GK BH 1995/472
GK BH 1995/472
1995.08.01.
Ahol a közlekedésbiztonsági szempontok alapján az úttest mellé közvilágítási lámpákat telepítenek, ott ezek a közút tartozékának minősülnek. Az ilyen lámpákban ismeretlen gépjármű által okozott károkért a Biztosítók Szövetsége nem tartozik helytállni [58/1991. (IV. 13.) Korm. r. 9. § (1) bek., 10. § (3) bek., Ptk. 95. § (1)–(2) bek., 1988. évi I. tv. 1. §, 2. § (1) és (5) bek., 47. § k) pont].
Az 1992. február 4-én készült káreseti jegyzőkönyv szerint 1992. január 9-én Budapesten, a B. utca és az A. utca sarkán levő buszmegállóban egy ismeretlen rendszámú gépjármű nekiütközött az ott elhelyezett 4,2 méter magas közvilágítási kandelábernek és azt megrongálta. Az oszlop helyreállítási költsége 71 598 Ft volt.
A felperes módosított keresetében - áfa felszámítása nélkül - 57 278 Ft és ezen összeg után a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének a megfizetésére kérte kötelezni az alperest az 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet (R.) 10. §-a alapján.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint helytállási kötelezettsége az R. 10. §-a (3) bekezdésében foglaltak szerint a perbeli káreseményért kizárt. Ezt az értelmezést erősítette meg az előbbi rendeletet módosító 84/1992. (V. 19.) Korm. rendelet is.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a perbeli közvilágítási lámpa autóbuszmegállóban volt, az kifejezetten a közlekedés biztonságát segítette elő, ezért az a Ptk. 95. §-ának (2) bekezdése értelmében a perbeli esetben az út tartozékának tekinthető, így az alperest az R. 10. §-ának (3) bekezdése értelmében a kárért nem terheli helytállási kötelezettség. Ezt az értelmezést támasztja alá az előbbi rendeletet módosító 84/1992. (V. 19.) Korm. rendelet is.
Ezen ítélet ellen a felperes fellebbezett és az első fokú ítélet megváltoztatását, az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az R. 10. §-ának (3) bekezdésében foglaltak értelmezésénél nem vette figyelembe a káresemény időpontját, a 84/1992. (V. 19.) Korm. rendelet ugyanis ez után lépett hatályba, így rendelkezései a perbeli esetre nem alkalmazhatók. Álláspontja szerint tévesen alkalmazta az elsőfokú bíróság a Ptk. 95. §-ának (2) bekezdését is, mert az elektromos hálózat oszlopait nem lehet az út tartozékának tekinteni.
A másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, de nem osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját; ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest a módosított kereset szerint marasztalta.
A másodfokú ítélet indokolása szerint a káresemény időpontjában hatályos R. 9. §-ának (1) bekezdése alapján a károsult az ismeretlen gépjárművel okozott kára megtérítése iránti követelését az e rendelet és a mellékletében foglalt általános feltételek alapján - a 10. § keretei között - az alperessel szemben érvényesítheti. A 10. § (3) bekezdése szerint az alperes kártalanítási kötelezettsége az ismeretlen gépjárművel a gépjárműben, valamint az útban, a közúti közlekedési berendezésekben, tartozékokban (pl. vasúti sorompókban, közlekedési lámpákban, országúti útjelző táblákban) okozott kárra nem terjed ki. Az adott jogi szabályozás részben konkrétan, részben példálózó felsorolással megjelölte az útnak azokat a tartozékait, amelyekben keletkezett kárt a szövetségnek nem kell megtérítenie, amely tartozékok közlekedési berendezések, műtárgyak voltak. Az út egyéb tartozékai közül egyet sem említett meg. A villanyoszlop (villanykandeláber) és a vezeték azonban nem tekinthetők közlekedési műtárgyaknak. Így az ebben okozott kárra a korlátozás nem vonatkozott. Éppen ezért látta szükségesnek a jogszabályalkotó a rendelet vonatkozó részének újraszabályozását. A káresemény után hatályba lépő 84/1992. (V. 19.) Korm. rendelet 4. §-a a fent már idézett jogszabály 10. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat módosította, és a felsorolt közlekedési műtárgyakon túlmenően kizárta az alperes kártalanítási kötelezettségét - az út egyéb tartozékai közül - az elektromos hírközlési berendezésekben és egyéb közművekben, ezek tartozékaiban, valamint a reklámhordozó eszközben okozott károkra is. Egyébként ez a szabályozás sem meríti ki az utak valamennyi tartozékának fogalmát, tehát a felelősség korlátozása nem teljes körű, és nem is utal olyan anyagi jogi szabályra, mely az utak tartozékait meghatározná, ezért az ilyen jellegű jogviták elbírálására csak az adott kormányrendelet lehet irányadó. A módosító jogszabály azonban 1992. május 20-án lépett hatályba, ezért a korábban keletkezett káresemény jogkövetkezményének elbírálásánál egyébként sem alkalmazható. A káresemény időpontjában hatályos R. 10. §-ának (3) bekezdése értelmében tehát az alperes kártalanítási kötelezettsége az adott kár tekintetében nem volt kizárva, ezért az alperes a felperes kárát köteles megtéríteni.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben kérte a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú ítélet helybenhagyását. Előadta, hogy az R. hatálybalépésével a kötelezővé tett felelősségbiztosítás szerződésen alapul és a biztosítási díjat teljes mértékben a biztosítottnak kell viselnie. A biztosítási díjak megállapításánál az erre jogosult hatóság a biztosítási események miatt kifizetett károk várható mértékét kalkulálja. A jogalkotó ezért nem látta indokoltnak azt, hogy a veszélyközösség és ezen belül a díjakat fizető biztosítottak álljanak helyt azokért a bizonytalan tényálláson alapuló károkért, amelyeket ismeretlen gépjármű a közúton elhelyezett műtárgyakban okozott. Ezért zárta ki a szövetség kártalanítási kötelezettségét az ilyen károk esetében. A szövetség ugyanis az ismeretlen gépjármű által okozott kárt azokból a hozzájárulásokból téríti meg, amelyre a jogszabály ezt a biztosítási módozatot művelő biztosítókat kötelezi. Ez volt a jogalkotó szándéka akkor, amikor úgy fogalmazott, hogy a kártalanítási kötelezettség nem terjed ki az útban, a közúti közlekedési berendezésekben, a tartozékokban pl. a vasúti sorompókban, a közlekedési lámpákban okozott kárra.
A felülvizsgálati kérelem szerint a kormány rendelete nemcsak az útban, hanem annak tartozékaiban, az ott elhelyezett létesítményekben okozott károk megtérítését is ki kívánta zárni. A rendeletben foglalt felsorolás magyarázó jellegű, ezzel kívánta megértetni a jogalkotó, hogy mire irányul szándéka. Mivel azonban az érintettek a rendelet 10. §-a (3) bekezdésének részben ellentétes értelmezést adtak, ezért a kormány e §-ban foglaltakat a 84/1992. (V. 19.) Korm. rendelettel módosította, éppen azért, hogy a további vitákat lezárja, de egyben lényegében új szövegezést is adott az ottani biztosítói kötelezettségi körre nézve. A módosítást az tette szükségessé, hogy a felperes az általa közúton elhelyezett műtárgyakat, létesítményeket nem tekintette tartozéknak, mert az utakról szóló törvény a tartozékok között a perben említett műtárgyakat nem sorolja fel. A perbeli jogvita kereteiben azonban az útról szóló törvény rendelkezései nem hatályosulhatnak, a jelen jogvita nem az útról szóló törvény értelmezése körébe tartozik, hanem a felelősségbiztosítási kérdéseket taglalja, amit tulajdonképpen a másodfokú bíróság is elfogadott ítélete meghozatalakor, mert hisz az útról szóló törvény értelmezésére nem tért ki. Az alperes álláspontja szerint tehát a perbeli jogvita a Ptk. 95. §-ának (2) bekezdése, valamint a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló MT rendeletek előírásai keretében dönthető el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 1. §-a szerint a törvény célja - többek közt - a közutak védelmének meghatározása és elősegítése.
A 2. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálya kiterjed - többek közt - az utakra, azok környezetére és a közúti közlekedést szolgáló létesítményekre.
A 2. § (5) bekezdése értelmében a törvénynek az utakra vonatkozó rendelkezéseit az út műtárgyaira és tartozékaira is alkalmazni kell.
Az 1988. évi I. törvény 47. §-ának k) pontja szerint az út tartozéka: a várakozóhely, a vezetőoszlop, a korlát, az útfenntartási és közlekedésbiztonsági célokat szolgáló műszaki és egyéb létesítmény, berendezés (segélykérő telefon, pihenőhely), az út kezelője által létesített hóvédő erdősáv, fasor vagy cserjesáv (védelmi rendeltetésű erdő), valamint a közút határától számított két méter távolságon belül ültetett fa - az összefüggő üzemi gyümölcsöshöz tartozó fák kivételével.
A fentieket és a törvény egyéb rendelkezéseit is összevetve megállapítható, hogy a törvény célja és hatálya nemcsak a szoros értelemben vett közúti közlekedésre vonatkozik, hanem a közlekedést, e műveletet elősegítő egyéb feltételekre is, nevezetesen az utakra, a műtárgyakra, a tartozékokra stb. Megállapítható továbbá, hogy a törvénynek az utakra vonatkozó rendelkezéseit a tartozékok fogalmára alkalmazni kell, mert a 2. § (5) bekezdése - mint kivételt - a 47. §-t, amely a fogalommeghatározásokat tisztázza, nem tartalmazza.
Az alperes vitatta, hogy e törvényben foglaltakat a kötelező felelősségbiztosítás értelmezési körébe lehetne vonni, mivel a törvény, illetve a Korm. rendelet által rendezni kívánt jogviszonyok polgárjogi, illetve tulajdonjogi szempontokkal nem azonosak. Álláspontját a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság nem fogadta el, mert a fődolog és a tartozék viszonya - a később kifejtettek figyelembevételével - a Ptk. 95. §-ának (2) bekezdése szerint bizonyos objektivitást mutat abban az értelemben, hogy a tartozék - eltérő kikötés hiányában - követi a fődolog sorsát. Ha pedig a közúti közlekedésről szóló törvény, amely az utakra, mint a közlekedés eszközére nézve meghatározza a tartozékok körét, úgy egyben azt is kinyilvánítja, hogy a felsoroltak a dolog (út) rendeltetésszerű használatához szükségesek, tehát e körben egyben rendezi a fődolog és a tartozék viszonyát.
A Ptk. 95. §-ának (1) bekezdés szerint a tulajdonjog kiterjed mindarra, ami a dologgal olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne (alkotórész). A (2) bekezdés pedig kimondja, hogy a tulajdonjog kétség esetén kiterjed arra is, ami nem alkotórész ugyan, de a dolog rendeltetésszerű használatához vagy épségben tartásához rendszerint szükséges, vagy azt elősegíti (tartozék).
A tulajdonhoz való kapcsolatától eltekintve az alkotórésznek és a tartozéknak a fődologhoz való viszonyát elvileg vizsgálva egyrészt megállapítható, hogy a fődolog és a tartozék közötti kapcsolat lényegesen lazább, mint a fődolog és az alkotórész közötti, másrészt, hogy a Ptk. az alkotórész vonatkozásában szinte zártkörű fogalmi meghatározást ad, míg a tartozékok esetében csak a tartozéki minőség feltételeire utal és ez utóbbi kérdésben szükségszerűen merülhetnek fel az érintett felek közt utóbb viták, ha a tartozékok sorsát pontosan nem határozták meg.
A fődolog és a tartozék viszonyára abban az értelemben, hogy mikor mi tekinthető tartozéknak vagy mi nem, egyértelmű utalásra, felsorolásra sohasem került sor, mert a polgári jogilag értékelhető fődolgok sokasága és az ahhoz kapcsolható tartozékok változatossága ezt fogalmilag kizárja. Ezért vita esetén a közelfogás, a helyi hagyományok és szokások is a mérlegelés részévé válnak, amiből levonható szempontok azonban az idő múlásával, a technikai fejlődéssel állandó változásban is lehetnek. A fődolog és a tartozék általánosabb értékelésének annyiban van jelentősége, hogy egyértelművé váljék e kapcsolat viszonylagossága, amiből következően egyértelműnek mondható gyakorlat csak a hagyományosan ismert, a tulajdonjog tárgyai közé tartozó fődolgokkal kapcsolatban alakult ki. Az út - létezésének történelmi háttere ellenére - ezek közé nem sorolható nemcsak azért, mert általában nem képezte a tulajdonjogi változások tárgyát, hanem mert tartozékokkal sem rendelkezett. Ez utóbbi kérdése a mai értelemben vett közlekedés modernebb technikai megoldásai folytán merült fel, és olyan fontos tényezővé vált, hogy annak terjedelmét törvény felsorolással vonja meg.
A gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet 9. §-ának (1) bekezdése szerint a károsult a biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó gépjárműve által vagy az ismeretlen gépjárművel a Magyar Köztársaság területén okozott kár megtérítése iránti követelését az e rendelet és a mellékletében foglalt általános feltételek alapján - a 10. § keretei között - a szövetséggel szemben is érvényesítheti. A rendelet 10. §-ának (3) bekezdése szerint nem terjed ki a szövetség kártalanítási kötelezettsége az ismeretlen gépjárművel, gépjárműben, valamint az útban, a közúti közlekedési berendezésekben, tartozékokban (pl. vasúti sorompókban, közlekedési lámpákban, országúti útjelzőtáblákban) okozott kárra.
A fenti rendelkezések alapján megállapítható, hogy az alperes kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki a tartozékokra, az eldöntendő kérdés tehát kizárólag az, hogy az utcai megvilágítást biztosító lámpák tartozéknak minősülnek-e vagy sem, illetve a helytállást kizáró vagy éppen megalapító egyéb fogalomkörbe esnek.
Az 1988. évi I. törvény korábban felhívott, illetve idézett rendelkezéseit összevetve az előbbi Korm. rendelettel az tűnik ki, hogy a törvény az utcai lámpákat a tartozékok közt nem sorolja fel, kérdéses azonban, hogy a "közlekedésbiztonsági célokat szolgáló műszaki és egyéb létesítmény, berendezés" fogalmi körébe a lámpák bevonhatók-e vagy sem. E téren azt, hogy a fogalmi körülírás után (a "segélykérő telefon, pihenőhely") kifejezések szerepelnek, nem gátolja az értelmezési lehetőségeket, mert az előző körülírás tartalmilag lényegesen szélesebb kört ölel fel, mint a zárójelben említett tárgyak vagy létesítmények. A "közlekedésbiztonsági célokat szolgáló műszaki és egyéb létesítmény, berendezés" értelmezési körébe a közvilágítás, illetve az út megvilágítását szolgáló lámpa bevonható, mert ha az út valamely szakaszát ilyen módon kívánják a nappali feltételrendszert megközelítően beláthatóvá tenni, tehát nemcsak a gépkocsik lámpáira való hagyatkozást fenntartani, úgy az utat megvilágító lámpák közlekedésbiztonsági célokat szolgáló műszaki berendezések, tehát tartozékok.
Az R. 10. §-a (3) bekezdésének szövegezéséből annyi megállapítható, hogy a jogalkotó a tartozékokra nézve nem kívánta kimondani a Magyar Biztosítók Szövetségének (tehát a Biztosítónak) a helytállási kötelezettségét. Az R. azonban az út tartozékainak körét taxatíve nem határozza meg, erre csak példálózva utal, ezért vita esetén a dologkapcsolatok elvi alapjainak felhasználásával kell a kérdést eldönteni.
Amennyiben ugyanis egy jogszabály egy polgári jogi intézményre utal, egy polgári jogi kifejezést használ, úgy e kifejezés tartalmát, jelentését maga a Ptk. adja meg, hacsak a hivatkozó jogszabály nem ad valamely eltérésre utaló értékelhető támpontot. A perbeli esetben az alkalmazásra kerülő jogszabályok utalnak az útra, annak tartozékára anélkül, hogy ennek a jogalkalmazásban is használható pontos, teljes körülírását adnák. Ezért végül is a Ptk.-t, az ott lefektetett alaptételeket kell irányadónak tekinteni a tartozékok fogalmát illetően a következők szerint.
A tartozék a dolog rendeltetésszerű használatához rendszerint szükséges, azt elősegíti. A rendeltetésszerű használat a tényleges felhasználás függvényében relatív fogalom, és így a tartozékok köre is változhat. Az út rendeltetésszerű használata az azon való közlekedés, amit az utat megvilágító lámpatestek esetenként elősegítenek. Ahol a közlekedési, a biztonsági szempontok megkövetelik - és emiatt az úttestet az oda telepített lámpákkal megvilágítják -, ott e lámpák az út tartozékai, mert ott ezen a helyen, ezen a szakaszon az út, vagyis a fődolog használatát, tehát magát a közlekedést elősegítik. Az út biztonságos használatának ilyen módon való elősegítése azonban nem minden szakaszon szükséges, ezért az úttestet megvilágító lámpa tartozékjellegén nem változtat az a tény, hogy az nem kapcsolódik az út (az utak) teljes hosszához, terjedelméhez, csak egyes szakaszaihoz, mint ahogy az egyéb műtárgyak is csak esetenként kapcsolódnak az úthoz. Ezt az eshetőlegességet fejezi ki a Ptk. a tartozék körülírása során a "rendszerint" kifejezés használatával. Az utat megvilágító lámpa tartozék jellege tehát a Ptk. szerinti fogalommeghatározás alapján is kimutatható, amivel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság nem osztotta a másodfokú ítélet indokolásában foglaltakat, nevezetesen, hogy a Ptk. 95. §-a a tulajdonjogi kérdések rendezése folytán nem alkalmazható, mert e törvényhely szerinti elvek a dologkapcsolatokban a polgári jog minden területén érvényre jutnak a tulajdoni kérdésektől függetlenül is (pl. bérlet).
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az autóbusz-megállót megvilágító lámpa oszlopa az út tartozékának tekinthető, és mint ilyenben ismeretlen gépjármű által okozott károkért - a kereset időpontjában hatályban volt R. 10. §-ának (3) bekezdése alapján - az alperest kártérítési kötelezettség nem terheli. Az alperes által hivatkozott 84/1992. (V. 19.) Korm. rendeletnek azonban - visszaható hatálya nem lévén - a jelen ügyben értékelhető szabályozása nincs, azt tehát a felülvizsgálati bíróság nem vonta értékelése alá.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság által hozott ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság lényegében a fent kifejtettekkel megegyező indokok alapján hozott, érdemben helyes - ítéletét pedig hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. X. 32. 473/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás