PK BH 1995/524
PK BH 1995/524
1995.09.01.
A gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló perben különös súllyal kell értékelni a korábbi jogerős ítéletekkel való szembehelyezkedést és a kapcsolattartás akadályozását [Csjt. 76. § (2) bek., módosított 17. sz. Irányelv].
A kerületi bíróság ítéletével a peres felek 1978. október 28-án kötött házasságát felbontotta, az 1979. április 25-én született Natália és az 1984. február 24-én született Vivien nevű gyermekeiket apjuknál, az alperesnél helyezte el, és a felperest gyermektartásdíj fizetésére kötelezte. Ítéletének indokolása szerint a felek közösen nevelték a gyermekeket az életközösség megszűnését (1986 májusát) követően is, amelyet a felperes szüntetett meg azzal az egyoldalú magatartásával, hogy 1987. június 12-én a kislányokat az alperes tudta nélkül szülei lakására vitte, és ezzel őket megszokott környezetükből kiragadta. Ezt követően a felperes az alperes részére a kapcsolattartást nehezítette, és azt csak esetenként biztosította. A felperes nem tett eleget a bíróság jogerős ideiglenes intézkedésének, amely a gyermekek azonnali visszavitelét rendelte el. Ezekre a felperesi magatartásokra, valamint arra tekintettel, hogy a házasság a felperes hűségsértő magatartása miatt romlott meg, indokolt a gyermekek apai elhelyezése, aki - a pszichológus szakértő véleménye szerint - kedvezőbb személyiségjegyekkel rendelkezik, mint a felperes, bár a gyermekek mindkét szülőjükhöz ragaszkodnak, a nagyobb inkább anyjához, a kisebbik inkább apjához kötődik.
A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet gyermekelhelyezésre vonatkozó rendelkezését helybenhagyta. Indokolása szerint a felperes továbbra sem biztosította még a kapcsolattartást sem az alperes részére, nevelési alkalmasságát az általa még az együttélés alatt elkövetett bűncselekmény (sikkasztás), valamint a családi élet felbomlásáért való felelősség és a bírósági határozatokkal való szembehelyezkedés kétségessé teszi, annak ellenére, hogy a gyermekekhez őszintén ragaszkodik.
A jogerős ítéletnek a felperes - a végrehajtás elrendelése ellenére - nem tett eleget. Az 1989. június 15-ére kitűzött karhatalmi végrehajtás meghiúsult, mert a gyermekek nem voltak hajlandók elmenni az alperessel.
1989. július 27-én a felperes keresetet nyújtott be gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt. A kerületi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint az apai környezetben olyan változás, amely a gyermekek elhelyezésének a megváltoztatására alapot adna, nem következett be. Tény, hogy a felperes körülményei a kedvező családi háttérre (a felperes szüleinek életkörülményeire) tekintettel rendezettek, ez azonban önmagában a megváltoztatást nem indokolja.
A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítélet helybenhagyta. Indokolása szerint súlyosan esik a szülő terhére, ha a bírósági határozatokkal szembeszegülve különféle eszközökkel - gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti per indításával, a gyermekeknek a másik szülő elleni nevelésével - akarja megakadályozni a gyermekeknek a bíróság határozata szerinti elhelyezését, bízva abban, hogy az állandósági szempontokra figyelemmel a gyermekek végül is nála maradnak.
Ilyen előzmények után, 1992. február 18-án indított ismét pert a felperes a gyermekek nála történő elhelyezése érdekében. Arra hivatkozott, hogy a gyermekek az apjuktól teljesen elidegenedtek, és az alperes körülményei is megváltoztak: újabb házasságot kötött, és házastársa gyermekét közös háztartásukban nevelik. Ezzel szemben ő (a felperes) önálló lakást vásárolt Tapolcán, amely a gyermekek részére megfelelő környezetet biztosít.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Előadta, hogy a felperes mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermekeket tőle elidegenítse, és az ismételten megkísérelt végrehajtást is meghiúsította.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította, és szabályozta a felperes, valamint a gyermekek közötti kapcsolattartást. Ítéletének indokolása szerint a felperes gyermeknevelési alkalmatlanságára lehet következtetni abból a magatartásából, hogy a bíróság jogerős határozata, sőt a büntetőbíróság ítélete ellenére (a felperest kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége miatt próbába bocsátották) sem adta ki a gyermekeket az alperesnek. A felperes a gyermekeket az apától folyamatosan elidegeníteni igyekezett, és a kapcsolattartást is különféle ürügyekkel akadályozta annak ellenére, hogy egy látogatás alkalmával a gyermekek jól érezték magukat az alperes és házastársa társaságában, és a feleség kislányával is megbarátkoztak. Az alperes új házassága tehát nem olyan körülményváltozás, amely a kereset teljesítését indokolná, különös tekintettel arra, hogy Natália és Vivien régi környezetükbe kerülnének vissza.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta: a gyermekeket a felperesnél helyezte el, és rendezte az alperes, valamint a gyermekek közötti kapcsolattartást. Ítéletének indokolása szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes jogellenesen tartotta magánál a gyermekeket, és jogszerűtlenül járt el, mikor a végrehajtást meghiúsította, valamint a kapcsolattartást akadályozta. 1992. december 1-jén azonban a korábbi jogerős ítéletet végrehajtották, a gyermekek az apjukhoz kerültek. A végrehajtás foganatosításakor az alperes kijelentette: hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek a felperesnél nyerjenek elhelyezést, ha vissza kívánnak menni hozzá. A kislányok december 3-án - tisztázatlan, hogy saját kezdeményezésükre vagy a felperes hívására - visszatértek Tapolcára, azóta ott járnak iskolába. A gyermekelhelyezés megváltoztatásánál a körülmények megváltozásának értékelése során döntő szempont a gyermekek érdeke. Márpedig a gyermekek 1987-től ténylegesen a felperesnél nevelkednek, az ottani életvitelre berendezkedtek, a pszichológus szakértő szerint mindketten erősen kötődnek a felpereshez és egymáshoz is. Az anyai környezetben a lányok kiegyensúlyozottan fejlődnek. A 14. életévében lévő Natália pedig a bírósági meghallgatás során is kijelentette, hogy továbbra is anyja gondozásában kíván élni, és az ő nyilatkozatát nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen megfelelő nevelése csakis az általa érzelmileg is elfogadott feltételek mellett biztosítható. Mindezeket a körülményeket mérlegelve a Csjt. 76. §-ának (2) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság 17. sz. Irányelve alapján az első fokú ítélet megváltoztatása indokolt.
A jogerős ítélet ellen jogszabálysértésre hivatkozással - az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint a bíróság a felperes jogellenes magatartását - a gyermekek kiadásának megtagadását, a kapcsolattartás megakadályozását - értékelte olyan körülményváltozásnak, amely a gyermekelhelyezés megváltoztatását indokolja, és ez ellentétben áll a Csjt. 76. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróságjelentős súllyal értékelte Natália nyilatkozatát, akivel a bíróság a felek és képviselőik távollétében, tárgyaláson kívül "beszélgetett". Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet változtassa meg, a gyermekeket nála (az alperesnél) helyezze el, szabályozza a gyermekek, és a felperes közötti kapcsolattartást, és kötelezze a felperest gyermektartásdíj fizetésére. A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Álláspontja szerint helyesen járt el a másodfokú bíróság, amikor a "formális jogértelmezés" helyett a gyermekek érdekét tekintette elsődlegesnek.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Csjt. 76. §-ának (2) bekezdése szerint a gyermek elhelyezésének megváltoztatását akkor lehet kémi, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és a gyermek fejlődése addigi környezetében már nincs biztosítva. A törvény a gyermekelhelyezés megváltoztatásához két feltétel együttes fennállását kívánja meg: a körülmények megváltozását és azt, hogy a gyermek fejlődése az eredeti elhelyezés szerint ne legyen biztosítva.
A körülmények lényeges megváltozását a gyermek érdeke szempontjából kell vizsgálni. A másodfokú bíróság a gyermekek érdekének vizsgálatánál döntő szempontnak tekintette az időmúlást, nevezetesen azt, hogy a gyermekek 1987 óta ténylegesen a felperessel élnek, az ottani életvitelre berendezkedtek, és a felperesi környezetben kiegyensúlyozottan fejlődnek. Nem vette azonban kellő súllyal figyelembe, hogy az időmúlás a felperes jogellenes magatartására vezethető vissza. A felperes 1987. június 12-én a gyermekeket a közös szülői felügyelet alól, a másik szülő hozzájárulása nélkül, indokolatlanul kivonta, és azóta - a bírósági határozatokkal sorozatosan szembeszegülve - következetesen megtesz mindent, hogy ezt a jogellenesen előállott helyzetet a maga javára használja fel. Ennek érdekében az alperes részére a rendszeres és zavartalan kapcsolattartást sem biztosítja, a gyermekeket az alperes ellen hangolja. A felperes a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt egymás után, sorozatosan indított perekkel is a gyermekek érdekei ellen cselekszik. A gyermekek érdeke ugyanis nem csupán az, hogy mindennapi ellátásuk, gondozásuk megfelelő legyen, hanem az is, hogy bennük a mindkét szülőjükkel szembeni lelki és szellemi kapcsolat és a társadalmi beilleszkedéshez nélkülözhetetlen jogtisztelet kialakuljon. A felperes ebből a szempontból - a peres eljárások adatainak összefüggéseiben való értékelése szerint - alkalmatlan a gyermekek helyes irányú nevelésére.
A másodfokú bíróság túlzott jelentőséget tulajdonított a gyermekek nyilatkozatának. A fellebbezési eljárásban beszerzett pszichológus szakértői vélemény szerint ugyanis a gyermekek "elsősorban verbális szintű elutasító megnyilvánulásai (az apával szemben) az anyai nevelésre vezethetők vissza". "Mindkét gyermek kötődik ugyan az anyai környezethez, de ezen túlmenően az apával való kapcsolatukból származó élmény hátterű negatív érzelmeik nincsenek." (Pf. 5. sorsz. szakértői vélemény 3. old.). Ezeket a megállapításokat a korábbi pszichológiai szakértői vélemények és a per egyéb adatai - pl. az 1992. május 23-i látogatásról készített gyámhatósági környezettanulmány (13. sorsz.) - is alátámasztják. Az alperesnek az 1992. december 1-jei végrehajtási jegyzőkönyvben tett nyilatkozata, amelyben a gyermekek döntésére bízta, vele kívánnak-e maradni, nem értékelhető úgy, hogy a gyermekek nála történő elhelyezéséről lemondott volna, sokkal inkább az alperesnek - a korábbi végrehajtási kísérletek során is tanúsított - toleráns viselkedését bizonyítja. Az említett peradatok arra mutatnak, hogy a szülők megfelelő együttműködésével, esetleg hosszabb szoktatási idővel, pszichológus közreműködésével az alperesi elhelyezést a gyermekek sem utasítanák el.
Nem áll fenn a gyermekelhelyezés megváltoztatásának az a feltétele sem, hogy a gyermekek fejlődése az alperesi környezetben ne lenne biztosítva. Az alperes új házasságkötése önmagában nem elegendő ok a gyermekelhelyezés megváltoztatására, főleg akkor, amikor a gyermekek szülőjük új házastársát elfogadták, és annak gyermekével is jó kapcsolatot alakítottak ki. Egyébként az alperes házasságkötésére a felperes azért is alaptalanul hivatkozik, mert
- a gyermekeknek a pszichológusnál tett előadása szerint
- az elmúlt években ő maga több élettársi kapcsolatot is létesített.
A kifejtettekre figyelemmel jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a Csjt. 76. §-ának (2) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság 19. számú Irányelvével módosított 17.
Irányelve alapján lehetőséget látott a gyermekek elhelyezésének megváltoztatására. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, egyúttal a felperest kötelezte az alperes fellebbezési eljárási költségének megfizetésére [Pp. 78. § (1) bek.]. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 371/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás