GK BH 1995/474
GK BH 1995/474
1995.08.01.
A mezőgazdasági termékértékesítési szerződés az írásba foglalás elmulasztása esetén is érvényes, ha bármelyik fél a szerződésből származó kötelezettségét teljesítette; rendkívül csekély mértékű részteljesítés azonban nem eredményezi a szerződés érvényes létrejöttét [Ptk. 418. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 571 900 Ft tőkét és ennek 1991. június 29. napjától a kifizetés napjáig járó - az ítéletben pontosan részletezett mértékű - késedelmi kamatát, valamint 17 157 Ft eljárási illetéket és 15 000 Ft ügyvédi munkadíjat. Rendelkezett a felperes részére további 17 157 Ft illeték visszafizetéséről a Fővárosi Illetékhivatal megkeresése útján. Az alperes viszontkeresetét elutasította, és megállapította, hogy az ezzel kapcsolatos költség az alperest terheli.
Az ítélet indokolása értelmében a lefolytatott bizonyítás eredményeként megállapított tényállás szerint a felperes 1991. június 2-án, 6-án, 9-én és 13-án felvásárolt nyulakat szállított le az alperesnek. E szállításai után járó felvásárlási árjutalékot az alperes a felperesnek nem fizette ki, és így 1991. június 29-ig késedelemben volt 571 900 Ft összeg kifizetésével. Az alperes a követelést elismerte, ezért a bíróság a Ptk. 231. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest annak megfizetésére a késedelemtől számított törvényes mértékű kamataival együtt.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek között tervbe vett termékértékesítési szerződést a felperes nem írta alá, így a szerződés nem jött létre. A felperesnek a szóbeli tárgyalás során tanúsított magatartása, valamint az a körülmény, hogy négy esetben szállításokat eszközölt, valamint a szállításokra előleget vett fel és fogyóeszközöket is átvett, nem tekinthető a Ptk. 216. §-ának (1) bekezdése szerinti olyan ráutaló magatartásnak, amely létrehozta volna a szerződést. Kétségtelen, hogy a felperes magatartásában valóban felismerhetők voltak olyan körülmények, amelyek a szerződés irányában hatottak, azonban ezek kísérő jelenségei voltak a peres felek között korábban kialakult kapcsolatnak (a felperes kft. jelenlegi vezetője, valamint a kft. tagjai korábban az alperes alkalmazottai voltak). Az alperes azonban ennek alapján egyértelműen nem következtethetett a felperes szerződéses akaratára, mert a felperes a szerződést nem írta alá és hangoztatta az alperessel szemben azt a kifogását, hogy ő kívánja meghatározni a felvásárlási árat. Az azt követő magatartása pedig már egyértelművé tette azt, hogy nem kíván szerződést kötni.
Miután a peres felek között szerződés nem jött létre, az alperes nem tarthat igényt a szerződés állított meghiúsulása esetére sem kártérítésre, sem kötbérre, ezért az ez irányú viszontkeresetét az elsőfokú bíróság elutasította. A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján a pervesztes alperest kötelezte a felperes részére a lerótt illeték feléből, valamint az ügyvédi munkával arányos mértékű munkadíjból álló perköltség megfizetésére. Az alperes keresetelismerésére tekintettel, amelyet az első tárgyaláson tett, alkalmazta az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 60. §-a (1) bekezdésének b) pontja* szerinti 50%-os illetékkedvezményt. Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezését, melyben - annak tartalma szerint - az ítélet megváltoztatását, a felperes igényének betudása mellett a viszontkereseti kérelmének való helytadást kért. Kérte a felperest a perben felmerült költségek megfizetésére is kötelezni.
Az alperes fellebbezésének indokolásában az ítélet megállapításait és következtetéseit tévesnek ítélte. Az elsőfokú bíróság - álláspontja szerint - egyoldalúan csak azt állapította meg, hogy az alperes a szállítások után a 17,50 Ft/kg felvásárlási jutalékot nem fizette meg a felperesnek határidőben, holott az alperes elismerte tartozását. Nem vette azonban figyelembe, hogy az alperes elismerése és a felperes számlája éppen azt bizonyította: a felek között a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés létrejött. Ennek hiányában a felperesnek nem lett volna jogalapja a számla benyújtására, a jutalék kifizetésének igénylésére. Továbbra is állította, hogy a szerződés leglényegesebb pontjaiban a felek megállapodtak, ennek alapján a felperes részben teljesített. A szerződés aláírására - a tanúvallomásokból megállapíthatóan - csak technikai okok miatt nem került sor. A felek közötti többéves kapcsolat, az alperesi pénz- és szellemi tőke juttatta a felperest jelenlegi helyzetébe. Ennek tudatában és a körülmények ismeretében az alperes nyugodtan érezhette magát olyan biztonságban, melyet egy szóban már megkötött szerződés későbbi megerősítése jelent.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását, az alperesnek a másodfokú perköltségben marasztalását kérte, az ítéletben helyesen megállapított tényállás és helyes jogi indokok alapján.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helyes az arra alapított jogi döntése is.
A felek az iratokhoz csatolt szerződéstervezet elnevezése és annak tartalma szerint is nyúl felvásárlására vonatkozóan mezőgazdasági termékértékesítési szerződést akartak kötni, melyre érvényességi kellékként a Ptk. 418. §-ának (2) bekezdése kötelező írásbeliséget ír elő. A felek ráutaló magatartásával tehát érvényesen e szerződéstípus nem hozható létre. A felhívott rendelkezés szerint az írásba foglalás elmulasztása esetében is érvényes a szerződés, ha bármelyik fél a szerződésből származó kötelezettségét teljesítette.
A termékértékesítési szerződés tervezete 1991 júniusától decemberéig terjedő időszakban havonta 70 000 kg élőállat leszállítására vonatkozott. A felperes azonban 1991. június 13-ig összesen csak 11 700 kg állatot adott át az alperes részére, tehát olyan rendkívül csekély mértékű volt a részteljesítés, amely a törvény helyes értelmezése szerint nem eredményezi a szerződés érvényes létrejöttét, nem jelenti a szerződésnek a teljesítését. Érvényes szerződés hiányában ezért az alperesnek a kötbér- és kártérítési igényét az elsőfokú bíróság megalapozottan utasította el. Az alperes által nem vitatott felvásárlási ár ellenértékét - elismerése alapján - a felperes javára helyesen állapította meg, illetve annak megfizetésére a késedelmi kamatokkal együtt az alperest helyesen kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletéből azonban mellőzi azt az okfejtést, amely arra vonatkozik, hogy felek között a szerződés ráutaló magatartással sem jött létre, abból az indokból, mert a kötelező írásbeliség, mint érvényességi kellék, szükségességére tekintettel a szerződésből eredő kötelezettségek teljesítése nélkül a szerződés érvényes létrejöttét ráutaló magatartással sem lehet megállapítani.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatott indokolással - helybenhagyta. Az eredménytelenül fellebbező alperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles a felperes részére a másodfokú eljárásban felmerült perköltség megfizetésére is, míg a saját költségeit maga tartozik viselni. (Fővárosi Bíróság 46. G. 57. 892/1992. sz., - Legf. Bír. Gf. VI. 32. 579/1993. sz.)
* Módosította az 1993. évi LXXV. törvény
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás