• Tartalom

KK BH 1995/672

KK BH 1995/672

1995.11.01.
Az egyesület tagja csak az alapszabályban meghatározott kötelezettség teljesítésére köteles [1989. évi II. tv. 9. § c) p., 10. § (1) bek.].
A felperesek az Mc. R. Klubnak és az alperesi egyesületnek is tagjai. A nevezettek 1993. június 14-én levélben fordultak az alpereshez, amelyben kérték, hogy az alperes közgyűlése határozzon a klub szétválásáról, amelynek következtében két sportegyesület jönne létre. Egyben ajánlatot tettek a jogutódlás arányával kapcsolatban is.
Az alperes egyesület 1993. szeptember 21-én tartott közgyűlést. Ez alkalommal a közgyűlés nagy szótöbbséggel a következő három határozatot hozta:
a) kinyilvánította, hogy nem kíván együttműködni az Mc. egyesülettel;
b) elvetette az egyesület szétválására vonatkozó javaslatot;
c) megszavazta, hogy az Mc. tagság ellentétes érdekű az M. R. Klub alapszabályával.
Ezt követően az alperes a kettős klubtagság megszüntetésére hívta fel az I. r. felperest 15 napos határidővel.
A felperesek az 1993. október 21-én előterjesztett keresetükben a közgyűlés által 1993. szeptember 21-én hozott határozat megsemmisítését kérték arra hivatkozással, hogy a kisebbség jogos érdekeibe ütközik a határozat, de ezenkívül az alapszabály célkitűzéseiben felsorolt tevékenységekkel is ellentétes.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert a közgyűlés határozata a felperesek jogait nem sérti.
A Fővárosi Bíróság 1994. február 16-án kelt ítéletével megsemmisítette az alperesnek azt a határozatát, amely kimondja, hogy az Mc. egyesületi tagság ellentétes az M. R. Klub alapszabályában foglaltakkal. Az indokolás szerint a közgyűlésnek az a döntése, hogy nem kíván együttműködni az Mc. egyesülettel, továbbá hogy elveti a szétválása irányuló javaslatot, törvényesnek tekintendő, nem ellentétes az alapszabállyal.
Ugyanakkor alapszabály-ellenes, ezért törvényellenes az a határozat, amely kimondja, hogy az Mc. egyesületi tagság ellentétes érdekű az M. R. Klub alapszabályában foglaltakkal. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban arra hivatkozott: nincs akadálya annak, hogy a társadalmi szervezet az alapszabályban a tagság vonatkozásában feltételt szabjon, így akár azt is kimondhatja, hogy a tag nem lehet más egyesület tagja. Az alperesi alapszabály azonban ilyen rendelkezést nem tartalmaz. Ennek hiányában a közgyűlés jogellenesen döntött a hivatkozott kérdésben.
Az alperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését. A fellebbezés indokaként előadta, hogy nem jelenti az egyesületi jog sérelmét az, ha valamely szervezet a továbbiakban nem kíván együttműködni azokkal a személyekkel, akik olyan szervezet tagjai, amely a kölcsönös együttműködés kötelezettségét megsértve, a kisebbség jogainak felhasználásával kívánja saját érdekeit egy másik szervezet hátrányára érvényesíteni.
A felperesek a vagyon megosztására is javaslatot tettek. Ez sérti az alperes érdekét. Ebből okszerűen következik a közgyűlési határozat, amely szerint az Mc. egyesületi tagság ellentétes az alperesi egyesület alapszabályában foglaltakkal.
Az alperes a másodfokú tárgyaláson bejelentette, hogy az 1994. március 21-én tartott közgyűlésen az alapszabályt akként módosították, hogy más repülőklub, illetőleg egyesületi tagság az alperesi tagsággal nem fér össze.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján helyesen állapította meg a tényállást, és helyes az arra alapított jogi döntése is.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a fellebbezési érvelésben foglaltakkal. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) 10. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a társadalmi szervezet valamely szervének törvénysértő határozatát bármely tag - a tudomásra jutástól számított 30 napon belül - a bíróság előtt megtámadhatja. Az iratok között lévő és 1992. április 11-től hatályos alapszabály nem rendelkezik arról, hogy az egyesületi tagsággal összeférhetetlen volna, ha a tag más egyesületnek is tagja. E tiltó rendelkezés hiányában az 1993. szeptember 21-i közgyűlésnek az a határozata, amely szerint az Mc. tagság ellentétes érdekű az M. R. Klub alapszabályával, törvényellenes, mert az Etv. 9. §-ának c) pontja alapján a tag csak az alapszabályban meghatározott kötelezettségeit köteles teljesíteni. Ezen nem változtat az a körülmény sem, hogy az alperes az alapszabályt 1994. március 21-én módosította. Ez ugyanis a közgyűlés korábbi határozatának törvényességét nem érinti.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott. Erre figyelemmel azt a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. II. 25. 354/1994. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére