PK BH 1995/578
PK BH 1995/578
1995.10.01.
A szülők konfliktusai miatt számos negatív eseményt átélt gyermek elhelyezésénél és a kapcsolattartás szabályozásánál az állandóságot jelentő környezet biztonságának meghatározó szerepet kell tulajdonítani [Csjt. 76. § (1) bek., 92. §].
A perben feltárt adatok szerint a felek 1980-ban kötött házasságából 1984. március 27-én Kinga Teréz nevű gyermekük született. Együttélésüket a lengyel állampolgárságú alperes Magyarországra költözése után a felperes debreceni ingatlanában folytatták.
Az alperes az életközösség megromlása miatt a közös lakásból 1989. május 10-én a gyermekkel együtt, a felperessel való előzetes megbeszélés nélkül Lengyelországba távozott, és röviddel a hazatérése után a házasság felbontása, valamint a gyermek elhelyezése iránt a lengyel bíróság előtt pert indított. A felperes két hónappal az alperes és a gyermek Lengyelországba távozása után az illetékes magyar bíróságnál keresetet terjesztett elő a gyermek nála történő elhelyezése iránt, majd a gyermeket 1990. július 20-án az alpereshez hasonlóan - ugyancsak az alperessel való előzetes megbeszélés nélkül - visszahozta Magyarországra. Azóta a gyermek a felperes gondozásában nevelkedik. Az alperes 1993. március 15-én visszatért Magyarországra, és azóta ő is Debrecenben él.
Az elsőfokú bíróság a gyermeket a széles körű bizonyítási eljárást befejező ítélettel a felperesnél helyezte el, és az alperest a gyermekkel való kéthetenkénti rendszeres, a nyári időszakban másfél hónapos, a páros ünnepek, valamint a tavaszi és a téli szünidő fele részében rendkívüli kapcsolattartásra jogosította fel azzal, hogy a gyermeket a kapcsolattartás időtartamára magával viheti. Indokolásában a bizonyítási eljárás adataira, elsősorban a tartalma szerint közel azonos debreceni és budapesti igazságügyi szakértői véleményre hivatkozva kifejtette, hogy a gyermek nevelésére mindkét szülő alkalmas, a "kisebb konfliktusok reményében és a gyermek érzelmi kötődését figyelembe véve" azonban erre alkalmasabb személy a felperes [Csjt. 76. § (1) bek.]. A gyermek fejlődése a jelenlegi, vagyis az ebből való kiemelése a felperessel való kapcsolattartásra is károsan hatna, mert "a gyermek átélt élményanyaga alapján az alperes negatívan befolyásolta a felperessel való kapcsolattartást". Az alperes nem bizonyította, hogy a házasságukból menekülnie kellett, ezért a gyermeknek a megszokott családi környezetből való kiemelése meggondolatlan cselekedet volt. A kapcsolattartás módjának meghatározása a Csjt. 92. §-ának megfelelő alkalmazásán alapul.
A másodfokú bíróság a mindkét fél által megfellebbezett első fokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy az alperes kapcsolattartási jogával összefüggésben a gyermek elvitelének jogát a gyermek útlevelének a felperes részére való átadásától tette függővé. A jogerős ítélet indokolása - annak kiemelése mellett, hogy a gyermek érdekét a felperesnél való elhelyezés inkább szolgálja - kifejtette, hogy a házasság megromlása nem róható az alperes terhére, és a gyermek visszavitele érdekében a felperes is önkényesen cselekedett. A szakvélemények helyességéhez azonban nem fér kétség, azok megállapításai egymással nincsenek ellentétben, a később készült szakvélemény a korábbiak megállapításait csaknem mindenben megerősíti, és a szakértői megállapítások a per egyéb adataival sem ellentétesek. A gyermek az apai környezetbe az elmúlt évek során beilleszkedett, és nincs adat arról, hogy a felperes a gyermek biztonságát és ellátását nem biztosítaná. Olyan adat sem merült fel, hogy a felperes a gyermeket az alperes ellen befolyásolná. A felek közti feszültség a gyermek alapvető érzelmi kötődését az alperes irányában nem gyengítette. A gyermeknek a szülők konfliktusa miatt olyan negatív tapasztalatokat kellett átélnie, amelyek a számára biztonságot nyújtó, megszokott környezetben való további nevelését még inkább szükségessé teszik. A felperes fellebbezése, amely a kapcsolattartás során az alperesnek a gyermek elviteli joga megvonására irányult, az indokolás szerint ugyancsak alaptalan. Figyelemmel azonban arra, hogy a magyar és a lengyel hatóságok álláspontja a felek jogviszonyával összefüggő joghatósági kérdésben eltér egymástól, ezért szükséges, hogy a gyermek személyes útiokmánya a szülői felügyeleti jogot közvetlenül gyakorló felperes birtokába kerüljön.
A jogerős ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmét a Csjt. 76. §-a (1) bekezdésének téves alkalmazására alapította. Érvelése szerint a felperes a gyermeket 1990-ben jogellenesen vette magához, negatív személyiségjegyei miatt a tízéves leánygyermek nevelésére alkalmatlan, az pedig, hogy a gyermeket tőle elidegeníteni igyekszik, a kapcsolattartást akadályozza, sőt teljesen lehetetlenné teszi, ugyancsak a gyermeknevelésre való alkalmatlanságát bizonyítja.
A felperes a kérelmében a tényállás téves megállapításait sérelmezve arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság az alperesnek azt a jogát, amelynek alapján a gyermeket a kapcsolattartás során magával viheti, a Pp. 3. §-a (1) bekezdésének, vagyis az igazság érvényesülésének biztosítására vonatkozó jog megsértésével adta meg. Törvénysértően hagyta figyelmen kívül, hogy az alperes a gyermeket 1989-ben jogellenesen vitte el Lengyelországba, ahol az ő és a gyermek megfelelő kapcsolattartását megakadályozta, a peres eljárás időszakában pedig a gyermekkel való saját kapcsolattartását felesleges végrehajtási kezdeményezésekkel zavarta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmeket a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A kérelmek nem alaposak.
A bíróság a széles körű bizonyítási eljárás adatait okszerűen, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelte, és az anyagi, valamint az eljárási szabályok helytálló alkalmazásával döntött, amikor a gyermeket a felperesnél helyezte el, az alperest pedig a gyermekkel való teljes körű, vagyis a gyermek elvitelét is biztosító kapcsolattartásra jogosította fel.
A magyar állampolgár felperes és a lengyel állampolgárságú alperes eltérő személyiségük és gondolkodásmódjuk folytán nem voltak képesek az egymáshoz tartozásuk tudatát kellően kialakítani, az egyre gyakoribb nézeteltéréseiket megfelelően tisztázni és összeütközéseiket feloldani. Mélyülő ellentéteik megoldását az alperes - kellő megfontolás nélkül - a gyermekkel a hazájába való visszatérésben látta. Ezt a tényt a felperes az életközösség végleges megszűnéseként értékelte. Személyes sérelmeiket a felek nem minden esetben, illetőleg nem kellően vetették egybe a gyermekük érdekeivel, sőt még a peres eljárás során sem fordítottak megfelelő figyelmet arra, hogy a gyermekért való küzdelmük eszközei mennyiben hatnak a gyermek érdekei ellen. A bíróság a feleknek ezt a magatartását az egyéb bizonyítékokkal, legfőképpen a szakértői véleményekkel együttesen értékelve, okszerűen jutott arra a ténybeli és jogi következtetésre, hogy a gyermek érdekének a felperesnél való elhelyezés felel meg inkább. A jogerős ítélet következtetésének megalapozottságát a gyermeknek a szakértő előtt tett megnyilatkozásai is alátámasztják. A szülők konfliktusai miatt számos negatív eseményt átélt gyermek az állandóságot jelentő apai környezetben biztonságot talált, és egyebek mellett azért kíván a megszokott környezetben élni, mert úgy érzi, a felperes nem akadályozza az alperes anyával való kapcsolattartását, amit az alperestől - a nála való elhelyezés esetén - nem várhatna el. A gyermek a szakértő előtt azt is kifejezésre juttatta, hogy a felpereshez jobban kötődik, az ő elhelyezésében szeretne maradni, ugyanakkor az édesanyja iránti erős érzelmi kötődéséről is nyilatkozott. Ez utóbbit a bíróság a felperes helyes nevelési módszerének tulajdonítva akként értékelte, hogy a felperes sem közvetlen, sem közvetett érzelmi ráhatással nem kívánja a gyermeket az anya ellen hangolni, vele szembefordítani. Az alperes vonatkozásában ugyanakkor megalapozottan állapította meg, hogy azalatt, amíg a gyermek az alperes háztartásában nevelkedett, az alperes a gyermeknek az apával való kapcsolattartását rendszeresen megakadályozta, a gyermekben az apával szemben szorongást, félelmet keltett. E peradatok helytálló értékelésével szemben az alperesnek a felülvizsgálati kérelmében kifejtett érvelése részben súlytalan, részben iratellenes, a házasélet megromlásáért való felperesi felelősségre és a felperes kedvezőtlen tulajdonságaira vonatkozó utalásnak pedig a gyermek elhelyezése tekintetében hozott jogerős ítélet megalapozottsága szempontjából nincs perdöntő jelentősége.
A felperes felülvizsgálati kérelme, amely a gyermek és az alperes kapcsolattartásának közvetlenségére - a gyermek elvitelére - vonatkozó jogerős rendelkezés törvényességét vitatja, ugyancsak megalapozatlan. A bíróság a felek jogvitáját a felperes keresetének helyt adó ítélettel elbírálta, a gyermek sorsának bizonytalansága tehát a felperesnél való elhelyezéssel megszűnt. A peres eljárás ilyen lezárásával a felperes feltételezésen alapuló kételyei - miként arra a másodfokú bíróság helytállóan utalt - a gyermek útiokmányának a felperes részére való átadása folytán nem eredményezhetik a gyermek és az anya kapcsolattartásának olyan korlátozását, amely a leánygyermeknek az édesanyjához való viszonya meghittségét gátolja, és a gyermek édesanyja iránti érzelmeinek közvetlenségét gyengíti. A felperes egyébként olyan jogi vagy ténybeli érvet, amely a közvetlen kapcsolattartásra vonatkozó szülői jog korlátozását kellően alátámasztaná, nem hozott fel.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 018/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás