PK BH 1995/466
PK BH 1995/466
1995.08.01.
A családjogi törvény 1986. évi módosítása előtt kötött, a közös vagyon megosztására irányuló szerződések alaki feltételei [1986. évi IV. tv. 9. §, Csjt. 27. § (1)–(2) bek., 1952. évi 23. tvr. (Csjté.) 8. §, Ptk. 217. § (1) bek., PK 96. sz.].
A peres felek 1962-ben kötöttek házasságot. Két leányuk már nagykorú és külön családban él. A felek a közös, megtakarított pénzükből vásárolt telken 1974-1976 között egy kétszintes családi házat építettek, mert úgy tervezték, hogy gyermekeikkel együtt fognak élni. A leányok azonban az 1980-as évek közepén, férjhez menetelük előtt kijelentették, hogy nem kívánnak a szülői házban maradni, inkább pénzbeli támogatást kérnek. Ezért a peres felek 1985 májusában a fenti ingatlant 1 200 000 forintért eladták, amelyből 800 000 forintot a vevők a szerződés megkötésekor teljesítettek, a fennmaradó összeget később fizették ki. 1985 nyarán a felek házassága megromlott; az alperes keresetet indított a házasság felbontása iránt. A bontóper 1985 novemberében - elállás folytán - megszűnt.
A bontókereset benyújtásának napján, 1985. augusztus 1-jén a peres felek ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban szerződést kötöttek. Ebben rögzítették, hogy életközösségük "véglegesen megszakadt", és házastársi közös vagyonukat megosztják. A B. utcai ingatlan vételárának első részlete fejében kapott 800 000 forintból megvásárolták a külterületi, de lakhatásra alkalmas felépítménnyel rendelkező Ny. utcai ingatlant 370 000 forintért, 103 800 forintért Lada személygépkocsit vettek, a fennmaradó összeget nagyobbik leányuk esküvőjére, valamint ingóságok vásárlására fordították, és "tisztán" 100 000 forint készpénzük maradt. A vagyonközösséget akként kívánják "megszüntetni", hogy a 100 000 forint készpénzt, valamint a B. utcai ingatlan eladási árából még ki nem egyenlített hátralékos 400 000 forintot a felperes kapja meg, míg az Ny. utcai ingatlan és a Lada személygépkocsi az alperes tulajdonába kerül. A szerződésben foglaltaknak megfelelően az Ny. utcai ingatlanra az alperes kizárólagos tulajdonjogát jegyezték be.
A bontóper megindítását követően a felek életközössége helyreállt, és 1985. szeptember 13-án együtt költöztek be az ingatlanba, ahol a felépítményen jelentős ráfordítással értéknövelő beruházást végeztek el, garázst és melléképületet létesítettek, majd a 600 n.-öles kertet gyümölcsfákkal betelepítették. A felperes által felvett 400 000 forint vételárrészletből gyermekeinek 200 000-200 000 forint készpénzajándékot nyújtottak, a fennmaradó 100 000 forintot pedig közösen felélték.
1986-1989 között többször előfordult, hogy a felek életközössége rövidebb időre megszakadt. 1989-ben ismét az alperes nyújtott be bontóper előtti meghallgatás iránti kérelmet, de a meghallgatáson egyikük sem jelent meg, ezért az eljárás megszűnt. Az 1992. október 30-án a felek életközössége véglegesen megszűnt.
A felperes a keresetében a házasság felbontását, a közös lakás használatának megosztását, az ingatlanra nézve 1/2 tulajdonjogának megállapítását és a közös vagyoni ingóságok megosztását kérte.
Az alperes a lakáshasználatra és a tulajdonjog megállapítására irányuló kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az 1985. augusztus 1-jén létrejött megállapodás értelmében az ingatlan a kizárólagos tulajdona. Nem zárkózott el az elől, hogy a felperesnek a későbbi együttélésük alatti értéknövelő beruházások értékének felét megfizesse. Az elsőfokú bíróság, az ítéletével a házasságot felbontotta, megállapította, hogy a felperes az ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségét házastársi vagyonközösség címén megszerezte, az ingatlan kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, és a közös ingóságokat megosztotta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - lakáshasználati jogának ellenértéke, valamint ingó értékkiegyenlítés fejében - 106 870 forintot. Ítéletének indokolása szerint a felek közös tulajdona mind az ingó-, mind az ingatlanvagyon, amelyet 1962 és 1992 között (házassági életközösségük megszűnéséig) szereztek. Az 1985. augusztus 1-jei megállapodástól a felek egyező akarattal eltértek, házassági életközösségük helyreállítását követően a szerződésben megosztott vagyoni részesedéseiket a házastársi közös vagyonba visszautalták. Ezt támasztja alá, hogy a B. utcai ingatlan eladásával gyermekeiket kívánták támogatni, és ez a közös szándékuk meg is valósult, amikor a szerződés alapján a felperes tulajdonába került 400 000 forintot egyenlő arányban gyermekeiknek juttatták, a felperesnél maradt 100 000 forint készpénzt pedig közösen használták fel. Ezért a felperesnek az ingatlan fele tulajdoni illetőségére előterjesztett tulajdoni igénye megalapozott. A lakás beosztásánál és helyiségeinek számánál fogva az osztott használatra nem alkalmas, indokolt tehát annak használatára a bennlakó alperest feljogosítani, aki ennek fejében a beköltözhető és a lakott forgalmi érték különbözete egyharmadának megfelelő összegben a lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetésére köteles.
Az ítélet ellen a tulajdonjog megállapításának és a lakáshasználati jog ellenértéke megfizetésére kötelezésének mellőzése érdekében, valamint egyéb - felülvizsgálattal nem érintett - kérdésekben az alperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta: az alperes marasztalását 101 876 forintra leszállította. Egyebekben az első fokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit - lényegében helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint az ítélet sérti a Csjt. 27. §-ának (2) bekezdését, amely szerint a házastársak az egymás közti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösség tartamára szerződéssel rendezhetik. Tévesen állapította meg a bíróság, hogy a felek a szerződésüktől egyező akarattal eltértek, illetve az annak alapján különvagyonná vált vagyontárgyaikat a közös vagyonba visszautalták. A felperes tulajdoni igénye ezért a harmincévi házasság ellenére alaptalan, és őt pénzbeni térítésként legfeljebb az értéknövelő beruházások fele illeti meg.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A peres felek a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában létrejött szerződésüket 1985. augusztus 1-jén kötötték. Az 1986. évi IV. törvény 9. §-a módosította a Csjt. 27. §-át oly módon, hogy a 27. § (2) bekezdése lehetőséget ad a házasulók, illetve a házastársak részére a házassági életközösség tartamára vagyoni viszonyaiknak a törvény rendelkezéseitől eltérő rendezésére. Az 1986. évi IV. törvény 1987. július 1-jén lépett hatályba, rendelkezései tehát a felek korábban kötött szerződésére nem irányadók, különös tekintettel arra; hogy a korábbi rendelkezések kifejezetten tiltották, hogy a házastársak eltérjenek a törvénynek a házastársi vagyonközösségre vonatkozó szabályaitól. Az alperesnek a Csjt. 27. §-a (2) bekezdésének megsértésére történő hivatkozása ezért téves.
A felek 1985. augusztus 1-jén létrejött szerződése azonban nem is a Csjt. 27. §-ának (2) bekezdésében szabályozott, szoros értelemben vett vagyonjogi szerződés, hiszen nem a házassági életközösség tartamára szabályozta a felek viszonyait, hanem éppen ellenkezőleg: az életközösség véglegesnek vélt megszakadására tekintettel a közös vagyon megosztásáról rendelkezett. Ilyen szerződés megkötésének pedig 1987. július l. napja előtt sem volt jogi akadálya. Az akkor hatályos 1952. évi 23. tvr. (Csjté.) 8. §-a azonban a házastársak között a közös vagyon megosztására vonatkozóan létrejött szerződés érvényességét közokirati formához kötötte. E szabály alól a bírói gyakorlat csak a különélő házastársak között az életközösség megszakadása után a vagyonközösségi ingókra létrejött és foganatba ment megállapodás tekintetében engedett kivételt (PK 96. sz. állásfoglalás). Tekintettel arra, hogy a felek a szerződésüket - amelynek vitatott rendelkezése ingatlanvagyon megosztására vonatkozik - ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták, a szerződés - a megkötésekor előírt alakiság hiányában - a Ptk. 217. §-ának (1) bekezdése alapján semmis. A semmis szerződés alapján pedig az alperes nem szerzett kizárólagos tulajdonjogot a perbeli ingatlanon, hanem az ingatlan - tekintve, hogy az a felek a vagyonközösséghez tartozó ingatlanuk eladásából származó pénzen vásárolták - a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében a felek egyenlő arányú közös tulajdona.
Mindezekre tekintettel nincs jelentősége annak, hogy a felek utóbb mennyiben tértek el az érvénytelen megállapodástól, a megosztott közös vagyonnak mi lett a további sorsa, és vagyoni részesedésüket "visszautalták-e" a közös vagyonba vagy sem. Az alperes a semmis szerződés alapján a felperest illető tulajdoni hányadon nem szerzett tulajdonjogot, a felperes tulajdonjog megállapítására irányuló keresete ezért alapos.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését - a kifejtett, eltérő jogi indokoknál fogva - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és az alperest a Pp. 275/B. §-ára tekintettel irányadó 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költségének megfizetésére. (Legf. Bír. Pfv. II. 20. 808/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás