54/1995. (IX. 15.) AB határozat
54/1995. (IX. 15.) AB határozat1
1995.09.15.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt indított eljárásban — dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleményével — meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 89. §-ában foglalt rendelkezés alkotmányellenes, ezért e rendelkezést visszamenőlegesen, a törvény hatálybalépésének napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról rendelkező 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gst.) 89. §-a a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 119/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést módosította. A T. vonatkozó rendelkezésének 1995. június 30-ig hatályos szövege szerint a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó — a tevékenységet kezdőnek minősülő kivételével — az e tevékenységéből származó és a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben elért, személyi jövedelemadó alapját képező jövedelem egy naptári hónapra jutó összege — legfeljebb azonban évi 900 000 Ft (havi 75 000 Ft, napi 2 500 Ft) — után baleseti járulékot köteles fizetni.
A Gst. 89. §-ában foglalt módosítás a baleseti járulék minimális alapját havonta legalább a tárgyév január 1-jén érvényes minimális bér összegében határozza meg.
A T. 119/A. § (4) bekezdése szerint a baleseti járulék mértéke 10%. A Gst. 90. §-a ezt a mértéket 1995. július 1-jei hatállyal 44%-ra emelte fel, az Alkotmánybíróság azonban a 45/1995. (VI. 30.) AB határozatával (ABK 1995. június—július, 262.) a Gst. 90. §-át alkotmányellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette, és kimondta, hogy a módosító rendelkezés július 1-jével nem lép hatályba. Ennek folytán a baleseti járulék mértéke a hatályos szabályozás szerint változatlanul 10%.
2. A Gst. 89. §-a új rendelkezésének alkotmányellenessége megállapítása és megsemmisítése iránt az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett. Az indítványozók álláspontja szerint a törvényi rendelkezés egyfelől visszamenőleges hatállyal állapít meg magasabb járulékfizetési kötelezettséget, tekintettel arra, hogy a járulék alapjául és forrásaként az előző évi adóköteles jövedelmet határozza meg. Az indítványokban kifejtett álláspont szerint ez a szabályozás ellentétes a jogállamiságnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt elvével. Másfelől az indítványozók hivatkoztak arra, hogy a Gst. kifogásolt szabálya a tényleges jövedelemtől függetlenül a minimális bér összegéhez igazodó — fiktív — járulékalapot határoz meg a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók jövedelme tekintetében. A Gst. ezzel a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozókat a más járulékfizetőkhöz képest hátrányosan különbözteti meg, ezért ez a rendelkezés az Alkotmány diszkriminációt tiltó 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakat is sérti. Az indítványozók véleménye szerint a kiegészítő vállalkozói tevékenységet folytatók — főként nyugdíjasok — jövedelme — e tevékenységük körében — általában nem éri el a tárgyév január 1-jén meghatározott minimális bér összegét, így a törvénymódosítás folytán olyan jövedelem után is járulékot kell fizetniük, amelyet ténylegesen nem szereztek meg, s ezért a szabályozás az arányos teherviselés alkotmányi rendelkezését is sérti.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat a visszamenőleges hatályú szabályozás kifogása tárgyában megalapozatlannak, a tárgyév január 1-jén érvényes minimális bér összegében megállapított jövedelem utáni járulékfizetési kötelezettség tekintetében viszont megalapozottnak találta.
1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében írt rendelkezés szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállamiság elvének egyik legfontosabb összetevője a jogbiztonság követelménye, e követelmény egyik tartalmi eleme pedig a jogszabály visszaható hatályának tilalma. E tilalmat a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (1) bekezdése úgy határozza meg, hogy a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
A T. 119/A. § (1) bekezdése értelmében a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó az e tevékenységéből származó és a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben elért, személyi jövedelemadó alapját képező jövedelem egy naptári hónapra jutó összege után köteles járulékot fizetni. A Gst. vonatkozó rendelkezése e szabályban nem hozott változást.
Az, hogy a tárgyidőszaki járulék alapja nem a tárgyidőszakban, hanem a megelőző évben ténylegesen elért jövedelem, előrelátható és pontosan kiszámítható járulékfizetési teher mellett nem alkotmányossági kérdés. E jogszabályi rendelkezésnek visszamenőleges hatálya nincs, a járulék fizetésére kötelezettre megengedhetetlen hátrányt nem jelent. Ez a járulékfizetési számítás a fizetési kötelezettségnek olyan technikája, amelynek megválasztása a jogalkotó szabadságában áll, amely más, hasonló jellegű jogviszonyokban is bevett és alkalmazott technika, amely a ténylegesen elért jövedelemtől eltérő számítási módot nem eredményez, és amely éppen ezért az Alkotmány hivatkozott rendelkezését, illetőleg a jogalkotási törvényben meghatározott visszamenőleges hatály tilalmát nem sérti. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványoknak e részét megalapozatlannak találta, ezért az alkotmányellenesség megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmeket elutasította.
2. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Bár az Alkotmány e rendelkezése csak az emberi, illetve az állampolgári jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a diszkrimináció tilalma kiterjed az egész jogrendszerre [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280—283.]. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványokban megfogalmazott kifogásra tekintettel vizsgálta, hogy a Gst. 89. §-ának az a rendelkezése, amely a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók tekintetében meghatározott esetben a járulékfizetést a minimális bér összegéhez köti, az ezzel a személyi körrel összehasonlítható más személyi körökhöz képest nem sérti-e a jogegyenlőség, a jogok egyenlő elosztásának alkotmányos követelményét, az egyenlő elbánás elvét. Azt is vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy a sérelmezett szabályozási technika nem áll-e ellentétben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság, ezen belül a jogbiztonság alkotmányos követelményével.
3. A T. 118/A. § (1) bekezdése értelmében az egyéni vállalkozót, továbbá a társas vállalkozás tagját akkor kell kiegészítő tevékenységet folytatónak tekinteni, ha egyidejűleg
a) munkaviszonyban, illetőleg szövetkezeti tagként munkaviszony jellegű jogviszony keretében a munkáltató (foglalkoztató) legalább heti 36 órás munkaidőben foglalkoztatja;
b) öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjas vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékos;
c) bedolgozóként a 10. § (3) bekezdése szerint biztosított, végül
d) közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul.
Az egyéni vállalkozót mindezeken túl akkor is kiegészítő tevékenységet folytatónak kell tekinteni, ha egyidejűleg társas vállalkozás tagjaként biztosított, és így járulék fizetésére kötelezett.
A T. idézett rendelkezéséből megállapítható, hogy a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó vagy valamely főfoglalkozásában (munkaviszony stb.) biztosított, vagy korábbi járulékfizetési kötelezettség mellett biztosított volt (nyugdíjas stb.), illetőleg nem saját jogán, hanem eltartottként (tanuló stb.) biztosítási jogviszonnyal rendelkezik. Megállapítható továbbá e törvényi szabályozásból az is, hogy a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó megélhetésének fő forrása nem kiegészítő tevékenységéből származik, hanem megélhetését főfoglalkozásából eredő jövedelme, nyugdíja, illetőleg eltartotti minősége biztosítja.
A kiegészítő vállalkozói tevékenységből származó jövedelem tehát — amint ez fogalmából is következik — nem alapjövedelem-forrás, hanem olyan jövedelemtöbblet, amely a tevékenységet folytató alapjövedelmének (eltartotti minőségének) a kiegészítéseként, pótlásaként jelenik meg. A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók éppen ezért nem hasonlíthatók össze sem az alkalmazotti viszonyban állókkal, sem az egyéni vállalkozókkal, illetőleg a társas vállalkozások tagjaival, továbbá azokkal a személyekkel sem, akikkel a társadalombiztosítási igazgatási szerv járulékfizetés ellenében megállapodást köt a társadalombiztosítási ellátásra.
4. A T. 103—103/B. §-ában foglalt rendelkezések a munkaviszonyhoz vagy az azzal egy tekintet alá eső más jogviszonyhoz kapcsolódó, a munkáltatót (foglalkoztatót) és a biztosítottat terhelő járulékfizetési kötelezettség alapját nem a minimális bér összegéhez, hanem a tényleges bérkifizetésekhez kötik. E rendelkezéseknél azonban figyelembe kell venni azt, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a munkáltatók a munkaviszony keretében legalább a tárgyév január 1-jén érvényes minimális bér összegét kötelesek a munkavállalóknak fizetni. A T. 103/B. § (2) bekezdésének, 103/E. § (2) bekezdésének, 119/B. § (1) bekezdésének és 119/D. § (4) bekezdésének rendelkezései ugyanakkor a járulékfizetés legkisebb alapját az egyéni vállalkozók, a társas vállalkozások tagjai stb. tekintetében a tárgyév első napján érvényes minimális bér nagyságában határozzák meg.
Miután a munkaviszonyból vagy az azzal egy tekintet alá eső más jogviszonyból származó jövedelem a tárgyév első napján érvényes minimális bér összegét a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján el kell hogy érje, alkotmányosan nem kifogásolható a jogalkotónak az a szabályozási technikája, amely a főfoglalkozású vállalkozók stb. tekintetében is a járulékfizetés alapját legalább a tárgyév első napján érvényes minimális bér összegében állapítja meg. A főfoglalkozású vállalkozók stb. ugyanis az ehhez a járulékalaphoz kapcsolódó járulékfizetéssel egyfelől teljes társadalombiztosítást nyernek, másfelől a járulékalapként minimálisan elfogadott összeg az ő alapjövedelmüket, azaz — elvileg — teljes megélhetési forrásukat jelenti. A társadalombiztosítás részbeni biztosítási elemével — és ennek folytán a vonatkozó alkotmányi rendelkezésekkel — teljesen összhangban áll az, hogy a jogalkotó a megélhetést biztosító főfoglalkozású vállalkozói jogviszonyok tekintetében egy minimális jövedelemszinthez — mégpedig a munkaviszonyban állók minimális bérszintjéhez — kapcsolja a teljes társadalombiztosítási szolgáltatást.
5. A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók jogi helyzete azonban az előző csoportokba tartozó munkaviszonyban állóktól, illetőleg önálló vállalkozóktól stb. alapvetően eltér. A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók eltérő helyzetűek a társadalombiztosítási jogviszony szempontjából és más csoportokkal összehasonlíthatatlanok a járulék alapjául szolgáló jövedelem szempontjából is.
A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók e biztosítási jogviszony keretében — figyelemmel arra, hogy más jogviszony alapján — e tevékenységüktől eltekintve — már teljes társadalombiztosítási fedezettel rendelkeznek — kizárólag e kiegészítő tevékenységük körébe bekövetkezhető balesetek kockázata tekintetében nyernek többletbiztosítást, amely egyúttal a törvény erejénél fogva egy kötelező, kényszerű biztosítási forma. E kötelező balesetbiztosítási konstrukció pedig nem a tevékenység veszélyességében rejlő kockázathoz, hanem kizárólag a kiegészítő jövedelemszerzéshez kapcsolódik. Ebből következik, hogy jogszerűen — és alkotmányosan — a biztosítási járulék alapja is csak a ténylegesen elért jövedelem lehet. A fiktív járulékalap a jogbiztonság alapvető alkotmányos követelményét sérti, fogalmilag áll ellentétben a tevékenység, illetőleg az abból származó jövedelem kiegészítő jellegével, mert a jövedelemkiegészítés még a minimális bérszínvonalon sem azonosítható — sem fogalmilag, sem jogilag — a teljes megélhetési forrásul meghatározott alapjövedelemmel. Ezért az Alkotmánybíróság a Gst. 89. §-ával a T. 119/A. § (1) bekezdését módosító rendelkezést az Alkotmány 2. §-ába ütközőnek találta, és megállapította, hogy a ténylegestől eltérő, fiktív jövedelem járulékalappá tétele sérti a jogbiztonság alkotmányos követelményét, ezért alkotmányellenes.
6. A kifogásolt szabályozás sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott és a megengedhetetlen megkülönböztetésre vonatkozó alkotmányi rendelkezést is. Mivel a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók a jövedelemkiegészítésnek minősülő kereső tevékenység szempontjából teljesen önálló csoportot alkotnak, nem hasonlíthatók össze, és alkotmányosan nem kezelhetők egyenlően a csak alapjövedelemmel rendelkező munkaviszonyban állókkal, illetőleg a főfoglalkozású vállalkozókkal vagy az azokkal egy tekintet alá eső kereső tevékenységet folytatókkal. A kiegészítő jövedelem a már meglevő megélhetési forráshoz, azaz a fő- vagy alapjövedelemhez kapcsolódik, annak tehát nem kell megfelelnie a megélhetést biztosító jövedelemként meghatározott minimális jövedelemnek. A kifogásolt törvényi rendelkezés az Alkotmány diszkriminációt tiltó szabályát éppen azáltal sérti, hogy nem differenciál a teljes megélhetési forrást jelentő jövedelemmel rendelkező munkavállalók, vállalkozók stb. és a kiegészítő jövedelemmel rendelkező vállalkozók között, holott az utóbbiak kizárólag megélhetési forrásaik bővítésére, pótlására végeznek kiegészítő jövedelemszerzéssel járó tevékenységet. Azzal tehát, hogy a jogalkotó mind a jövedelemszerzés, mind pedig a biztosítási jogviszony szempontjából a teljesen különböző csoportba tartozó személyi köröket a szabályozás tekintetében azonos csoportba tartozóknak minősítette, megsértette a jogok egyenlő elosztásának elvét is magába foglaló és az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált alkotmányi rendelkezést. Itt éppen a jogok, illetőleg a kötelezettségek egyenlő elosztása a különböző ismérvű csoportok között eredményez egyenlőtlen, és ezért alkotmányosan megengedhetetlen helyzetet. A kiegészítő vállalkozói tevékenységet folytatók jövedelemkiegészítésének azonosítása a főtevékenységből származó alapjövedelem akár minimális szintjével is, sérti az egyenlő elbánás alkotmányos elvét, mert egyenlőtleneket azonos elbírálás alá von, s ez a szabályozás személyek közötti megengedhetetlen megkülönböztetéshez vezet, ezért az az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján alkotmányellenes. Ebben az összefüggésben utal az Alkotmánybíróság a 45/1995. (VI. 30.) AB határozatában foglaltakra is, ahol kimondta, hogy a ténylegesen ki sem fizetett és meg sem szerzett jövedelem, illetőleg díj után a járulékfizetés előírása másokkal szemben hátrányos megkülönböztetésnek minősül, és ezért az ilyen rendelkezés az Alkotmánnyal ellentétes (ABK 1995. június—július, 266.).
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezést alkotmányellenesnek találta, és ezért azt megsemmisítette. A megsemmisítő rendelkezést az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal a támadott törvényi szabályozás hatálybalépésének napjával állapította meg.
Az Alkotmánybíróság határozata közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapszik.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 839/B/1995/3.
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye
1.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
Bár az Alkotmány idézett szabálya szövegszerűen csak az emberi, illetve az állampolgári jogok tekintetében tiltja a személyek hátrányos megkülönböztetését, az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a diszkrimináció tilalma kiterjed az egész jogrendszerre (ABH 1992. 280, 281—282.). Az Alkotmánybíróságnak ezért vizsgálnia kellett, hogy a Gst. 89. §-ának ama rendelkezése, amely a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók tekintetében meghatározott esetben a járulékfizetést a minimális bér összegéhez köti, az ezzel a személyi körrel összehasonlíthatókhoz képest nem sérti-e a jogegyenlőség követelményét.
Személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon (ABH 1990. 78., ABH 1991. 162., ABH 1994. 744.).
2.
A munkaviszonyhoz vagy az ezzel egy tekintet alá eső más jogviszonyhoz kapcsolódó, a munkáltatót (foglalkoztatót) és a biztosítottat terhelő járulékfizetési kötelezettség alapját a T. közvetlenül nem köti a minimális bér összegéhez (T. 103—103/B. §). A T. hatályos szabályai tehát az alkalmazotti viszonyban állókkal kapcsolatos járulékfizetésnél érvényesítik azt az elvet, hogy a járulék alapja a tényleges kifizetés, illetve bevétel.
A munkáltatót (foglalkoztatót) és az alkalmazotti viszonyban állókat a vizsgált körben azonban nem lehet azonos helyzetben lévőknek tekinteni az önálló, saját kockázatukra keresőtevékenységet végző természetes személyekkel.
Az Alkotmánybíróság a 45/1995. (VI. 30.) AB határozatban a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozók több mint négyszeresére felemelt járulékfizetési kötelezettségét a többi egyéni vállalkozó ugyanolyan mértékű (negyvennégy százalékos) társadalombiztosítási járulékfizetésével (T. 103/D. és 103/E. §) találta összehasonlíthatónak, és nyilvánította alkotmányellenesnek (lásd az indokolás IV. 4. részét).
A kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozó — a vizsgált alkotmányossági szempontból — az egyéni vállalkozóval, a társas vállalkozás tagjával, a társas vállalkozás kiegészítő tevékenységet folytató tagjával hasonlítható össze, továbbá azzal a személlyel, akivel a társadalombiztosítási igazgatási szerv járulékfizetés ellenében megállapodást köt társadalombiztosítási ellátásra.
Az összehasonlítható személyi kör tekintetében viszont a T. 103/D. § (2) bekezdése, 103/E. § (2) bekezdése, 119/B. § (1) bekezdése és 119/D. § (4) bekezdés a) és b) pontja a járulékfizetés legkisebb alapját egyaránt a tárgyév első napján érvényes minimális bérben határozza meg.
Az Alkotmány rendelkezéseiből éppen az nem vezethető le, hogy az egyéni vagy akár társas vállalkozási tevékenységet végző természetes személyek körén belül a törvényhozónak eltérően kellene meghatároznia már magát a járulékalapot is. A járulékok eltérő mértékére (10%—54%) és a társadalombiztosítási szolgáltatások különbözőségére (baleseti ellátás — teljeskörű biztosítási ellátás) tekintettel a kockázatarányosság elve az azonos járulékalap számítása mellett érvényesül.
A kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozónak e keresőtevékenységét a törvény egyáltalán nem korlátozza, nem köti (például) jövedelemhatárhoz sem.
Az egyéni vállalkozóknak ez a része tehát nem a tevékenység és jövedelemtermelési képesség korlátozott volta miatt minősül kiegészítő tevékenységet végzőnek. A kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozó elvben a többi egyéni vállalkozó keresőtevékenységével teljesen azonos mérvű keresőtevékenységet is végezhet, a többi egyéni vállalkozó jövedelmét is elérheti.
3.
A 45/1995. (VI. 30.) AB határozat szerint a Gst. 87. §-ának a T. 103/A. § (17) bekezdését beiktató rendelkezése azonos helyzetben lévő (munkabérben és munkadíjban részesülő) személyek között tett alkotmányellenes különbséget azzal, hogy iskolai végzettségtől függően bizonyos esetben a jogszabályban kötelezően előírt minimális bérnél magasabb összegben határozta meg a járulékalapot. Az Alkotmánybíróság nem nyilvánította alkotmányellenesnek önmagában azt, hogy a járulékalap a ténylegesen kifizetett munkabértől eltért volna.
A személyeket jogi kényszer nem kötelezi a vállalkozóvá válásra. A minimális bér összegét bármely munkavállaló bármely munkáltatónál megkereshetné. Ennek kifizetésére a munkáltatókat jogszabály kötelezi. Nem ésszerűtlen ezért, hogy a vállalkozási tevékenységet végző személyeknél a törvényhozó a járulék legkisebb alapját a minimális bér összegében határozta meg.
Az Alkotmánybíróságnak a társadalombiztosítással kapcsolatos gyakorlatából következik, hogy a járulékfizetési kötelezettségnek a (tényleges) vagyoni, jövedelmi viszonyoknak való megfelelése (70/I. §) nem alkotmányos követelmény. A társadalombiztosítási jogviszonyban, akár kötelező, akár önkéntes alapon jött létre, a biztosító általában meghatározott kockázatot visel (és meghatározott szolgáltatást nyújt a biztosítottnak) az előre számítható biztosítási díj ellenében.
A járulékfizetési kötelezettség alkotmányossága szempontjából tehát nem a jövedelemszerzési képességeknek, hanem a járulékért nyújtott szolgáltatásoknak az eltérő voltát kell mérlegelni.
Miként az egyéni vállalkozóknál sem, a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozóknál sincs akadálya annak, hogy a törvény a járulékfizetési kötelezettség minimumát meghatározza. Ez a hatályos szabályok értelmében az egyéni vállalkozóknál a társadalombiztosítás valamennyi ellátására legalább a 6/1995. (I. 31.) Korm. rendeletben meghatározott minimális bér ötvennégy százaléka (jelenleg 6588 Ft), a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozóknál a baleseti ellátásra és a baleseti egészségügyi szolgáltatásra legalább a minimális bér tíz százaléka (jelenleg 1220 Ft).
Az Alkotmánybíróságnak minderre figyelemmel az indítványt el kellett volna utasítania.
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás