BK BH 1995/625
BK BH 1995/625
1995.11.01.
I. A pótnyomozás elrendelésének nincs helye azon a címen, hogy új vádirat készítésének a szükségessége merült fel, mivel az ügyész által benyújtott vádirat – szerkesztésénél fogva – nem felel meg a törvényes vád követelményének [Be. 171. § (1) bek., 206. § (3) bek., 209. § (2) bek.].
II. Az előkészítés szakában az iratoknak az ügyész részére visszaküldésre és pótnyomozás elrendelésére kizárólag előkészítő ülésen kerülhet sor, a tárgyalás megnyitása után erre csak akkor kerülhet sor, ha a bizonyítás a tárgyaláson vagy tárgyaláson kívül nem vehető fel [Be. 171. § (1) bek., 176. § (3) bek., 206. § (3) bek.].
A főügyészség a terheltek ellen közösség elleni izgatás bűntette és önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt nyújtott be vádiratot.
Az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése körében a végzésével - az iratok visszaküldése nélkül - további bizonyítási eszközök becsatolására, valamint a vádirat kiegészítésére és pontosítására hívta fel az ügyészt. Ez utóbbi felhívás arra irányult, hogy a vádirat szó szerint rögzítse, a vádlottak mely olyan mondatait kívánja az ügyész vád tárgyává tenni, amelyekkel a gyűlöletre uszítás tényállási eleme megvalósult.
A főügyészség a felhívásnak eleget tett: a pártnak a gyűléséről a Nemzetbiztonsági Hivatal által készített magnetofon-felvételét csatolta, továbbá a vádirati tényállást a II. r. vádlottnak az 1994. április 27-én tartott sajtótájékoztatón az egykori szélsőjobboldali párt hatalomra kerülésével kapcsolatos kijelentéseivel kiegészítette.
Az ezt követően 1994. december 7. napjára kitűzött tárgyaláson, a tárgyalás megkezdése után az elsőfokú bíróság végzéssel az ügyben pótnyomozást rendelt el, és az iratokat visszaküldte a főügyészséghez.
A végzés ellen a főügyészség fellebbezett. A részletesen megindokolt álláspontja szerint a pótnyomozás elrendelésének nem voltak meg a törvényi feltételei, mivel az ügy elbírálásához szükséges bizonyítékok hiánytalanul rendelkezésre állnak. A vádirati tényállás kiegészítése, a vád bármilyen vonatkozásban történő módosítása a pótnyomozás elrendelésével nem azonosítható, a bizonyítás lefolytatása pótnyomozással nem hárítható el. Ha a bíróság megítélése szerint a vád - a tárgyalás eredményéhez képest történő esetleges módosítással - sem alkalmas a minősítés szerinti vagy más bűncselekmény megállapítására, akkor a vádlottakat fel kell menteni.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta, és a végzés hatályon kívül helyezését indítványozta. Az indítvány szerint a vádirat - a csatolt kiegészítéssel - a vádlottak beszédeiből iratszerűen idézi azokat a szövegrészeket - összefoglalva a szövegkörnyezet tartalmát is -, amelyek kimerítik a közösség elleni izgatás törvényi tényállását. A benyújtott vádirat ezért megfelel a törvényben meghatározott tartalmi feltételeknek, a vádirat-szerkesztési, szövegezési kifogások viszont nem adnak alapot a pótnyomozás elrendelésére.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság végzését lényegileg két okra alapozta: elsődlegesen és döntően arra, hogy a vádirat az adott formájában nem felel meg a törvényes vád követelményeinek. Hivatkozott másrészt arra is, hogy a vádirat "felderítetlen", mert elmulasztotta a nyilaskeresztet ábrázoló kiadványok beható tartalmi vizsgálatát, valamint azt, hogy a vádlottak közül ki, hogyan működött közre nemcsak a kiadványok terjesztésében, hanem azok szerkesztésében is.
A pótnyomozás iménti indokokból történt elrendelése a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a törvényes vád, a vádhozkötöttség fogalmainak a téves értelmezéséből fakad. Amint erre a végzésben helyesen utalás történt, a vádirat akkor felel meg a törvényes vád követelményeinek, ha a vádlói legitimáción túl tartalmazza a Be. 146. §-ának (2) bekezdésében írt kellékeket, ezek között a vád tárgyává tett cselekmény rövid leírását, a bizonyítási eszközök megjelölésével. Ezeknek a követelményeknek viszont a főügyészség vádirata megfelel. A vádirat ugyanis tartalmazza, hogy mely vádlottak, hol és mikor elhangzott, milyen kijelentéseivel és egyéb ténykedésével látja megvalósítottnak a Btk. 269. §-ának (1) bekezdésében meghatározott közösség elleni izgatást, illetve a Btk. 269/B. §-ának (1) bekezdésében írt önkényuralmi jelképek használatát. Konkrétan megjelöli, hogy az egyes vádlottak mikor és milyen hallgatóság előtt elhangzott kijelentéseit tartja gyűlöletre uszítónak, és milyen szórólapok, folyóirat-példányok terjesztését rója az egyes vádlottak terhére.
A vádiratból tehát egyértelműen kiderül, hogy az ügyész mely tényeket kívánja a vád tárgyává tenni. A vádhoz kötöttség folytán a bíróságnak - a Be. 163. §-ának (2) bekezdése értelmében - e tények tekintetében ügydöntő határozatban kell a vádról döntenie; ha úgy ítéli meg, hogy - a nyomozati anyagot és a bizonyítási eljárás során feltárt adatokat figyelembe véve - a vád nem meríti ki bármelyik vádlottnál valamely bűnösség megállapítására alkalmas magatartást vagy tényt, úgy a Be. 209. §-ának (2) bekezdésével összhangban a tárgyaláson fel kell hívnia az ügyészt a vádkiterjesztés lehetőségére, ha pedig az ügyész a vádat nem terjeszti ki, a bíróság a vádirati tényeken túl nem terjeszkedhet: a vád tárgyává tett tényeket azonban feltétlenül el kell bírálnia. Nem megengedett tehát, hogy a vád tárgyává nem tett, de a nyomozati bizonyítékokkal valószínűsített ténybeli mozzanatokra vonatkozóan a vád kiterjesztését a bíróság a pótnyomozás elrendelésével ösztönözze.
Nem alapos a végzésnek a vádirat "felderítetlenségére" való hivatkozása sem. A végzés maga emeli ki: "A vádemelést példamutató, törvényes, hibátlan nyomozás előzte meg"... amelynek során "több mint félezer, nyíltan a zsidóság kiűzésére, fizikai megsemmisítésére utaló, illetve felhívó cikkeket tartalmazó újságokat, horogkeresztes szórólapokat, Hitlert és Szálasit... dicsőítő kiadványokat... foglaltak le". Az a körülmény, hogy a vádirat olyan szerkesztési módszert választott, ami a nyomozati anyagban szereplő terjedelmes cikkek, elhangzott és rögzített ugyancsak terjedelmes beszédek szó szerinti ismertetése helyett összefoglalja a nyilatkozatok tartalmát, és azokból kiemelve idézi a gyűlöletre uszítónak vélt kijelentéseket: nem teszi a vádiratot "felderítetlenné". Önmagában ebből nem következik a Be. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tényállás-felderítési és -megállapítási kötelezettség megsértése. Azt pedig a bíróságnak kell eldöntenie a tárgyaláson megvizsgált bizonyítékok alapján, hogy a vádiratban írt és bizonyított tények kimerítik-e valamely bűncselekmény összes törvényi tényállási elemét.
Miután pedig az ügyész a nyilaskeresztet ábrázoló újságkiadványok, szórólapok terjesztését - önkényuralmi jelképek használata vétségének minősítve - teszi vád tárgyává, nem jelenti a vádirat "felderítetlenségét" az sem, hogy a nyomozati anyagból nem állapítható meg, melyik vádlott hogyan működött közre a kiadványokban szereplő cikkek szerkesztésében. Ezen az sem változtat, hogy a bíróság a korábbi végzésében már előzőleg is megállapította, az újságkiadványok terjesztésével összefüggő cselekmények a vádirati minősítéstől eltérően, súlyosabban, akár közösség elleni izgatás bűntettének is minősülhetnek. A vádtól eltérő minősítés lehetőségének a megállapítása a vádmonopóliumot nem érinti, a vádkiterjesztés vagy bármilyen más vádmódosítás kötelezettségét nem vonja maga után. Így ez a körülmény nem teszi lehetővé - a fent már kifejtettek miatt - a pótnyomozás elrendelését, még akkor sem, ha az rejtve - azt célozná is, hogy ezzel a vád módosításának, kiterjesztésének a lehetőségét megalapozza.
A kifejtettek szerint nem történt olyan, az ügy elintézését lényegesen befolyásoló eljárási szabálysértés, ami a Be. 157. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezést figyelembe véve a pótnyomozás elrendelésének okaként szolgálna.
Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság nyilvánvalóan tévesen hívta fel a végzésében a pótnyomozás elrendelésének eljárásjogi alapjául a Be. 171. §-ának (1) bekezdését. Ez a rendelkezés ugyanis kizárólag a tárgyalás előkészítése során alkalmazható, és arra csak az előkészítő ülésen kerülhet sor; a Be. 183. §-ának (1) bekezdése értelmében a tárgyalás előkészítésének a befejezése, illetőleg a tárgyalás kitűzése után sincs lehetőség ennek alkalmazására; a tárgyalás megkezdése után - márpedig az adott esetben a tárgyalás megkezdése [Be. 196. § (1) bek.] megtörtént - a pótnyomozásra a bizonyítás kiegészítése körében csak a Be. 206. §-a (3) bekezdésének előírásai szerint kerülhet sor. Ekként a pótnyomozás elrendelésének akkor van helye, ha a tényállás teljes felderítése érdekében szükséges bizonyítás-kiegészítés felvételére rendkívüli nehézség nélkül a tárgyaláson vagy kiküldött, vagy megkeresett bíró útján nem kerülhet sor.
Az eljárás adott szakában tehát az elsőfokú bíróság a bizonyítás kiegészítéséről (a kiadványok szerkesztésében az egyes vádlottak közreműködéssel kapcsolatban) pótnyomozás útján már azért sem rendelkezhetett volna, mert a bizonyítási eljárást meg sem kezdte, így nem győződhetett meg a vádban indítványozott bizonyítás elégséges vagy elégtelen voltáról, és arról sem, hogy az esetlegesen szükségessé váló kiegészítő bizonyítás a tárgyaláson rendkívüli nehézség nélkül elvégezhető-e.
A fenti indokok következtében a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezéssel támadott végzést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a büntetőeljárás folytatására utasította. (Legf. Bír. Bf. III. 2789/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás