BK BH 1995/500
BK BH 1995/500
1995.09.01.
I. Az élet elleni támadás után több órával más személy felkérése arra, hogy a sérültekhez hívjon mentőt, nem tekinthető az eredmény önkéntes elhárításának akkor sem, ha a mentők kihívásának és a sikeres műtétnek az eredményeként a sértett életét megmentik [Btk. 166. §, 17. § (3) bek.].
II. A több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete esetén az eredmény önkéntes elhárítása az egyik sértett tekintetében akkor is megállapítható, ha a másik terhelt meghalt;
ilyen esetben a törvényi egység felbomlik, és a meghalt sértett tekintetében a befejezett emberölés, a másik sértett tekintetében – az eredmény bekövetkezésének önkéntes elhárítása folytán – az esetleges maradékcselekmény állapítható meg bűnhalmazatban [Btk. 166. § (2) bek., f) pont, 17. § (3) és (4) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 évi börtönbüntetésre, valamint a közügyektől 8 évi eltiltásra ítélte, és elrendelte a vádlott kényszergyógyítását. A tényállás lényege a következő.
Az 59 éves vádlott alkoholista, kényszergyógyításának orvosi ellenjavallata nincs.
1993. július 1 6. napján délután 14 óra körüli időben a vádlott kiment a szőlőjébe, és ott kapált. Később bement a közeli kocsmába, és ott összetalálkozott B. J. és F. L.-né sértettekkel, akiket futólag ismert. A sértettek kissé italos állapotban érkeztek a kocsmába, és a vádlott asztalához ültek. 19 óra és 20 óra közötti időben a vádlott és a sértettek - akik egyébként élettársak - a kocsmában beszélgettek. A vádlott indulni akart haza, de megvárta, amíg az eső eláll. F. L.-né sértett megkérdezte a vádlottól, hogy a lakásán aludhat-e, a vádlott a kérést elutasította, de úgy nyilatkozott, hogy elalhat a pincében. 20 óra körüli időben a vádlott és a sértettek elhagyták a kocsmát. Együtt indultak el a vádlott szőlője felé. Bementek a borházba, a vádlott a pincéből felhozott egy 5 literes műanyag kannában bort. A vádlott és a sértettek az éjszaka során iszogattak, és beszélgettek. Már pirkadni kezdett, amikor a vádlott cigarettája elfogyott. A vádlott mondta a sértetteknek, hazamegy és hoz cigarettát.
A kora reggeli órákban a vádlott visszament a borházába. A szabadból beszűrődő fényben a vádlott látta, hogy a sértettek közösülnek. Az ittas vádlott a látványtól indulatba jött, és káromkodva elküldte a sértetteket, akik azonban a felszólításnak nem tettek eleget.
A sértettek további bort kértek a vádlottól, aki továbbra is azt akarta, hogy menjenek el. B. J. sértett felállt, ezt a vádlott támadásnak vélte, és őt az ágyra visszanyomta. F.-né sértett az ágyon feküdt. A vádlott ekkor felkapott egy 90 cm nyélhosszúságú, 20 cm fejhosszúságú, 8 cm élhosszúságú favágó baltát, és azzal az ágyon fekvő sértettek feje irányába több ütést adott le, majd gyufát gyújtott, és látta, hogy mind a két sértett feje vérzik.
A sértettek bántalmazása után a kora délelőtti órákban a vádlott a lakására indult. A lakása előtt összetalálkozott a fiával, akinek azt mondta, két embert agyonütött, hívja a mentőket és rendőrséget. A vádlott nagyon ittas volt, ezért a fia nem hitte el azt, amit az apja mondott és elment a pincéhez, majd 10 óra 19 perckor bejelentést tett a közeli mentőállomáson. A mentőegység 10 óra 30 perckor érkezett a helyszínre. A mentőorvos B. J. sértett a pince előtt a bejárattól balra kb. 10 méterre találta meg. B. J. sértett még eszméleténél volt, és a fájdalmaira panaszkodott. F. L.-né sértettet a dikón fekve találták. A sértett hanyatt feküdt, nem volt a tudatánál, csak nyöszörgött, amire a mentőegység a sérültekkel a kórházba ért, már B. J. sértett is sokkos állapotban volt.
F. L.-né sértett felvételét követően a kórházban meghalt. Halálát a koponyatörés és az agyzúzódás következtében beállt traumás sokk okozta.
B. J. sértetten koponyaműtétet végeztek, és a sértett felgyógyult. Az általa elszenvedett koponya- és agysérülés közvetlenül életveszélyes volt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok részletesen megindokolt értékelésével megalapozott tényállást állapított meg. A felülbírálat során irányadó tényállásból okszerűen következik a vádlott bűnössége, és törvényes a cselekmény jogi minősítése is.
Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság a tekintetben is, hogy a Btk. 17. §-a (3) bekezdésének II. fordulata az adott esetben a vádlott javára nem alkalmazható, ennek az indoka azonban téves. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az önkéntes eredményelhárításra vonatkozó rendelkezés alkalmazására azért nem kerülhet sor, mert a vádlott "egységes akaratelhatározással cselekedett". Az önkéntes eredményelhárítás alkalmazhatóságának a vizsgálatakor a részcselekmények tekintetében az akaratelhatározás egységes vagy eltérő voltának nincs jelentősége.
A több emberen elkövetett emberölés bűntettének minősített esetkénti szabályozását az tette indokolttá, hogy a több ember életét kioltó elkövetővel szemben a halmazati büntetésnél súlyosabb büntetési keret alkalmazására, illetőleg a legsúlyosabb büntetés kiszabására is lehetőség legyen. A több emberen elkövetett emberölés bűntette a törvényi egységnek az a formája, amely ugyanannak a bűncselekménynek több sértett sérelmére történő elkövetését, külön-külön is önálló bűncselekménynek minősülő törvényi tényállásokat foglalt össze (deliktum komplexum).
Ebből következik, hogy a több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének azokban az eseteiben, amikor az egyik sértett meghalt - tehát az egyik részcselekmény önmagában befejezett ölést valósít meg - sem kizárt a Btk. 17. §-a (3) bekezdése II. fordulatának a megállapítása a másik (kísérleti szakban maradt) részcselekményre nézve. Az akaratelhatározás tartalmától függetlenül az életben maradt sértett (sértettek) vonatkozásában önállóan kell vizsgálni az önkéntes eredményelhárítás törvényi feltételeinek a fennállását. Nem maradhat ugyanis értékelés nélkül ilyenkor sem az elkövető olyan önkéntes tevékenysége, amely az élet megmentéséhez, a halálos eredmény elmaradásához vezet. A törvényi követelmények megvalósulása esetén az önkéntes eredményelhárítás következményeit alkalmazva a maradékcselekményekben kell az elkövető büntetőjogi felelősségét megállapítani, vagyis az emberölés minősített esete helyett a befejezett emberölés alapesetében és azzal halmazatban az életveszélyt okozó testi sértés vagy testi sértés bűntettében kell az elkövető bűnösségét megállapítani.
Az adott esetben azonban nem erről van szó, a Btk. 17. §-a (3) bekezdésének alkalmazását a törvényi előfeltételek hiánya zárja ki. Az önkéntes eredményelhárítás megállapításának nélkülözhetetlen feltétele az elkövetőnek olyan belső indíttatásból eredő önkéntes tevékenysége, amely szükségszerűen vezet a bűncselekmény egyébként beálló eredményének az elmaradásához. Nem elegendő azonban, hogy az elkövető csupán megindítson egy okfolyamatot, amely utóbb egyéb körülmények, mások tevékenysége következtében végül is a halálos eredmény elmaradásához vezet. A bírói gyakorlat a súlyos élet elleni támadás esetén céltudatos közreműködést és tevékeny fellépést kíván meg az elkövetőtől a sértett életben maradása esélyének a megteremtése érdekében. A vádlott azonban ilyen tevékenységet nem fejtett ki. A cselekményt a kora hajnali órákban követte el. A sértetteknek a baltával történt bántalmazását követően - miután meggyőződött arról, hogy mindkét sértett vérző sérülést szenvedett - órákon keresztül semmit nem tett azért, hogy a sértettek mielőbb orvosi segítséghez jussanak. A borházból a lakására indult, amikor a ház előtt véletlenül találkozott a fiával, akivel tényként közölte, hogy "két embert agyonütött, hívja a mentőket és a rendőrséget". A vádlott a helyszínre nem tért vissza, a sértettek sorsa iránti további teljes közömbösséggel, arról sem győződött meg, hogy a fia a felhívásnak eleget tett-e. Ilyen körülmények mellett az eredmény elmaradásában nem a vádlottnak, hanem a fiának - aki végül is értesítette a mentőket -, valamint a B. J.-n végrehajtott sikeres műtétnek volt döntő szerepe. A vádlottnak az idézett kijelentése önmagában nem értékelhető az eredmény elhárítása érdekében tett olyan önkéntes tevékeny közreműködésnek, amely a Btk. 17. §-a (3) bekezdése II. tételének az alkalmazását megalapozná.
Ezért az előzőekben kifejtettekkel a jogi indokolás helyesbítése és kiegészítése volt szükséges.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó tényezőket hiánytalanul feltárta, és azokat a súlyuknak megfelelően értékelte. Kellő nyomatékkal figyelembe vette az 59 éves vádlott büntetlen előéletét és személyiségzavara miatti közepes fokú korlátozottságát, amikor eggyel enyhébb végrehajtási fokozatban [Btk. 45. § (2) bek.] letöltendő 8 évi szabadságvesztést szabott ki.
Tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság a Btk. 24. §-ának (2) bekezdésére, mivel a büntetést nem a korlátlan enyhítés keretében, hanem az általános enyhítő rendelkezés, a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján szabta ki. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - az indokolás részbeni helyesbítése mellett - helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. I. 1102/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás