• Tartalom

KK BH 1995/59

KK BH 1995/59

1995.01.01.
A gépjármű-vezetői engedély visszavonásakor vizsgálandó körülmények [20/1990. (VIII. 6.) BM r. 5. § (1) bek. c) p.].
A BRFK Közlekedésrendészet balesethelyszínelő és vizsgálati osztály Vizsgálati Alosztálya ittas járművezetés vétsége elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást indított H. J. ellen. Az igazgatásrendészeti osztály az 1992. január 30-án kelt határozatával H. J. vezetői jogosítványát a 20/ 1990. (VIII. 6.) BM rendelet 5. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a büntetőeljárás jogerős befejezéséig visszavonta. Az indokolásból kitűnően ittas járművezetés vétsége elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárás indult a nevezett ellen, ezért került sor az intézkedésre. A másodfokon eljárt hatóság az 1992. március 19-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az indokolás szerint a rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan, H. J. 1991. május 30-án 19 óra 15 perckor személygépkocsijával összeütközött egy másik személygépkocsival. H. J. a baleset után a helyszínről eltávozott. A nyomozás során bevont igazságügyi szakértő megállapította, hogy H. J. a baleset idején közepesfokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt, és így vezette a gépkocsit.
A felperes az 1992. június 19-én benyújtott keresetében a közigazgatási határozatok felülvizsgálatát kérte. Arra hivatkozott, hogy azért tartja jogszabálysértőnek a határozatot, mert a balesetet okozó személygépkocsit nem ő vezette.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az indokolásból kitűnően a 20/1990. (VIII. 6.) BM rendelet 5. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a rendőrhatóság a vezetői engedélyt visszavonja, ha a járművezető ellen ittas járművezetés bűncselekménye miatt indult büntetőeljárás, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig. A felperes nem vitatta, hogy ellene büntetőeljárás indult. Tagadta azonban, hogy a balesetet okozó gépjárművet ő vezette volna. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes ellen a kerületi bíróságon büntetőeljárás van folyamatban ittas járművezetés vétsége miatt. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a határozatát a hatályos jogszabályoknak megfelelően hozta, ezért a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperes 1992. március 19-én kelt határozatát az elsőfokon eljárt államigazgatási szerv határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Az indokolásból kitűnően a másodfokú eljárással a felperes ellen indult büntetőeljárás jogerősen befejeződött. A felperes becsatolta a jogerőre emelkedett ítéletét. A másodfokú bíróság ezen ítéletnek a felperesre vonatkozó rendelkezésével az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a következőkkel egészítette ki. A büntetőbíróság ítéletében azt állapította meg, hogy a felperes (a büntetőeljárásban II. r. vádlott) utasként utazott 1991. május 30-án az N. L. által vezetett gépkocsiban, amikor az összeütközött a másik gépkocsival. Az ütközés után a vezető N. L. és egy másik utas a helyszínről elfutott, a felperes a helyszínről a gépkocsit elvitte. A büntetőeljárás során felperessel szemben nem nyert bizonyítást, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezette volna a gépkocsit, ezért az ittas járművezetés vétsége alól felmentették.
A másodfokú bíróság a továbbiakban megállapította, hogy a közigazgatási határozatban megállapított tényállás megdőlt, a felperes a balesetet okozó gépkocsinak nem volt a vezetője, ezért a vezetői engedély visszavonásáról szóló közigazgatási határozat jogszabálysértő volt.
Az alperes a módosított Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján 1993. július 13-án felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a másodfokú bíróság jogerős ítélete ellen. Ebben a Pp. 272. §-ának (2) bekezdése alapján kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, mert az jogszabálysértő.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a Polgári perrendtartásról szóló - az 1992. évi LXVIII. törvénnyel módosított - 1952. évi III. törvény 275/A. §-a alapján a bíróságnak az a feladata, hogy megvizsgálja: a jogerős ítélet az alperes által hivatkozott [Pp. 270. § (1) bekezdése] jogszabálysértést tartalmazza-e vagy sem.
A közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 20/1990. (VIII. 6.) BM rendelet 5. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint a rendőrhatóság a vezetői engedélyt visszavonja, ha a járművezető ellen ittas járművezetés. .. bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig. A büntetőeljárást a fentiek miatt a felperes ellen megindították, erre figyelemmel a hivatkozott jogszabálynak megfelelően járt el az igazgatásrendészeti osztály, amikor a felperes vezetői engedélyét a büntetőeljárás jogerős befejezéséig visszavonta.
A Pp. 339. § (1) bekezdése alapján a bíróság csak a jogszabálysértő közigazgatási határozatot helyezheti hatályon kívül.
Tévedett és jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor ítéletében azt vizsgálta, hogy a felperes a terhére rótt bűncselekményt elkövette-e. A vezetői engedély visszavonásánál ugyanis csak azt kell vizsgálni, hogy indult-e büntetőeljárás a 20/1990. (VIII. 6.) BM rendelet 5. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak szerint a féllel, mint járművezetővel szemben.
A kifejtettek alapján, a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdés alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a Pp. 253. §-a (2) bekezdésének is megfelelően az érdemben helytálló elsőfokú ítéletet helybenhagyta, mivel a döntéshez szükséges tények rendelkezésre álltak. (Legf. Bír. Kfv. II. 25. 726/1993. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére