GK BH 1995/584
GK BH 1995/584
1995.10.01.
Hitel nyújtásával összefüggésben személyi biztosítékként vállalt kezesi szerződés bontó feltételeként a felek a jelzálogjog földhivatali bejegyzését kiköthetik, az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése – a Ptk. 114. §-ának (2) bekezdésében írt feltételek hiányában – mint jogellenes feltétel semmis [Ptk. 114. § (2) bek., 228. § (3) bek., 239. §, 266. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes 3 800 000 Ft tőke és annak 1991. június 24-ig lejárt kamataival együtt összesen 7 035 707 Ft megfizetése iránt előterjesztett keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes 1989. április 26-án 4 000 000 Ft összegű hitelt nyújtott B. K. nevű kisvállalkozó részére a N. községi Szálloda u. 42. szám alatti házas ingatlan alsó szintjén egy vendéglő építésére. A kölcsön visszafizetésére az alperes - a felperessel 1989. április 26-án kötött szerződés szerint - készfizető kezességet vállalt, amely kezességvállalás addig marad érvényben, amíg az N. községi 7117. számú tulajdoni lapon 2550. helyrajzi szám alatt felvett ingatlanra a földhivatal a felperes javára az elidegenítési és terhelési tilalmat bejegyzi. Az adós az általa felvett kölcsön egyes részleteit a lejáratkor nem fizette vissza, ezért a felperes a kölcsönszerződést 1990. október 1-jei hatállyal felmondta, és egyúttal felszólította az alperest, mint készfizető kezest a még fennálló 3 800 000 Ft összegű tőketartozás és kamata megfizetésére. A biztosítékul felajánlott ingatlanra a földhivatal a felperes javára 1990. december 20-án jelzálogjogot jegyzett be, az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére azonban sem ekkor, sem ezt következően nem került sor.
Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta a felperesnek az alperessel, mint kezessel szemben előterjesztett keresetét. Álláspontja szerint a felperes alapos okkal mondta fel a B. K.-val kötött kölcsönszerződést, tekintve, hogy az adós a kölcsön egyes részleteinek visszafizetését elmulasztotta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az esetben, ha a jelzálogjognak a tulajdoni lapra történő bejegyzése szüntette volna meg az alperes kezesi kötelezettségét, a kereset akkor sem lenne megalapozott. A jelzálogjognak az ingatlanra történő bejegyzése ugyanis 1990. december 20-án - az ítélethozatalt megelőzően - megtörtént, ehhez képest az alperes kezesi kötelezettsége a Ptk. 228. §-ának (2) bekezdése szerint a jelzálogjog bejegyzésének időpontjában megszűnt, ezért az alperes ezt követően a kölcsön visszafizetésére nem kötelezhető, a felperes a jelzálogjoggal terhelt ingatlanból kereshet kielégítést.
Megállapította viszont, hogy a felperes ténylegesen az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzéséig vállalta a készfizető kezességet, ez lett volna az a bontó feltétel, amelynek bekövetkezése esetén a kezesi kötelem megszűnik. Az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése, mint feltétel kikötése azonban jogszabályba ütközött, ezért érvénytelen. A Ptk. 114. §-ának (2) bekezdése alapján az elidegenítés és terhelés jogát korlátozni, illetőleg kizárni csak a tulajdonjog átruházása alkalmával és csak abból a célból lehet, hogy a tilalom az átruházónak a dologra vonatkozó jogát biztosítsa. Nincs olyan speciális jogszabály, amely akár a perbeli ingatlanra, akár pedig a perbeli kölcsönre vonatkozóan eltérő rendelkezést tartalmazna, ezért a perbeli kölcsön biztosítására az adós ingatlanára elidegenítési és terhelési tilalmat bejegyezni nem lehet. A Ptk. 228. §-ának (3) bekezdése szerint a felek által kikötött feltétel semmis, az ilyen feltétellel kötött szerződésre a részleges érvénytelenség szabályait kell alkalmazni. A Ptk. 239. §-ának (1) bekezdése szerint részleges érvénytelenség esetében az egész szerződés érvénytelen, kivéve, ha a felek azt az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna. Megállapítható volt, hogy az alperes - minden külön korlátozás nélkül - lényegesen súlyosabb feltételek mellett a kezesi szerződést nem kötötte volna meg, ezért a kezességvállalásra vonatkozó szerződés érvénytelen. Érvénytelen szerződésre a felperes jogot nem alapíthat, ezért a keresetét, mint alaptalant elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Előadta, hogy a felek szándéka nyilvánvalóan arra irányult, hogy az alperes kezesi kötelmét az adós által felajánlott ingatlanra a jelzálogjognak a felperes javára történő bejegyzése szünteti majd meg. Nem kétséges, hogy a "jelzálogjog" kifejezés a kezességvállaló nyilatkozat szövegéből kimaradt, ez azonban csupán adminisztrációs hiba. Magában a kölcsönszerződésben is szerepel viszont, hogy a hitel visszafizetését az adós által felajánlott ingatlanra vonatkozó jelzálogjog bejegyzésével is biztosítják a felek, e szerződés tartalmát pedig az alperes ismerte, ezért az elidegenítési és terhelési tilalom kikötése nélkül is létrejött a kezességvállalás, azzal a bontó feltétellel, hogy a jelzálogjognak a felperes javára történő bejegyzéséig marad fenn a kezességvállalás, mint a hitelszerződés személyi biztosítéka. A felperes a kölcsönt 1990. október 1-jei hatállyal felmondta és az erről szóló értesítést október 20-án az alperesnek megküldte. Az értesítés kézhezvételével az alperes fizetési kötelezettsége beállt. Nem kétséges, hogy 1990. december 20-án a jelzálogjog bejegyzése megtörtént, ez viszont már nem befolyásolta az alperes korábban beállt fizetési kötelezettségét.
A felperes álláspontja szerint nincs jogi relevanciája annak, hogy az adós mulasztásáról a felperes az alperest korábban nem tájékoztatta és annak az alperesi közlésnek sem, hogy a kezességet "felmondta", mert a kezesség szerződéses kötelezettség, amelyet egyoldalúan sem megszüntetni, sem felmondani nem lehet. Álláspontja szerint az alperes fizetési kötelezettségének beálltakor a jelzálogjog bejegyzésre nem került, ezért a kölcsönt és kamatát az alperes köteles a felperesnek megtéríteni.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Előadta, hogy csupán a felperes követelésének a jogalapját vitatja, nem kifogásolja azonban annak összegszerűségét és a lejárt késedelmi kamatoknak a felperes által történő kiszámítását sem.
A fellebbezés a következők szerint alapos.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek a kezesi szerződés hatályának megszűntét egy jövőbeni eseménytől tették függővé, ezért a másodfokú eljárásban is abban a kérdésben kellett a bíróságnak állást foglalnia, hogy mi volt az alperes kezesi kötelezettségét megszüntető bontó feltétel pontos tartalma.
A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A perbeli esetben a feltétel tartalmának meghatározásánál abból kellett kiindulni, hogy a szerződés célja az volt: a felperes, mint hitelező megfelelő biztosítékot kapjon arra, hogy az adós a tőle felvett hitelt a szerződésben írt határidőben és módon hiánytalanul visszafizeti. A felperes a kölcsönszerződésben is kikötötte, hogy az adós a személyi biztosítékon - a kezességen - kívül dologi biztosítékot is szolgáltasson. A felperes követelésének kielégítésére ténylegesen az adós által felajánlott ingatlan szolgált volna biztosítékul, ebből következően az ingatlanra bejegyzett jognak, mint biztosítéknak olyannak kellett lennie, amelynek felhasználásával a hitelező követelése szükség esetén valóban kielégíthető, mert csupán akkor töltheti be a szerződésbeli rendeltetését. A feleknek az volt a szerződési akarata, hogy az alperes a kezesi kötelemből csak akkor szabaduljon, ha az általa nyújtott személyi biztosíték helyett a tartozás kiegyenlítésére a felperesnek megfelelő dologi biztosíték is rendelkezésére áll. Az ingatlanra bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom ilyen biztosítéknak nem tekinthető - mert egyéb jogosultság kikötése nélkül - nem biztosít a hitelezőnek jogi lehetőséget arra, hogy a terhelt ingatlanból kielégítést keressen, erre csak a jelzálogjog alkalmas. A felek a készfizetői kezességvállalásban is a B. K. által "fedezetként" felajánlott ingatlanra utalnak, és az alperes által ismert kölcsönszerződés mellékleteiből is kitűnik, hogy az adós jelzálogjog bejegyzéséhez adta a hozzájárulását. A felperes az adóssal meg is kötötte a jelzálogjog alapítására vonatkozó szerződést, a jelzálogjog alapításához azonban a Ptk. 266. §-ának (2) bekezdése szerint - a zálogszerződés írásba foglalásán túl - a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése is szükséges.
A fentiekből következik, hogy a felek szerződési akarata arra irányult, hogy az alperes kezesi felelőssége addig álljon fenn, amíg az adós által felajánlott ingatlan a felperesi követelésnek a biztosítékául nem szolgál - azaz a felperes újabb biztosítékot nem szerez -, ez pedig az az időpont, amikor a felperes javára a jelzálogjogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik.
Az elidegenítési és terhelési tilalom, mint bontó feltétel a Ptk. 114. §-ának (2) bekezdése szerint a perbeli esetben valóban nem volt érvényesen kiköthető. Az érvénytelen kikötésnek a szerződés egészére gyakorolt hatása vizsgálatánál azonban a Ptk. 239. §-a (2) bekezdésének a szerződéskötéskor hatályban volt szövegezése az irányadó, amely szerint, ha a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződése részben érvénytelen, az érvénytelenség jogkövetkezményei csupán az érvénytelen kikötésre vonatkozóan állnak be.
A felek a szerződésben bontó feltételül dologi biztosíték nyújtását kötötték ki, ami alatt csak a jelzálogjog érthető. Nyilvánvaló, hogy a szerződést a jogi relevanciával nem bíró további feltétel kikötése nélkül is megkötötték volna. Ehhez képest az érvénytelen kikötés mellett sem állapítható meg a kezesi szerződés érvénytelensége, következésképpen az alperes kezesi felelőssége mindaddig fennmaradt, amíg az adós által biztosítékul felajánlott ingatlanra a felperes javára a jelzálogjogot az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyezték.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a kölcsön egyes részletei törlesztésének elmulasztása miatt alapos okkal mondta fel a felperes az adóssal kötött kölcsönszerződést. A Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése szerint a felmondás a szerződést megszünteti, ezáltal a kölcsön még fennálló részletei lejárttá váltak és az adós köteles volt azokat egy összegben visszafizetni.
A kezesség járulékos jellegénél fogva - a Ptk. 273. §-ának (1) bekezdése szerint - a kezes kötelezettsége ahhoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért a kezességet vállalta, ezért a perbeli követelés az adós mellett a Ptk. 274. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint - készfizető kezességről lévén szó - az alperessel szemben is esedékessé vált. Az esedékesség időpontjában az ingatlanra vonatkozó jelzálogjog az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve nem volt, újabb biztosíték ebben az időben a kölcsönre nem volt, a bontó feltétel tehát nem következett be, az alperes, mint kezes fizetési kötelezettsége az adós fizetési kötelezettségével egyidejűleg beállt. Annak, hogy a fizetési kötelezettség bekövetkezését követően az ingatlanra a felperes javára a jelzálogjogot bejegyezték, csak annyiban van jogi jelentősége, hogy ha az alperes a hitelezőt kielégíti, úgy a Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése szerint a követelést biztosító jelzálogjog reá száll, ebből a saját követelését kiegyenlítheti. Ez azonban nem érinti az alperesnek a felperessel szemben fennálló fizetési kötelezettségét, ezért tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a felperes keresetét elutasította. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint megváltoztatta és az alperest 7 035 707 Ft tőke és 228 000 Ft elsőfokú perköltség megfizetésére kötelezte. Az alperes a követelés összegszerűségét nem vitatta, a felperes a tőkésített késedelmi kamaton felül további késedelmi kamatok megítélését nem kérte (Legf. Bír. Gf. I. 31. 761/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás