• Tartalom

7/1995. (VIII. 11.) MKM rendelet

7/1995. (VIII. 11.) MKM rendelet

a Scheiber Sándor-díj alapításáról1

2004.02.28.

A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. §2 Scheiber Sándor-díj azoknak adományozható, akik kiemelkedőt alkottak – a magyar nemzeti kultúra szolgálatában – a hebraisztika, judaisztika, zsidó vallás-, művelődéstörténet és az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén.

2. § A díj adományozására Scheiber Sándor főrabbi halálának évfordulóján, március 3-án — első alkalommal 1996. március 3-án, majd ezt követően évente — kerül sor.

3. § (1) A javaslatokat az adományozást megelőző év december 31-ig kell beküldeni a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez.3

(2) A díjat a nemzeti kulturális örökség minisztere4 — szakmai bizottság javaslata alapján — adományozza. A szakmai bizottság tagjait — a szakmai szervezetek és intézmények javaslata alapján — a miniszter kéri fel. A bizottságnak az Országos Rabbiképző Intézet mindenkori főigazgatója állandó tagja. A szakmai bizottság működésének szabályait maga határozza meg.

(3)5 A díjat évente – megosztás nélkül – három személy kaphatja.

(4) A díjazott adományozást igazoló okiratot és plakettet kap.

(5) A plakett kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. A plakett kétoldalas, előlapja Scheiber Sándor domború arcképét és Scheiber Sándor-díj feliratot születési és halálozási dátummal (1913—1985) ábrázolja; hátlapját az ,,emlékezz'' szó magyarul és héberül díszíti. A plakett Gáti Gábor szobrászművész alkotása.

(6)6 A díj összege 300 000 Ft/fő, amely az általános szabályok szerint adóköteles. A díjjal összefüggő kiadások fedezetét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma7 az éves költségvetéséből biztosítja.

4. § A díjazottak névsorát a Kulturális Közlönyben8 közzé kell tenni.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1

A rendeletet a 6/2011. (II. 24.) KIM rendelet 12. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte 2011. február 25. napjával.

2

Az 1. § a 21/2001. (XI. 15.) NKÖM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A szervezeti változásoknak megfelelő elnevezés.

4

A szervezeti változásoknak megfelelő elnevezés.

5

A 3. § (3) bekezdése az 5/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (6) bekezdése a 3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet 25. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A szervezeti változásoknak megfelelő elnevezés.

8

A szervezeti változásoknak megfelelő elnevezés.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére