BK BH 1995/551
BK BH 1995/551
1995.10.01.
A zsarolás bűntette kísérletének nem a bűnsegédi, hanem a felbujtói bűnrészességét valósítja meg a bankfiók igazgatója, aki – felismerve a zsarolást megvalósító tettes cselekményét – maga javasolja, hogy a zsaroló a jogtalan követelését az ügyviteli szabálytalanságot vétő pénztárossal szemben érvényesítse, és ennek a sikere érdekében a maga részéről is a pénztárossal szemben súlyos munkajogi hátrányt helyez kilátásba [Btk. 21. § (1) és (2) bek., 323. § (1) bek.].
A kerületi bíróság az 1993. június 8. napján kelt ítéletével a II. r. terheltet társtettesként elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt 1 év 6 hónapi - a végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 30 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. terhelt 1991 novemberében, más külföldi fizetőeszközök mellett, 1600 NGL-t (holland guldent) fizetett be a bank egyik fiókjánál vezetett devizaszámlájára. A bankfiók pénztárosa - L. S.-né - tévedésből 16 000 NGL-t tüntetett fel az ún. diszpozíciós lap három példányán, melyből egyet a számlatulajdonos kap meg. Az 1600 és a 16 000 NGL közötti különbség 613 008 forintot tett ki.
L. S.-né még ezen a napon, a pénztárzárás során észlelte az elírást, és a diszpozíciós lap bankfióknál levő két példányát a valós helyzetnek megfelelően kijavította, a felettesét azonban nem tájékoztatta a történtekről, és nem intézkedett az ügyfélhez került példány megszerzése és kijavítása érdekében sem.
Az I. r. terhelt 1992. február 4-én egy banki művelet során észlelte, hogy a számláján kisebb összeg szerepel, mint amit a diszpozíciós lap tükröz. Érdeklődésére tájékoztatták a tévedés tényéről és a banki bizonylatok kijavításáról. Az I. r. terhelt 1992. február 6-án felkereste a II. r. terheltet, a bankfiók igazgatóját, előtte nem vonta kétségbe, hogy ő valójában 1600 NGL-t fizetett be, egyúttal azonban kifejezésre juttatta, hogy úgy véli: jár neki valamilyen anyagi előny, "találói díj" azért, mert nem követeli a bankfióktól a téves bejegyzésnek megfelelő összeget. A II. r. terhelt elismerte az I. r. terhelt igényének a jogosságát, és azt tanácsolta neki, forduljon a pénztárhiányért teljes vagyonával felelős L. S.-né pénztároshoz, mivel a bank nem fizethet találói díjat.
1992. február 10-én a II. r. terhelt közölte L. S.-nével, hogy fegyelmi eljárást indít ellene, egyben tájékoztatta őt az ügyfél - az I. r. terhelt - követeléséről is, és egyúttal felhívta őt, "rendezze" a dolgot az ügyféllel, mert ha ezt nem teszi meg, fegyelmi úton elbocsátják, és az elírásból eredő különbözet teljes összegéért felelőssé teszik, míg az ügyféllel történt megegyezés esetén lehetővé teszi, hogy másik munkahelyet keressen.
Az I. r. terhelt másnap beszélt a II. r. terhelttel, majd - a bankfiók épületében - találkozott L. S.-nével is, akitől 60 000 forintot követelt azzal, hogy ha nem fizet, "kirúgják", és a teljes összeget kell megfizetnie. Végül abban állapodtak meg, hogy L. S.-né 1992. február 13-án délután 50 000 forintot fizet neki.
1992. február 12-én L. S.-né - a bankfiók jogtanácsosának a tanácsára - a rendőrséghez fordult. A rendőrök "megjelölt" pénzt adtak át neki, és ő másnap ezt az összeget adta át az I. r. terheltnek. A rendőrök figyelemmel kísérték az eseményeket, és így a cselekmény lelepleződött.
A másodfokú bíróság az 1994. május 10. napján kelt ítéletével a kerületi bíróság ítéletének a II. r. terheltre vonatkozó részét úgy változtatta meg, hogy a cselekményt bűnsegédként elkövetett zsarolás bűntette kísérletének minősítette, és a főbüntetést 150 napi tétel pénzbüntetésre (az egynapi tétel összege: 400 forint) enyhítette.
Az első fokon eljárt kerületi bíróság - különösebb indokolás nélkül - csupán a vonatkozó törvényhelyekre utalással állapította meg, hogy a II. r. terhelt a társtettesként elkövetett zsarolás bűntette kísérletét valósította meg.
A másodfokú bíróság határozatának az indokolása szerint arra a meggyőződésre jutott, hogy a II. r. terhelt célja a tényállás szerint kifejtett tevékenységgel az volt, hogy az ügyből a banknak ne legyen hátránya, célzata nem az I. r. terhelt haszonhoz juttatása volt, e tekintetben őt csak eshetőleges szándék terheli. Haszonszerzési célzat hiányában pedig nem lehet sem a tettese, sem a társtettese a zsarolás bűntettének. Magatartása azonban az I. r. terhelt által elkövetett zsaroláshoz nyújtott pszichikai bűnsegélyként értékelhető, mivel "a vádlott társa" - az ügyfél - előtt is vázolta a sértett kiszolgáltatott helyzetét, és ezáltal lehetővé tette, hogy az I. r. terhelt L. S.-nét a "kirúgás vagy fizetés felvetésével fenyegethesse". Kifejtette ugyanakkor a másodfokú bíróság, hogy a társadalomra veszélyesség hiányában nem róható büntetőjogilag a II. r. terhelt terhére az a magatartás, hogy ő maga is megfenyegette a pénztárosnőt: ha nem fizet az I. r. terheltnek, a legsúlyosabb munkajogi következményekkel számolhat.
A II. r. terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt az említett ítéletek ellen. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a büntető anyagi jogi rendelkezések téves alkalmazásával állapították meg a II. r. terhelt bűnösségét. Ennek alapjaként kifejtette, hogy a II. r. terhelt tudta: az I. r. terhelt nem juthat jogtalan haszonhoz, mivel - mint ezt az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelése során megállapította - a jogtanácsostól értesült arról, hogy "rendőrségi akció lesz". Ezért nem állítható, hogy a II. r. terhelt eshetőleges szándéka az I. r. terhelt jogtalan hasznát illetően fennállt volna. A nyilvános ülésen a védő - a kifejtetteken túl - arra is hivatkozott, hogy egyrészt az I. r. terhelt valójában a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésében meghatározott önbíráskodás vétségét valósította meg, és így a II. r. terhelt nem követhette el bűnsegédként sem a zsarolás bűntettének kísérletét; másrészt a II. r. terhelt tévedés okából sem büntethető. Mindezek alapján a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezését és a II. r. terhelt felmentését indítványozta.
A legfőbb ügyész álláspontja szerint a II. r. terhelt társtettesként valósította meg a zsarolás bűntette kísérletét, és ezért a megtámadott ítéletek hatályában fenntartását indítványozta. Kifejtette, hogy a II. r. terhelt részint a terhelttársa, de ezen túl a saját vagyoni haszonszerzése érdekében is cselekedett, mivel a bankfiók esetleges hiánya, vesztesége az ő anyagi elismerését is közvetlenül érinti.
A Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapított felülvizsgálati indítvány nem alapos.
Az eljárt bíróságok a megállapított - és a felülvizsgálati eljárás során is kötelezően irányadó - tényállásból helyes jogi következtetést vontak le: a két terhelt a Btk. 323. §-ának (1) bekezdésében meghatározott zsarolás fogalmi körébe tartozó tevékenységet fejtett ki. Nem kétséges, hogy az I. r. terhelt egyértelműen jogtalan haszon megszerzése végett súlyos tartalmú fenyegetéssel akarta a sértett pénztárosnőt fizetésre kényszeríteni, és ezáltal a zsarolás bűntettének a kísérletét tettesként megvalósította. A cselekmény nyilvánvalóan nem az önbíráskodás vétségeként minősül, hiszen az I. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy a bankfiókba milyen összeget fizetett be, de ebből eredően azt is tudta, hogy őt jogszerűen semmiféle juttatás nem illeti meg. Szó sincs tehát arról, hogy "jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igény" érvényesítése céljából járt el.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a II. r. terhelt az I. r. terhelt cselekményének a kiváltója, "ötletadója" volt, így a magatartása a zsarolás kísérletére irányuló felbujtásként [Btk. 21. § (1) bek.] értékelendő.
A másodfokú bíróság helyes érvekkel fejtette ki - az irányadó tényállást alapul véve -, hogy a II. r. terhelt a cselekmény tettese (társtettese) nem lehet, mivel ő nem haszonszerzés érdekében, hanem azért cselekedett az ismert módon, hogy a tévesen kiállított iratot visszaszerezze, és ezáltal a bank jó hírnevét megőrizze.
A legfőbb ügyész e körben kifejtett érvei nem helytállóak. A II. r. terhelt ugyan tudta, hogy az I. r. terhelt a szándékolt cselekmény megvalósításával haszonhoz juthat, ez a tudattartalom azonban - a kifejtettek szerint - nem azonosítható a célzattal, az eshetőleges szándék szintjét érte el csupán. Az irányadó tényállás pedig semmiféle adatot nem tartalmaz a tekintetben, hogy a II. r. terheltet az elbírált cselekmény megvalósításában bármely "saját haszonszerzésre irányuló" törekvés vezette volna, a magatartása ezért részesi tevékenységként értékelhető. Nem kétséges, hogy a II. r. terhelt segítette is az I. r. terheltet a tettesi cselekmény véghezvitelében, tehát bűnsegédi tevékenységet is kifejtett, ez azonban a felbujtás mellett önállóan nem értékelhető. Egyértelműen megállapítható, hogy az I. r. terhelt a II. r. terhelt felvetése alapján fordult a sértettel szembe, ez korábban az eszébe sem jutott. A cselekmény döntő motívumát nyilvánvalóan a II. r. terhelt váltotta ki. Ez a magatartás pedig felbujtói tevékenység, amely magába olvasztja a bűnsegédinek tekinthető részcselekményeket is. A felülvizsgálati indítványt előterjesztő védőnek téves az az érve, mely szerint a II. r. terhelt tudomásszerzése a rendőrségi akcióról a bűnösség megállapításának akadályául szolgál. A bizonyítási anyag szerint a II. r. terhelt a büntetőjogilag értékelhető magatartását teljes egészében kifejtette, és csak ezután értesült a jogtanácsostól a készülő rendőrségi akcióról. Ennek az eseménynek tehát nincs jelentősége.
Ugyancsak alaptalan a tévedésre utaló okfejtés is. A II. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy a terhelt társát semmiféle juttatás nem illeti meg, a követelése jogtalan. A cselekmény megítélése szempontjából a II. r. terheltnek minden lényeges tényről tudomása volt, és a követelés jogtalanságának a tudata kizárja a társadalomra veszélyességben való tévedés lehetőségét.
A másodfokú bíróság tévedett abban is, hogy a II. r. terheltnek a sértettel szembeni eljárását bizonyos fokig jogszerűnek tekintette. Nem értékelhető ugyanis a fegyelmi jogkörjogszerű gyakorlásaként a jogtalan követelés teljesítésének a kikényszerítése érdekében alkalmazott fenyegetés, még abban az esetben sem, ha a megfenyegetett valóban fegyelmi vétséget valósított meg. Különösen nem lehet szó "jogszerűségről" a tényállásban leírt esetben, amikor a fenyegető mintegy választás elé állította a megfenyegetett személyt attól függően, hogy teljesíti-e a jogtalan követelést.
A felülvizsgálati indítvány a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontján alapult, a cselekmény jogi értékelése tekintetében elkövetett tévedés avagy a cselekmény elkövetői minőségnek a téves meghatározása a felülvizsgálati indítvány érdemi elbírálását nem érinti. A felmentést célzó felülvizsgálati indítvány a kifejtettek értelmében nem alapos, a Legfelsőbb Bíróság ezért a megtámadott határozatokat a Be. 291. §-ának (7) bekezdése alapján hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 2073/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás