gázfegyver felhasználásával véghezvitt rablás felfegyverkezve elkövetettnek tekintendő, amit a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként kell értékelni. További súlyosító körülmény az útonálló módon elkövetés. Az adott esetben nem a vagyon elleni és erőszakos cselekmények, hanem a rablások elszaporodott voltát kell súlyosító körülményként értékelni. Az elsőfokú bíróság által kiszabott főbüntetések neme és mértéke a büntetésre kiható körülmények ilyen módosulása mellett is törvényes, az kellően igazodik a büntetés kiszabásánál irányadó tárgyi és alanyi tényezőkhöz, és megfelel a büntetési célnak is. Így a törvényi minimumot alig meghaladó tartamban kiszabott szabadságvesztések enyhítése nem jöhetett szóba. A külföldi állampolgárok által hasonló módszerrel elkövetett rablások is zsarolások gyakorisága miatt az általános megelőzés érdekében is a törvény szigorának az alkalmazása szükséges az ilyen bűncselekményt elkövetőkkel szemben.
A jelentős tárgyi súlyú szándékos vagyon elleni bűncselekményeket elkövető vádlottakkal szemben a kiutasítás mellékbüntetés alkalmazása is törvényes.
A megyei bíróság az első fokú ítélet további rendelkezéseit törvényesnek találta. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság l. Bf. 1081/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás